UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2016. augusztus 24.
Berettyóújfalu, vasútállomás - Hencida és Bojt közötti horgásztó

Pontosan egy hónappal azután indultam a következő túrámra az Alföldi Kéktúra útvonalán, hogy befejeztem az előzőt a berettyóújfalui vasútállomáson. Most is egy ötnapos túrára készülődtem össze odahaza, még kedd délután megvéve a vasúti jegyet a szerdán reggel 05:55-kor a Keletiből induló Hargita nemzetközi Intercity vonatra. Szerdán reggel ötre kimentem a házunk melletti buszmegállóba és lezötykölődtem az érkező 250-essel a dombról a Kelenföldi pályaudvarnál lévő buszvégállomásra, ahol gyorsan váltva a 4-es Metróra háromnegyed hat előtt pár perccel már fel is caplattam a lépcsősoron a Keleti indulási csarnokába. Azt hittem, ott áll majd a vonat, de a tájékoztató tábla szerint ki kellett gyalogolnom hozzá a külső harmadik vágányhoz. Mire elhelyezkedtem a hosszú szerelvény utolsó kocsijában, már indult is vonat.

Előző hétvégén egy hidegfront vonult végig az országon, meglehetősen sok csapadékot okozva, ezért kicsit féltem attól, hogy iszapbirkózássá válik majd a túrám a sáros földutakon, de az ablakon kibámulva láttam, a mezőkön beitta már a leesett eső javát a föld. Az időjárás jelentések egyhangúan ragyogó napsütést jósoltak a hét második felére, fokozatosan melegedő idővel, hétvégére már a 32-33 Celsius fokos hőséget sem tartották kizártnak. De az indulásomkor, szerdán reggel még kellemesen hűvös volt az idő, és élénk nyugati szél fújt a nemrégen elvonult hidegfront nyomán. Habár az anorákom, mint mindig, úgy most is ott volt a málhámban, de alapos okom volt azt gondolni, hogy nem kell majd elővennem az utam során!

Az intercity lendületesen haladt egészen Püspökladányig, de ott aztán a V43-as mozdonyt lecserélve egy M41-es dieselre nekiindultunk a Biharkeresztes és tovább, Nagyvárad felé vezető villamosítatlan szárnyvonalnak, ahol aztán csak lassú döcögéssel tudtuk folytatni az utat. Végül néhány perc késést összeszedve kilenc után nem sokkal gördült be a szerelvény a berettyóújfalui állomásra. Fürgén lecihelődtem az utolsó kocsiból, és elindultam a távoli állomásépület felé, közben persze járt a szemem, mint a jojó, kerestem az útitársamat, aki önként csatlakozott a túrám első napjára. Persze nem volt nehéz kiszúrni az épület előtt várakozó hátizsákos alakot, és ő is észrevett, hiszen én voltam az egyetlen utas, aki méretes hátipakkal szállt le, kezeiben két piros-fekete túrabottal.

András azon kevesek közé tartozik, akik rendszeresen olvassák a honlapomat, és amikor látta, hogy közeledek az Alföldi Kéktúra útvonalán Debrecenhez, a lakóhelyéhez, írt egy levelet, hogy szívesen csatlakozna hozzám egy napra. Miután jeleztem, hogy semmi kifogásom a közös túra ellen, erre a napra esett a választásunk. Itt viszont lett egy kis kavarodás, ugyanis korábban szerettem volna indulni, még az előző ünnepi hétvégén, és most, 24-én lett volna a túrám utolsó napja, de augusztus 20-ra más családi programom adódott, ráadásul szombat este a hidegfront is megérkezett, ahogy jósolták, így az indulás elnapolódott. Viszont a közös túranap dátuma sziklaszilárd volt, ezért aztán lekezeltem Andrással a peronon, aztán a váróteremben gyorsan elintéztem a pénztárablaknál a pecsételést. Most is az állomás hosszú névbélyegzőjével kaptam stemplit a füzetembe, de a pénztáros hölgy még nyomott mellé önként egy dátumbélyezgést is. Az épületből kilépve bekapcsoltam a GPS-t, megvártam, hogy pontosan mutassa a helyzetemet, akkor lenulláztam és feltettem a szokásos helyére: a hátizsákom jobb vállszíjára rögzített tokjába. De nem a Berettyó gátja felé indultunk, az Alföldi Kéktúra útvonala felé, hanem tettünk először egy nagyobb sétát a városban.

Berettyóújfalu - Kádár vitéz szobra a Szent István téren
Berettyóújfalu - Kádár vitéz szobra a Szent István téren


Berettyóújfalu - A református templom
Berettyóújfalu - A református templom

Végigbaktatva az állomás rövid bekötőútján a széles Dózsa György utcán indultunk a városközpont felé. Elhaladtunk a 2014-ben újraindított tejporgyár kapuja előtt, itt egy némileg a múlt század ötvenes évei szocreál stílusára emlékeztető szobor örökítette meg ezt a jeles dátumot. Lassan elértük a belvárost, feltűnt előttünk a Kálvin téren álló református templom tornya. A város központi tere azonban a Szent István tér, itt áll a buszvégállomás és a Rendezvényház szomszédságában Kádár vitéz lovasszobra. Csak az előtte elhelyezett márványtábláról tudtuk meg, hogy Vitéz Kádár István a tatár seregekkel vívott csatában esett el Berettyóújfalu közelében 1658-ban. Körbenéztünk a téren, aztán továbbindultunk a Dózsa György utcán észak felé. Elballagtunk az általános iskola klasszicista épülete előtt, aztán elmaradt mögöttünk a katolikus templom is. Ez a forgalmas utca a 47-es főút városon áthaladó szakasza is, ennek a járdáján érkeztünk meg a városszéli körforgalomhoz, ahol a 42-es és 47-es főút keresztezi egymást.

Berettyóújfalu - Elballagtunk az általános iskola épülete előtt
Berettyóújfalu - Elballagtunk az általános iskola épülete előtt


Berettyóújfalu - Római katolikus templom
Berettyóújfalu - Római katolikus templom

Ekkor már tíz felé járt az idő, közel egy órája talpaltunk a városban, megálltunk hát egy pihenőre a körforgalom melletti füves területen álló kis büfénél és megittunk egy-egy sört. Üldögéltünk pár percet a fedett asztaloknál, de nem volt sok maradásunk, a zaj miatt pedig szó sem lehetett komolyabb pihenésről. Továbbindultunk, hogy a rettenetesen forgalmas 42-es főút szélén, a padkán gyalogolva meglátogassuk még az innen mintegy két kilométerre, a főúttól nem messze álló Herpályi templomromot. Megmondom őszintén, ez a romlátogatás az én kívánságom volt, de aztán nagyon megbántam az ötletemet, amikor a tőlünk alig néhány centire elrobogó kamionok hosszú sorának menetszele szinte ráncigált bennünket a füves útpadkán!

De azért csak ledaráltuk ezt a távot is, és amikor nagyjából szemben voltunk az úttól pár száz lépésnyire álló magányos toronnyal, elindultunk a főútról letérve az itt húzódó víkendtelep egyik földútján a romtemplom felé. Az egyik teleknél éktelen kutyaugatás fogadott minket, aztán a kerítés mögött feltűnő gazda világosított fel bennünket, hogy a romok nem ezen az úton érhetőek el, hanem a következőn. Nosza, visszagyalogoltunk újra a főútra, szerencsére már csak kétszáz lépés erejéig. A következő utcácska tényleg egyenesen a romokhoz vezetett.

A Csonkatorony az egykori Herpály település XII. században épült monostorának egyetlen, még álló maradványa, ez egyben Hajdú-Bihar megye legrégibb építménye is. A monostor feltételezhetően a tatár dúláskor (1658-ban, lásd Kádár vitéz története!) rongálódott meg annyira, hogy sorsára hagyták, de a XIX. század elején még a templom mindkét tornya és a falai is álltak a feljegyzések szerint. Az északi tornyot 1842-ben bontották le, anyagát a Kálvin téren álló református templomba építették be. A fennmaradt déli torony megsínylette a II. Világháborút is, a harcok során több belövés is érte, de a hetvenes években helyreállították és régészeti feltárást is végeztek a torony környékén. Így tűntek elő a templom falai, illetve a pillérek alapozása. Ezeket kissé visszaépítve már elképzelésünk lehet arról, mekkora is lehetett a monostor mellé épített templom a fénykorában.

Berettyóújfalu - A város határában áll a Herpályi templomrom
Berettyóújfalu - A város határában áll a Herpályi templomrom


Berettyóújfalu - A torony egy másik nézőpontból
Berettyóújfalu - A torony egy másik nézőpontból

A romoktól továbbindulva még egy kérésem volt: szerettem volna pontosan onnan folytatni az Alföldi Kéktúrát, ahol egy hónappal korábban abbahagytam, vagyis a 47-es főút Berettyó hídjánál, ahol akkor a gátról letérve a vasútállomás felé vettem az utamat. Így aztán visszatértünk a városba, és a kertes házak közötti utcácskákon végigballagva értünk vissza a Dózsa György utcára, azon pedig a híd feljárójához. Lebaktattunk a gátra, itt aztán a város zaját magunk mögött hagyva tartottunk egy hosszabb pihenőt. A GPS kijelzőjére pillantva el sem akartam hinni, hogy már 9,5 kilométert jöttünk eddig, de ekkor már háromnegyed tizenkettőre járt az idő! Gyorsan megebédeltünk, aztán belevágtunk a túra számomra érdemi részébe, hiszen az eddig letalpalt majd’ tíz kilométeres út során egyetlen lépést sem tettünk még meg az Alföldi Kéktúra útvonalán!

Újra jöttek az unalmas töltéskilométerek, de most Andrásnak hála nem kellett szótlanul gyalogolnom, végigbeszélgettük szinte az egész utat! Egy rövid menettel elértük a felújított vasúti hidat, elővéve a fényképezőgépet egy-két fotót szerettem volna készíteni róla, de amikor bekapcsoltam a masinát, egy pillanatra feltűnt a kijelzőjén az alacsony telepfeszültség ikonja, aztán megmakacsolta magát, és többet szóba se állt velem! Ezen kissé meglepődtem, mert otthon aznap reggel vettem le töltésről a ceruza akksikat, amik ráadásul nem is voltak régiek, hiszen tavaly tavasszal vásároltam őket! Szerencsére mindig van nálam egy tartalék készlet, kicseréltem őket egy perc alatt, ezekkel aztán már méltóztatott működni a fényképezőgépem! Azt csak remélni mertem, hogy ezek majd tovább fogják bírni az előző készletnél!

Egy újabb pár perces gyaloglás végén már a 42-es főút Berettyó hídjánál álltunk, legnagyobb megdöbbenésemre innen jól látható volt a Csonkatemplom magányos tornya! Lefényképeztem innen is a talán két kilométernyire álló tornyot, aztán ballagtunk tovább. Nézelődve, beszélgetve róttuk a kilométereket, aztán körbepillantva felfedeztük, hogy több település templomtornya is látható a távolban. Szentpéterszeg templomtornya volt a legközelebb, ráadásul ez egyre nagyobbra is nőtt előttünk, ahogy közeledtünk hozzá. Jobbra a Berettyó túlsó partján lévő Váncsod templomtornya állt, a messze távolban pedig feltűnt Gáborján templomtornya is.

Berettyóújfalu - Közúti híd a Berettyó felett. Itt fejeztem be az előző túrámat.
Berettyóújfalu - Közúti híd a Berettyó felett. Itt fejeztem be az előző túrámat.


Berettyóújfalu - A vasúti híd a Berettyó felett
Berettyóújfalu - A vasúti híd a Berettyó felett


Berettyóújfalu - A 42-es út hídjától is látszik a Herpályi templomrom
Berettyóújfalu - A 42-es út hídjától is látszik a Herpályi templomrom

Szentpéterszegre nem megy be a kéktúra, mellette halad el a gáton, mi is csak leültünk tíz percre pihenni a falu alatt a Berettyóba torkolló csatorna zsilipjénél. Ekkor már kettő felé járt az idő, és úgy látszik, tényleg számított valamit a hétvégi hidegfront, ugyanis kellemes túraidő alakult ki kora délutánra, még a mérsékelt északkeleti szél is hűsítően hatott. Persze a nap sütött hétágra, egyetlen felhő sem volt az égen, ilyenkor lehet jól leégni! Bár én már eléggé barnára sültem a nyári alföldi túrák során, azért hazaérve csodálkozva konstatáltam, hogy a nyakam mégis lekapta egy kicsit a nap!

Folytatva az utunkat már egyre közelebb került hozzánk Gáborján templomtornya, végül negyed négy felé értük el a falut. Itt a gát egyszerűen beleszaladt a Rákóczi utcába, ezen érkeztünk meg a faluközpontba. Eltikkadt vándorokként estünk be az Éva presszóba és itt is kértünk magunknak két sört, aztán kiülve a terasz napernyője alá sziesztáztunk egy sort. Negyedóra múlva indultunk csak tovább, aztán végigsétálva a hosszú Fő utcán csak a faluvég felé közeledve tértünk jobbra, hogy a rövid Hajnal utcán visszakapaszkodjunk a Berettyó gátjára. Újabb eseménytelen gátkilométerek kezdődtek itt, és bár már messziről láttuk a következő falu, Hencida templomtornyát, mi nem egyenesen tartottunk feléje, hanem körbejártuk a gáton a folyó egyik nagy omega kanyarját.

Kilátás a gátról a kanyargós Berettyóra
Kilátás a gátról a kanyargós Berettyóra


Gáborjáni házak
Gáborjáni házak


Gáborján református temploma
Gáborján református temploma


Egy időre a töltés eltávolodott a Berettyótól, hogy átvágjon a Csere-erdőn, itt egy őzike tűnt fel előttünk a gáton, kíváncsian figyelt bennünket, még azt is kivárta, hogy elővegyem a fényképezőgépem az övtáskámból és készítsek róla pár képet. Néhány perccel később, már Hencidához közeledve kerékpárosokat vettünk észre, velünk szemben tekertek a gát koronáján futó keréknyomokon. Félreálltunk előlük, de megálltak mellettünk, és mint kiderült, ők is az Alföldi Kéktúrát járták, négy nappal korábban indultak Sátoraljaújhelyről. Igazi családi csapat voltak, magam korabeli nagyapából, jó harmincas fiából valamint a kiskamasz unokából állt a társaság, és ahogy a szavaikból kiderült, megpróbálták minél pontosabban követni az Alföldi Kéktúra útvonalát!

Ahogy hallottam és tapasztaltam, az Alföldi Kéktúra teljesítőinek többsége kerékpáron járja be az egészet, vagy legalábbis egy részét a távnak, és bizony sokszor a rossz földutak helyett a kényelmesebb aszfaltutakat választják a települések, pecsételőpontok között. Na, ez a csapat volt a kivétel ez alól, de látszott is a kerékpárjaik állapotán, mert bizony eléggé sárosak, porosak voltak azok a többnapi menet után! Pár percig elbeszélgettünk velük, említették, hogy most Mezőtúrig szeretnének tekerni, aztán csak valamikor később folytatnák onnan az útjukat.

Magányos őzike keresztezte az utunkat Hencida előtt a gáton
Magányos őzike keresztezte az utunkat Hencida előtt a gáton


Már közeledünk Hencidához
Már közeledünk Hencidához

Elbúcsúzva tőlük már hamar elértük Hencidát, ami egyáltalán nem egy kéktúrázó-barát település! A kék sáv jelzések útvonaláról letérve vagy kilométernyit kellett a hosszú Kossuth utcán talpalnunk, mire elértük a központban lévő kis vegyesboltot, vagyis a pecsételőhelyet. Persze itt is kértünk egy-egy sört, aztán kiültünk a bolt melletti ház kapujának lépcsőjére egy rövid pihenőre. Kissé késve kapcsoltam, hogy nekem itt bélyegeznem is kellene, így aztán visszaballagtam, nyomtam a pecséttel egyet a füzetembe, aztán vettem még négy AA elemet is, hátha szükség lesz még rájuk az utam során, hiszen már most is a tartalékkészlet akkumulátor volt a fényképezőgépemben! Lassacskán megittuk a söreinket, és elbúcsúztunk Andrással egymástól. Ő hazatelefonált, hogy ide, Hencidára jöjjön érte Debrecenből a felesége, én pedig szedelődzködtem, hogy továbbinduljak, mert mégsem verhettem fel a sátram éjszakára itt a falu közepén!

Hencida, református templom
Hencida, református templom

Ekkor már háromnegyed hat felé járt az idő, a térképen pedig felmértem, hogy nagyjából még órányira lehetek a már otthon a sátorozásra kiszemelt, a mezők közepén fekvő horgásztótól. A tóba benyúló félszigeten a Google Earth légifényképei szerint kellett lennie egy kis pihenőhelynek, a fák pedig védték a nyugati szelek elől. Végigtalpaltam tehát visszafelé is a Kossuth utcán, aztán a falu szélén átkeltem a Berettyó hídján, így most átkerültem a déli partjára. Pár száz lépést még a faluk közötti keskeny országúton baktattam, aztán letértem róla egy dél felé induló, széles makadámútra. A földutak között váltva egy sarkos bal-jobb fordulóval a Tucskó-erdő mellé kerültem, a szélső fák mellett ballagtam vagy kilométernyit az itt vezető kátyús keréknyomokon, aztán amikor kifordultam a sással, náddal benőtt Hencida-Csereerdő-csatorna partjára, már csak alig járt, füves keréknyomok voltak alattam.

Egy kis átereszen átkelve a csatorna déli partjára már pár perc alatt elértem a horgásztó sarkát, aztán hamar megtaláltam a tóba benyúló kis félszigetet is, a kéktúra útvonala épp előtte vezetett el. Egy nyikorogva forgó szélkerék mellett elhaladva kiértem a tisztásra, ami aztán egy pillanat alatt elnyerte a tetszésemet! Minden oldalról fák vették körül a magas füvű, sima talajú rétet, egy védett zugot teremtve ezzel a kopár mezők között. A nádfedelű esővédő házikó mellett találtam meg a legjobbnak tűnő helyet, itt aztán pár perc alatt összeütöttem a sátrat és be is költöztem izibe. Mielőtt kikapcsoltam volna a GPS-t, a kijelzőjére tekintve láttam, hogy ezen a túranapomon 29,8 km-t haladtam 188 m szinttel, ebben persze benne volt a majdnem tíz kilométeres berettyóújfalui városnézés is, viszont nem lett belemérve az a párszáz lépés, aminek az idejére a GPS önkényesen kikapcsolt még Hencida előtt a gáton. Hazatelefonáltam, hogy túléltem a napot, lediktáltam a sátor pozícióját, aztán megvacsoráztam és egy kis zenehallgatás után (most Vangelis volt a soros a Tűzszekerekkel) el is tettem magam másnapra.

A Berettyó Hencida határában, a hídról fényképezve
A Berettyó Hencida határában, a hídról fényképezve


Még a fényképész árnyéka is látszik a híd melletti kaszálón
Még a fényképész árnyéka is látszik a híd melletti kaszálón


Esővédő házikó a horgásztó melletti tisztáson
Esővédő házikó a horgásztó melletti tisztáson. Mellette ütöttem fel pár perccel később a sátram.


-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats