UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2016. május 22.
Szarvas - Mezőtúr, vasútállomás

Kellően fáradt voltam ahhoz, hogy átaludjam az éjszakát, és bár párszor felébredtem a sötétben, annyira soha nem zavart a lagzi zenéje, hogy ne tudtam volna visszaaludni. Persze szokás szerint most is korán keltem, négy óra felé elkezdtem komótosan készülődni. Megreggeliztem, elmentem a mosdóba mosakodni aztán mindent összepakoltam és fél hatra lebontottam a sátrat is. Még röviden hazatelefonáltam, hogy minden rendben van és este érkezem majd haza, aztán háromnegyed hat felé bekapcsoltam a GPS-t, hátamra kanyarítottam a zsákot és a lagzi romjait takarító pincérek mellett elhaladva kiléptem az Ifjúsági Tábor kapuján. Több mint harminc kilométer állt előttem a mezőtúri vasútállomásig, és igyekeztem minél nagyobb távot megtenni a kora reggeli hűvösben, mielőtt beüt a déli hőség. A tempóm ismeretében a délután öt órás vonatot céloztam meg, ennek az elérése eléggé szűkre szabta az időkeretet, de jó időbeosztással tartható volt.

Kilátás a közúti hídról a Holt-Körösre, és a távoli gyalogoshídra
Kilátás a közúti hídról a Holt-Körösre, és a távoli gyalogoshídra

A táborhoz vezető egyenes úton visszaballagtam az Erzsébet-liget parkjának sarkáig, ahol a szemből érkező kék sáv jelzések letértek erről az útról a fák közötti sétányokra, és én is befordultam azokat követve a még félhomályos erdőbe. Sűrűn váltva a murvás és aszfaltos sétautak között átvágtam a parkon, aztán a halászcsárda épülete mellett bukkantam ki a fák közül. Rátértem a még kihalt 44-es főút városon átvezető szakaszára, átballagtam a közúti híd járdáján a Holt-Körösön, aztán a Bolza kastély után jobbra tértem arra a sétálóutcára, ami az evangélikus templomhoz vezetett. Elhaladtam a Galéria Grill zárt ajtaja előtt – előző nap az árnyékos külső asztalainál töltöttem a késő délutánt –, aztán a templom mellett balra elhaladva egy keskeny utcán legyalogoltam a holtág partjára.

Egy sétányra fordítottak a kék sáv jelzések, egyre messzebb kerülve a vízparttól, ezen az úton pár perc alatt megérkeztem a Történelmi Emlékút kezdetéhez. Áthaladtam a szépen faragott székelykapu alatt, aztán az ösvényen eloldalaztam egy kis horgásztó mellett. Egy kis kaptatón felmásztam az árvízvédelmi gát koronájára és ezen indultam tovább. Megkezdődött hát a gáttúra, ami aztán rövid megszakításokkal egészen Mezőtúrig fog tartani! Fenn a gáton emlékművekre emlékeztető kopjafák álltak, tövükben a táblák a magyar történelem egy-egy jeles eseményére hívták fel a figyelmet. Azt hiszem, valamiféleképp a megtett út arányos lehetett az évszázadok múlásával, mert ahogy a jelen felé haladva az események sűrűsödtek, úgy a faoszlopok is egyre sűrűbben álltak a gát koronáján. Ahogy utólag utánamértem a Google Earth légifényképein, az emlékút nagyjából kilométeres, tehát magától értetődően adódik az egy év/méter arányosság.

A Történelmi Emlékút kezdetén álló székelykapu
A Történelmi Emlékút kezdetén álló székelykapu


A Történelmi Emlékút kopjafái
A Történelmi Emlékút kopjafái

A Történelmi Emlékút ott ért véget, ahol egy utca keresztezte a gátat, itt tábla hívta fel a figyelmet, hogy balra, a vízpart felé letérve juthatunk el a történelmi Magyarország közepét jelző emlékműhöz. Nem jelentett nagy kitérőt, ezért leszaladtam a gátról és talán kétszáz lépés után meg is érkeztem a kis park közepén, egy halmon álló szimbolikus malomhoz. A mellette elhelyezett emléktábla szerint az ország földrajzi középpontját még az 1880-as években határozta meg Mihályfi József szarvasi tanár, maga az emlékmű pedig 1939-ben készült el. Készítettem az emlékműről pár képet, aztán lesétáltam a vízpartra és leültem pihenni a parti stégre. Nagyjából háromnegyed órát jöttem idáig a tábortól és a térképet elővéve úgy láttam, nagyjából négy és fél kilométerre, vagyis valamivel több, mint egy órai járóföldre vagyok a komptól. Úgy döntöttem, az odáig vezető utat lezavarom egy menetben, hiszen végig a jól járható gáton kell majd haladnom.

A történelmi Magyarország középpontját jelző emlékmű
A történelmi Magyarország középpontját jelző emlékmű


A Szarvasi-Holt-Körös az emlékműnél
A Szarvasi-Holt-Körös az emlékműnél

Visszatértem hát az árvízvédelmi gátra és továbbindultam rajta. A következő útátjárónál sajnos véget ért a töltés tetején futó gyalogút, keskeny betonozott út kezdődött, ami egyáltalán nem volt talpkímélő, de bíztam abban, hogy mihamarabb véget ér majd! De kitartott alattam majdnem két kilométert, és miután lefordult balra, újra csak keréknyomok indultak tovább a gáton. Eddig a pontig se voltak sűrűn a kék sáv jelzések, hiszen nem volt mire festeni őket, de ezután végleg eltűntek, azonban a térkép egyértelműen mutatta, hogy el kell gyalogolnom egészen addig a pontig, ahol a Szarvasi-Holt-Körös gátja belefut a Hármas-Körös fő árvízvédelmi töltésébe, és ott egy éles kanyarral délnyugat felé fordulva a másik gáton kell folytatnom az utam.

Fél nyolcra el is értem a gátak találkozását, itt aztán felkapaszkodva a kissé magasabb és szélesebb töltésre elindultam a kompállomás felé. Már jó ezer lépésnyit talpalhattam a gáton, amikor észrevettem, hogy a Szarvasi-Holt-Körös kezdeténél lévő szivattyútelepnél elhelyezett kéktúra jelzőtábla a szemből érkezőket letérésre buzdítja a gátról, méghozzá arra az útra, ami a korábban a gátról letért betonút folytatása lehetett! Tehát a térkép és a GPS által jelzett útvonaltól eltérően levágta a kéktúra a gátak elágazásáig vezető kitérőt! Mérgelődtem egy sort a figyelmetlenségem miatt, mert a gátról letérő jelzéseket elnézve gyalogoltam feleslegesen vagy egy kilométert, de most már késő bánat! Megrántottam a vállam: végül is belefér! Egyébként úgyis a hosszabb távval kalkuláltam a túrán, tehát nem kellett többet mennem, mint amennyit terveztem!

Gáttúra a Körös árvízvédelmi töltésén
Gáttúra a Körös árvízvédelmi töltésén


A Szarvasi-Holt-Körös kezdete a gát védett oldalán
A Szarvasi-Holt-Körös kezdete a gát védett oldalán

Aztán megérkezett a gátra a Szarvasról jövő aszfaltút, keresztezte azt és leszaladt a túlsó oldalán. Erre rátérve ballagtam el a közeli kompkikötőig. Éppen nyolcra értem le a partra, pont akkor, amikor a komp a túlsó oldalról elindult felém. Még éppen volt annyi időm, hogy a parton elhelyezett táblákról kibogarásszam, mennyibe kerül a viteldíj és elővegyem a hátizsákból a pénztárcám, már meg is érkezett a komp az innenső partra. Miután legurult róla az egyszem autó, amit áthozott, felugrottam rá, és már nyújtottam is az előkészített 60 Ft-ot, de a kompos csak legyintett, és ő is a „kék útról” kérdezett, hogy honnan, merrefelé megyek rajta? Még a kikötés után is elbeszélgettünk pár percet, aztán kiszállva elballagtam a pihenőpadig, és sziesztáztam rajta egy sort. Ittam egy keveset, aztán negyed kilenc felé kanyarítottam a hátamra ismét a hátizsákot.

Felkaptattam az országúton a gátra, megcsodáltam a töltés oldalában álló terméskő emlékművet, ami a 2006-os árvíz legmagasabb vízszintjét mutatta. Úgy szemre megsaccolva nem sok hiányzott ahhoz, hogy a víz átbukjon a gáton! Készítettem róla pár fényképet, aztán az aszfaltról lefordulva a gát koronáján futó keréknyomokon indultam tovább. A túra legegyhangúbb szakasza kezdődött itt, monoton tempóban róttam a kilométereket egymás után. Újra bevezettem a háromnegyedórás menet és negyedórás pihenés ritmusát, így egyrészt el sem fáradtam, másrészt jól tervezhető volt az előttem álló távolság. Az első negyedórában még adtak némi árnyékot az ártéri oldalon az erdő fái, de aztán északiról keletire fordult a töltés iránya és azon a részen már szemből kaptam a napot, az árnyékoktól pedig több órára elbúcsúzhattam!

Jön a komp!
Jön a komp!


A Hármas-Körös a kompról fényképezve
A Hármas-Körös a kompról fényképezve


A 2006-os árvíz emlékműve a kompállomás után
A 2006-os árvíz emlékműve a kompállomás után

Ezen a szakaszon keresztezte a gátat a vasút töltése, régebben ezt követve érkezett meg a kék sáv jelzés ide, mintegy két és fél kilométerrel rövidebb úton, mint most a komp felé kerülve. Állítólag azért terelték el a kéktúrát pár évvel ezelőtt a hosszabb útvonalra, mert veszélyes volt a híd állapota és a vasúti forgalom miatt az átkelés a Körös feletti hídon. A vasút után metszette ketté a gát a Halásztelki-holtág omega-kanyarjának mindkét szárát, a védett oldalon horgászstégek sorakoztak a vízparton. Hangulatos helynek tűnt a nádas partjaival, ahová árnyékot vetettek a vízparti fák, kicsit vágyakozva néztem ezt az idilli helyet, aztán baktattam tovább a kopár töltés poros keréknyomain.

Újabb eseménytelen gátkilométerek következtek, aztán féltizenegy felé a Túrtői-holtág végét pillantottam meg, egy órával később pedig Harcsás-holtág következett a védett oldalon. Ekkor már láttam a távolban a Hortobágy-Berettyó torkolatánál lévő árvízkapukat, de még jó negyedórás gyaloglás kellett, hogy megérkezzek oda. A Hortobágy-Berettyó két ágra szakad a védett oldalon a kapuk előtt, mindkét ágába be voltak építve ezek a hatalmas, felhúzható és leereszthető zsilipek, amik azt akadályozzák meg, hogy a Körös árvizei visszaduzzaszthassák a Hortobágy-Berettyó vizét. Az árvízkapuk után nem sokkal pihentem egyet, aztán a térképet elemezve úgy döntöttem, innen már egy szuszra elmegyek a Peresi szivattyútelepig, ahol pecsételek majd és megtartom a jól megérdemelt ebédszünetemet is.

Egy rövid árnyékos szakasz a gáton még reggel nyolc után
Egy rövid árnyékos szakasz a gáton még reggel nyolc után


A Túrtői-holtág keleti vége
A Túrtői-holtág keleti vége


Vizivilág a gát Körös felőli oldalán
Vizivilág a gát Körös felőli oldalán

Az árvízkapuktól már egy keskeny betonút vezetett fenn a gáton, jó két kilométerrel később pedig ott, ahol a kék sáv jelzések lefordultak észak felé a gátról, egy aszfaltos út érkezett fel a töltés koronájára és az vezetett tovább. A Peresi Bemutatóház egy öreg, de felújított szivattyútelep, nagyjából nyolcszáz méteres letéréssel érhető el a kéktúra útvonaláról, az aszfaltút pont hozzá vezet, az utolsó szakaszán már elhagyva a gát tetejét. Lemálháztam az öreg szivattyútelep melletti fák alatt álló kissé már rozzant pihenőpadoknál és megkerestem a kéktúra bélyegzőt az épület külső falán. Nyomtam egy pecsétet a megfelelő rubrikába, aztán visszamentem a padokhoz pihenni.

Háromnegyed egy felé értem ide, hűsöltem egyet az árnyékban, aztán elővettem a hátizsákból az utolsó napra még megmaradt ételeket és a nagy részüket meg is ettem ebédre. Eléggé meg volt már csappanva a reggel még öt literes vízkészletem is, elgondolkodtam azon, bemenjek-e a szivattyútelep melletti gátőrházhoz kérni egy-két litert, de végül arra jutottam, elegendő lesz már Mezőtúrig a maradék másfél liter! Ez nehéz döntés volt, hiszen egyrészt nem akartam szomjas se lenni a forró délutánon, másrészt minden liter víz egy kilóval növelte a málhám súlyát, amit szintén nem egy leányálom cipelni az árnyékmentes hőségben!

A Hortobágy-Berettyó árvízkapui
A Hortobágy-Berettyó árvízkapui


A Hortobágy-Berettyó keleti ága az árvízkapu előtt
A Hortobágy-Berettyó keleti ága az árvízkapu előtt


A Peresi Bemutatóház felújított épülete egy gőzgépel hajtott szivattyút rejt
A Peresi Bemutatóház felújított épülete egy gőzgépel hajtott szivattyút rejt. Sajnos, ottjártamkor zárva volt.

Csak negyed kettő felé indultam tovább és visszatérve a gátra elballagtam addig a pontig, ahol a kék sáv jelzések letértek róla. A keskeny, kopott aszfaltút leszaladt a gátról és nekivágott a tanyákkal tűzdelt mezőnek. Észak felé ballagtam rajta és éreztem, hogy pont a tarkómra tűz a kora délutáni nap. Ez már csak szenvedés volt a javából, beütött a hőség, a levegő rezgett a mezők felett, az aszfaltúton távoli délibábok csillogtak tavakként. Izzadva róttam a kilométereket, aztán a távolban, még messze a látóhatáron feltűnt Mezőtúr templomtornya! Még légvonalban is lehettem tőle vagy öt kilométerre, de erőt adott, hogy látom már a túra végét! Az aszfaltút elágazásában tartottam a soron következő pihenőt, aztán folytattam az utam.

Az aszfalt az Endrődi gázüzemnél ért véget, pontosabban befordult a telep kapuján, én pedig elporoszkálva a gázfáklya és a nyomásfokozó állomás bekerített épületei mellett egy széles, poros, árnyékmentes földúton vettem célba a Hortobágy-Berettyó távoli gátját. Elgyalogoltam a töltésig és háromnegyed három felé kaptattam fel a tetején futó poros földútra. Itt is leültem pár percre pihenni, és a térképet elővéve konstatáltam, hogy jól állok idővel, négyre már Mezőtúr központjában lehetek! Ez újra erőt adott és egyetlen menettel elgyalogoltam a gáton a városig. A folyón átvezető hídon keresztül pont négyre értem el a Kossuth teret, a városközpontot. Egy órám volt a vonat indulásáig, de még el kellett gyalogolnom a vasútállomásig, ami a térkép szerint majd' két kilométeres menet!

Keskeny aszfaltúton Mezőtúr felé
Keskeny aszfaltúton Mezőtúr felé


A Hortobágy-Berettyó túlsó partján feltűnt Mezőtúr
A Hortobágy-Berettyó túlsó partján feltűnt Mezőtúr

Rátértem az állomás felé vezető széles Kossuth Lajos utcára, úgy gondoltam, elmegyek most már megállás nélkül a vasútig, de pont útba esett a Szőlőfürt vendéglő! Tikkadt vándorként estem be az ajtaján és a bárpultnál azonnal kértem egy hideg Borsodit. Egy pillanat alatt felhajtottam, aztán megkérdeztem a pultos hölgyet, hogy átöltözhetek-e a mosdóban? Természetesen megengedte, így aztán ledobáltam magamról a poros, átizzadt gönceimet, egy pillanat alatt arcot, kezet mostam és felvettem az úti ruhámat. A pulthoz visszatérve vettem még két félliteres hideg ásványvizet és sós csipszet a hosszú utazáshoz nasinak, aztán indultam tovább az állomásra!

Az órámra nézve láttam, hogy már kezd szorítani az idő, ezért jól kiléptem, aztán a sorompót elérve nem is mentem körbe az utcákon, hanem a vágányok mellett egyszerűen begyalogoltam a peronokig. A pénztárban megvettem a jegyet, gyorsan beüttettem egy dátumos körbélyegzést az igazoló füzetbe, aztán már csak arra volt időm, hogy visszarohanva a peronra még pont elkapjam a Budapest felé induló Intercityt. A GPS-t csak fenn a vonaton kapcsoltam ki, amikor találtam magamnak helyet az egyik fülkében.

A folyó szinte tóvá szélesedik Mezőtúr mellett
A folyó szinte tóvá szélesedik Mezőtúr mellett


Mezőtúr, Városháza
Mezőtúr, Városháza

A vonaton természetesen nem volt légkondicionálás, a Keletiig főtt a forró kocsikban az utazóközönség. Ekkor áldottam csak az eszem, hogy vettem magamnak hideg ásványvizet a vendéglőben, ezt iszogattam jól beosztva Budapestig, miközben a sós csipszből is csipegettem. A Keletitől az M4-es metróval mentem át Kelenföldre, itt épp lekéstem a hazafelé induló buszt és majdnem fél órát kellett várnom a következőre a buszvégállomás kietlen és forró betonkatlanjában. Nyolc óra felé érkeztem haza.



-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats