UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2010. április 7.
Nádasd - Molnaszecsőd

A Dél-dunántúli Kéktúra befejezése, vagyis az utolsó körülbelül 90 kilométer megtétele sokat váratott magára. Még 2009 szeptemberében eljutottam Nádasdra, a Kisalföld peremére, de az onnan az Írott-kőig tartó végső szakaszába csak 2010 áprilisának elején, a húsvéti ünnepek után tudtam belevágni. Az ünnepeket persze a családdal töltöttem, ráadásul Húsvét hétfőjén egy erős hidegfront is érkezett sok csapadékkal, ezért aztán a rákövetkező szerdán, április 7.-e reggelén indultam csak el a háromnapos befejező túrámra.

Még előző nap megvettem a jegyet a Budapest-Kelenföldről 06:24-kor induló Savaria-Ciklámen Intercity vonatra, így aztán szerda reggel rögtön a peronra tudtam menni, és fel is szálltam a pontosan érkező vonatra. Éppen megtaláltam a helyem, amikor körülöttem öt idősebb, már nyugdíjas korú hölgy fészkelődött el a helyeiken. Túrabakancsok, túraruhák, kis hátizsákok, láttam rajtuk, ők is kirándulásra készülnek. Vezetőjük pont velem szemben telepedett le, és amikor az iratait rendezgette, kikandikáltak a táskájából a Dél-dunántúli Kéktúra igazoló füzeteik.

Rákérdeztem, merre mennek, és mint kiderült, ők is pont arra a környékre indultak, ahová én is! Ők a Molnaszecsőd és Egyházasrádóc közti szakaszt fogják most teljesíteni – ezt én a túrám második napján szándékoztam megtenni. Így aztán közösen utaztunk Győrön keresztül Szombathelyig, itt átszálltunk a Szentgotthárdra induló személyvonatra, amivel valamennyien Körmendig utaztunk. Még a vasútállomástól néhány percnyire lévő buszállomáson is összefutottunk, de itt már különböző buszokra szálltunk fel. Én néhány perc alatt elértem Nádasdot a buszommal, hiszen alig hagytuk el Körmendet és kereszteztük a Rábát egy hídon, már fel is tűnt a kis falu helységnévjelző táblája.

Negyed tizenkettő felé kászálódtam le a helyközi buszról a falu közepén. Bár a kéktúra Nádasd északi végén vág át – a sofőr meg is kérdezte, letegyen-e az ottani buszmegállóban –, én mégis bejöttem a központba, mert elhatároztam, teszek egy rövid kitérőt a templomhoz, hogy készítsek néhány felvételt a kertjében nemrégen feltárt XI. századból való rotunda és lakótorony maradványairól. Az alapok közvetlenül a templom fala mellett találhatók, valószínűleg a régi építmény alapjait felhasználták a templom építéséhez is. A romokra gerendákból stilizáltan újjáépítették a rotundát és a lakótornyot is.

A rutunda alakját stilizáló védőtető közvetlenül a templom mellett áll
A rutunda alakját stilizáló védőtető közvetlenül a templom mellett áll

Az eredeti rotundának csak az alapjai maradtak meg, de ezeket szépen helyreállították
Az eredeti rotundának csak az alapjai maradtak meg, de ezeket szépen helyreállították

Pár percig elbámészkodtam a romoknál, a templomot is körbesétáltam, bíztam abban, hogy előző év szeptemberéhez hasonlóan – amikor itt fejeztem be a túrát –, most is megpillanthatom a dombról a távoli Kőszegi-hegységet és legmagasabb csúcsát, az Írott-kőt, de most nem volt szerencsém! Bár az idő tiszta volt, a Nap is hétágra sütött, most a hegyek elvesztek a kéklő messzeségben! Pedig jó lett volna látni az uticélom, hiszen mégiscsak oda indulok ezen a túrán, de hát több is veszett Mohácsnál!

Elindultam visszafelé a Vasút utcán a forgalmas 86-os út felé, közben megálltam még egy percre a postánál, hogy pecsételtessek a kéktúra igazolófüzetembe. Nádasd nem kéktúra pecsételő hely, de itt szakítottam félbe az előző túrám, most pedig innen folytattam, illett hát bélyegeznem itt is. A postás hölgyek szívesen adták a bélyegzést, még jó utat is kívántak, én pedig néhány perc alatt elértem újra a főutat, ahonnan az eddigi sétára is elindultam. Tettem még egy rövid kitérőt az út túlsó oldalán is a vasútállomásra. Előző évben, az őrségi túrám végén még vonattal indultam innen Körmendre, de azóta már itt is megszüntették a vasúti közlekedést. Megnéztem a lassan rozsdásodó síneket és a magára hagyottan álló állomásépületet, aztán mivel az órámra pillantva láttam, hogy mindjárt dél, nekiveselkedtem hát a túra érdemi részének!

Virágzó tulipánfa Nádasd főutcáján
Virágzó tulipánfa Nádasd főutcáján

A Nádasd és Katafa közötti mezőkön egy földúton vágtam át. A távolban már láthatóak Katafa házai.
A Nádasd és Katafa közötti mezőkön egy földúton vágtam át. A távolban már láthatóak Katafa házai.

Újra visszatértem a főútra, és most már célirányosan indultam el észak felé a baloldali járdáján. Nagyjából öt perc alatt értem el azt a pontot, ahol a Dél-dunántúli Kéktúra jelzett útja keresztezi a 86-os főutat, aztán kelet felé indul tovább a faluból. Rátérve néhány perc alatt magam mögött hagytam a házakat, aztán a kék sáv és sárga sáv jelzéseket követve egy keményre taposott földúton egy alacsony dombhátra kapaszkodtam fel. Elhaladtam a vízmű bekerített telke mellett és már meg is pillantottam a mező túlsó szélén Katafa házait.

Kevesebb, mint fél óra alatt tettem meg a két falu közötti távolságot, elhaladtam a katafai spotpálya mellett, aztán kereszteztem a 76-os főutat. A túlsó oldalán a Petőfi Sándor utcán indultam tovább, és a falu közepén, egy fás-ligetes részen leereszkedtem az úttal együtt a Cseri-patak völgyébe. A kis híd után a földút ugyanazzal a lendülettel fel is kapaszkodott a Kossuth utcára, azon folytattam az utam dél felé ballagva. Elhaladtam a falu harangtornya mellett, aztán egyre emelkedve értem el a falu végén ismét a 76-os utat. Talán százötven lépés erejéig rátértem, de hamarosan megérkeztem a Nagymizdó felé kiágazó mellékút kezdetéhez.

A katafai harangláb
A katafai harangláb

Itt leültem egy pár percre pihenni az árokpart füvére, megebédeltem a hazaiból és élveztem a langyos tavaszi napsütést. Csak egy óra felé kerekedtem fel, de akkor már azzal a feltett szándékkal, hogy most már megindulok, és Szarvaskendig – a legközelebbi pecsételő helyig – meg sem állok! Az aszfaltút átvágott a mezőkön – innen, a Kemeneshát széléről szép kilátás nyílt Körmendre és a Rába völgyére – aztán elhaladtam az úttól kissé távolabb álló temető mellett, végül az utam az erdőszélre kanyarodott. Innen aztán később az országút befordult a fák közé és kanyarogva leereszkedett a Hegyaljai-patak völgyébe.

Szép volt ez az erdei szakasz az éppen a lombját bontani készülő erdőben, a fák alatt a fűben tavaszi virágok szőnyege terítette be az erdőt, közben szótlanul ballagtam az út szélén a madárfüttyös csendben. Egész utamon talán három-négy autóval találkozhattam! A patakvölgyből ismét felkaptattam a dombra – szinte egész aznapi utamat a Kemeneshát szélén „egyensúlyozva” tettem meg, hiszen hol leereszkedtem róla egy-egy kisebb patakvölgybe, hol pedig újra visszakapaszkodtam rá – és már meg is pillantottam magam előtt Nagymizdó házait.

Erdei úton Nagymizdó felé
Erdei úton Nagymizdó felé

Mária szobor Nagymizdó és Szarvaskend között a földút mellett
Mária szobor Nagymizdó és Szarvaskend között a földút mellett

Az útelágazásban balra tértem, a falu főutcájába, itt kezdődött az útszéli keresztek és feszületek hosszú sorozata. Először egy Mária-szobor mellett haladtam el, de még több kőkeresztet is láttam, mire letértem a házak között az aszfaltos utcáról egy földútra. A legszebbek – egy kőfeszület és egy másik Mária-szobor a Szarvaskend felé vezető földút szélén álltak, talán százlépésnyire egymástól. Innen már látni lehetett Szarvaskend szélső házait, a faluszéli szőlők présházait. Néhány perc alatt meg is érkeztem közéjük.

Megálltam pár pillanatra, hogy fényképeket készíthessek a környékről, amikor megszólított az egyik kertjében dolgozó gazda – meghívott egy pohár borra. Általában el szoktam fogadni ezeket a szíves invitálásokat, na nem a potya bor miatt, inkább azért, hogy beszélgethessek egy sort a helybeliekkel. Most sem volt ez másként, a pohár bor és a gazda történetei mellett én is pihentem egy keveset, csak negyed óra múlva indultam tovább, miután persze ő is alaposan kikérdezett, merről hová visz az utam!

Présházak, nyaralók Szarvaskend határában
Présházak, nyaralók Szarvaskend határában

A présházak nem közvetlenül a falu szélén álltak, ezeket elhagyva még leereszkedtem a Szarvaskendi-patak völgyébe, onnan visszakapaszkodva értem el a falu házait. Lassan már kezdtem megszokni az utam apró hullámzásait, talán húsz-harminc métereket süllyedt, vagy emelkedett az utam, de azt szinte szünet nélkül! A dombtetőre épült faluközpontból az utam éppen lefelé indult a következő patakvölgybe, amikor megpillantottam az út bal oldalán a pecsételő helyként is szolgáló Kőbányai sör cégéres kocsmát és előtte a pihenőpadokat.

Természetesen itt is megálltam, és ha már borral kínáltak az előbb a tanyáknál, most fröccsel folytattam és a pecsétet is elkértem a pultoslánytól, hogy bélyegezhessek az igazoló füzetbe. Itt is elüldögéltem pár percet a kocsma előtti padokon a kellemes délutáni napsütésben, aztán három óra felé álltam csak fel, hogy a továbbindulás előtt tegyek még egy kitérőt a közeli Sibrik kastélyhoz.

A kéktúra könyvem szerint a kastély 1829-ben épült klasszicista stílusban, és iskolaként működik. Mivel volt már rossz tapasztalatom a könyvem szerint még látogathatónak jelölt, de a valóságban már magántulajdonban lévő kastélyokkal, kúriákkal kapcsolatban, most is megkérdeztem a kocsma közönségét. Tőlük tudtam meg, hogy közben az iskola bezárt, a kúria most üresen áll, de kívülről természetesen megtekinthető.

Szarvaskend - A Sibrik kastély
Szarvaskend - A Sibrik kastély

Szarvaskend - Az 1805-ben épült katolikus templom
Szarvaskend - Az 1805-ben épült katolikus templom

Nem kellett messzire mennem, hogy az épületet megnézhessem, ott állt szinte a kocsma felett a domboldalban. Tényleg látszott már rajta az elhagyatottság, bár még minden ablaka ép volt, és valaki lehetett is benn, mert az emeleten nyitva volt néhány ablak. Körbesétáltam, aztán a mellette álló katolikus templomról is készítettem néhány felvételt. Visszasétáltam a kocsmához, aztán folytattam az utamat. Leereszkedtem a falu alvégére, ahol ismét kaptató kezdődött vissza a Kemeneshát fennsíkjára. Az országút egy erdőfolton átvágva egy elágazásba érkezett. Az útjelző táblák szerint egyenesen előre Döröskére vezetett az út, de én a kék sáv jelzéseket követve jobbra tértem, a Döbörhegy felé induló még keskenyebb aszfaltozott útra.

Elhaladtam egy hidroglóbusz alatt, aztán a mezők után egy újabb erdőfolton átvágva már meg is érkeztem Döbörhegyre. A falut elérve a kék jelzések rövid időre letérítettek az aszfaltos utcáról egy keskenyebbre, de aztán a faluközpontot elérve újra ráfordultam a széles főutcára. A kocsma előtti útelágazásban balra tértem, leereszkedtem a Bogrács-patak völgyébe és a híd után rögtön balra indultam tovább, keréknyomokon a kék jelzéseket követve.

Itt ismét kaptató kezdődött – ki tudja, már hányadik aznap –, most fel az Öreg-hegy zártkertjei, présházai közé. A dombra felkapaszkodva megérkeztem a szőlők mellé, az út kanyarogva vágott át a házak között. Itt-ott még öreg, szalmatetős épületeket is láttam, az egyik – talán a legnagyobb – elhagyatottan, megroggyant vályogfalakkal állt közvetlenül a keréknyomok mellett. De csupán ezt az egyetlen gazdátlan házat láttam az egész Öreg-hegyen!

Présházak, nyaralók az Öreg-hegyen
Présházak, nyaralók az Öreg-hegyen

A megroggyant, nádfedeles vályogház
A megroggyant, nádfedeles vályogház

Egy elágazás után ismét völgybe ereszkedtem le, vissza a Bogrács-patak mentén álló üdülőtelep házai közé. Három túrázó fiatalember jött szemben velem az úton, az enyémhez hasonló méretű, terjedelmes hátizsákokkal, köszöntünk egymásnak, aztán mentünk tovább az utunkon. Jó így túra közben összefutni a hozzánk hasonlóakkal, már első pillantásra látjuk egymáson, hogy valamennyien a kéktúrát járjuk!

Pár perc alatt megérkeztem a Döröskei-tóhoz. Ismét kereszteztem a tavat töltő Bogrács-patakot, aztán a tó bal partján folytattam az utamat. Feltűnt előttem a még kihalt strand, a horgászcsónakok is kihúzva, fenekükkel felfelé fordítva hevertek még szanaszéjjel a parton. A szép idő ellenére sem láttam semmi mozgást a környéken, bár hétköznap – szerdán – jártam arrafelé, így ez is magyarázat lehet a kihaltságra. Később a földút beletorkollott a falu aszfaltos főutcájába – erről tértem le Szarvaskend után az elágazásban –, de én innen még lesétáltam közvetlenül a vízpartra, a tavat északról elrekesztő gáthoz. Készítettem pár fényképet a tóról, aztán pihentem pár percet a gát betonkorlátjára ülve.

A Döröskei-tó
A Döröskei-tó

Sokáig elnézelődtem a környéken, csak fél öt felé kaptam össze magam, hogy belevágjak aznapi túrám utolsó szakaszába, a Molnaszecsődig vezető négy kilométeres aszfaltos útba! Most már végleg leereszkedtem a Kemeneshátról és a Rába szélesen nyújtózó alföldjén vezetett tovább az utam. Befordultam az országút hosszú, talán három kilométeres egyenesébe, és szinte fel sem néztem addig, amíg el nem értem a Rába gátját, a hídhoz vezető kaptatót. Itt megálltam és visszafordultam. Bár már messze magam mögött hagytam a Kemeneshátat, de még mindig jól láthatóan húzódott végig a horizonton.

Megálltam a hídon is, elgyönyörködtem a lassan hömpölygő folyó látványában, aztán a túlsó partján rövid kitérőt tettem a Molnaszecsőd szélén, a folyóparton, egy kis parkban álló Árvíz büféhez. Ott pecsételtem a kéktúrás bélyegzővel, aztán megittam még egy Sopronit is. Nem volt túl nagy forgalom a kocsmában, csak egy rendőr és egy polgárőr támasztotta a pultot, én meg csendben letelepedtem az egyik asztalhoz.

Visszapillantás a Rába árterén átvágó nyílegyenes útról a magam mögött hagyott Kemeneshátra
Visszapillantás a Rába árterén átvágó nyílegyenes útról a magam mögött hagyott Kemeneshátra

Molnaszecsőd határában kereszteztem a Rábát
Molnaszecsőd határában kereszteztem a Rábát

A molnaszecsődi Rába-híd
A molnaszecsődi Rába-híd

Gyakorlatilag az aznapi túrám végére értem, volt sok időm, de tíz perc után már nem volt maradásom, kiléptem a büféből és a füves, ligetes parkon keresztül lesétáltam a vízpartra. Készítettem egy-két felvételt a folyóról és a rajta impozánsan átívelő betonhídról, aztán továbbsétáltam az országút folytatásán, a Hősök utcáján a 8-as főút kereszteződéséig. Itt fejeztem be arra a napra a kéktúra bejárást, és tértem rá a főútra jobb felé, hogy elballagjak rajta a Molnaszecsőd határában álló AVIA benzinkúthoz, aminek a moteljében aznapra szállást foglaltam magamnak.

Alig kétszáz lépés után fel is tűnt az út jobb oldalán a benzinkút és mögötte a motel épülete. A tulajt a presszóban találtam meg, gyorsan elintéztük a papírmunkát és a pénzügyeket, aztán megkaptam a szobám kulcsát. Gyorsan megfürödtem, átöltöztem, aztán visszatértem a presszóba vacsorázni. Amíg készült a melegszendvicsem, a tévében megnéztem a TV2 fél hetes híradóját, és elégedetten hallgattam az időjárás jelentésben, hogy másnapra is ragyogó napsütést jósoltak! Ezután megettem a vacsorám, aztán egy sör mellett még elüldögéltem egy ideig presszóban, csak nyolc óra felé tértem nyugovóra a szobámban.

Kellemes, tiszta volt a szobám, külön fürdőszobával, mindenkinek csakis ajánlhatom! 3000 Forintért máshol sem kaptam volna jobb éjszakai szállást magamnak, és ez szinte a kéktúra útján feküdt, csak egy dolog lehet esetleg mások számára zavaró: ez pedig a 8-as főút éjszaka is eléggé erős forgalmának a zaja!

Éjszakai szállásom a molnaszecsődi AVIA benzinkút moteljében volt
Éjszakai szállásom a molnaszecsődi AVIA benzinkút moteljében volt

-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

  View My Stats