A sátorbontással és összepakolással körülbelül fél kilenckor végeztünk a kőszegi Gyöngyvirág panzió és kemping füves kertjében, aztán indulás után még látogatást tettünk a közeli élelmiszerboltban is, a kenyér és egyéb romlandó élelmiszerkészletünket feltöltendő. Végül kilenc óra felé cihelődtünk össze teljesen és indultunk el a Jurisics tér felé, hogy folytassuk a tegnap ott abbahagyott kéktúránkat.

A Jurisics térről a Hősök kapuján keresztül léptünk ki és az itt nyíló kis utcácskán keresztül hamar elértük a Fő teret. Innen egy kisebb darabon a Kossuth Lajos utcán folytattuk az utunkat, majd befordultunk a piac utcájába. A következő sarkon álló tűzoltólaktanyát balra kerültük meg egy kis parkon keresztül, így értük el a Táncsics Mihály utcát.

Itt régebben - 2003-ig - a kéktúra jelölt útja jobbra fordult, hogy a vasútállomás felé térve hagyja el a várost (a térképünk is így jelöli még), de az új nyomvonal messze elkerüli már az állomást. Tehát most a Táncsics Mihály utcát elérve balra kellett fordulni, majd elhaladva egy modern református templom mellett az utca végén jobbra.

Átkeltünk a Malomárkon, majd balra fordulva egy sétányon folytattuk az utunkat. Mellettünk balra a Malomárok húzódott, jobbra pedig a Gyöngyös-patak, Kőszeg fő vízfolyása. Aztán a park végén jobbra tért a sétányunk - követve a Gyöngyös-patak kanyarját - végül egy aszfaltútra kiérve kereszteztük is a patakot.

Továbbhaladva az aszfaltúton átmentünk a Kőszeget elkerülő 87-es úton, innen már földúton haladtunk tovább az enyhe emelkedőn. Az utolsó házcsoportnál visszafordulva már alattunk láttuk a várost. A jelzések nagyon megbízhatóan vezettek keresztül a városon, ritkán találkoztunk még ilyen precizitással! A kéktúrázók nyugodtan rájuk bízhatják magukat - és nem csak itt, de az egész Írott-kőtől Sárvárig terjedő szakaszon!

Földutunkon folytatva a túrát vegyesen haladtunk az erdőben illetve az erdőszélen, tőlünk balra megművelt földek húzódtak. Később az utunk egy íves jobbkanyarral az eddigi északkeleti irányból keletre fordult, majd egy kis tisztáson megpillantottunk egy piros-fehér-zöld határjelző oszlopot. A tegnapi írott-kői szakasz után tehát ma is elértük az osztrák-magyar határt!

Egy darabig a határon - illetve azt követve a magyar oldalon - futott az utunk, de aztán egy újabb íves jobbkanyar után a keréknyom beleszaladt egy távvezeték nyomvonalában haladó másik földútba. Itt jobb felé indulva csak egy rövid - talán 100 méteres - szakaszt kellett megtenni, mert egy „T” elágazásban balra tértünk. Itt kezdődött az a hosszú, egyenes nyiladék, amin jó négy kilométert haladtunk a továbbiakban.

Most találkoztunk először ezzel az úttípussal: körülbelül 6-8 méter széles, keményre döngölt útpálya, szintben a környező területek fölé emelve, mellette két oldalt méteres, füves árkok. Ahogy a későbbiekben többször is megfigyeltük, ezen utak hálózatát szívesen használták a környező települések lakói motorral, de autóval is, hogy egyszerűbben, gyorsabban juthassanak egyik faluból a másikba.

Elindultunk tehát ezen az erdei „turista autópályán” és hamar elértük a Kőszegről Horvátzsidány felé vezető főutat, a kéktúra korábbi útját. Kereszteztük a forgalmas utat, aztán tovább folytattuk nyílegyenesen utunkat. Balról magunk mögött hagytunk egy lepusztult katonai objektumot, mellette hosszú és széles téglalap alakú mező húzódott szinte embermagas fűvel az utunk mentén. A szélén magas póznákon jelzőtáblák virítottak - talán egy régi, már megszüntetett lőtér, vagy füves repülőtér lehetett.

Később a nyiladék mellett farakások húzódtak - az intenzív erdőgazdálkodás eme végtermékeit nagy platós teherautókra pakolták éppen és vitték további feldolgozásra. Egy festett képes erdei keresztnél értük el a hosszú, egyenes nyiladék végét, itt a kereszteződés szélén letelepedtünk megebédelni.

Folytatva az utunkat még egy jó darabon haladtunk ezeken a széles erdei földutakon sakktáblaszerűen közel derékszögű fordulókat téve felváltva balra és jobbra. A netes kéktúra leírásokból tudjuk, régebben többen panaszkodtak a régi vonalvezetésű út rossz minősége miatt, hát erre most egyáltalán nem lehetett okunk! Az utak minősége kifogástalan volt, egyedül az egyhangúságuk volt zavaró tényező.

Tömörd előtt körülbelül három kilométerrel ért véget ez a fajta út - elenyészett egy kereszteződésben a semmibe - innen már csak „közönséges”, helyenként kátyús földúton haladtunk tovább. A jelzések egyáltalán nem voltak sűrűn errefelé felfestve, inkább csak a kanyaroknál, letéréseknél volt a követendő útirány gondosan, precízen jelezve, így aztán nem tűnt fel, hogy a földúton hosszabb ideig nem láttunk egyet sem. Akkor lepődtünk meg csak igazán, amikor a jelzés keréknyoma bal felől beletorkollott az utunkba! A térképet elemezve jöttünk rá arra, hogy a kéktúra valószínűleg még korábban ösvényre váltva ágazott ki az utunkból balra és ereszkedett le az Ablánc-patak partjára, majd onnan most tért vissza - körülbelül egy kilométer után.

Folytattuk utunkat a most már palával(!) felszórt földúton, a centi vastag táblák a keréknyomokban már apróra voltak törve, a nyomok között még arasznyi darabokban álltak egymásra hányva. Ezen az úton értük el az erdőben álló Ilona (Szent Ilona?) szobrot. Az útról a szobor felé való letérést szép faragott fatábla jelezte, de a szobor vagy ötven méterre állt az úttól az erdőben egy csalántenger közepén két beton kútgyűrű társaságában.

Visszatérve az útra továbbindultunk és hamarosan feltűntek előttünk Tömörd szélső házai. Ráfordultunk a faluközpont felé vezető Fő utcára és átkeltünk az Ablánc-patak hídján. Röviden megpihentünk a buszfordulóban felállított kis park pihenőpadjain - a fák között állt az EU-s csatlakozás emlékoszlopa valamint az Uniós zászló magas rúdja.

Innen egy kis emelkedőn felballagtunk a templomig, itt található a kéktúra bélyegző egy oszlopra szerelt dobozkában. Elintéztük a papírmunkát, aztán beültünk a templom utáni kocsmába, hogy elfogyasszuk megérdemelt sör- és kóla adagjainkat. A kocsmáros kérdezte, kéktúrázunk-e, aztán igenlő válaszunkat hallva hosszan mesélt arról, hogy ő is túrázott, kéktúrázott régebben.

Szerencsés ötlet volt a részemről az, hogy megkérdeztem, hol lehetne itt a falu határában táborozni. Azt tanácsolta, keressük meg a polgármestert (csak néhány házzal lakott arrébb), engedje meg, hogy az erdőszélen álló Faluház mellett verhessünk tábort, védett hely és még a mosdót, zuhanyzót is használhatjuk majd.

Így is tettünk, és polgármesteri engedéllyel vertünk sátrat az épület mellett. Úri módon megfürödtünk, megvacsoráztunk, majd eltettük magunkat másnapra.