Országos Kerékpáros Körtúra
30. nap: Baja - Dunaföldvár
2021. augusztus 27. (péntek)


Éjszaka megjött a már napokkal korábban előrejelzett melegfront és éjfél felé arra ébredtem fel, hogy veri az eső a sátorponyvát. A zipzárt egy percre felhúzva kikémleltem, az esőfüggönyön keresztül csak halványan derengtek a Sugovica túlsó partján futó sétány fényei. Rápislantottam a kerékpárra is, még ott állt ugyanazon a helyen, ahol délután hagytam: lelakatolva a sátor melletti fának támaszkodott. Eddig tehát minden rendben, az jött be, amit jósoltak a meteorológusok, csak aztán hagyja is abba az eső még reggel, ahogy megígérték!

Eléggé sokat forgolódtam ezután, jó párszor felriadva sokáig hallgattam az eső neszeit, és csak hajnalban tudtam tartósabban elaludni. Öt felé pattantak ki a szemeim és a sátoron egyfolytában kopogó eső miatt eléggé kedvetlenül fogtam bele a reggeli készülődésbe. Még a hálózsákomban fekve megreggeliztem, aztán a kemping mosdójában ledörzsöltem a képemről a borostát az elemes borotvámmal, és egy rövid macskamosdást is tartottam. A sátorba visszatérve komótosan összepakoltam a holmit a kerékpáros táskába és a hátizsákomba, végül leültem a már összegöngyölt polifoam derékaljamra és megnéztem a met.hu-n az esőképet.

Úgy nézett ki a hurokfilmecskéből, hogy hamarosan gyengülni fog a csapadék, ezért aztán lebontottam a sátrat is, végül a már csak szemerkélő esőben felmálháztam a bringát. Eléggé anyaszomorító volt az idő, csak lassan világosodott a borult ég alatt, amikor háromnegyed hét felé bekapcsoltam a GPS-t, aztán a bicajra felkapva kigurultam a bajai kempingből. Még előző nap kifigyeltem egy kis CBA szupermarketet a Szentháromság tér sarkán, gyorsan eltekertem hát odáig és bevásároltam egész napra, vagyis megvettem a szokásos kólát és ásványvizet, meg egy kis nasit is az útra.

Egy utolsó pillantás Bajára a Sugovica partjáról
Egy utolsó pillantás Bajára a Sugovica partjáról

Már nem esett, mire mindent elpakolva újra felültem a kerékpárra, és a Sugovica-parti sétányon tekerve magam mögött hagytam Baja belvárosát. Csak pár kocogóval találkoztam, miközben végiggurultam a folyóparton és elértem a sétányról való letérést. Egy percre megállva elgondolkodtam azon, hogy kiszaladjak-e a Sugovica torkolatához, a Türr István kilátóhoz, de most talán még rosszabb volt az időjárás, mint amikor gyalogtúrázva tettem meg ugyanezt az utat az Alföldi Kéktúrát járva 2015 kora tavaszán. Így aztán nem bringáztam le az oda-vissza talán két kilométeres kitérőt, hanem továbbindultam a kerékpárúton a Vándorpont felé.

Üzemek és a kikötő épületei között, kamionokat kerülgetve érkeztem meg a Gemenc Vándorpont elé. A központ a gyalogos és kerékpáros túrázókat egyszerre szolgálja ki, hiszen érinti az épületet az Alföldi Kéktúra (ennek a mozgalomnak még egy pecsétje is található itt), illetve az épület előtt halad el az EuroVelo 6-os számú útja is, ezen érkeztem ide Bajáról és tekerek tovább rajta egészen Soltig! Leszállva a bringáról pár lépéssel kisétáltam a Duna partjára. A korai időpont és az eső miatt még nem láttam semmi mozgást az épület körül, aztán nyomtam egy bélyegzést a kéktúra pecséttel az igazolófüzetembe, bár Baja nem pecsételőpont az Országos Kerékpáros Körtúrán! Elfért a stempli a tompai és a sükösdi kocka közé, aztán meg ha már lúd, legyen kövér!

Megérkeztem a Gemenc Vándorponthoz
Megérkeztem a Gemenc Vándorponthoz


Kilátás a Vándorponttól a Dunára és a Türr István hídra
Kilátás a Vándorponttól a Dunára és a Türr István hídra


Eléggé komor volt a reggeli égkép és még az eső is elkezdett esni...
Eléggé komor volt a reggeli égkép és még az eső is elkezdett esni...

Éppen elpakoltam a füzetet a vízhatlan tokjába, amikor elkezdett kopogni az eső a kemény műanyag fejvédő sisakomon! A fedett kerékpártárolóba behúzódva elővettem a telót és megnéztem rajta ismét az esőképet. Nagyon úgy nézett ki, hogy az eső csak egy kis erőgyűjtő pihenőt tartott az elmúlt órában és most úgy kezdett neki, hogy nemigen látszott még az sem, hogy mikor fogja abbahagyni! Kedvetlenül ültem fel újra a bringára és indultam tovább az utamon. A Türr István híd alatt áttekerve aztán pár perc alatt elértem a Duna árvízvédelmi gátjának kezdetét a Duna-völgyi-főcsatorna zsilipjei és szivattyútelepe mellett.

Tulajdonképpen a Baja és Solt közötti teljes utamat megtehetném az 51-es főúton is – a kerékpáros térképem szerint nincs rajta kerékpározási tilalom –, de úgy gondoltam, minek tekerjek a forgalmas úton, ha a Tisza gátjaihoz hasonlóan a Duna aszfaltozott koronájú töltésén is megtehetem ugyanazt, ráadásul kisebb-nagyobb kitérőkkel ugyan, de itt fut az EuroVelo 6-os nemzetközi kerékpárút is!

A gát tetején vezető széles, betonlapokkal kirakott útra rátérve egyre merészebben kezdett el szakadni az eső, ezért megállva rövid ellenőrzést tartottam a csomagjaimon. A papírok, térkép vízhatlanul voltak elcsomagolva, a zipzárak teljesen be voltak húzva, a kerékpáros oldaltáskákon az esővédő fülek is végig befedték a nyitható részeket. Akkor többet most nem tehetek, gyerünk hát tovább! Egyszer csak vége szakad majd ennek a ramaty időnek!

A Duna-völgyi-főcsatorna torkolata Baja felett van a Duna-parton
A Duna-völgyi-főcsatorna torkolata Baja felett van a Duna-parton


Szakadó esőben a Duna-gát keskeny aszfaltútján 1.
Szakadó esőben a Duna-gát keskeny aszfaltútján 1.


Szakadó esőben a Duna-gát keskeny aszfaltútján 2.
Szakadó esőben a Duna-gát keskeny aszfaltútján 2.

Pár kilométert még a nagy betonlapokkal burkolt úton zötyögtem, aztán a vízmű bekerített kútjait és szivattyútelepét elhagyva ez a széles út jobbra kifordult alólam és csak egy keskeny, alig autónyi széles aszfaltos sáv indult tovább a gáton. Jártam már itt gyalogosan az Alföldi Kéktúrát járva hat éve, akkor tizennégy kilométert kellett kutyagolnom a töltésen, hát majdnem fél napomba telt, hogy eljussak rajta az Ósükösdre vezető letérésig! Most sokkal termelékenyebben fogytak a kilométerek, forgalommal is alig találkoztam, csak egy helyen álltam meg hosszabb pihenőre: a Vajas-fok torkolatánál lévő szivattyútelepnél.

Próbáltam pár képet készíteni úgy, hogy ne legyen vizes a fényképezőgép lencséje, de nem nagyon jött össze! Valaki kiszólt a bekerített telepről, hogy ha akarok, húzódjak fedél alá az eső elől, de erre csak legyintettem egyet, amikor megköszöntem. Most már mindegy, ha már egyszer ronggyá áztam, annál vizesebb már úgysem lehetek! Szerencsére ez legalább meleg eső volt, hiszen délről jött, és még a szél sem fújt komolyabban!

Nagyjából negyed kilenc felé értem el az Ósükösdre letérő kátyús földutat. Ha szép idő lett volna, habozás nélkül eltekertem volna rajta a talán kilométernyire lévő Ósükösdig (erre vezet a kéktúra is), de most eléggé fel volt már ázva, nem reszkíroztam azt, hogy beleragadjak a megpakolt bringával, ezért továbbtekertem a falu keskeny, kopott, de aszfaltozott bekötőútjáig. Visszakerültem rajta a faluig, aztán megálltam a turistaház előtt.

Megálltam egy percre a Vajas-fok csatornájának átemelő szivattyútelepénél
Megálltam egy percre a Vajas-fok csatornájának átemelő szivattyútelepénél


A Vajas-fok vize a szivattyútelep után beleömlik a Dunába
A Vajas-fok vize a szivattyútelep után beleömlik a Dunába


Ázik a bringa a szivattyútelep előtt a betonozott úton
Ázik a bringa a szivattyútelep előtt a betonozott úton

A házat a kéktúrázóknak hozták létre, és úgy láttam, az utolsó látogatásom óta eltelt pár évben is hozzáépítettek még egy szárnyat. Megmosolyogtam a homlokzaton a turistaház nevét, ugyanis leesett a „turistaház” szóból az „Á” betű. Tilos az Á – mondaná erre Micimackó, de ő nem olyan lökött, hogy ekkora esőben túrázni induljon!

Található itt egy kéktúra bélyegző az „Á” nélküli turistaház külső falán, megkerestem és beütöttem a következő igazolást a füzetembe. Igaz, hogy a kis kockában Sükösd neve szerepel, de annak Ósükösd is a része, bár a nagyobb település pár kilométerre innen fekszik az 51-es út mellett. Csak el fogják ezt a stemplit is fogadni! Ekkor már úgyis amolyan minden mindegy hangulatban voltam, szóval egyáltalán nem idegesített az eltérő településnév! Pihentem pár percet a turistaház fedett – tehát esőmentes – teraszán, de nem volt sok maradásom, háromnegyed kilenc felé innen is továbbindultam.

Megálltam egy pecsételésre az ósükösdi turistaháznál
Megálltam egy pecsételésre az ósükösdi turistaháznál


A turistaház rendezett kertje
A turistaház rendezett kertje

A gátra visszakerekezve volt még vagy tucatnyi kilométerem Fajszig, alig több mint fél óra alatt lenyomtam ezt a távot a faluig. Ósükösdön még úgy látszott, hogy az eső csillapodik, a turistaháznál már csak alig csöpörgött, de a gáton ismét erőre kapott és zuhogni kezdett. Kínomban már rímfaragásra adtam a fejem, de csak annyira tellett, hogy átköltöttem a közismert versikét:

Esik az eső,
Hajlik a vessző,
Haragszik a turista,
Mert elázik a bicaja...

Fajsz házait elérve letértem az első adódó alkalommal, és begurultam a település utcáira, ugyanis itt véget ért a Baja óta folyamatos aszfaltozott gát, és csak Dunapataj után tudok újra visszatérni ide. A szakadó esőben nem néztem meg a térképet, ugyanis féltem, hogy elázik, az viszont a saját lükeségem volt, hogy a vízhatlan turista GPS-t sem vettem elő! Tudtam, hogy nekem jobbra kell térnem a faluban, hogy aztán a bekötőúton kikerekezzek az 51-es útra, de először egy mezőgazdasági bázis telephelyére jutottam, aztán egy másik utat választva visszaérkeztem a gáthoz. Na, akkor már volt annyi sütnivalóm, hogy megnézzem a GPS kijelzőjét, így aztán pár perc alatt kiértem a főútra.

Itt már nem csak az égből kaptam az áldást, de a mellettem elhaladó autók is keményen rámverték a vizet! Ráadásul a szakadó eső a szemembe mosta a homlokomról a sós verejtéket, csípett is piszokul, kénytelen voltam félreállni a Miskére letérő útelágazás mellett a buszmegállónál. Itt nem volt esővédő bodega, csak úgy leültem a megálló aszfaltozott szigetének szegélyköveire és kissé megtörölgettem a zsebkendőmmel az arcom. Néhány percig még üldögéltem, aztán egyszer csak úgy ért véget az eső, mintha elvágták volna! Az egyik percben még ömlött, a következőben pedig már nem is csöpörészett!

Persze továbbindulva még egészen Bátyáig rámzúdították az autók az úttest nyomvájúiból a koszos vizet, szerencsére ott egy eléggé feledhető minőségű kerékpárút kezdődött az úttest mellett, amely aztán kitartott alattam egészen Kalocsáig. Úgy gondoltam, begurulok körülnézni a központba, hiszen ezen a napon jórészt nincs is más látnivaló az utamon, de aztán végigtekintettem magamon és rájöttem, úgy nézek ki derék alatt, mint egy sárban fetrengő disznó! Ilyen külalakkal pedig inkább nem megyek be a belvárosba! Így aztán kinn maradtam a belvárost elkerülő 51-es úton, és be kellett érnem a külső lakótelepek valamint családi házak látványával!

Ósükösd után visszatértem az esőáztatta gátra 1.
Ósükösd után visszatértem az esőáztatta gátra 1.


Ósükösd után visszatértem az esőáztatta gátra 2.
Ósükösd után visszatértem az esőáztatta gátra 2.


Az 51-es utat elérve állt el az eső és kezdett felszakadozni a felhőzet
Az 51-es utat elérve állt el az eső és kezdett felszakadozni a felhőzet

A várost elhagyva aztán véget ért a kerékpárút, szerencsére ezen a szakaszon a főút kitűnően ki lett építve, szélesen, tökéletes aszfaltozással nyújtózott előttem. Többszöri próbálkozás után a nap is áttört az oszladozóban lévő felhőzeten, így aztán a kedvem is megjött, gyerünk hát! Magasabb sebességbe kapcsolva kicsit felpörgettem magam, az elhaladó kamionok is jól meghúztak néha a menetszelükkel, a szélcsendes időben néha száz métereket is elgurultam az elhaladók által keltett légáramlatban! Ennek a suhanásnak azonban pár perc múlva véget vetettem, ugyanis étvágygerjesztő babgulyásillat csapta meg az orromat! Körülnézve egyből meglett a forrása is, ugyanis egy kis büfé állt az út mellett, nagy molinó hirdette az oldalán, hogy itt kérem tényleg kapható babgulyás! Dél felé járt már az idő, a hasam is egyre türelmetlenebbül korgott, gyerünk hát be!

Belépve egyből láttam, hogy egy egyszerű kifőzdére akadtam, falra kiragasztott étlapját végigolvasva aztán maradtam az első döntésemnél: kértem egy tányér bablevest! Akkora adagot kaptam pár perc múlva egy tálban két hatalmas karéj friss, omlós kenyérrel, hogy már ránézni is fárasztó volt, de aztán nekigyürkőzve az egészet betermeltem a gallér mögé, és lenyomattam egy üveg alkoholmentes sörrel. Csak ekkor figyeltem fel arra, hogy a vendégek egymásnak adják a kilincset a bejárati ajtón, néhányan le is ülnek az asztalokhoz, de a többség elvitelre kérte az ételeket! Kicsit még ejtőztem az asztalom mellett, aztán negyed egy felé erőt vettem az ebéd utáni lustaságomon, felkászálódtam valahogy a padról és továbbindultam a bringával. Ritkán szoktam itt reklámozni bármit is, de most azt mondom, kedves Olvasóm, ennek a büfének a babgulyását nem szabad kihagyni! Adják csülökkel is, de én a marhahúsos verziót próbáltam ki!

Egyre javuló időben folytattam a pedáltekerést, a nap is egyre többször és egyre hosszabb időre bukkant elő a felhők mögül, így aztán a hangulatom is egyre jobb lett! Az út nem volt teljesen sík, enyhén hullámzott, de csak alig észrevehetően. Amikor felértem egy-egy kicsi hupli tetejére, gurulhattam egészen a hullám aljáig. Alig fél óra múlva már Dunapatajon jártam, aztán a falu után ismét rátérhettem az aszfaltozott Duna-gátra! Itt hosszabb ideig párhuzamosan futott az árvízvédelmi töltés az országúttal, mindössze pár méter távolságban. Már éppen felvettem a gátkoronán futó keskeny aszfaltúton az utazósebességem, amikor észrevettem, hogy egy zivatarfelhő vág át előttem az úton, a már közeli Harta házai felett!

Mire megettem ezt a tál bablevest, a fülem is kettéállt, úgy jóllaktam!
Mire megettem ezt a tál bablevest, a fülem is kettéállt, úgy jóllaktam!


Apró kis huplik az 51-es főúton
Apró kis huplik az 51-es főúton


Zivatarfelhő vonult át előttem balról jobbra
Zivatarfelhő vonult át előttem balról jobbra

Végignéztem a lassan megszáradó ruháimon. Na nem, ezen az úton még egyszer nem akarok elázni! Megálltam hát és a fűbe letelepedve megvártam, míg a felhő át nem vág Harta felett és tovább nem vonul a Kiskunság felé! A jó negyedórás pihenő után Hartát elérve öreg gyárépületek mellett véget ért az aszfaltos gát, kénytelen voltam megint ráfordulni az országútra. Pár perccel korábban itt vágott át a zivatar, óriási tócsák jelezték az útját, én pedig áldottam az eszem, hogy kivártam az eső elvonulását, így most nem kaptam égi áldást, csak a kamionok fröcskölték rám ismét a vizet. De most már nem foglalkoztam vele! A falu után félreálltam és felhívtam a fiam, szóltam neki, hogy indulhat értem az autóval Dunaföldvárra, mert úgy látom, ott leszek másfél óra múlva!

Ezt a hazajutást természetesen még az ötnapos kerékpártúra előtt egyeztettem a sráccal, mivel Dunaföldváron leszek a mostani utamon a legközelebb Budapesthez, viszont sem onnan, sem pedig a túlparti Soltról nem tudok hazajutni vonattal, mivel jó pár évvel ezelőtt megszűnt a Duna mindkét partján a vasúti közlekedés! A Kunszentmiklós – Solt – Dunapataj vonalon 2007-ben ment végig az utolsó személyvonat, a túlsó parton, a Mezőfalva – Dunaföldvár – Paks vonalon két évvel később, 2009-ben. Viszont autóval egy óra alatt simán le lehet jutni ide, pontosabban a Dunaföldvár szélén, a 6-os út mellett álló benzinkúthoz, így aztán oda beszéltük meg a randevút.

A Soltig hátra lévő távot már végig a gáton haladva tettem meg, minden különösebb esemény nélkül. Meg sem állva a városkában az 51-es útról egy körforgalomban a Dunát keresztező 52-es útra fordultam, aztán hosszú idő óta először megkezdtem egy dombra a kapaszkodást. Talán harminc métert emelkedett az út a halom tetejéig, aztán onnan már legurultam a Duna-partra. Először a Duna egyik holtágát kereszteztem – itt a közúti híd melletti volt vasúti híd lett átalakítva kerékpárútnak –, aztán a Nagy-Duna hídja következett, itt pedig volt külön járda és kerékpárút.

Harta előtt az esőáztatta gáton
Harta előtt az esőáztatta gáton. Itt vonult át pár perccel korábban a zivatar.


Felszakadozó felhőzet Harta után
Felszakadozó felhőzet Harta után


Balra a volt vasúti híd (most a kerékpárosoké), jobbra a közúti híd
Balra a volt vasúti híd (most a kerékpárosoké), jobbra a közúti híd

A hídon egy percre megállva lefényképeztem a folyót, a túlparti Dunaföldvár Várhegyét és pár képet készítettem a belvárosról is. De ekkor már az órámat is figyelgettem, hogy el ne késsek a találkozóról! Aztán a hídról begurultam Dunaföldvárra, és a Kossuth Lajos utcára ráfordulva kikarikáztam rajta a városszéli Shell benzinkútig. Megálltam a shop bejárata mellett, benn a pultos hölgyektől kértem pecsételést az Országos Kerékpáros Körtúra füzetembe, aztán az ajtón kilépve szinte belebotlottam a fiamba!

Azért azt a kölök javára írom, hogy egy szót nem szólt a mocskos kerékpár és a sárral sűrűn pettyezett lábszáram láttán, csak segített elpakolni a bicajt és a holmit a csomagtartóba. Mivel vállalta a fuvart hazaútra is, nem volt más dolgom, mint beülni az anyósülésre, és élvezni az utazást. Szerintem végigbeszélgettük az egész utat, bár ő váltig azt állítja, hogy néha a kérdések és a válaszok között percekre elszundikáltam, de ez természetesen szemenszedett hazugság! Végül fél hat felé érkeztünk haza, úgy ahogy volt, sárosan, mocskosan eltettem a kerékpárt a tárolóba, aztán közösen felcipeltük a holmim a lakásba. Hazaértem az eddigi legnagyobb, ötnapos kerékpártúrámról! Békéscsabától Dunaföldvárig szinte kilométerre pontosan 500 km-t tekertem az Országos Kerékpáros Körtúra útvonalán!

A Duna látképe a hídról
A Duna látképe a hídról


Egy pillantás a hídról Dunaföldvárra
Egy pillantás a hídról Dunaföldvárra

Csak a lakásban vettem észre, hogy ki sem kapcsoltam a GPS-t a benzinkútnál, végigmérte az egész utat hazafelé! Szerencsére később ezt a szakaszt ki tudtam belőle vágni a Garmin GPS-ekhez való MapSource szerkesztőprogrammal. Így elmondhatom, hogy ezen a napon a kerékpárcomputer szerint 99,22 km-t tekertem, a GPS pedig 106 méter szintemelkedést tett még melléje.

Végére értem hát a 2021-re tervezett kerékpártúráknak, hiszen teljesítettem az erre az évre kitűzött célomat: Debrecenből indulva tizenkét túranap során végigjártam az Országos Kerékpáros Körtúra útvonalán a Tiszántúlt és a Duna-Tisza-közét, így már nem maradt más hátra, mint a dunántúli szakaszok Székesfehérvárig. Ez persze még egy komoly menet lesz, hiszen eddig a teljes, 4149 km-es útvonalnak mindössze az 59 %-át teljesítettem!

Most úgy gondolom, a maradék táv végigtekerésére rá fog menni még a következő, 2022-es nyári szezon, és valamikor 2023 nyarán érkezem majd vissza a kiindulópontomra, Székesfehérvárra az Országalmához! Remélem, bírom még erővel és ezekről a túrákról is írhatok ide, a honlapomra! Ezután pedig jövő tavaszig ismét gyalogtúrák jönnek, elsősorban „hazai pályán” tehát a Dunazug-hegységben.



-hörpölin-



A túraleírás letölthető Microsoft Word „.doc” formátumban! A letöltéshez kattints az alábbi ikonra:
A túraleírás letöltése Microsoft Word formátumban