Országos Kerékpáros Körtúra
21. nap: Poroszló - Törökszentmiklós
2021. június 12. (szombat)


Szokás szerint már hajnali négykor felébredtem a poroszlói Tavirózsa Kempingben felvert sátramban. Hiába no, aki a tyúkokkal fekszik, az velük együtt is kel! Csend ülte meg a Tisza-parti kempinget, és bár eléggé kevés volt még a vendég és távol vertük fel egymástól a sátrainkat, halkan kezdtem el készülődni, hogy ne ébresszek fel senkit. Elővettem a még előző nap délutánján vásárolt zsemléket és felvágottat, aztán a fejlámpám fényében próbáltam annyit magamba gyömöszölni belőlük, amennyit tudtam. Igazából csak ilyenkor reggel szokott étvágyam lenni a forró nyári túrákon, napközben már csak csipegetni szoktam a maradékokból, vagy a nasit rágcsálom egy-egy pihenőkor.

Elemes borotvámmal ledörzsöltem a borostát a képes felemről, aztán átcsoszogtam a sportcipőmbe félig belebújva a vizesblokkba egy rövid macskamosdást tartani. Csak a tükörből láttam, hogy alaposan lekapott az eddigi utamon a nap, gondolom, ebben nagy szerepet játszott az is, hogy az előző napi utam nagy részét nappal szemben tettem meg. Aztán a sátorba visszatérve összepakoltam a málhát az oldaltáskákba és a hátizsákomba, végül háromnegyed hat felé mindent kidobálva a fűbe lebontottam a sátrat is. Kimondottan tetszett, hogy most nem kellett kapkodnom a támadó szúnyogfelhők miatt, nem is siettem el a készülődést!

Hatra így is mindennel elkészültem, a kerékpár felmálházva várakozott mellettem egy fának támasztva. Felhívtam még a nejem, hogy közöljem, ezt az éjszakát is túléltem, pár percet még beszélgettünk mindenféléről, aztán a szokásos koreográfia szerint bekapcsoltam a GPS-em, indítottam a mobilon a Stravát és lenulláztam a kerékpárcomputerem napi számlálóját. Kitoltam a bringát a kemping gyalog-kapuján (a nagykapu még zárva volt), aztán a nyeregbe felkapva feltekertem a Tisza-tó partján végigfutó gátra.

Kellemesen hűvös volt még a levegő, szeretem ezeket a kora reggeli órákat, amikor még nem kell hápogni a hőségtől! Egymagamban voltam fenn a gáton, kényelmes tempóban tekertem a széles aszfaltcsíkon, de ez Poroszló után megváltozott! Már messziről láttam, hogy szinte folyamatos autósor várakozik a gát víz felőli oldalán, szavamra úgy nézett ki, mintha a Nagykörúton jártam volna! El nem tudtam képzelni, mi ez a nagy torlódás, de aztán melléjük érve láttam, hogy horgászok parkolták le a járgányaikat fenn az aszfalton, míg ők lenn ücsörögtek a vízparton!

Kora reggeli tekerés a Tisza-gáton
Kora reggeli tekerés a Tisza-gáton


Ritkán nyílt csak kilátás a gátról a Tisza-tóra
Ritkán nyílt csak kilátás a gátról a Tisza-tóra


Itt kezdődik a gáton parkoló autók hosszú sora
Itt kezdődik a gáton parkoló autók hosszú sora

Persze nem csak álldogáltak az autók, nagy volt a jövés-menés is, percenként kellett kitérnem a szemből érkezők, vagy a hátulról utolérők miatt! Nem volt az ínyemre ez a nagy forgalom, ráadásul még a tó látványában sem tudtam sokat gyönyörködni, mert a vízparti fűz- és nyárfasor szinte teljesen elzárta a kilátást, csak néha-néha nyílott rés a lombok között. Kilométereket tekertem így a gáton, aztán lassan megérkeztem a sarudi kempinghez és kikötőhöz. Végül itt hagytam el a töltést, hogy egy rövid bekötőúton eltekerjek a faluig.

Tulajdonképpen a gáton vezetett volna a legrövidebb út Kiskörén keresztül Abádszalókig, de gondolnom kellett az igazolásokra is, és nekem be kellett még gyűjtenem egy tiszanánai pecsételést! Arrafelé viszont ez volt a legrövidebb út. Már a település túlsó vége felé közeledve értem el a Poroszlóról Tiszanánára vezető országutat, és Sarud házait elhagyva álltam meg az első pihenőmre. A bijact kitámasztva leültem a füves árokpartra és sziesztáztam egyet. Még csak hét óra felé járt az idő, de már érezni lehetett a nap erejét, kristálytisztán látszott, ez a nap is rekordmeleget fog hozni! Még indulásom előtt megnézve otthon az időjárás-előrejelzéseket láttam, hogy erre az estére egy erős hidegfront érkezését várják, ez viszont forró és száraz levegőt tolt maga előtt. Na, ez most meg is érkezett!

Ittam a hátizsákban már meglangyosodott vizem maradékából, megcsodáltam még a Keleti-Mátra távolban feltűnő fűrészfogas gerincét, aztán nyeregbe szálltam és elindultam Tiszanána felé. Kevesebb, mint fél óra alatt értem el a falut, itt aztán a központban kikötöttem a bicajt a Tisza ABC előtt, én pedig bementem feltölteni a készleteimet és bezsebelni egy igazolást is. Szerencsém volt, mindent kaptam a jól felszerelt kis szupermarketben, ráadásul a pénztáros hölgy is egy szó nélkül rányomta a céges stemplit a papíromra! Kinn elpakoltam a holmit a karékpáros táskámba és a hátizsákomba, aztán még gallér mögé hajítottam a boltban reggeli-kiegészítésként vett két túrós batyut is. Megnéztem a kerékpáros atlaszom, szerinte még nagyjából tizenegy kilométerre lehettem a Kiskörei Vízerőműtől. Hát akkor hegyibe!

Egy újabb kilátás a nádszigetekkel szabdalt vízfelületre
Egy újabb kilátás a nádszigetekkel szabdalt vízfelületre


A sarudi strandnál tértem le a gátról
A sarudi strandnál tértem le a gátról


Kilátás a mezőkön keresztül a távoli Mátrára
Kilátás a mezőkön keresztül a távoli Mátrára

Az útra nem sok panaszom lehetett: a szinte tökéletes minőségű, széles aszfaltcsík lazán kanyarogva vezetett át a rónaságon, az út szélén pedig pipacstengerek virultak. Ezekben gyönyörködve gyorsan nőtt a megtett kilométerek száma, egyszer csak azt vettem észre, hogy feltűntek előttem Kisköre házai! Végigtekertem a hosszú falun, egy kis vegyesboltnál állva csak meg, ahol vettem korai tízórai gyanánt tizenöt deka marhaparizert, amit aztán be is termeltem csak úgy magában a bolt előtti árokpartra letelepedve egy jéghideg félliteres ásványvízzel egyetemben.

Becsületesen ki volt táblázva minden elágazásban, hogy merrefelé van a vízerőmű, csak követnem kellett ezeket a falu kicsit hepehupás kerékpárútjain, végül hatalmas betontáblákból összerakott úton zötykölődtem el az erőmű kapujáig. Kicsit gyanús volt, hogy zárva van, végül a bicajt letámasztva a portást interjúvoltam meg a továbbvezető útról. Eléggé unottan magyarázta el, hogy vissza kell fordulnom és az erőmű telephelyét megkerülve tudok feltekerni a gáton a Tisza felett átvezető hídra. Biztos nem én voltam nála az első érdeklődő, de hát ide vezetett a táblázás!

Aztán csak meglett a továbbvezető út, és egy rövid szerpentinen feltekertem a Tisza felett átvezető útra. Autóval is át lehet itt menni, de csak kerékpárosokkal találkoztam ezen a szakaszon. Mindenki megállt fenn a hídon, és a bringákat letámasztva nézelődtek mindenfelé. Engem a szakmai kíváncsiság is hajtott, mégiscsak erőmű ez is, a munkahelyemhez hasonlóan, de nem sokat lehetett látni a technológiából! Mindenesetre szép volt a kilátás a Tiszára a korláttól, és elkészítettem az ilyenkor szokásos képeket is.

Pipacstenger az országút szélén
Pipacstenger az országút szélén


Megálltam a Kiskörei Vízerőmű tetején végigfutó úton
Megálltam a Kiskörei Vízerőmű tetején végigfutó úton


Kilátás az erőműtől a Tiszára
Kilátás az erőműtől a Tiszára

Lebzseltem pár percet a korlátnak dőlve, de nem volt sok maradásom, egyre jobban éreztem, már nem kell sok idő és kitör a kánikula! A túlsó parton majdnem egyből meglett a továbbvezető út, vagyis a Tisza-tó partján kanyargó aszfaltozott gát. Keresztezhettem volna a Tiszát a talán kilométernyivel délebbre fekvő kombinált vasúti-közúti hídon is és aztán országúton tovább tekerhettem volna Abádszalókig, de most is inkább a vízparti kerékpáros utat választottam.

Itt már sűrűn jöttek velem szemben kerékpárosok, és innen sem hiányozhattak a tóparton horgászók gát tetején leállított autói. Még egy sportos anyukát is megelőztem, aki babakocsiban tolva maga előtt a gyereket komoly tempóban futott a gáton! Ezen a szakaszon is teljesen elzárta a tóra nyíló kilátást a vízparti fűzfasor, így aztán lesétáltam egy üres horgászhelyhez és onnan néztem ki a tóra. Szép volt innen a kilátás, még a távoli Abádszalók is feltűnt a vízen túl, ráadásul hűvös is volt a fasor árnyékában a vízparton, de rövid nézelődés után tovább kellett innen is indulnom.

Abádszalókra megérkezve tértem le a tóparti kerékpárútról és fordultam rá először a település utcáira, aztán pedig az országútra. Ekkor már tíz óra felé járt az idő és nyomasztóan ült meg a környéken a forróság. A falu utáni elágazásban rátérve a Kunhegyesre vezető, szinte nyílegyenes országútra felvettem egy könnyen tekerhető tempót valahol a 14-16 km/órás sebességtartományban és ledaráltam háromnegyed óra alatt a két település közötti távolságot. Itt éreztem meg először a forró déli légáramlatot, ezen a szakaszon ráadásul épp szembe kapva azt. Már az orromról is csöpögött az izzadtság, mire megpillantottam a távolban a kunhegyesi református templom ikertornyait.

Ennyit láttam csak a Kiskörei Vízerőműből
Ennyit láttam csak a Kiskörei Vízerőműből


A távolban már látszik Abádszalók
A távolban már látszik Abádszalók


Feltűntek előttem a kunhegyesi református templom tornyai
Feltűntek előttem a kunhegyesi református templom tornyai

Fáradtan szálltam le a bringáról a központban és támasztottam le azt az Er-Ed Falatozó udvarán. Benn rendeltem egy hot-dogot, gondoltam az épp jó lesz ebédre. Meg is kaptam pár perc alatt, de csak a tényleg finoman elkészített virsli ment le a torkomon, a kiflit valahogy már nem kívántam. Viszont a virsliből csak úgy üresen kértem egy repetát, amit aztán egyetlen szó nélkül meg is kaptam, ahogy a pecsételést is, ugyanis Kunhegyesen is igazolnom kellett, hogy itt jártam.

Sokáig elsziesztázgattam az árnyas udvaron, de délben tovább kellett indulnom, méghozzá itt az Országos Kerékpáros Körtúra ajánlott útvonaláról letérve egy óriási vargabetűvel, mert el akartam látogatni Törökszentmiklósra! Hogy miért, az nem egy rövid történet, és eléggé messziről kell kezdenem.

Nem hittem volna, hogy az Országos Kerékpáros Körtúra bejárásom különösebb feltűnést kelt majd az emberekben, de a túranapok leírásai olvashatóak voltak már évekkel ezelőtt is a honlapomon, így talált meg egy email, amelyet egy olyan korábbi teljesítő írt, aki rátalált a túraleírásokra. Méghozzá egy olyan teljesítő levelét kaptam meg, aki több mint 40 éve kerékpározta végig ezt az egész országot bekalandozó útvonalat!

Több levelet is váltottunk az utóbbi időben, ezekben merült fel, hogy ezen a környéken járva – pontosabban kerékpározva – kitérőt tennék, hogy végigbeszélgethessünk egy délutánt, és hogy körbekalauzoljon Törökszentmiklóson. Tehát most Kunhegyesről Tiszaroff helyett Fegyvernek felé indultam tovább, éppúgy a mezők között, mint eddig is, de most már a tikkasztó kora délutáni hőségben! Nem szeretnék hosszú leírást adni erről az útról, csak annyit említenék meg, hogy amikor Fegyvernek előtt pár kilométerrel kereszteztem a Nagykunsági-öntöző-főcsatornát egy hídon, akkor békaként terültem el a kimerültségtől a füves vízparton és percekig csak az eget bámultam, de egyetlen kicsinyke bárányfelhőt sem tudtam az égetően tűző nap elé imádkozni!

Általában betartom a közlekedési szabályokat, így amikor Szapárfalu után elértem a 4-es úton azt az osztott pályás szakaszt, ahol tilos kerékpározni, tolásra váltottam az út szélén, tudva azt, hogy alig két kilométer után, Surjánynál kerékpárút kezdődik majd, amelyen már Törökszentmiklósig eltekerhetek. Bár a széles, füves padkán toltam a gépet, szinte minden második autó rámdudált, ahogy elhaladt mellettem. Túró a fületekbe! – gondoltam –, és egy hirtelen ötlettől vezérelve a kerékpáron indultam tovább, méghozzá a sávoktól fehér vonallal elválasztott talán ötven centi széles aszfaltos szegélyen. Kicsit meg is nyomtam a tempót, jó volt suhanni a tökéletes aszfalton az elhaladó kamionok menetszelétől hajtva. És csodák csodája: ettől a pillanattól kezdve senki sem dudált rám!

Egy hídon kereszteztem a Kakati-víztároló csatornáját
Egy hídon kereszteztem a Kakati-víztároló csatornáját


Országúton Fegyvernek felé
Országúton Fegyvernek felé


Fegyvernek előtt pár kilométerrel kereszteztem a Nagykunsági-öntöző-főcsatornát
Fegyvernek előtt pár kilométerrel kereszteztem a Nagykunsági-öntöző-főcsatornát

Végül egy eléggé kimerítő út végén fél négy felé értem el Törökszentmiklóst és álltam meg a Városi Strandfürdő és Kemping kapujánál. A kerékpárcomputerem szerint 82,27 km-t tekertem a poroszlói kemping kapujától idáig, a Strava 82,77 km-t mért 72 méter szintemelkedéssel. Jó sokáig elhúzódott a bejelentkezés, csak negyed ötre végeztem a sátorveréssel, zuhanyozással és az átöltözéssel. Ekkorra beszéltem meg a találkozót az OKKT teljesítőjével (ő kérte, hogy nem szeretne névvel szerepelni a leírásban), végül stílszerűen kerékpárral tettük meg a házáig vezető utat.

Nagyon érdekes történetet ismerhettem meg az elbeszéléséből! Molnár Imre tanár úr szervezte meg és vezette azt az országjáró kerékpártúrát, amelyet aztán a törökszentmiklósi 71-es számú Petőfi Sándor úttörőcsapat diákjai két egymást követő évben három alkalommal, két-három héten keresztüli menettel teljesítettek, tehát így járták végig az Országos Kerékpáros Körtúrát! Persze a csapat nem minden tagja tekerte végig a teljes útvonalat, volt olyan, aki csak az egyik, vagy csak két szakaszon ment a többiekkel, de a „kemény mag” kitartott, és teljesítette a teljes távot! Ismerősöm mint az iskola volt diákja, középiskolás ifivezetőként csatlakozott hozzájuk a teljes túrára. Teljesítményük előtt kalapot kell emelnem, hiszen én pontosan tudom a saját tapasztalatomból, mekkora erőfeszítést kíván csak az is, hogy három-négy napokat tekerjek folyamatosan, egy alaposan felmálházott túrakerékpáron, ők viszont két egymást követő évben összesen hat héten keresztül tették ugyanezt!

Ráadásul akkoriban, a múlt század hetvenes éveinek közepén az utak korántsem voltak még olyan állapotban, mint manapság (persze a forgalom is jóval kisebb volt rajtuk), és mivel a váltós kerékpárok is ritkaságnak számítottak, bizony sokszor kellett tolniuk a bringákat az emelkedőkön! Útjukról még a korabeli média is megemlékezett, az úttörők hetilapja, a Pajtás Újság is közölt egy cikket a kerékpárokkal túrázó csapatról! A beszkennelt cikket és néhány, a túrán készült képet itt alább láthattok. Ha a cikk szövege nem olvasható el a képnézegető ablakban, érdemes letölteni, és úgy elolvasni teljes méretében.

Menetben a csapat
Menetben a csapat


Pihenő az országút szélén
Pihenő az országút szélén


Csoportkép Nemesmedvesen
Csoportkép Nemesmedvesen. Nagyjából középen a túrát vezető Molnár Imre tanár úr áll sárga sapkában.


A Pajtás Újság cikkének első oldala
A Pajtás Újság cikkének első oldala


A Pajtás Újság cikkének második oldala
A Pajtás Újság cikkének második oldala

A késői ebéddel és a beszélgetéssel gyorsan eltelt a délután, már alkonyodott, amikor rövid kerékpártúrára indultunk a városban. A városnézés alapján mondhatom, szerintem Törökszentmiklós egy nagyon kedves kisváros, ő is azok között van, melyen sokszor átutazunk, hiszen a Budapest és Debrecen közötti vasúti fővonalon és a 4-es főút mellett fekszik, de mindig csak átszaladunk rajta, és sohasem állunk meg itt! Az utolsó fényképválogatásban a nevezetességeit próbálom bemutatni.

Csak nyolc óra felé búcsúztunk el egymástól a kemping kapujában, és próbáltam eltenni magam másnapra. Sajnos a nyugodt pihenésre kicsi esélyem volt, hiszen a szomszédos strandon koncert kezdődött, az Alvin és a mókusok, valamint az Auróra játszott ezen az estén. Egy ideig csak forgolódtam a hálózsákomon (a belebújáshoz még túl meleg volt), de a basszusoktól még a sátormerevítők is rezonálni kezdtek, így aztán kilenc óra felé felkeltem és pólót, nadrágot véve átballagtam a strandra, mivel a kempingbelépőm oda is érvényes volt. Letelepedtem az egyik büfé sörpadjára, aztán egy jéghideg Borsodi formájában elkortyoltam az álomcseppjeimet. Ez tényleg hatásos lehetett, mert a sátorba visszatérve pár perc alatt el is aludtam és fejbekólintott mormotaként végigaludtam az éjszakát.

Éjszaka megérkezett az ígért front, az eső is eshetett, de a tócsákat csak reggel láttam, amikor felébredtem és kinéztem a sátramból. Habár napos volt már a kora reggel is, de a szél hevesen rázta a kempingben álló tölgyek lombjait, amikor átballagtam a vizesblokkba mosakodni. Úgy terveztem, hogy ezen a napon még továbbtekerek legalább a közeli Hatvanig, de aztán úgy döntöttem, inkább már egy reggeli vonattal hazautazom! Tekertem pont eleget az előző három forró napon, ráadásul sokat kivett belőlem az eddigi körülbelül háromszáz kilométer, meg aztán az erős északnyugati ellenszél sem lenne kutya!

A törökszentmiklósi római katolikus templom
A törökszentmiklósi római katolikus templom


A Városháza épülete
A Városháza épülete


A Kossuth szobor, melyet elforgattak a talapzatán
A Kossuth szobor, melyet elforgattak a talapzatán

Így hát a sátorba visszatérve megnéztem, mikor indulnak vonatok Budapestre, és a 8:53-as sebesvonatra esett a választásom. Amikor fél kilenc felé kikarikáztam az állomásra, arra gondoltam, több mint negyven éve a gyerekek tekertek jó időben, rossz időben, esőben, tűző napon, hiszen a programjukat előre megtervezték, a szállásaik le voltak foglalva, nem mondhatták azt, hogy most ezt a napot inkább kihagyjuk! Menniük kellett, ha esett, ha fújt! Még egyszer: le a kalappal a teljesítményük előtt!

Így hát negyed tizenkettő felé már Budapesten voltam, aztán ahogy a Petőfi hídon áttekertem, a Duna felett fújó éles északnyugati szél szinte megállított. Sőt, meg is álltam pár másodpercre, akkor láttam, hogy a szélvihar a kilátást alaposan helyretette, talán még soha nem láttam ennyire tisztán a hídról a Hármashatár-hegyet! Elővéve a hátizsákból a fényképezőgépet készítettem pár panorámaképet, aztán továbbtekertem. Épp befejezte a család az ebédet, amikor hazaértem.

Páramentes kilátás a Petőfi hídról
Páramentes kilátás a Petőfi hídról


-hörpölin-



A túraleírás letölthető Microsoft Word „.doc” formátumban! A letöltéshez kattints az alábbi ikonra:
A túraleírás letöltése Microsoft Word formátumban