UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2014. június 5.
Kustánszeg - Rádiháza

Ez a nap is korán indult, már négy óra után felébredtem az első hajnali fényekre, pár percig még forgolódtam a hálózsákban, aztán amikor rájöttem, hogy ebből alvás már nem lesz, felkeltem, félig felöltöztem és leballagtam a néptelen horgásztóhoz megmosakodni. Egy pár pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy meg is fürdök benne, de túl hidegnek találtam, ezért inkább csak a parton letérdelve mosakodtam meg benne. A hideg víztől aztán végképp kiment a maradék álom is a szememből, visszaballagtam a büféhez és elővéve a hátizsákból a kaját, kiültem a terasz egyik asztalához, és kényelmesen megreggeliztem. Hat óra után lebontottam a sátrat, fél hét felé pedig már végképp útra készen álltam. Még hazaszóltam telefonon, hogy minden rendben, aztán a hátamra kanyarítottam a zsákot és belevágtam az aznapi, Rádiházáig tartó menetbe.

Hajnal a Kustánszegi-tó partján 1.
Hajnal a Kustánszegi-tó partján 1.


Hajnal a Kustánszegi-tó partján 2.
Hajnal a Kustánszegi-tó partján 2.

A keskeny aszfaltúton visszaballagtam a Göcsej kemping zárt kapujáig – itt érkeztek meg a kék sáv jelzések is a dombok közül – aztán ráfordultam Kustánszeg főutcájára, és felkaptattam rajta a dombra. Maga a falu a Szabó-hegy oldalába települt, lenn a tóhoz közel csak az üdülőtelkek vannak. Kényelmes tempóval kapaszkodtam felfelé a folyamatosan emelkedő aszfaltúton, elhaladtam a tájház mellett, aztán az út bal oldalán észrevettem egy nyitva tartó élelmiszerboltot. Bár volt még kenyerem, de úgy gondoltam, kell az majd a hétvégére is, ezért betértem oda, és vettem egy kilós, csomagolt, szeletelt kenyeret, meg még pár apróságot. Vizem még volt elég, azt nem kellett most beszereznem.

Kicsit még elszüttyögtem a holmik elpakolásával, csak hét óra után indultam tovább, és pár száz lépés után feltűnt az út jobb oldalán, egy útelágazásnál a Lesz Vigasz söröző, a kustánszegi kéktúra pecsételőhely. Már volt egy céges bélyegzésem a füzetben, amit még előző nap este kértem a Nagy Ho-ho büfé tulajdonosától, de gondoltam, nem árt még egy stempli, most a kéktúra bélyegzővel! Bár a kocsma még zárva volt, de a bélyegző kinn található a kapu mellett, a nyitható itallapos vitrinben, így beütöttem még egy stemplit a füzetbe a már meglévő mellé.

A Lesz Vígasz söröző, a hivatalos kustánszegi kéktúra pecsételőhely
A Lesz Vígasz söröző, a hivatalos kustánszegi kéktúra pecsételőhely


Visszapillantás a kustánszegi templomra a falu széléről
Visszapillantás a kustánszegi templomra a falu széléről

Ezután a Kossuth utcáról a jóval keskenyebb Béke utcára térve már gyorsan magam mögött hagytam Kustánszeget, a mezőkön ballagtam tovább gabonaföldek között. A temető után, a mezei utak elágazásában jobbra tértem – itt jelzés persze nem volt, nem is lett volna mire festeni, de a térkép így mutatta a továbbvezető utat – aztán ereszkedni kezdtem a dombról a következő völgybe. Jól járható, füves keréknyomokon bandukoltam, leérve a völgy aljába elhaladtam egy bekerített fenyőültetvény mellett, később a nyomok keletnek fordultak alattam, és beleszaladtak egy erdei makadámútba. Itt már az eddig meglehetősen ritkásan festett kék sáv jelzések is megszaporodtak, gyors menettel értem el a kövesúton egy nem működő olajkút mellett elhaladva a Becsvölgye és Kislengyel közötti országutat.

Balra, Kislengyel felé indultam el rajta a távolban már látható házak felé, pár perc alatt meg is érkeztem a faluba, aztán ott, ahol a kék sáv jelzések jobbra tértek, egy mellékutcára, én balra indultam tovább a turistaház rövid bekötőútján. A volt malomból kialakított turistaház úgynevezett alternatív pecsételőhely a kustánszegivel együtt (a füzetben is az van a kockába írva, hogy Kustánszeg vagy Kislengyel), tehát vagy ott bélyegzek, vagy pedig itt. De mivel a ház általában zárva szokott lenni, a legtöbb kéktúrázó Kustánszegen végzi el a bélyegzést, ráadásul nekem az a falu esett útba először, így hát nem indultam el megkeresni a gondnokot, csak pihentem egy sort a ház előtti padoknál.

Letekintés Kustánszeg határából a következő völgybe
Letekintés Kustánszeg határából a következő völgybe


Olajszivattyú az út mellett
Olajszivattyú az út mellett


A kislengyeli turistaház épülete
A kislengyeli turistaház épülete

Csak negyed kilenc felé indultam tovább, hogy megkezdjem a kapaszkodást a soron következő dombra, a Gödör-hegyre. A keskeny, de aszfaltozott Zrínyi utcán kaptattam fel a faluszéli útkereszteződésig, itt egy kicsit vacilláltam a továbbhaladást illetően, mert egyik úton sem indultak tovább a kék sáv jelzések! Kis GPS-es segítséggel jöttem rá, hogy a szemben induló földúttól balra kell továbbmennem, benőtt, gazos keréknyomokon! Meg is lett a jutalmam: amint beértem a csupán pár lépésnyire kezdődő erdőbe, a kék sáv jelzések is feltűntek a fákon! Pár perc alatt megmásztam a domboldalt, fenn a gerincen megművelt táblák mellé érkeztem ki az erdőből és egy jól jelölt ponton jobbra, dél felé indultam tovább a földutak elágazásában. Itt egyébként másként jelölte a térképem a hegyre felkapaszkodó útvonalat, de a jelzések egyértelműen erre vezettek felfelé!

Viszonylag jól járható volt a lapos dombgerinc közelében vezető földút, végigbaktattam a gödörhegyi zártkertek, kisházak között, aztán ismét egy erdei szakasz következett, de az útnak ezt a részét valószínűleg ritkán használhatják, mert már lassan embermagasságúra nőtt a keréknyomok között a fű, a gaz. Csak egy kaszálás kellene, és máris könnyen járható lenne az út, de úgy látszik, nincs, aki elvégezze! Néhány perc alatt átvágtam ezen az elhanyagolt szakaszon és megérkeztem a parányi Kereseszeg házai közé. Itt egy villanyvezeték faoszlopai társultak az utam mellé, ami itt karbantartottabb lett, a keréknyomok közötti fű is csak a bokámig ért. A ritkásan álló házak között nem volt valami nagy élet, csak egy-két ház tűnt karbantartottnak, a többit már benőtte a gaz, a dzsindzsa.

Errefelé már folyamatosan ereszkedett az utam, így érkeztem le a település végén a következő völgybe. Kis rétre bukkantam ki, jobbra pillantva észrevettem a következő domb tetején Barabásszeg templomát – oda tartottam én is, de a térkép szerint némi kerülővel – de előttem véget ért az út, nem voltak tovább keréknyomok! A térkép szerint egyenesen kellett itt továbbindulnom, és az előző bejárásomról emlékeztem arra, hogy tényleg abból az irányból értem el Kereseszeget a villanyvezetéket követve a kaszált nyomokon! De most semmiféle út nem indult tovább, a távvezeték is eltűnt, a szigetelt kábel leereszkedett a földre és elveszett az embermagas sásban, susnyában!

Leakasztottam a hátizsákom vállpántjáról a GPS-em, az is egyenesen előre jelezte az útvonalat, így hát a kezemben tartva és sűrűn a kijelzőjén lévő térképre pillantgatva indultam tovább. A legnagyobb felbontásra kapcsoltam a képernyőjét és az volt a lényeg, hogy a helyzetemet jelző kis nyíl mindig rajta legyen a jelzett turistaút piros vonalkáján! Lassan törtettem előre a kissé vizenyős völgytalpon, a pontos direkciónak aztán meg is lett az eredménye: szinte beleütköztem a következő, kidőlt villanyoszlopba! Átmásztam rajta és indultam tovább. Ugyanígy elfekve találtam a következő két oszlopot is, valamennyin ott virítottak vagy a kék sáv jelzések, vagy a Göcseji Galopp teljesítménytúra piros „GG” jelzései! Szerencsére vagy kétszáz lépés után elértem a túlsó erdőszélt, itt eltűnt a sás és folytatódtak az alig használt keréknyomok a lábam alatt!

A dzsindzsás szakasz Kereseszeg és Barabásszeg között
A dzsindzsás szakasz Kereseszeg és Barabásszeg között


A pontos navigáció jutalma egy kidőlt villanyoszlop a Göcseji Galopp jelzésével!
A pontos navigáció jutalma egy kidőlt villanyoszlop a Göcseji Galopp jelzésével! Az oszlopnak támasztva a túrabotjaim feje látszik, mellettük ezen a szakaszon legfőbb segítőm, a GPS-em fekszik a póznán.

Egyre javuló minőségű úton, egy tanya bekerített telke mellett elhaladva értem el a Gombosszegről Barabásszegre vezető országutat egy buszmegállónál. Rátértem az útra, egy átereszen kereszteztem a völgy alján csordogáló Kislengyeli-patakot és megkezdtem a soron következő kapaszkodót fel Barabásszegre. Hosszú, de egyenletes kaptató végén értem el a település szélét, itt az út egy hajtűkanyarral visszafordult és a házak között folytatódott az emelkedés. Fenn a tetőn a pajzsszegi útelágazásnál megálltam egy pihenőre és betértem a kocsmába, mert elég sokat kivett belőlem a Kislengyeltől idáig vezető út! Legurítottam a torkomon egy Sopronit, aztán még sziesztáztam egy sort a székemen ülve.

Amikor kiléptem a kocsmából, akkor vettem észre, hogy a reggel óta egyre felhősebb égbolt most már teljesen beborult, de tudtam a meteorológiai jelentésekből, hogy napközben egy gyenge hidegfront felhőzete fogja súrolni az országot, de abban azért bíztam, hogy nem fog majd elkapni az eső! Sűrűn kémlelve az eget egy kényelmesen járható földúton hagytam magam mögött Barabásszeget, hosszan baktattam a megművelt táblák között vezető poros nyomokon, végül vagy húszperces menet végén tértem le róluk balra egy bekerített csemetekert mellett. Kanyarogva végigoldalaztam a kerítés mellett, aztán egy jól jelzett ponton egy másik balfordulóval betértem az erdőbe. Ereszkedő következett és az erdei keréknyomokon pár perc alatt visszaérkeztem a Kislengyeli-patak völgyébe, ahonnan felkapaszkodtam egy órával korábban Barabásszegre!

Mezőkön keresztül Barabásszeg után
Mezőkön keresztül Barabásszeg után


Roggyant átkelő a Kislengyeli-patak felett Győrfiszeg előtt
Roggyant átkelő a Kislengyeli-patak felett Győrfiszeg előtt

Itt is pont olyan susnyás volt a völgytalp, mint Kereseszeg után, de itt talán 100-150 lépés után ráfordultak a nyomok a Győrfiszegre vezető földútra, amin aztán felkaptattam a parányi településre. Érdekes, hogy ezek a kis falvak, „szegek” mind-mind dombtetőkre épültek, talán azért, nehogy elöntsék őket a patakok áradás esetén. Nem voltak ezek magas dombok, de a 40-60 méteres kaptatók a teljes útvonalra összeadva elég komoly összemelkedést eredményeztek! Egy-egy ilyen túranap egy középhegységi túrával is vetekedhetett!

Győrfiszegen gyorsan átvágtam, meg sem állva, innen aztán egy keskeny aszfaltúton újabb ereszkedő jött, most a Cserta-patak völgyébe, amit újabb kaptató követett, fel Petrikeresztúrra. Hullámvasútnak sem rossz! Itt sem álltam meg, leszaladtam pár perc alatt a Nagylengyeli-patak völgyébe, hogy aztán megkezdhessem a következő kaptatót fel a Pató-hegy szőlői közé. Lenn a völgyben az utolsó házak után a keskeny aszfaltút murvás úttá alakult, így kezdett emelkedni. Emlékeztem erre az útra, ahogy kanyarogva leereszkedtem rajta a Pató-hegyről öt éve, de most egy útelágazásban a kék sáv jelzések nem azon küldtek tovább, hanem pár tucat lépés után kellett egy erdőben kanyargó ösvényen nekiindulnom a hegyoldalnak!

Az első pár száz lépés még viszonylag járható volt ezen a gyalogúton, aztán egy eszméletlenül benőtt, csalános, vadszederindás szakasz következett! Ez egy korábbi, a hegyre vezető út lehetett, a fák között még jól látható volt a nyomvonala, amit már benőttek a gyomok, bokrok. Törtettem, törtettem felfelé, és már azon gondolkodtam, hogy visszafordulok és rátérek a velem párhuzamosan mélyútként emelkedő murvás útra, de aztán ez az út is leereszkedett az árokba és beletorkollott a kijárt útba, amin aztán végre-valahára felértem a Pató-hegy fennsíkjára, a szőlőskertek közé! A legelső házak melletti füves folton ledobtam a hátamról a zsákot és elhevertem a fűben. Eddigi utamon ez volt a mélypont! Úgy néz ki, a Göcsej most is hozza a formáját: eddigi utamon az Írott-kő óta összesen nem találkoztam annyi benőtt, csalános, dzsindzsás szakasszal, mint az eddigi másfél túranapom alatt!

Kapaszkodó a dzsindzsán keresztül a Pató-hegyre
Kapaszkodó a dzsindzsán keresztül a Pató-hegyre


A Pató-hegy szőlőskertjei és présházai között
A Pató-hegy szőlőskertjei és présházai között

Mivel már dél felé járt az idő, a fűben leterítettem a konyharuhát, előpakoltam a hátizsákból a kaját és kényelmesen megebédeltem. Nem kellett sietnem, a napi táv felét már megtettem és tapasztalatból tudtam, hogy már csak a könnyebbik része van hátra. Negyed egy után indultam tovább a szőlők között, a csütörtöki nap miatt nem volt itt sem túl nagy az élet, de egy-két gazda azért kinn sürgölődött a kertekben, dolgozott a házak mellett. Már éppen felvettem a menetsebességemet, amikor egy gazda kiszólt a kertjéből, hogy bemennék-e egy hideg fröccsre hozzá? Az ilyen meghívásokat soha nem szoktam visszautasítani, most is kacagva kérdeztem vissza, nem fél-e, hogy kitikkadt torkommal kiiszom a borából? Aztán amikor odamentem a kisházhoz és lekezeltem a gazdával, akkor meresztettem csak nagy szemeket: öt éve egy forró júliusi napon is ő invitált be egy italra!

Persze most is lemálháztam, pedig csak kétszáz lépést tehettem meg a korábbi pihenőm óta, aztán egy jót beszélgettünk. Csak jó negyedóra múlva indultam tovább, miután Ottó gazda – mint ezelőtt öt évvel, úgy most is – megtöltötte fröccsel a hátizsákom oldalán lévő félliteres palackot! Mivel ízlett a gazda bora, úgy gondoltam, ezt most nem iszom meg a túra alatt, elteszem inkább vacsora utánra! Lassan elmaradtak mögöttem a Pató-hegy szőlőstelkei, aztán egy rövidebb erdei szakasz után már meg is érkeztem a Csőszi-hegy zártkertjei közé. Ezek között megállás nélkül vágtam át, aztán hamarosan végleg magam mögött hagytam az erdőt és kiértem a Zalatárnok előtti szántóföldek peremére.

Fakereszt a Csőszi-hegy szőlői között
Fakereszt a Csőszi-hegy szőlői között


Megérkeztem a Zalatárnokig húzódó mezők szélére
Megérkeztem a Zalatárnokig húzódó mezők szélére

Átmásztam a földeket övező kerítés feletti létrán, aztán a kék sáv jelzések a kerítés belső oldalán küldtek tovább balra, kelet felé. Talán száz lépés után fordultam rá arra a földútra, ami nyílegyenesen átvezetett a gabonatáblák között. Nagyjából ezer lépés után egy sarkos bal-jobb kanyarkombinációval egy erdősarokra értem, aztán az erdőszéli keréknyomokon folytattam az utam. A mezei földutak következő kereszteződésében balra tértem, ezen a másik úton értem el Zalatárnok határában egy mezőgazdasági telephelyet, ahonnan már aszfaltúton ballagtam be a településre. Leereszkedtem a dombról a völgyben futó Rózsa utcára, elhaladtam a bezárt Hangulat presszó, a korábbi kéktúra pecsételőhely előtt, itt a kék sáv jelek balra térítettek, átvágtam a kocsma melletti füves placcon, majd egy kis közön keresztül érkeztem ki a templomhoz. Hátulról kerültem meg ezt, aztán a falu főutcáján, a 75-ös főút melletti járdán baktattam tovább.

Pár perc alatt elértem a Szentkozmadombja felé induló út elágazását, de most nem fordultam jobbra a kék sáv jelzéseket követve, mert el kellett még talpalnom a főút szélén a jelenleg is üzemelő másik kocsmába! Nagyjából 300 lépés után értem el ezt, betértem, és a pecséttel együtt kértem a pultnál egy hideg Borsodit is. Bár kora délelőttől kezdve felhős volt az idő, de egyre fülledtebb és melegebb lett, jólesett hát egy hideg ital a hűvös ivóban! Csak negyed három felé indultam tovább.

Zalatárnok - kéktúra pecsételőhely
Zalatárnok - kéktúra pecsételőhely

Zalatárnokról Szentkozmadombjára egy keskeny, nyílegyenes aszfaltút vezet át a mezők között, itt éreztem meg először, hogy megfordult a szélirány, és a meleg déli szelet hűvösebb északnyugati váltotta fel. Ennek megfelelően lassan a felhőzet is szakadozni kezdett, egyre többször bújt elő a nap közülük. Szentkozmadombján is csak átvágtam a jelzéseket követve, a házak között leballagtam a Béci-patak völgyébe, hogy aztán ismét kaptató következzen fel az utolsó göcseji dombra. A széles völgyből egy ösvényre térve kezdtem meg a hegymászást egy akácosban a benőtt, de azért járható ösvényen, néhány perc alatt felértem rajta a tetőn húzódó gabonatáblák közé. Itt öt éve nem találtam a szűk ösvény letérési pontját, ahol belép a sűrű akácosba, de most egy faágakból összerótt kapu mutatja azt, így nehéz lenne már elvéteni.

Innen már egy jól kitaposott mezei földúton folytattam az utam, és egy keskeny erdősávon átvágva értem el Görbőpusztát, a rádiházi ménes istállóit. Innen pillantottam meg először a szemben lévő dombtetőn álló kis kápolnát, ahol éjszakára fel szerettem volna ütni a sátramat. Az istállóktól az út már aszfaltburkolatot kapott, ezen ereszkedve értem el a vasúti kereszteződést és a rádiházi vasúti megállóhelyet, aztán a Berek-patak völgyét keresztezve felkaptattam pár lépéssel a túlsó oldalán futó országútra. Pár perc alatt beballagtam rajta Rádiházára, elhaladtam az előtt az útelágazás előtt, ahol a kék sáv jelzések nekiindulnak az első zalai dombnak, és néhány lépés után elértem a Csikós csárdát, a kéktúra pecsételőhelyet.

Rádiháza látképe Görbőpusztáról
Rádiháza látképe Görbőpusztáról


Már jól látszik a dombtetőn álló kis kápolna is, ahová a sátorozást terveztem
Már jól látszik a dombtetőn álló kis kápolna is, ahová a sátorozást terveztem

Pecsételtem a füzetembe, aztán még üldögéltem egy sort egy üveg Soproni mellett, miközben a pultos hölgyet hallgattam, aki arról beszélt, hogy már várják a vendégeket a hétvégi kétnapos pünkösdi lovasversenyekre! Szerencsére most még csak csütörtök délután volt, nyugodtan sátorozhattam a település közelében, nem kellett tartanom a kíváncsiskodóktól. Csak fél öt után indultam tovább, de nem kellett már különösebben sietnem, hiszen a térképem szerint alig másfél kilométeres úton elérhettem már a Rádiháza felett, az Öreg-hegy tetején álló kis kápolnát.

A kék sáv jelzéseket követve kezdtem meg az istállók és legelők között a kapaszkodást, aztán itt is elértem a kis szőlőskerteket. Ezek között folytatódott a hegymászás, majd megérkeztem abba az elágazásba, ahol egy hatalmas fa szőlőprés mellett a kék sáv jelzések jobbra tértek, a gerincen futó útra. Nekem itt balra kellett fordulnom a térképem alapján, aztán ezen az úton pár perc alatt valóban elértem a kis templomot, közben a földútból keréknyomok lettek, végül azok is elfogytak a talpam alól, csak egy kaszált sáv vezetett a szőlők között a kápolnáig, ami a viszonylag meredeken leszakadó hegyormon állt.

Lemálháztam az egyik kis esővédő házikó padjaira, aztán elindultam körülnézni. A Google Earth térképe és fényképei alapján választottam ki ezt a helyet, ami nagyon megtetszett odahaza, és a valóságban sem kellett csalódnom benne! Itt, a legutolsó telkek között már a kutya sem járt, viszont nemrégen kaszálhatták a füvet, mert alig bokáig ért a kápolna körül. A kilátás sem volt semmi: nem csak a domb tövében fekvő Rádiházát lehetett látni, de messzire be lehetett tekinteni a göcseji dombok közé, sőt később, a naplementekor a lenyugodó nap megvilágította a távoli Alpok hegyeit is.

Még csak öt óra felé járt az idő, leterítettem hát a polifoam derékaljamat a fűbe, és sziesztáztam egy jó nagyot. Hat óra után megvacsoráztam, aztán felütöttem pár perc alatt a sátrat, berámoltam a cókmókot, és egészen sötétedésig kinn szundikáltam a füvön az egyre jobban kitisztuló ég alatt. Ajándék volt ez a békés késő délután a dzsindzsás göcseji ösvények után, kiélveztem minden percét, csak jóval naplemente után bújtam be a sátorba aludni, és még az sem zavart, hogy este kilenc felé bekapcsolt a kápolna díszkivilágítása.

Öreg szőlőprés az útelágazásban
Öreg szőlőprés az útelágazásban


Kápolna az alkonyatban
Kápolna az alkonyatban


-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats