Figyelem! A második Országos Kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már esetenként több mint egy évtized is eltelt, azóta az útvonal, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhatott! Mielőtt útnak indulsz, kérlek ellenőrizd online turistatérképen, illetve az MTSZ kéktúra honlapján az útvonalat és a pecsételőpontokat, így legalább ebből a szempontból nem érhetnek meglepetések!


Országos Kéktúra
Jósvafő - Szabó-pallag erdészház
2011. június 20.

Több mint egy hónap telt el, mire ismét időt tudtam szakítani arra, hogy elővegyem öreg hátizsákomat és nekiinduljak újra az Országos Kéktúra bejárásának. Ezt már sátras túrának terveztem, június 18.-án szombaton szerettem volna kezdeni a túrát Jósvafőn, ahol még májusban abbahagytam, de erős hidegfront érkezett azon a hétvégén sok csapadékkal, így két nappal elhalasztottam az indulást. Így aztán hétfő reggel bumliztam át a városon a sátorral, a polifoam derékaljammal és a hálózsákkal megspékelt hátizsákommal a Stadionok buszpályaudvarra és vettem jegyet a 6:15-kor Jósvafőre induló távolsági autóbuszra.

Ismerős volt ez a járat, hiszen a már említett májusi túrám kezdetekor is ezzel utaztam Szarvaskőig. Csak tizenegy előtt pár perccel érkeztem meg vele a jósvafői Tengerszem szálló alatti autóbusz fordulóba, de azért érdekes volt a hosszú utazás. Egerig szinte végig autópályán mentünk, de onnan szinte helyközi autóbuszként jártuk végig a falvakat Jósvafőig, a kéktúra útvonalát többször is keresztezve. Először Szarvaskőnél találkoztunk az útvonallal, aztán végighaladva a kanyargós Eger-patak szűk völgyén Bélapátfalvánál újra érintettük azt, miközben megcsodálhattam a Bél-kő látványát. A Bükköt észak felől megkerülve Dédestapolcsánynál keresztezte utunkat ismét a kéktúra, aztán Aggtelek előtt hosszan figyeltem az országút szélén a villanyoszlopokra felfestett kék sáv jelzéseket. A falu után kezdtem el készülődni, mert egy néhány perces szerpentinút végén érkezett a busz a Tengerszem szállóhoz.

A buszról leszállva azonnal letelepedtem a betonplaccot övező kőkerítésre, és nekifogtam az ebédnek. Reggel csak kutyafuttában ettem egy keveset még indulás előtt, most aztán kényelmesen leülve nyugodtan megebédeltem, így erről is letettem a gondot. Negyed tizenkettő után csomagoltam el mindent, és vettem a hátamra a zsákot, hogy felballagjak vele a lépcsősor tetejére, a barlang pénztárához. Ellentétben a májusi érkezésemmel most szinte senki sem volt a fenti pihenőben, a pénztár ablakánál sem kellett egy hosszú sort kivárnom, hogy elkérhessem a kéktúrás bélyegzőt. Pecsételtem a megfelelő helyre vele, aztán a könyvecskét eltéve ismét a hátamra kaptam a betyárbútort.

Rövid gondolkodás után eldöntöttem, hogy most nem a kék sáv jelzéseket követve ereszkedem le a faluba – hiszen azt az utat már végigjártam májusban –, hanem kitérőt teszek a Tengerszemhez. Így aztán nem kapaszkodtam fel a szálló fölé a gerincre, hanem a buszfordulótól lefelé indultam el a komótosan ereszkedő murvás sétányon. Pár perc után tűnt fel előttem a Jósva-forrás melletti erdei pihenő. Kis kitérőt tettem a bővizű forráshoz, aztán lesétáltam a forrás által táplált kis tó partjára. Kellemes színfolt ez a kis smaragdszínű tavacska, tettem is egy rövid sétát a partján fotózásra alkalmas helyet keresve. Miután lefényképeztem és elgyönyörködtem pár percig benne, továbbindultam Jósvafő felé. Néhány perc alatt kijutottam a faluba vezető országútra, ezen értem el a település központját.

Jósvafő - A Tengerszem
Jósvafő - A Tengerszem

Jósvafő
Jósvafő

Néhány percre megálltam még a buszmegálló előtti presszónál – ide menekültem be májusban a zivatar elől –, megittam egy üveg Borsodit, röviden még elszüttyögtem a hátizsákom vállszíjaival, aztán a hátamra kapva továbbindultam. A Jósva patak mellett futó Rákóczi utcán indultam el, aztán hamarosan elértem azt a pontot, ahol a Kecső-patak és a Tohonya-patak egyesüléséből megszületik a Jósva. Mint mindig, amikor itt járok, most is megcsodáltam azt, hogy a patakoknak szinte nincs is töltésük, a mederben a vízszint csak pár centivel van az utca és a kertek szintje alatt! Sokáig csodáltam ezt, de nemigen értettem, csak most gondolkodtam el ezen a dolgon alaposabban. Végül arra jutottam, hogy a patakokat tápláló források nagyon közel vannak és nagyjából állandó vízjárásúak, viszont itt, a völgy felső végében kevés a közvetlenül csapadékból származó vízmennyiség, ezért elég a pataknak a viszonylag szűk meder.

Készítettem pár felvételt a patakokról és a házakról, aztán továbbindulva dél után pár perccel értem el azt a kis hidat, amin keresztül a kék sáv jelzések megérkeztek. Innen már azokat követve ballagtam tovább, lassan elérve Jósvafő északi végét. Jól kijárt földúton léptem be az erdőbe és néhány perces séta végén feltűnt a jobb oldalon a Nagy-Tohonya-forrás. A Tohonya-patak vizének nagyobbik fele innen származik, de ahogy folytattam az utamat, még mindig hallottam az út mellett a patak csobogását! Egy kis réten átvágva ismét beértem a fák közé, itt a völgy szurdokszerűen összeszűkült, és kanyargósabbá vált. Az út mellett balra a patak csobogott, én pedig hepehupás keréknyomokon haladtam közvetlenül mellette.

Szép ez az erdei szakasz, megcsodáltuk a fiammal öt évvel ezelőtt is, de akkor kora tavasszal jártunk erre, akkor a még kopasz fák között jobban lehetett látni magát a völgyet is, de most szinte a sűrű lombú fák alagútjában kapaszkodtam az enyhe emelkedőn. A szűk völgy hirtelen tárult ki előttem, ahogy kiléptem a fák közül, domboldalak közé szorult hosszú réten kanyarogtak a keréknyomok alattam, aztán elértem azt a pontot, ahol a völgy két ágra szakadt. A bal oldali, szélesebb völgyben feltűnt egy percre előttem a barlangkutató állomás épülete, de a kék jelzések a jobb oldali völgy felé indultak, így a ház gyorsan eltűnt a szemem elől. Beléptem a Lófej-völgybe, de néhány lépés után a jelzések jobbra térítettek innen, meredeken ki a völgyből. Szuszogva kaptattam egyre feljebb, szerencsére néhány perc után kiértem a tágas, füves fennsíkra.

Jósvafő - A Tohonya-patak völgyében
Jósvafő - A Tohonya-patak völgyében

Jósvafő - Felkapaszkodtam a fennsíkra
Jósvafő - Felkapaszkodtam a fennsíkra

Kinyílt a világ: előttem terült el a bokros, ligetes, füves fennsík és néhány tucat lépésnyire egy kis mélyedésben megpillantottam a hucul ménes karámjának piros tetejét. Pár lépés után földút keresztezte az utamat, a karámra festett nyíl mutatta, hogy jobbra kell elindulni rajta. Széles ívben déli irányban megkerültem a mezőt, először a sárga sáv jelzés érkezett meg jobbról, egy másik földúton Jósvafő felől, aztán néhány száz lépéssel később a piros sáv jelzés keresztezte az utamat. Feltűnt előttem a Szelce-völgy széles nyílása, a piros sáv jelzés arra tartott, de a kék sáv és a sárga sáv jelzés keréknyomai átvágtak a völgy szája előtt a mezőn, és jobbra tartva egy oldalvölgy végén érték el az erdőt. Itt letelepedtem a már régen kaszált, térdmagasságú fűbe, és megtartottam első pihenőmet.

Tízperces szieszta végén indultam csak tovább, és belépve az erdőbe felkapaszkodtam a dombok közé. A gerincet elérve ismét magam mögött hagytam az erdőt és újra ligetes, füves mezőkön folytattam az utam. Elértem a kék sáv és sárga sáv jelzések elágazását, itt a kék sáv jelzéseket követve balra tértem és továbbkapaszkodtam a dombtetők között. Pár perc múlva jobb felé kilátás nyílt: le lehetett látni Szinpetri völgyébe, messziről megpillantottam a falu mögötti domboldalban kövekből kirakott hatalmas szalamandra alakját, az Aggteleki Nemzeti Park jelképét, és messze a távolban, a dombok felett feltűntek a zempléni hegyek csúcsai is. Magányos tanyák, zártkertek között kanyarogtak a keréknyomok, egyre inkább beleveszve a fűtengerbe.

Szelce-völgy - Turistautak kereszteződése
Szelce-völgy - Turistautak kereszteződése

A távolban feltűnt a kövekből kirakott hatalmas szalamadra
A távolban feltűnt a kövekből kirakott hatalmas szalamadra

Újra elértem az erdőt, itt szerencsére jobb lett az út minősége, ismét jól kijárt földúton haladtam tovább. Kellemes erdőjárás végén, fél három felé ereszkedtem csak vissza a Szelce-völgybe. A völgy rétjének szélén haladva értem el a Szelcepusztára tartó keskeny aszfaltutat, aztán ezen haladva a szelcepusztai turistaszállót. Az órámra nézve láttam, hogy tartom magam az időtervemhez, ezért aztán megálltam egy hosszabb pihenőre az épület előtti padoknál. Megettem korai uzsonnámat, felmértem a térképen az előttem álló útszakaszt, aztán negyed óra múlva továbbindultam.

Pár percig még emelkedett alattam az aszfaltút, de aztán a gerincen az balra tért, én pedig ismét földúton kezdtem meg az erdőben a hosszú ereszkedést lefelé a Patkós-völgybe. Egy hajtűkanyarral értem le a hűvös völgy legaljára és már csak enyhén ereszkedve folytattam az utam benne. Néhány perces menet után érkeztem meg a vígan csobogó Puska Pál-forráshoz, kezet, arcot mostam benne és feltöltöttem friss vízzel a hátizsákom oldalán lévő fél literes ivópalackomat. Továbbindulva már elkísért utamon a forrásból kialakuló kis patak hangja, ehhez egyre újabb és újabb források vize társult. Nagyjából negyedórás menet után érkezett meg balról a Ménes-patak, innen már szinte kis folyó követte a földutam kanyargását.

A szelcepusztai turistaszálló
A szelcepusztai turistaszálló

Földúton a Patkós-völgyben
Földúton a Patkós-völgyben

Itt már tágabb volt a völgy, hátrébb húzódtak a domboldalak, az utam lejtése is szinte teljesen eltűnt. Útelágazáshoz értem: a Szelcepusztán a kék sáv mellé társult piros sáv jelzés itt egyenesen folytatta az útját, a kék sáv balra tért egy kevésbé kijárt földútra. Ezen folytattam az utam, de néhány perc után a jelzések innen is letérítettek, meredeken felfelé egy, a domboldalban kapaszkodó ösvényre. Néhány perces kaptató végén értem el ismét a fennsíkot, tisztások, erdőfoltok között folytattam az utam. Egy éles jobbkanyar után nagyobb mezők következtek, aztán megérkeztem a hajdani Derenk falu romjaihoz.

Két kéktúrázó hölgy jött szembe velem, röviden köszöntünk egymásnak és ki-ki ment tovább a maga útján. Egy-két perc után elértem a falut, illetve azt, ami maradt belőle. Letettem a hátizsákom a pecsételőpont fájának tövébe, és rövid felderítésre indultam. Fenn a dombtetőn kis kápolna volt, előtte kőkereszttel, alatta nem sokkal állt a félig helyreállított, ablak és ajtó nélküli iskola. A változóan felhős égből csöpörögni kezdett az eső, ezért behúzódtam az iskolába és végignéztem a kis kiállítás faliképeit. A tablókon felelevenedett a falu története, az itt élt emberek élete.

Kápolna és kőkereszt Derenken
Kápolna és kőkereszt Derenken

Kiállítás a volt iskolában
Kiállítás a volt iskolában

A több száz éves település sorsa akkor pecsételődött meg, amikor a II. Világháború előtt Horthy Miklós eldöntötte, medverezervátumot fog létrehozni a falu környékén. Ekkor döntöttek az itt élők kitelepítéséről, és 1938-1943 között itt élő, Lengyelországból a XVIII. században letelepedett embereket el is költöztették. Aztán közbeszólt a háború, a rezervátum mégsem jött létre, de az emberek már nem költöztek vissza az itthagyott épületekbe. Azok állaga folyamatosan romlott, mostanra a maradék romokat is benőtte a növényzet. Amikor itt jártam a fiammal 2006-ban, a kápolnán kívül csak romok voltak mindenfelé. 2007-ban kezdődött az iskola helyreállítása, a temetőt is rendbe tették. Mindebből a munkából alaposan kivették a részüket a környék lengyel kisebbségi önkormányzatai is. Táblákkal megjelölték az egykori faluban a porták helyét is.

Mire a kiállítást végignéztem, a zápor is elállt, visszaballagtam hát a fa alatt hagyott motyómhoz, elvégeztem a pecsételést, aztán továbbindultam. Lassan magam mögött hagytam a mezőt, az erdei földúton hamar eljutottam a Szögligetről a hajdani Vidomájpusztára tartó keskeny aszfaltúthoz. Kereszteztem és néhány perc múlva a Várkert mezőinek széléről már meg is pillantottam a Szádvár erdős dombját. Éppen csak sejthetőek voltak a hajdani vár romjai a sűrű fák között, de most nem tettem kitérőt hozzájuk, hiszen a fiammal ezeket is alaposan végigjártuk pár évvel azelőtt, az első kéktúra bejárásunkkor. Így aztán most csak elhaladtam a kék rom jelzés ösvényének kezdete mellett és tovább ereszkedtem a Lakatos-forrás völgyébe.

Táblák jelzik a házhelyeket a volt faluban
Táblák jelzik a házhelyeket a volt faluban

Feltűnt az ösvény mellett Szádvár dombja
Feltűnt az ösvény mellett Szádvár dombja

A forrásnál, a sziklás, köves völgytalpon élesen balra fordult a kék sáv jelzés ösvénye és megkezdődött a Bába-völgy hosszú, lépcsőzetes kaptatója. Az ösvény több szakaszban, hol meredekebben, hol enyhébben emelkedett, itt egy időre ismét a kék jelzés mellé társult a piros sáv jelzés is. Ez volt a nap leghosszabb kaptatója, fél óra alatt több mint kétszáz métert emelkedett az utam!

Háromnegyed hét felé értem el a fennsíkot, ekkor már egészen alacsonyan járt a Nap, csak a fák csúcsait világította meg. Kicsit sietősebbre vettem a tempót, mert még a sötétedés beállta előtt sátorhelyet kellett keresnem magamnak! Negyed nyolc után pillantottam meg az úttól jobbra a hajdani Szabó-pallag erdészházat, a kéktúra pecsételő helyet. Néhány éve, első ottjártamkor csak rogyadozó rom volt az épület, azóta a tetejét felújították, de mivel lakatlanul áll, az állapota most is folyamatosan romlik. Gyorsan elvégeztem a pecsételést és körülnéztem a cseppnyi tisztáson. Itt terveztem a sátorverést, de a derékmagas gaz eléggé elvette a kedvemet tőle. Végül a továbbindulás mellett döntöttem.

Naplemente a földúton
Naplemente a földúton

A már régóta lakatlan Szabó-pallag erdészház
A már régóta lakatlan Szabó-pallag erdészház

Folytattam az utam a háztól induló ösvényen, persze alaposan megnéztem minden szóba jöhető helyet. Végül nagyjából hat-nyolcpercnyi járásra a háztól vettem észre egy tiszta aljú erdőrészt az ösvénytől balra. Körbejártam az egyre inkább leereszkedő alkonyatban, végül kiválasztottam egy enyhén lejtős, de sík részt a vegyes tölgyes-gyertyánosban. Felállítottam a sátrat, aztán már a fejlámpát felvéve vacsoráztam meg belül, az összetekert polifoam matracomon üldögélve. Nem sokáig maradtam fenn ezután, hiszen tudtam, a következő napom lesz majd a leghosszabb a több mint harminc kilométeres bejárandó szakaszával, ezért aztán fél kilenc felé el is tettem magam másnapra.



-hörpölin-



A túraleírás letölthető Microsoft Word „.doc” formátumban! A letöltéshez kattints az alábbi ikonra:
A túraleírás letöltése Microsoft Word formátumban