Hosszabb szünet után csak november elején indultunk el újra kéktúrázni, kihasználva az iskolai őszi szünetet és a szokatlanul enyhe november elejei időjárást. Meglehetősen nagy gondot okozott az, hogyan folytassuk az utunkat, mivel Nagybárkányba - ahol befejeztük az utolsó kéktúra szakaszt - reggel nem megy olyan autóbusz, amit Budapestről hajnali indulással elérhetnénk. Így ennek a szakasznak a bejárásához egy elég szokatlan technikát választottunk.
A reggel fél hetes busszal indultunk szerdán Budapestről, nyolc órakor már Mátraverebélyen voltunk, miután lekászálódtunk a távolsági buszról. Rövid összecihelődés után nekivágtunk utunk első szakaszának Nagybárkány felé. Néhány métert még visszafelé mentünk a 21-es főúton, majd az útkereszteződésben jobbra fordulva elindultunk a Cserhát felé.
Utunk a falu romatelepén vezetett keresztül, itt aztán romos putriktól „palotákig” mindenféle házat látni lehetett. A telepen átvezető főút keresztezése után keskenyebb útra tértünk, egyre magasabbra kapaszkodva a házak között. Miután az utolsókat is elhagytuk, rövid kapaszkodás után felértünk a Nagy-aszó gerincére. Földutunkról visszatekintve jól látszott a falu megosztottsága: a főúttól mifelénk eső oldalon a romatelep és a túloldalon, a Mátra irányában a falu nagyobbik része, mögötte a Kőerdő-tető és amögött pedig feltűnt az Ágasvár csonka kúpja is.
![Kilátás Mátraverebélyre Kilátás Mátraverebélyre](../../../hattertar/okt_szoveg_1/22-01.jpg)
Továbbindulva földutunk nagy ívben jobbra fordulva egy erdőszélre ért (az erdő tőlünk balra), itt indult az útról bal felé letérve egy ösvény felfelé a hegyoldalban a Csapás-tető felé. jelzéseknek se híre, se hamva nem volt, de kénytelenek voltunk a földútról letérve erre indulni, mert eddigi utunk az erdőszélen egyre inkább keletnek fordult.
Mint később kiderült, jól döntöttünk, néhány száz lépés után feltűntek az első jelzések a gyalogút oldalán. Ösvényünk egyenletesen emelkedve vezetett felfelé a hegyoldalban, fenn a gerincen beletorkollva az ott futó gerincútba.
Ezen balra indultunk el, aztán nem sokkal később egy útelágazásban jobbra tértünk, itt és innen tovább a jelzések már megbízhatóan vezettek minket. Jól kijárt földutunk a Csapás-tető északnyugat felé hosszan elnyúló gerincén vezetett tovább, és körülbelül egy kilométer után erdei „útkereszteződéshez” értünk. Jobbra a vezetett a számunkra ismeretlen Szentkút felé, a
balra tért a kereszteződésben, szemből pedig a
jelzés érkezett. Mivel elég sokat kutyagoltunk már, úgy döntöttünk célszerű megpihenni. Mivel semmi olyan helyet nem találtunk, ami alkalmas lett volna a leülésre, úgy döntöttünk, a csupán pár száz lépés hosszú
jelzésen leballagunk a gerincről a Szentkúthoz, hátha ott le tudunk ülni valahol.
Mindezt azért mesélem el ilyen részletesen, hogy elhidd kedves Olvasó, puszta véletlen volt, hogy lementünk a hegygerincről az általunk egyáltalán nem ismert Szentkúthoz. Hát, érdemes volt letérni. Soha nem hittük volna, hogy az erdő közepén ilyen csodálatos templomot fogunk találni. A templom, a templomhoz kapcsolódó épületegyüttes és a szabadtéri istentiszteletek helyszíne a hegyoldalban kialakított oltárral szerves egészet képez, amit érdemes körbesétálni. Mi felkerestük a Meszes-tető oldalába vájt remetebarlangokat is (jól kiépített ösvény vezetett hozzájuk). A barlangok előtti teraszról pedig szép a kilátás a Szentkút völgyére és a közeli Mátrára.
![Templom és kolostor Szentkúton Templom és kolostor Szentkúton](../../../hattertar/okt_szoveg_1/22-02.jpg)
![A templom feletti remetebarlangoknál A templom feletti remetebarlangoknál](../../../hattertar/okt_szoveg_1/22-03.jpg)
Körülbelül egy órás kitérő után tértünk vissza a jelzésre, és folytattuk tovább az utunkat. A kereszteződés után a másik oldalon leereszkedve a gerincről a Szálláska-völgy lapos teknőjébe jutottunk, a kicsit sáros, de jól járható földutunk a völgy alján kanyargott. Eseménytelen út után hamarosan megérkeztünk Sámsonházára. Kiérve a főútra jobbra fordultunk és a jelzéseket követve végigkutyagoltunk a településen. A falu után egyből feltűnt az út jobb oldalán a Várhegy tövében a védett geológiai értékként nyilvántartott kőfejtő több emelet magas rétegvonalas homlokfala. Elolvastuk a tájékoztató táblákat, néhány perc pihenőt tartottunk, aztán nekiveselkedtünk a Nagybárkányig tartó utunk utolsó szakaszának.
![A Sámsonháza melletti kőfejtő A Sámsonháza melletti kőfejtő](../../../hattertar/okt_szoveg_1/22-04.jpg)
![Megérkezés Nagybárkányba Megérkezés Nagybárkányba](../../../hattertar/okt_szoveg_1/22-05.jpg)
Felkapaszkodtunk a két falu között húzódó dombhátra, ennek tetejéről visszatekintve szemünkbe ötlöttek a Várhegyen Fejérkő várának csekély romjai, innen utunk újra lefelé vezetett és hamarosan megpillantottuk Nagybárkány házait. Leereszkedtünk a faluba, pecsételtünk, aztán a faluközpontban megvártuk a déli buszt.
Az autóbusz körbejárta a környékbeli falukat, aztán megérkezett a tari végállomására. Innen indult tíz perccel később a másik busz Mátraverebélyre. Így tehát háromnegyed egykor ismét ott álltunk a mátraverebélyi buszmegállóban, talán már nem olyan tettre készen, mint reggel, de azzal a szándékkal, hogy a szürkületig megérkezzünk az Ágasvár turistaházba.
Újra nekiindultunk tehát, most a buszmegálló melletti útkereszteződésben balra fordultunk a Mátra felé és elindultunk a falun keresztül. Útközben pecsételtünk a Vasút utca 107. alatti kocsmában, majd folytattuk az utunkat. Ellenőriztük a pecsétet a vasútállomáson is: a fémbélyegző - melynek doboza az állomás melletti vasúti átjáróban álló öreg fán található - megvolt és egészen jó lenyomatot adott.
Továbbindultunk, a jelzések azon a földúton vezettek tovább, melynek az átjárójában volt a pecsét is. Egy rövid erdős szakasz után kiértünk egy mezőre, itt a sínekkel párhuzamosan haladtunk tovább a domboldalban kanyargó szekérnyomon. A Macska-völgybe futó földutat elhagyva egy erdősáv túlsó oldalán ösvényünk rézsút átvágott délkelet felé a réten és beértünk egy fenyvesbe. Ösvényünk először meredeken, majd mindjobban kisimulva haladt felfelé a hegyoldalban. Később tölgyes és fiatal telepített fenyves határán haladtunk nagyjából szintben a Kőerdő-tető északi oldalában.
Ezután érkeztünk fel arra az oldalgerincre, ami után kezdődött a Kőerdő-tető nagy irtása. Erről még a kéktúrás könyv is megemlékezik, tényleg elég lelombozó látvány a letarolt hegyoldal. A térkép szerint nagyjából déli irányban kellett átvágnunk ezen először kissé ereszkedve, később emelkedve a hegyoldalban. A sarj tölgyesen nagyjából a nekünk megfelelő irányban csapás vezetett keresztül - másmerre nem is nagyon lehetett volna menni, mert a nagyjából két méteres fák rendkívül sűrűen nőttek - ezen leereszkedve egy mélyedésben utunk villában kettéágazott. Nagyjából mindkettő iránya megfelelőnek tűnt, mi a jobb oldalit választottuk. Hiba volt, mert az ösvény útja egyre jobban kelet felé tért és nekifutott a hegyoldalnak. Visszafordultunk és a bal oldali ágon mentünk tovább.
![A Kőerdő-tető irtásfoltja A Kőerdő-tető irtásfoltja](../../../hattertar/okt_szoveg_1/22-07.jpg)
![Erdei úton Erdei úton](../../../hattertar/okt_szoveg_1/22-06.jpg)
Egy kis gerinc megmászása után utunk kissé jobbra fordult és az erdőt elérve azonnal feltűntek a fákon a jelzések. Később széles erdőgazdasági földútra tértünk, ez vezetett minket egészen a Csalánosig. Az út egy szakaszon irtásos hegyoldalban kanyargott, balra letekintve jól látszott a völgyben futó aszfaltút.
Később egy kisebb irtáson átvágva érkeztünk az Ágasvár tövébe, innen egy meglehetősen meredek, de jól járható út vezetett fel a hegyre. Az erős kapaszkodó végén újra irtásra értünk ki, itt találkoztunk a jelzéssel, néhány perccel később pedig a
jelzés futott bele az utunkba. A három jelzés közös útja hamarosan megérkezett arra a rétre, ahol a turistaház is áll. Éppen idejében, mert már alkonyodott.
![Az Ágasvári turistaház épületei Az Ágasvári turistaház épületei](../../../hattertar/okt_szoveg_1/22-08.jpg)
Mire berendezkedtünk a szállásunkon, már be is sötétedett.