Országos Kerékpáros Körtúra
11. nap: Eger - Miskolc, Csorba-tó
2020. augusztus 13. (csütörtök)


A 2019-es év kihagyása után igyekeztem 2020-ban minél nagyobb távot megtenni az Országos Kerékpáros Körtúrán, azonban a június végi kétnapos mátrai túra után csak augusztus közepén volt alkalmam legközelebb hosszabb útra indulni az öreg bicajommal. Mindenesetre a július és az augusztus első fele nem telt el haszontalanul: a koronavírus járvány lecsengése után újra kerékpárral jártam be naponta dolgozni a munkahelyemre, így a napi 30-35 km pedáltekerés jótékony hatással volt a kondíciómra is.

Végül sikerült kivennem hat nap szabadságot augusztus közepére, hármat az augusztus 20-i ünnep rövid, mindössze három napos munkahetére, a másik hármat pedig az előtte lévő hét szerda-csütörtök-pénteki napjaira. Úgy terveztem, az első nap szabadságomon rendbe rakom a kerékpárt és csütörtök hajnalban már indulok is a túrára. Sajnos, a mátrai túrán a kátyús galyatetői országúton kiugrott a kerékpár computerem a foglalatából és gurult pár métert az aszfalton. Bár akkor úgy láttam, nem történt semmi baja, csak egy picit megrepedt a háza, de az utolsó munkanapom végén hazafelé elkapott egy komolyabb zivatar, és úgy beázott a kis computer, hogy eltűntek a kijelzőjéről a számok! Így aztán ezt is pótolnom kellett. A Kelenföldi pályaudvar elővételi pénztárában még megvettem a jegyem Egerig, aztán késő délután mindent összecsomagoltam a kerékpáros táskámba és a hátizsákomba. Mivel most nem akartam szállásokhoz kötni magam, vittem magammal a sátramat, a hálózsákomat és a polifoam matracomat is.

Csütörtök reggel már háromnegyed négy felé felmálháztam a bringát, aztán erőkímélő tempóban betekertem vele Dél-Budáról a Keleti pályaudvarra. Szeretem ezeket a csendes hajnali órákat, amikor teljesen kihaltak még az utcák, szinte egy lélekkel sem találkoztam most sem a hosszú úton. A Keleti pályaudvar a megszokott hajnali képét mutatta: a padokon az éjszakát csatlakozásra várva töltők darvadoztak, álmos képű utasok nézegették az indulási időket mutató tájékoztató táblát, miközben galamb- és verébcsapatok repkedtek az indulási csarnok légterében.

Hajnali negyed ötkor a néptelen Petőfi hídon
Hajnali negyed ötkor a néptelen Petőfi hídon


Beszállásra várakozik a bringa a Keleti pályaudvaron
Beszállásra várakozik a bringa a Keleti pályaudvaron

Megnéztem, honnan indul a vonatom, aztán kitoltam a bringát a külső 13. vágányhoz, a két kocsis kék Stadler Flirthez. Háromnegyed ötre már el is rendeztem a csomagjaimat és a kerékpárt, az ötórás indulásig pedig bóbiskoltam egyet az ülésemen. Még a váltókon csattogtunk kifelé, amikor a kalauz már ellenőrizte a jegyemet, aztán már csak bámultam egész úton az ablak mögött elsuhanó tájat. A szürke hajnal után egyre jobban kivilágosodott. Aszód után felkelt a nap, később alaposan megnéztem a Mátra csúcsait és a fűrészfogas keleti gerincet, amit már többször is végigjártam az Országos Kéktúra útvonalán.

Percre pontosan érkeztünk meg Egerbe, pár perc alatt újra felmálháztam a gépet a napos peronon, végül a váróteremben kértem egy pecsételést a kerékpáros körtúra igazoló füzetébe. Pecsételtem már itt egyszer a Mátrából jövet, de a szabályok szerint útmegszakításkor kétszer kell bélyegezni: először az érkezéskor, másodszor pedig a továbbinduláskor. Kitoltam a bringát az állomásépület előtti kis térre, bekapcsoltam a turista GPS-em, lenulláztam a vadiúj kerékpár computer napi számlálóját és újdonságképpen indítottam a mobilomon a Strava alkalmazást is, amely a GPS-hez hasonlóan rögzíti az útvonal adatait és szintmetszetét, de azt megoszthatóvá is teszi az interneten. Ha a leírás címe alatti kép térképére kattintasz, kedves Olvasóm, te is láthatod az enapi túrám útvonalát!

Itt pedig már indulásra várakozik a drótszamár az egri vasútállomás peronján
Itt pedig már indulásra várakozik a drótszamár az egri vasútállomás peronján

Fél nyolcra járt az idő, mire mindennel végeztem, így hát nyeregbe is pattantam, mert nem akartam már több időt vesztegetni, hiszen hosszú út várt ezen a napon rám! Biztosan van szebb és elegánsabb mód arra, hogy kerékpárral átvágjunk Egeren, de a városban már a múltkori érkezésemkor alaposan körülnéztem, így hát a rövid Vasút utca végén kifordultam a városon áthaladó 26-os főútra, és egyszerűen áttekertem rajta a városon. A 2x2 sávos úton gyorsan megérkeztem az Egerrel már összenőtt Felnémetre és a jól jelzett elágazásban rátértem a Felsőtárkány és Miskolc felé induló országútra. 50 km-re taksálta a zöld információs tábla a Miskolcig vezető távot, ehhez képzeletben még hozzáraktam a mintegy 700 méter szintemelkedést is, ami Bükk szerpentinjén várt még rám! Akkor tehát hegyibe, mert sohasem érek a végére!

A vasúti átjáró után értem el Felnémet végét, itt kerékpárút kezdődött az út bal oldalán, ezen folytattam hát az utam Felsőtárkány felé. Nem akartam már a túra legelején kifárasztani magam, ezért ráálltam egy kényelmesen tartható 16-18 km/óra közötti átlagra és a még távolinak tűnő hegyeket nézegetve karikáztam át az enyhén, de folyamatosan emelkedő úton Felsőtárkányra. A falu határában véget ért az alig 3 km-es kerékpárút (pontosabban elfordult az úttól), az országútra ráfordító „S” kanyarban kikerültem és köszöntem egy velem nagyjából egykorú hölgynek, aki éppen a mountain bike-ját támasztotta, aztán végigtekertem a hosszú településen. Első pihenőmre Felsőtárkány keleti vége felé álltam meg, a kisvasút végállomásánál.

Kerékpárúton a Bükk hegyei felé
Kerékpárúton a Bükk hegyei felé


Éppen kitolat a bringa mellett a fűtőházból a kisvonat
Éppen kitolat a bringa mellett a fűtőházból a kisvonat


A Felsőtárkányi-tó partján pihentem meg először
A Felsőtárkányi-tó partján pihentem meg először

Nem számítottam arra, hogy láthatom a vonatot is, hiszen az internetes oldala szerint hétköznap nem közlekedik, de épp az érkezésemkor tolatott ki egy szerelvény a „fűtőházból” a végállomás vágányára, és sikerült pár képet készítenem róla. Innen csak pár száz lépés a kis dísztó, melynek a partján egy padra letelepedve a tényleges pihenőmet töltöttem. Megettem egy otthon készített szendvicset, kicsit megigazítottam a kerékpáros táskára rögzített sátrat és polifoam matracom, mert az úton elmozdultak kicsit a dolgok a rekeszekben, aztán már az induláshoz készülődtem, mikor megérkezett a tópartra az alvégen már látott kerékpáros hölgy.

Pár percet beszélgettünk, ő is Egerből jött, aztán indult is tovább felfelé a hegyek közé, hogy pár kilométert még tekerjen hegymenetben a szerpentinen, én pedig néhány perc múlva, háromnegyed kilenc felé utána indultam. Gyorsan magam mögött hagytam a házakat, az emelkedő is kissé meredekebbre váltott és pár kanyar után feltűntek az út mellett a Barát-völgy hosszú, az út mellett húzódó dúsfüvű rétjei. Végigtekerve mellettük értem el a Bükkzsérc és Bogács felé vezető út elágazását, innen nem messze áll az út mellett egy kisebb réten a volt Karthauzi kolostor helyét jelző fakereszt. Itt értek véget a rétek, a völgy is összeszűkült, az emelkedés is nőtt kicsit. Egyre közelebb jöttek az úthoz a domboldalak, a fakoronák összeborultak az út felett, majd magányosan álló hatalmas kövek tűntek fel az út mellett, és sziklaáttöréseken vágott át kanyarogva az országút.

Felsőtárkány után kezdődik a tulajdonképpeni Bükk-szerpentin
Felsőtárkány után kezdődik a tulajdonképpeni Bükk-szerpentin


Szikla az országút mellett
Szikla az országút mellett

Folyamatosan az erdőben haladt a jó minőségű aszfaltút, aztán tovább nőtt a meredekség, végül beállt egy még tekerhető 5-6% közötti emelkedésre. Lassan elhagyta az út a völgytalpat, és elkezdődtek a szerpentinkanyarok. Nagyjából itt suhant el mellettem lejtnek menve az a hölgy, akivel pár szót váltottam a Felsőtárkányi-tó partján. Én persze lihegve kaptattam egyre feljebb, küzdöttem az emelkedéssel, aztán pár percre félreálltam egy földút kiágazásánál, hogy kifújhassam magam. A kerékpárról le sem szállva megvártam, hogy visszalassuljon a szívverésem, aztán ismét belekaptam az emelkedésbe. Elhaladtam egy szépen kiépített kerékpáros pihenő előtt, de itt nem álltam meg, mert tudtam, hogy már közel vagyok a Hereg-réti letéréshez.

Néhány perc múlva el is értem a következő hajtűkanyarban a murvás térséget, itt aztán félreálltam egy hosszabb pihenőre. A rét vége mögött feltűnt a Bükk-fennsík szélén őrt álló egyik „kő”, a Három-kő sziklás orma. Érdekes volt most alulról felnézni rá, hiszen az Országos Kéktúrát járva néztem már le onnan, illetve a szomszédos Tar-kőről erre az országútra! A GPS-em szerint most 600 méteres szint környékén járhattam, tehát több mint 300 méterrel tornyosultak még fölém a sziklák!

Sziklaáttörésen vág át kanyarogva az országút
Sziklaáttörésen vág át kanyarogva az országút


Pihenő a hereg-réti letérésnél
Pihenő a hereg-réti letérésnél

Kifújtam magam, ittam egy keveset, aztán az aszfaltútra újra kifordulva folytattam a kapaszkodást. Itt már kezdett megenyhülni az emelkedő, bár még egy darabig kitartott alattam. Később nagyobb motoros csapat húzott el mellettem, sokan járnak errefelé motorokon, nagy élmény lehet az erős gépeken végigjárni a szerpentinkanyarokat! Ahogy csökkent az emelkedés, én is egyre jobban élveztem az utat, aztán egy kanyarból, egy irtásfolton keresztül váratlan kilátás nyílt az alattam, a völgyben fekvő Répáshutára. Itt már inkább csak szintezett, hullámvasutazott alattam az országút, így értem el fél tizenkettő felé a hollóstetői elágazást.

Kilátás a Három-kőre egy másik szerpentinkanyarból
Kilátás a Három-kőre egy másik szerpentinkanyarból


Kilátás az országútról Répáshutára
Kilátás az országútról Répáshutára

Mindkét továbbinduló út Miskolcra vezetett, én a Lillafüred felé indulót választottam a kettő közül, mert ezt érdekesebbnek találtam még otthon, a térképet nézegetve. Kicsit még emelkedett az út, aztán a legmagasabb pontján pár percre megpihenve belevágtam a hosszú lejtőbe. Tökéletes aszfaltozású úton száguldottam lefelé, habár a hirtelen felbukkanó kanyarok miatt nem nagyon engedtem 30-35 km/óra fölé a sebességet. Itt aztán elvesztettem minden szintet, amit Felsőtárkány óta fáradtságosan gyűjtögettem, végül negyed egy felé értem el a Palotaszállót és a Hámori-tavat. Persze pár percre megállva megcsodáltam mindkettőt, megbámultam a tavon csónakázókat is, aztán nyeregbe szállva továbbindultam az egyre jobban megszelídülő lejtőn.

Felső- és Alsóhámoron keresztül már gyorsan elértem Miskolc szélét, aztán elindultam a hosszú és egyenes Hegyalja úton a városközpont felé. Gyerek volt még az idő, így aztán megálltam egy hosszabb pihenőre az út szélén a Fagyöngy vendéglőnél és egy alkoholmentes Stella Artoise-val kiültem az árnyas teraszra. Számba vettem a dolgaimat: nagyjából órányi idő, mire áttekerek a városon, de még kitérőt szeretnék tenni a Diósgyőri várhoz, persze vásárolnom is kell, meg valahol pecsétet is kell szereznem az igazoló füzetembe.

Tökéletes aszfaltozású úton lefelé Lillafüredre
Tökéletes aszfaltozású úton lefelé Lillafüredre


A lillafüredi Palotaszálló kihagyhatatlan látnivaló...
A lillafüredi Palotaszálló kihagyhatatlan látnivaló...


...éppen úgy, mint a Hámori-tó
...éppen úgy, mint a Hámori-tó

Így aztán egy darabig még elüldögéltem a teraszon, aztán háromnegyed egy felé elindultam befelé a városba. Az út egy darabon még kertes családi házak között vezetett, később feltűntek az első lakótelepek, aztán villamossínek is társultak az egyre szélesebb úthoz. Egyre nőtt a forgalom is, hiszen ez az út Miskolc kelet-nyugati fő ütőere, végül megpillantottam a Diósgyőri várhoz való letérést jelző táblát. Elgurultam a közelben fekvő, nagyon szépen rendbe hozott várkastélyhoz, de nem vettem belépőt, inkább csak tekertem egyet a falak körül. Itt is elnézelődtem egy darabig, aztán folytattam az utam a városközpont felé.

Egy idő után kerékpárút kezdődött az út szélén, ezen értem el a nemrég újjáépült DVTK stadiont, aztán utána nem sokkal egy CBA önkiszolgálót. Itt aztán feltöltöttem a vízkészletemet, vettem kaját magamnak vacsorára és reggelire, egy zacskóba szedtem nasinak pár péksütit is, végül mindent elpakoltam a bolt előtt a hátizsákomba és a kerékpár oldaltáskájába, végül továbbindultam.

Megálltam pár percre a Diósgyőri várnál
Megálltam pár percre a Diósgyőri várnál


Az újjáépített DVTK stadion
Az újjáépített DVTK stadion

A CBA előtt váratlanul oldalt váltott a kerékpárút, de ott sem tartott már ki sokáig, egy kereszteződésben hirtelen elenyészett. Tanácstalanul körülnéztem, itt éppen egy körforgalmú tér szélén álltam és a túlsó oldalán megpillantottam egy postahivatalt! A postákon mindig szívesen adnak bélyegzést, ezért aztán gyorsan áttoltam oda a bicót és tényleg pár perc alatt el is intéztem az adminisztrációt! Most már megnyugodva szálltam újra nyeregbe, hiszen minden dolgomat elvégeztem a városban, ráérek hát nézelődni is egy kicsit. A térről továbbindulva már Győri kapu lett az út neve, és errefelé már nem volt kerékpárút mellette. A baj viszont az volt, hogy a középen futó villamosvágányok mellett csak egy-egy forgalmi sáv volt mindkét oldalon, így aztán erősen ki kellett húzódnom a járda szélére, hogy az autósok elférhessenek mellettem.

Itt nemigen tudtam nézelődni, teljesen lefoglalta a figyelmem a forgalom, de aztán elértem néhány perc alatt a belváros forgalomcsillapított zónáját. Innen már csak a villamosok és a gyalogosan közlekedők mehettek tovább az út teljes szélességében – meg persze a kerékpárosok! Itt már lehetett nézelődni, amit ki is használtam. Miskolcból eddig csak a Tiszai pályaudvart ismertem, de azt a sok átszállás miatt eléggé jól, hát, most itt volt az alkalom a további ismerkedésre! Szinte lépésben tekertem végig az úton, lépten-nyomon megállva és fényképezve. Megmondom őszintén, nagyon tetszettek a kívülről szépen felújított házak és a rengeteg ember, akik az utcán sétálgattak!

Miskolc belvárosában 1.
Miskolc belvárosában 1.


Miskolc belvárosában 2.
Miskolc belvárosában 2.

Hamar a sétálóutca végére érkeztem, itt a gyalogosok iránymutatása alapján balra tértem a Baross Gábor utcára, aztán pár száz lépéssel később jobbra, a Zsolcai kapu útra, vagyis a 3-as főút városból kivezető szakaszára. Óriási volt a forgalom a 2x2 sávos úton, de a kerékpározást nem tiltotta tábla, hát akkor előre! Kicsit felpörgettem magam a városnéző tempómból és igyekeztem felvenni a forgalom ritmusát. Az autósok is figyeltek rám, bár eléggé az úttest szélénél igyekeztem haladni. Úgy magamban el is könyveltem, ez az út sem rosszabb, mint a szinte hazai pályának számító Budafoki út egy hétköznap kora délutánon!

Tudtam, hogy a Sajó hídja után kell majd innen balra térnem rögtön a legelső lámpás kereszteződésben a Csorba-tó felé, de lehetetlennek ítéltem itt a bicajjal való sávváltást, ezért inkább kihajtottam az útról egy autókereskedés parkolójába. Megpihentem pár percre az autómárka reklámoszlopának árnyékban, aztán az út füves szegélyén eltoltam a bicajt a kereszteződésig, amit aztán a zebrán kereszteztem. Innem már könnyű dolgom volt: a Sajó utcán végigtekerve magam mögött hagytam az utolsó telephelyeket és a katonatemetőt, pár perc alatt elérve a kopott aszfaltcsík végén a sorompót.

Pihenő a Miskolcról kivezető 3-as főút mellett
Pihenő a Miskolcról kivezető 3-as főút mellett


Katonatemető a Csorba-tóhoz vezető út mellett
Katonatemető a Csorba-tóhoz vezető út mellett

Tábla jelezte itt, hogy a Csorba-tó a Nagy Borsodi Horgász Egyesület kezelésében van és csak az engedélyükkel lehet belépni a területre, de hát horgászni nem akartam, viszont sátorozó természetjáróként mindent tisztán igyekszem magam után hagyni, így aztán egy keskeny gyalogösvényen megkerültem az elektromos sorompót és továbbindultam a jól kijárt földúton. Úgy 80-100 lépésenként füves rétecskék nyíltak bal oldalon, rajtuk keresztül ki lehetett látni a tó vizére, de én nem álltam meg egyik helyen sem, tekertem tovább az egyre kevésbé kijárt földúton.

Túrára indulás előtt általában a Google Earth segítségével végigjárom az útvonalat, egyrészt, hogy megismerjem azt, másrészt pedig hogy sátorozásra alkalmas helyeket találjak a bejárandó útvonal mentén. Így bukkantam rá a Miskolc határában fekvő 94 hektáros Csorba-tóra (Csorbatelepi-tóra), ami aztán nagyon megnyerte a tetszésemet. Valószínűleg kavicsbányatóként született, de mostanra már teljesen belesimult a tájba. A város határában lévő óriási autópályacsomópont és a Sajó folyó szinte teljesen körbezárja, de gondolom a kezelője, a horgász egyesület igyekszik megóvni a tavat minél természetesebb állapotában. Persze voltak még más helyek is a tarsolyomban, de ez volt fő sátorverési célpont.

Tulajdonképpen a földút egy, a tóba délről benyúló hosszú földnyelven vezetett végig, elmentem rajta egészen a legvégéig, ahol már csak füves keréknyomok vezettek előre. A legutolsó horgászhelynél táboroztam le, ahol az alig használt keréknyomok jobbra tértek, hogy megkerüljék a földnyelv északi végét. Még csak háromnegyed háromra járt az idő, azt hittem, jóval később érem majd el ezt a kellemes táborhelyet, így aztán a sátrat még nem állítottam fel, csak végigfeküdtem a fűben leterített polifoam derékaljamon. Szokás szerint hazatelefonáltam, lediktálva a sátorverés helyének pontos koordinátáit – ez már sok éve szokásom, így otthon is nyugodtak, tudva hogy nincs semmi bajom.

Késő délután a Csorba-tó partján
Késő délután a Csorba-tó partján

Tetszett ez a tiszta, rendezett kis rét, egyedül a zajjal nem tudtam megbarátkozni! A tótól nem messze egy óriási autópálya-csomópont épült az utóbbi években – oda vezetett tulajdonképpen a 3-as főút is, amelyen kitekertem Miskolcról -, csak éppen a forgalom zaja ide is elhallatszott, bár nem túl zavaróan. Végigpihentem, szunyókáltam a délutánt, csak hat óra után állítva fel a sátrat, aztán miután becuccoltam, meg is vacsoráztam. Még végignéztem a következő túranap útvonalát a térképen, végül megágyazva magamnak korán eltettem magam éjszakára. Ezen a napon a kerékpár computer szerint 72,63 km-t tekertem, a GPS pedig 746 méter szintemelkedést mutatott. Ehhez a távhoz természetesen még hozzá kell adni azt a mintegy 13 km-t, amit otthonról a Keletiig karikáztam még hajnalban.



-hörpölin-



A túraleírás letölthető Microsoft Word „.doc” formátumban! A letöltéshez kattints az alábbi ikonra:
A túraleírás letöltése Microsoft Word formátumban