Országos Kéktúra


ALMENÜ: Túraleírások


AZ ELSŐ ORSZÁGOS KÉKTÚRA BEJÁRÁSOM LEÍRÁSAI

Az Országos Kéktúrát első ízben a fiammal közösen jártam végig 2003 júniusa és 2006 augusztusa között. 66 túranap alatt teljesítettük az akkor 1105 km hosszúra mért távolságot, ez jóval több, mint a szokásos, hiszen a napi távok hosszát az akkor 12-14 éves fiam teherbírásához kellett szabnom, de így legalább volt időnk menet közben nézelődni is. A túraleírások elkészítése óta már sok esetben 15 év is eltelt, ezért az itt leírtakat ne vedd szentírásnak kedves Olvasóm, hiszen azóta már sok minden megváltozhatott: a táj, az útvonal, még a pecsételőpontok is! Frissebb leírásokért ugorjál a második, vagy harmadik kéktúra teljesítésem oldalára!

TARTALOMJEGYZÉK
Pihenő a Hörmann-forrásnál

Velem - Írott-kő - Kőszeg

Mint minden túrára, erre is a fiammal indultam. Kőszegi szállásunkról reggel elbuszoztunk Velembe, onnan másztuk meg az Írott-kőt. Innen ereszkedtünk vissza a Hörmann-forráshoz, majd a Stájerházak, az Óház-tető kilátója, a Hét-forrás és a Kálváriatemplom érintésével érkeztünk vissza Kőszegre.
A végtelenbe futó nyílegyenes földúton

Kőszeg - Tömörd

Kőszegről továbbindulva a város mellett fekvő Alsó-erdő nyiladékaiban futó földutakon róttuk egész délelőtt a kilométereket. Nem siettünk különösképpen, ezért amikor kora délután megérkeztünk Tömördre, nem is mentünk tovább, sátrat vertünk a Faluház mellett füves területen.
Az Ablánci Malomcsárdában ebédeltünk meg ezen a napon

Tömörd - Szeleste határa

Tömördről szemerkélő esőben indultunk az utunkra, később aztán bőrig áztunk a hirtelen rákezdő esőben. Kincsédpuszta után átvágtunk a mezőkön a rajtuk átvezető, egyre jobban elvaduló alléban, majd megebédeltünk az akkor még nyitva tartó Ablánci Malomcsárdában. Szelete előtt ütöttük fel a sátrunkat éjszakára.
A Tilos-erdő egyik nyiladéka

Szeleste határa - Tilos-erdő - Sárvár

Az utolsó túraszakaszunkat lustaságból ketté osztottuk: első nap Szelestén és Bögötön keresztül csak a Tilos-erdőig mentünk, ahol sátrat vertünk, másnap aztán Csényén és Csényeújmajoron keresztül túráztunk el Sárvárra, ahol befejeztük ezt a hosszúra nyúlt kirándulást és hazautaztunk vonattal.
Árvalányhajas mezőn vágtunk át a fiammal

Sárvár - Banya-fák tisztása

Sárvárról indultunk a következő négynapos túránkra. Átvágtunk a városon, kereszteztük a Rábát, majd felkapaszkodtunk a Kemeneshát dombhátára. A sitkei Kálváriakápolna és Gérce érintésével érkeztünk meg a Farkas-erdőbe, ennek a szívében vertünk sátrat éjszakára a Banya-fák tisztásán.
A fiam áll az Avasi Öreg Tölgy kidőlt törzse mellett

Banya-fák tisztása - Szajki-tavak

Ezen a hosszú túranapon a Hidegkúti erdészház után érkeztünk meg a Farkas-erdő túlsó oldalán fekvő Káldra, majd a mezőkön keresztül átvágtunk Hosszúperesztegre. Innen országúton indultunk tovább, hogy aztán a Szajki-erdőt elérve földúton leereszkedjünk a tavakhoz. Késő délután a tóparti kempingben ütöttük fel a sátrunkat.
A Szaki-tavak partján indultunk tovább

Szajki-tavak - Ötvös vasútállomás - Sümeg

Egy nap tóparti pihenő után folytattuk az utunkat és ezen a napon vágtunk át a hatalmas Szajki erdőségen. Az erdő nyiladékain haladva értük el a túlsó szélén az azóta már megszűnt Ötvös vasútállomást. Az állomás mellett vertünk sátrat. Az utolsó félnapos túrán Kisvásárhelyen keresztül besétáltunk Sümegre.
Visszatekintés a mezőről Sümeg várára

Sümeg - Zalaszántó

Sümegről indulva erre a négynapos túrára a Sarvaly erdészházak és Tátika várának érintésével érkeztünk meg a Zalaszántó feletti Sztúpához. Itt egy kicsit eltévedve érkeztünk le egy másik úton Zalaszántóra, ahol aztán a Szent Vendel kempingben vertünk sátrat, kinevezve ezt bázistábornak.
Visszatekintés az öreg templomtól Rezi dombjára

Zalaszántó - Keszthely

Ezen a reggelen Zalaszántón hagyva a sátrunkat áttúráztunk Rezibe, majd a faluból leereszkedtünk a Gyöngyösi csárdához. Átvágva a Gyöngyös-patak völgyén felkapaszkodtunk az egregyi öreg templomhoz, majd innen lesétáltunk Hévízre. A kerékpárúton gyalogoltunk át Keszthelyre, ahonnan visszabuszoztunk Zalaszántóra, a sátrunkhoz.
Kilátás Keszthelyre a Festetics kilátóból

Keszthely - Vállus

Zalaszántóról visszatérve Keszthelyre most nekiindultunk a Balatonpartról a Keszthelyi-hegységnek. Megnéztük a hegyekre és a Balatonra nyíló panorámát a Festetics kilátóból, aztán átvágtunk az erdős hegyeken egészen a túlsó szélükön fekvő Vállusig. Innen megint visszautaztunk Zalaszántóra, a táborunkba.
A Szent György-hegy és a Badacsony a Tapolcai-medencéből nézve

Vállus - Tapolca

Ezen az utolsó túranapunkon felszámolva a zalaszántói táborunkat visszautaztunk Vállusba, onnan pedig felkapaszkodtunk a Kő orrára. Megcsodáltuk a Tapolcai-medencére nyíló kilátást, aztán leereszkedtünk a síkságra. Lesenceistvándon aszfaltútra tértünk, ezen baktattunk el egészen Tapolcáig.
A tapolcai Malom-tónál

Tapolca - Badacsonytördemic

Ezen a rövid túranapunkon Tapolcáról indulva megmásztuk a Szent György-hegyet, megnéztük a bazaltorgonákat és a csúcsról nyíló kilátást, aztán a hegyről leereszkedve átgyalogoltunk a síkon a Szigligeti várhoz. Innen aszfalton indultunk tovább a közeli Badacsonytördemicre.
Badacsony - A Ranolder kereszt tisztása

Badacsonytördemic - Szentbékkálla

Kétnapos túránkon Badacsonytördemicről indulva megmásztuk a Badacsonyt, a Gulács vállát és a Csobáncot, majd délután Mindszentkállára érkeztünk, ahol megszálltunk éjszakára. Másnap még felkerestük a Kőtengert és átsátáltunk onnan Szentbékkállára, ahonnan hazautaztunk.
Kilátás a Töttöskáli temlomromtól a Káli-medencére

Szentbékkálla - Nagyvázsony

Szentbékkálláról felkapaszkodtunk a Fekete-hegyre, az Eötvös kilátóhoz, ahonnan szép panoráma nyílik a Káli-medencére, aztán a dombokon keresztül áttúráztunk Balatonhegyére. Innen a fennsíkra felkapaszkodva a csicsói erdészház érintésével Nagyvázsonyig gyalogoltunk, ahonnan hazautaztunk.
Visszatekintés a Kab-hegyre a Nagyvázsony melletti rétekről

Városlőd-Kislőd vá. - Nagyvázsony

Ezen az egynapos túrán a Városlőd-Kislőd vasútállomásról indulva a Csollányos-völgyön keresztül felkapaszkodtunk Úrkútra, majd innen megmásztuk a Kab-hegyet. Sajnos, a párás idő miatt nem sok kilátás nyílt a csúcsról, így aztán gyorsan továbbindulva már kora délután Nagyvázsonyba érkeztünk.
Hölgykő várának szerény romjai

Városlőd-Kislőd vá. - Bakonybél

Városlőd-Kislőd vasútállomásról indultunk erre a kétnapos túrára. Városlőd után kitérőt tettünk Hölgykő várának szerény romjaihoz, majd a Torna-patak völgyéből a volt kisvasút töltésén túráztunk át Németbányára. Innen a dombokon keresztül folytattuk az utunkat Bakonybélbe, ahol éjszakára megszálltunk.
Visszatekintés Szépalmáról a Kőris-hegyre

Bakonybél - Zirc

Ezen az esősen induló túranapon Bakonybélből indulva megmásztuk a Kőris-hegyet, ahonnan persze a párás idő miatt semmilyen kilátás sem volt. Lassan javuló időben ereszkedtünk le Szépalmára, majd innen áttúráztunk Borzavárra. Innen már nem volt messze Zirc, ahonnan aztán hazautaztunk.
Erdei pihenő a Gaja-szurdokban

Zirc - Jásd

Négynapos túránkon végigjártuk a Keleti-Bakonyt: Zircről indulva átgyalogoltunk Nagyesztergárba, majd a faluból leereszkedtünk a gazos völgybe, ahol a Gaja-patak megszületik. Bakonynána után értük el a Gaja-patak szurdokát, innen pedig a patakot követve érkeztünk Jásdra. A falu határában sátoroztunk.
Kapaszkodás a Tési-fennsík oldalában

Jásd - Kisgyón

Túránk második napján Jásdról indulva felkapaszkodtunk a Tési-fennsíkra, Tésen megnéztük az egyik műemlék szélmalmot, majd Csőszpuszta után értük el a Hamuházat, a régi erdészlakot. A Tűzköves-árok peremén ereszkedtünk le a fennsíkról és érkeztük meg már kora délután Kisgyónra, ahol sátrat vertünk a Gyöngyvirág kulcsosház kertjében.
Csobogó Bakonykútiban a kéktúra útvonalán

Kisgyón - Gúttamási országút

Kisgyónról visszakapaszkodtunk a fennsíkra, majd Bakonykútipuszta után megmásztuk a Bogrács-hegyet. Fenn a kopár, köves dombtetőn alaposan eltévedtünk, szerencsére az ott gyakorlatozó katonák útba igazítottak bennünket. Ismerősök már vártak bennünket autóval a Gúttamási országútnál, náluk aludtunk éjszaka.
Utunkon megkerültük a Fehérvárcsurgói-víztárolót

Gúttamási országút - Bodajk

Utolsó túranapunkon a Gúttamási országúttól átvágtunk az erdőn a Fehérvárcsurgói-víztárolóhoz, majd azt megkerülve értük el Fehérvárcsurgót. A falut elhagyva a Gajavölgyi Tájcentrum területére érkeztünk, hosszan ballagtunk a patakparton, majd egy dombgerinc megmászása után értünk Bodajkra, ahonnan hazautaztunk.
Pihenő egy farakáson a vígasztalan esőben

Bodajk - Gánt

Első többnapos túránkba szakadó esőben vágtunk bele Bodajkon, aszfalton átvágtunk a széles Móri-árkon, Csókakőn felkapaszkodtunk a várba, majd megmásztuk a Vértes fennsíkjának oldalát. Vígasztalanul esett még délután is, amikor megérkeztünk Gántra, ahol a Gránás turistaházban szálltunk meg éjszakára.
A Pap-völgy földútján ballagtunk sokáig

Gánt - Várgesztes

Második túranapunkra végre megjött a szép idő, ragyogó napsütésben indultunk tovább Gántról és kapaszkodtunk vissza a dombok közé. Mindszentpuszta és Kőhányás érintésével érkeztünk meg Várgesztes határába, ahonnan még egy rövid kitérőt tettünk Gesztes várába. A faluban szálltunk meg éjszakára.
Kilátás Vitányvár falairól

Várgesztes - Szárliget

Utolsó túranapunkon továbbindulva Várgesztesről megmásztuk a Zsigmond-követ, majd a dombok között átvágva a Mátyás-kút és a Szarvas-kút érintésével érkeztünk meg Vitányvárhoz. Körbesétáltunk az omladozó falak között, aztán a Mária-szakadékon keresztül ereszkedtünk le a hegyek közül Szárligetre.
Pihenő a Somlyó tetején

Szárliget - Koldusszállás

Ezen az egynapos túrán Szárligetről indulva megmásztuk a Somlyót, majd körülnéztünk a lapos, fennsíkszerű tetejéről. Pecsételtünk a hegyoldalban a kulcsosháznál, majd a szénégető boksák érintésével leereszkedtünk Tornyópusztára, innen pedig elballagtunk a koldusszállási pecsételőpontig.
Ereszkedés a kijárt földúton Tardosra

Koldusszállás - Bánya-hegy

Ezen a rövid túránkon továbbindultunk Koldusszállásról, végigtúráztunk a Pes-kő sziklás oldalának tövében, majd felkapaszkodtunk a Bányahegyi-nyereg rétjére. Innen pedig otthagyva a kéktúra útvonalát leereszkedünk a völgyben fekvő Tardosra, ahonnan egy tatai kitérőt követően hazautaztunk.
Emlékfotó a pusztamaróti emlékműnél

Bánya-hegy - Mogyorósbánya

Tardosról indulva felkapaszkodtunk a Bányahegyi-nyeregbe, majd a Gerecse-hegy megkerülésével értünk Pusztamarótra. Végigtúráztunk a távvezeték hosszú nyiladékán, megpihentünk Péliföldszentkereszten, a zarándoktemplomnál, aztán a Szent-kút érintésével átgyalogoltunk Mogyorósbányára.
Panoráma kelet felé a Kőszikla ormáról

Dorog - Mogyorósbánya

Ezen a túrán a dorogi vasútállomásról indulva megmásztuk a Nagy-Getét, majd leereszkedtünk róla Tokodra. Innen indultunk neki a Hegyes-kőnek, megcsodáltuk a csúcsáról nyíló körpanorámát, és leereszkedtünk a Tokodi pincékhez. Harmadikként a Kősziklát másztuk meg, majd a tövében fekvő Mogyorósbányáról indultunk haza.
Kilátás a Dorogi-medencére a Kétágú-hegy oldalából

Dorog - Piliscsaba

A dorogi vasútállomásról indulva Kesztölc érintésével felkaptattunk a Kétágú-hegy oldalába, innen pedig leereszkedtünk Klastrompusztára. Megnéztük az ott feltárt pálos kolostor romjait, majd Piliscsév érintésével áttúráztunk az erdőn keresztül Piliscsabára, ahonnan hazaindultunk.
Kilátás a Nagy-szénásról észak felé

Piliscsaba - Zsíros-hegy

Piliscsabáról indulva a Kőris-völgyön és a Bükkös-árkon keresztül megmásztuk a Nagy-szénást és megcsodáltuk a csúcsáról nyíló körpanorámát. Innen továbbindulva érkeztünk meg a Zsíros-hegyre, itt megpihentünk a Muflon Itatóban, aztán a kék jelzéseket otthagyva lesétáltunk a közeli Nagykovácsiba.
Öreg gőzmozdony a Gyermekvasút végállomásán

Zsíros-hegy - Hűvösvölgy

Nagykovácsiból felkapaszkodtunk a Nagy-szénásra, majd a Zsíros-hegy és a Remete-hegy érintésével értünk a Remete-szurdok peremére. Leereszkedtünk oda, majd a máriaremetei zarándoktemplom után már Budapest utcáin ballagtunk tovább. A Nagy-rét érintésével érkeztünk meg Hűvösvölgybe.
Pihenő a Hármashatár-hegyen a bunker romjainál

Hűvösvölgy - Rozália téglagyár

Első kéktúránkon felavattuk a pecsételőfüzeteinket Hűvösvölgyben, majd az Oroszlán-szikla érintésével felkaptattunk az Árpád kilátóba. Leereszkedtünk a Szép-völgybe, majd ismét kaptató jött a Hármashatár-hegyre. Végiggyalogoltunk a Csúcs-hegy oldalában és a túránkat a lábánál fekvő Rozália téglagyárnál fejeztük be.
A pilisszentkereszti Szurdokban

Dobogókő - Rozália téglagyár

Dobogókőről indulva neki a túrának leereszkedtünk Pilisszentkeresztre, végigballagtunk a csodaszép Szurdokon, majd az erdőn keresztül a Csobánkai Szentkúthoz értünk. Innen megmásztuk a Kevély-nyerget, majd leszaladtunk a túlsó oldalán a Teve-sziklához. A túra vége a Bécsi útnál, a téglagyári pecsételőponton volt.
Kilátás a Borjúfőtől a Dunakanyarra

Dobogókő - Visegrád, komp

Most is Dobogókőről indultunk, leszaladtunk a Sikárosi-rétre, majd a Bükkös-patak völgyén keresztül Pilisszentlászlóra vezetett az utunk. Innen felkapaszkodtunk a gerincre és a Vízverés-nyerge, a Borjúfő és a Moli pihenő érintésével leereszkedtünk a Visegrádi várhoz. Túránkat Visegrádon, a kompállomásnál fejeztük be.
Felkapaszkodtunk a Hegyes-tetőre, a Julianus kilátóhoz

Nagymaros, komp - Kisinóci turistaház

Nagymarosról vágtunk bele ebbe a túrába és nekifutásból felkapaszkodtunk a Hegyes-tető csúcsára, a Julianus kilátóhoz. A hegyről leereszkedtünk a Köves-mezőre, majd a Vizes-árok keresztezése után a Törökmező turistaházhoz értünk. Innen Kóspallag érintésével a Kisinóci turistaházig túráztunk.
Nógrád vára a kéktúra útvonaláról fényképezve

Kisinóci turistaház - Nógrád

A Kisinóci turistaháztól folytatva az utat megmásztuk a Nagy-hideg-hegyet, aztán a fűrészfogas gerincen eltúráztunk a Börzsöny legmagasabb hegyére, a 938 méter magas Csóványosra. Körülnéztünk a geodéziai toronyból, majd leereszkedtünk a hegyek lábánál fekvő Nógrádra, ahonnan vonattal hazautaztunk.
A Fekete-patak völgyének dúsfüvű rétje

Nógrád - Katalinpuszta

Nógrádon indulás előtt rövid kitérőt tettünk a várhoz, majd a falu után egy kisebb dombgerincen átkelve a Fekete-patak völgyébe érkeztünk. Innen kapaszkodtunk fel a Nagy-Kő-hegy ormára, majd leereszkedünk róla Magyarkútra. Túránkat Katalinpusztán fejeztük be, a 2-es út mellett álló kocsmánál.
Kilátás a Naszály gerincéről a Cserhát dombjaira

Katalinpuszta - Felsőpetény

Katalinpusztáról indulva megmásztuk a 652 méter magas Naszályt, majd a hosszú keleti gerincén leereszkedtünk róla. A Török-rét érintésével érkeztünk meg Ősagárdra, innen a Galamb-hegy gerincén és az utána következő kaszálókon keresztül érkeztünk meg egy jó kis eltévedés végén Felsőpeténybe.
Cserháti táj Becske közelében

Felsőpetény - Becske

Felsőpetényből az agyagbányán keresztül kaptattunk fel a Romhányi-hegy gerincére, és végigtúrázva rajta érkeztünk meg Romhányba. Aszfaltos úton sétáltunk át a szomszédos Kétbodonyba, majd innen a Cser-hát domb megmászása után a hosszú gerincén végigtúrázva értünk Becskére.
Visszatekintés a Szanda-hegy ikercsúcsaira

Becske - Cserhátsurány

Becskéról egy kétnapos túrára indulva a fiammal felkapaszkodtunk Szandavárhoz, innen pedig leereszkedtünk a hegy lábánál fekvő Szandaváraljára. Sokat keresve az utat áttúráztunk a dombokon, majd Cserhátsurányba érkeztünk késő délután, ahol megszálltunk a Katolikus Otthonban.
Egy augusztusi délutánon érkeztünk Hollókőre

Cserhátsurány - Hollókő

Túránk második napján Cserhátsurányból továbbindulva felkapaszkodtunk a Hegyes hosszú gerincére és végigtúrázva rajta Nógrádsipekre érkeztünk. Innen a Malom-patak völgyéből megmásztuk a Dobogó-tető fennsíkját, majd a túlsó oldalán leereszkedve pillantottuk meg Hollókő várát és érkeztünk meg a faluba.
Kilátás a Tepke gerincéről Garábra

Hollókő - Garáb - Nagybárkány

Kétnapos túránk első napján Hollókőről indulva Felsőtoldon és Alsótoldon keresztül felkapaszkodtunk a dombok között fekvő Bableves csárdához, majd megmásztuk a Tepkét. A gerincről leereszkedve Garábon volt a szállásunk. Következő nap az eső miatt Nagybárkányban félbeszakítottuk a túránkat.
A Szentkút feletti remetebarlangoknál

Mátraverebély - Nagybárkány és Mátraverebély - Ágasvár th.

Kétnapos túránk első napján Mátraverebélyről indulva Sámsonháza és a Szentkút érintésével áttúráztunk Nagybárkányba, majd visszabuszoztunk Mátraverebélyre, mivel csak így tudtuk megszervezni a közlekedést. Innen aztán a másik irányba indulva felkaptattunk a Mátra hegyei közé, az Ágasvár turistaházhoz.
Kilátás a Szamár-kőről a Zagyva ködös völgyére

Ágasvár th. - Kékestető

Az Ágasvár turistaháztól a Szamár-kő érintésével áttúráztunk Mátraszentisvánra, majd a Piszkés-tetőn keresztül megmásztuk a Galyatetőt. Innen leereszkedtünk a Nyírjesi erdészházakhoz, majd Mátraházán keresztül megmásztuk a Kékestetőt is. Már a leszakadó estében értünk fel a hegytetőre.
Visszatekintés az Erzsébet-szikláról a Kékestetőre

Kékestető - Sirok

Első kétnapos sátras túránkon Kékestetőről indulva végigtúráztuk a fűrészfogas Mátra-gerincet, egyre lejjebb ereszkedve rajta egyre alacsonyabb csúcsokat mászva meg. A gerinc végén aszfaltútra térve begyalogoltunk Sirokra, majd felkapaszkodtunk a várhoz. A vár alatti tisztáson sátoroztunk aznap.
Ereszkedés a Kotmány orráról Szarvaskő völgyébe

Sirok - Szarvaskő

Ezen a túranapon továbbindulva a vár alatti tisztásról rövid kitérőt tettünk az Apáca- és Barát-sziklákhoz, majd a dombokon keresztül eltúráztunk a Rozsnakpusztai erdészházhoz. Innen a Gilitka-tetőt megmászva ereszkedtünk le a túránk végén Szarvaskőre, ahonnan hazautaztunk.
A Bélkői Apátság máig fennmaradt temploma

Szarvaskő - Bélapátfalva

Négynapos túrára indulva Szarvaskőről felkapaszkodtunk a várhoz, majd a Veres-oldalon átvágva megmásztuk a dombgerincet. Végigtúrázva rajta érkeztünk meg a Telekessy Vendégházhoz, onnan pedig a Bélkői Apátság érintésével Bélapátfalvára értünk. A település felett sátoroztunk a Gyári-tó mellett.
Kilátás a Tar-kő szikláiról

Bélapátfalva - Bánkút

A Gyári-tó melletti rétről sátorbontás után megmásztuk a Bükk fennsíkját, majd végigtúráztunk a peremén sorakozó köveken. Pecsételtünk a Cserepes-kő barlangmenedékénél, megnéztük a kilátást a Tar-kőről, majd a Bükk-fennsíkon átvágva értünk késő délután Bánkútra, ahol megszálltunk a Síházban.
A Vár-völgy árnyas földútján vezet a kéktúra

Bánkút - Lázbérci-víztároló

Bánkútról leereszkedtünk a Bükk-fennsík északi oldalában, majd kitérőt tettünk egy oldalgerincen Dédes várához. Innen a meredek hegyoldalon leszaladtunk a Vár-völgybe, ezen keresztül érkeztünk Mályinkára. Aszfalton ballagtunk tovább Dédestapolcsányba, majd ki a Lázbérci-víztárolóhoz. A partján vertünk sátrat.
A régi országút itt tűnik el a víztároló duzzasztott vizében

Lázbérci-víztároló - Putnok

A víztároló melletti Lipóc-völgy rétjéről indulva az Upponyi-szoroson keresztül értük el Upponyt, majd a faluból felkapaszkodtunk a Szilas-tető gerincére. A túlsó oldalán leereszkedve tértünk rá a Putnokra vezető orszáútra, ezen gyalogoltunk be a vasútállomásra, ahonnan hazautaztunk.
A Szörnyű-völgyi horgásztó késő ősszel

Putnok - Gömörszőlős

Késő őszi túránkon Putnokról indulva végigtalpaltunk a Szörnyű-völgy keskeny aszfaltútján, majd felkaptattunk a Mohos-tavakhoz. Innen leereszkedtünk Kelemérre, majd a faluk közötti aszfaltúton átgyalogoltunk Gömörszőlősre, ahol megnéztük a néprajzi gyűjteményt és megszálltunk éjszakára.
Késő őszi erdő Zádorfalva után

Gömörszőlős - Aggtelek - Jósvafő

Egy fagyos reggelen túráztunk át Gömörszőlősről Zádorfalvára, majd végig az erdőben bandukolva értük el az Aggtelekre vezető országutat. Látogatást tettünk a Baradla-barlangban, majd megszálltunk éjszakára Aggtelken. Másnap áttúráztunk Jósvafőre és onnan is tettünk egy barlanglátogatást.
A Szalamandra ház fölé tornyosul Szádvár várhegye

Jósvafő - Szalamandra ház

Kora tavasszal Jósvafőről vágtunk bele a kéktúrába, felkapaszkodtunk a Hucul ménes karámjaihoz, majd a gerincen végigtúrázva értük el a Szelcepusztai turistaházat. A Patkós-völgyből kaptattunk fel Derenkre, majd a romfalutól tovább a Szádvárhoz, majd leereszkedünk a Szalamandra házhoz, ahol megszálltunk éjszakára.
Átkelés a patakon a Lakatos-forrás völgyében

Szalamandra ház - Bódvaszilas

A Szalamandra háztól visszakapaszkodtunk a kéktúra útvonalára, és a Lakatos-forrás völgyéből felkaptattunk a gerincre, a Szabó-pallag erdészházhoz. Itt megpihentünk, aztán folyamatos ereszkedéssel érkeztünk meg a Bódva völgyében fekvő Bódvaszilasra, ahonnan hazautaztunk.
Rakacaszend Árpád kori temploma

Bódvaszilas - Rakacaszend

Bódvaszilastól országúton indultunk tovább, és Bódva keresztezése után érkeztünk meg Bódvarákóra. Innen felkapaszkodtunk a Szalonnai-hegység gerincére, majd leereszkedve róla Tornabarakonyba értünk. Innen egy dombháton átvágva érkeztünk meg Rakacaszendre, ahol megszálltunk éjszakára az óvoda épületében.
A felsővadászi Rákóczi kastély most általános iskola

Rakacaszend - Felsővadász

Rakacaszendről a dombokon keresztül, a Cserehát legmagasabb pontját, a Kecske-hátat megmászva értünk át Irotára, majd folytatva az utunkat a dombok között érkeztünk meg Felsővadászra, ahol megszálltunk éjszakára a volt Rákóczi katélyban működő általános iskola tornatermében.
Kilátás a Hernád völgyén keresztül a zempléni hegyekre

Felsővadász - Encs

Túránk harmadik napján Felsővadászról folytatva az utunkat Nyéstán keresztül értünk át Abaújszolnokra, majd egyre újabb dombhátakat megmászva Baktakékre és Fancsalra. Az utolsó dombgerincről pillantottuk meg a Hernád völgyén keresztül a zempléni hegyeket, majd leereszkedtünk Encsre, ahol megszálltunk.
A Hernád a gibárti hídról fényképezve

Encs - Boldogkőváralja vmh.

Utolsó túranapunkon Encsről az országúton átgyalogoltunk Gibártra, ahol megnéztük szakértő vezetéssel a több mint 100 éves vízerőművet. Folytatva az utunkat a Hernád-parti dombháton átballagtunk Hernádcécére, majd a dombhátat keresztezve érkeztünk meg Boldogkőváralja vasúti megállójába, ahol vonatra szálltunk.
Átkelés az Arka-patakon

Boldogkőváralja vmh. - Bónyi-kút

Boldogkőváralja vasúti megállóból indulva begyalogoltunk az országúton a faluba, kitérőt tettünk a várhoz, majd továbbra is aszfalton áttalpaltunk Arkára. Innen az Arka-patak völgyében indultunk tovább és kilencszer keresztezve a patakot érkeztünk meg Mogyoróska előtt a Bónyi-kúthoz, ahol sátrat vertünk.
Az egyik István-kúti vadászház

Bónyi-kút - Eszkála vadászház

A Bónyi-kúttól egy esős reggelen Mogyoróskán keresztül felkapaszkodtunk Regéc várához, majd Regécen keresztül megmásztuk a Zempléni-hegység 700 méteres csúcsait. A Pengő-kő után értük el az István-kúti vadászházakat, majd a Cselliszka-réten és a Gerendás-réten keresztül az Eszkála vadászházat, ahol sátrat vertünk.
Kilátás a Magas-hegyről Sátoraljaújhelyre

Eszkála vadászház - Bányi-nyereg - Sátoraljaújhely

Az Eszkála vadászháztól a Kecske-hát gerincén leballagtunk Makkoshotykára, majd a dombokon keresztül eltúráztunk a Cirkálótanyáig, ahol megszálltunk éjszakára. Másnap folytattuk az utunkat, a Bányi-nyeregben letérve a kéktúra útvonaláról megmásztuk a Magas-hegyet, majd leereszkedtünk róla Sátoraljaújhelyre.
Ereszkedés Vágáshutára a szurdokvölgyben

Sátoraljaújhely - Bányi-nyereg - Vágáshuta

Sátoraljaújhelyről indultunk neki utolsó többnapos túránknak és a Sátoros-hegyeken keresztül visszatértünk a kéktúra útvonalára. Rudabányácska határából ismét nekiindultunk a hegyeknek, és a Cserép-tó nyergéből leereszkedünk egy szurdokvölgyön keresztül Vágáshutára.
A kisvasút megállója a Kishután

Vágáshuta - Füzér

Vágáshutáról egy dombgerincen keresztül áttúráztunk Nagyhutára, innen országúton ballagtunk le Kishutára. Kitérőt tettünk a kisvasúttal a Kőkapuhoz, majd Nagyhutáról továbbindulva Bózsván tértünk rá a volt Hegyközi kisvasút töltésére. Füzérkomlóson keresztül egészen Füzérig gyalogoltunk.
Az Országos Kéktúra emlékmű Hollóházán

Füzér - Hollóháza

Utolsó túranapunkon Füzérről indulva megmásztuk a Nagy-Milicet, majd a túlsó oldalán leereszkedve érkeztünk meg Hollóházára, az Országos Kéktúra keleti végpontjára. Három év alatt a fiammal végigjártuk a teljes útvonalát, így itt, a kéktúra emlékműnél fejeztük be a teljesítésünket!



-hörpölin-





A tárhelyszolgáltató neve: Port Kft.
A tárhelyszolgáltató címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 60.
A tárhelyszolgáltató e-mail címe: info@webtar.hu
A honlap szerkesztőjének neve: Horváth Béla
A honlap szerkesztőjének e-mail címe: horvabe1959@gmail.com
   
A honlap szerkesztője mindent megtesz azért, hogy az itt közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállal bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. A honlap adatainak használatával Ön elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi.
Creative Commons Licenc Creative Commons license: Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International
Kérem, olvassa el a honlap Cookie Policy-jét! Fontos információkat tartalmaz!