UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2016. április 16.
Dóc melletti Hantházi-erdő - Mindszent, vasútállomás

Szokás szerint ezen a reggelen is felébredtem a hajnal első fényeire, egy kicsit még forgolódtam, de rájöttem, hogy ebből már nem lesz alvás! A fejlámpám fényében, félig még a hálózsákomba bújva megreggeliztem, aztán mivel a közeli Dóc község miatt volt elegendő térerő, megnéztem a neten az időjárást. Erre a napra is szinte nyári meleget jósoltak és ragyogó napsütést, délutánra pedig akár 24-26 Celsius fokig melegedő levegőt. Hat óra felé kezdtem el készülődni, összepakoltam a holmim, aztán előbújva a sátorból lebontottam azt is. Szokás szerint most is háromnegyed hét felé álltam útra készen, hazatelefonáltam, hogy minden rendben, aztán hét előtt pár perccel kapcsoltam be a GPS-t, vettem hátamra a batyut és indultam neki az utolsó túranapomnak.

Kiballagtam az erdei földútra, erre rátérve pedig pár lépéssel elértem a Dócra vezető keskeny aszfaltcsíkot. A baloldali padkán indultam tovább, a felkelő nap pedig pont egyenesen elém vetítette a hosszúra nyúlt árnyékomat. Nagyjából tízpercnyi talpalással értem el a főutat, éjszaka azt hittem, jóval közelebb lehetek hozzá, ugyanis tisztán hallottam minden, az úton elhaladó autó hangját. Úgy látszik, valami enyhe nyugati légáramlás hozhatta ilyen messzire a hangot, pedig még az erdő is közöttünk volt! A kereszteződésben jobbra térve a főút szélén folytattam az utam, úgy látszik, az Alföldi Kéktúra útvonalának tervezői ezen a szakaszon nem találtak az aszfaltúttal párhuzamosan futó erdei utakat!

Menetkészen várakozik már a hátizsákom a túra utolsó napjának reggelén
Menetkészen várakozik már a hátizsákom a túra utolsó napjának reggelén


Langaléta óriás az árnyékom a dóci bekötőút padkáján
Langaléta óriás az árnyékom a dóci bekötőút padkáján

Eléggé nagy volt a reggeli forgalom, pedig szombat lévén úgy gondoltam, ezen a szakaszon majd nyugodtan haladhatok. Sajnos, egymást érték a kamionok, személyautók is bőven akadtak, én pedig már alig vártam, hogy újra az erdő nyiladékaiban folytathassam az utam! De csak jó háromnegyed órás, három kilométeres aszfalttaposás végén, nyolc óra előtt pár perccel értem el a letérést jelző nyilazott táblákat, amik balra, befelé mutattak az erdőbe! A nyilak irányát követve jól megnéztem az erdő szélét, és csak alaposan szemügyre véve vettem észre az akácosba bevezető nagyon keskeny, alig járt nyiladékot. Már most, április közepén térdig ért benne a fű, el tudom képzelni, nyár derekára mekkora dzsindzsa alakul ki ezen a szakaszon!

Nekiindultam a benőtt nyiladéknak, abban reménykedve, hogy a keresztező út, amire pár perc múlva rá kellett térnem, már kijártabb lesz, de tévedtem! Az utamat keresztező nyiladék, ahol a nyilazott táblák mutatták a jobbkanyart, pont olyan benőtt volt, mint az eddigi, itt aztán meg is álltam pár perc pihenőre. Bíztam abban, hogy csak javul majd az utam állapota, ebben aztán nem is csalódtam, a továbbindulás után pár perccel egy kijártabb nyom fordult alám jobbról, az országút felől, amin már könnyebben haladhattam. Az utánam jövőknek itt azt tudom tanácsolni, hogy ha az útról való letérésnél az első nyiladékot járhatatlannak találják, menjenek tovább még vagy ötszáz lépést az országút szélén, és ezen az úton jöjjenek be az erdőbe!

Alig járt csapáson vágtam neki az országútról letérve az erdőnek
Alig járt csapáson vágtam neki az országútról letérve az erdőnek

Most a tegnapi nappal ellentétben az országút keleti oldalán haladtam, de az út jellege nagyon hasonló volt a korábbiakhoz: jól járható, kissé poros, homokos keréknyomok, gyakorlatilag zárt, árnyékot adó erdő, kisebb irtásfoltokkal, füves rétekkel. Élveztem a kora délelőtti nyugalmat, az aszfaltúttól lassan távolodva egy idő után már a járművek hangját sem lehetett hallani. Őzikéket, mezei nyulakat riasztottam fel, sajnos annyira gyorsak voltak, hogy csak az egyiket tudtam lefényképezni, annak is csak a fenekét, ahogy egyre távolabb futott tőlem. Kényelmes menettel kilenc előtt pár perccel értem ki egy keresztező keskeny aszfaltútra, amin aztán a kék sáv és piros sáv jelzéseket követve visszatalpaltam az országútig. Itt a jelzések jobbra, visszafelé indítottak el az útpadkán, de aztán pár száz lépés után elértem az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkhoz való letérést.

Elindultam a keskeny aszfaltúton az emlékpark felé, elsorjáztam az úttól balra álló Pusztaszerimajor épületei előtt, aztán az út jobb oldalán feltűnt a Szeri csárda épülete, majd a kemping főkapuja. Még mindkettő zárva volt, a csárda csak dél felé nyit, a kemping pedig majd májusban. Végül elértem az emlékpark parkolóját, majd a főbejáratát. Az órámra pillantottam: még csak alig múlt negyed tíz! Van a nyitásig majdnem háromnegyed órám! Hátraballagtam hát a kerítés mellett továbbvezető aszfaltúton a gazdasági bejáratig, itt aztán a portásfülkében megkaptam a stemplit is. A biztonsági őr ki nem adta volna a bélyegzőt a kezéből, saját kezűleg nyomta az igazoló füzetembe a lenyomatot!

A Pusztaszeri-erdő földútjain 1.
A Pusztaszeri-erdő földútjain 1.


A Pusztaszeri-erdő földútjain 2.
A Pusztaszeri-erdő földútjain 2.

Lassan poroszkáltam vissza a főkapuhoz, ekkor láttam csak, hogy egymás után több autóbusz is érkezik, és vagy kétszáz tizen- és huszonéves fiatal száll le róla, mint aztán a pólójaikra nyomott feliratokból kiderült, az egyik párt ifjúsági tagozatának tagjai voltak. A beszélgetésükből értettem meg, koszorúzásra jöttek ide, az emlékpark Árpád emlékművéhez, még a hivatalos nyitás előtt, háromnegyed tíz felé be is engedték őket a kapun. Egymagamban álldogáltam tovább a pénztár előtt, csak tíz előtt pár perccel érkezett néhány újabb fizető látogató, akik aztán felfejlődtek mögöttem.

A pénztár pontban tízkor nyitott, megvettem a 2800 Ft-os belépőjegyet, ezzel mindent megtekinthettem, a Panoptikum kivételével. A Feszty-körképhez fél tizenegyre kaptam időpontot, letettem a hátizsákomat a vadiúj, 2016-ban felavatott látogatóközpontban a recepciós hölgyeknél, aztán körbesétáltam a parkban. Megálltam pár pillanatra a millenniumra épült Árpád emlékműnél koszorúzáshoz készülődő fiatalok csoportjánál, aztán továbbmentem a Szeri monostor romjaiig, lesétáltam a koronás jurták mellett a tópartra, végül pedig visszatértem a körképnek is helyet adó Rotundához.

Ópusztaszer - A látogatóközpont
Ópusztaszer - A látogatóközpont


Ópusztaszer - Koszorúzás az Árpád emlékműnél
Ópusztaszer - Koszorúzás az Árpád emlékműnél


Ópusztaszer - A Rotunda épülete. Itt található a Feszty-körkép
Ópusztaszer - A Rotunda épülete. Itt található a Feszty-körkép

Épp időre érkeztem, a látogatócsoport már a Feszty-körképhez vezető átjáró kapujánál várakozott, pár pillanat múlva már nyitották is a rácsos kaput, és felsétálhattunk az épület belső szerpentinjén a körkép középpontjában álló teraszra. Tényleg monumentális az alkotás, amit én életemben most láttam először. Kezdetnek egy szakszerű magyarázatot kaptunk a kép keletkezésének történetéről, a kép szerkezetéről és az ábrázolt csoportokról, aztán még vagy negyedórát gyönyörködhettünk a körképben. Kár, hogy nem lehetett itt fényképezni, és ezt sajnos a biztonsági őrök árgus szemekkel ellenőrizték is, így tehát még mobillal sem lehetett egyetlen fotót sem készíteni!

Tizenegy felé indultunk kifelé, én visszaballagtam a látogatóközpont épületébe a málhámért, aztán még megálltam a büfénél egy korai melegszendvics-ebédre és egy üveg sörre. A fiatalok most végeztek a koszorúzással és szintén a büfé asztalai mellett telepedtek le, itt aztán a kérdésükre válaszolva – tudniillik, hogy honnan hová tartok ekkora hátibatyuval – röviden elmondtam, mi is a kéktúra és a Kék Kör. A kéktúrát nem ismerték, a Magyar Vándorutat már igen. Csaptam hát egy kis reklámot az Országos Kéktúrának és a kéktúrázásnak!

Végül fél tizenkettő felé kaptam a hátamra a motyót és indultam neki a további utamnak. Újra végigballagtam az emlékpark kerítése mentén vezető betonúton, elhaladtam a gazdasági bejárat előtt, de az út burkolata itt nem ért véget, még vagy egy kilométer hosszan kitartott alattam a mezők között. Aztán ez az út jobbra tért egy szennyvíztisztító telephez, én pedig egy közönséges mezei úton ballagtam tovább. Foghíjas allé fái adtak ritka árnyékot, én pedig alaposan megszenvedtem a földút egy pár száz lépésnyi szakaszával, amit még a februári esős időszakban szánthattak fel a mezőgazdasági gépek a széles kerekeikkel. Mostanra már szikla keménységűre szikkadtak az akkor még sáros keréknyomok, én pedig próbáltam bokatörés nélkül átevickélni a sokszor fél méter mély keréknyomok össze-vissza tekergő vályúin.

Kővé szikkadt keréknyomok között
Kővé szikkadt keréknyomok között


Békalencsés csatorna Levelénynél. A távolban már látszik a Tisza-parti erdő.
Békalencsés csatorna Levelénynél. A távolban már látszik a Tisza-parti erdő.

Pár perc után aztán ezek a nyomok is kifordultak alólam, szélesen, porosan nyújtózott előttem a mezőkön nyílegyenesen átvezető földút következő szakasza. Rövid pihenőt tartottam a Tisza-part felé nagyjából feleúton fekvő Levelénynél (ez nem falu, csak egy, a mezők közepén fekvő mezőgazdasági telephely) egy békalencsés csatorna hídja mellé letelepedve, aztán nekiindultam a Duna-Tisza-közén átvezető túrám utolsó szakaszának.

Egy széles, árnyékos allé széles és poros földútján talpaltam még vagy két kilométert, aztán felkaptattam a több emelet magas Tisza gát füves oldalában a koronájára. Betonozott keréknyomok futottak odafenn, beleálltam az egyikbe és elindultam a komp felé, az időközben feltámadt erős nyugati szél pedig majd’ lefújt a töltés tetejéről! Ez a gátmenet is volt vagy másfél kilométeres, végül elértem a komphoz levezető keskeny aszfaltutat. Leszaladtam rajta a kompállomásra, nagyjából tíz perccel kettő előtt érve el a folyópartot.

A Tisza gátján gyalogoltam vagy másfél kilométert a kompig
A Tisza gátján gyalogoltam vagy másfél kilométert a kompig


Megérkezett a mindszenti komp
Megérkezett a mindszenti komp

A komp a mindszenti parton várakozott, de jól sejtettem, hogy kettőkor indulni fog! Néhány perc alatt átért erre az oldalra, én pedig felszálltam rá egyedüli utasként. Leperkáltam a viteldíjat (száz forint volt, úgyhogy a kifizetése nem vágott földhöz), a kompon elintéztem a pecsételést, hiszen a kéktúra bélyegző itt a komposoknál van, aztán még arra is volt időm, hogy pár képet készíthessek az átkelés közben. A mindszenti parton gyorsan leugrottam a kompról és felsiettem a magaspartra, hogy betérjek a híres halászcsárdába, de legnagyobb meglepetésemre zárva találtam! Pedig már előre fentem a fogam egy halászlére, és a jól megérdemelt túrazáró sörömre is, de itt nem jártam szerencsével!

Megnézve a vonatok menetrendjét láttam, ha nagyon kilépnék, még elérhetném a Mindszent túlsó szélén fekvő vasútállomáson a 14:49-kor Hódmezővásárhely és átszállással Szeged felé induló vonatot, de száz kilométerrel a lábamban már nem volt kedvem sietni! Rohanjon az, akinek két édesanyja van! A kora délutáni hőségben lassan poroszkáltam be hosszú Kossuth Lajos utcán a faluközpontba, pár percre megállva a római katolikus templomnál, hogy néhány képet készíthessek róla. Így értem el a központot, ahol bal oldalon feltűnt a Gyümi vendéglő épülete. Ide tértem hát be, és ültem le egy túrazáró ebédre.

A Tisza a kompról fényképezve
A Tisza a kompról fényképezve


A bezárt halászcsárda épülete a komp kikötője mellett
A bezárt halászcsárda épülete a komp kikötője mellett

A pincérfiú azonnal hozta az étlapot, aztán a korsó sört, persze ő is megkérdezte a málhám láttán, hogy kéktúrázom-e? Pár percig elbeszélgettünk, ő is szokott kirándulni, és mint kiderült, mindketten teljesítettük már kerékpáron a Balaton-kört. A bordányi tapasztalatomon okulva, amikor a hatalmas adag brassóinak csak alig több mint a felét tudtam megenni, itt csak egy zónaadag rántott húst kértem petrezselymes újkrumplival, és amikor kihozta azt a pincérfiú, láttam, hogy jól döntöttem: ezzel is éppen csak, hogy meg tudtam birkózni! Már csak ejtőztem az ebéd után, amikor egy hölgy lépett az asztalomhoz, és kérdezte, hogy kéktúrázom-e?

Így ismertem meg Marcsit, aki – mint később kiderült – a pincér srác édesanyja volt, és aki az utamról érdeklődött, nem minden hátsó szándék nélkül, hiszen ők is szeretnének túrázni, sőt, az Alföldi Kéktúrát is járni! Nekem persze időm volt rengeteg, hiszen a következő vonat csak 16:49-kor indult a talán negyedórányira lévő állomásról, így aztán beszélgettünk egy sort az asztalnál, aztán amikor negyed öt felé felálltunk és elindultunk az állomás felé, Marcsi szakavatott idegenvezetőnek is bizonyult.

A Gyümi vendéglőben
A Gyümi vendéglőben

Megvallom őszintén, nem néztem túlságosan utána annak, hogy milyen látnivalók vannak Mindszenten, így aztán Marcsi mutatta meg az út mellett álló iskolasort. A fiú- és leányiskola, valamint az óvoda épületét a Sándorfalvát is alapító Pallavicini Sándor őrgróf, a környék földesura építtette 1902 és 1905 között. Megálltunk pár percre a Szabadság tér parkjában álló faoszlopnál, amelyen nyíl alakú táblák mutatták Mindszent testvérvárosainak, valamint az összes olyan magyar településnek az irányát és távolságát, amelyek nevében megtalálható a „Mindszent” szó is. Már csak pár pillantást vetettünk a polgármesteri hivatal és a csárda épületére, aztán már meg is érkeztünk a vasútállomás előtti útelágazáshoz.

Még volt jó negyedórám a vonat indulásáig, Marcsi még egy fagylaltra is meghívott, aztán miután megvettem az pénztárban a jegyemet, még a peronon is leültünk egy padra beszélgetni. Amikor a kis Bzmot becsattogott az állomásra, gyorsan elbúcsúztunk, én pedig felugrottam a szinte azonnal továbbinduló motorkocsira. Benn találtam még egy üres négyes ülést, és amikor lemálháztam, jutott csak eszembe, hogy elfelejtettem az állomáson bélyegezni! Pedig a szatymazi állomáshoz hasonlóan a pecsét dobozkája ott volt felszerelve a pénztár ablaka mellett! Na mindegy – legyintettem magamban. Több is veszett Mohácsnál, ráadásul ide úgyis visszajövök még májusban, amikor innen folytatom majd az Alföldi Kéktúra bejárását!

Távolságjelző tábla a Szabadság tér parkjában
Távolságjelző tábla a Szabadság tér parkjában


A mindszenti iskolasor egyik épülete
A mindszenti iskolasor egyik épülete


A polgármesteri hivatal épülete
A polgármesteri hivatal épülete

Nem kellett sokat utaznom ezzel a vonattal, mert a második megállójánál, a Hódmezővásárhelyi Népkert megállóban váltanom kellett a másik vágányon már várakozó, Szegedre továbbinduló Usgyi csuklós dízelre (még az oroszok szállították ezeket az adósságuk fejében vagy húsz éve), ami aztán az intercity indulása előtt öt perccel érkezett a szegedi állomásra. Itt is csak arra volt időm, hogy átszaladjak a másik peronon álló vonathoz, miután felugrottunk rá, páran utasok, már indították is! Hat után néhány perccel érkeztünk fel a Nyugatiba, negyed nyolc felé már otthon is voltam.



-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats