UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2012. szeptember 27.
Ágasvár turistaház - Vörösmarty turistaház

Meglehetősen későn kerültem ágyba előző este, mégis korán ébredtem; már napkelte előtt talpon voltam, sétáltam egyet a Foton-réten, és vártam, hogy a csoport felébredjen. Kellett egy kis idő, hogy rájöjjek, erre hiába várok, ezért aztán fél hétkor ébresztőt csaptam: bekopogtam a szobák ajtóin és hangos „Good morning everybody” köszönéssel törtem meg a turistaházra telepedő kora reggeli csendet. Elégedetten vettem tudomásul az ajtók mögül kiszűrődő neszezést, hiszen tartanunk kellett magunkat ahhoz a kissé feszített programhoz, amivel végig kellett járnunk a nyolcnapos túrát.

Az Ágasvár turistaház napkeltekor
Az Ágasvár turistaház napkeltekor

Néhány perc után álmos arcok bukkantak fel az ajtók mögül, aztán gyors hideg vizes mosdás után a csapat testületileg kivonult a rétre reggeli tornázni. Én is kinn voltam, készítettem pár képet a napkelte fényeiben a turistaházról, aztán az egyik padra letelepedve élveztem a kora reggeli napsütést. Lídia nem ismert tréfát: keményen megdolgoztatta a fiatalokat, aztán a tornát a ház melletti sorompó felhasználásával végzett nyújtógyakorlatokkal fejezték be. Fél nyolc után vonultak be a házba a tornából, aztán nyolc felé jöttek át reggelizni a társalgóba. Gyorsan eltüntettünk minden ehetőt az asztalról, ekkor tanultam meg, hogy a tea mindennél fontosabb az átlag oroszok számára. Fél kilenc felé fejezték be a készülődést, pecsételtünk a turistaház kéktúra bélyegzőjével az igazoló füzetekbe és indultunk neki az aznapi szakasznak. Most ismét csak a napi hátizsákkal vágtunk bele a távba, a nagy poggyászt Juhász János, a gondnok-tulajdonos szállította el napközben a Vörösmarty turistaházba.

Csodaszép őszi napsütésben bandukoltunk végig az Ágasvár oldalában szintező, hullámvasutazó ösvényen, nagyjából negyed óra alatt érkezve meg a Szamár-kőhöz. A szikla alatt torkollott bele az Ágasvár gerincén haladó kék háromszög jelzés az útvonalunkba, erre rátérve lehetett pár lépéssel feljutni a szikla tetején lévő kilátóponthoz. Fenn tartottuk az első pihenőnket, pár percig elnézelődtünk, fényképeztünk, még csoportképet is készítettem a csapatról. Úgy láttam, hozzám hasonlóan ők is szeretik a szép kilátást nyújtó pontokat, annál is inkább, mert odahaza ők nemcsak hegyekben, de még dombokban is szegényes környéken élnek.

Kilátás a Szamár-kőről a Zagyva völgyére
Kilátás a Szamár-kőről a Zagyva völgyére


Csoportkép a Szamár-kőnél
Csoportkép a Szamár-kőnél

Továbbindulva egy ideig a gerincen haladtunk, aztán innen leereszkedve hamarosan elértük a Mátraszentistván feletti elhagyatott, mostanra már lassan eltűnő, beerdősülő kerteket. Később feltűntek a település legelső házai, mögöttük a szemben lévő hegyoldalban megpillantottuk a sípályákat, felettük a gerincen pedig a Három falu templomát. A csapat percenként megállt, hol a házak közötti kilátást fényképezni, hol a házakat nézegetni, egy szelídgesztenyefánál hosszabban is elidőztek. Úgy általában mindenre kíváncsiak voltak, minden érdekelte őket. Nem siettettem a társaságot, hiszen eléggé laza nap volt ez, csak Mátraházáig akartam velük eljutni, hogy onnan aztán visszabuszozzunk a Vörösmarty turistaházhoz, tehát úgy gondoltam, minden bele fog férni az időbe.

Megérkezés Mátraszentistvánra
Megérkezés Mátraszentistvánra


Úton Mátraszentlászló felé
Úton Mátraszentlászló felé

Lassan bandukolva ereszkedtünk le a Mátraszentistvánt keresztülszelő Hutahelyi-patak völgyébe, aztán kapaszkodtunk fel a túlsó oldalon az útkereszteződés terecskéjére. Megálltunk pecsételni a Vidróczky csárda kapuja melletti villanyoszlopra szerelt kéktúra bélyegzőnél, aztán pihentünk egy keveset a buszmegálló melletti padokon. Innen már kissé tempósabban indultunk tovább, a társaság élére állva felvettem egy, az emelkedőn jól járható lépésritmust, így értünk át a szomszédos Mátraszentlászlóra. Végigballagtunk ezen a településen is, hogy aztán a Kút-hegy oldalában, a buszforduló után magunk mögött hagyjuk az utolsó házakat is. A sípályákat keresztezve hamarosan felértünk az ösvénytől jobbra nyíló kilátóponthoz.

Persze itt is megálltunk néhány percre nézelődni, rövid szerelvényigazítást tartani. Most nem volt valami szép kilátás, a távoli Tepke-gerinc már beleveszett a párás levegőbe, de azért a környező hegyek-dombok jól látszottak innen. Nagyjából itt figyeltem fel arra a szokásukra, ha látták, hogy valaki fényképezi őket, akkor előnyösebbnek tűnő pozitúrákba álltak be: a lányok domborítottak, a fiúk pedig kissé megfeszítetve a karjukat „kiugratták a békát”. Megmosolyogtam őket, hiszen úgy emlékszem, én is ilyen voltam vagy harminc évvel ezelőtt, de ez a szokásuk meg is nehezítette az életemet, mert én viszont olyan képeket szeretek készíteni, amik mentesek mindenféle pózolástól. Amikor viszont csak úgy „lekaptam őket”, mindenféle beállítás nélkül, szinte számonkérően néztek rám, hogy mertem ilyent csinálni? Szóval jól elvoltunk!

Kilátás a Piszkés-tető oldalából a távoli Tepke-gerinc felé
Kilátás a Piszkés-tető oldalából a távoli Tepke-gerinc felé

Azt hiszem, nagyjából itt szólt Lídia, hogy a csoport szeretne megtanulni csárdást járni, és arra kért, hogy mutassam be az alaplépéseket! Kissé meghökkenten néztem rá, aztán elnevettem magam. Még hogy én mutassam meg a lépéseket profi táncosoknak? Jártam nagyon-nagyon régen tánctanfolyamra, de a csárdásból már csak annyira emlékszem, hogy kettőt jobbra, kettőt balra. Ez bizony elég soványka! De töprengeni kezdtem azon, hogyan lehetne a dolgokat megoldani.

A kilátópontról továbbindulva már gyorsan megmásztuk a Piszkés-tetőt, közben elhaladtunk a szépen foglalt, de teljesen kiszáradt Piszkés-kút mellett is. A csillagvizsgáló kapujánál véget ért a kaptató, innen már sétányszerűen széles gyalogúton haladhattunk végig a Lengyeldi-galyán keresztül Galyatető felé. Ahogy közeledtünk az üdülőhelyhez, egyre több sétálgató, kiránduló emberrel találkoztunk, aztán hamarosan meg is érkeztünk a település szélére, a mostanra már meglehetősen viharvert állapotban lévő székely kapuhoz. Persze ez mellett sem lehetett csak úgy elmenni: elkészültek a szokásos csoportképek, röviden elmeséltem ezeknek a kapuknak a történetét, kialakulását is.

Megérkezés Galyatetőre. A fák felett a TV-torony is látszik már.
Megérkezés Galyatetőre. A fák felett a TV-torony is látszik már.

Innen már egy nekifutással felértünk a hegytetőn álló kilátóhoz, persze felkapaszkodtunk a rozsdás vaslépcsőkön a kilátóteraszra. Meglepődtem, milyen szép innen a kilátás: jól látszott a völgyben fekvő kis település: Mátraalmás, a távoli Karancs és Medves, de kelet felé fordulva már a Kékestető is előbukkant a fák koronái között. Itt is elnézelődtünk egy sort, aztán leszaladtunk a kikövezett gyalogúton a szálloda melletti vendéglősorra, hogy megebédeljünk. A Hegyi vendéglőbe ültünk be, gondoltam, gyorsan eszünk valamit, aztán indulunk is tovább, de a dolgok kissé másképp alakultak.

Elég sok volt a vendég, és csak egyetlen pincérnő próbálta kiszolgálni őket, eléggé lassan haladtak hát a dolgok. Fél óra alatt csak az italokat kaptuk meg, aztán mire az ebéddel és a desszerttel is végeztünk, már fél három felé járt az idő. Ideje volt már indulni. A vendéglő kéktúra bélyegzőjével elvégeztük a pecsételést, aztán háromnegyed három felé továbbindultunk a hegytetőről. Még a vendéglő teraszán, ahol volt térerő, felhívtam Gábor fiamat, nézzen már utána otthon az interneten, van-e Egerben tánciskola, és ha igen, akkor gyűjtsön ki pár nevet meg telefonszámot és hívjon vissza még a nap folyamán.

A galyatetői kilátó
A galyatetői kilátó


Kilátás a toronyból Mátraalmásra és a távoli Karancsra
Kilátás a toronyból Mátraalmásra és a távoli Karancsra

Ekkor már nyilvánvaló volt számomra, hogy Mátraházán már nem érjük el a Vörösmarty turistaházhoz visszainduló buszt, jó esetben sötétedésre érünk a turistaházhoz, így nem tudjuk lefaragni a következő napi távból a turistaház és a falu közötti körülbelül két kilométeres utat. Cifra nap lesz a következő a Mátraháza-Sirok távval, de nem túl veszélyes, legfeljebb sötétben érjük majd el a siroki szállásunkat. Úgyis aszfaltos az utolsó három kilométer, ott már nyugodtan sötét lehet!

Gyorsan magunk mögött hagytuk a hegytető parkolóját és ismét fák vettek körül minket. Leereszkedtünk a Nagyszálló alatti szintező földútra, innen fordultunk balra, ösvényre még a Galya-csurgó foglalata előtt. Átvágtunk egy dzsindzsás réten, aztán az erdőben kanyargó gyalogúton folytattuk az utunkat. Néhány perces menet végén értünk ki a Galyatetőre vezető országútra, kereszteztük ezt, és a túlsó oldalán kezdődő széles földúton indultunk tovább.

Könnyű volt haladni a szinte nyílegyenes, enyhén lejtős, keményre döngölt felületű talajúton, magasabb fokozatra kapcsolva egy kissé erősebb tempót próbáltam diktálni, hogy kicsit lefaraghassunk az érkezési időnkből, mert egyre inkább féltem attól, hogy sötétben kell már megérkeznünk a turistaházhoz. Aztán kiértünk a fenyvesből az irtásfoltok közé, és itt megint meg kellett állni a kilátás miatt! Az irtáson keresztül leláttunk a Mátra aljára, Bodony és Mátraderecske völgyére, de továbbindulva, a Nyírjes-bérc gerincéről újra megpillantottuk a Kékestetőt is. Szép innen is a panoráma, de az irtásfolt helyén cseperedő körülbelül tízéves erdő hamarosan el fogja venni ezt a kilátást!

Kilátás északkelet felé az irtásfolton keresztül. Jól látszik innen a Mátra-gerinc is a kép jobb oldalán.
Kilátás északkelet felé az irtásfolton keresztül. Jól látszik innen a Mátra-gerinc is a kép jobb oldalán.

A Nyírjes-bérc homlokáról egy gyors menettel leszaladtunk a völgybe, és megálltunk pecsételni az öregebbik erdészház kertkapuja mellé felszerelt kéktúra bélyegzővel. A csapat már rutinosan vette elő a kéktúra füzeteket, nyitotta ki a megfelelő oldalon és ütötte be a pecsétet a rubrikákba. Úgy láttam, kimondottan élvezték az egészet! Innen már gyorsan továbbindultunk, mert kezdett a völgyre rátelepedni az alkonyat, aztán a nagyobbik erdészház után, amikor elhaladtunk a sűrű fenyves mellett, szinte esti sötétség vett már körül bennünket!

Ez már sietősebb menésre bírta a társaságot, jó tempóban kezdtünk bele a kapaszkodóba az erdészházak földútján. Mivel kicsivel korábban említette a társaság, hogy ne vezessem állandóan őket, bízzam rájuk, hogy megtalálják a fordulópontokat, elágazásokat, gondoltam, a földútról való letérés jó vizsga lesz a számukra, mert azt az első bejárásomon én is benéztem a fiammal! Persze, ők is elmentek mellette, én viszont utolsóként rátértem a balra, meredeken kiváló ösvényre, aztán mikor már eléggé eltávolodtak tőlem, akkor szóltam csak utánuk, hogy szerintem vagy ők, vagy én nem figyelünk eléggé a jelzésekre! Na jó, ez olcsó poén volt, többször nem is játszottam el velük!

Gyorsan megmásztuk a kaptató első felét és felértünk a galyatetői országútra, amit egyszer már kereszteztünk az előzőekben. Itt kifújtuk röviden magunkat, aztán folytattuk a Csór-hegy oldalában a kapaszkodást. Az első pár száz lépést még az aszfaltút mellett tettük meg, aztán ismét nekiindult az ösvény a hegyoldalnak, és csak nem sokkal a csúcs alatt fordult hirtelen jobbra, hogy aztán szintezve kerülje meg a hegytetőt.

Hosszabb ereszkedéssel jutottunk le a Mátra-nyeregbe, átvágtunk az útelágazás hatalmas leaszfaltozott háromszögén, és az országúttal párhuzamosan, a fák között futó ösvényen folytattuk az utunkat. Itt már erősen alkonyodott, de pár perc alatt elértük már a Vörösmarty turistaház bekerített telkét. A kertkaput zárva találtuk, de a csengetésre kijött a gondnok hölgy és beengedett bennünket. A hallban gyorsan megkaptuk a szobakulcsokat, az emeleten, a szobák előtt pedig már ott várakoztak a csomagjaink. Gyors fürdés után már lenn is voltunk a hallban a megterített vacsoraasztaloknál.

Végignézve a csoporton úgy láttam, nem viselte meg őket ez az átlagosnak mondható túranap, de azt tisztáztuk, hogy a Mátraházáig meg nem tett távolságot holnap kell majd bepótolnunk, az amúgy sem rövid, Sirokig vezető szakasz bevezetéseképpen. Éppen ezért megbeszéltem velük, hogy reggel nyolckor indulnunk kell és a lámpákat is hozzák magukkal a következő szakaszra, mert lehet, hogy sötétben érkezünk majd meg Sirokra!

Vacsora után a csapat kiment a teraszra táncolni – mégiscsak profi táncosok –, én pedig felhívtam a fiamat, hogy megkérdezzem, mi újság tánciskola-ügyben? Adott a srác pár nevet és telefonszámot, amiket aztán még a hallban üldögélve sorra hívtam. Az elsőt nem vették fel, de a másodikat már igen, így kerültem kapcsolatba dr. Török József egri tánctanárral. Röviden vázoltam neki a problémát: orosz táncosokkal járom a Mátrát, akik profik a latin-amerikai táncokban és meg szeretnének tanulni csárdásozni. Tud-e ebben segíteni?

Nem rázott le első szóra, sőt meghívott az egri tánciskolájába szombat este hat órára, az akkor kezdődő táncórára. Egy teljesen kezdő tánccsoport első órája lesz ekkor, és felajánlotta, kössünk üzletet: a táncosaim bemutatót tartanak majd az abszolút kezdők előtt, hogyan is lehet ezt csinálni legfelsőbb fokon, ő pedig megszervezi a csárdástanulást. Rövid fejszámolással tiszta sor volt, hogy a szombati Sirok-Szarvaskő táv után nagy eséllyel hatra már a tánciskolában lehetünk – amúgy is Egerben lesz a szállásunk –, így aztán ráálltam az alkura. Aztán lehoztam még a nagy hátizsákomba jól eltett okleveleket, amiket majd a túra végén szerettem volna átadni a csapat tagjainak, és lepecsételtem őket a turistaház szép csevicés emlékbélyegzőjével.

Amikor felmentem a szobámba, a csapat még ropta a táncot a teraszon, de tíz felé ők is nyugovóra tértek. Tudták, a következő nap lesz az igazi megmérettetés a csapat számára, hiszen körülbelül 27 kilométert kell majd megtenniük úgy, hogy bevezetésképpen még a Kékestetőt is megmásszuk! Kell hát a pihenés, hogy frissen vághassunk bele ebbe a távba. Töltőre raktam még a telefonomat, valamint a fényképezőgép és a GPS akkumulátorait, aztán én is eltettem magam másnapra.



-hörpölin-

Megjegyzés: a nyolcadik és tizedik képet a csapatomtól kaptam felhasználásra, ugyanis ezekről a témákról nem voltak saját fényképeim.



UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats