Notórius korán kelőként ezen a reggelen is fenn kukorékoltam már hajnalok hajnalán. Éjszaka elvonultak a zivatarok, a www.idokep.hu honlap szerint változóan felhős volt az ég a Zempléni-hegység felett. Ez persze az erdőben felvert sátramból nem látszott, a zárt lombkoronák között csak itt-ott szűrődött be az ég kékje. Tulajdonképpen még azt is hihettem volna, hogy esik az eső, hiszen a levelekről egyre pergett még most is lefelé a rajtuk megült esővíz.

Megborotválkoztam, egy fürdőszivacs és pár deci víz segítségével macskamosdást tartottam – hiszen ma már haza kell utaznom és a vonaton figyelembe kell vennem a felebarátaim elvárásait is, akik nem szeretnének büdös emberek mellett üldögélni egy négyórás vonatúton –, aztán kényelmesen megreggeliztem. Fél hétre pakoltam össze mindent, aztán kidobáltam a holmim a sátorból és lebontottam azt is. A kerékpárt fejtetőre állítva kicsit megolajoztam a láncot és a lánckerekeket, hogy ne csörögjön-zörögjön, miközben tekerem, ugyanis a tegnapi esővíz kiszoríthatta a vékony olajat a forgó-mozgó alkatrészek közül.

Hét felé álltam útra készen, ekkor még hazaszóltam telefonon, hogy minden rendben van, aztán az erdőből az országútra visszatérve nekigyürkőztem a tolás maradékának, fel a Les-hegy nyergébe. Negyed óra alatt fel is érkeztem a gerincre, itt aztán nyeregbe pattantam, és mint a szél lezúdultam a Hollóháza feletti rétekre. Itt ágazott ki az országútból a Lászlótanyára vezető keskenyebb aszfaltút, de oda a korábban már tárgyalt dolgok miatt nem tettem kitérőt, hanem ereszkedtem tovább Hollóházáig. Egy eléggé erős lejtőn értem el a falut, úgy néz ki, ebből az irányból sokkal meredekebb a hegyek közé felvezető út!

Megálltam a buszforduló terecskéjén, mivel ez egy nevezetes hely! Egyrészt itt található a Lászlótanyáról elköltöztetett kopjafa, amely Magyarország legészakibb, közúton megközelíthető helyét jelöli. Odaállítottam a tövébe a kerékpárom és itt is elkészítettem a szokásos fotót. Tehát hazánk mértani középponja (Pusztavacs) és legmagasabb pontja (Kékestető) után elértem a harmadik nevezetes pontot is!

Azonban még egy nevezetes pont található itt, az ápolt kis parkban, méghozzá az Országos Kéktúra keleti végpontja! Már háromszor végigjárva ezt a gyalogos túramozgalmat mindig itt fejeztem be a vándorlásomat a kis emlékmű tövében, hogy itt üthessem be az igazoló füzetembe a legutolsó bélyegzést, ebben a kicsi, hegyek közé ékelődő falucskában! Készítettem itt is pár fotót, elnézelődtem pár percig a terecskén, elbeszélgettem egy helybelivel, aztán nyeregbe szállva legurultam a bicajjal a Balkon büféig.

Jó lett volna már valamilyen meleg ételhez jutni, mert az előző három napon csak hideget ettem, de nem jártam szerencsével a büfénél! Már a terasz korlátjára rakott díszítésből láttam, itt esküvőt tarthattak előző este és éjszaka, aztán belépve ezt meg is erősítette a kiszolgáló hölgy. Most éppen takarították a konyhát, és leltározták a maradékokat, így aztán semmilyen meleg étellel nem tudtak megkínálni! Nem tudtak mást adni, mint egy alkoholmentes sört, amivel aztán letelepedtem a terasz egyik asztalánál. Miközben lassan elkortyolgattam az italt, bélyegeztem a korlátra felszerelt dobozában megtalált kéktúra bélyegzővel a füzetembe, aztán elköszöntem és továbbindultam az utamon.

Tulajdonképpen erre a napra már nem voltak nagy terveim, csak hogy eljussak Sátoraljaújhelyre, ezt aztán megtehettem röviden és hosszabban is. Csakis a kedvemtől függött, hogy hová teszek még hosszabb-rövidebb kitérőket. A büfé előtt felpattantam hát a bicajra és továbbgurultam vele a lejtőn. Kerékpárút kezdődött a porcelángyár után, a falu határában, tetszett a kanyargós, fákat kerülgető, árnyas és cseppet sem kátyús aszfaltcsík, azonban alig két kilométer után már véget is ért és a jóval gidres-gödrösebb országúton kellett továbbtekernem.

Pár perc alatt átértem Füzérkomlósra, itt aztán rögtön bele is vágtam az első rövid kitérőmbe. Átgurulva a falun ráfordultam a Füzérre átvezető kerékpárútra és belevágtam az Akasztó-hegy nyergébe felvezető kaptatóba. Egy darabig nyomtam a pedált a nagyjából 5-6%-os emelkedőn, aztán erőkímélés céljából inkább tolásra váltottam. Ez a keskeny aszfaltcsík csodaszép természeti környezetben, először az erdőszélen, majd vadvirágos mezőkön kapaszkodott felfelé, egy idő után feltűnt előttem Füzér nemrég felújított várkastélya is! Feltoltam a kerékpárt egészen a dombtetőre, aztán a kőkereszt és a pihenőpadok mellett letámasztottam. Erről a pontról csodálatos kilátás nyílik dél felé a Hegyközre és a zempléni hegyekre, észak felé pedig Füzérre és a Füzéri várra!

Pár percig csak bámultam a kilátást, aztán bőszen fényképezni kezdtem! Nem szeretek nagy szavakat használni, de ez a kilátópont a legszebbek közé tartozik hazánkban! Ezt a pontot érinti a kéktúra is, és szerencsére mindháromszor, amikor itt jártam, szép volt az idő és csodálatos a kilátás! Ezt egyszerűen nem szabad elszalasztani! Kicsit megpihentem az árnyas padokon, frissítettem, aztán visszagurultam a kerékpárral Füzérkomlósra. Továbbra is kitartva a kerékpárúton a már régen felszámolt Hegyközi kisvasút végállomásán álltam meg legközelebb.

1980-ban zárták be a Sátoraljaújhelyről induló és idáig vezető keskenynyomtávú vasútvonalat, amely egészen addig a Hegyköz falvainak egyetlen tömegközlekedési és áruszállító eszköze volt! Rockenbauer Pál, a Magyar Televízió szerkesztője az 1970-es évek folyamán egy filmsorozatban örökítette meg az akkoriban még működő hazai kisvasutakat, közöttük a Hegyközi kisvasutat is. Érdemes megnézni a filmet az MTV filmarchívumában!

A kisvasút sínrendszerét, felépítményét és épületeit teljesen elbontották, most egy kis park található a végállomás helyén és néhány méternyi sínen egy keskenynyomtávú dieselmozdony, amely egy időben itt is járt, ezen a vonalon, később, a bezárás után pedig áttették a budapesti Gyermekvasút – illetve akkori nevén még Úttörővasút – vonalára. A viszonylag hosszú vasútvonalnak mostanra mindössze egyetlen szárnyvonala maradt üzemben, amely Pálházáról indulva felvezet a hegyek közé, érintve a Kőkapu szállodáját is.

Füzérkomlós után értem ki a Hegyköz hepehupás síkságára és egy alacsonyabb dombhátra felkapaszkodva tekertem át a szomszédos Nyíribe egy nulla forgalmú, keskeny aszfaltúton. Itt útelágazáshoz értem: mindkét út Bózsvára vezetett, hosszuk is hasonló lehetett, találomra azt választottam, amelyik lejtővel kezdett. Ezen az úton sem találkoztam egyetlen autóval sem, zavartalanul tekerhettem le a teljes távot. Végül Kisbózsva után tértem rá a Hegyköz főútjára és tekertem be rajta Pálházára. Egy kis presszónál megállva megittam egy hideg Pepsit, aztán pár percre elgondolkodtam a továbbiakon.

Innen már teljesen síkon tekerhettem tovább egészen Sátoraljaújhelyig, de itt jöttek a fakultatív programok, vagyis a kitérők. Innen ugyanis a kisvasút pályáját követve feltekerhettem volna a Kőkapuhoz, csupán egy egészen kicsi szinttel. Az órámra néztem, tíz múlt pár perccel. A kitérő legalább másfél óra lenne, ráadásul jártam már ott kisvasúttal is, meg autóval is! Gyerünk hát tovább! Itt azonban otthagyom az Országos Kerékpáros Körtúra ajánlott útvonalát is! Az ugyanis a kisvasutat követi a közeli Kishutáig, majd egy keskeny erdészeti aszfaltúton felkapaszkodik a hegyek közé, a Gerendás-rétre, hogy aztán onnan leereszkedjen Háromhután keresztül Tolcsvára, a legközelebbi pecsételőhelyre. Igen ám, de így kimarad Sátoraljaújhely és ami a legfőbb gond, Sárospatak is! Márpedig Sárospatakot szeretném kerékpárral is meglátogatni, mivel autóval és vonattal már jártam ott! Gyerünk hát tovább Sátoraljaújhelyre – amúgy is onnan indul a vonatom!

Egy nagyon szépen kiépített kerékpárút kezdődik Pálháza határában, a kisvasút végállomásánál, amely a volt Hegyközi kisvasút pályáján teszi meg az utat egészen Sátoraljaújhelyig. Erre tértem rá, aztán egy kényelmes tempót felvéve belefogtam a négynapos túrám utolsó húsz kilométerébe. Errefelé nem voltak már sem lejtők, sem pedig emelkedők, kényelmes gurulással értem el a nemrég felújított Füzérradványi kastélyhoz vezető letérőt. Benéztem a kastélyhoz vezető útra: folyamatosan emelkedett! Hát, ennyi kaptató után menjen fel a kastélyhoz kerékpárral az, akinek két édesanyja van! Gyerünk tovább a síkon!

Így aztán Mikóházán és Széphalmon keresztül tizenegy után pár perccel már meg is érkeztem Sátoraljaújhely határába. Készítettem pár felvételt a Magas-hegyre felkapaszkodó libegőről és a Zempléni Kalandpark épületeiről (itt található a Magas-hegy csúcsa és a Szár-hegy csúcsa között kifeszített Sólyom átcsúszópálya is), aztán betekertem a belvárosba. Ha ráhajtottam volna, simán elértem volna a 11:50-kor Budapestre induló sebesvonatot, melyen megengedett a kerékpárszállítás, de úgy gondoltam, inkább megebédelek és csak a két órával későbbi vonattal indulok hazafelé!

Végül egy pizzéria előtt álltam meg, hogy kérjek magamnak ebédre pár szelet magyaros pizzát, de nem volt szerencsém. Csak egész pizzákat árultak, szeleteket nem, viszont nem voltam biztos abban, hogy belém fér-e egy teljes, 30 cm-es pizza, így inkább az étlapról rendeltem magamnak egy kis adag bécsi szeletet. Végül is nem volt okom a panaszra, finom is volt, ráadásul pont belém fért, így aztán ezt ettem ebédre és küldtem utána egy alkoholmentes Heinekent.

Csak egy óra után fizettem és ültem fel a bringára újból, hogy eltekerjek vele a közeli vasútállomásra. Nézelődve átgurultam a szépen felújított és forgalomcsillapított belvároson, aztán már meg sem álltam az állomásig. Megvettem a jegyeket magamnak és a bringának, töltöttem hideg vizet a palackomba a peron végén az ivókútnál, és bár már benn állt a vonatom, az árnyékos peronon üldögéltem még egy jó darabig és csak indulás előtt tíz perccel cuccoltam fel a szerelvény legutolsó kocsijába. A bringát kipányváztam az utolsó peronon, aztán kerestem egy olyan helyet magamnak, ahonnan szemmel tarthattam. A légkondicionálás nélküli kocsiban dögmeleg volt, de mi néhányan utasok lehúztunk minden ablakot, és mire Miskolcra értünk, a menetszél miatt egészen kellemes klíma alakult már ki.

A többi utas itt átszállt az érkező Intercityre, hogy gyorsabban Budapestre érjen, de hát én maradtam, mert Intercityken egyelőre tilos még a kerékpárszállítás. Azonban nem volt szerencsém, ugyanis költöznöm kellett a már frankón lehűlt kocsiból, ugyanis három további kocsit csatoltak itt a szerelvényhez és az utolsó peron szempillantás alatt átvedlett kocsik közötti átjáróvá! Na, mindegy, az új utolsó kocsiban legalább volt kerékpárszállító rész, így aztán felakaszthattam a drótszamarat egy kampóba.

Jó időbe telt, mire ezt a kocsit is lehűtöttük mi utasok, aztán Hatvan és Gödöllő között még egy zivatarfrontot is kereszteztünk, ami tovább javított a hőmérsékleten. Még vizesek voltak az utcák, amikor a Keletiből kitoltam a bringát a Kerepesi útra, aztán a Rákóczi úton, a Nagykörúton és a Budafoki úton hazatekertem. Hét órakor tettem el a drótszamarat a kerékpártárolóba és cuccoltam fel a társasház harmadik emeletére. Hazaérkeztem.

Ezen az utolsó túranapon 39,64 km-t tekertem a sátoraljaújhelyi vasútállomásig, 269 méter szintemelkedéssel.