UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2016. szeptember 21.
Volt Halápi csárda – Gánás-hegy erdejének széle

Pontosan négy héttel az után, hogy belevágtam az előző, Berettyóújfalu – Halápi csárda túrámba, ismét útra készülődtem: most a volt csárdától továbbindulva egészen Kisvárdáig akartam eljutni egy négy, vagy ötnapos túra során. A kiírás szerinti táv körülbelül 110 km volt, ezt pedig feloszthattam négy erős, és öt lazább napra is, arra is lehetőségem volt, hogy egy rövidebb ötödik nap végén még körülnézhessek Kisvárdán is. Mivel nem tudtam dönteni ebben a kérdésben az indulásomig, úgy gondoltam, majd a túrán mérlegelek a fentebb leírt lehetőségek között.

Még kedden délután leszaladtam Kelenföldre, megvettem a jegyem és helyjegyem a másnap reggeli Holló IC-re Debrecenig, aztán összekészülődtem odahaza. Szerda reggel már nem volt más dolgom, mint felkapni a már becsomagolt hátizsákomat és átbumlizni a városon a Nyugati pályaudvarra. A 6:23-kor induló Holló IC gyorsan leszaladt Debrecenbe, kilenc előtt pár perccel már meg is érkeztünk. A zsúfolt vonatról velem együtt leszálló tömeg gyorsan lesodort magával az aluljáróba, hiába kerestem Andrást a peronon, reményem sem volt megtalálni őt!

Bíztam abban, hogy túratársam, aki már egy hónapja is elkísért Berettyóújfalutól Hencidáig, csak észrevesz valahogy a folyamként hömpölygő emberáradatban, végül az aluljáró túlsó végén, a feljáró lépcsőkorlátjánál vettem észre, ahogy a lépcsősoron felkaptató tömeget figyelte. Csak pár szót váltottunk, aztán átvágtunk a zsúfolt várótermen és kiléptünk a kapun a kora délelőtti napsütésbe. Most is szerencsém volt a túrám időpontjával: hétvégén egy hidegfront haladt át az országon, csak keddre tisztult ki az idő, hagyta el a front felhőzete kelet felé az Alföldet. Lassú melegedést jósoltak a következő napokra a meteorológiai jelentések, sok napsütéssel, tehát számomra abszolút ideális túraidővel.

Pár lépéssel elértük Andrással az állomásépület előtti kis parkolót, ahol a felesége már várt minket, hogy aztán a családi autóval kifuvarozzon bennünket Debrecen határába, a volt Halápi csárdához. Sűrűn járnak arrafelé a forgalmas 48-as úton a helyközi buszok is, de így még gyorsabban juthattunk ki a gyalogtúránk kezdőpontjára! Fél tíz felé már ki is kászálódtunk az autóból a csárdához vezető homokos út kezdeténél, elbúcsúztunk csinos sofőrünktől és elgyalogoltunk a talán százlépésnyire található csárda épületéig. Itt lemálháztunk, elővéve a füzetemet pecsételni akartam a tájvédelmi körzet táblájának oszlopán lévő kéktúra bélyegzővel, de aztán rájöttem, hogy az előző túrám végén két stemplit is nyomtam a füzetbe, így letudva a pecsételés gondját a következő túrára való indulásomkor. Gyorsan bekaptunk még egy-egy szendvicset, aztán én még körbesétáltam a volt csárda mostanra már lassan pusztuló épületét és készítettem pár fényképet róla. Végül háromnegyed tíz felé kaptuk a hátunkra a zsákokat és vágtunk bele a túra érdemi részébe.

A már rég bezárt Halápi csárda lassan pusztuló épülete az Alföldi Kéktúra útvonala mellett áll
A már rég bezárt Halápi csárda lassan pusztuló épülete az Alföldi Kéktúra útvonala mellett áll 1.


A már rég bezárt Halápi csárda lassan pusztuló épülete az Alföldi Kéktúra útvonala mellett áll
A már rég bezárt Halápi csárda lassan pusztuló épülete az Alföldi Kéktúra útvonala mellett áll 2.

Már az előző túrám második felében, Létavértesről továbbindulva belekóstoltam a homok világába, de ezt a túrámat végig a Nyírség homokos útjain kell majd megtennem. Ebből a szempontból örültem a hétvégi fronttal érkezett áztató esőnek, bíztam abban, hogy a nedves homok járhatóbb lesz majd, nem fogok bokáig süppedni bele minden lépésemnél! A csárda melletti útelágazásban balra tértünk és a térképemen Sámsoni útként jelzett jól kitaposott, homokos úton baktattunk tovább. Tényleg jót tett az eső a homoknak, nem porzott a lábunk alatt és járni is eléggé kellemes volt rajta. De nem sokáig maradtunk ezen az úton, pár perc után jobbra, homokos keréknyomokra térítettek bennünket a szórványos kék sáv jelzések. Kellemes erdőjárás volt ez, akácos vegyes erdőben kanyarogtak alattunk a keréknyomok, nagyjából északkelet felé tartva.

Beszélgetve, kényelmes tempóban ballagva fél tizenegy felé pillantottuk meg magunk előtt a Zsuzsi vasút vágányait, a keréknyomok felkapaszkodtak a töltésre és keresztezték a síneket. A térképről emlékeztem arra, hogy érintjük majd a vasútvonalat, viszont nem kell kereszteznünk azt. Hátrafordultunk és észre is vettük a kelet felé az erdőbe betérő, utunkból kiágazó keréknyomokat. A ritkás jelzések ezeken haladtak tovább, egy irtásfolt mellett elsorjázva kis kapaszkodóval értük el a Hármas-hegy gerincét. Rátértünk a gerincen vezető ösvényre és végighullámvasutaztunk rajta a dombtetők között. Háromnegyed tizenegy felé, nagyjából egy órás menet végén pillantottuk meg magunk előtt a legmagasabb, 151 méter magas tetőn álló új kilátótornyot, pár perc múlva már a tövében málháztunk le, a pihenőpadoknál.

Feltűnt előttünk a Hármashegyi kilátó
Feltűnt előttünk a Hármashegyi kilátó


Csak a kilátóhoz érve látszott, milyen impozáns magasságú a favázas torony
Csak a kilátóhoz érve látszott, milyen impozáns magasságú a favázas torony


Kilátás a távoli Debrecenre a torony legfelső szintjéről
Kilátás a távoli Debrecenre a torony legfelső szintjéről

A 25 méter magas faszerkezetű torony 2014-ben épült fel egy korábban itt állott 14 méteres kilátó helyére, gyorsan fel is kaptattunk a 101 lépcsőfokon a kilátóteraszra. Minden irányból erdőség vett körül bennünket, kelet felé tekintve jól láthatóak voltak Debrecen lakótelepeinek házai, próbáltuk felfedezni közöttük a Nagytemplom tornyait, de nem jártunk szerencsével! Kifújtuk magunkat odafenn, minden irányban megnézve a panorámát, de a reggeli, kicsit még párás levegőben nem láttuk a romániai Bihar-hegységet, pedig a kilátó tövében az ismertető tábla szerint azt is látnunk kellett volna – persze csak tiszta időben. Kicsit még elnézelődtünk odafenn, aztán leereszkedtünk a hosszú lépcsősoron a pihenőpadokhoz. Itt nem álltunk meg nagyobb pihenőre, hiszen már csak alig félórás menetre lehettünk a Zsuzsi vasút Hármashegyalja végállomásától.

Erdei úton a kisvasút végállomása felé
Erdei úton a kisvasút végállomása felé

A kilátótól továbbindulva még végigjártuk a hosszú gerinc északi részét is, aztán leereszkedtünk a pihenőközpont rétjére. Elhaladva a pihenőpadok, az esővédő házikó és az erdei játszótér mellett negyed tizenkettő felé értük el a végállomás épületét. A kiírt menetrendben láttuk, hogy a szerdai nap üzemszünet a kisvasúton, nem is állt egyetlen szerelvény sem az állomáson! Körülnéztünk pár perc alatt az épületben, aztán elballagtunk a mellette lévő padokig, ott raktuk le a hátunkról a batyukat. Ettünk, ittunk egy keveset, én körülsétáltam az épületet, pár képet készítve róla, aztán fél tizenkettő felé fel is kerekedtünk, hogy folytassuk az utunkat.

Hazánk legöregebb keskeny nyomtávú vasútjának első 20 km-es szakaszán 1882-ben indult meg a forgalom. A 950 mm-es nyomtávolságú pályán elsőként a Zsuzsi nevű gőzős (innen származik a vasút neve is) vontatta a gúthi erdőkben kitermelt faanyagot, majd 1923-tól már személyforgalmat is lebonyolítottak rajta. A vonal hossza a többlépcsős fejlesztésnek köszönhetően egyre nőtt, 1950-re a pályahossz már 49 km volt és elérte Nyírbéltelket is. A 950 mm-es nyomtáv meglehetősen szokatlan volt Magyarországon, ezért az államosítást követően a MÁV kezelésébe került kisvasutat átalakították 760 mm-esre, ami az általánosan elterjedt keskeny nyomtáv hazánkban. Ekkor nyugalmazták a névadó Zsuzsi gőzöst.

Elhaladtunk a pihenőközpont rétje mellett is
Elhaladtunk a pihenőközpont rétje mellett is


A Zsuzsi vasút végállomásának modern épülete
A Zsuzsi vasút végállomásának modern épülete


Üresek a peronok, a szerdai nap üzemszünet a kisvasútnál
Üresek a peronok, a szerdai nap üzemszünet a kisvasútnál

Sajnos, ez a kisvasút sem kerülhette el az 1970-es években a sorsát, vágányainak nagy részét a gazdaságtalan üzemeltetésre hivatkozva felszedték, csak a Debrecen közelében lévő 16 km-es szakasz maradt meg a nagy társadalmi nyomás eredményeképpen, vagyis az a rész, melynek most érkeztünk a végállomására. Üzemeltetését a Debreceni Közlekedési Vállalat vette át, és bár 1995-ben ismét megpróbálták bezárni, az aláírásgyűjtés megint megmentette a kisvasutat. A sokat megélt erdei vasutat a jelen évtized elején felújították, és most is szolgálja a szabadba vágyó debrecenieket.

Egy jó darabig a kisvasút már felszámolt szakaszának pályáján ballagtunk, könnyen járható homokos utakon, keréknyomokon. A következő pihenőnket fél egy felé tartottuk a térképen is jelzett, 143,8 méteres magassági pont közelében, egy óriási tölgy tövében, aztán beszélgetve ballagtunk tovább. Egy óra felé egy már lakatlan tanya mellett elhaladva pillantottuk meg az úttól nem messze a következő kilátót. Elsétáltunk odáig, itt is lenn a tövében, a padokon hagyva a zsákokat felkapaszkodtunk a torony kilátószintjére. Az erdőhatáron álltunk, az erdős puszták peremén, körbepillantva itt is felismerhetőek voltak a pár méter magas, füves homokhalmok. Ahogy továbbindultunk a keréknyomokon, tűnt csak fel az eddig szórványosan előforduló kék sáv jelzések hiánya. Rosszat sejtve ránéztem a hátizsákom vállpántján lévő GPS kijelzőjére, hát szerinte több száz lépésnyire a kéktúra útvonalától álltunk a semmi közepén! A kijelző szerint már az imént érintett kilátó sem a kéktúra útvonala mellett állt!

Kilátó az erdős puszták peremén
Kilátó az erdős puszták peremén


Kilátás a toronyból az erdős pusztákra
Kilátás a toronyból az erdős pusztákra

Nem volt mit tenni, megfordultunk és visszakullogtunk az Alföldi Kéktúra nyomvonalára. Jó, hogy menet közben folyamatosan beszélgettünk, de azért jobban is figyelhettem volna a jelzésekre! Elérve az útelágazást már jól látható volt a tévedésünk oka: ott, ahol a kék sáv jelzések egyenesen indultak tovább, alig járt keréknyomokon, mi maradtunk a kitaposott, homokos úton! Megfogadtuk, hogy ezentúl jobban fogunk figyelni a jelzésekre, de olyan ritkásan voltak felfestve, hogy sokszor percekig fel sem tűnt a hiányuk! Nem is olyan soká belefutottunk a következő elkeverésbe. Ezen az erdei szakaszon is a jelzések hiánya tűnt fel, persze a GPS itt is pontosan mutatta, mennyivel tértünk le az utunkról. Itt szerencsére csak négyszáz lépést kellett visszaballagnunk addig az útelágazásig, ahol a kéktúra balra fordult. Alaposan megvizsgálva a környező fákat egyiken sem láttunk jelzést!

Innen már gyorsan elértük az erdő szélét, a tanyák melletti megművelt földeket. Sűrűn irányt váltva vágtunk át közöttük, aztán kiértünk a Nyírmártonfalvára vezető aszfaltútra. Bár otthon rárajzoltam a kinyomtatva most is magammal hozott térképre az útvonalváltozást, viszont már nem emlékeztem rá, a térkép pedig benne volt a hátizsákom zsebében. A GPS-ben viszont még régi útvonal volt jelezve, meg is lepődtünk, amikor a kék sáv jelzések a vártnál sokkal korábban letérítettek bennünket az aszfaltcsíkról! Itt aztán tényleg figyeltünk a felfestett kék sáv jelzésekre, ennek köszönhetően eltévedés nélkül átnavigáltunk ezen a szakaszon is, pedig gyakoriak volt itt is az irányváltások a földutak között! Szóval, ha figyel az ember, itt sem vészes a helyzet! Három óra felé értük el a Buzitapusztára vezető széles, homokos utat, itt aztán meg is álltunk egy pihenőre.

Felmértük a térképen az előttünk álló szakaszt, úgy látszott, hogy fél hat felé érkezhetünk majd meg Nyíracsádra, ahol aztán András búcsút vesz majd tőlem, és megvárja a feleségét, aki autóval érte jön majd. Meg is érkeztünk Buzitapuszta központjába háromnegyed négy felé, itt a buszfordulónál álló fakereszttől az addigi homokos út aszfaltburkolatot kapott. Végigtalpaltunk a falucskán, elhaladtunk a nyíracsádi önkormányzat által üzemeltetett Kék Túra vendégház előtt (Tel.: 52 206 410), aztán a településvégi karámok után lassan magunk mögött hagytuk a falucskát. Itt hívtak jobbra bennünket a kék sáv jelzések, a fakerítések mellett induló homokos útra.

Homokos úton értük el Buzitapusztát
Homokos úton értük el Buzitapusztát


A falucskában áll a Kék Túra vendégház
A falucskában áll a Kék Túra vendégház

Végigbaktattunk a karámok mellett, aztán egy erdőfolt szélén, később kiértünk a megművelt földekre, végül fél öt felé fordultunk rá a Nyíracsádra vezető homokos útra. Ezen is talpaltunk egy sort, és már láttuk magunk előtt a település szélső házait, amikor a kék sáv jelzések egy útelágazásban jobbra térítettek bennünket, vissza az erdőfoltok, mezők közé. Végül egy másik földútra ráfordulva értük el a falut, itt az eddigi utunk folytatásán, a Pozsonyi utcán indultunk tovább a faluközpont felé. A pecsételőhelyek fóruma szerint a hivatalos kéktúra bélyegző a Ligetalja Közművelődési és Turisztikai Központban lelhető fel, azonban szerdán ez az intézmény már délután négykor bezárt. Így aztán az utunkba eső első kocsmában, a Bajor sörözőben próbálkoztam meg a pecsételéssel, a hölgy első szóra bele is nyomta a füzetembe a céges bélyegzőt, azonban ezen nem nyíracsádi cím szerepelt! Na mindegy, a kikért két üveg Borsodit azért felhajtottuk, csak azután indultunk tovább pecsétkeresőbe.

Egészen a központig beballagtunk, megcsodáltuk a kis tér parkjában álló, szépen felújított Árpád kori templomocskát és a mellette álló haranglábat, aztán a szomszédos Viking sörözőbe is betértünk. Itt már megfelelő volt a céges bélyegző, persze itt is elfogyasztottunk egy-egy sört. Nekem még fel kellett töltenem a vízkészletem éjszakára, oda is adtam a pultos hölgynek a túra közben kiürült kétliteres törhetetlen palackomat, hogy töltse fel csapvízzel. Csak félig-meddig figyeltem oda, amikor említette, hogy feltöltheti ásványvízzel is, azt sem reagáltam le, hogy mindezt félliteres ásványvizes palackokból teszi. Csak az árán akadtam ki, amikor közölte, hogy nyolcszáz forint lesz. Hinnye, a betyár mindenségit! De ekkor már nem volt mit tenni, kifizettem életem legdrágább két liter ásványvizét, aztán elsüllyesztettem a palackot a zsákomba.

Nyíracsád - Árpád-kori templom és harangláb
Nyíracsád - Árpád-kori templom és harangláb 1.


Nyíracsád - Árpád-kori templom és harangláb
Nyíracsád - Árpád-kori templom és harangláb 2.


Nyíracsád - Viking söröző
Nyíracsád - Viking söröző

Elbúcsúztam Andrástól, nem vártam már meg a felesége érkezését, indultam tovább az utamon, mivel már elmúlt hat óra, nekem pedig még sátorozó helyet is kellett keresnem magamnak. A Dózsa György utcán, aztán a folytatásán, a Sport utcán hagytam magam mögött a települést és továbbindultam a Nyírlugosra vezető keskeny aszfaltúton. Innen térítettek le a kék sáv jelzések vagy félórás gyaloglás után jobbra, mezőszéli keréknyomokra. Jobbra megművelt földek feküdtek, balra dzsindzsás erdőszél húzódott, beballagtam az úton vagy ötszáz lépést és ott kezdtem el helyet keresni a sátorveréshez.

Jobbra, a földeken nem sok esélyem volt, ezért inkább balra tekingettem, így vettem észre az erdősáv túlsó oldalán egy füves területet. Áttörtettem a dzsindzsában a túlsó oldalra, itt rég nem használt füves keréknyomok vezettek az utammal párhuzamosan, a mellette fekvő füves térség pedig így, közelről megszemlélve is alkalmasnak tűnt a sátorozásra. Nem is sokat teketóriáztam, felütöttem a sátrat, aztán bedobálva a holmim azonnal be is költöztem. Hazatelefonáltam, hogy minden rendben, lediktáltam a sátor pozícióját, aztán még a kikapcsolása előtt ellenőriztem a GPS-en az aznap megtett távot: 28,5 kilométert gyalogoltam összesen, 243 méter szintemelkedéssel. A térkép szerint már csak párszáz lépésnyire lehettem itt a Gánás-hegy erdejétől. Tehát a napi táv elég sok volt, ezért úgy döntöttem, hanyagolom a túra öt egyforma hosszú napra való felosztását, vagy négy napba zsúfolom be a menetet, hasonló napi távokkal, vagy egy rövid ötödik nap végén még körülnézek hazautazás előtt Kisvárdán.

Megvacsoráztam, megágyaztam magamnak, aztán a hálózsákon végigfeküdve még sokáig hallgattam zenét a mobilomról, mire este kilenc óra felé elálmosodtam és a hálózsákba belebújva eltettem magam másnapra.



-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats