UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2011. február 5.
Várgesztes - Szárliget

A decemberi túrákat követően csak februárban nyílt újabb lehetőségem arra, hogy Várgesztesről folytassam a Vértes bejárását, és a Várgesztes – Szárliget túrával be is fejezzem ezt a tájegységet. Ez a nap is szép napsütésesnek, ráadásul havasnak ígérkezett, hiszen az előző napokban megint esett pár centiméternyi hó, de délutánra már olvadást jósoltak a meteorológusok. Ez a szakasz meglehetősen rövid, alig 14 kilométer, így aztán úgy döntöttem, megtoldom egy rövid kitérővel Gesztes várába, mert előző túrámon a hideg miatt lemerült a fényképezőgépem akkumulátora, ezért nem tudtam fényképezni a várfalakról.

Az előző túrákkal ellentétben most nem keltem túl korán, csak 6:52-kor indultam Kelenföldről a soproni gyorssal, amiről aztán Tatabányán szálltam le. Átballagtam a vasútállomásról a Vértes Center alagsorában lévő helyközi buszok végállomására, aztán a fűtött váróteremben kényelmesen megreggeliztem a buszom indulásáig. A 8:19-kor induló busszal nagyjából fél óra alatt zötykölődtem el Várgesztesre és kilenc előtt pár perccel kászálódtam le róla a falu közepén, a buszfordulóban.

A Vadásztanya kocsma még zárva volt – a kiírás szerint csak kilenckor fog nyitni –, ezért aztán elindultam az Arany János utcán, a falu főutcáján dél felé. Az utolsó házakat elhagyva átvágtam a telkek mögötti havas réten, aztán rátértem a vár felé vezető erdei turistaösvényre. Egy darabig az erdő peremén róttam az utam, jól látszottak a szélső házak a keskeny erdősáv mögötti utca túlsó oldalán, aztán néhány száz lépés után rátértem a dombok közé vezető keskeny aszfaltútra. Újra végigjártam a múltkori utat: jobbra letértek az aszfaltútról a kék sáv jelzések, hogy a gerincen keresztül átvágjanak Kőhányáspuszta felé, én pedig a keskeny úton maradva elhaladtam a Várhegy tövében, hogy aztán délkelet felől rohamozzam meg a várromot a kanyargós szerpentinen.

Kilátás Gesztes várából Várgesztesre
Kilátás Gesztes várából Várgesztesre

Negyed tíz után már fenn voltam a várnál, beültem pár percre az udvarból nyíló kis vendéglőbe és megittam egy Borsodit, aztán elkértem a várfalakra vezető feljáró ajtajának kulcsát és felballagtam a keskeny lépcsősoron a tetőre. Szép volt most is a kilátás, a készítettem vagy tucatnyi felvételt, és még egy panorámaképet is. Elnézelődtem fenn még pár percet, aztán visszaereszkedtem a vendéglőbe, hátamra kanyarítottam a zsákot és fél tíz után pár perccel belevágtam a túrába. A már megismert úton visszatértem a faluba, de az aszfaltútról egy rövid kitérőt tettem a bal oldalán, a meredek domboldal sziklájában kialakított Mária kegyhelyre.

Mária kegyhely a domboldal sziklái között
Mária kegyhely a domboldal sziklái között


Letekintés a kegyhelytől a völgyben vezető útra
Letekintés a kegyhelytől a völgyben vezető útra

Végigballagtam Várgesztes hosszú főutcáján, az Arany János utcán, magam mögött hagytam a templomot, a buszfordulót és a Vadásztanya kocsmát, aztán egyre lejtve értem el az alsó faluvégen a kis dísztavat. Most hó lepte be a befagyott tavacska jegét, készítettem itt is pár képet a tó mögött tornyosuló Zsigmond-kő sziklás homlokáról, aztán a sétányon megkerülve a dísztavat elindultam az erdő felé.

Keskeny ösvényen léptem be a fák közé és szinte azonnal megkezdődött a dombok közé vezető meredek kaptató. A Lófő-völgy alján emelkedett szuszogtatóan az ösvény, aztán egy jól jelzett ponton kivált jobbra a Zsigmond-kő délkeleti sziklaormára vezető kék háromszög jelzés. Itt én is letértem a kéktúra útjáról és az eddiginél is meredekebben emelkedő ösvényen felkapaszkodtam a sziklák tetejére. Megéri a fáradtságot ide felmászni, mert csodálatos panoráma nyílik innen a pontosan alattunk elterülő Várgesztesre! Innen sem kell rögtön továbbszaladni, érdemes körülnézni egy kicsit alaposabban is!

Közvetlenül a lábunk alatt fekszik a kis duzzasztott dísztó, aminek a partjáról nekiindultunk a kaptatónak, mögötte Várgesztes házai állnak, de annyira közel vagyunk hozzájuk, hogy szinte minden udvarra belátunk! Innen jól látható, hogy a falu egy nagyjából négyszögletes irtásfolton fekszik lenn a völgyben, szinte minden oldalról erdők veszik körül. A településtől jobbra a Várgesztesi Villapark szabályos utcái és házai sorakoznak, mögötte a távolban Oroszlány is feltűnik, balra pedig jól látszik a falu mögött a Várhegy is a romos várfalakkal. Elnézelődtem itt is pár percet, rengeteget fényképeztem, és csak tizenegy előtt pár perccel indultam tovább.

Kilátás a Zsigmond-kőre a dísztó partjáról
Kilátás a Zsigmond-kőre a dísztó partjáról


Visszatekintés a tópartról a falura
Visszatekintés a tópartról a falura. A háttérben jól látható a vár.


Kilátás a Zsigmond-kőről a falura és a várra
Kilátás a Zsigmond-kőről a falura és a várra

Visszaereszkedtem a Lófő-völgybe, ismét rátértem az alján kapaszkodó ösvényre, de aztán néhány lépés után balra tért ki innen az ösvény, hogy egy régi irtásfolt helyén növő vadszedres szúrós, mindenbe beleakadó ágai között átvágva néhány perc alatt elérjem az öreg erdőt. Jó negyedórás kapaszkodással értem fel a Vajdatemető dombhátára, itt a földutak elágazásában balra, északnyugat felé fordultam. Errefelé már csak szintezett alattam az ösvény, és csak néhány lábnyom vezetett előttem a hóban. Hamarosan elértem azt a pontot, ahol a kék sáv jelzések hirtelen jobbra fordultak, és egy másik ösvényen indultak tovább, de mivel nem kellett sietnem, gondoltam teszek egy rövid kitérőt az itt kezdődő kék négyszög jelzésen a volt Robinson menedékkunyhó romjaiig.

Talán nyolc-tíz perces menettel el is értem a fennsík észak felé leszakadó szélét, valahol itt kellett lenniük a romoknak is, de a vastag hóban semmit sem találtam. A kilátás szép volt innen, de távolról sem olyan lebilincselő, mint a Zsigmond-kő sziklás homlokáról. Elgondolkodva ballagtam visszafelé a kék négyszög jelzés útján, amikor egy nagyobb turistacsoport jött velem szemközt és a vezetőjükben Tolnai Ferencet ismertem fel, aki a híres, Rockenbauer Pál által készített Másfélmillió lépés című kéktúrás filmsorozatban a mérőkereket tolta több mint 1100 kilométeren keresztül. Akkor már személyesen is ismertem, hiszen előtte két héttel találkoztunk egy túrán, de nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan viszontlátom! Beszélgettünk pár percet, aztán mentünk tovább az utunkon.

A kék sáv jelzés ösvényére rátérve leereszkedtem rajta a Mátyás-kút erdei pihenőjébe, ahol egy másik túrázó társaságba botlottam. Ők szintén kéktúráztak, csak éppen velem szemben haladva, Szárligetről érkeztek meg ide. Velük is elbeszélgettem, miközben az erdei pihenő padján elfogyasztottam az ebédemet, aztán továbbindultam, mert a táv nagyobb része még előttem állt. Nagyjából itt vettem észre, hogy elmúlt a fagy, csöpögött a víz az erdei pihenő tetejéről is, ahogy lassan elolvadt a tetőn megmaradt hó.

Erdei pihenő a Mátyás-kútnál
Erdei pihenő a Mátyás-kútnál

A jelzéseket követve ismét felkapaszkodtam a domboldalba, aztán rövid szintezést követőn ismét a völgybe ereszkedett le az utam, hogy aztán újra megérkezzek a Mátyás-kút pihenője mellett már látott keskeny erdőgazdasági aszfaltútra. De most sem tértem rá, tőle balra, a völgy alján húzódó hosszú tisztás mentén vezettek tovább a lábnyomok, azoké a turistáké, akikkel a pihenőben találkoztam alig néhány perce. A hosszú, nyiladékszerű tisztáson haladva pár perc alatt elértem a Szarvas-kút forrását. Szerényen csörgedezett a forrásvíz az alsó kifolyón, de most nem kellett utántöltenem a vizemet, azért aztán gyorsan továbbindultam innen is.

A Szarvas-kúttól indulva a kék sáv jelzések kikapaszkodtak a völgyből, ezeket követve kereszteztem a domboldalban haladó aszfaltutat, aztán folytattam a hegymászást, amíg el nem értem a Zsidó-hegy gerincét. Itt véget ért az emelkedés, kellemes, szintező út vette a kezdetét. Hangosan ropogott a lábam alatt az egyre jobban kásásodó hó, ezért aztán egyáltalán nem számítottam arra, hogy bármiféle erdei állattal találkozom ezen az úton, alaposan meglepődtem tehát, amikor egy muflonpár vonult át előttem talán százlépésnyire az úton! Úgy látszik, nem féltek tőlem, mert megvárták azt, hogy elővegyem a fényképezőgépem az övtokból, bekapcsoljam, rájuk zoomoljak, elkészíthessek pár felvételt, aztán csak azután tűntek el lassan ballagva a fák között.

A Szarvas-kút
A Szarvas-kút


Muflonpár az erdőben
Muflonpár az erdőben

Elhaladtam a Rockenbauer Pál emlékfa előtt, aztán egy meredek és meglehetősen csúszós lejtőn leereszkedtem a következő völgybe. Pár száz lépést a meredekfalú, szinte szurdokszerűen mély völgy alján kanyargó keréknyomokon tettem meg, aztán a kék sáv jelzések hirtelen jobbra fordultak, és egy oldalvölgyben kezdtek el kapaszkodni. Balra, felfelé tekintve magasan felettem feltűntek a kopár fák között Vitányvár romjai, aztán kimerítő kapaszkodóval néhány perc alatt elértem a dombgerincet. A kék sáv jelzés ösvénye átbukott rajta, hogy leereszkedjen a következő völgybe, de tettem egy kitérőt a gerincen futó ösvényen a várromokhoz.

Vitányvár talán az egyik legmegközelíthetetlenebb várrom az országban, csak gyalogosan lehet eljutni nem csak a romokhoz, de azok közelébe is, ezért aztán nem nagyon ismerik az emberek sem, pedig több emelet magas várfalak állnak az erdőben, még így, romos állapotban is monumentálisan! Van valamennyi kilátás a romok közül, de nem is az a lényeg, hanem az erdőben szinte elfeledetten álló romos várfalak! Semmilyen renoválási, konzerválási munkának nem látszik a nyoma sem, sokszor törmelékhalmokon, omladozó falakon kell átmászni, ha el szeretnénk jutni egy-egy pontjára a romoknak.

Feltekintés a völgyből Vitányvár falaira
Feltekintés a völgyből Vitányvár falaira


Vitányvár falai között 1.
Vitányvár falai között 1.


Vitányvár falai között 2.
Vitányvár falai között 2.

Elbóklásztam pár percet a romok között, aztán fél kettő felé továbbindultam. A várhegy gerincén visszatértem a kéktúra útvonalára, leereszkedtem rajta az északi oldal völgyébe, aminek az alján, kidőlt fák alatt bujkálva felkapaszkodtam a Körtvélyes fennsíkjára. Ez már az utolsó vértesi kaptató volt, mert aztán a Körtvélyes és a Mészáros-hegy közötti széles nyeregben rátértem egy keskeny erdőgazdasági aszfaltútra, amin megkezdtem az ereszkedést. Pár perc alatt elértem az útelágazást, itt balra fordultam, és néhány lépés után már meg is érkeztem Körtvélyespuszta régi temetőjéhez.

Régebben eléggé elhanyagoltak voltak a sírok, de pár éve szépen kitisztították a helyet, és azóta sem engedik magasra nőni itt a gazt, a gyomokat! Vegyesen állnak itt fém és kő sírkeresztek, sírkövek, még pár fafaragás akad a sírok között, mellettük az ösvényen szép tájékoztató tábla meséli el a hely történetét. A temetőtől továbbindulva már pár perc alatt elértem a Vértes-fennsíkról levezető Mária-szakadék felső végét. A völgy egy sekély vízmosásként indul, de egyre mélyül és szélesedik, a turistaút pedig a jobb oldali oldalában ereszkedik egyre lejjebb, néha bizony meglehetősen meredeken. A szurdok legszebb része egy több emelet magas sziklatorlasz, itt van az ösvény legmeredekebb szakasza, ahol a köveken ugrálva, lépegetve kell egyre lejjebb ereszkedni.

Körtvélyespuszta öreg temetője
Körtvélyespuszta öreg temetője


A Mária-szakadék kőtorlasza alulról fényképezve
A Mária-szakadék kőtorlasza alulról fényképezve

Aztán kicsit lejjebb a szurdok kiszélesedik, az ösvény is földúttá bővül és egy irtásfolton keresztül lehet elérni a völgy végét. Itt áll a Csákányospusztai turistaház a domboldalban, de itt csak egy pillanatra álltam meg, aztán ballagtam tovább. Most már végleg magam mögött hagytam az erdőt, füves domboldalak között ereszkedett a turistaházhoz vezető kavicsos út. Már háromnegyed három felé járt az idő, és a reggeli fagy elmúltával szinte patakokban folyt a keréknyomokban a hólé a völgy felé. Elhaladtam a tömény bűzt árasztó birkakarámok mellett, aztán rátértem arra a keskeny aszfaltútra, amit még a körtvélyespusztai temető előtt hagytam ott a dombok között. Kényelmes sétával értem ki a régi 1-es főút mellett álló Birkacsárda autóparkolójába.

Kereszteztem a párhuzamos autópálya megépítése miatt elég kisforgalmú főutat, aztán a mezőkön átvezető földúton indultam tovább. A tartós fagy elmúltával a legfelső egy-két centiméternyi talajréteg már kiengedett, de alatta még fagyos maradt a föld, tapasztalatom szerint ez az egyik legrosszabb kombináció, mert a felső sárréteg csúszik az alatta lévő jégen, ha óvatlanul rálépünk! Én is szinte korcsolyáztam a bakancsaimban az úton, mindig arra csúszva, amerre akár a legkisebb lejtés is volt! Alaposan megszenvedtem ezzel a pár száz méteres szakasszal, még az sem tudott kárpótolni ezért, hogy csodálatos panoráma nyílt a mezőről balra, a Gerecsére!

A Csákányospusztai turistaház
A Csákányospusztai turistaház


Kilátás a mezőről a Gerecsére
Kilátás a mezőről a Gerecsére

A faluszéli focipálya mezejét elérve hosszasan csiszatoltam a bakancsaim a fűben, mire úgy-ahogy elfogadható kinézetűek lettek, aztán Szárliget szélső házait elérve rátértem az állomás felé vezető Baross Gábor utcára. A sínekhez érve átkeltem a vasútállomás peronjai felett átvezető gyalogos hídra, aztán a túlsó oldalon leereszkedve megvettem a vasútállomás jegypénztárában a vonatjegyem és kertem egy pecsételést a kéktúra igazoló füzetembe is. A gyaloghídon a peronra visszasétálva már nem is volt más dolgom, mint megvárni a 15:51-kor Kelenföldre induló vonatot.



-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats