UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2014. június 6.
Rádiháza - Kistolmács

Ezen a napon nagyon korán keltem: már jóval napkelte előtt talpon voltam és hozzáláttam a készülődéshez, mert tudtam, hosszú lesz ez a nap a több mint harminc kilométeres menettel! Tulajdonképpen nem volt konkrét tervem, hogy meddig szeretnék eljutni, de úgy éreztem, kissé ellazsáltam a túra első két napját, és ha tartani akarom magam a tervemhez, hogy már vasárnap délelőtt megérkezzek Palinba, akkor bizony kapkodnom kell a bakancsaimat! Összepakoltam a holmim még a sátorban, aztán napkelte után nem sokkal lebontottam azt és az egyik esővédő házikó asztalánál megreggeliztem. Végül körbesétáltam még egyszer a dombtetőt, készítettem pár fényképet a reggeli kilátásról, aztán hat óra felé a hátamra kaptam a zsákot és nekiindultam a kilométereknek. Úgy gondoltam, optimális esetben jó lenne Kistolmácsig eljutni, de ha korábban abbahagyom majd a menetet, az sem túl nagy probléma!

A sátor és a kápolna a napkelte első fényeiben
A sátor és a kápolna a napkelte első fényeiben


Kora reggeli kilátás a kápolna mellől
Kora reggeli kilátás a kápolna mellől

Néhány perc alatt visszatértem az útelágazásban lévő szőlőpréshez, innen aztán már a kék sáv jelzéseket követve ballagtam tovább. Reggelre teljesen kiderült az ég, az előző napi borongós időnek már híre-hamva sem maradt! Végigbaktattam a szikrázó kora reggeli napsütésben a Tófeji-hegy szőlőskertjei, présházai között, majd egy kis kaptatóval megérkeztem a Gáni-hegyre, a volt Gizellapuszta zártkertjei közé. Ezek között is átvágtam a jól járható földúton, majd egy újabb útvonalváltozáshoz érkeztem. Az előző bejárásomon Szentpéterfölde felől érkezve nagyon elkavartam itt: Rádiháza helyett hosszú tévelygés után a szomszédos Pusztaedericsre érkezve, kíváncsi voltam hát, most milyen útvonalat találtak a korábbi helyett a jelzésfestők!

A régi útvonalról – ami a szőlők után az erdőn keresztül leereszkedett a Zsidó-hegyhát és a Hosszú-hegyhát közötti dúsfüvű legelőkre – még fenn a Zsidó-hegyháton jobbra tértem a jól felfestett jelzéseket követve, és fenn maradtam a dombok között. Az út továbbra is egy jól kitaposott erdei földút volt, de a minősége egyre romlott, végül az Új-hegy oldalában egy nagyon mély keréknyomokkal felszántott, kátyús, dagonyás szakaszra érkeztem. Próbáltam a mély, vízzel telt keréknyomok között lavírozni, de sokszor ezek annyira összekuszálódtak, hogy kénytelen voltam az útról letérve az erdő fái között haladni. Ez eléggé belassított, csak lassan tudtam ezen a szakaszon átevickélni.

Kilátás a szőlők közül a Berek-patak völgyére
Kilátás a szőlők közül a Berek-patak völgyére


A Gáni-hegy zártkertjei között kanyarog a földút
A Gáni-hegy zártkertjei között kanyarog a földút

Az Új-hegy zárkertjeit éppen csak érintve egy hatalmas, bekerített kaszáló szélére érkeztem ki, ezen keresztül pillantottam meg először a völgyben fekvő Szentpéterföldét. Errefelé már végre megjavult az alattam futó földút, viszont a jelzések gyérültek meg nagyon: több száz lépésen keresztül egyetlen kék sáv sáv jelzést sem láttam! Már azt hittem, eltévedtem, de a GPS-re pillantva megnyugodtam: az továbbra is azt jelezte, hogy a kéktúra új útvonalán járok. Végül egy másik, kisebb legelő szélén, málén kérődző tehenek csoportja mellett elhaladva érkeztem ki a Gutorfölde és Szentpéterfölde közötti országútra, aminek a lejtőjén, jó darabon még az árnyas erdőben haladva letrappoltam Szentpéterföldére.

A település központjában érkeztem meg a kis szolgáltatóházhoz: egy épületen belül található a kocsma és egy kis vegyesbolt. Bár a pecsételőhelyek fórumában azt olvastam, hogy nemrég újították teljesen fel, kicsit furcsának tűnt az, hogy kívülről egészen a téglákig leverték a vakolatot a házról. De a bolt ajtaja – ahol először próbálkoztam – nyitva volt, és egy belső átjárón keresztül át lehetett kerülni a kocsmába is. Itt telepedtem le, pihentem egy sort, hiszen már háromnegyed nyolc felé járt az idő és megállás nélkül jöttem idáig Rádiházáról, kértem egy hideg Sopronit és miközben elkortyolgattam, elvégeztem az adminisztrációt is.

Kilátás a dombok közül Szentpéterföldére
Kilátás a dombok közül Szentpéterföldére


Megérkezés Szentpéterföldére
Megérkezés Szentpéterföldére


Kocsma-vegyesbolt páros Szentpéterföldén
Kocsma-vegyesbolt páros Szentpéterföldén

Nem volt kedvem sokáig üldögélni, mert tudtam, hogy az aznapi szakasznak éppen csak az elején járok, ezért aztán nyolc óra felé elbúcsúztam a kedves boltos-pultos hölgytől, és továbbindultam az utamon. Az útelágazásban balra térve kereszteztem a kisvasút vágányát, aztán mellette bandukoltam tovább az aszfaltos úton. Éppen azon morfondíroztam, hogy jó lenne látni egy elhaladó vonatot, amikor egy öreg dízelmotor ki-kihagyó zaját hallottam meg a távolból! Kicsit meggyorsítottam a lépteimet, nehogy itthagyjon a vonat, de szerencsém volt: az erdészház tisztásának szélén éppen építési anyagokat pakoltak a kis tehervonatra, aztán éppen akkor indultak el velem szemben, amikor odaértem! Intettem a vezetőnek és a kocsikra felkapaszkodott munkásoknak, aztán készítettem pár képet a kisvonatról.

Itt, a tisztás szélén letértem az aszfaltútról, végighaladtam egy murvás úton a mesterséges tó mellett, aztán a kék sáv jelzéseket követve letértem erről az útról is és a tisztás keleti peremén végigballagva elhaladtam az erdészház előtt. Szép ez a erdészház, megcsodáltam már az előző bejárásomon is, de valahogy túl rendezett, túl „steril” a környezete: az előtte fekvő kis kerek mesterséges tavacska, a gondosan nyírt, kefeszerűen tömött pázsit, a faszerkezetű épület teljes szimmetriája. Mintha a ház mellett lévő fák is haptákban, katonás rendben álltak volna! Szinte hiányzott a szememnek valami kis aszimmetria, szabálytalanság, de sehol sem találtam ilyet!

Tehervonat haladt el éppen a keskenynyomtávú vágányon
Tehervonat haladt el éppen a keskenynyomtávú vágányon


Erdészház a réten
Erdészház a réten

Aztán magam mögött hagytam az erdészház tisztását, elbaktattam egy bekerített irtásfolt peremén és egy kis oldalvölgyben megkezdtem a kapaszkodást vissza a dombok közé. Ritkán járt nyomokon értem fel a tetőre, itt ráfordultam egy jobban kijárt erdei útra, aztán talán száz lépés után jobbra tértem, egy murvás erdei gerincútra. Terepjáró előzött meg, alaposan felverve az út porát, amit aztán percekig szívtam, mire valamennyire leülepedett. Egy újabb útelágazásban balra fordultam a kék sáv jelzéseket követve, egy másik murvás útra, de ezen sem maradtam sokáig, innen újra balra tértem, erdőgazdasági gépek által mélyen felszántott keréknyomokra. Újabb kaptató következett, most fel a Nyírlakosa gerincére, ott álltam meg legközelebb pihenni, ahol egy hatalmas irtásfolt peremén elértem a lapos dombhát tetejét.

Nagyon jól álltam idővel: még csak fél tíz felé járt, és tudtam, hogy most egy könnyen járható szakasz következik a dombgerincen egészen Lasztonyáig. Lemálháztam hát a szélső fák között, még az árnyékban, ittam, ettem egy Balaton szeletet, aztán ejtőztem egy sort. Elővéve a térképet megsaccoltam, hol kellene a legközelebbi pihenőt tartani, és úgy döntöttem, innen már egy trappban el tudok jutni Lasztonyáig, ami tulajdonképpen már félúton fekszik Rádiháza és Kistolmács között!

A Nyírlakosa gerincútján
A Nyírlakosa gerincútján


Egy irtásfolton át megpillantottam a völgyben fekvő Lasztonyát
Egy irtásfolton át megpillantottam a völgyben fekvő Lasztonyát

Csak háromnegyed tíz felé indultam tovább és az árnyas erdőből kiléptem az irtásfoltra. A nyugati peremén vezetett végig a jól kijárt földút, vagy kilométernyit poroszkáltam a tűző napon, mire elértem újra az árnyékot adó erdőt! Errefelé teljesen kisimult már alattam az út: még csak nem is hullámvasutazott a lapos dombháton! Gyorsan lehetett haladni rajta, alaposan ki is léptem, így aztán az egyre alacsonyabb dombhát tetején lassan ereszkedni kezdő poros földúton fél tizenegy felé egy irtásfolt felső peremére kiérve megpillantottam magam előtt a völgyben fekvő Lasztonyát. Gyorsan továbbindulva leereszkedtem az úton a mezők szélére, kereszteztem a kisvasút vágányát a Kámaházi erdészlak vasúti megálló melletti rakodónál, aztán az Alsó-Válicka-patak széles völgyének kaszálóin átvágva tovább bandukoltam a falu házai felé.

Tizenegy felé értem el a csöppnyi falu központját, a harangtoronynál jobbra tértem és elballagtam a csupán pár lépésnyire lévő polgármesteri hivatal épületéig. Régebben a hivatalban kellett pecsételést kérni, ami bizony gondot okozott, mert csak félnapos a nyitva tartás, de nem is olyan régen a kéktúra bélyegzőt kitelepítették az épület elé, most az előtető egyik tartóoszlopára szerelt kék-fehér szabványdobozkában található. Elővettem az igazolófüzetet, bélyegeztem bele a szinte vadiúj pecséttel, aztán pár percet pihentem a hivatal előtti kis füves térségben leheveredve. Nagyot jöttem idáig, hiszen alig öt óra alatt megtettem az erre a napra tervezett táv felét, de tapasztalatból tudtam, hogy nem bízhatom el magam, hiszen csupán a könnyebbik felén vagyok csak túl!

Harangtorony és világháborús emlékmű Lasztonyán
Harangtorony és világháborús emlékmű Lasztonyán


A lasztonyai önkormányzat épülete
A lasztonyai önkormányzat épülete

Jó negyedórás szieszta után csak negyed tizenkettő előtt indultam tovább, visszatértem a harangtoronyhoz, ahol lefordultam korábban a kék sáv jelzésekről, aztán belekezdtem a soron következő dombmászásba. Pár lépést még a Béke utcán battyogtam, aztán jobbra letérve egy vízmosásban kapaszkodó gyalogúton indultam neki a Császár-kert kaptatójának. Meredek volt az a kapaszkodó, lihegve, fújtatva másztam felfelé, jó negyedórába telt, mire felértem a tetőre, a szőlős zártkertek és présházak közé. Egészen meglepődtem, amikor favázas kilátótorony tűnt fel előttem egy bekerített telken!

Szaporán lemálháztam a tövében, aztán elolvasva az egyik lábára szerelt tájékoztató táblát tudomásul vettem, hogy a kilátó a „Vizek hátán, dombok ölén, bunkerek mélyén” nevű innovatív aktív turisztikai fejlesztések kapcsán valósult meg „Zala zöld szívében”, aztán felkaptattam a négyemeletes kilátó legfelső szintjére. Szép volt fentről a kilátás, de sajnos nem lehetett sem Lasztonyát, sem pedig a következő falut, Lispeszentadorjánt látni a toronyból. Azért alaposan körülnéztem még távcsővel is, végül készítettem egy panorámaképet a környékről. Lefelé ereszkedve láttam csak, hogy a kilátó falépcsőiből már törtek le darabok, és úgy általában az egész építmény nem látszott valami tartósnak: az összeszáradt deszkák között néhol már ujjnyi rések tátongtak, sok helyen recsegtek, nyikorogtak alattam a deszkák, ahogy rájuk léptem. A torony tövében aztán a hátamra kaptam a zsákot, és továbbindultam az utamon.

Favázas kilátó Lasztonya felett a dombtetőn
Favázas kilátó Lasztonya felett a dombtetőn


Kilátás a toronyból a Torhai-rét felé
Kilátás a toronyból a Torhai-rét felé

Gyorsan magam mögött hagyva a zártkerteket visszatértem az erdőbe, és egy oszlopcsarnokszerű szálfabükkösben leereszkedtem egy jól kijárt erdei úton a Pördeföldéről Lispeszentadorjánba vezető országúthoz. Tulajdonképpen ezen az aszfaltúton is be lehetne ballagni Lispeszentadorjánba, de a kéktúra kijelölésekor más útvonalat választottak a jelzésfestők! Átvágva az aszfaltcsíkon és túlsó oldalán lévő rakodó kivágott farönk-halmai között visszatértem az erdőbe, és először keréknyomokon, aztán a velük párhuzamosan, alig pár lépésnyire futó gyalogúton folytattam az utam. Tízperces kényelmes menettel értem el a kiépített Torhai-forrás melletti erdei pihenőt.

Tizenkettő után pár perccel érkeztem ide, és úgy gondoltam, itt tartom az ebédszünetemet. Lemálháztam az egyik asztalnál, aztán komótosan megterítettem és megebédeltem az otthonról hozott szeletelt téliszalámiból és kenyérből. Mivel kiürült az egyik visszaváltható két literes kólásüvegem, feltöltöttem a szerényen csordogáló forrásból, és citromlé sűrítményt hozzátöltve kikevertem a cukornélküli, savanykás limonádémat. Kicsit még pihengettem volna, de a szúnyogok elüldöztek, hiába fújtam be magam alaposan riasztó spray-vel.

A szépen kiépített és működő Torhai-forrásnál ebédeltem
A szépen kiépített és működő Torhai-forrásnál ebédeltem


Vadászház a Torhai-forrás mellett
Vadászház a Torhai-forrás mellett

Kemény kaptató következett a soron következő dombhátra, ezt sajnos szinte alig használt keréknyomokon kellett megtennem, a nyomok sokszor belevesztek a ritkított bükkös fái között burjánzó gaztengerbe, ráadásul egy-két gyökerestül a földből kifordult bükkel is megküzdöttem, mire át tudtam mászni rajtuk a nagy cókmókommal. Aztán végre elértem a dombgerincet, itt már kevesebb volt az aljnövényzet, viszont a keréknyomok errefelé sem lettek kijártabbak. Ahogy a kaptatón, úgy itt is sokszor jelzéstől jelzésig haladtam a fák között, aztán később ezekről a nyomokról még kevésbé járt ösvényekre térítettek a jelzések. Ereszkedve értem ki az erdőszélen fekvő kaszálóra, az embermagas füvében gázolva érkeztem vissza az országútra, amit egy órája már kereszteztem.

Most már rátértem az aszfaltcsíkra, és elslattyogtam rajta Lispeszentadorjánig. Az országút a kék sáv jelzésekkel a település szélén vezetett végig, elgondolkodtam, bemenjek-e a faluba, de ételem-italom volt elég, pecsételnem sem kellett, hiszen ezen a részen úgynevezett alternatív pecsételőpontok vannak, az itteni párban van a lasztonyival, és mivel ott már bélyegeztem, ide nem kellett már ezért sem betérni. Ezért aztán maradtam kinn az országúton, és a több kisebb településrészből álló faluban átkerültem Erdőhátról Lispére. Itt, a faluszélen fordultam le az aszfaltútról és csodálkozva vettem észre, hogy itt is egy kilátó áll fenn a dombgerincen, nagyjából ott, amerre az én utam is vezetni fog!

Az előző bejárásomon pontosan szemben haladva mostani menetirányommal egy benőtt árok peremén kellett leereszkednem a faluba, egy eléggé dzsindzsás, susnyás ösvényen, most azonban másfelé volt felfestve az útvonal: zártkertek közötti földutakon kanyarogtam egyre feljebb és értem el a dombtetőn az erdőt. Átkoztam magam, hogy lentről, az országútról nem mértem meg a kilátótorony irányszögét, amiből láttam volna a térképemen, hogy pontosan hová is építették, most csak bízhattam abban, hogy vagy a kéktúra ösvénye mellett áll, mint a lasztonyi, vagy pedig észreveszem majd a jelzett útvonalról!

Egy jó darabig a gerincen, az erdőben kanyargott alattam a földút, aztán beállt egy középfeszültségű távvezeték széles nyiladékába. Innen keréknyomok ágaztak ki a földútból, ezek végén tűnt fel a kilátó pár száz lépésnyi távolságban. Nem vezetett hozzá felfestett turistajelzés, csoda, hogy észrevettem egyáltalán! Na mindegy, az a fő, hogy megláttam a földútról! Pár perc alatt elértem a tornyot, ami köppentett mása volt az előzőnek, lemálháztam ennek a tövében is és felkapaszkodtam a legfelső szintjére. Innen egy kicsivel szebb volt a kilátás, mint lasztonyai társáról, jól látszott a völgyben elterülő Lispeszentadorján, viszont a másik irányban eltakarta az erdő a Bázakerettye felé nyíló kilátást. Itt is elnézelődtem néhány percig, aztán leereszkedtem a favázas toronyból és továbbindultam.

Ilyennek látszik a másik kilátó Lispeszentadorján határából
Ilyennek látszik a másik kilátó Lispeszentadorján határából


Ez pedig a kilátás a toronyból vissza, Lispeszentadorján felé
Ez pedig a kilátás a toronyból vissza, Lispeszentadorján felé

Egy jó darabig még a távvezeték nyiladékában haladtam, aztán kitérve onnan a keréknyomok a fák között indultak tovább. Később majdnem elvétettem a balra való letérést: ez a pont rosszul volt jelezve, én pedig simán továbbmentem az úton, csak a jelzések hiánya tűnt fel egy-két percen beül. Visszagyalogoltam az erdei elágazásig, és leereszkedtem az alig járt keréknyomokon a Bázakerettye feletti elvadult gyümölcsösökbe. Itt a keréknyomok kifordultak a volt kertektől balra lévő mezőkre, de a jelzések egyenesen bevezettek a fák közötti dzsindzsába. Pár percig törtettem az embermagas gazban, közben egy-két elszórt kék sáv jelzés lett a jutalmam, aztán meguntam a kilátástalan küzdelmet és átvágva a bozótoson inkább kimentem a mezőre.

A GPS-en láttam, hol kell majd jobbra fordulnom, a valóságban is egy útelágazáshoz értem, itt aztán az eddigi keleti irányomból dél felé tértem és elindultam a sorok közötti füves keréknyomokon. Néhány lépés után a kék sáv jelzések is megérkeztek a susnyásból, aztán egy hosszabb menet végén a volt ültetvény déli szélén balra indultam tovább és hamarosan elértem Bázakerettye szélső házait. A Virág utcán ereszkedtem le a központban lévő útelágazáshoz, itt aztán meg is álltam a szolgáltatóháznál. Először a szupermarketbe tértem be, kiegészítettem a készleteimet, mert sejtettem, hogy a pünkösdi hétvégén nem nagyon találok majd nyitva tartó boltot, aztán átmentem a szomszédban lévő B24 kocsmába.

Itt elintéztem a pecsételést, megcsodáltam a falra akasztott festményeket, amik amerikai bombázókat, köztük a névadó B24-es gépet is ábrázolták, aztán egy hideg Borsodi mellett még elüldögéltem pár percet. Nagyon nem akaródzott továbbindulni, pedig még előttem állt vagy öt kilométer Kistolmácsig a települések között vezető aszfaltúton. Végül fél négy felé untam meg az ejtőzést, kaptam a hátamra a csomagom és léptem ki a kora délutáni tűző napsütésbe. Végigbaktattam Bázakerettye hosszú és egyenes főutcáján, csak egy pillanatra állva meg az út szélén álló műemlék olajszivattyú előtt, aztán egy kis kaptatón elértem a település déli szélét a Ciklámen Termál Hotel mellett.

A névadó festmény a B24 sörözőben
A névadó festmény a B24 sörözőben


Műemlék olajszivattyú Bázakerettye főutcáján
Műemlék olajszivattyú Bázakerettye főutcáján

Az út itt betért az erdőbe, később melléfordult a fák közül a kisvasút vágánya. Aztán az erdőből kiérve lassan megérkeztem a sínek végéhez, a kissé nagyzolóan Kistolmács vasútállomásnak nevezett esővédő házikóhoz, ahol a vágány tényleg véget ért. Persze Kistolmácsnak még se híre, se hamva nincs itt, hiszen addig még jó másfél-két kilométert kellett ballagnom. Nem is álltam meg az állomáson, csak pár fénykép erejéig, aztán baktattam tovább az országút szélén. Néhány perc múlva elhaladtam a Kozár-forrás szépen kiépített foglalata mellett, aztán feltűnt a Kistolmácsi-tó az út jobb oldalán. Szép ez a völgyben fekvő, duzzasztott tavacska, többször is megálltam a partján haladva, hogy aztán leszaladjak a vízpartra pár felvételt készíteni. Aztán lassan elértem Kistolmács szélső házait, amik tóparti vendéglők, panziók, presszók voltak. A Nefelejcs presszónál álltam meg, mert megtetszett a lugassal befuttatott árnyas terasza, és a málhám lepakolva leültem az egyik asztalhoz.

Igazi, forró, nyári délután volt aznap, jólesett az a hideg Soproni, amit aztán lazán gallér mögé hajítottam a vacsorára rendelt maxi hamburgerrel egyetemben. Pár percig még üldögéltem a teraszon, aztán megkérdeztem a tulaj hölgytől, lehet-e valahol a tóparton sátorozni? Ő az önkormányzat által üzemeltetett, nem bekerített táborhelyet említette, ami itt volt csupán pár lépés távolságra. A csomagomat a presszóban hagyva elsétáltam az említett helyig, körbenéztem a füvesített területen, megszemléltem a vizesblokkot is, de ott csak a WC volt nyitva, a zuhanyzó ajtaját zárva találtam. Amúgy sem tetszett a hely: közel volt az országúthoz, ahonnan be lehetett látni a füves területet, meg a házakhoz is, nem szeretek ilyen helyeken tábort ütni. Visszaballagva a presszóba a tulaj kérdő tekintetére csak annyit válaszoltam, hogy inkább más helyet keresek, amire tulajdonképpen volt is már elképzelésem. De még túl korai volt az idő, ezért még egy jó órát lebzseltem a presszó árnyas teraszán, és csak hat óra felé indultam tovább.

Pontosabban visszafelé, mert a Kozár-forrás mellett szép réteket láttam. A forrást elérve az úttól keletre fekvő tisztást választottam, amit egy sűrű fa- és bokorsor választott el az úttól, tehát nem lehetett látni onnan a sátramat, viszont a forrás sem volt messze. Felütöttem a fák szélárnyékában a sátramat, aztán még elballagtam lefekvés előtt a bővizű forráshoz megmosakodni és vizet tölteni. Visszatérve a sátorba korán nyugovóra tértem, egyrészt mert hosszú volt a nap a több mint harminc kilométeres távval, de éreztem, a következő sem lesz könnyebb, ugyanis akkor fogom majd keresztezni a Zalai-dombság hosszan elnyúló, északi-déli irányú dombvonulatait.

A kisvasút végállomása Kistolmács előtt
A kisvasút végállomása Kistolmács előtt


A Kistolmácsi-tó partján 1.
A Kistolmácsi-tó partján 1.


A Kistolmácsi-tó partján 2.
A Kistolmácsi-tó partján 2.


-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats