Háromhetes kihagyás után csak július 16.-án indultunk újra kéktúrázni. Most a célunk az Írottkőtől Sárvárig a Kőszegi-hegységben és a Rába völgyében végighaladó névleg 70,2 km hosszú 1. sz. kéktúra szakasz teljesítése volt. Hogy miért írtam ki ezt a szót, hogy „névleg”, nos erről a későbbiekben még sok szó fog esni. Szombaton reggel indultunk Budapestről vonattal szombathelyi átszállással Kőszegre. Miután megérkeztünk, sátrat vertünk egy magánkempingben és utána délután Kőszeg belvárosát csavarogtuk végig. Habár egyszer-kétszer átfutó zivatarok fedél alá kergettek bennünket, végre egyszer nem kutyafuttában néztük meg ezt a szép városkát.

Az igazi túra vasárnap reggel kezdődött, amikor egy kora reggeli helyközi Volán busszal átmentünk Velembe és innen indultunk az Írott-kő meghódítására, onnan pedig az első, Kőszegig tartó kéktúra rész teljesítésére. A sátrat és a holmi zömét Kőszegen hagytuk, így katonai kifejezéssel élve „csökkentett menetfelszerelésben” vágtunk neki az útnak.

A legtöbb utas leszállt a buszról Kőszegszerdahelyen és Velemben, a Velem feletti autóbusz fordulóig már csak mi és a hozzánk hasonló turisták utaztak. Mindenki felfelé indult a hegyoldalban, de csak mi tartottunk a jelzésen a Szent Vid kápolna felé, a többiek a jelzésen indultak el „direktben” az Írott-kő felé. Előttünk magasodott a hegytetőn az Szent Vid kápolna tornya. Úgy néztük, kemény kapaszkodás vár ránk odáig, pedig ez még csak a mai túra kezdete volt!

Elhaladtunk a bezárt Avar szálló előtt (nem keverendő össze a Mátrafüreden álló híresebb névrokonával!) aztán az aszfaltút első hajtűkanyarjában ösvényre tértünk. Egyre meredekebben kapaszkodtunk felfelé, egyszer-egyszer megálltunk pihenni is az emelkedőn. Felfelé haladtunkban az ösvény több ezer éves mesterséges teraszokat keresztezett, erre az ösvény kezdeténél elhelyezett tájékoztató tábla is felhívta a figyelmet. Maga a terület régészetileg védett, ősi kultúrák emlékeit lehet errefelé kiásni a földből.

Kimerítő kapaszkodás után érkeztünk fel a Szent Vid kápolna előtti tisztásra, néhány percre leültünk pihenni a padokra. Utána megcsodáltuk a kis templom elől nyíló kilátást, a kápolnát azonban belülről nem tudtuk megnézni, mert sajnos be volt zárva. Továbbindulva egy-két perc alatt elérhető már a jelzésen folytatva utunkat a kéktúra emlékmű. Ez tulajdonképpen egy körülbelül egy méter magas stilizált kéktúra jelvény, ami az Országos Kéktúra nyugati kezdőpontját jelölte 1989-ig. Csak a rendszerváltás és a vasfüggöny lebontása után kerülhetett a kéktúra kezdőpontja az osztrák-magyar határon álló írott-kői kilátóhoz.

Innen már könnyebb utunk volt felfelé, hiszen a csak enyhén emelkedő hegygerincen kellett tovább haladnunk. Kereszteztük a Kőszegi-hegységben kanyargó keskeny aszfaltutat - ezt a mai túránkon még többször érinteni fogjuk - aztán a gerincen tovább kapaszkodva és az aszfaltút egy nagy hajtűkanyarját levágva megérkeztünk a Hörmann-forrás előtti erdei pihenőhöz. Itt is csak néhány percre álltunk meg, igyekeztünk minél gyorsabban felérni az Írott-kőre, hiszen a tényleges kéktúra szakasz csak ott fog kezdődni.

Most egy rövid szakaszon rátértünk az aszfaltútra, aztán szemből megérkeztek a jelzések. Az út egy hajtűkanyarjában ágazott ki a kéktúra ösvénye balra, felfelé a hegyoldalban. Itt egy rövidebb, de kimerítő kapaszkodás után felértünk az osztrák-magyar határra, aztán az út is kisimult és csak enyhe emelkedéssel vezetett tovább. A jól járható turistaút a hegygerinc déli - vagyis magyar oldalán - futott végig, így értük el hatalmas irtásfoltok felső szélén haladva az írott-kői kilátó alatti kis tisztást. Innen már jól látható volt a hegytetőn álló kilátó épülete. Gyors kapaszkodással felérkeztünk ide is.

A kilátó épülete előtti pihenőpadok egyikénél két osztrák határőr lebzselt, élvezték a délelőtti napsütést. A biztonság kedvéért nem csak a személyi igazolványainkat, de az útleveleket is magunkkal hoztuk erre a túrára, de a határőrök ránk sem hederítettek, így aztán leültünk a mellettük álló asztalhoz. Megreggeliztünk, aztán megszemléltük a kilátó déli falára telepített napórát. Ellenőriztük az általa mutatott időt. Ha figyelembe vettük az alatta felszerelt korrekciós diagram erre a napra mutatott értékét - meg persze a nyári időszámítás időeltérését - percre pontos időt mutatott a napóra!

Felmentünk a kilátó legfelső teraszára hogy elgyönyörködjünk az innen nyíló kilátásban. Kelet - nyugati irányban nagyon sokat takart az Írott-kő gerince, de dél felé Magyarországra és északra Ausztria felé sem volt szép volt a kilátás! Bár hétágra sütött a nap, de eléggé párás volt a levegő, Ausztria felé tekintve csak a szomszédos dombok voltak láthatóak, a másik irányban pedig éppen csak látható volt a hegyek lábánál az Alpokalja síkságának a pereme. Nem is sikerültek az itt készített fényképeink!

Mindenesetre a tetőn felszerelt tájékoztató tábla által mutatott Balatont és Bakonyt kissé túlzásnak találtuk, de talán abszolút tiszta időben nem zárható ki az, hogy a vagy ötven kilométerre lévő Magyar Tenger is látható legyen innen! Körbepillantottunk innen a rögzített távcsövön is - szerencsére nem kellett pénzt beledobni, hogy működjön - viszont az sem mutatott többet, mint amit szabad szemmel is láttunk.

A többi Velemből indult turista kb. akkor érkezett meg, amikor lejöttünk a kilátóból és már indulófélben voltunk. Még megálltunk a kilátó alatti tisztáson is pecsételni. Ezután visszamentünk a már egyszer végigjárt úton a Hörmann-forráshoz. Itt újra feltöltöttük az időközben erősen megcsappant vízkészletünket - később fura, vasas mellékízt éreztünk az itt töltött vízen - aztán továbbindultunk volna, amikor fura dolgot művelő embereket pillantottunk meg a forrás alatti domboldalon!

Először azt hittük, gombát keresnek, mert a család tagjai alaposan felforgatták az erdő avarját, de egy férfi egy kis mütyűrt a kezében fogva és erősen figyelve azt állandóan dirigálta a keresők munkáját. Közelebb mentünk és megkérdeztük, mit tesznek? Mint kiderült, ők geocachingelők és egy itt a közelben elrejtett dobozt keresnek. Már sokat hallottunk erről a hobbiról, de most láttunk először a valóságban is ilyen tevékenységet űző embereket.

Továbbindulva a forrástól egy rövid darabon az aszfaltúton haladtunk, de aztán jobbra letértünk róla egy itt induló nyiladékba. Állandó, de nem erős lejtőn leereszkedve később újra elértük az aszfaltutat és innen ezen folytattuk az utunkat a ritkított, de csodaszép bükkösön keresztül a Stájerházak felé. Készítettünk pár fényképet a házakról - a tisztáson álló épületek még az 1750-es években épültek Stájerországból idetelepült erdészek részére - aztán továbbindultunk az aszfaltúton.

Félórás kényelmes sétával érkeztünk meg a Vörös kereszthez. A kereszt a Kőszeg környéki erdei utak fontos csomópontjában áll, mi hat ide érkező utat számoltunk össze. Itt már leültünk egy pár percre pihenni a tölgyek között álló fakereszt melletti pihenőpadokra.

A rövid szieszta után az Irány-hegy oldalában gyorsan leereszkedtünk az Óház-tető kilátójához. Maga a kilátó egy régi erődítmény még álló és szépen helyreállított tornya, az erőd többi része már csak romjaiban tekinthető meg. A kilátás viszont szédületes a torony kilátószintjéről: kelet felé Kőszegre nyílik fantasztikus panoráma, dél felé pedig végignézhető az Alpokalja számtalan kis települése. Észak felé Ausztriába nyílik széles betekintés. Egyszerűen érthetetlen volt a számunkra, hogy egy ilyen csodálatos helyen álló szép kilátó miért csak a turisták számára hozzáférhető!

A kilátótól a jelzés meredeken leereszkedett az északi hegyoldalban a Hétvezér-forráshoz. Itt is megálltunk egy pár percre fényképezni és vizet tölteni. Ennek a forrásnak tényleg nagyon finom a vize, sokkal jobb (legalább is szerintünk), mint a Hörmann-forrásé!

Továbbindultunk és egy kis kapaszkodás után a Pintér-tető tarvágásán keresztül megérkeztünk a Trianoni-kereszt felé letérő jelzéssel ellátott ösvényhez. Mivel idővel nagyon jól álltunk, meg délután sem kellett csatlakozáshoz sietni Kőszegen, elhatároztuk, hogy teszünk egy rövid kitérőt a kereszthez.

Maga a körülbelül nyolc méter magas egyszerű betonkereszt egy kis tisztáson áll a Pintér-tető északkeleti oldalában és a tövéből szép kilátás nyílik az osztrák oldal felé. Északnyugat felé tekintve innen is jól látszanak az Alpok legközelebbi, magasabb hegyei. A kereszt melletti táblán megtekinthető a Trianon előtti Vas vármegye térképe, illetve külön jelölve van rajta a jelenlegi magyar határ. A térkép mellett fel vannak sorolva a Trianoni békeszerződés alapján elcsatolt vas megyei települések nevei.

Visszatérve a jelzésre hamarosan elértük a Kőszeg határában álló kálváriatemplomot. Ezt a templomot nagyon sok helyről látni lehet a városból, többek között a Jurisics térről is. A kilátás mindenesetre nagyon szép innen is a városra, bár össze sem hasonlítható az óház-tetőivel. Sajnos a Szent Vid kápolnához hasonlóan ez a templom is be volt zárva.

A kálvária stációi mellett leereszkedő szerpentinszerűen kanyargó földúton hamar elértük a házakat, innen a jelzéseket követve néhány perc alatt eljutottunk a történelmi belvárosba és a Jurisics térre. Itt tértünk le a kéktúra jelölt útjáról és rövid sétával hazatértünk a kempingben felállított sátrunkhoz.