Országos Kerékpáros Körtúra
8. nap: Tar határa - Salgótarján, vasútállomás
2018. szeptember 22. (szombat)

Gondolkodtam, hogy ennek az alig fél túranapnak a leírását hozzácsapjam-e az előző napihoz, de az a leírás eléggé hosszúra sikeredett, meg ezen a rövid szakaszon is történt annyi minden, hogy külön fejezetet szenteljek ennek is. Szóval szokás szerint most is fenn kukorékoltam már a hajnalok hajnalán. Négy óra után, amikor felébredtem, úgy kiröppent az álom a szememből, hogy nem is próbálkoztam már a visszaalvással! Az okostelóm bekapcsolva csekkoltam az időjárási előrejelzéseket, de egyik kedvenc oldalam sem változtatott már a tegnap délutáni prognózisán: dél felé érkező áztató esőt jósoltak és viharos szelet. Akkor pedig én sem változtatok a döntésemen: Salgótarjánból hazaindulok! Az Elvirán megnéztem a menetrendeket is: Salgótarjánból 10:29-kor indul majd egy vonat, azt kényelmes tekeréssel is bőven elérem, Hatvanban pedig átszállva egy Pestre induló alacsonypadlós személyre, kettőre már a Keletiben lehetek!

A sátorból kinézve még csillagos volt az ég, tehát a napközben érkező erős hidegfront előtti melegfronti felhőzet sem jött még meg. Akkor úgy látszik, van elég időm! A szokásos komótos tempómban reggeliztem meg, aztán borotválkozás és egy kis macskamosdás után összerámoltam a holmim is. Készülődés közben kicsit elmosolyodtam magamban: a gyalogtúrázáshoz használt nagy hátizsákomhoz hasonlóan most már a háromrekeszes kerékpáros táskában is megtalálta lassan minden a helyét, már szinte gondolkodás nélkül pakoltam el mindent. Az előző napokhoz hasonlóan most is hat után pár perccel másztam ki a sátorból, és bontottam le azt. Már felmálházva állt a kerékpár, amikor még hazatelefonáltam, és megerősítettem, amit már tegnap délután is említettem: még ma hazaérkezem!

Indulásra készen várakozik a kerékpár a sátorozóhelyen
Indulásra készen várakozik a kerékpár a sátorozóhelyen

Pontosan fél hétkor kapcsoltam be a GPS-t, nulláztam le a kerékpár computer napi adatait, aztán kitoltam a kerékpárt a térdig érő harmatos fűben az országútig. A készülődésem során lassan befelhősödött, sötétebb is volt, mint az előző reggeleken, ezért feltettem a kerékpárra világítást, úgy indultam csak el. A dombtetőről hamar legurultam Tarra, ez a falu pecsételőhely az Országos Kerékpáros Körtúra útvonalán, de nem láttam sehol sem nyitva tartó boltot. Bár a kis Coop áruházban már égett a világítás, de a kiírás szerint csak hétkor fog nyitni, ezért itt sem várakoztam a nyitásra, bizalmam a vasútállomásba fektettem, ott biztos lesz majd valaki, akitől bélyegzést kérhetek a pecsételőfüzetembe.

A sorompónál leszállva a bringáról betoltam az állomásfőnöki irodáig, ahol a vasutas az első szóra, mosolyogva belenyomta az állomásbélyegzőt a füzetbe, amin lakonikus egyszerűséggel csak annyi volt bolhányi betűkkel: „TAR”. Na mindegy, ajándék lónak ne nézzük a fogát, tartja a közmondás, így aztán megköszönve a szolgáltatást továbbindultam az utamon. Pár perc alatt kitekertem a falu bekötőútján a jelenlegi 21-es útra, ahol aztán egy óriási útépítésbe botlottam! Most folyik az országút kétszer kétsávos autóúttá való bővítése, a forgalom még a régi útpályán zajlik, de gőzerővel készül a túlsó oldalán a másik két sáv is. Itt még csak az alapozásnál tartottak, méteres gödrök és árkok húzódtak mindenfelé. De nekem pedig itt át kellene kelnem a túloldalra, hiszen a régi út ott indul tovább Mátraverebély felé!

A gödrök nagyságát méregetve úgy döntöttem, cipelje át a felmálházott biciklijét a túloldalra az, akinek két édesanyja van, én inkább letekerem a Mátraverebélyig vezető két-három kilométert a szombat reggel ellenére meglepően forgalmas főúton! Körülnézve semmilyen tábla nem tiltotta rajta a kerékpározást, hát akkor hegyibe! Mindenesetre azt eldöntöttem, hogy nem teszem meg a délnyugat felé vezető, vagy kilométeres kitérőt a tari sztúpához, azt úgyis már többször láttam, inkább egyből északkelet felé indulok az úton Mátraverebély felé!

Tar után értem el az épülő 21-es utat. A túlsó domboldalt elég szépen lefaragták, hogy elférjen még két sáv.
Tar után értem el az épülő 21-es utat. A túlsó domboldalt elég szépen lefaragták, hogy elférjen még két sáv.


Most nem tettem meg a kitérőt a közeli sztúpához. Ez a kép pár évvel ezelőtt készült egy nyári kiránduláson.
Most nem tettem meg a kitérőt a közeli sztúpához. Ez a kép pár évvel ezelőtt készült egy nyári kiránduláson.

Pár perc alatt bedaráltam a Mátraverebélyig vezető két és fél kilométert, és elértem az útkereszteződést. Nekem itt balra kellett volna fordulnom, hogy a régi útra visszatérve azon induljak tovább, de gondoltam, teszek egy rövid kitérőt a helyi kéktúra pecsételőhelyre, a Móricz kocsmához. Az ivó előtt leparkolva a bringát benn elintéztem a pecsételést és még egy hideg kólát is megittam a továbbindulás előtt. Most, hogy a meglehetősen vacak tari bélyegzést megtámogattam a mátraverebélyi szép Országos Kéktúra stemplivel, megnyugodva szálltam ismét nyeregbe.

Áttekertem a forgalmas 21-es úton, átvágva a másik falurészbe, és most is megütötte a szemem a két rész közötti éles kontraszt, amit mindig megfigyelek, amikor kéktúrázva errefelé járok. Itt romosak, gondozatlanok a házak, a gyomtól felvert kertekben pedig a szerte-széjjel dobált holmik mutatják, hogy itt másfajta emberek élnek, mint a Mátra felőli részén a falunak. Régebben a főút éles határt képezett a kétféle lakosság között, manapság az emberek „barnasága” kezd már átterjedni a Mátra felőli falurészre is. A kéktúra atlaszom térképe egyáltalán nem politikailag korrekt módon cigánytelepnek jelzi Mátraverebély ezen részét, és nem tévedett egy cseppet sem a térképszerkesztő, amikor ezt a nevet adta a település Cserhát felőli részének! De hát a régi országút ezen a falurészen vág át, és itt van egy nagyon szép látnivaló is!

Mátraverebélyen kitérőt tettem a szép, gótikus templomhoz
Mátraverebélyen kitérőt tettem a szép, gótikus templomhoz


Az épen fennmaradt gótikus templom egyedülálló Magyarországon!
Az épen fennmaradt gótikus templom egyedülálló Magyarországon!

A régi úton Tar felé visszafelé indulva két-három percen belül feltűnik előttünk az út jobb oldalán a falu nagyon régi, gótikus temploma. Ezen a helyen már a XII. században is állt egy kápolna, ennek a helyén épült fel a XIV. század utolsó harmadában a környék birtokosának, Verebi Péternek a pénzéből a jelenleg is megcsodálható háromhajós templom. A XVIII. század végén barokk stílusban átépítették a templombelsőt, az utóbbi időken pedig több kisebb restauráláson is átesett a több mint hatszáz éves épület. Érdemes megállnunk itt, mert a gótikus formájában fennmaradt, torony nélküli templom egyedülálló Magyarországon!

Mátraverebélyt a régi úton magam mögött hagyva kissé feljebb kapaszkodott a keskeny aszfaltcsík a domboldalban, a legmagasabb pontján tábla jelezte a Szentkúthoz való letérés helyét. Hazánk egyik leghíresebb zarándokhelyéhez érkeztem itt, amit szintén nem érdemes kihagyni! A legendák szerint a szentkút forrását Szent László király lovának patája fakasztotta, csodatévő erejének messze földön híre van már. A fokozott érdeklődésre való tekintettel a korábban itt állt kolostort zarándokszállóvá építették át, 2014-ben pedig teljesen felújították a templom melletti szabadtéri oltárt és magát a Szentkutat is. A templom feletti domboldalban több évszázados remetebarlangokhoz lehet felkapaszkodni a jól kijárt gyalogúton. Én már az Országos Kéktúra útvonalán járva többször is megfordultam itt, így most nem tettem meg az ide vezető, mindössze három kilométeres kitérőt.

Mátraverebély hátárában a Szentkút három kilométeres kitérő a régi országútról
Mátraverebély hátárában a Szentkút három kilométeres kitérő a régi országútról


A szabadtéri istentiszteletek helyszíne a Szentkúton
A szabadtéri istentiszteletek helyszíne a Szentkúton


A Szentkút díszesen faragott foglalata
A Szentkút díszesen faragott foglalata. Ezek a képek egy télvégi túrámon készültek.

A Szentkúti elágazás után sokat romlott az út minősége, egy rövid lejtő után pedig meredek kaptató következett fel a csöppnyi Csengerházára, aztán legurultam a kátyús aszfaltcsíkon újra a 21-es úthoz. Annyira csapnivaló volt errefelé a régi út minősége, hogy egy életem, egy halálom csatakiáltással ismét ráfordultam az itt is építés alatt álló 21-es útra és eltekertem rajta vagy másfél kilométernyit a 23-as út elágazásáig. Itt már Kisterenyén jártam, átvágtam a falun, aztán az útelágazásban a jóval kisebb forgalmú, Kazáron keresztül Salgótarjánba vezető útra fordultam.

Ahogy az öreg, mára már bezárt bányatelepek közötti úton tekertem, hallottam, hogy néha kattan valami az első keréknél. Megálltam egy percre a küllőmágnest megigazítani, hátha csak az ér hozzá a villára szerelt érzékelőhöz, de nem volt ilyen szerencsém! Megpörgetve a kereket nem kattogott, csak menet közben, így hát a hiba a kerékcsapágyazásnál lehet csak, valószínűleg széttört az egyik csapágykosár! Tartalék csapágyam nincs, a cél előtt tíz kilométerrel amúgy sem kezdenék hozzá a szereléshez, inkább abban bíztam, hogy nem fog sokat rosszabbodni a helyzet a salgótarjáni vasútállomásig! Visszaülve a nyeregbe továbbindultam, így érkeztem meg hamarosan Kazárra.

A Mátra látképe a régi országútról, lenn a völgyben az új 21-es út aszfaltcsíkja fut
A Mátra látképe a régi országútról, lenn a völgyben az új 21-es út aszfaltcsíkja fut. Ezen a szakaszán még nem kezdtek hozzá a szélesítéséhez.


Erős zoommal jól látszik a Galyatetőn álló kilátó (balra) és a TV torony is (jobbra)
Erős zoommal jól látszik a Galyatetőn álló kilátó (balra) és a TV torony is (középen)

Útelágazáshoz értem: mindkét továbbinduló út Salgótarjánba vezetett, a jobb oldali, kicsit rövidebb út a dombok közé felkapaszkodva, a másik, picivel hosszabb pedig Vizslás felé került egy keveset, de a turistatérkép szerint kevesebb kaptatóval. Akkor gyerünk errefelé! Kazár után egy alacsony dombhátat megmászva meg is érkeztem Vizslásra, azonban a faluban egy olyan meredek kaptató kezdődött, hogy még felnézni is fárasztó volt rá! Nyomtam a pedált, ameddig tudtam, aztán amikor elfogyott az erő, leszállva a bicajról toltam tovább, fel a tetőig. A GPS trekket utólag elemezve a kaptató legmeredekebb része nagyjából 10% százalék körüli volt, de még abban is kifáradtam, hogy a kerékpárt feltoltam rá! Fenn a tetőn pár percre megültem az út szélén, aztán a túlsó oldal lejtőjén pont olyan meredeken, mint ahogy felkapaszkodtam az innensőn, lezúdultam Salgótarján Zagyvapálfalva nevű városrészébe.

Innen már könnyű dolgom volt: a 21-es út városi szakaszát követő kerékpárútra rátérve eltekertem a belvárosig, ami azért a hosszú, keskeny völgyben fekvő városban még egy komolyabb menetet jelentett! Aztán feltűntek előttem a belváros toronyházai, mögöttük megpillantottam a dombtetőn álló Salgó várát is, egy kiadós tekerés végén pedig lassan megérkeztem a városközpontba. Az utolsó kilométereken az első kerék csapágya már nem csak kattogott, de reccsent is párat, azonban kitartott a vasútállomásig. A pénztárban megvettem hazáig a jegyet magamnak és a bicajnak, mint kiderült, ingyen is utazhattam volna, ha magammal hozom a családi autónk forgalmiját, mert éppen autómentes nap volt hirdetve erre a szombatra! Az viszont nem volt nálam, így aztán meg kellett vennem a teljesárú jegyet egészen a Keletiig!

A Salgótarján előtti dombok között
A Salgótarján előtti dombok között


Visszatekintés a vizslási kaptatóra
Visszatekintés a vizslási kaptatóra


Az út vége felé már feltűntek előttem Salgótarján toronyházai és Salgó vára is
Az út vége felé már feltűntek előttem Salgótarján toronyházai és Salgó vára is

Míg a vonatomra vártam, csekkoltam a GPS-t és a kerékpár computert: ezen a rövidke túranapon 34,7 km-t tekertem, 543 méter szintemelkedéssel. Átöltöztem az úti gúnyámba a peronon, aztán, amikor a vonat befutott Somoskőújfalu felől, felpakoltam mindent egy perc alatt az Usgyi csuklós diesel motorvonatra. Épp elhelyeztem a bringát az akasztóban és elfoglaltam a helyem, amikor leszakadt az ég! Egyszerre jött meg az eső és az erős szél, az ablakon kinézve láttam, hogy tépi a fák koronáját a szélvihar! Zuhogott egész úton Hatvanig, de még akkor sem hagyta abba, amikor egy másik peronra áttolva a bringát a Budapestre induló alacsonypadlós Flirtre várakoztam.

Budapesten már nem esett, amikor leszálltam a vonatról, így csak a polárom kaptam magamra, amikor a Fiumei út, Haller utca, Soroksári út, Lágymányosi híd, Budafoki út útvonalon hazatekertem Dél-Budára, szerencsére az út közben az első kerékcsapágy állapota már nem rosszabbodott. A bicajt eltéve a tárolóba végül három után pár perccel léptem be a lakásunkba. Hazaértem.



-hörpölin-



A túraleírás letölthető Microsoft Word „.doc” formátumban! A letöltéshez kattints az alábbi ikonra:
A túraleírás letöltése Microsoft Word formátumban





  View My Stats