A Kék Kör mentén elhelyezett sárga táblák információiról
2020. március 1.

Ez már évek óta létező probléma, de állandóan indulatokat gerjeszt a kéktúrát járók között, én is több levelet kaptam már a honlap olvasóitól ebben az ügyben. Lássuk akkor röviden, miről is van szó!

Jaj Istenem! Bakonybélbe jutok, ha balra indulok, és akkor is, ha jobbra megyek?

Jaj Istenem! Bakonybélbe jutok, ha balra indulok, és akkor is, ha jobbra megyek? A képre kattintva az nagyobb méretben is megnyitható!

A Magyar Természetjáró Szövetség 2014-ben kezdte pályázatokon elnyert pénzekből a Kék Kör és a körülötte lévő túrázós infrastruktúrák fejlesztését. Ennek a munkának volt egy része az információs táblák kihelyezése is. Ezek egy része a több négyzetméteres kéktúra és tájegységi ismertető táblák létrehozása volt (na, ezek információtartalmának is lehetne egy posztot szentelni), a másik része pedig a sárga irány- és távolságjelző jelző nyilak kihelyezése volt az útvonal mentén, főként útelágazásokban.

Tehát 2015 folyamán megjelentek a szóban forgó, faoszlopokra szerelt irányjelző nyilak az útvonal mentén, a kéktúrázóknak pedig az álluk is leesett ezek információi miatt! Egy kéktúrázó számára mik a legfontosabbak? Merre és milyen messzi van a legközelebbi pecsételőpont, település, tömegközlekedési megállóhely (buszmegálló, vasútállomás). Ha ezen információk feltüntetése mellett jut még hely és energia egyéb információk közlésére, akkor merülhet fel egy-egy érdekesebb helyszín, látnivaló jelzése is, de akkor is szigorúan az útvonalra koncentrálva, és tényleg csak a legritkábban az útvonaltól messzebb fekvő látnivalót bemutatva.

De erre megvannak a Magyar Természetjáró Szövetség által kidolgoztatott irányelvek is, ahol példákkal is illusztrálva bemutatják az ilyen típusú táblák megszerkesztésének és kialakításának elvét és módját. Nagyjából az ebben foglaltakat várják el a túrázók is, hiszen erre van szükségük, ezért volt óriási meglepetés a kihelyezett táblák által közölt információ milyensége! Végigböngészve azokat sok mindent megtudhattunk ugyanis olyan dolgokról, amik az átlagos kéktúrázókat egyáltalán nem érdeklik, viszont a fentebb felsorolt lényeges dolgok szinte teljesen hiányoztak róluk! További problémát jelentett az is, hogy a túra útvonalától távolabbi látnivalók feltüntetése esetén nem jelezték a túrázóknak, hogy ezeket a kéktúra útvonalán nem fogják tudni majd elérni. Sőt, ilyenkor a kék sáv jelzés alkalmazása a szöveg mellett félrevezető!

Útirányjelző nyilak a Kiskunságban

Útirányjelző nyilak a Kiskunságban. Itt csupán egyetlen lényeges infó van: a Petróczi iskola iránya és távolsága (pecsételőhely ugyanis). A képre kattintva az nagyobb méretben is megnyitható!

A felháborodás óriási volt, és a Magyar Természetjáró Szövetség ráadásul elkövette azt a hibát is, hogy nem reagált érdemben a különböző fórumokra beírt panaszokra. De hát mi is okozta ezt a problémát? Elsődlegesen két tényezőre vezethető ez vissza: egyrészt ez a szövetség által alkalmazott adatbázis hibája volt (ezeket az információkat tartalmazta), másrészt a számítógép által generált táblák ellenőrzését még a legyártásuk előtt nem bízták szakértőkre. Pedig nem kellett volna messzire menniük ez ügyben: értenek ehhez a jelzésfestéssel és már korábban is táblák kihelyezésével foglalkozó egyesületek tagjai, de megkérdezhettek volna pár egyszerű túrázót is erről.

Sok egyéb probléma mellett az is csak a helyzetet súlyosbította, hogy hivatalosan ki sem volt szabad ezeket a hibákat javítani, hiszen úgy kapta meg a szövetség a sok százmillió forintos támogatásokat, hogy vállalta, a kivitelezést követő öt éven keresztül nem nyúlhat hozzá ezekhez a táblákhoz. Nyilván ez a kitétel azért került bele a szerződésbe, hogy ne lehessen a projektben finanszírozott dolgokat később leszerelni, megsemmisíteni, hiszen akkor kárba veszett volna a belefektetett pénz, de ez sajnos, megkötötte a javító szándékú kezeket is!

Most, öt évvel a táblák kihelyezése után kezdődhet el a táblák kicserélése olyanokra, amik valóban segíthetik a kéktúrázókat, így valósulhatott meg először a Bükkben a nyilak szövegének átmatricázása. Reméljük, a közeljövőben a többi tájegységben is megtörténik majd a táblák által közölt információk felülvizsgálata, és a nem lényeges információk lecserélése azokon. És azt is csak remélni tudjuk mi túrázók, hogy a szövetség is tanult ezekből a hibákból.

Számunkra, kéktúrát járók számára egyelőre csupán annyi a táblák információtartalma, hogy ha látjuk őket, akkor nagy valószínűséggel még az útvonalon járunk, tehát még nem tévedtünk el!



-hörpölin-