Szokás szerint most is korán ébredtem és bár még csak négy óra felé járt az idő, szinte nappali világosság volt a sátorban a még az égen magasan járó telihold fényétől. Előző nap késő délután a hőség miatt fel sem raktam a belső sátor szellős szövetére a külső vízhatlan borítást, így még az sem adott árnyékot a holdfény ellen. A fejlámpát fel sem véve tettem-vettem a sátorban, radíroztam le a borostát a képes felemről a kis elemes borotvámmal, reggeliztem meg az előző napon még Harkányban vett kaja maradékából, aztán komótosan összepakoltam mindent a kerékpáros táska rekeszeibe és a hátizsákomba.

Öt óra felé bújtam ki a sátorból, kicsit elgyönyörködtem a Mecsek csúcsai felett vöröslő hajnali égben, aztán a hajlékom lebontva azt is összecsomagoltam a zsákjába, végül felmálháztam a kerékpárom. Telefonon felhívva pár percig még eldumálgattunk a nejemmel. Megnyugtattam, hogy ezen az éjszakán sem támadott meg sem állat, sem ember – sokan kérdik, nem félek-e sátorozás közben a vadállatoktól, erre a kedvenc válaszom az, hogy a vadállatoktól nem tartok, de a „vademberektől” igen, ezért is sátorozok mindig eldugott helyeken, ahol nem vagyok szem előtt –, aztán a szokott koreográfia szerint felfűztem a fényképezőgép tokját a derékszíjamra és indítottam a kerékpáros GPS-t.

Éppen ekkor, fél hat után néhány perccel kelt fel a nap és a fénye végigömlött a palacsinta laposságú tájon. Pár képet lőttem gyorsan arról, ahogy a napkorong előbújik a mező túlsó szélén álló fák ágai közül, aztán a bicajra felkapva kizötykölődtem vele a füves keréknyomokon a faluk között kanyargó országút elágazásába. Az észak felé továbbinduló aszfalcsík végén feltűntek a közeli Királyegyháza háztetői, de én nyugat felé indultam tovább, pont a felkelő nappal a hátamban.

Mindig élvezem ezeket a kora reggeli tekeréseket, ilyenkor csak minimális a forgalom az utakon, ráadásul még az ilyen hőségriadós napokon is kellemesen hűvös a levegő. Általában hajnalra el szokott állni a szél is, most is így volt, a szellő sem rebbent, ahogy nesztelenül suhantam a tökéletes minőségű aszfaltúton. Pár perc alatt elértem az út végén a „T” elágazást: észak felé Szentdénes felé indult tovább az út, de én dél felé fordultam a kerékpárral és Sumony egyre közeledő templomtornya mögött felderengett a határ horvát oldalán álló Bilo-hegység erdős háta.

Egyáltalán nem siettem, hiszen erre a napra, vagyis a kerékpártúrám harmadik napjára már csak alig harminc kilométerem maradt az Országos Kerékpáros Körtúra útvonalából Szigetvárig, ezt pedig még ráérősen pedálozva is meg tudom tenni két óra alatt, tehát a hőségriadós forróság kitörése előtt meg fogok majd érkezni Szigetvárra, hogy aztán egy kis városnézés után még a déli vonattal elindulhassak hazafelé.

Áttekertem az éppen ébredező apró Sumonyon, aztán nyugat felé tört az országút és már vártam, hogy feltűnjenek a jobb oldalán a kerékpáros térképemen jelzett halastavak. Hosszú drótkerítés kezdődött egy idő után, csodálkozva vettem észre, hogy ez éppen a tavakat keríti el, nehogy az országútról be lehessen jutni a partjukra. Így hát itt elmaradt a tóparti fényképezés és a pihenő, tekertem tovább az amúgy errefelé is kiváló aszfaltozású országúton.

Most megint a nappal a hátamban gurultam egy darabon és azt figyelgettem, hogy a legalább tízméteres, langaléta árnyékom éppen úgy tekeri a pedálokat az árnyékkerékpáron, mint ahogy én is. Ennek az élvezetes bringázásnak aztán gyorsan vége szakadt, ahogy elértem a Szentegát felé induló keskeny aszfaltút elágazását. Ráfordultam erre a kopott, sok helyen kátyús útra és komolyan vissza kellett vennem a tempómból, nehogy tengelytörést kapjak a zötyögős haladástól. Végül meguntam az út foltjain való rázódást és az árokpartra letelepedve megtartottam az első pihenőm.

Még csak fél hét felé járt az idő és ahogy a kerékpáros atlaszom nézegettem, éppen itt járhattam feleúton Szigetvár felé. Ittam egy keveset a vizemből (ennek már ki kell tartania az út végéig), elnézelődtem a kora reggeli mezőkön, aztán jobb ötlet híján továbbindultam az utamon. Pár perces tekerés végén értem el Szentegát határát.

A többnapos kerékpártúrák előtt mindig készítek magamnak egy kisokost, amelyben az út során érintett látnivalókat gyűjtöm össze és itt Szentegáthoz beírtam a Mária kápolnát (egyes helyeken Szent Amália kápolnaként említik) és a nem látogatható Biedermann kastélyt is. A kápolnát egyből észrevettem egy kis bekerítetlen parkban az úttól balra, meg is álltam mellette a bicajjal.

A kápolnát Biedermann Rudolf báró építtette családi sírboltnak, érdekessége pedig az, hogy a kupolája a budapesti Szent István bazilika mintájára épült meg, mintegy hetedrészére kicsinyítve azt. Az eléggé lepusztult épületet 2018-ban újították fel, most teljes pompájában tekinthető meg újra. Körbesétáltam, aztán megálltam a kapujánál. Persze zárva volt, de be tudtam fényképezni a szúnyoghálós üvegablakán keresztül.

A kápolnával szemben áll az út túloldalán az eklektikus-szecessziós Biedermann kastély, de ez, mint már írtam, nem látogatható. Magánkézben van, azonban úgy láttam, még nem álltak neki a felújításának, pedig abból, amit az elhanyagolt park fái között látni lehet belőle, megérdemelné ezt. Itt is készítettem pár fotót, bár a kastélyt éppen nappal szemben kellett fényképeznem, aztán indultam is tovább.

Szentegáttól csupán pár kilométer a csöppnyi Dancsháza, utána pedig már Szigetvár következik, de nyolc óra felé megálltam még egy utolsó pihenőre az országút szélén és üldögéltem egy sort a füves árokparton egy kukoricatábla mellett. Még most sem volt szinte semmi forgalom az úton, így aztán meg sem lepődtem, amikor egy mezei nyúl bukkant fel a kukoricás peremén. Halkan előhúztam a fényképezőgépet az övtáskából és lőttem egy sorozatképet a tapsifülesről. Persze meghallotta az exponálás pittyegését és pár ugrással el is tűnt a kukoricásban.

Innen már egyre sűrűbbek lettek az útszéli telephelyek, később egy csapnivalóan rossz aszfaltozású szakaszon értem el Szigetvár határát, végül a vasúti sorompó után balra tértem az útelágazásban a vasútállomás felé. Sajnos, ez az út a 6-os út várost elkerülő szakasza is, így aztán a szinte néptelen vidéki utak világából belecseppentem a főút reggeli csúcsforgalmába. Kicsit felpörgettem a tempómat, hogy felvehessem a forgalom ritmusát, de azért némi megkönnyebbüléssel pillantottam meg a vasútállomás épületét az út bal oldalán. Meg sem kíséreltem a felezővonalhoz behúzódva a balkanyart, inkább egy gyalogátkelőhelyen toltam át a bringát a vasútállomás elé.

Gondoltam, megveszem a jegyem a hazaútra, de zárva volt a váróterem és a pénztár, az ajtóra kirakott szöveg szerint pedig a vonaton kell megvásárolni a jegyet. Akkor itt nincs semmi dolgom, így csak megnéztem, mikor indulnak vonatok Pécs felé, aztán rövid gondolkodás után a már korábban kiválasztott 11:59-kor induló személyvonat mellett döntöttem. Ha azzal utazom, akkor egy kis pécsi várakozás után már mehetek is tovább Budapest felé a Mecsek InterCityvel. Az órámra pillantottam: még csak negyed kilenc felé ballagott az idő. Van még több mint három órám a városnézésre!

Már majdnem felkaptam a bringára, hogy betekerjek vele a belvárosba, amikor kapcsoltam: habár Szigetvár nem pecsételőhely az Országos Kerékpáros Körtúra útvonalán, de itt most megszakítom a bejárását (pontosabban bekerékpározását), tehát pecsételtetnem kell az igazolófüzetbe! Most, hogy nincs nyitva a jegypénztár, a forgalmi irodában kellett bélyegzést kérnem, szerencsére a velem majdnem egykorú szolgálattevő első szóra nyomott mosolyogva az állomás stemplijével kétszer is füzetbe (egyet a befejezés, egyet pedig az újrakezdés miatt), így amikor továbbindulok majd innen, nem kell újabb pecsétet kéregetni, azonnal indulhatok majd.

Szigetváron még soha nem jártam, ezért még odahaza utánaolvastam, mit is érdemes itt megnézni, ha csak egy fél délelőttje van erre az embernek. Így hát az állomással szemben kezdődő Rákóczi utcán indultam el a városközpont felé és tényleg pár perces nézelődő tekerés végén már Szigetvár főterén, a Zrínyi tér macskakövein álltam meg a bringával. Itt érdemes megtekinteni a Szent Rókus templomot, meg előtte a Vándor és kutyája szobrot is. A bottal járó vándor (zarándok) maga Szent Rókus, akit általában a kenyeret vivő kutyájával szoktak ábrázolni.

A téren álló oroszlánszobor a legrégibb Zrínyi emlékmű Magyarországon, a török félholdas zászlót taposó oroszlán Zrínyi Miklós bátorságának állít emléket. A Gerendai István által készített szobor talapzatán egy Vörösmarty epigramma olvasható:

Honfi! ha föllépendsz düledék várára Szigetnek,
Sírva ne említs szót sajnos eleste felől,
Ott hős Zrínyi körűl bátor daliái nyugosznak,
Gyönge panasz szózat bántja nagy álmaikat."

A Zrínyi térről induló Vár utca egyenesen a várkapuhoz vezet, végigtekerve rajta egy perc múlva már a falak előtt álltam. Áttolva a bringát a boltíves kapun láttam, hogy még zárva van a jegypénztár, de semmi nem tiltja a belépést, így hát továbbra is tolva a bicajt bejártam a várat. Nyugodtan vessetek rám pár követ, de én kicsit többet vártam! Szigetvár és Zrínyi Miklós neve legalább annyira ismert, mint Eger váráé és Dobó Istváné, talán emiatt is számítottam egy Eger várához hasonló erődre, de meglepett, milyen alacsonyak a falak és kicsi a vár területe.

A várat 1566-ban ostromolta meg az I. Szulejmán szultán által vezetett török sereg, amely ezt az ostromot csupán bemelegítésnek tartotta Bécs bevételéhez, hiszen oda tartott az ármádia. Zrínyi és Szigetvár azonban útjában állt a hadnak, és több mint egy hónapra feltartotta azt! A törökök augusztus 5-én érkeztek meg a falak alá, rögtön következő nap kezdődött az ostrom, a harc változó intenzitással egészen szeptember 7-ig tartott, amikor is a belső várba szorult Zrínyi és a megmaradt várvédők reménytelen helyzetükben a kaput megnyitva kitörtek a falak közül. Zrínyi szinte azonnal elesett és csak kevesen élték túl a csatát.

Érdekesség, hogy a szultán is meghalt az ostrom ideje alatt, bár ő nem harcban esett el, a kora vitte el a 72 éves uralkodót, de halálát még az ostromló sereg előtt is titokban tartották, nemhogy Zrínyiéknek az orrukra kötötték volna. Végül I. Szulejmán bebalzsamozott testét nem itt temették el, hanem a harcok után visszavitték Isztambulba, Szigetváron csak a bebalzsamozás folyamán eltávolított belső szerveit helyezték el egy septében épített kis türbében. A sírkápolna maradványait alig pár éve tárták fel a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen.

Körbesétáltam a várban, megnéztem a várudvaron lévő kastélyba beépített török dzsámi falait és minaretjének maradványait is, aztán a kerékpárt kipányvázva felkapaszkodtam a várfalakra és sétáltam ott is pár percet. Sajnos, nem sok kilátás nyílt onnan a városra, meg a hőség is kezdett kitörni, így aztán visszasétáltam a bringához és az időközben kinyitott pénztár mellett kitoltam a várkapun.

Ekkorra már elmúlt tíz óra, kicsit még sétálgattam a bringát magam mellett tolva az egyre forróbb délelőttön a városban, megettem egy fagyit a Kossuth Lajos téren az árnyas park egyik padjára húzódva, vettem a hosszú vonatútra pár melegszendvicset és hideg üdítőitalokat, aztán visszatekertem a vasútállomásra. Épp az állomásépülettel szemben állt egy hatalmas kertben a Korona étterem, már nyitva voltak, ezért itt ittam meg egy túrazáró alkoholmentes Heinekent.

Pontosan jött a vonatom, aztán Pécsen üldögéltem még fél órát az árnyékos, széljárta peronon, mielőtt felszálltam volna a Mecsek IC légkondicionálás nélküli kerékpárszállító kocsijába. Főttem a vonaton a többi utassal együtt több mint két és fél órát, mire felérkeztünk Kelenföldre és aztán már nem volt más dolgom, mint a rekkenő, hőségriadós délutáni kánikulában feltekerni a 7-es út szerpentinkanyarján keresztül a dombra, a házunkhoz.

Csak hazaérve számoltam össze, hogyan is állok az Országos Kerékpáros Körtúra teljesítésével? Eddig a hazánkat körbejáró túramozgalom pecsételőfüzetében leírt 4149 km-es távjából a füzet adatai szerint 2983 km-t teljesítettem, tehát a teljes táv durván 72 %-át. A nagyján tehát már túl vagyok, de még nem tettem meg a teljes táv háromnegyed részét. Most a három nap alatt mindössze 186,7 km-t tekertem, de az utolsó napot nagyon rövidre szabtam a hőségriadó, a városnézés és a hosszú utazás miatt.

A túraleírás letölthető Microsoft Word „.doc” formátumban! A letöltéshez kattints az alábbi ikonra: