Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra




TARTALOMJEGYZÉK

A második bejárásom leírásai

2014-ben kora tavasztól késő őszig 27 túranap alatt jártam a végig az útvonalat az Írott-kőről indulva és Szekszárdra érkezve

Az első bejárásom leírásai

2007 márciusa és 2010 áprilisa között 29 túranap során teljesítettem a túrát Szekszárdról indulva és az Írott-kő csúcsára érkezve




A MÁSODIK ROCKENBAUER PÁL DÉL-DUNÁNTÚLI KÉKTÚRA BEJÁRÁSOM TÚRALEÍRÁSAI

Kilátó az Írott-kő tetején. Itt kezdődik a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra

Velem - Írott-kő - Bozsok, Külső-erdő

Velemből a Szent Vid kápolnát és a kéktúra emlékművet érintve kapaszkodtam fel az Írott-kőre, majd már a Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán ereszkedtem vissza Bozsokra. A faluból továbbindulva a Külső-erdő egyik pagonyában vertem sátrat éjszakára.
Ják, templom

Bozsok, Külső-erdő - Ják

A Külső-erdőből továbbindulva kora délelőtt értem el Szombathely Olad nevű városrészét, megnéztem a Skanzent, majd a Szombathelyi Parkerdő sétányain folytattam az utam. A Kukulló víkendházai után értem el a mezőket, majd ismét erdei utakon haladtam Jákig, ahol a turistaházban szálltam meg.
Híd a Rába felett Molnaszecsődnél

Ják - Döbörhegy - Nádasd

Ják után az erdőket magam mögött hagyva a mezőkön átvágva értem el Egyházasrádócot, majd Molnaszecsődöt. Itt kereszteztem a Rábát és Döröske után Döbörhegy mellett sátoroztam. Másnap a Kemeneshát falui között ballagva érkeztem meg Nádasdra, ahonnan hazautaztam.
A Hímfai-tó partján

Nádasd - Lugos-patak völgye

Nádasdra visszatérve folytattam az utam a Kemeneshát peremén, így vágtam át Halogyon, Felsőmarácon, Iváncon és Hegyhátszentmártonon, majd leereszkedtem a fennsíkról a Lugos-patak völgyébe. Itt sátoroztam egy barátságos kaszálón.
Pityerszer - Őrségi Népi Műemlékegyüttes

Lugos-patak völgye - Őriszentpéter

A Lugos-patak völgyén végigtúrázva értem el Kondorfát, majd innen továbbindulva érkeztem meg a tulajdonképpeni Őrségbe. Meglátogattam Pityerszeren a népi műemlékegyüttest, majd Szalafőn keresztül Őriszentpéterre vezetett az utam. A falu után vertem sátrat az erdőben.
Magyarszombatfa - A Fazekasház lakóépülete

Őriszentpéter - Felsőszenterzsébet

Folytattam ezen a napon is az őrségi vándorlásomat: Bajánsenyén és Kercaszomoron keresztül értem el Magyarszombatfát, ahol megnéztem a Fazekasházat, majd Veleméren az Árpád kori templomot. Végül Szentgyörgyvölgyön keresztül érkeztem meg Felsőszenterzsébet határába, ahol aznap sátoroztam.
Kaszálókon keresztül Felsőcsöde felé

Felsőszenterzsébet - Zalalövő

Ezen a rövid túranapon egy érkező viharfront elől menekülve, és alaposan kilépve értem el Pusztaszentpétert Alsószenterzsébeten és Kerkakutason keresztül. Innen már csak egy rövid menet volt a megérkező esőben Zalalövő, ahonnan vonattal hazautaztam.
A Kustánszegi-tó partján

Zalalövő - Kustánszeg

Zalalövő vasútállomásról indulva a Göcsej dombvidékén keresztül áttúráztam Kustánszegre, szinte folyamatosan az erdőkben haladva. A Kustánszegi-tavat elérve a partján vertem fel a sátramat éjszakára.
Göcseji táj szántókkal és erdőfoltokkal

Kustánszeg - Rádiháza

Göcseji túrámat folytatva Kislengyelen, Becsvölgyén és Petrikeresztúron keresztül érkeztem meg Zalatárnokra. Innen továbbindulva a kicsi Szentkozmadombja után értem el Rádiházát, ahol átléptem a Zalai-dombságba. A falu felett sátoroztam a szőlőhegyen, egy kis kápolna mellett.
Panoráma a lispeszentadorjáni kilátóból

Rádiháza - Kistolmács

Az erdős zalai dombok között túráztam egész nap: Szentpéterföldén és Lasztonyán érintettem az erdei kisvasút nyomvonalát, majd Lispeszentadorján után érkeztem meg Bázakerettyére. A Kistolmácsi-tó mellett sátoroztam a Kozár-forrásnál.
Zalai dombok között

Kistolmács - Homokkomárom - Palin

Kistolmács után következett túrám legnehezebb szakasza: nyolc erdős dombgerincen keresztül érkeztem meg a késő délutánban Homokkomáromba, ahol a zarándokkempingben vertem sátrat éjszakára. Az utolsó, rövid túranapon innen gyalogoltam át Palinba.
Az öröm-hegyi Postás kulcsosház

Palin - Öröm-hegyi Postás kulcsosház

Palinból folytatva a túrámat egy esős túranapon talpaltam át az Öreg-Förhenc kiskertjei között Nagybakónakra, majd tovább az öröm-hegyi Postás kulcsosházig. Bár volt sátram, de az áztató esőben bekéredzkedtem a kulcsosházba aludni.
Esőben a dombok között

Öröm-hegyi Postás kulcsosház - Zalakomár

Esős időben indultam tovább a kulcsosháztól, és túráztam át a dombok között Zalakarosra. Innen belevágtam a Kék Kör leghosszabb aszfaltos szakaszába: Galambokon keresztül átgyalogoltam Zalakomárra, ahol az eső miatt félbeszakítva a túrám hazautaztam vonattal.
Teljesen benőtt erdei úton

Zalakomár – Nagyszakácsi, Felső-hegy

Zalakomárból indultam a következő többnapos túrámra és a még hátralévő aszfaltos részt legyűrve értem el Somogysimonyin keresztül Nemesvidre. Dzsindzsás, benőtt földutakon törtettem át Kisvidre és onnan tovább Nagyszakácsiba. A falu után vertem sátrat éjszakára.
Túra a Masztegnyői kisvasút sínjei mellett

Nagyszakácsi, Felső-hegy - Újvárfalva, halastó

A Marcali-háton átvágva gyalogoltam be Mesztegnyőre, ahol elértem a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet óriási, síkvidéki erdőségét. Sokáig követve a kisvasút sínpárját vágtam át az erdőn és értem el Újvárfalvát, majd a falu után a halastó partján sátoroztam.
Szántók és erdők határán

Újvárfalva, halastó - Kaposmérő

Erre a túranapra már nem sok maradt: erdőfoltok és szántók között érkeztem meg Somogysárdon keresztül Kaposmérőre, ahol befejeztem ezt a túrámat és buszra szállva hazautaztam.
Szenna látképe a dombokról

Kaposmérő – Patca, Katicatanya turistaház

Kaposmérőre visszatérve egy borongós túranapon folytattam az utam és gyalogoltam át Szennára, ahol megnéztem a Skanzent. Innen már egy rövid erdei menettel átértem Patcára, ahol a Katicatanya turistaházházban találtam magamnak olcsón szállást.
Kilátás egy dombgerincről Zselickisfalud után

Patca, Katicatanya turistaház - Gálosfa

Patcáról Szilvásszentmártonon keresztül Zselickisfaludra vezetett az utam, majd bevettem magam a zselici erdőkbe. Kardosfapuszta érintésével értem el Simonfát, majd innen továbbindulva Gálosfa előtt sátoroztem fenn egy dombon.
Kilátás a dombokról Bakócára

Gálosfa kaszáló – Nagy Máté vadászház – Abaliget vá.

Gálosfáról folytatva az utam érintettem a lassan elnéptelenedő Szabást, majd Felsőkövesd után az éjszakai erdőlátogatási tilalom miatt a Nagy Máté vadászháznál sátoroztam. Túrám utolsó, rövid napján Abaliget vasútállomásig mentem csak, ahonnan hazautaztam.
A Zsongor-kő kilátópontjánál

Abaliget vá. - Büdös-kúti kh.

Abaliget vasútállomástól a volt Petőcz akna érintésével felkapaszkodtam a Jakab-hegyre, kitérőt tettem a Babás-szerkövekhez, majd a Zsongor-kő kilátópontja és a Jakab-hegyi pálos kolostorrom után érkeztem meg a Büdös-kúti kulcsosházhoz, amelynek a tisztásán sátort vertem.
A Hidasi-patak lépcsőzetes vízesései

Büdös-kúti kh. - Kisújbánya

Folytattam az utam a Mecsek hegyei között, a fehérkúti kulcsosház érintésével értem el Árpádtetőt, majd a volt Hársas kulcsosház és a Köves-tető érintésével jutottam el Zobákpusztára. Végigtúrázva a Hidasi-völgyet érkeztem meg Kisújbányára, ahol szállást foglaltam magamnak.
A Ferde-vízesés

Kisújbánya - Mecseknádasd

Kisújbányáról az Óbányai-völgyön keresztül leereszkedtem Óbányára, majd a Templom-hegyet megmászva érkeztem a mecseki túra végére. A kéktúra útvonaláról letérve az Árpád kori templom érintésével leballagtam Mecseknádasdra, ahonnan busszal hazautaztam.
Erdei földúton Bátaapáti felé

Mecseknádasd - Bátaapáti

Utolsó többnapos túrám kezdetén Mecseknádasdról visszakapaszkodtam a kéktúra útvonalára a Geresdi-dombság erdejébe és egy, a gerinceken végig az erdőben vezető kellemes túra végén érkeztem meg Bátaapátiba, ahol már várt a szállásom.
A Szálkai-víztároló partján vezet a kéktúra

Bátaapáti - Szálka

Bátaapátiból továbbindulva két dombgerinc leküzdése után érkeztem Mórágyra, majd onnan egy újabb domb után Kismórágyra. Innen ismét felkapaszkodtam a dombokra, hogy aztán a Szálkai-víztároló partjára ereszkedjek le. Szálkán volt a szállásom aznap.
A grábóci szerb ortodox kolostor és templom

Szálka - Szekszárd

Az utolsó túranapomon Szálkáról áttúráztam Grábócra, itt megnéztem a szerb ortodox kolostort, majd a szekszárdi dombok között az erdei játszótér, a Szarvas-szurdik és a Bati kereszt érintésével érkeztem megy Szekszádra, A Rockenbauer Pál kopjafához.



AZ ELSŐ ROCKENBAUER PÁL DÉL-DUNÁNTÚLI KÉKTÚRA BEJÁRÁSOM TÚRALEÍRÁSAI

Szekszárd - Utolsó pillantás a városra a domboldalból

Szekszárd - Szálka

Szekszárdon vágtunk bele a fiammal a Déldunántúli Kéktúra teljesítésébe, végigjártuk a várost, aztán felkapaszkodtunk a dombok közé. Grűbócon megnéztük a szerb ortodox kolostort, majd átsétáltunk Szálkára, ahol aznap éjjel a szállásunk volt.
Mórágy látképe a falu feletti dombról

Szálka - Bátaapáti

Szálkáról indulva végigballagtunk a víztároló partján, majd a dombokon keresztül áttúráztunk Kismórágyra. Úabb dombsor után Mórágy következett, majd innen folytatva az utunkat még két dombgerinc megmászása után érkeztünk meg Bátaapátiba, ahol megszálltunk éjszakára.
Zengővárkony - Rockenbauer Pál sírja a szelídgesztenyésben

Bátaapáti - Mecseknádasd

A harmadik, legrövidebb túranapunkon visszakapaszkodtunk a dombok közé és szinte végig az erdőben haladva már dél felé Mecseknádasd közelébe érkeztünk. Leballagtunk a faluba, busszal kitérőt tettünk Zengővárkonyba, Rockenbauer Pál sírjához, majd hazautaztunk.
Az Óbányai-völgyben

Mecseknádasd - Kisújbánya

Második túránkon a Mecseken akartunk átvágni. Mecseknádasdról indulva visszatértünk a túraútvonalra és a Templom-hegy megmászása után érkeztünk meg Óbányára. Innen továbbindulva az Óbányai völgyön keresztül érkeztünk fel Kisújbányára.
A Hidasi-völgyben

Kisújbánya - Volt Hársas kulcsosház

Kisújbányáról kis kitérővel felkapaszkodtunk a Cigány-hegyi kilátóhoz, majd a Hidasi-völgyön keresztül felkapaszkodtunk Zobákpusztára. A Köves-tető szállodája után megnéztünk egy volt külszíni szénbányát majd a Hársas kulcsosház romjainál vertünk sátrat.
Kilátás a Tubesről a Misina-tető és Pécs felé

Volt Hársas kulcsosház - Büdös-kúti kulcsosház

Folytatva az utunkat még délelőtt megérkeztünk Árpádtetőre, aztán a Tripammer-fa és a Fehér-kúti kulcsosház érintésével érkeztünk meg a Büdös-kúti kulcsosház tisztsára, ahol sátrat vertünk. Délután még felsétáltunk a Tubes csúcsára, ahonnan megnéztük a Pécsre nyíló kilátást.
Kilátás a Zsongor-kőről

Büdös-kúti kulcsosház - Abaliget - Abaliget vá.

A Büdös-kúti kulcsoháztól a Remete-rét érintésével felkapaszkodtunk a Jakab-hegyre, megnéztük a kolostorromokat és a Zsongor-kőről nyíló kilátást, majd leereszkedtünk a hegyről Abaligetre, ahol a kempingben vertünk sátrat. Az utolsó rövid napon innen sétáltunk át a vasútállomásra.
Kilátás a mezőkről Karácodfára

Abaliget vá. - Alsókövesd

A zselici túrámra már csak egymagamban indultam a fiam nélkül. Az abaligeti vasútállomásról felkapaszkodva a dombok közé rövid kitérőt tettem Bakócára, majd a túraútvonalra visszatérve Alsókövesd előtt sátoroztam az erdőben.
Kilátás Kistótvárosra a dombokról

Alsókövesd - Simonfa

Az erdőből lereszkedve értem el az alsókövesdi erdészházakat, majd innen folytattam az utam a dombtetőn fekvő Felsőkövesdre. Érintve a kihalófélben lévő Szabást egy hosszabb erdei menet végén érkeztem Gálosfára, innen pedig egy óra alatt Simonfára.
A frissen kaszált Pölöskei-réten vezetett át az utam

Simonfa - Patca, Katicatanya turistaház

Simonfáról továbbindulva végiggyalogoltam a Pölöskei-réten, majd a Ropolyi kastély és Kardosfapuszta érintésével érkeztem meg Zselickisfaludra. Innen átsétáltam Szilvásszentmártonba, végül a patcai Katicatanya turistaház udvarán vertem sátrat.
Mezőkön keresztül Kaposmérő felé

Patca, Katicatanya turistaház - Kaposmérő vá.

Ezen az utolsó, rövid túranapon Patcáról átgyalogoltam Szennára, de az érkezésemkor még nem volt nyitva a Skanzen, így folytattam az utam a dombokon keresztül Kaposmérőre, ahol aztán vonatra szállva hazautaztam.
Szenna - A Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény

Kaposmérő vá. - Somogysárd

Túrám elején Kaposvárról még visszatértem Szennára, megnézni a Skanzent, majd Kaposmérőre utazva belevágtam a Somogysárdig vezető túrámba. Mezőkön, erdőfoltokon átvágva érkeztem meg Somogysárdra, ahol szállást foglaltam magamnak.
Vonuló szarvasok a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet erdejében

Somogysárd - Nagyszakácsi

Somogysárdon megnéztem reggel a Somssich-kastélyt, majd Újvárfalva után értem el a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet hatalmas erdőségét. Átvágva rajta értem el Mesztegnyőt, majd a Marcali-hát megmászása után Nagyszakácsit, ahol megszálltam éjszakára.
Benőtt erdei úton Kisvid és Nemesvid között

Nagyszakácsi - Zalakomár vá.

Nagyszakácsi után dzsindzsás erdei utakon törtettem végig Kisvidre és onnan tovább Nemesvidre. Innen már könnyebb dolgom volt, hiszen folyamatosan aszfalton haladhattam Somogysimonyin keresztül egészen a zalakomári vasútállomásig.
Kilátó Zalakaros felett a dombtetőn

Zalakomár vá. - Öröm-hegyi kulcsosház

Zalakomárból aszfalton indultam tovább és értem el Galambokon keresztül Zalakarosra. A fürdővárosból aztán felkapaszkodtam a dombok közé és egy kellemes erdei menet végén érkeztem meg a késő délutánban az Öröm-hegyi Postás kulcsoházhoz, amelynek az udvarán sátoroztam.
Fenyegetően közeledő zivatar Palin után

Öröm-hegyi kulcsosház - Homokkomárom

Az Öröm-hegyről leereszkedtem Nagybakónakra, majd az Öreg-Förhencen keresztül Érkeztem meg Palinba. A falu után elkapott egy komolyabb zivatar a mezőkön, amitől bőrig áztam, így érkeztem meg Homokkomáromba, ahol a templom alatti zarándokkempingbn sátoroztam.
Zalai dombok között

Homokkomárom - Kistolmács

Túrám legnehezebb napján a Zalai-dombság nyolc dombgerincét keresztezve érkeztem meg Homokkomáromból Valkonya érintésével késő délután a Kistolmácsi-tó partjára, ahol az egyik vendéglő hátsó kertjében ütöttem fel a sátram éjszakára.
A Kistolmácsi-tó kora reggel

Kistolmács - Rádiháza vm.

Folytatva az utam a zalai dombok között Bázakerettye és Lispeszentadorján érintésével érkeztem meg Lasztonyára, majd a falu után a Nyírlakosa gerincén végigballagva Szentpéterföldére. Sajnos a falu után eltévedtem és csak egy óriási kitérővel érkeztem meg Rádiházára.
Működő olajkút Kislengyel határában

Rádiháza vm. - Kustánszeg

Kétnapos göcseji túrám első napján Rádiházáról indulva Szentkozmadombján, Zalatárnokon, Becsvölgyén és Kislengyelen keresztül túráztam el a dombok között Kustánszegig, ahol a tóparti kempingben szálltam meg egy faházban aznap éjszakára.
Erdei úton a dombok között

Kustánszeg - Zalalövő

Túrám második napján Kustánszegről indulva részben egészen jó, részben gyalázatos, dzsindzsás, sáros utakon szinte folyamatosan az erdőben haladva értem el Nagyfernakágat, majd innen leereszkedtem Zalalövőre, ahonnan hazautaztam.
Kaszáló az őrségi dombok között

Zalalövő - Felsőszenterzsébet

Őrségi túrámra Zalalövőből indultam és Felsőcsöde érintésével jutottam el Pusztaszentpéterre. Folyamatosan az erdőben gyalogolva érkeztem meg Kerkakutasra, innen aszfalton folytattam az utam Felsőszenterzsébetre. A falu határában sátoroztam egy kaszálón.
Harangláb Gödörháza faluvégén

Felsőszenterzsébet - Magyarszombatfa

Folytattam az őrségi túrámat és Szentgyörgyvölgy érintésével túráztam át Velemérre, ahol megnéztem az Árpád kori templomot. Továbbmenve Magyarszombatfán kitérőt tettem a Fazekasházhoz, majd a falu után vertem sátrat az erdőszélen.
Pityerszer - Őrségi Népi Műemlékegyüttes

Magyarszombatfa - Szalafő

Ezen a borongós, esős túranapon Kercaszomoron és Bajánsenyén keresztül gyalogoltam el Őriszentpéterre, majd a Zala völgyében érkeztem meg Szalafőre. Innen kitérőt tettem Pityerszerre, majd a vígasztalan esőben nem kerestem sátorozóhelyet, inkább megszálltam a Gatter fogadóban.
Séta a Lugosi-patak völgyének rétjein keresztül

Szalafő - Hímfai-tó - Nádasd

Szalafőről áttúráztam Kondorfára, majd a Lugos-patak völgyén végighaladva értem el a Kemeneshát peremét. Felkapaszkodva a dombhátra annak a szélén folytattam az utam a Hymfai-tóig, ahol sátrat vertem. Az utolsó túranapomon a falu között Nádasdig ballagtam, ahonnan hazautaztam.
Megroggyant, nádfedeles vályogház az Öreg-hegyen

Nádasd - Molnaszecsőd

Nádasdon vágtam bele ebbe a kora tavaszi túrába és a Kemeneshát kis faluin keresztül, Katafa, Szarvaskend és Döröske érintésével jutottam el a Döröskei-tóhoz. Itt hagytam magam mögött a Kemeneshátat és a Rába árterén átvágva értem el késő délután Molnaszecsődöt, ahol megszálltam.
A Jáki templom

Molnaszecsőd - Szombathely, Olad

Az Alpokalja síkságán haladtam egész nap, szélesen nyújtózó szántók és kisebb erdőfoltok között. Egyházasrádóc, Ják és Nárai érintésével értem el a Szmbathelyi Parkerdőt, ezen átvágva érkeztem Szombathelyre, ahol megszálltam éjszakára.
Bozsok és az Írott-kő látképe az erdőszélről

Szombathely, Olad - Írott-kő - Velem

Szombathelyről áttúráztam a Kőszegi-hegység lábánál fekvő Bozsokra, majd onnan megmászva az Írott-kőt beütöttem az utolsó, még hiányzó pecsétet az igazolófüzetembe. Innen leereszkedtem Velembe, ahonnan hazautaztam.






A tárhelyszolgáltató neve: Port Kft.
A tárhelyszolgáltató címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 60.
A tárhelyszolgáltató e-mail címe: info@webtar.hu
A honlap szerkesztőjének neve: Horváth Béla
A honlap szerkesztőjének e-mail címe: horvabe1959@gmail.com
   
A honlap szerkesztője mindent megtesz azért, hogy az itt közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállal bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. A honlap adatainak használatával Ön elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi.
Creative Commons Licenc Creative Commons license: Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International
Kérem, olvassa el a honlap Cookie Policy-jét! Fontos információkat tartalmaz!