Dunazug 300 Kerékpáros Körtúra
2. nap: Szentendre - Esztergom
2018. április 15. (vasárnap)

A szombati pihenőnap után vasárnap reggel ott folytattam a Dunazug 300 túramozgalom bejárását, ahol pénteken abbahagytam, vagyis Szentendrén. Erre a napra nagy terveim voltak, szerettem volna eljutni Esztergomba, az viszont a kiírás szerint egy 72,5 km-es út 1030 méter szintemelkedéssel! Mindenesetre, ha nem bírnám esetleg a gyűrődést, magától adódott a visegrádi kiszállási pont, ahol nagyjából a táv és szint kétharmadánál befejezhetem a túrát, és átkompozva a Dunán vonattal hazajöhetek majd Nagymarosról!

Ezen a napon megint csak korán indultam otthonról, öt után pár perccel már nyeregbe pattantam és a dombról legurulva a szokásos Budafoki út, Duna-parti kerékpárút útvonalon erőkímélő tempóban begurultam a Batthyány térre, ahol jegyet vettem magamnak és a drótszamárnak Szentendréig. A HÉV-vel aztán kizötykölődtem a másik végállomásáig, ahová hét óra felé megérkezve pár perc alatt összekaptam magam. A fényképezőgép övtáskáját most a gyalogos túrázáshoz hasonlóan felfűztem az övemre, ez egyébként kitűnően bevált kerékpározás közben is, mert bármikor előkaphattam a gépet anélkül, hogy akár csak le kellett volna szállnom a nyeregből, a maradék felszerelést pedig a 25 literes zsákomban a hátamra véve indultam el a HÉV állomásról.

Indulásra készen a szentendrei HÉV végállomáson
Indulásra készen a szentendrei HÉV végállomáson

A forgalmas 11-es úton feltekertem a Lajosforráshoz és Dömörkapuhoz induló út elágazásáig, a főútnak ezen az oldalán is lemarták a teherautók által dombokká préselt, kitüremkedett aszfaltot, hogy sima legyen a felfestett kerékpáros nyom, viszont itt is a marási bordák keményen megvezették a kerekeket! Annyival jobb volt a helyzet a péntekihez képest, hogy most aránylag lassan felfelé kaptattam az emelkedőn, nem pedig jóval gyorsabban lefelé gurultam rajta. Szerencsére az elágazás után a sokkal csendesebb és kitűnő aszfaltozású Szentlászlói úton tekertem tovább a pedálokat, enyhén, de folyamatosan emelkedve. Egészen kellemes idő alakult ki erre a reggelre, bár a szombati verőfényes napsütéssel nem tudott versenyre kelni, de legalább nem esett az erősen felhős égből, ami a pénteki esős délelőtt után kimondottan felüdülés volt!

Lassan magam mögött hagytam a házakat, aztán jobb oldalon elmaradt mögöttem a katonai lőtér is (ez régi, már-már elfeledett emlékeket idézett fel bennem, mert ide jártunk többször is lövészetre katonakoromban). A lakott terület után elkezdődő keskeny, kissé göcsörtös, kátyús aszfaltcsíkon nyolc óra felé értem fel a Dömörkapuhoz, itt tartottam az első pihenőmet. A híd korlátjának támasztva a bicót lesétáltam a lépcsőkön a Bükkös-patakhoz, ami itt a sziklás szorosban tört magának utat a Duna felé igyekezve. Lefényképeztem a kis vízesések sorát, pár percet még nézelődtem, aztán ismét nyeregbe ültem és továbbkerekeztem.

Nagyjából itt kezdődött a csoda! Az aszfaltozott, kissé kopottas erdőgazdasági út kanyarogva követte a Bükkös-patak útját, csak nagyon lassan, egyenletesen, mintegy 2-3%-osan emelkedve. A sebváltókkal beállítva egy kicsit pörgősebb, erőkímélő fokozatot, volt időm és energiám gyönyörködni az éppen zsendülő fák most születő zöldjében, közben a balra, az úttal párhuzamosan csörgedező Bükkös-patak hangját hallgattam. Még az sem zavart, hogy közben tucatjával kerültek el a gyorsabb országútisok és emtébések. Élvezve az erdei tekerés minden pillanatát értem el az útelágazást, itt érkeztek meg az Országos Kéktúra kék sáv jelzései is a Sikárosi erdészház felől, hogy aztán velem párhuzamosan induljanak tovább Pilisszentlászló felé. Az Öreg-nyílás-völgyben a meredekség kissé megnőtt, de egyáltalán nem kellemetlenül, még csak meg sem izzadtam, mire felértem a Kis-Rigó vendéglő előtti sorompóhoz.

A Bükkös-patak kicsi vízesése a Dömör-kapunál
A Bükkös-patak kicsi vízesése a Dömör-kapunál


A Bükkös-patak további útja a Dömör-kapu után
A Bükkös-patak további útja a Dömör-kapu után


Erdőgazdasági aszfaltúton a Bükkös-patak völgyében
Erdőgazdasági aszfaltúton a Bükkös-patak völgyében

Leszállva nyeregből megkerültem a lezárt, masszív fémsorompót, aztán elgyönyörködtem a falura nyíló kilátásban a Kis Rigó melletti üres telekről. Innen már pár perc alatt legurultam a gerinc túlsó oldalának meredekebb lejtőjén a faluba, közben kereszteztem a Szentendréről Lepencére tartó országutat. Az órámra nézve kicsit átkoztam magam, hogy már pár perccel elmúlt fél kilenc, ellazsáltam az időt a Bükkös-patak andalító csobogását hallgatva! Gyorsan rátértem hát a faluközpontban a templom felé vezető Béke utcára, aztán innen lefordulva már toltam a gépet a dombtetőn álló templomig. Egy nagyobb cserkészcsapatba keveredve értem el a temetőkaput és a sírok között vezető úton a templomocskát.

Pilisszentlászló a Dunazug 300 mozgalom kiírása szerint megint csak kombinált igazolópont, egyrészt be kellett szereznem a falun áthaladó Országos Kéktúra egy bélyegzőlenyomatát, másrészt viszont el kellett olvasnom a falatnyi templom cseppnyi előterében kiakasztott információs táblát, hogy beírhassam az igazolófüzetbe, Károly Róbert milyen esemény hatására emeltetett csúcsíves templomot a településen! A neten rákeresve a miserendre már tudtam, hogy fél kilenc előtt kell ideérnem, ugyanis akkor biztos nyitva találom majd a templomkaput, ami más időpontokban valószínűleg zárva szokott lenni, de még nem kezdődik el a mise! Viszont már megkezdődött, mire megérkeztem és a cserkészek már csak az előtérbe tudtak bezsúfolódni, így pedig reménytelennek láttam, hogy megkeressem a tömegben a kiakasztott táblát az információért!

Letámasztva a kerékpárt körbesétáltam a temetőt és a templomocskát, lefényképeztem a falura nyíló panorámát, közben az alacsony rétegfelhőzet oszlásnak indult és párásan kisütött a nap. Aztán kilenc óra felé a mise véget ért, a helyiek pedig a cserkészekkel együtt elindultak kifelé. Az üres előtérben gyorsan megtaláltam a bekeretezett, hosszú szöveget, ami a templom történetét meséli el, és a noteszom elővéve elkezdtem bogarászni, hogy megkeressem a szükséges infót. Ekkor figyeltem fel egy idős hölgyre, aki egy kulccsal a kezében mögöttem állt csendesen. Csörögve esett le a tantusz, hogy a hölgy nyilván zárni akarja már a templomajtót, így aztán csak lefényképeztem a szóban forgó leírást, aztán bocsánatot kérve elhúztam a csíkot.

Kilátás Pilisszentlászlóra a Kis Rigó vendéglő melletti üres telekről
Kilátás Pilisszentlászlóra a Kis Rigó vendéglő melletti üres telekről


Pilisszentlászló kicsi római katolikus temploma is ellenőrzőpont
Pilisszentlászló kicsi római katolikus temploma is ellenőrzőpont

Miután a távozás hímes mezejére léptem, már döngve be is csapódott a hátam mögött a templom kapuja! Így aztán itt is szerencsével jártam. Már csak egy kéktúrás pecsételés kellett, amit az éppen útba eső Jánosikova kocsmában meg is kaptam. A faluban több kéktúrás bélyegző is található, ezek és a több mint 1100 km hosszú gyalogos túraútvonal összes pecsétjének listája letölthető a Magyar Természetjáró Szövetség kéktúra honlapjáról, a www.kektura.hu oldalról. Mivel a Dunazug 300 túramozgalom bejárása során többször is kell kéktúra bélyegzőt használnunk igazolásra, érdemes a listát eltenni magunknak! Benn a kocsmában éppen a kínai Forma 1-es futam ment a falra kitett tévében, amíg a stemplizést elintéztem és a hideg kólámat elszopogattam, pár percig néztem a versenyt, aztán továbbindultam innen is.

Feltekertem a faluközpontból visszafelé is a szerpentinen az országútig, amit lejtmenetben már kereszteztem a Kis Rigó felől jövet, most azonban ráálltam az aszfaltcsíkra és belefogtam a nap első jelentősebb kaptatójába. Mintegy kilométeres úton 70 métert emelkedve értem el az útelágazást, itt aztán a zárt sorompót megkerülve ráfordultam a Pap-rétre vezető erdészeti aszfaltútra. A kapaszkodó persze nem ért itt véget, egy újabb kilométeres úton még 100 métert kaptattam felfelé (ebben voltak már kimondottam húzós, 10% feletti részek is), aztán a Szarvas-szérűnél, ahol a kék jelzések is megérkeztek Pilisszentlászlóról, felértem a tetők közé és az emelkedés végre eltűnt. Nagyjából itt értem el a túrám legmagasabb pontját a GPS-em szerint 545 méter magasságban. Itt újra felvehettem egy pihenős tempót, végül egy kis lejtőn értem el a Pap-réti erdészházat. A kiírás szerint itt is stempliznem kellett az erdészház kerítésére kihelyezett kéktúra bélyegzővel, ezt gyorsan elintéztem, aztán a bágyadt napsütésben pihentem egy sort az útelágazás mellett egy kőre letelepedve.

Egy másik erdei aszfaltúton a Pap-réti erdészház felé
Egy másik erdei aszfaltúton a Pap-réti erdészház felé


Országos Kéktúra pecsételőhely a Pap-réti erdészház kerítésénél
Országos Kéktúra pecsételőhely a Pap-réti erdészház kerítésénél


Pihenő a pap-réti útelágazásban
Pihenő a pap-réti útelágazásban

Csúcsforgalom volt errefelé; percenként érkeztek a bringások Visegrád, Szentendre vagy Pilisszentlászló felől, páran meg is álltak, hiszen ez nagyjából a legmagasabb pont, itt érdemes pihenőt tartani! Én nem sokat maradtam, bekaptam egy sonkás szendvicset, ittam rá a bodzaszörpömből, aztán nyeregbe pattanva megkezdtem a Visegrádra vezető hosszú lejtmenetet. Az út minősége elsősorban lejtmenetben fontos, voltak az erdészeti útnak kicsit jobb és kicsit rosszabb szakaszai is, de összességében elég jól járható volt túrakerékpárral. Fenn, a szerpentines részen még keményen markoltam a kanyarokban a fékeket, aztán az Apát-kúti-völgybe leérve már nekiengedtem a gépet az enyhe lejtőnek.

Az Apát-kúti-völgy alsó, már csak alig-alig lejtő szakasza
Az Apát-kúti-völgy alsó, már csak alig-alig lejtő szakasza


Az Apát-kúti-patak
Az Apát-kúti-patak


Az Ördögmalomban most éppen csak csordogált az Apát-kúti-patak
Az Ördögmalomban most éppen csak csordogált az Apát-kúti-patak

A piknikrétet elhagyva megálltam az Ördögmalom-vízesésnél, bíztam abban, hogy most jó sok víz lesz benne, és láthatom majd az örvénylést, ami kialakította ezt az üstszerű mélyedést a sziklák között, de az Apát-kúti-patak most éppen csak csordogált. Továbbgurulva már gyorsan elértem Visegrád határában a Panoráma-út elágazását. Lendületből ráfordultam az emelkedőre és 39/28-ba visszaváltva egy sóhajjal belevágtam az újabb kaptatóba. A hosszú hegymenet ellenére szeretem ezt az utat, már nem először mászom meg rajta bringával a Várhegyet, az teszik a legjobban benne, hogy széles az úttest és jól aszfaltozott még a széle is! Így nem zavarom a lassú tempómmal még a hegyre tartó buszokat sem! Az emelkedése is egyenletes, 5-6% százalék közötti, jól megtervezték hát ezt a szerpentinezve kanyargó országutat!

Azért leizzadtam, mire már közvetlenül a vár alatt elértem a Panoráma-parkolót, itt megálltam, méghozzá több ok miatt is! Egyrészt az innen a Dunára nyíló kilátás páratlan, már ezért is érdemes itt körülnézni, de nekem itt a túramozgalom kiírása szerint egy kérdésre is választ kellett találnom! Az ide vonatkozó kérdés az volt, hogy miről tudósít a kilátóponton elhelyezett emlékkő? Persze pár pillanat alatt meg is lett a válasz, aztán néhány percnyi pihenő és fényképezés után folytattam a kapaszkodást a vár parkolójába. Ide már hamar felértem, kérdésemre pedig – tudniillik, hogy kell-e a kenyérgáz meghajtású kétkerekűmmel parkolójegyet vennem – az őr csak mosolyogva intett, hogy fizetés nélkül is behajthatok az ott várakozó kocsik közé! A kiírás szerint itt igazoló fotót kellett készítenem, letámasztva a bicót egy pillanat alatt elkészült a kerékpárt és a várat együtt ábrázoló fénykép, aztán leültem az egyik terasz napernyős asztalaihoz meginni egy ott vásárolt félliteres hideg kólát. Még csak tizenegy felé járt az idő, a táv és a kaptatók zömén már túl voltam, így aztán döntöttem: nem szállok ki Visegrádon, továbbmegyek egészen Esztergomig! Így viszont már nem volt annyi időm, hogy felmenjek a várba, de úgyis jártam már ott többször, újat nem nagyon találnék odafenn! Így aztán továbbindultam az úton a Nagy-Villám parkolójához vezető kaptatón.

Kilátás a Dunakanyarra a Panoráma út parkolójából
Kilátás a Dunakanyarra a Panoráma út parkolójából


A parkolóból előretekintve már nincs messze a Fellegvár
A parkolóból előretekintve már nincs messze a Fellegvár


Igazoló fénykép a bicajról a Fellegvár parkolójában
Igazoló fénykép a bicajról a Fellegvár parkolójában. Most nem mentem fel a várba.

A nyeregben a bobpálya parkolójába is ingyen behajthattam, innen aztán feltoltam a bringát a 377 méter magas hegytetőn álló kilátóhoz a meredek sétányon. A Zsitvay kilátó földszintjén a kasszás hölgy gondjaira bízva a járgányt felkapaszkodtam a lépcsőkön a tetőteraszra és körülnéztem. Volt már szebb a kilátás, most, bár sütött a nap, kicsit azért párás maradt az idő még késő délelőttre is! Készítettem itt is pár képet, aztán az éles északkeleti szél hamar lekergetett odafentről. Lenn a földszinten még pecsételtem az itteni Országos Kéktúra bélyegzővel a füzetembe, aztán visszatérve a bobpálya parkolójába ismét ráfordultam a Panoráma útra, és a másik ágán leereszkedtem a Duna-parton futó 11-es útra. Ez a része az útnak már nem olyan jó állapotú, mint a Visegrádról ide felkapaszkodó, kicsit keskenyebb, kicsit kátyúsabb is annál, de azért kerékpárral jól járható, és az a nagy előnye is megvolt az én szempontomból, hogy folyamatosan lejtett! A szerpentinkanyarokban keményen markolva a fékeket értem le a főútra, aztán pedig már pár perc alatt visszabringáztam Visegrádra.

A Nagy-Villám csúcsán áll a Zsitvay kilátó
A Nagy-Villám csúcsán áll a Zsitvay kilátó


Kilátás a Fellegvárra és a Dunakanyarra a kilátóból
Kilátás a Fellegvárra és a Dunakanyarra a kilátóból

Bár a városban nem kellett igazolnom a kiírás szerint, de mivel a kompállomás előtt tekertem el, letértem hát az útról és az oda kihelyezett kéktúra pecséttel nyomtam egyet a füzetembe a Nagy-Villám és Pilisszentlélek kockái közé. Ha már lúd, legyen kövér! Egyébként komoly munkák folytak a rév lejárójánál, szemmel láthatólag egy teljesen új rámpát alakítanak ki egészen a vízpartig, de úgy láttam, közben a régi lejárón a kompátkelő megközelítése meg van oldva. Itt nem időztem sokáig, amint bélyegeztem, már indultam is tovább. A főútra visszatérve belefutottam egy útfelújításba, vagy másfél kilométer hosszan szakaszosan felmaratták az út régi kopófelületét, hogy majd új réteget terítsenek rá.

Nagy nehezen, az autókkal együtt szinte lépésben haladva ezen is csak túljutottam valahogy, aztán a hátszéltől hajtva, mint a villám, olyan gyorsan elértem a Duna-parti úton a dömösi hajóállomást. Itt tartottam az ebédszünetem: a bringát fenn, a füves parkolóban lezárva lesétáltam a partra és ott telepedtem le egy nagyobb kőre. Megettem az ebédre készített szendvicseimet, és bámultam a Duna-szagú panorámát! Még szabad szemmel is jól láttam a túlparti Szent Mihály-hegy oldalában a remetebarlangokhoz érkező kirándulókat, aztán tehervonat ment el a barlangok alatt, a Duna-parti vasúti vágányokon, egy uszályokat toló hajó is eltépett előttem lejtmenetben Budapest felé. Jó volt itt ücsörögni, de háromnegyed egy felé már mindenképpen indulnom kellett, mert a terveim szerint el akartam érni az Esztergomból 16:11-kor induló vonatot!

Műemlék hajóállomás a dömösi dunaparton
Műemlék hajóállomás a dömösi dunaparton


Lesétáltam egészen a vízpartig
Lesétáltam egészen a vízpartig


Kirándulók érkeztek a Szent Mihály-hegy oldalában lévő remetebarlangokhoz
Kirándulók érkeztek a Szent Mihály-hegy oldalában lévő remetebarlangokhoz

A Pilismarótig vezető távot már pár perc alatt bedaráltam, aztán a templom előtt ráfordultam a hegyek közé visszavezető útra. Két-három perc után magam mögött hagyva a falut újra kezdődött csoda: ismét beértem az éppen rügyező erdőbe! A jó minőségű erdészeti út kényelmes emelkedéssel kanyargott a Malom-patak völgyében, és habár ez a kaptató ígérkezett a leghosszabbnak a mai nap folyamán, de élveztem minden méterét! Háromfős családot értem utol, a házaspár és a talán 8-10 éves kislány együtt tekert egyre feljebb, többször is megelőztem őket, de amikor meg-megálltam fényképezni, általában befogtak újra. Aztán a meredekség egy kicsit megnőtt, de a GPS szintmetszete szerint itt sem volt 5-6%-nál komolyabb, 39/28-as áttétellel úgy tekertem egyre feljebb rajta, hogy még csak nem is lihegtem.

Persze hátulról folyamatosan értek utol a kerékpárral felfelé tekerők, meg persze szemből is jöttek a lejtőn lefelé száguldók, de én tartottam az öreguras tempót, és még így is felértem háromnegyed kettő felé a Hoffman fogadóhoz. Megálltam pár percre szusszanni csak úgy az út szélén, itt vettem észre, hogy a GPS az emelkedőn felfelé önkényesen kikapcsolva nem mérte az utolsó két és fél kilométert! Na mindegy, újraindítottam, aztán nyeregbe pattanva már pár perc alatt felértem 415 méter magasan a gerincre. Itt ágazott ki jobbra a Pilisszentlélekre leereszkedő út, behúzott fékekkel kezdtem az ereszkedést rajta, aztán megálltam pár száz lépés után a kolostorromoknál.

Pilismarótról ismét kapaszkodó kezdődött a Malom-patak völgyében
Pilismarótról ismét kapaszkodó kezdődött a Malom-patak völgyében


Ezzel a családdal kerülgettük egy ideig egymást a patakvölgyben
Ezzel a családdal kerülgettük egy ideig egymást a patakvölgyben

Itt is igazolnom kellett, vagyis le kellett írnom az egyik falon elhelyezett emléktábla szövegét. A táblát gyorsan megtaláltam, nagyjából emlékeztem a korábbi látogatásaimról a helyére, a romok pedig nem szoktak változni, csak azon csodálkoztam el, hogy milyen sok látogató van most a volt pálos kolostorromnál! Vagy húsz autó állt egymás mögött az út szélén, a romok között is rengetegen kószáltak, vagy csak üldögéltek a rét füvében! Nem tudtam mire vélni ezt a dolgot, de nem kérdezősködtem, az adminisztráció után felpattantam a bicajra és legurultam vele Pilisszentlélekre. Na, itt aztán olyan tömegbe futottam bele, mintha búcsú lenne a faluban! De alaposabban megnézve őket ezek az emberek csak nézelődők voltak, és a felső kocsma körül csoportosult a többségük. Nem is oda mentem be, hanem az alsó kocsmába, aminek jóval szerényebb volt a látogatottsága.

Pecsétet kellett itt is kérnem, a kocsmáros pedig jó szívvel adta a céges bélyegzőt. Őt kérdeztem meg arról, mit keres itt, ebben a csendes faluban ez a sok kiránduló, és amikor válaszolt, leesett a tantusz: most éppen Pajkaszegen járok! Az egyik kereskedelmi kanális sugároz „A mi kis falunk” címmel egy sorozatot, ami éppen itt játszódik, és a falu filmbeli neve a Pajkaszeg! Megittam még egy üveg alkoholmentes sört, elbeszélgettem a kocsmárossal, aki lelombozva mesélte sokáig, hogy szerinte miért nem az ő kocsmáját választotta a stáb a forgatásra, aztán belevágtam túrám utolsó szakaszába, az Esztergomig vezető 14 km-es lejtmenetbe.

A piliszentléleki pálos kolostor romjainál
A piliszentléleki pálos kolostor romjainál


Sokan kíváncsiak a tévésorozatban szereplő Pajkaszegre!
Sokan kíváncsiak a tévésorozatban szereplő Pajkaszegre!

Pilisszentlélek gidres-gödrös bekötőútján kitekertem a Két-bükkfa-nyeregből Esztergomba vezető országútra és nekilódultam a tükörsima aszfaltút hosszú lejtőjén. Sajnos, az örömöm és a sima gurulás nem tartott soká, mert egy rendkívül rossz útszakasz következett ezután, ami aztán később kissé feljavult és lendületesen haladva értem el rajta Esztergomot. Gyorsan áttekertem a városon a Bazilika dombjáig és felkaptattam hozzá a szerpentinen. Itt bezsebeltem még egy pecsétet (pontosabban kettőt, mert ez szakaszhatár a túráim között) a Bazilika pénztárában, lefényképeztem a latin nyelvű szöveget a templom timpanonján, mert ez is kérdés volt a pecsételőfüzet szerint, aztán visszatekertem a vasútállomásra.

Volt még fél órám a vonatom indulásáig, aztán az egy kocsis Flirt zsúfolásig megtelt utasokkal, mire a frissen felújított és villamosított vonalon Budapestre ért. A Nyugatiból még hazatekertem a Nagykörút – Petőfi híd – Budafoki út útvonalon, aztán fináléképpen még megmásztam a dombot is, aminek a kaptatója úgy hiányzott a mai szintek után, mint a szólás-mondásbeli ablakos tótnak a hanyatt vágódás, de aztán ezen is túl voltam és fél hétre hazaértem. A GPS-t egy percre bekapcsolva láttam, a számlálója 73,5 km-t mutat, 981 méter szinttel, de ebbe nem lett belemérve nagyjából 120 méter szint és 2,5 km táv, mint már írtam. Ja, meg az a durván 25 km sem, amit reggel tettem meg otthonról a Batthyány térig, meg délután hazafelé a Nyugatiból.

Megérkezés Esztergomba
Megérkezés Esztergomba


Az Esztergomi Bazilikánál
Az Esztergomi Bazilikánál. A timpanon alatti szöveget azért töröltem, mert ezt is fel kell írni igazolásképpen a túramozgalom teljesítéséhez.


A túra végpontja az esztergomi vasútállomáson volt
A túra végpontja az esztergomi vasútállomáson volt


-hörpölin-



A túraleírás letölthető Microsoft Word „.doc” formátumban! A letöltéshez kattints az alábbi ikonra:
A túraleírás letöltése Microsoft Word formátumban





  View My Stats