UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2013. október 26.
Rozália téglagyár - Dobogókő

Előző este, amikor hazaérkeztem a Nagykovácsi – Nagyszénás – Rozália téglagyár kéktúrámról, ki sem pakoltam a holmim a hátizsákból, mert tudtam, reggel indulok tovább a kék jelzéseket követve a Bécsi úttól egészen Dobogókőig. Még sötétben keltem fel és láttam, hogy éjjel megint leszállt a köd, de most jóval sűrűbb volt, mint előző reggel, a ház előtt álló lámpaoszlop fénye alig bírt áttörni rajta. Halkan összekészülődtem, mert a család még aludt, és hat óra felé elindultam. Útközben láttam, hogy az egész városra ráborult ez a ködpaplan, a Bécsi úton sem volt vékonyabb, mint Dél-Budán, de itt már a késő pirkadat első fényei kiszürkítették azt. Aznap sem pecsételtem az igazoló füzetembe, hiszen a harmadik bejárásomnál végigbélyegeztem ezt a szakaszt még 2010-ben, a túrajelentésre pedig már ütöttem stemplit előző nap, ezért aztán a téglagyár bekötőútjáról egyből ráfordultam az Aranyhegyi-patak déli oldalán vezető földútra a szemből érkező kék sáv jelzésekkel együtt és nem menetem el a gyárkapuig.

Randa, nyálkás, ködös volt a reggel, fázósan felrántottam a nyakamig az anorákom zipzárját, felhúztam a kesztyűm, aztán fél nyolc felé belevágtam a tulajdonképpeni túrába. Vagy egy kilométert ballagtam a patakparton a sejtelmes és egyre jobban derengő ködben északnyugat felé, mire elértem a keresztező keréknyomokat. Jobbra tértem, átkeltem egy kis hídon a patak felett, aztán pár perc alatt kiértem újra a Bécsi úthoz. Most a szombati nap és a kora reggeli időpont miatt elég gyér volt rajta forgalom, szinte azonnal át tudtam kelni rajta, aztán belevágtam a Kövesbérci utca kaptatójába. Gyorsan kimelegedtem, egy-két perc alatt elmúlt a fázós közérzetem, egyre jobban bíztam abban is, hogy néhány perc alatt kiemelkedek majd ebből a leves sűrűségű talaj menti ködtakaróból!

De még az egyre jobban világosodó szürkeségben értem el az aszfaltozott utca felső végét a Köves-bérc dereka tájékán és folytattam az utam az erdőszélen futó gyalogúton, a mostanra már rekultivált szeméttelep drótkerítése mentén. Később a gyalogút elfordult a kerítés mellől, oldalazva kapaszkodott egyre feljebb a mind meredekebbé váló hegyoldalban. A hegy nevéhez méltóan egyre kövesebb lett a turistaút, óvatosan lépdeltem a ködtől nyirkos és csúszós szikladarabokon, semmi kedvem nem volt kificamodott bokával indítani a napot! Aztán hirtelen világosabb lett, és mintha árnyékuk kezdett volna lenni az ösvény mellett álló fáknak! Felpillantottam a lombjukat vesztő fák között az égre, már egészen kék volt a színe! Elértem hát a ködpaplan tetejét! Néhány lépés után felérkeztem a fennsíkszerű dombtetőre is, itt a gyalogút meredeksége hirtelen elenyészett, gyakorlatilag szintben folytattam az utam. Az órámra nézve láttam, hogy csak pár perccel múlt nyolc óra.

Tudtam, hogy pár kitaposott nyom kivezet a Köves-bérc meredeken leszakadó déli peremére, az egyiket el is értem talán száz lépés után, végigsétáltam rajta, aztán a sziklák szélén megálltam pár percre megcsodálni az elém táruló látványt. A vastag ködtakaró tetején álltam, ami betakarta a széles Solymári-völgyet, csak a túlsó oldalán álló Hármashatár-hegy és Csúcs-hegy teteje állt ki belőle. De maga a köd nem volt mozdulatlan, lusta állatként lassan mozgott, szinte lélegzett, ahogy süllyedt, emelkedett a felső pereme, néha szinte betakarva engem is. Percekig elnézelődtem erről a helyről, próbáltam pár képet is készíteni, aztán utólag otthon visszanézve őket láttam, hogy nem sokat adtak vissza ebből a különös jelenségből!

Kilátás a ködből kiemelkedő Hármashatár-hegyre és Csúcs-hegyre a Köves-bércről
Kilátás a ködből kiemelkedő Hármashatár-hegyre és Csúcs-hegyre a Köves-bércről


Turistút a Köves-bércen
Turistút a Köves-bércen

Továbbindulva átvágtam a fennsík kőfejtőinek töbrei között, miközben gondosan ügyeltem arra, hogy el nem tévedjek a bányagödrök között kanyargó, többször is elágazó utak szövevényében. Kényelmes menettel értem el Pilisborosjenő házainak felső szélét, aztán az Erdő utcán ereszkedni kezdtem a völgyben fekvő faluközpont felé. A második keresztutcánál, a Kőfaragó utcánál balra térítettek a kék sáv jelzések, rövid idő után ismét elértem a lakott terület peremét, utána sokáig itt haladt a jól kitaposott földút.

Kinyílt előttem a panoráma, a házak teteje felett feltűnt a Kevély hosszú gerince a két csúcs közötti nyereggel, ahová még fel kell majd kapaszkodnom. Aztán lassan elmaradtak mögöttem a házak, elhagytam a kálvária nyiladékát is, csak egy pillantást vetve a két oldalán álló stációkra és a dombtetőn emelkedő keresztekre, végül elértem azt a pontot, ahol a keréknyomok beletorkollottak egy keresztben futó földútba.

Ősz Pilisborosjenőn
Ősz Pilisborosjenőn


A Kevély látképe Pilisborosjenőről
A Kevély látképe Pilisborosjenőről

Gyenge ösvény indult tovább a földút túlsó oldalán, és bár kék sáv jelzést nem láttam arrafelé, tapasztalatból ezen indultam tovább, később meg is lett a jutalmam: feltűnt néhány jelzés a gyalogutat szegélyező bokrok vékony ágain. Kis fenyővel borított halom felé kanyargott az utam, aztán miután megmásztam azt, azonnal le is ereszkedtem a túlsó oldalán. Újabb földút keresztezte az utamat, itt sem volt jelzés, de tudtam, hogy jobbra kell indulnom, felfelé a mezők peremére. Fenyőfák kisebb csoportja felé vezetett tovább az utam, a fák pontosan a hirtelen letörő fennsík peremén álltak. Közöttük lepillantva vettem észre a Teve sziklát, a környezetéből kipreparálódott dolomit sziklaalakzatot.

Készítetem pár fényképet a Teve-szikláról a fennsík peremén állva, aztán elindultam visszafelé, hogy a sziklát alulról is megnézzem. Elindulva lefelé azon a földúton, amit az imént kereszteztem, pár perc után visszaértem a sziklához. Rajtszámos futók kocogtak velem szemben az emelkedőn, a környező bokrokon szalagozás tűnt fel, „Spuri” szöveggel. Na – gondoltam –, pont beletrafáltam egy teljesítménytúrába, és csak remélni tudtam azt, hogy éppen csak érintem az útvonalukat és nem kell sokat mennem velük közösen! Most éppen nem voltam túlságosan emberkerülő hangulatban, hiszen az előző napok két magányos túrája közben kellően feltöltődhetett introvertált lelkem energiával, de tudtam, hogy egy népes teljesítménytúrázó és futó társasággal nem jó szembe sem menni, de még rosszabb, ha egy irányba tartok velük, mert különböző a tempónk és csak feltartanám őket!

A Teve-szikla felülről...
A Teve-szikla felülről...


...és alulról
...és alulról

Készítettem pár képet alulról is a Teve-szikláról, aztán gyorsan visszatértem a fennsíkra, mert egyre sűrűbb csapatokban érkeztek az alsó úton a futók. Átvágva a mezőn a Kevély lábánál futó földúton indultam tovább a kék jelzéseket követve, aztán amikor a jelzések nekiindultak a hegynek, arra gondoltam, teszek egy rövid kitérőt az Egri várhoz is! Így aztán pár percig még a földúton ballagtam tovább, aztán balra, keréknyomokra térve ismét leereszkedtem a fennsíkról a romokhoz. Nem volt szerencsém, itt is belebotlottam a futókba, most egy irányba haladtam velük, le is tértem a vízmosásos keréknyomokról a fűbe, hogy ne tartsam fel őket. A romoknál ismét meglepetés ért: itt volt az egyik felállított ellenőrző pont, de legalább kielégíthettem a kíváncsiságomat megkérdezve a rendezőket, milyen verseny ez, és mi az útvonala?

Mint kiderült, a 6. Intersport Túranapba és Terepfutásba botlottam bele, több távon és útvonalon zajlott a rendezvény, de a legrosszabb az volt, hogy a Kevély-nyergen keresztül egészen a Csobánka melletti Szent-kútig azonos úton haladunk majd egymással! Most még csak a futókkal akadtam össze, a lassabb túrázó csoporttal valahol a Kevély-nyereg környékén fogok összefutni. Elbúcsúztam a rendezőktől és közben szidtam magam, hogy nem néztem utána a neten, lesz-e valamilyen teljesítménytúra arrafelé, amerre én tervezem a saját túrámat! Általában megteszem ezt, de most valahogy kiment a fejemből! Na, mindegy, most már nem volt mit tenni, majd figyelek a többiekre és igyekszem nem feltartani őket, hiszen velem ellentétben számukra fontos a szintidő is!

Az Egri vár romjai
Az Egri vár romjai


Fák közé beszűrődő napsütés és a Spuri egyik jelzőszalagja
Fák közé beszűrődő napsütés és a Spuri egyik jelzőszalagja

Visszakapaszkodva a romoktól a fennsíkra és nekiindulva a Kevély-nyeregbe vezető kaptatónak láttam, hogy kezd sűrűsödni a mezőny: a lassabb futókkal már keveredni kezdtek a gyorsabb gyaloglók, így aztán igyekeztem a széles turistaút legszélén haladni, hogy a lendületből lefelé kocogókkal és szaladókkal elkerüljem az ütközéseket. Jó hosszú és meredek a nyeregbe vezető emelkedő, alaposan kimelegedtem mire felértem a körülbelül 420 méter magasan fekvő nyereg tisztására. Pecsételtem a rét szélén álló fenyőfánál a fémbélyegzővel, leültem az egyik pihenőpadhoz tízóraizni és közben figyeltem, mekkora a forgalom az amúgy eléggé elhagyatott tisztáson.

Most már elmaradtak a futók, de egy egyre népesebb csapatokban érkeztek a túrázók. Amolyan elosztópont volt ez az ellenőrző pont: a piros sáv jelzésen a Nagy-Kevély csúcsa felől érkezők a tisztáson kettéváltak, a kisebbik részük az Egri vár felé indult tovább – velük találkoztam felfelé jövet –, de a zömük Csobánka felé folytatta az útját a kék sáv jelzésen, vagyis arra, amerre én is szerettem volna továbbindulni! Mivel láttam, hogy helyzet csak rosszabbodik, minél tovább várok, fél tizenegy felé felkerekedtem, hogy elkerülhessem a tumultuózus jeleneteket.

Kilátás a Kevély oldalából a ködös Solymári-völgyre
Kilátás a Kevély oldalából a ködös Solymári-völgyre


Teljesítménytúra ellenőrző pont a Kevély-nyeregben
Teljesítménytúra ellenőrző pont a Kevély-nyeregben

A hosszú lejtőn könnyű volt tartani a tempót a teljesítménytúrázókkal, be is soroltam közéjük és alaposan kilépve, néha szinte kocogva gyorsan leértem a hegyről az erdei keréknyomokon a tövében futó földútra. Elhagytam a Kis-Kevély kőfejtőjének bejáró útját, megkerültem az útkanyarban álló óriási hársfát és a többiekkel együtt rátértem a Csobánkai-nyergen végigfutó széles, jól kitaposott talajútra. Errefelé már egészen megenyhült a lejtő, szinte már szintben haladva értem el azt a pontot, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik az úttól jobbra, a völgyben elterülő Csobánkára és a mögötte álló sziklás Oszolyra. Most kissé még párás volt a levegő, de az útról letérve és a kaszálón átvágva készítettem pár képet a faluról.

Újra visszasorolva a teljesítménytúrázók közé már pár perc alatt elértem a nyerget keresztező, Pilisvörösvárról Csobánkára futó aszfaltutat, a túlsó oldalán pedig megkezdődött a lassú kapaszkodás fel a Hosszú-hegyre. Most már melegen sütött a nap, az anorákom után a pulóverem is a hátizsákba került, egy szál pólóban indultam tovább. A nyereg kaszálóiról az erdőbe visszatérve még lazán folytatódott az emelkedés, aztán az erdészeti utak elágazásában jobbra térve ez csak pár percre lett kissé meredekebb. Kényelmes menettel érkeztünk fel abba az erdei kereszteződésbe, ahol jobbra térve megkezdtük az ereszkedést a gerincről le a Szent-kút kápolnájához.

Óriási hársfa áll őrt a Kevély lábainál
Óriási hársfa áll őrt a Kevély lábainál


Csobánka látképe a nyeregből
Csobánka látképe a nyeregből

Itt újabb ellenőrzőpontba botlottam, az érkezők sorban állva várták, hogy bélyegzést kérhessenek az igazoló lapjukra. Pár percig elnézelődtem itt is, lementem a kápolna alatti kúthoz, a karos pumpával nyomtam magamnak pár liternyi kristálytiszta és jéghideg vizet, kezet és arcot mostam, ittam is egy keveset, aztán visszakapaszkodtam a lépcsőkön a kápolna melletti tisztás pihenőpadjaihoz. Mivel a tömeg egy szemernyivel sem csökkent, indultam is tovább, tudva azt, hogy útjaink hamarosan különválnak majd! Néhány száz méterre a kápolnától, a Hosszú-hegy lábánál a kápolnától induló földút széles ívben jobbra fordult, Csobánka felé, a népes turistacsapatok arra indultak tovább, én pedig megkerestem azt a balra induló keskeny ösvényt, amin a kék jelzések folytatták az útjukat a Szurdok felé.

Innen már ismét magányosan ballagtam tovább, túlságosan nem is siettem, hiszen csak délfelé járt az idő, és az utam nagyobbik részét már magam mögött tudhattam. Az ösvényem hamarosan beletorkollott a Hosszú-hegy lábainál futó keréknyomokba, itt pedig egy nagyon kényelmesen járható szakasz kezdődött: az enyhén emelkedő és kissé hullámvasutazó erdei úton élveztem a csendet és a lombok között átszűrődő napsütést. Később irtásfoltokat értem el, kissé feljebb is kapaszkodott az utam a hegyoldalban, aztán ismét lejtő következett, ami levezetett egészen a Dera-patak gázlójáig.

Teljesítménytúrázók a Csobánkai-nyereg földútján
Teljesítménytúrázók a Csobánkai-nyereg földútján


A Szent-kút kápolnája
A Szent-kút kápolnája

A patakon átkelve ismét visszacseppentem a civilizációba: a réten több tucatnyi autó parkolt, a tűzrakó helyeken pedig már javában folyt a bográcsozás. Mivel ez a mező a pilisszentkereszti országút mellett fekszik, autóval is könnyen elérhető, ráadásul a Szurdok alsó vége is itt van, tehát ezen a helyen mindig sok a kiránduló, a nézelődő. Mivel ráadásul az ünnep utáni szép hétvége sok embert kicsábított a természetbe, sejtettem, hogy a Szurdok keskeny ösvényei is zsúfoltak lesznek ezen a kellemes őszi napon!

Átvágtam a mezőn, a fák közé visszaérve kereszteztem egy kis gyaloghídon a pilisszentkereszti Szent-kúttól induló és a Dera-patakba torkolló erecskét, aztán a pihenőpadok mellett átvágva elértem a Szurdok alsó bejáratát. Sűrű volt erre is a gyalogosforgalom, a szép idő miatt valóban csúcskihasználtsággal működött a Szurdok alján végigvezető gyalogút. De azt meg kell hagyni, tényleg nagyon szép hely ez a mély, meredek domboldalak közé bevágódott kis szakadék! Az alsó végén hatalmas kőtömbök hevernek a patakmederben, az ember el sem tudja képzelni azt, hogy az általában csak szerényen csordogáló Dera-patak hogyan szállíthatta idáig ezeket a sziklákat?

Erdei úton a Hosszú-hegy oldalában
Erdei úton a Hosszú-hegy oldalában

A turistaút hol a völgy jobb, hol a bal oldalában vezet, ahol éppen van annyi hely, hogy az ösvény elférjen, egyik oldalról a másikra fából ácsolt kis gyalogos hidakon juthatunk át. De az ösvény nem csak kanyarog, hanem hullámvasutazik is keményen, hiszen ott megy, ahol tud, és ha egy szakaszon magasabban járhatóbb út adódott, akkor a gyalogút felkapaszkodik bizony oda, hogy pár lépéssel arrébb ismét visszaereszkedjen a völgy aljára! Elég lassan tudtam csak haladni itt a szembejövők és a velem egy irányba tartó nézelődők miatt, de nem is volt okom sietni, én is lépten-nyomon megálltam fényképezni, bár az őszi nap már nem sütött be a völgy mélyére, így eléggé rosszak voltak a fényviszonyok.

Feljebb érve a völgy jellege lassan megváltozott: fokozatosan eltűntek a kőtömbök a patakmederből, a turistaút is megmaradt már tartósan a Szurdok bal oldalán. Aztán a völgy lassan kinyílt, távolabb kerültek egymástól a domboldalak, megérkeztem a szakadék felső végén lévő turistapihenőhöz. Itt sem álltam meg pihenni a zsúfolt padoknál, gondoltam, megtehetem ezt majd Pilisszentkereszten is Felső kocsmánál, miután elintézem az adminisztrációt! Így aztán a kék sáv jelzéseket követve és a patakot oda-vissza keresztezve továbbindultam a falu felé.

A Szurdok alsó, köves szakasza
A Szurdok alsó, köves szakasza


A Szurdok felső, nyiltabb része
A Szurdok felső, nyiltabb része

Felpillantva a hegyoldalba óriási földmunkákat vettem észre: dózerolták a Som-hegyre felvezető szekérutat, aztán murvát terítettek le hosszan, hogy esős időben se változzon sártengerré az egész. Egy-két percre megálltam, de el sem tudtam képzelni, minek kell feljavítani a gerincre, a kulcsosházhoz vezető utat? Csak két nappal később, kedden olvastam a hírekben, hogy Orbán Viktor felavatta a teljesen felújított és turistaháznak átalakított volt kulcsosház épületét! Hát ezért volt ez a hatalmas munka a földúton! Így nem kellett neki és a sleppnek gyalogolnia, felmehettek a limuzinok egészen a házig!

Jó, ez csak a szokásos morgolódás a részemről, az igazság az, hogy mióta Garancsi István, a Videoton focicsapatának tulajdonosa a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke – aki a miniszterelnök személyes jó ismerőse – nagy változások történtek a kéktúrázás vonatkozásában! Pénzcsapok nyíltak meg hirtelen, több milliárd forint áll most a szövetség rendelkezésére a kéktúrázás infrastruktúrájának kiépítésére. Ebben az összegben benne van a turistajelzések felújításától elkezdve a turistaházak és kilátók felújításán keresztül az MTSZ új kéktúra honlapjának elkészítéséig sok minden.

Ezeken a dolgokon elmélkedve kereszteztem a patakot még egyszer, utoljára, és átkerülve a jobb oldalára felkapaszkodtam Pilisszentkereszt főutcájára, a Pomázi útra. Itt sincs kiépített járda, de legalább jó széles a padka, így nem kell az aszfalt szélén bandukolni a forgalmas aszfaltúton! Folyamatosan kapaszkodva értem el a pilisszántói útelágazást, itt aztán letértem a jelzett útról és felsétáltam az elágazás felett a domboldalban álló Felső kocsmához. Elkértem az ivóban a csapostól a kéktúra bélyegzőt, aztán egy üveg sörrel kiültem a teraszra, az egyik farönk asztal melletti padra. Pecsételtem a túrajelentésre, aztán még üldögéltem egy darabig, élvezve a kora délutáni napsütést.

Pilisszentkereszt főutcáján. Előttünk magasodik a Dobogókő.
Pilisszentkereszt főutcáján. Előttünk magasodik a Dobogókő.

Kettő felé untam el a sziesztázást és vágtam bele az utam utolsó, Dobogókőre felvezető szakaszába. Ez volt a túra legnagyobb kaptatója: alig több mint négy kilométeres úton 350 métert emelkedett a turistaút! Az emelkedés már a faluban megkezdődött: a Szabadság utcán hosszan kapaszkodva vagy tízperces menet végén értem el az utolsó házak melletti kis tisztást. Most egy népesebb turistacsapat pihent itt a fűbe letelepedve, a szavaikból úgy vettem ki, hogy már csak le kell ereszkedniük a faluba, ott veszi majd fel őket az autóbuszuk. Én csak egy pillanatra álltam meg, visszafordulva megcsodáltam a már távoli Kevélyt, aztán továbbindultam az utamon.

Kereszteztem a Pilisszentkeresztről a Két-bükkfa-nyereg elágazásán keresztül Esztergomba és Dobogókőre tartó országutat, aztán pár perccel később a Kakashegyi vadászházak aszfaltos bekötőútját is. Továbbindulva ismét elnyelt az erdő, itt az utam is meredekebbre váltott, egy szurdokszerű vízmosás aljában kaptattam felfelé a Kakas-hegy oldalában. Hosszabb emelkedő vége felé tűntek fel mellettem jobb oldalon a Kakas-hegy gerincén álló Zsivány-sziklák, én pedig a mellettük lévő völgyben lassan felkaptattam a szintjükig.

Kis nyeregbe érkeztem fel, átvágtam rajta, aztán arra gondoltam, időmbe belefér egy rövid, a Zsivány-sziklák közé tett kitérő is. Mászkáltam hát pár percet a sziklatömbök közötti utcácskákon, most jól lehetett fényképezni, hiszen a lassan lombjukat vesztő fák között szépen megvilágította a kora délutáni nap a sziklafalakat. Csak háromnegyed három felé indultam tovább, hogy most már egyszuszra felgyalogoljak a hegytetőig.

Kapaszkodás egy vízmosásban
Kapaszkodás egy vízmosásban


A Zsivány-sziklák tövében
A Zsivány-sziklák tövében

Oszlopcsarnokszerű fenyvesen vezetett át a köves aljú turistaút a Kanyargós-patak völgyében, majd a völgyfőt elérve egy kis fahídon kereszteztem a patakmedret. Az itt következő meredek kapaszkodó vége már Dobogókő víkendházas övezetének alsó szélén volt, itt rátértem a szép nevű Őzike utcára, aztán a Pihenő sétányon érkeztem meg a nagy autóparkoló alatti Matyi büfé farönk asztalaihoz. Átvágtam a kirándulókkal zsúfolt padok között, átlavíroztam a parkoló szélén forgolódó autók között is, aztán a park sétányain végigballagva értem fel a hegytető alatt álló turistaházhoz. Pecsételtem a teraszon, a bejárati ajtó melletti kis polcocskán talált kéktúra bélyegzővel, aztán felsétáltam a ház mögötti, igazi hegytetőn épített kilátóteraszra.

Délutánra kissé kitisztult az idő, feloszlott a völgyeket megülő köd, de a Börzsöny központi csúcsait éppen csak látni lehetett, meg kellett elégednem a Dunakanyar és a folyó túlsó partján álló Szent Mihály-hegy látványával. Valahogy soha nincs szerencsém a dobogókői kilátással, az utóbbi tíz évben – mióta digitális fényképezőgépem van –, jártam itt vagy tucatnyi alkalommal, de eddig soha nem sikerült tiszta, napos időt kifognom! Pár percig még elnézelődtem itt, aztán leballagtam a buszvégállomásra. Bár a menetrend szerint még volt fél órám a pomázi busz indulásáig, de gondoltam, beállok a sorba, hogy jusson még ülőhely, ha megjön a helyközi. Furcsa módon azonban szinte senki sem volt ott, akkor sem lettünk sokkal többen, mikor beállt a busz a megállóba. Nem tudtam másra gondolni, csak hogy lassan kivesznek az igazi turisták, a kirándulók, nézelődők pedig autóval jönnek fel idáig!

Az Eötvös turistaház épülete a Dobogókőn
Az Eötvös turistaház épülete a Dobogókőn


Kilátás a Dobogókőről a Dunakanyar felé
Kilátás a Dobogókőről a Dunakanyar felé

A busszal aztán lezötykölődtem Pomázra, utána a HÉV-vel pedig a Batthyány térig. Hosszú évek tapasztalatából tudom, hogy a BKV nagyot alkotott: sikerült ugyanis olyan tökéletesen összehangolni a HÉV érkezését a 41-es villamos indulásával, hogy mindig kétesélyes legyen a csatlakozás elérése! Most azonban rutinosan a HÉV első kocsijában utaztam, az első ajtónál elsőnek szálltam le, végigrohantam az aluljárón és felfelé a mozgólépcsőn, végül miután felugrottam a tuja utolsó ajtaján, pont mögöttem csukta be a vezető az ajtót! Ez sikerült! Háromnegyed óra múlva már otthon is voltam.



-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats