UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2015. május 30.
Dógi-tanya melletti erdő - Petróczi iskola

Most is öt óra felé ébredtem, az egyre jobban kivilágosodó reggelen megreggeliztem, összepakoltam a holmim a sátorban, aztán újra megvizslattam a jobb lábas bakancsom. Eléggé gyalázatos állapotban volt, a sarkán teljesen szétszakadozott már a szövet, a bélése pedig már akkora felületen kopott ki, hogy már lehetetlen volt pótolni, meg sem próbálkoztam vele. A sarkam sem volt a legjobb állapotban: alaposan megduzzadt az éjszaka a húszforintosnyi vízhólyag, ezt kiszúrtam és leragasztottam leukoplaszttal. Ilyen lábbal és bakanccsal nem lehet folytatni a túrát, még ma be kell fejeznem és haza kell mennem! Most is dupla vastag zoknit húztam, és mivel ennél többet már nem tehettem, kidobáltam a sátorból a holmim, én is kibújtam belőle, aztán lebontottam és elpakoltam a tokjába. Még hazatelefonáltam, hogy minden rendben van, aztán szokás szerint ezen a reggelen is fél hét felé vágtam bele a túrába.

Visszaereszkedtem a fenyőfaültetvény széle mellett az erdei földútra, aztán lassan felvettem a menettempómat. Ezt a napomat már nem szabtam hosszúra: még a sátorban felmértem az előttem álló útvonalat és úgy döntöttem, a Petróczi iskoláig fogok ma csak elmenni, odáig pedig 20 kilométerre becsültem a távot. Ez volt az egyetlen ésszerű kiszállási pont: egyrészt kéktúra pecsételőhely, másrészt a régi iskolából kialakított kocsma-vendéglő előtt az 55-ös úton egy buszmegálló is volt a GPS-em szerint, ahonnan úgy sejtettem, gyorsan és átszállás nélkül eljuthatok Szegedre! Sajnos, nem volt elég térerőm ahhoz, hogy működjön a mobilnet, így nem tudtam megnézni a buszmenetrendet sem, de sejtettem, hogy elég sűrűn járhatnak arrafelé a buszok még szombaton is. Jó lenne minél gyorsabban elérnem a Petróczi iskoláig, hogy még egy kora délutáni járatot megcsíphessek!

Ez a reggel is hűvös volt, a derült ég miatt eléggé lehűlt kora reggelre a levegő, én pedig igyekeztem kihasználni ezt, és minél többet menni addig, amíg ki nem melegszik az idő. Talán a dupla zokni miatt is, de nem fájt a lábam sem, fel tudtam venni egy jó haladós tempót. Nagyjából negyedórás menettel értem el egy erdei telep központját, ezt a térképem vadászházaknak jelölte, de voltak itt gazdasági épületek és lakóházak is. Még nem volt mozgás a házak között, csak egy-két kutya ugatott a kertekben, amikor a telepen lévő útelágazásban élesen jobbra kanyarodtam a kék sáv jelzéseket követve, és az épületeket elhagyva ismét elnyelt az erdő.

A Bíbic-erdő nyiladékaiban haladtam, itt is alaposan kiélvezve a kora reggeli erdő csendjét, és a napsugarak simogató melegét, ahogy a lombok közötti réseken áttörve az arcomra vetődtek. Az utam szeszélyesen kanyargott a nyiladékok között, haladtam rajtuk délnyugat, délkelet és északkelet felé is, végül egy kellemes erdei séta végén fél nyolc után pár perccel érkeztem meg az erdei földút végére, ahol az beletorkollott a forgalmas 53-as útba. Itt tartottam az első pihenőmet, a hátizsákom ledobva a fűbe arra telepedtem le, mert nem akartam a harmatos fűben összevizezni magam. Ittam egy keveset, aztán még percekig bámultam a tőlem alig pár lépésnyire elsuhanó autókat, végül nyolc előtt néhány perccel untam csak meg sziesztázást és indultam tovább az utamon.

Kora reggeli túra a Bíbic-erdőben
Kora reggeli túra a Bíbic-erdőben

Pár száz lépést a főút szélén kellett megtennem, ezt túléltem, bár néha csupán centikre suhantak el mellettem az autók, de csak elértem azt a pontot, ahol a kék sáv jelzések balra, egy északkelet felé induló jól kitaposott földútra tereltek. Végigtalpaltam a poros úton és néhány perc múlva megpillantottam magam előtt a Kiskunhalas és Kelebia közötti vasútvonal felsővezetékeit. Egy átjáróban kereszteztem a síneket, aztán újra tanyákhoz érkeztem; a legszélső kerítése mellett folytattam az utamat, itt már csak alig járt keréknyomokon, de továbbra is északkelet felé. Málén kérődző tehenek csoportja mellett ballagtam el, gondosan kerülgetve a tehénlepény foltokat, így értem el a kerítés északnyugati sarkát.

Itt jobbra fordultam, követve a kerítést, aztán a telek és az erdő közötti alig járt füves keréknyomokon indultam tovább. Néhány perc múlva balra, az erdő felé térítettek a kék sáv jelzések, és itt kezdődött az út egyik legtechnikásabb szakasza! A térképem szerinti III. Körzet tanyavilágát magam mögött hagyva a János-teleki-erdő nyiladékaira tértem rá, csak éppen egy olyan útvonalon, ami nem egyezett a térképemmel, de még a pár hete a GPS-emre töltött útvonallal sem! Szemmel láthatóan a jelzésfestők igyekeztek alaposan kijelölni az új útvonalat, de sajnos sokszor a nyiladékok gazosak, nehezen járhatóak voltak, egyszer-kétszer pedig már annyira összeborultak felettük a lombok, hogy csak bujkálva lehetett alattuk haladni. A jelzések azonban rendben voltak, ha nem is túlságosan sűrűn, de azért követhetően mutatták az utat. Gyakran váltva a nyiladékok között azért tartottam nagyjából a délkeleti irányt, végül magam mögött hagyva a nehezen járható nyiladékokat egy erdőszéli, jól kijárt földútra tértem.

A III. Körzet tanyái mögötti réteken
A III. Körzet tanyái mögötti réteken

Ezen a szakaszon tartottam a következő pihenőmet, mert elég sokat kivett belőlem a korábbi céltalan kujtorgás a benőtt nyiladékok között! A meleg napsütésben már rég felszáradt a kora reggeli harmat, hevertem vagy tízpercet a fűben, mire rászántam magam a továbbindulásra! Azt hittem, itt már a megpróbáltatások végére értem, de ebben alaposan csalatkoztam! Jánostelekhez közeledve valami állattelep kerítését értem el, amin egyszerűen átment az utam! Szemre teljesen új volt a kerítés, alig pár hónapja húzhatták fel, persze kapu nem volt rajta, én pedig ott álltam előtte, mint szamár a hegyen, nem tudva, mitévő legyek? Persze sok választási lehetőségem nem volt: láttam balra, vagy százlépésnyire a kerítés sarkát, elbaktattam hát odáig, aztán azt követve indultam tovább, bízva abban, hogy majd csak találkozom egyszer a felfestett útvonallal. Jó ötszáz lépést törtethettem az elvadult, ligetes, vaddohányos erdőszélen a kerítést hol közelebbről, hol távolabbról követve, egy kóbor kék sáv jelzés is feltűnt egy, a kerítés mellett álló fán, aztán egy akácoson átvágva rátérhettem a telepről egy kapun keresztül kijövő földútra, ahol persze a jelzések is újra megsűrüsödtek!

A János-teleki-erdő benőtt nyiladékain 1.
A János-teleki-erdő benőtt nyiladékain 1.


A János-teleki-erdő benőtt nyiladékain 2.
A János-teleki-erdő benőtt nyiladékain 2.


Alig látható nyomokon a János-teleki-erdőben
Alig látható nyomokon a János-teleki-erdőben

Innen már semmi probléma nem volt az útvonallal: rátértem egy, a térképem szerint legalább négy kilométer hosszú nyílegyenes útra, ami aztán különböző korú erdőfoltok és irtások között eltéveszthetetlenül vezetett délkelet felé. A minősége először erősen változó volt: a fűbe sokszor szinte belevesző keréknyomokként indított, amely néha kissé kijártabb, vagy elhanyagoltabb volt, attól függően, mennyit használták az erdőgazdasági járművek, de aztán egyre javult a minősége, végül kialakult a lábam alatt egy széles, poros földút. Egyre szaporodtak az út melletti irtásfoltok, egy idő után gyakorlatilag el is tűnt mellőlem az erdő, a nap pedig pont a fejem tetejére tűzött. Háromnegyed tizenegy után pár perccel álltam meg a következő pihenőre, egy magányosan álló fa árnyékában.

Gyors sarok- és bakancsellenőrzés meggyőzött arról, hogy valóban be kell fejeznem ezt a túrát a Petróczi iskolánál, ugyanis mindkettő állapota tovább romlott a délelőtt folyamán! A térképen méricskélve a távot úgy láttam, hogy legalább nyolc kilométer odáig az út, ami még minimum két és fél óra gyaloglást jelentett a lábam miatt. Nem baj, odáig még eljutok valahogy! Jó félórás pihenő végén, negyed tizenkettő felé vettem a hátamra újból a pakkot és folytattam az utam a tökegyenes földúton. Teljesen eseménytelenül fogytak a kilométerek, aztán az egyenes végén egy talán ötszáz lépésnyi északkeleti kitérő után ismét délkelet felé tört az utam, egy újabb két kilométeres egyenesbe. Itt jól kijárt keréknyomokon baktattam, nagyjából háromnegyed egy felé érve el egy nagyobb, erdőszéli tanyaközpontot. A házakat elhagyva balra fordítottak a kék sáv jelzések, egy erdei földútra, nagyjából kilométeres menet végén pedig egy jobbkanyarral ismét délkelet felé tértem.

Kerítés mellett Jánostelek közelében
Kerítés mellett Jánostelek közelében - a fán az egyetlen, errefelé talált jelzés látható


Mezők között a Petróczi iskola felé 1.
Mezők között a Petróczi iskola felé 1.


Mezők között a Petróczi iskola felé 2.
Mezők között a Petróczi iskola felé 2.

Ezen az újabb széles, poros földúton talpaltam le a túra utolsó másfél kilométerét és érkeztem meg tanyák hosszú sora mellett elhaladva háromnegyed kettőre az 55-ös főúthoz. Balra feltűnt a kocsma-vendéglő kombó épülete, én pedig áttalpaltam az út túlsó oldalára, a Szeged felé induló buszok megállójába, hogy megnézzem, mikor indul buszom arrafelé. A menetrend szerint 15:03-kor kellett mennie egynek Szegedre, addig pedig volt még több mint egy órám. A túlsó oldalon, a vendéglő előtt csekkoltam a másik megálló tábláját is, de Baja felé csak jóval később indult autóbusz, ezért aztán maradtam a szegedi verzió mellett.

Most már nem volt mit tennem, behúzódtam a vendéglátóhely hűvös kocsma részébe, és kértem egy sört. Elkortyolgattam a hideg Borsodit, aztán átöltöztem az utazáshoz a mellékhelységben. A piszkos ruhámat elcsomagolva a hátizsákba visszatelepedtem az asztalomhoz, ekkor szólt a pultoslány, hogy van még időm átülni a vendéglő részre, ahol adnak menüt is viszonylag olcsón. Így aztán áthurcolkodtam a némileg nívósabban berendezett nagyobb helységbe, aztán a kiszolgálóablaknál megkaptam jutányos áron a menü levesét: egy igazán nagy adag tartalmas, amolyan mindent bele gulyáslevest! Látszott, hogy a vége jutott nekem az ebédből, mert már a fazék aljából merítették, ahol leült a sűrűje! Annyira jóllaktam tőle, hogy a főételt már nem is kértem! Egy kicsit még itt is elbeszélgettem a helyiekkel, aztán három előtt néhány perccel kiballagtam a buszmegállóba, hátha a hétvégi kevesebb utas miatt korábban érkezik a buszom.

De nem jött korábban, sőt, a megadott időben sem, és csak egyre jobban nőtt a késése! Még egyszer ellenőriztem a buszomat a megálló menetrendjében, az szerint a busz mindennap közlekedik, aztán mivel volt elegendő térerő, a mobilomon is megnéztem a menetrendet, de az sem mondott mást! Végül tíz perc késés után úgy gondoltam, hogy kimaradt a járat, és mivel nem akartam a kora délutáni rekkenő hőségben a kopár megállóban álldogálni, elindultam vissza a vendéglőbe, hogy majd kijövök a következő buszhoz. Már éppen átvágtam volna az úttesten, amikor észrevettem, hogy egy busz tűnik fel az egyenes végén! Alig negyedórás késéssel meg is érkezett a buszom!

Gyorsan visszaügettem a hátamon a zsákkal, és közben csápoltam ezerrel, nehogy itt hagyjon a vezető, mert üres a megálló! Meg is várt tisztességesen, én pedig felugorva megvettem gyorsan a jegyem, aztán már indultunk is. A sofőr hajtotta a verdát, ami a csövön kifért, és mivel letelepedtem a jobb oldali első sorba, menet közben mesélte, hogy az út aszfaltozása miatt félpályás lezárások sora miatt késett ilyen sokat. Ezekből a lezárásokból Szeged felé indulva is jó pár kijutott még, én pedig közben hazatelefonáltam, hogy félbehagytam a túrát a lábam és a bakancsom miatt, és valamikor estefelé érkezem majd, de még nem tudom, busszal, vagy vonattal fogok majd Szegedről hazajutni. A sofőr ezt hallva odaszólt nekem, hogy felhívja az autóbusz állomás diszpécserét, aztán pár perc múlva mondta is, hogy délután ötkor indul egy gyorsjárat Budapestre, ami Kecskeméttől már az autópályán fog továbbmenni! Ezt a buszt pedig a késés ellenére is vígan elérem majd, így aztán már a hazautazás gondja is megoldódott!

A szegedi autóbusz-állomáson volt még fél órám, ezt az egyik árnyékos pihenőpadon bekkeltem ki. Végül pár perc késéssel beállt a busz a peronhoz, mi pedig páran, itteni utasok felszálltunk a Szabadkáról már félig telten érkezett járatra. A busz aztán a hosszú úton behozva a késést még korábban is érkezett a Népliget autóbusz-állomásra, mint a menetrend szerinti 19:55, innen az 1-es és 47-es villamossal már gyorsan Budafokra értem, aztán egy buszt megvárva negyed tíz felé érkeztem haza.



-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats