UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2010. április 8.
Molnaszecsőd - Szombathely-Olad

Jól aludtam a molnaszecsődi AVIA benzinkút moteljében, még az éjszaka is erős forgalom zaja sem zavart túlságosan. Mindenesetre korán keltem, fél hat felé, mert tudtam, hogy ezen a napon kell a legnagyobb távot megtennem – a kiírás szerint 35,1 kilométert –, ráadásul a nagy hátizsákommal! Ezért aztán gyorsan megmosakodtam, megreggeliztem, készítettem magamnak ennivalót a hosszú útra, aztán fél hét felé már ki is léptem a szobámból, és leadtam a kulcsot a benzinkút presszójában a már ott tartózkodó tulajnak.

Hajnali köd lebeg a 8-as út melletti mezőkön
Hajnali köd lebeg a 8-as út melletti mezőkön

Az épületből kilépve vettem észre, hogy éppen akkor kel fel a Nap a benzinkút melletti erdősáv fái között. Megálltam még egy percre már a hátamon a hátizsákkal, elgyönyörködtem a vérvörösen kelő napkorong látványában és csodálkozva vettem észre, hogy bizony deres a határ! Éreztem is, hogy eléggé lehűlt a levegő, még szerencse, hogy előrelátólag a tréning felsőt is magamra vettem öltözködés közben! Visszasétáltam az országút szélén az útkereszteződésbe, ott aztán jobbra fordulva rátértem a Dél-dunántúli Kéktúra Egyházasrádóc felé vezető szakaszára.

Gyorsan magam mögött hagytam Molnaszecsőd házait és a mezőkön keresztül indultam tovább egy széles, keményre járt földúton. Egy darabig egy középfeszültségű távvezeték oszlopai futottak a földút mellett baloldalon, de később ezek elkanyarodtak az úttól. Nagyjából tízperces menet után kerítés kezdődött az út bal oldalán és különös, az út szélén álló építményekre lettem figyelmes. Hat-nyolc méter magas, befüvesített oldalú földhalmok belsejébe vezettek vastag falú, betonozott folyosók. Egy-két percnek el kellett telnie, mire leesett a tantusz: ezek bunkerek, amikben harckocsik számára lettek kiképezve beállók!

Kora reggel a deres mezőkön átvágó földúton
Kora reggel a deres mezőkön átvágó földúton

Bunker harckocsik számára
Bunker harckocsik számára

Később meg is pillantottam a kerítés mögötti mezőn álló laktanya épületeit. Néhány perc után a keményre taposott földút bal felé kifordult alólam – gondolom, az út a laktanya területén folytatódott – én pedig kátyús, mély keréknyomokon indultam tovább egyenesen a már közeli erdő felé. A fák közé beérve az út minősége tovább romlott, itt már mély pocsolyákat, szinte dagonyákat is kerülgetnem kellett, ahogy átvágtam a Molnárszecsődi-erdőn a széles nyiladékon. Gyorsan felvettem hát a hátizsákomba előrelátóan elcsomagolt kamáslikat, gondoltam, talán védeni fog valamennyit a sár ellen!

Néhány perces menet után egy vaddisznócsalád szaladt át előttem néhány lépésnyire keresztben a nyiladékon, de mire bekapcsolhattam volna a fényképezőgépem, már rég eltűntek az erdőben! Néhány száz méter után egy irtásfolt szélére értem ki, itt egy, a korábbiakhoz hasonló, széles, kemény talajú földút fordult alám, ezen már gyorsabban haladhattam. Egy „Z” alakú fordulóval nyiladékot váltottam az erdőben, a második kanyar után pedig ismét kátyús keréknyomok között bukdácsoltam tovább.

Nagyjából tízperces menettel értem ki ez Egyházasrádóc előtt szélesen elterülő mezőkre, itt a földút minősége is megjavult. Az út mellett balról egy bokorsor húzódott, és amikor ennek vége szakadt, meg is pillantottam balra magam előtt Egyházasrádóc házait. Ekkor már majdnem másfél órája úton voltam, ezért megálltam pár percre pihenni a Mukucs-patak előtti útelágazásban. Leültem az árokpart füvébe letett hátizsákomra és élveztem a kora reggeli napsütést. A messzi távolból csak tompa morajként ért el hozzám a forgalmas 86-os főút zaja. Ahogy mozdulatlanul ültem, körülöttem feléledt a mező: a távolban mezei nyulak ugrottak ki az árokból és a friss vetésen szaladgáltak, a távolabbi erdőfoltból pedig őzike lépett ki a mezőre.

Földút a Molnárszecsődi-erdő nyiladékában
Földút a Molnárszecsődi-erdő nyiladékában

Elértem az Egyházasrádóc előtti széles mezőket
Elértem az Egyházasrádóc előtti széles mezőket

Jó volt elnézelődni, de indulnom kellett, mert még hosszú út várt aznap rám. Az eddigi nyílegyenes földútról rátértem a Mukucs-patak mély árkát követő keresztező keréknyomokra, nagyjából nyugat felé indultam tovább rajtuk. Körülbelül negyedórás út végén értem el a vízmű bekerített telkét. Itt már talán csak kilométernyire lehettem az országúttól, már láttam rajta a sűrű konvojokban haladó kamionokat, de itt a kék jelzések jobbra fordítottak. Keskeny betonút kezdődött a vízmű kapujánál, ami aztán egyenesen átvágva a mezők között egészen Egyházasrádócig vezetett.

Elhagyva egy faluszéli telephelyet rátértem a Szecsődi utcára, ennek a végénél pedig ráfordultam a Vashídmellék utcára. Ezen értem el a falun átvágó 86-os utat. Megmondom őszintén, itt kissé elbambultam és az úton átvágva egyenesen indultam tovább a távoli vasúti aluljáró felé, pedig itt a kék sáv jelzések másfelé tértek! Jobbra indultak tovább, egyenesen a vasútállomás felé, de én nem vettem észre a letérést! Csak nagyjából a vasúti aluljárónál kapcsoltam, hogy rossz úton járok, de ekkor már késő volt visszafordulni! Inkább tovább ballagtam ezen az úton, és hátulról tértem vissza, némi kerülővel a vasútállomás épületéhez.

Egyházasrádóc - Vasútállomás. Előző nap már jártam itt, akkor vonattal robogtam át rajta Szombathelyről jövet.
Egyházasrádóc - Vasútállomás. Előző nap már jártam itt, akkor vonattal robogtam át rajta Szombathelyről jövet.

Ekkor már kilenc óra felé járt az idő, letettem a hátizsákom az állomásépület előtti egyik pihenőpadra és pecsételtettem a forgalmi irodában az igazoló füzetembe, utána letelepedtem a padra és kényelmesen megtízóraiztam. Ismerős volt a hely, hiszen előző nap már jártam itt Szombathelyről Körmendre menet a vonattal, akkor meg is bámultam az állomást, mert tudtam, gyalogosan vissza fogok még térni ide! Evés után még elüldögéltem pár percig, csak negyed tíz felé szántam rá magam a továbbindulásra.

Visszafelé indultam el a Kossuth Lajos utcán, amin megérkeztem a vasútállomásra, most már a továbbinduló kék sáv jelzéseket követve. Nagyjából negyedórás menettel értem el azt a keresztutcát, ahol jobbra kellett térnem. Ráfordultam az utcára, előttem a dombtetőn feltűnt a hidroglóbusz. Felkaptattam az enyhe emelkedőn az utolsó házakig, aztán elhaladtam a víztorony tövében is. Utána rögtön elértem az útelágazást, ahol a jelzéseket követve bal felé tértem.

Egy eszméletlenül sáros, kátyús földútra fordultam itt rá, néhány pillanat múlva már kilós sárkoloncokat cipeltem a bakancsaimon, ahogy a dágványban tapickáltam! Egy pillanatra felrémlett, hogy nagyon megszívom a dolgokat, ha Jákig ilyen úton kell haladnom, de szerencsére ennek a szakasznak nagyon gyorsan vége szakadt! Néhány perc után egy újabb útelágazásba érkeztem, itt jobbra kellett térnem, és az útra bepillantva láttam, ez már ismét egy széles, keményre taposott felületű földút! Letelepedtem hát a kereszteződés melletti vörös fakereszt előtt a fűbe, és egy letört, száraz faággal legalább nagyjából megpucolgattam a bakancsaimat.

Gondozott fakereszt a földutak elágazásában
Gondozott fakereszt a földutak elágazásában

Csak háromnegyed tíz felé indultam tovább a térképemen Ritási allénak nevezett földúton. Az allé fasorát már régen kivághatták, csak hírmondónak maradt meg belőle néhány még az út legelején, amúgy két bokorsor között vezetett egy jó darabig a szinte egyenes földút. Aztán egy idő után ezek is elmaradtak mögöttem, és már a nyílt mezőn ballagtam tovább. A távoli erdőszélen, amerre az utam is tartott, barna pöttyöket pillantottam meg a mezőn, a frissen zsendülő vetésben. Egy pár pillanatig elgondolkoztam, mik is lehetnek azok, amikor a közeledtemre hirtelen megmozdultak, és beszaladtak a fák közé! Csak akkor kapcsoltam, hogy egy nagyobb szarvas, vagy őzcsordát láthattam a mezőkön legelészni!

Hamarosan én is elértem a fákat, és tártértem a Ják alsó-erdő nyiladékaira. Itt meglehetősen furcsán, egy sarkos vargabetűt leírva vágott át a kéktúra a nyiladékok között folyamatosan váltogatva, végül elértem az erdősáv túlsó felén a Hideg-kúti-patak árkát. Kereszteztem, aztán rövid kanyargás után ismét egy, a Ritási alléhoz hasonló, bokorsorok között vezető széles földútra fordultam rá. Egy alacsony dombhátra felérve pontosan előttem, az út végén feltűntek a Jáki templom tornyai! Még nagyon messze voltam tőlük, talán két és fél, három kilométerre, de már messziről hívogattak!

A mezők között futó nyílegyenes allé végén feltűntek a Jáki templom tornyai
A mezők között futó nyílegyenes allé végén feltűntek a Jáki templom tornyai

Félórás menettel értem el az út jobb oldalán húzódó Kelemenmajor istállóit, a földút a kerítése mentén vezetett egy darabig, aztán egy balforduló után hamarosan kiértem a Jákra vezető országútra. Ennek a szélén ballagtam egészen a faluközpontig, ahol balra tértem a templom előtti autóparkolóba. Feltűnt előttem az információs iroda és szuvenír bolt épülete, itt álltam meg, a hátizsákomat levéve és az épület falának támasztva. Jó volt egyet nyújtózni a terhemtől megszabadulva, mert nagyot jöttem Egyházasrádóc határától idáig!

Éppen délben érkeztem meg, de mivel nem voltam még éhes, ezért pecsételtettem a kéktúra igazoló füzetembe, megvettem a templomba való belépőjegyet és egy kis ismertető füzetecskét, aztán a hátizsákomat a bolt előtt hagyva sétára indultam a templomkertben. Először a parkban sétáltam körbe a nagyon szép román-gótikus templomot, megnézve a Szent Jakab kápolnát is, aztán belépve a templomba belülről is megcsodáltam a több mint 750 éves, kitűnő állapotban fennmaradt épületet. Az információs irodában 500 Forintért vásárolt kis füzetecske, amit Dr. Rátkai László írt a templomról, kitűnő vezetőnek bizonyult!

A Jáki templom előlről...
A Jáki templom előlről...

...hátulról...
...hátulról...

...és belülről.
...és belülről.

Több mint fél óra után tértem csak vissza a hátizsákomhoz, aztán mivel az egyházasrádóci bőséges tízórai miatt még mindig nem voltam éhes, a hátamra kaptam a betyárbútort és nekiindultam aznapi túrám második felének! A falu főutcájára visszatérve leereszkedtem a templomdombról és elindultam észak felé a kék sáv jelzéseket követve. A faluvégi elágazásban balra tértem, Nárai bekötőútjára, és akkor, arról a pontról, túrám során először, megpillantottam a messzi távolban a Kőszegi-hegység kontúrjait! Már az előző napi, Nádasdról való indulásom óta vártam ezt a pillanatot, és most, a teljes túrám körülbelül felénél láttam meg először az uticélomat, az Írott-kőt! Odáig kell még mennem, hogy befejezhessem a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát!

A messzi távolban, Nárai házai felett feltűnt a Kőszegi-hegység!
A messzi távolban, Nárai házai felett feltűnt a Kőszegi-hegység!

Eléggé nemszeretem szakasz volt ez a Náraiig vezető hosszú, nyílegyenes aszfaltút, de mégis vidáman vágtam bele, a Kőszegi-hegység látványa pedig végig, egészen a faluig elkísért. Aztán a házak egyre közelebb jöttek, viszont a hegyek mintha oda lettek volna szögezve a látóhatárhoz, semmivel sem tűntek közelebbieknek vagy egyórás aszfalttaposás után sem, amikor elértem Nárai szélső házait! Végigballagtam a falu hosszú főutcáján, aztán a templom után az útelágazásban jobbra tértem, Szombathely felé. Ráfordultam a Petőfi Sándor utcára, ezen is sokáig ballagtam, mire elértem a buszmegálló mögötti pihenőpadokat.

Nagyot jöttem idáig Jáktól, leültem hát az egyik padra egy nagyobb pihenőt tartani. Nagyon jól álltam idővel, még csak fél három volt, ezért aztán itt megtartottam a késői ebédemet és egy rövid szerelvényigazítást is végeztem. Csak három óra felé indultam tovább, hogy belevágjak a Szombathelyig vezető túrám utolsó negyedébe. Gyorsan elértem a falu határát, itt tértem le végre-valahára az aszfaltútról, amin Ják óta megtettem vagy tíz kilométert!

Az utolsó ház után, az erdőszélen térítettek balra a jelzések egy földútra, de innen néhány lépés után már jobbra kellett fordulni, hogy az út menti árkon egy pallón átkelve ösvényen indulhassak tovább a Pusztafai-erdőn átvezető utamon. Az ösvény sokszor bizony alig volt követhető a fák között, ilyenkor nagy segítséget nyújtottak az errefelé tényleg eléggé sűrűn felfestett jelzések! Sarkos fordulókkal tértem időnként jobbra-balra, nagyjából húsz perc után kereszteztem a Gaj-árok patakját és értem ki egy mező szélére. Előttem feltűnt a Kukulló víkendházainak hosszú sora, én pedig a telep szélén, az erdőhatáron indultam tovább füves keréknyomokon.

Hamarosan elértem az erdőbe való letérés helyét, itt még pihentem egy sort a tisztás füvére letelepedve, aztán már úgy vettem a hátamra a zsákot, hogy a szállásomig már meg sem állok! Az utam egyik legszebb szakasza kezdődött itt, először a Séi-erdő földútjain, aztán szinte észrevétlenül tértem rá a Szombathelyi Parkerdő útjaira. Egyre több kocogóval, kirándulóval, kutyasétáltatóval és MTB-ssel találkoztam, ez jelezte, hogy már nagyon közel járhatok a lakott területhez! Az út néha emelkedett, aztán lejtett, de mindvégig kitűnően volt jelezve, nem csak a letéréseknél, de akkor is, amikor sokáig kellett menni ugyanazon az úton! Nagyjából egyórás menettel értem a régi sípálya mára már lassan beerdősülő nyiladékához, itt még pár percre megálltam pihenni, aztán ismét továbbindulva már gyorsan elértem Szombathely Olad nevű városrészét.

A Szombathelyi Parkerdő útjain
A Szombathelyi Parkerdő útjain

Már ismét aszfalton haladtam végig az Orgona utca szép családi házai között, aztán utam beletorkollott a Márton Áron utcába. Megnéztem a házszámozást, itt száz környékén járt már, és a kéktúra itt jobbra tért, hogy ismét felkapaszkodjon a dombra, az emelkedő házszámozás irányában. Elővettem a térképemet, és tanulmányozni kezdtem. A kéktúra fenn végigmegy a dombgerincen, aztán egy jó nagy kerülővel, a kilátó után ereszkedik vissza a Márton Áron utcába, annak az alsó végén. Nekem pedig ott van a szállásom, a Szilvia Vendégházban, a 38-as szám alatt.

Gyorsan döntöttem: most nem teszem meg a kitérőt, inkább másnapra halasztom! Így aztán leereszkedtem a Márton Áron utcán, és néhány perces sétával elértem a szállásomat! Fél hat felé járt az idő, nagyjából mostanra is ígértem magam, így aztán be is csengettem. Már vártak rám, gyorsan elintéztük hát a papírmunkát, és elfoglaltam a szobámat. Megfürödtem, átöltöztem, aztán a kertben lemostam a bakancsaimról a még az Egyházasrádóc után ráragadt és azóta kérgesre száradt sarat. Utána megvacsoráztam a konyhában és gyorsan eltettem magam másnapra.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

  View My Stats