UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE

2010. április 9.
Szombathely-Olad - Írott-kő - Bozsok

Ezen a napon is korán keltem, gyorsan megreggeliztem, és összekészülődtem, elkészítettem az aznapi szendvicseimet is. Erre túrára viszont nem a nagy zsákommal indultam el, hanem az eddig a 75 literes Adventurerben lapuló, összehajtogatott, könnyű kis zsákommal. Éppen csak az enni- és innivalót vittem magammal az esőkabátommal és az irataimmal.

Tudtam, hogy ez a nap is több mint 30 kilométeres lesz, de most meg is kellett másznom az Írott-kőt, hogy a tetején fejezhessem be három évvel az elkezdése után a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát. Kiírás szerint odáig 22,4 kilométer a távolság a kék sáv jelzéseket követve, de onnan természetesen még vissza is kellett ereszkedni valamelyik faluba, hogy aztán busszal visszatérhessek a szállásomra. Mivel amúgy is látogatást szerettem volna tenni a Kőszegi-hegység híres köveihez, a Kalapos-kőhöz és az Asztal-kőhöz, úgy döntöttem, hogy a csúcsról Bozsokra fogok visszatérni, amit amúgy a túra közben érinteni fogok odafelé is.

Ezen a napon is fél hétre készültem el, és léptem ki a szállásom kapuján. Egy rövid szakasszal adós voltam még az előző napról, hiszen akkor levágva a kilátóhoz vezető kitérőt egyből a szállásomra mentem Oladon, és ezt pótolnom kellett. Ezért amikor a kék sáv jelzések a Márton Áron utcáról észak felé fordultak, hogy az Írott-kő felé induljanak tovább, én a Márton Áron utcán folytattam az utamat, és a templom mellett elhaladva hamarosan elértem azt a pontot, ahová előző nap megérkeztem Nárai felől.

Olad és a távoli Kőszegi-hegység látképe a Márton Áron utcáról
Olad és a távoli Kőszegi-hegység látképe a Márton Áron utcáról

A kilátó fenn áll Olad házai felett a domboldalban
A kilátó fenn áll Olad házai felett a domboldalban

Most felfelé indultam el a dombtető felé már ismét a kék sáv jelzéseket követve és értem el a lapos gerincen haladó földutat. Itt balra tértem és a legszélső víkendházak mellett vezető jól kijárt keréknyomokon folytattam az utamat. Nagyjából tízperces menettel értem el az erdőszélt, ahol ösvényre fordultam. Hamarosan feltűnt előttem egy tisztáson a kilátó tornya, sajnos az ajtaja zárva volt, így nem tudtam felmenni oda! Pedig nagyon szépen indult ez a reggel is, a Nap hétágra sütött már napkelte után néhány perccel is!

Így aztán továbbindultam a tisztásról és a kacskaringózó sétaúton visszaereszkedtem a házak közé, a Márton Áron utcára. Természetesen zárva volt az a kiskocsma is, ahol a pecsételőhelyek fóruma szerint bélyegeznem kellett volna! No, de sebaj! Majd ha a túra végén visszatérek a szállásomra, lesz még időm átjönni ide és bélyegeztetni az igazoló füzetembe! Így aztán elindultam nyugat felé a Márton Áron utcán, és néhány perc alatt visszaértem a szállásom, a Szilvia Vendégház elé. Az órámra néztem, éppen hét óra volt. Fél óra kellett hát annak a vargabetűnek a megtételéhez, amit előző nap délután már nem akartam megtenni vagy 35 kilométerrel a lábamban!

Megállás nélkül mentem tovább, nem volt vesztegetni való időm, szerettem volna minél gyorsabban megérkezni Bozsokra, hogy legyen még elég időm felmászni az Írott-kőre és vissza is térni onnan a faluba. A buszvégállomásnál ráfordultam az Ernuszt Kelemen utcára, elhaladtam a szakközépiskola előtt, ahová éppen akkor érkeztek a diákok népes csapatokban, aztán már csendesebb utcákon, a Bárdos Alice és a Komlósi Ferenc utcákon átvágtam a családi házak között és kiértem a Torony utcára. Itt balra tértem és néhány lépés után már a forgalmas Dolgozók útjának a szélén álltam és vártam, hogy átkelhessek rajta.

Régebben ez az út volt a 89-es főút Szombathelyre bevezető szakasza, és úgy láttam, hiába készült el azóta az országút lakott területet elkerülő szakasza, itt hétköznap reggel – amikor arra jártam –, csak nem akart csökkenni a forgalom! Végül egy rövid forgalmi szünetet kihasználva átszaladtam az úttesten, aztán eddigi utammal majdnem szemben indultam tovább a szélső kertek között vezető földúton. Hamarosan magam mögött hagytam az utolsó házakat is és elértem a 89-es főút új nyomvonalát. Meglepve láttam, hogy itt pedig szinte nem is jártak autók, közel s távol egyet sem láttam, amikor megállás nélkül átvágtam a széles aszfaltcsíkon!

Egy pillanatra feltűnt a távolban Torony falu, felette a dombtetőn álló TV-átjátszóval
Egy pillanatra feltűnt a távolban Torony falu, felette a dombtetőn álló TV-átjátszóval

Picit jobbra térve a megművelt földeken átvágó keréknyomokon indultam tovább, a közeli erdő felé. A földút egy idő után az erdő szélére kanyarodott, később egy belső erdősaroknál be is léptem a fák közé. Néhány perc alatt átvágtam a keskeny erdősávon, és egy másik óriási szántó szélére értem ki. Messze a távolban egy percre feltűnt előttem a Kőszegi-hegység vonulata, de aztán az utam a legközelebbi erdősaroknál nyugatira fordult, és a hegyek eltűntek a szemem elől.

Alig járt keréknyomokon nyugat felől megkerültem a szántót, aztán az északnyugati sarkán beléptem egy földútra rátérve a Gencsi-erdőbe. Nyiladékban folytattam az utamat, mellettem sakktáblaszerűen váltakoztak az erdő- és irtásfoltok. Később az utam egy keresztben húzódó bekerített, keskeny, de hosszú irtásfoltot keresztezett, az ide való be- és kijutást létrákon keresztül lehetett megoldani.

Egy nyiladék földútján vágtam át a Gencsi-erdőn
Egy nyiladék földútján vágtam át a Gencsi-erdőn

Egy szántóföld szélére kiérve feltűnt előttem a Kőszegi-hegység
Egy szántóföld szélére kiérve feltűnt előttem a Kőszegi-hegység

Hamarosan ismét egy szántó mellé értem, itt a keréknyomok alig járhatóan húzódtak a felszántott terület mellett. Ennek a túlsó sarkán ösvényre tértem, a jól jelzett nyom szeszélyesen kanyargott pár percig az erdőben, közben elhaladt egy erdőritkítás után felhalmozott farakás mellett is. Itt tartottam az első pihenőmet. Továbbindulva az ösvényen hamarosan feltűnt előttem a Szinesei-patak szélesen és mélyen kanyargó, de teljesen száraz medre, az ösvény egy darabig követte a medret az erdőben, aztán egy ponton keresztezte azt.

A meder túlsó felén egy hajdani irtásfolt helyén növő embernél valamivel magasabb fiatalosba jutottam, ezen kanyarogva vágott át a keskeny ösvény. Már most, kora tavasszal is alig volt járható a keskeny nyom, el tudtam képzelni, milyen lehet ez a benőtt ösvény a nyár közepére! Az ösvény szeszélyesen kanyargott, többször el is ágazott, mivel pedig felfestett jelzések egyáltalán nem voltak a talán ujjnyi vastag fiatal fákon, bokrokon, félig-meddig találomra indultam mindig tovább az elágazásokban. Szerencsére ez a szakasz nem tartott sokáig, négy-ötszáz lépés után elértem a szélét, az öreg erdő peremén futó keréknyomokat.

Innen már jóval könnyebb volt az utam újra a nyiladékok földútjain haladva, időnként sarkosan váltva közöttük, de a távolság nagyobbik részét az észak-északnyugat felé vezető egyenes nyiladékokban tettem meg, csak röviden kellett innen kelet, vagy nyugat felé kitérnem. Hosszabb menés után egy vadonatúj irtásfolt szélére érkeztem ki, a fákat valószínűleg ezen a télen vághatták ki, mert még a legcsekélyebb aljnövényzet sem sarjadt a csupán néhány centi magas fatönkök között.

Egy másik nyiladékban futó másik földúton
Egy másik nyiladékban futó másik földúton

Itt a jelzések is eltűntek, valószínűleg a kivágott és már elszállított fákon lehettek, a következőt messze magam előtt, egy még álló erdősarok fenyőfáján pillantottam meg. Az erdőbe visszatérve aztán folytatódtak a nyiladékok, ezeken haladtam egészen Bozsok határáig. Az utolsó erdősarkot is magam mögött hagyva aztán kinyílt előttem a Kőszegi-hegység panorámája! Pár percre megálltam és csak bámultam a látványt! Szinte az egész hegyvonulatot be lehetett látni erről a dombról, velem szemben Bozsok házai álltak a völgyben, mögöttük a hegység vonulatai sorjáztak a keletitől a nyugati látóhatárig! Szerintem ez volt eddig a Dél-dunántúli Kéktúra bejárásom legszebb panorámája – pedig néhány kilométer híján már az egészet végigjártam!

Bozsok és az Írott-kő látképe az erdőszélről
Bozsok és az Írott-kő látképe az erdőszélről

Kissé jobbra tekintve feltűnt a távolban a Velem feletti Szent Vid kápolna is
Kissé jobbra tekintve feltűnt a távolban a Velem feletti Szent Vid kápolna is

Alig tudtam betelni a látvánnyal, de aztán továbbindultam már a mezők között, és egy útszéli kereszt útelágazásában kissé balra térve rövid ereszkedéssel elértem Bozsok főutcáját. A kék sáv jelzések itt balra indultak tovább, de én jobbra fordultam és kétszáz lépés után pillantottam meg az utca jobb oldalán álló Kerekes üzletházat. Csak tizenegy felé járt az idő, betértem hát az élelmiszerboltba, vásároltam némi nasit és pecsételtem a kéktúra igazoló füzetembe, aztán letelepedtem a bolt előtt padra ebédelni. Épp ekkorra terveztem az érkezésemet, így túlságosan nem is siettem az evéssel, az ebéd után még egy jót sziesztáztam is, mielőtt továbbindultam volna. Végül fél tizenkettő tájékán kerekedtem csak fel, hogy belevágjak a túrám második, kissé nehezebb szakaszába!

Bozsok főutcáján
Bozsok főutcáján

Visszatértem a kék sáv jelzésekre és egészen a falu alvégén lévő útelágazásig ballagtam. Itt jobbra fordultam, a határállomás és Rechnitz (Rohonc) felé induló országútra és lassan magam mögött hagytam a települést. Az út közvetlenül a Kőszegi-hegység lábánál vezetett, az úttól balra széles mezők húzódtak, jobbra kezdődött a kaptató fel a hegyekbe. Majdnem a határállomásig el kellett mennem, hogy elérjem a hegyek felé fordító jelzéseket egy útszéli kőkeresztnél.

A kék sáv jelzés a zöld sáv jelzéssel együtt tért le az országútról és kezdte meg a hegyekbe vezető kapaszkodást. Szuszogtató emelkedő volt ez a javából, először még az elszórtan álló házak között, aztán már az erdőbe beérve. Érdekes volt, hogy az ösvényen ki-kibukkant a föld alól a hegységet alkotó palás kőzet, ezen, mint hatalmas lépcsőfokokon kapaszkodtam egyre feljebb. Később az ösvény beletorkollott egy széles dózerútba, ez aztán erdőben, néha irtásfoltokon keresztül kapaszkodott egyre feljebb.

Köves ösvényen kezdtem meg a hosszú kapaszkodást az Írott-kőre...
Köves ösvényen kezdtem meg a hosszú kapaszkodást az Írott-kőre...

...aztán földutakon folytattam
...aztán földutakon folytattam

A szinte szünet nélkül emelkedő dózerútból vált ki jobbra egy ösvény, az ezen induló kék háromszög jelzés vezetett a Kalapos-kő felé. Egészen mostanáig nem döntöttem el, hogy felfelé, vagy lefelé jövet nézzem meg a sziklákat, most egy pillanat alatt eldöntöttem azzal, hogy elég jó tempóban kapaszkodtam felfelé, és nem akartam kiesni a ritmusból. Szóval majd lefelé jövet teszem meg a kitérőt!

Még néhányszáz méternyi kapaszkodóval értem fel az osztrák-magyar határon álló 602 méter magas Hollerwiese tetejére, de itt már tényleg megpihentem egy, az útszéli rakodónál felhalmozott farönkök halmán. Ittam egy keveset, pihentem egy sort, aztán továbbindultam. Itt most egy rövid lejtős szakasz következett, 50-60 méternyi szintet vesztve leereszkedett a dózerút a Sötét-völgy aljára, keresztezte a bővizű patakot, aztán a völgy túloldalán kezdett továbbkapaszkodni.

Ereszkedés a Sötét-völgyi-patakhoz
Ereszkedés a Sötét-völgyi-patakhoz

Innen már folyamatosan emelkedett az út hol meredeken, hol még meredekebben! Visszafogva a tempóból próbáltam tartani egy olyan sebességet, amivel megállás nélkül mehettem tovább. A patakot ismét keresztezve lassan kikapaszkodott az út a völgyből, aztán szélesen kanyarogva és rövid ideig szintben haladva megkerülte a völgyfőt. Egy irtás alsó peremére értem fel, itt az utam éles töréssel szinte visszafordult, ahogy a hegygerincen ismét elkezdett kapaszkodni felfelé. Az időközben az utamból kivált zöld sáv jelzés helyett mellém társult a Velemből érkező piros sáv, ezzel folytattam a kapaszkodást felfelé.

Az irtásfolt felső peremén ismét beértem az erdőbe, aztán elértem azt a pontot, ahol a jelzések letértek az eddigi dózerútról és meredeken nekiindultak az Írott-kő csúcsára vezető végső kaptatónak. Kemény kapaszkodó volt ez az utolsó, kifulladva érkeztem fel a kilátó alatti tisztásra, a pihenőpadokhoz, közben elhaladtam az erdő egyik szélső fájára szerelt kéktúra bélyegző mellett is. Stemplizhettem volna, de gondoltam, ha már lendületben vagyok, felszaladok a hegytetőn álló kilátóhoz!

Meg is érkeztem néhány pillanat alatt a tetőn álló kilátótoronyhoz, aztán a bejáratán belépve felkapaszkodtam a tetőteraszára. 2008 nyarán, mikor legutóbb jártam itt, bizony nem sok kilátás volt, annyira megnőttek a fenyőfák az osztrák oldalon, de most sógorék egy nagy irtásfoltot vágtak a kilátó köré, megnyitva ezzel a kilátást nyugat és északnyugat felé. Alaposan el is bámészkodtam, bár a kilátás korlátozott volt az eléggé párás levegő miatt.

Megérkeztem az Írott-kő tetején álló kilátóhoz, ezzel befejeztem a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát. A kilátó ajtajában nem én pózolok, hanem egy osztrák kiránduló...
Megérkeztem az Írott-kő tetején álló kilátóhoz, ezzel befejeztem a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát. A kilátó ajtajában nem én pózolok, hanem egy osztrák kiránduló...

Kilátás a tetőteraszról Ausztria felé
Kilátás a tetőteraszról Ausztria felé

Aztán csak meguntam a nézelődést és visszaballagtam az alsó tisztás pihenőpadjaihoz. Elővettem a hátizsákomból a kéktúra igazolófüzetet és bepecsételtem az írott-kői kockájába. A megkezdése után három évvel és három héttel befejeztem hát a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát! Próbáltam egy kissé elérzékenyülni, de nem nagyon ment! Körülöttem a pihenőpadokon osztrák kirándulók lebzseltek hangosan trécselve egymással, magyar szót nem is hallottam magam körül! Üldögéltem még pár percig, megettem egy szendvicset, ittam egy keveset, aztán három órakor a hátamra kaptam a zsákot és elindultam lefelé.

Ugyanazon az úton mentem, mint felfelé jövet, csak most jóval gyorsabban! Alig egy óra alatt megérkeztem a kék háromszög jelzés kiágazásához, és a Kalapos-kő felé vettem az utamat. Azt hittem, csupán egyetlen szikláról van szó, de az erdőben több sziklaalakzat is állt egymás közvetlen közelében. Persze a Kalapos-kő volt közülük a legszebb, ennek a tetején tényleg egy kalapszerű kitüremkedés volt látható, oldalán pedig jól látszott a teljes hegység anyagául szolgáló pala gyakorlatilag vízszintes rétegződése.

Különös sziklák a hegyoldalban
Különös sziklák a hegyoldalban

A Kalapos-kő
A Kalapos-kő

Itt is elnézelődtem egy darabig, hiszen volt még bőven időm a Bozsokról háromnegyed hatkor Szombathelyre induló buszom eléréséig. Végül nem tértem vissza a kék sáv jelzés útjára, hanem a kék háromszög jelzést követtem innen egészen Bozsokig. Fél hat felé értem vissza a község főutcájára, hamar megtaláltam a buszmegállót is. Pontosan mellette volt egy kocsma, volt még időm egy sört meginni a buszom indulásáig. Eléggé elfárasztott a túra, gondoltam, szunyókálok egyet Szombathelyig, de aztán felszállás után inkább elővettem a telefonom, hazaszóltam, hogy teljesítettem a Dél-dunántúli Kéktúrát, és küldtem egy pár SMS-t is az ismerősöknek. Szinte észrevétlenül múlt az idő, csak arra neszeltem fel, hogy a busz megérkezett Szombathelyre.

A végállomáson leszállva átballagtam a helyi buszok megállójába, végigolvastam a menetrendet, akkor láttam, hogy csak huszonöt perc múlva fog jönni egy 5-ös busz, ami Oladra megy, és a szállásom közvetlen közelében van a végállomása. A térképen megnézve gyalog is körülbelül fél órát tartott volna az út odáig, de ekkor már nem volt kedvem sétálni, inkább megvártam a megállóban ücsörögve a buszt!

Ezzel már gyorsan a szállásomra értem, ahol már vacsorával vártak. Gyorsan megfürödtem, átöltöztem, megvacsoráztam, aztán este nyolc óra felé csak úgy melegítőben átballagtam a kilátó tövében álló kiskocsmába, hogy beüthessem az utolsó hiányzó pecsétet is a kéktúra igazoló füzetembe! Elkértem a pultnál az oladi kilátó pecsétjét, bélyegeztem vele a füzetbe, aztán egy sör mellett még elüldögéltem egy darabig csendben a sarokban. Csak itt tudatosult bennem az, ami fenn az Írott-kő tetején a délután még nem: adminisztratív szempontból ebben a pillanatban fejeztem be a Dél-dunántúli Kéktúra 561 kilométeres útvonalának bejárását!

Úgy terveztem, másnap, szombaton még teszek egy sétát a környéken és Szombathelyen, de akkor már az addigi szép napos idő helyett szeles, felhős, esős napra virradt, ezért nem sok kedvem volt a városnézéshez Kibuszoztam hát kora délelőtt a vasútállomásra és jegyet vettem a legelső, Kelenföld felé induló vonatra.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE

  View My Stats