Országos Kerékpáros Körtúra
4. nap: Dunaalmás - Budapest
2018. június 23. (szombat)

Reggel fél nyolcra beszéltem meg a Vadvirág panzió tulajdonosnőjével, hogy lemegyek reggelizni, ezért aztán hatkor kelve szépen, kényelmesen megmosakodtam, megborotválkoztam és a holmim összepakolva negyed nyolc felé felmálháztam a drótszamarat is. A reggelim is elkészült pontban fél nyolcra, a háromtojásos rántottát gyorsan gallér mögé hajítottam, elköszöntem és tüstént útnak is indultam. Tudtam, hogy ez a túranap lesz a leghosszabb a távot tekintve, bár bíztam abban, hogy a még mindig élénk északnyugati szél sokat fog majd segíteni a tekerésben! Az Országos Kerékpáros Körtúra kiírása szerint át kell majd kelnem Visegrád után a kisoroszi komppal a Szentendrei-Dunán, és úgy gondoltam, ha jó iramban tekerhetek, akkor kényelmesen elérhetem a háromnegyed tizenkettőkor induló járatot. Ez nagyjából 62 kilométeres távot jelentett, ami négy óra alatt teljesíthetőnek tűnt még egy kis nézelődéssel is, de nagyobb lazítást már nem engedett meg. Az is szempont volt, ha ezt a kompot lekésem, csak egy órával később indul a következő!

Szép, napos, de még hűvös volt a reggel, amikor nyeregbe pattantam, és leereszkedtem a Vadvirág panziótól a hosszú lejtőn a 10-es főútra. Még Dunaalmáson megálltam egy kis útszéli vegyesboltnál, feltöltöttem a kóla és ásványvíz készleteimet, vettem egy kis sós nasit is, aztán belevágtam az utolsó túranapomba! Dunaalmáson és a vele összeépült Neszmélyen teljesen felújítják a főút burkolatát, itt kicsit megfogtak a félpályás útlezárások, már reggel is jelzőlámpák és zászlós őrök irányították a forgalmat, de gyorsan magam mögött hagyva az útépítést és a lakott területet, az autósokhoz hasonlóan én is magasabb fokozatba kapcsolhattam. Tényleg sokat segített a félhátszél, könnyedén tartottam a 25 km/h-s átlagsebességet, ennél nem is akartam gyorsabban menni, hiszen tudtam, hosszú lesz még a nap és nem szerettem volna túl korán elfáradni sem.

Reggeli kilátás Dunaalmáson, a Vadvirág panziótól a Dunára
Reggeli kilátás Dunaalmáson, a Vadvirág panziótól a Dunára. Változóan felhős, szeles napra virradt.

A főút a Duna partját követte, de szinte semmi rálátás nem volt a folyóra, az út és a víz között húzódó erdősáv minden kilátást eltakart! Süttő előtt, a vasúti átjárónál szakadt meg először a széles fasor, innen aztán tényleg szép kilátás nyílt a Dunára és a szlovák oldal településeire! Megcsodáltam az itteni vasúti megállóban álló kőszobrot is, az ülő nőalak még a rendszerváltás előtti szocreál stílusban készült, most magányosan várja az állomásra ritkásan érkező vonatokat. Az Almásfüzítő-Esztergom egyvágányú vasútvonal 1891-ben készült el, aztán a csekély kihasználtság miatt itt is megszüntették a személyszállítást 2009-ben, de aztán egy évvel később újraindították napi két vonatpárral. Ezen a vonalon inkább a teherszállítás a jelentős, a Duna-parton épült lábatlani és süttői gyárak használják elsősorban a síneket.

Továbbindulva Süttő központjában újabb útlezárásba botlottam, ugyanis felvonulást tartottak azon alkalomból, hogy új tűzoltóautót kapott a település! Először mérgelődtem egy kicsit, hogy feltartanak, de aztán aranyosak voltak az élen vonuló mazsorett lányok, mögöttük sétált a falu apraja-nagyja, a sort a környék tűzoltói zárták tülkölő-szirénázó tűzoltóautókkal. Az egész menet alig öt perc alatt elvonult előttem. Ismét nyeregbe szállva gyorsan átértem az országúton a következő településre, Lábatlanba, itt aztán kerékpárút kezdődött, ami sokáig kitartott alattam! A minősége először hagyott némi kívánnivalót maga után, de Nyergesújfalu végén, a vasúti kereszteződés után egy széles, tökéletesen sima szakasza következett, amin aztán öröm volt a tekerés! Itt tartottam az első nagyobb pihenőmet, a bicajt letámasztottam a kerékpárút szélén, én pedig megcsodáltam a kilátást.

Kilátás a Dunára a süttői vasútállomásnál
Kilátás a Dunára a süttői vasútállomásnál


Szocreál nőalak a süttői vasúti megállóban
Szocreál nőalak a süttői vasúti megállóban


Egy pár percre megfogta a 10-es út forgalmát a süttői felvonulás
Egy pár percre megfogta a 10-es út forgalmát a süttői felvonulás

Mellettem a Gerecse legészakibb hegyei sorjáztak, szép volt a rálátás a 311 méter magas Hegyes-kő sziklás ormára, kissé távolabb pedig a Nagy-Gete 455 méter magas erdős oldala emelkedett. Egy kicsit elnézelődtem, aztán pihentem egy sort a fűbe letelepedve. Az élénk szelet leszámítva egészen szép idő kerekedett, ez aztán sok kerékpárost kicsalt a szabadba, percenként tekertek el előttem a kisebb csoportok, vagy magányos bringások. Lett volna még kedvem heverészni egy darabig, de indulnom kellett, hiszen eddig a napi távból csupán 20 km-t tekertem le!

Ez a kitűnő kerékpárút kitartott alattam egészen Tát határáig, itt ágazott ki a 10-es útból az Esztergom felé továbbinduló 117-es út. Ezen a ponton egy kicsit elkavartam, mert begurultam a 10-es úton a faluba, de aztán a térképet elővéve láttam, hogy nekem kinn kell maradnom a Duna-parton! Az elágazásnál jöttem rá, hogy nem vettem észre azt, hogy a kerékpárút oldalt váltott: eddig a főút jobb oldalán vezetett, most viszont át kellett térnem a kijelölt sávot követve a bal oldalra! Itt aztán ismét nekilódultam, a szél is tolt hátulról, nekem pedig volt időm és kedvem gyönyörködni a Pilis előttem feltűnő vonulatában! Ez a nagyszerűen kiépített kerékpárút csupán ott ért véget, ahol az Esztergom felé továbbinduló 11-es út kiágazott a 117-es útból.

Kilátás a kerékpárútról a Nagy-Getére (balra) és a Hegyes-kőre (jobbra)
Kilátás a kerékpárútról a Nagy-Getére (balra) és a Hegyes-kőre (jobbra)


Előttem feltűnt a Pilis vonulata
Előttem feltűnt a Pilis vonulata


A Tát melletti kanyarból már szépen látszik a Pilis hegyeinek jó része
A Tát melletti kanyarból már szépen látszik a Pilis hegyeinek jó része

Szerencsére a 117-es út elvitte a forgalom javát, így aztán szinte zavartalanul tekerve értem el tíz óra felé Esztergom határát, aztán a centrumban pár perc alatt felkaptattam a Bazilika dombjára. Lekanyarodva a főútról megálltam a Bazilika parkolójának az alsó végén és pihentem pár percet. Készítettem néhány képet a templomról, ittam egy keveset, aztán mivel nem éreztem még fáradtnak magam, rövid idő múlva múlva tovább is indultam. Esztergomot magam mögött hagyva lassan elértem a Dunakanyar nyugati kapuját, itt az országút a folyó első nagy kanyarját Pilismarót felé indulva levágta. A távolban feltűntek a hegyek, ebből az irányból annyira „egymásra csúszva”, hogy nehéz volt megkülönböztetni, hol végződik a Börzsöny és hol kezdődnek a visegrádi hegyek!

Megállás nélkül tekertem át Pilismaróton, aztán hamarosan elértem Dömöst. A lakott terület végén megálltam a műemlék kompállomásnál, szeretem innen nézni a Dunát! Sajnos, a 11-es útról ritkán lehet csak látni a folyót, mert bár közel halad a Dunához, a parti fák eltakarják általában a kilátást, itt viszont meg lehet állni még autóval is, és ki lehet sétálni egészen a vízpartig. A kikötő mólója szinte a Dunakanyar közepén van, balra is és jobbra is jól be lehet látni a hatalmas ívben forduló folyam egy jó részét. Most is alaposan kigyönyörködtem magam a látványban, aztán visszaballagtam a móló elején a korláthoz lakatolt bicajhoz és továbbindultam vele Visegrád felé.

Csak pár percre álltam meg Esztergomban a Bazilikánál pihenni
Csak pár percre álltam meg Esztergomban a Bazilikánál pihenni


Pilismarót előtt tűnt fel az úttól balra a Duna szlovák oldalán húzódó Helembai-hegység
Pilismarót előtt tűnt fel az úttól balra a Duna szlovák oldalán húzódó Helembai-hegység


Kilátás a dömösi kompállomásról a Dunakanyarra
Kilátás a dömösi kompállomásról a Dunakanyarra. Épp elindult a komp a túlsó partra.

Úgy értem el negyed tizenkettő után pár perccel Visegrádot, hogy útközben csak pillanatokra tűnt fel a parti fákon túl a folyó. A város előtti utolsó részen azonban úgy fordul az út, hogy egy jó kilométeres szakaszon pont a Fellegvár felé vezet! Persze erről is készítettem pár felvételt, aztán már hamar elértem a kompkikötőt. Még áprilisban láttam a Dunazug 300 Kerékpáros Túramozgalom bejárásán, hogy felújítják a kikötőhöz levezető rámpát, még most is folytak a munkák, elterelések között értem el a vendéglő sarkán álló villanyoszlopot, amire az Országos Kéktúra pecsétjének dobozkája fel van szerelve. Itt igazolnom kellett a füzetem szerint, így aztán benyomtam a bélyegzőt a megfelelő rubrikába. Pár percig még elnézelődtem a parton, aztán indultam tovább, mert már csak negyedórám volt hátra a 11:45-ös kisoroszi komphajó indulásáig!

Az országúton eltekertem a hajóállomás mellett, aztán Visegrád stilizált városkapuja alatt átgurulva már magam mögött hagytam ezt a települést is. A főút nagy ívben jobbra kanyarodott, ahogy megkerülte a Nagy-Villám erdős oldalát (ez egyébként a Dunakanyar utolsó íve, ahol a folyó délnek fordul), aztán már fel is tűnt előttem a Visegrádhoz tartozó Szentgyörgypuszta helységnévtáblája. A komphoz levezető járdát tábla is jelzi, de eltéveszthetetlen, hiszen itt az út egészen közel halad a vízparthoz! Végigtoltam a bringát a kikötőbe levezető hosszú betonjárdán és körülnézve láttam, hogy a kis személyszállító hajó még Kisoroszi kikötőjében vesztegel, de ahogy figyeltem, lassan elindult a mólótól, hogy átjöjjön erre a partra. Épp időben érkeztem ahhoz, hogy felszállhassak a háromnegyed tizenkettőkor majd visszainduló járatra!

Visegrád előtt az országút egy darabig pont a Fellegvár felé vezetett
Visegrád előtt az országút egy darabig pont a Fellegvár felé vezetett


Kéktúra pecsételőhely Visegrádon a kompkikötő vendéglője mellett
Kéktúra pecsételőhely Visegrádon a kompkikötő vendéglője mellett

Nagyon kevés utas volt, mindössze négyen hajókáztunk át a Szentendrei-szigetre a kis vízibusszal, délre már át is értünk a túlsó partra. Feltoltam a biciklit a magas partra és onnan is körülnéztem. Nagy volt a vízi élet a keskeny, erdős partú Duna-ágon, evezősök csorogtak lefelé a sodrásban, aztán Budapest felől is érkezett egy kiránduló hajó, ami kikötés nélkül ment tovább Visegrád felé. Kora délutánra az idő egyre jobban befelhősödött, ha a nap a felhők mögé bújt, szinte foga lett az élénk északnyugati szélnek, pár perc múlva feltoltam hát a kitett vízpartról a bringát a komphoz vezető meredek Rév utcán a faluba, közben megcsodáltam a szépen felújított, kicsinosított házakat.

Felérve a faluba egyből megpillantottam a Rácz fogadót és vendéglőt, itt jöttem csak rá, már igencsak ideje lenne ebédelni! Így aztán nem is mentem tovább, kiültem a vendéglő teraszára, és amíg az omlós oldalasomat vártam csónakburgonyával és házi mustárral, a térképen is megnéztem, mennyit jöttem és mennyi út áll még előttem. A kerékpár computer szerint ez volt utam 63. kilométere, és mivel előzőleg 120 km-re számoltam Dunaalmástól a lakásunkig a távolságot, így aztán nagyjából feleúton lehettem, abban azonban biztos voltam, hogy Budapesten áttekerni nem tudok majd olyan gyorsan, mint ahogy idáig elértem!

Már elindult Kisorosziból a komp az innenső partra
Már elindult Kisorosziból a komp az innenső partra


Vízi élet a Szentendrei-Dunán
Vízi élet a Szentendrei-Dunán


Kisoroszi - A Rév utca szépen felújított házai
Kisoroszi - A Rév utca szépen felújított házai

A megrendelt sült oldalast hamar meghozták, tisztességes méretű adag volt, még arra is jutott belőle, hogy a vendéglő kimondottan jó húsban lévő, de mégis illedelmesen követelőző cirmosát (ez a kifejezés tökéletesen illett rá: leült elém, bociszemekkel rám nézett és olyan panaszos nyávogásba kezdett, mint aki egy hete nem evett már) megetessem belőle. Végül háromnegyed egy felé indultam tovább Kisorosziból a Szentendrei-szigeten végigfutó keskeny, változó minőségű aszfaltúton.

Talán öt kilométer tekerés után gyorsan közeledő mennydörgésekre figyeltem fel, megállva az út szélén vettem észre, hogy cifra idő van kialakulóban Visegrád környékén! A hegyek eltűntek a leszakadó zivatar esőfüggönye mögött, és a felhő láthatóan pont errefelé tartott! Ennek a fele sem tréfa! Behúzódtam a mezőkön átvágó út melletti foghíjas fasor egyik terebélyesebb tagja alá, gyorsan magamra kaptam az anorákomat, végül ellenőriztem a hátizsákom és a poggyásztartóm cipzárjait, rendesen be vannak-e húzva. Mire ezzel végeztem, meg is érkezett a heves zivatar, zuhogott az eső és fújt a viharos északi szél vagy negyedórányit, de nekem szerencsém volt a fa alatt, csak egy kicsit áztam meg a lombok között valahogy utat találó esőcseppektől. Aztán a vihar továbbvonult, én pedig folytattam az utam a vizesen gőzölgő aszfaltúton.

Fenyegetően közeledő zivatar Kisoroszi és Tahitótfalu között
Fenyegetően közeledő zivatar Kisoroszi és Tahitótfalu között


Pár perc alatt elvonult a zivatar
Pár perc alatt elvonult a zivatar

Tahinál tértem vissza a 11-es útra a hídon keresztül, ezen tekertem tovább a meglepően sűrű szombat délutáni forgalomban. Leányfalun megálltam pár percre kifújni magam, aztán továbbgurultam Szentendrére. Bár kora tavasszal kiépítették a 11-es út városon átvezető szakaszán a kerékpárnyomokat, letértem a városközpont felé, aztán megálltam egy hosszabb pihenőre a parti sétány egyik padjánál. Elsziesztázgattam a Duna-parton vagy tíz percig, aztán a kerékpárt tolva felsétáltam a macskaköves Bogdányi utcán a Fő térre.

Szeretem Szentendrét, az óváros szépen felújított házait, a szűk, macskaköves utcáit, a múzeumait, de most csak egy zsibvásárt találtam ott! Szinte minden ház földszintjén működött valamilyen bolt, az árukészletük pedig a giccses mütyürkéktől kezdve a tényleg igényes dolgokig a teljes termékpalettát lefedte, amiről úgy gondolták, hogy egy turista megveszi magának! Alig tudtam tolni a bringát a tömegben, a fényképezés pedig szinte reménytelen volt, hiszen mindent eltakart a sokaság! A Fő téren a vendéglő egyik pincére tolakodóan próbált kuncsaftokat fogni, alig tudtam kitérni az álbizalmas közeledési rohama elől! Végül, hogy az utcákon hullámzó és folyamatosan áramló tömegtől szabaduljak, egy kis utcácskán visszatértem a Duna-partra. Ez nem az a Szentendre, amit én megszerettem, a csendes, hangulatos Duna-parti kisváros, ez már egy maximális fordulaton üzemelő turista lehúzó hely!

Kilátás a Visegrádi-hegység és a Börzsöny hegyeire a tahi hídról
Kilátás a Visegrádi-hegység és a Börzsöny hegyeire a tahi hídról


Szentendre - A Bogdányi utca boltrengetege
Szentendre - A Bogdányi utca boltrengetege


Szentendre - A Fő téren
Szentendre - A Fő téren

A Duna töltésén haladó kerékpárúton magam mögött hagyva a kisvárost már lassan Budapest határához közeledtem. Sok rosszat hallottam az EuroVelo 6-os út ezen szakaszáról, de egyelőre nem volt vele probléma, simán elgurultam a szinte tökéletes kerékpárúton a Dera-patak torkolatáig, itt aztán a kerékpárút a patakot követve visszavezetett a forgalmas Szentendrei útig. Itt tudtam átkelni egy hídon a patak felett, aztán a túlsó parton egy földútra tereltek az EuroVelo 6 táblák! Visszatekertem a patak déli töltésén a Duna-partig, de itt az út több ágra szakadt, ezek pedig rettenetesen kátyúsok voltak! Megkérdeztem két itt beszélgető bicajos srácot, hogy ez-e a Budapestre vezető kerékpárút? Ez, persze, mondták, de hozzátették, hogy jobban járok, ha visszatérek a főúthoz, átviszem a kerékpárt alatta a gyalogos aluljáró lépcsőin, és az út túlsó oldalán indulok befelé Budapestre. Az ottani aszfaltos kerékpárút kitart egészen Békásmegyerig!

Mivel nem volt kedvem több kilométeren keresztül egy földúton zötykölődni, így aztán ezt a másik utat választva fél négy felé értem a békásmegyeri HÉV állomáshoz, ahol a kerékpárút véget ért, közben azért megálltam egy rövid pihenőre az Omszki-tó partján. A fiúk szerint itt úgy érdemes továbbmenni, hogy a Pünkösdfürdő utcán áttekerek a lakótelepen, aztán a Királyok útjára fordulva bejuthatok egészen Aquincumig. Akkor gyerünk arra! A forgalom persze egyre nagyobb lett, ahogy befelé haladtam a városba, végül az esztergomi vasút töltését egy aluljárón keresztezve érkeztem meg a régi Gázgyári lakótelepre. Ha valaki szeretné megnézni a római-kori Aquincum romjait, innen lehet egy-két perc bicajozással eltekerni az ásatások helyszínére, de én ezt a kitérőt nem tettem meg, hiszen már sokszor jártam ott.

Az Omszki-tó mögött feltűnik az Ezüsthegy-Kevély vonulat
Az Omszki-tó mögött feltűnik az Ezüsthegy-Kevély vonulat

A telep túlsó szélén, a Jégtörő út mellett ismét kitűnően kiépített kerékpárút fogadott, örömmel tértem rá és tekertem el rajta egészen a Hajógyári-sziget hídjáig, a Mozaik utcai elágazáshoz. Itt megint véget ért a kerékpárút, tanácstalanul nézelődtem, hogy itt most merre tovább? Egy-két perc alatt kifigyeltem, hogy az érkező kerékpáros forgalom egy része jobbra indult itt a Mozaik utcán, az országútisok viszont rátértek a tökegyenesen a belváros felé vezető rakparti útra! Tábla nem tiltotta rajta a kerékpározást, ráadásul eléggé meguntam már az ide-oda csellengést, gyerünk hát tovább egyenesen a főúton!

Szokatlanul kicsi volt az úton a forgalom, alig pár autó ért utol, vagy jött szembe velem, míg elértem a Margit-szigettel szemben a Tímár utcai „S” kanyart. Itt aztán rá tudtam már térni a HÉV síneken keresztül érkező kerékpárútra, és pár perc múlva rájöttem, miért volt ilyen kicsi a forgalom az úton! A még távoli Margit híd mögött hatalmas, sok emelet magas piros-fehér oszlopok tűntek fel párosával a Duna vizén, ezek nem lehetnek mások, mint a Red Bull Air Race levegővel felfújt jelzőoszlopai! Hát azért nincs autó a rakparti úton, mert le van zárva a Margit hídnál! De akkor viszont nekem is gondjaim lesznek, mert a tömeg miatt biztos nem lehet majd használni a felső rakpart kerékpárútját sem!

Azért gond nélkül tekertem el egészen a Bem térig, itt tereltek csak fel a rakparttal párhuzamos Fő utcára, ahol már évek óta van felfestett kerékpáros sáv! Ezen gurultam tovább a Clark Ádám térig, miközben folyamatosan hallottam a Duna felett manőverező nagyteljesítményű sportrepülők fülsiketítően feltúráztatott motorjainak a hangját. Megálltam néhány percre a körforgalom mellett, a 0 km kőnél, melléállítva a bringát készítettem pár képet.

A rakpartról pillantottam meg Margit híd mögött a Red Bull Air Race piros-fehér oszlopait
A rakpartról pillantottam meg Margit híd mögött a Red Bull Air Race piros-fehér oszlopait


A levegővel felfújt több emelet magas bójákból jutott az Országház elé is
A levegővel felfújt több emelet magas bójákból jutott az Országház elé is


Emlékkép a 0 km kőnél
Emlékkép a 0 km kőnél

Az Országos Kerékpáros Körtúra nem adja meg pontosan a teljesítendő útvonalat, az igazolófüzetben a pecsételőpontok közötti települések felsorolása csak az ajánlott útvonalat jelenti. A füzetben a soron következő ajánlott település Gyál, a következő pecsételőhely pedig Pusztavacs, tehát át kellene menni valahogy a pesti oldalra, és ott tekerni tovább. Én azonban úgy gondolom, érdemesebb a budai oldalon a Dunaparton maradni, végigtekerni a város legszebb látnivalói között, majd a parton futó kerékpárúton továbbgurulni a déli M0 hídig, ahol a járdán átmehetünk Csepelre. A szigeten átvágva pedig Szigetszentmiklóson keresztül juthatunk át a pesti oldalra. Ez az útvonal engem is hazáig visz, így aztán az errefelé már alig járt rakparti kerékpárúton tekertem tovább. Megállás nélkül gurultam át az Erzsébet híd alatt, pár percig a Gellért-hegy szinte a Dunáig leszakadó dolomitszirtjei alatt haladtam, aztán a Gellért teret is gyorsan magam mögött hagytam.

Elkarikáztam a Műegyetem épületei előtt, aztán a Petőfi híd alatt átgurulva már az ELTE új campusa mellé értem. A kerékpárút végén, a Lágymányosi hídnál pár képet készítettem a túlparti Nemzeti Színházról, áttekertem a híd alatt, aztán a töltés melletti úton kiszaladtam a Budafoki útra. Innen már csak pár méter volt a Szerémi út kerékpárútja, ezen egészen a Kondorosi útig elgurultam, majd erre ráfordulva és a Budafoki utat ismét keresztezve értem el a Duna töltésén kezdődő kerékpárutat. Itt már szinte otthon voltam!

Egy pillantás a pesti oldalon álló Nemzeti Színházra
Egy pillantás a pesti oldalon álló Nemzeti Színházra


Rövid pihenő a Dunaparty Megállónál
Rövid pihenő a Dunaparty Megállónál. A szemben lévő parton a Csepeli Erőmű piros-fehérre festett kéményei és zöld épületei állnak.

Végigtekerve a hosszú kerékpárúton csak egy percre álltam meg az emeletes buszoknál, vagyis a Dunaparty Megállónál, ami a kerékpárosok között közkedvelt büfé. Én is meg szoktam itt állni, ha errefelé járok, de most nem ittam itt semmit, csak néhány képet készítettem a buszokról és a Dunáról. A Hosszúréti-patak torkolatánál hagytam ott a kerékpárutat, és tekertem fel Budafok utcáira, hogy onnan már egy negyedórás menettel felkaptassak a dombra, egészen a házunkig. Itt fogom majd folytatni az Országos Kerékpáros Körtúrát a legközelebbi alkalommal, amikor belevágok a következő, Egerig vezető szakaszába!

Otthon még megnéztem a kerékpár computert és a GPS-t: ezen a túranapon a Vadvirág panziótól hazáig összesen 122,79 km-t tekertem a computer szerint, a GPS pedig 452 métert mutatott a szintemelkedésre, de ebből le kell vonni a dunaparti kerékpárúttól hazáig vezető nagyjából 3,83 km-es távot és 85 méternyi kaptatót.



-hörpölin-



A túraleírás letölthető Microsoft Word „.doc” formátumban! A letöltéshez kattints az alábbi ikonra:
A túraleírás letöltése Microsoft Word formátumban





  View My Stats