UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2016. május 19.
Mindszent, vasútállomás - Nagymágocs melletti erdőfolt

Alig több mint egy hónappal a mindszenti vasútállomásra való megérkezésem után már ismét hátizsákot ragadtam, hogy folytathassam onnan az Alföldi Kéktúra bejárásomat, ahol korábban abbahagytam. Kissé szoros menetrendet diktálva magamnak elhatároztam, igyekszem még ebben az évben befejezni a teljes túrát, és valamikor késő ősszel megérkezni Sátoraljaújhelyre, így viszont minden hónapban útra kellett kelnem, hogy egy-egy négy-ötnapos túrán mind közelebb kerülhessek a célomhoz. Egy esősebb időszak végén az időjárás jelentések fokozatosan javuló időt ígértek, így aztán nem is vesztegettem az időmet, a soron következő hétvége előtt kivettem a csütörtököt és pénteket szabadságnak, aztán belevágtam a következő szakaszba.

Csütörtök reggel a már az előző túrán megismert Kárász Intercityre vettem jegyet, ami 05:53-kor indult a Nyugati pályaudvarról, de most nem Szegedig utaztam vele, csak Kiskunfélegyházáig, ahol gyorsan váltottam egy kétkocsis Studenkára, amivel aztán Csongrádon és Szentesen keresztül elzötykölődtem Mindszentig. Habár ez a zötykölődés nem teljesen igaz, mert Szentestől a felújított, hegesztett vágányokon szinte szárnyra kapva robogott a kis motorvonat, és a menetrend szerint percre pontosan, 08:48-ra már meg is érkeztem az uticélomhoz. A vonatról lecihelődve a váróteremben összekészülődtem a túrára: pecsételtem az igazoló füzetembe, méghozzá kétszer is, mert az előző túra végén elfelejtettem beütni oda a pénztár melletti kéktúra bélyegzőt, felfűztem az övemre a fényképezőgép tokját, bekapcsoltam a GPS-t és felraktam a hátizsákom vállpántjára, aztán kilenc óra felé belevágtam a túrába.

El is gyalogoltam egészen a Budai Nagy Antal utca és a Nyomás sor sarkán lévő kis lángossütőig, ahol aztán az illatok meg is állítottak! Régen volt már az otthon elköltött korai reggeli, össze is futott a nyál a számban a kis sütöde körül terjengő illatoktól, így aztán alig kétszáz lépéssel azután, hogy belevágtam a túrába, már le is kanyarítottam a hátamról a zsákot és rendeltem egy közönséges, minden extra feltét nélküli lángost. Végignéztem az italválasztékot, de csak alkoholmenteseket láttam, így aztán a büfés szólt, hogy ha esetleg sör kellene, akkor ugorjak át a szomszédos autós- és vegyesboltba egy üvegért! Nem is kérettem magam, hoztam magamnak egy Sopronit, és mire visszatértem, már a lángosom is elkészült. Leültem a bódé elé az egyik asztalhoz, és neki is láttam a falatozásnak.

Lángossütő Mindszenten a vasútállomás közelében
Lángossütő Mindszenten a vasútállomás közelében

Két fiatal cigányasszony érkezett, hosszasan megbámulták a 88 literes Adventurer hátizsákomat a felszíjazott sátorral és polifoam derékaljjal, aztán megkérdezték, mit viszek benne? Nem sok kedvem volt beszélgetni evés közben, ezért csak annyit mondtam, hogy semmi érdekes nincs a zsákban, csak ruhák, inni- és ennivalók, más semmi. Csak nem tudtak nyugodni, jött a következő kérdés, hogy hová utazom? Két falat között jegyeztem meg, hogy innen már sehová. Innen ugyanis gyalogolni fogok. Gyalogolni? Hová? – érkeztek a következő kérdések. Egyre jobban élveztem a társalgást, a büfés házaspár is kikönyökölt a lángos sütöde ablakán, onnan figyelték a kialakuló beszélgetést. Hát Mezőtúrra! – vágtam ki a választ, aztán ismét falatozni kezdtem, hogy meg tudják emészteni a hallottakat. És miért nem vonattal megy? – jött a soron következő kérdés, én pedig a lángos utolsó falatjait is lenyelve megpróbáltam pár szóval elmagyarázni, hogy mi a gyalogtúrázás. De hiába segítettek be a büfések is, éreztem, hogy nemigen ment át a magyarázat!

Végül fél tíz felé pakoltam el mindent, kaptam a hátamra ismét a betyárbútort, és vágtam bele, most már ténylegesen a négynapos túrába. A kék sáv jelzések itt tűntek fel, a lángos sütöde mellett, a többszörös útelágazásban: a Csokonai utcán érkeztek a tiszai rév felől és egy balkanyarral a Napkelet utcán indultak tovább észak felé. Ráfordultam a járdára, és pár lépéssel megérkeztem a régi temetőhöz. Készítettem néhány fényképet a füves réten szabályos sorokban álló egyszerű kőkeresztetekről, aztán innen továbbindulva már pár perc alatt elértem a vasúti átjárót. Átvágtam a síneken – ezeken érkeztem meg alig egy órája a településre –, aztán belekezdtem ennek a túrának a talán legunalmasabb részébe: a tíz kilométeres nyílegyenes aszfaltmenetbe a 45-ös országútig!

A Csokonai utcán érkeznek meg a kék jelzések a tiszai rév felől
A Csokonai utcán érkeznek meg a kék jelzések a tiszai rév felől


Az öreg temető sírkeresztjei Mindszenten
Az öreg temető sírkeresztjei Mindszenten

Előrepillantva egy keskeny, kopott, helyenként kátyús aszfaltcsíkot láttam magam előtt, ami szinte a végtelenbe futott, beláttam egy több kilométeres szakaszát! Ráálltam a bal szélére és nekiindultam az útnak. Igyekeztem felvenni egy kényelmes, de azért haladós tempót, nem akartam túlerőltetni a menetet, meg azért a talpamat is kímélni akartam. Felhős, borongós volt a reggel, valamikor délelőttre jósolták az előrejelzések a felhőzet felszakadozását, igyekeztem hát kihasználni a hűvösebb időt, és minél hosszabb szakaszt megtenni ebben a kellemes túraidőben.

Tanyák végtelen sora húzódott az út két oldalán, nagyjából az aszfaltmenet felénél tűnt fel az úttól balra, talán egy kilométernyire egy füves oldalú kunhalom, a Sebők-halom púpja. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy letérve a kopott aszfaltcsíkról elsétálok odáig és körülnézek a tetejéről, de inkább csak egy rövid pihenőre álltam meg a füves árokpartra letelepedve. Továbbindulva egy, az út szélén álló nagyobb tanyacsoportot értem el, elballagtam a már évek óta zárva tartó Pali bácsi kocsmája előtt, kerítésén tábla mutatta, hogy most eladó az épület, innen már gyorsan kiértem a forgalmas 45-ös főúthoz. A keskeny és kátyús aszfaltút itt ért véget, ahogy becsatlakozott a forgalmas országútba. Ekkora már az időjárás is megemberelte magát, az alacsony rétegfelhőzet lassan feloszlott és melegen kisütött a nap.

Visszetekintés a keskeny aszfaltútról Mindszentre
Visszetekintés a keskeny aszfaltútról Mindszentre


A kopott aszfaltút a végtelenbe fut
A kopott aszfaltút a végtelenbe fut

Velem szemben az útelágazás túlsó oldalán a több éve leégett Edit büfé tető nélküli, kormos falai álltak, balra pillantva pedig észrevettem a talán 3-400 lépésre álló kunhalmot, a Ludas-halmot, tetején a fehér kőkereszttel. Felmértem, hogy tudnám megközelíteni a mezőkön keresztül, de ebből az irányból nem vezetett semmilyen út hozzá, aztán azt is láttam, hogy sokkal közelebb van a főúthoz, mint ide, így aztán rákanyarodtam a 45-ös út bal oldali padkájára és elindultam észak felé. Az út mellett ritkán használt keréknyomok futottak, épp azon gondolkodtam, hogy jobb lenne inkább ott menni, amikor észrevettem a kunhalom felé induló ösvényt. Leereszkedtem a füves padkán a keréknyomokra és megindultam felfelé a halom dzsindzsás oldalában.

Az úttól balra állt a Sebők-halom
Az úttól balra állt a Sebők-halom


Útszéli kőkereszt
Útszéli kőkereszt


A Ludas-halom, tetején a kereszttel
A Ludas-halom, tetején a kereszttel

A legmeredekebb részen rozoga fakorlát is futott a gyalogút mellett, később, amikor elértem az enyhébb emelkedőt, ez véget ért. Egy perc alatt felkapaszkodtam a Ludas-halom tetejére, a bekerített kőkereszthez, itt aztán le is málháztam. Habár csak talán 10-15 méterrel lehettem a környező terep szintje felett, innen nagyon szépen be lehetett látni a környéket, készítettem is a kereszt mellől egy panorámaképet. Távcsővel is alaposan körülnéztem, aztán letelepedve a hátizsákom mellé a fűbe pihentem egy sort, még egy csúcs-csoki Balaton szeletet is bekaptam, hiszen itt az Alföldön meg kell becsülni minden, a környezetéből kiemelkedő pontot, még egy szerény kunhalmot is! Már elmúlt dél, de még nem voltam éhes – laktató volt a mindszenti lángos – így aztán tovább is indultam.

Leereszkedtem a keréknyomokig, aztán visszakapaszkodtam az országút szélére, és továbbindultam a füves padkáján. Talán kilométernyi utat kellett megtennem, minduntalan félrehúzódva a kikerülő manővert nemigen ismerő autók és kamionok elöl, amikor jobb oldalon feltűnt az országútból kiágazó széles, poros mezei út. Egy rövid forgalmi szünetet kihasználva átkocogtam az úton és nagyjából tizenkét kilométerrel a mindszenti vasútállomásról való indulásom után végre magam mögött hagytam az aszfaltot. Zöldellő, de már kalászos búzamező mellett folytattam az utamat, a távolban, pont magam előtt már meg is pillantottam Ördöngös, a legközelebbi uticélom házait, amikor egy erdősarkot elérve balra tért a földút, hogy aztán észak felől kerüljem meg rajta a négyszögletes pagonyt.

Kőkereszt áll a Ludas-halom tetején
Kőkereszt áll a Ludas-halom tetején


Kilátás a környékre a Ludas-halom tetejéről
Kilátás a környékre a Ludas-halom tetejéről

Aztán az erdőfolt északkeleti sarkán elértem a településre vezető keskeny aszfaltutat, erre rátérve érkeztem meg a ritkásan álló házak közé. Elhaladtam egy bekerített telken álló harangláb mellett, aztán kanyargósan vágtam át a kertek között. Az út nagy ívben keletnek fordult, véget ért az aszfaltozása, és már lassan elértem rajta egy bekerített mezőgazdasági telephely sarkát, amikor őzikék tűntek fel előttem az úton! Az őzsuta és két gidája az utat szegélyező bokorsor mögül bukkant elő, azonnal észrevettek, de nem menekültek el, pedig talán százlépésnyire lehettem csak tőlük. Egy pillanat alatt felmértem, hogy nem vadon élnek, hiszen akkor fel sem bukkanhattak volna ilyen közel az emberekhez. A suta persze félénkebb volt, távolról szemezett csak velem, de a gidák minden félelem nélkül elindultak felém. Készítettem pár fényképet róluk, aztán néhány pillanat múlva már el is tűntek az út jobb oldalán terpeszkedő susnyásban.

Harangláb Ördöngösön
Harangláb Ördöngösön


Őzikék tűntek fel előttem az úton
Őzikék tűntek fel előttem az úton

Megkerülve a bekerített telephely sarkát ismét kiértem a mezőkre, egy kis áteresznél egy pangó vizű, kissé büdös öntözőcsatorna fordult az utam mellé, ami aztán az út jobb oldalán még sokáig elkísért. Rövid menettel elértem a Kéktói-erdő délnyugati sarkát, ezután már az erdő és a csatorna között haladt a nyílegyenes földút. Lassan elértem a túlsó parton álló traktort, a pótkocsijára szerelt szivattyúval emelték ki a csatornából a vizet, hogy aztán a mezőkön áthúzódó hosszú, kerekre szerelt öntözőrendszert lássák el vele. Átintettem a csatornán keresztül a túlsó parton álló, és szemmel láthatóan unatkozó traktoros srácnak, aztán folytatva az utam egy hosszabb menet végén érkeztem meg a túlsó erdősarokra.

Az itteni útelágazásban balra, észak felé fordultam, egy másik földútra, ezen értem el egy talán két kilométeres menet végén a Tompahátra vezető keskeny, kopottas aszfaltutat. A kék sáv jelzéseket követve jobbra indultam el rajta, a távolban már meg is pillantottam a település szélső házait. Talán negyedórás menettel értem el a falu határát jelző táblát, és mivel tudtam, hogy Tompahát zsákfalu, szinte biztosra vettem, hogy a túlsó végén nem lesz majd ilyen tábla, ezért ha nem tudok pecsételni, kénytelen leszek itt készíteni egy fényképet magamról. De hogy ne kelljen ezért visszatérnem ide, előkaptam a fényképezőgépet az övtokból és rutinosan lőttem két szelfit magamról és a tábláról.

Csatornaparti keréknyomokon
Csatornaparti keréknyomokon


A távolban feltűnt Tompahát
A távolban feltűnt Tompahát

De nem volt szükség rájuk, mert az út bal oldalán a kis vegyesbolt ablakába szerelt fémdobozban megtaláltam a kéktúra pecsétet, beütöttem az igazoló füzetbe, aztán betértem a boltba. Már az éjszakára gondolva feltöltöttem a vízkészletemet, aztán vettem egy üveg Sopronit is, mert láttam, hogy a bolttal egy épületben lévő kocsma zárva van. Leültem a kocsma előtti faasztalhoz, megebédeltem a hazaiból és megiszogattam mellé a sört is. Pihentem pár percet és csak fél négy után gondoltam úgy, hogy tovább kellene indulnom innen is. Pár lépéssel visszatértem a falun áthaladó aszfaltútra, ezen értem el Tompahát túlsó szélét. Itt egy balkanyarral északkelet felé tértem és nekivágtam egy újabb, vagy három kilométeres, nyílegyenes, széles, poros földútnak. Még zöld búzamezők és sárgán virágzó repcetáblák között gyalogolva messze előttem, a távolban már feltűntek a következő útba ejtendő település, Ótompahát házai.

Autók haladtak el mellettem, láthatólag a környéken élők ismerték ezt a széles, keményre taposott talajú utat és ezt használták a faluk közötti közlekedésre. Széles volt a mezei út, elfértünk egymás mellett, csak éppen percekig kellett nyelnem a púder finomságú port, amikor egy-egy autó ötven-hatvanas tempóban elviharzott mellettem! De aztán ennek az útnak is a végére értem egy, vagy órás menet végén, le is ültem egy pihenőre Ótompahát szélső házai mellett az útelágazásban.

A kocsma-vegyesbolt épülete Tompaháton
A kocsma-vegyesbolt épülete Tompaháton


Poros mezei úton Ótompahát felé
Poros mezei úton Ótompahát felé

Fél öt felé folytattam csak az utam, rátértem a falu egyetlen utcájára, a vagy két kilométer hosszú keskeny, de jó minőségű aszfaltútra, és lassan végigsorjáztam a ritkásan álló házak között. Már vagy az utam felénél lehettem, a település közepén (itt nem lehetett faluközpontról beszélni, mert az út jellege nem változott, továbbra is a ritkásan álló házsorok között ballagtam), amikor kiszólt egy női hang az egyik udvarból: Csak nem a kék utat járja? A hang irányába pillantva vettem észre az idősebb hölgyet, aki a kertjében dolgozott éppen. Ilyenkor nem lehet csak úgy, egy-két szóval elintézni a választ, pláne azért sem, mert úgy láttam, itt olyasvalakire akadtam, aki szívesen beszélgetett volna egy sort! Én pedig ráadásul nem is siettem, hiszen fiatal volt az idő, a sátorozást pedig amúgy is erre a környékre terveztem. Így aztán elbeszélgettünk vagy húsz percet, ami főként abból állt, hogy végighallgattam az életét, a végén pedig megkérdezte, van-e ételre, vízre szükségem?

Meg kellett esküdnöm arra, hogy nem szenvedek semmiben sem hiányt, csakis az után tudtam folytatni az utam! Ismét a hátamra kanyarítva a málhát kiballagtam az Ótompahát északi végén a Nagymágocsra tartó forgalmas aszfaltútra és a kék sáv jelzéseket követve ráálltam a jobb oldalán, vele párhuzamosan haladó kerékpárútra. Itt már sűrűn forgattam a fejem, hogy valami sátorozó helyet találjak magamnak, de eleinte nem volt szerencsém.

Az út bal oldalán erdő húzódott, néhány kisebb irtásfolttal, de az útról nézve eléggé zártnak tűnt, magas aljnövényzettel, ott tehát nem nagyon volt alkalmas hely. Jobbra, a kerékpárút melletti fasoron túl mezők terültek el, elszórt tanyákkal, arra sem volt érdemes helyet keresni. Egy elhagyatott gáztelepnél letértem jobbra, itt senki sem járt, volt is egy füves folt, amit nem lehetett látni az útról, de innen az átható gázszag űzött el. Így, nézelődve értem el az úttól balra húzódó erdő sarkát, itt a kéktúra útvonala balra, északkeletnek tért. Átvágva hát a forgalmas úton és a kék sáv jelzéseket követve egy keskeny aszfaltcsíkon indultam tovább, ami szemmel láthatólag egy mezőgazdasági telephelyhez vezetett.

Végül csak megtaláltam az alkalmas helyet: az erdősaroknál kivált egy földút pár lépés után az aszfaltcsíkból, ami a fák mellett vezetett sokáig. Erre fordultam rá, és pár lépés után felmértem, hogy most egy avar borította, tiszta aljú tölgyes mellett járok, be is tértem a fák közé, ahol néhány perc alatt eldöntöttem, hol verem fel a sátrat. Ekkor még csak háromnegyed hat felé ballagott az idő, komótosan megtisztítottam a sátorhelyet a lehullott ágaktól, aztán felállítottam a sátrat. A késői ebédem miatt nem voltam még éhes, ezért hazatelefonáltam, aztán megterveztem a következő napi utam a térkép alapján, és mivel láttam, hogy van elegendő térerő a netezéshez, megnéztem a várható időjárást és elolvastam a leveleimet. Hét óra felé vacsoráztam meg, utána egy pillanatra újra bekapcsolva a GPS-t megnéztem, mennyit haladtam ezen a napon: 27,6 kilométert mutatott a számlálója összesen 117 méter szintemelkedéssel.

Ekkor már lassan sötétedni kezdett, a fák között már alkonyi félhomály volt. A fejlámpám fényében elvackolódtam éjszakára, nagyjából még egy órát zenét hallgattam a mobilomon, aztán a közeli országút zajától cseppet sem zavartatva magam kilenc felé elaludtam.



-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats