UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2012. május 26.
Sárvár, vasútállomás - Káld

Vészesen közeledett a június elején kezdődő háromhetes erőműves nagykarbantartás, ezért nem sok lehetőségem volt: túrát kellett szerveznem a pünkösdi háromnapos hétvégére is! Előtte egész héten meteorológia frontoktól volt csapadékos az időjárás, de a hétvége közeledtével kissé megnyugodtak a légköri viszonyok, bár a hosszú hétvége mindhárom napjára jósoltak csapadékot: záporokat, zivatarokat, elvétve még felhőszakadást is! Mindenesetre bíztam abban, hogy szebb lesz az idő, mint a második bejárásomon, amikor elkapott egy zivatarfront a Hosszúpereszteg előtti mezőkön, de még utána is megáztam egyszer-kétszer, de aztán pénteken délután összepakoltam a cókmókot az öreg Adventurer hátizsákomba és szombaton reggel lebumliztam a Kelenföldi pályaudvarra, hogy jegyet vegyek a 6:19-kor Szombathelyre induló gyorsvonatra.

A vonat pontosan érkezett, ráadásul most Székesfehérvár előtt sem fogta meg a pályatest cseréje miatti vágányzár, ezért a menetrend szerint percnyi pontossággal, 9:26-ra meg is érkeztem Sárvárra. Leszállva bementem a váróterembe, és elintéztem a papírmunkát, vagyis pecsételtettem a kéktúra igazoló füzetembe és az OKT60 túramozgalom pecsételőlapjára is. Az OKT60 apropóját az adta a kiíró Lokomotív Turista Egyesületnek, hogy hatvan évvel ezelőtt született meg az Országos Kéktúra mozgalom ötlete a vasutas turisták fejében, és az évforduló kapcsán 60 óra – vagyis két és fél nap alatt – kellett igazoltan megtenni 60 kilométert a túraútvonalon. Nekem pedig pont kapóra jött a Sárvár – Sümeg szakasz teljesítése, mert ennek körülbelül 72 kilométer a hossza és három napot szántam a teljesítésére.

Beüttettem tehát a pecséteket a pénztáros hölggyel a megfelelő helyekre, és konstatáltam, hogy a hatvan óra hétfő este fél tízkor fog leketyegni, vagyis ennyi időm van tehát a túrám teljesítésére. Mivel már egy hétfő kora délutáni vonatot el akartam érni Sümegen, úgy gondoltam, a teljesítés nem jelenthet különösebb gondot számomra! Egyedül az okozott egy kisebb problémát, hogy csak a dátumot pecsételték rá az igazoló lapra az állomáson, az időpontot nem! Márpedig ez kellene a kiírás szerint, bár a vasúti jegy is elég támpontot adhat, hiszen a vásárlási időpontja rajta van, hogy mikor vettem Kelenföldön! De azért úgy gondoltam, keresek majd egy postát valahol a városban, és ott üttetek majd a papírra egy időstemplit!

Sárvár, vasútállomás - A túra kezdőpontja
Sárvár, vasútállomás - A túra kezdőpontja

Megtízóraiztam, aztán a hátamra kanyarítottam a zsákot és kiléptem a verőfényes napsütésbe a vasútállomásról. Készítettem még pár fényképet a vasútállomás előtt, bekapcsoltam a GPS-t és megvártam, amíg kellő pontossággal megállapítja a pozíciómat, megkerestem a legközelebbi kék sáv jelzést az állomásépület előtti villanyoszlopon, aztán komótosan nekiindultam a túratávnak. Nem volt semmi tervem arra nézve, hogy hol ütök majd sátrat, de a második bejárásom szakaszolása annyira bejött, hogy úgy gondoltam, nem érdemes másikon gondolkodnom, inkább most is ahhoz tartom magam! Így aztán célként a Gérce előtti gáz nyomásfokozó állomás mellett kezdődő füves nyiladékot jelöltem ki magamnak, azt a helyet, ahol 2009 májusában is sátrat vertem az első túranapom végén.

A sárvári vasútállomás a város északi szélén fekszik, kertes házak között indultam el a belváros felé, az állomás előtti széles Selyemgyár utcáról ráfordultam a jóval keskenyebb Hunyadi János utcára és a járda melletti fák árnyékában bandukoltam tovább. Egy balkanyarral a Szegedi Körös Gáspár utcára tértem, majd egy újabb jobbkanyar után már a Kisfaludy Sándor utcán folytattam az utamat. Csinos kertes házak, rendezett telkek között haladtam, még az árokparti füves sávot is rendszeresen nyírták az itt lakók! Balra fordultam ott, ahol a Kisfaludy utca beletorkollott a Dózsa György utcába, elhaladtam a Sárvári Katolikus Iskola klasszicista épülete előtt, aztán a kék sáv jelzéseket követve a befordultam a keskeny Pap közbe. Előttem, az utca végén feltűnt a Nádasdy vár kaputornya.

Előttem, az utca végén feltűnt a Nádasdy vár kaputornya
Előttem, az utca végén feltűnt a Nádasdy vár kaputornya

Pár lépés után érkeztem ki Sárvár főterére, a Kossuth térre. Elhaladtam a Szent László templom előtt, megbámultam a Városháza előtti szökőkutakat, egy gyalogátkelőhelyen kereszteztem a Nádasdy Ferenc utcát és már meg is érkeztem a várhoz vezető híd végébe. Itt egy percre elbizonytalanodtam, mert eltűntek a kék sáv jelzések, pedig eddig mindkét bejárásomon a várat körülvevő park kavicsos sétányain indult tovább a kéktúra! Körbenéztem, így vettem észre, hogy a parkot övező utcán nem messze tőlem van egy posta. Így aztán arra gondoltam, most nem vágok át a parkon, inkább kerülök egyet, hogy a pontos időt az OKT60 igazoló lapjára bélyegeztethessem.

Ekkor már jóval elmúlt tíz óra, jó volt betérni a tűző napsütésből a kellemesen légkondicionált postára, de nem volt szerencsém, itt sem tudtak időbélyegzést adni a papíromra!Gondolkodtam azon, hogy veszek valami olcsó dolgot, például egy sárvári képeslapot, ahhoz kell adniuk olyan számlát, amin rajta van a pontos dátum és idő, de magamban csak legyintettem egyet, annyit nem ér meg az egész! Ha elfogadják az igazolást így, rendben van, ha pedig nem, akkor na bumm, több is veszett Mohácsnál!

Sárvár - A Kossuth tér
Sárvár - A Kossuth tér


A Nádasdy vár kaputornya és a hozzá vezető híd
A Nádasdy vár kaputornya és a hozzá vezető híd

Kiléptem ismét a napsütésbe, és továbbindultam a kastélyparkot övező főút szélén, a járdán. A következő sarkon indult balra a Rákóczi Ferenc utca, majd a későbbiekben rá fogok térni, de előbb még tennem kellett a kék jelzéseket követve egy nagyobb vargabetűt a Csónakázótóhoz! Ezért aztán a keskeny Malom utcán indultam tovább, elhaladtam a meglehetősen elhanyagolt és lepusztult névadó malomépület mellett, aztán kiértem a Gyöngyös-patak partjára. A patakparti sétányon elballagtam a mély árkot keresztező közúti hídig, ott aztán átkeltem a túlsó partra.

A továbbhaladásnak itt trükkje van, az első bejárásomon elég sokat kerestük az utat a fiammal, aztán kiderült, hogy nincs út, amin innen a kék sáv jelzés továbbindulna! A hídról jobbra lefordulva meg kell kerülni a négyemeletes lakótelepi ház sarkát, aztán a füves mezőre kiérve meg kell indulni a távoli tópart felé! A legközelebbi kék sáv jelzést a tóparti liget fái között tekergő közlekedési park aszfaltos útja mellett álló KRESZ tábla oszlopára festve találjuk. Innen már csak pár lépés a tóparti sétány, amire rátérve meg kell kerülni a Csónakázótó nyugati sarkát.

A Csónakázótó
A Csónakázótó


Gyaloghíd a Csónakázótó partján
Gyaloghíd a Csónakázótó partján

Végigballagtam a kavicsos sétányon, elgyönyörködtem a természetbe belesimuló Csónakázótó látványán, miközben szinte lépésenként változott a vízfelületre nyíló kilátás. Sokan sétáltak, kocogtak körülöttem, családok telepedtek le a fűbe piknikezni, kihasználva a kora nyári napsütést és a meleget. Lassan megérkeztem a tó keleti végébe, ahol három éve le volt zárva a sétány a Termálfürdő frissen elkészült szállodaépületei miatt, és mivel akkor a kék sáv jelzések bevezettek a vadonatúj kerítésen belülre, kerülni voltam kénytelen. Mostanra a kéktúra útvonalát áthelyezték már, méghozzá pontosan arra az útvonalra, amit akkor végigjártam: meg kell kerülni a Csónakázótó keleti csücskét is, aztán rá kell térni a szinte a vízpartig húzódó Markusovszky utcára, ezen pedig elballagni egészen a forgalmas Rákóczi Ferenc utcáig.

A széles főútra fordulva elhaladtam a Termálfürdő bekerített parkja mellett, aztán már gyorsan magam mögött hagytam Sárvárt és megérkeztem a Rába hídjához. Készítettem pár felvételt a folyóról, és nekivágtam a széles ártéren átvezető útnak. A főút szélén volt felfestett kerékpársáv, szerencsére ezen tudtam haladni, ugyanis a forgalom elég nagy volt ezen a szombat délelőttön, hosszú konvojokban húztak el mellettem a személyautók. Az egyenes úton haladva egyre közelebb értem a Kemeneshát hosszan elnyúló vonulatához.

Megérkeztem a Rábához
Megérkeztem a Rábához


Forgalmas főút szélén a Kemeneshát felé
Forgalmas főút szélén a Kemeneshát felé

A domb tövében útelágazáshoz értem: A főút egyenesen haladva belevágott a kaptatóba, balra tért itt a kéktúra egy mellékútra, én pedig jobbra indultam, hogy pár képet készíthessek a régi, most elhagyatottan álló Rába-hídról. Az öreg, kétboltnyílásos híd elfeledetten áll a mezőn, a Rába egyik mellékágát – amin átvezetett – már régen feltöltötték, tehát már minden funkcióját elvesztette. Pár percig elnézelődtem itt, aztán a lassan kialakuló kánikulára való tekintettel behúzódtam a közelben álló Hegyalja vendéglő hűvös ivójába. Legurítottam egy hideg Borsodit, pár percet elbeszélgettem a tulajjal, aztán felkaptam a hátizsákom és a városi séta után belevágtam a háromnapos túrám érdemi részébe.

Visszatértem az útkereszteződésbe, és újra a kék sáv jelzéseket követve folytattam az utam a Kemeneshátra oldalazva felkapaszkodó mellékúton. Lassan magam mögött hagytam a legutolsó lakóházakat is, aztán a kanyargós úton néhány perc után felértem a Kemeneshát szélesen elterülő fennsíkjára. Néhány száz lépés után értem el a Sárvárt elkerülő 84-es főút kereszteződéséhez. Itt mindkét korábbi bejárásomon percekig kellett várnom, hogy átkelhessek a főúton, így volt ez most is, aztán egy rövid forgalmi szünetet kihasználva végre átkocogtam a széles aszfaltcsíkon. Pedig a keresztező mellékút forgalma számára volt itt külön gyorsító- és lassítósáv, meg előjelző táblák, meg minden egyéb, az autósok dolgát megkönnyítő dolog, csak zebrát felejtettek el felfesteni ide a csomópont építői!

Öreg híd a Rába árterében
Öreg híd a Rába árterében


A 84-es főút kereszteződése Sárvár határában
A 84-es főút kereszteződése Sárvár határában

Az erdei úton továbbindulva már hamarosan elértem a Közép-allé kezdetét ott, ahol az útszéli jelzőtábla a MÁV tárgyalóházhoz való letérést jelezte a másik irányban. Ráfordultam az árnyas nyiladék földútjára, és megindultam rajta dél felé. Végre magam mögött hagytam a sárvári vasútállomástól idáig tartó hosszú aszfaltos szakaszt, és élveztem az erdei csendet. Nagyjából fél óra alatt értem el az allé déli végét, ahol az a mezők szélénél hirtelen véget ért. Itt megálltam pár percre, letelepedve a búzamező szélére rövid szerelvényigazítást végeztem, ittam egy keveset, aztán egy kis szieszta után már tovább is indultam.

Először a búzamező szélén ballagtam, a gabonatábla és az erdő közötti pár méteres gazos sávon, aztán úgy 6-800 lépés után az eddigi erdőszéli út befordult a fák közé. Innen már felváltva haladtam a mezőkön és az erdőben, negyedórás kényelemes séta végén érkezve ki egy szélesen elterülő füves mezőre. Az eddigi földutam kifutott a mezőre és átvágott rajta, de engem a kék sáv jelzések még a szélső fák között jobbra fordítottak és egy alig kitaposott ösvényen értem ki a fák közül. A kaszáló nyugati szélén indultam tovább a fákra festett kék jelzéseket követve.

Erdei úton a Közép-allé nyiladékában
Erdei úton a Közép-allé nyiladékában

A rét túlsó szélét elérve feltűnt előttem a Sitkére vezető országút, de nem kaptattam fel oda az útszéli árkon keresztül, inkább a mező szélén ballagtam tovább és csak a túlsó sarkán vágtam át az aszfaltcsíkon egy oda érkező földút kereszteződésében. A jól kitaposott földút a túlsó oldalon is folytatódott, a kék sáv jelzések is azon indultak tovább, de itt letértem róla, mert balra tekintve két templomtorony tűnt fel a füves, lankás domboldal fölött! Nekiindultam a mezőn átvágó keréknyomoknak és pár lépés után megpillantottam a tornyokhoz tartozó templomot is, vagyis a sitkei Kálváriakápolnát!

Letelepedve a fűbe egy hosszabb sziesztát tartottam, és mivel már jócskán elmúlt egy óra is, megebédeltem, aztán a poggyászom a fűben hagyva lesétáltam a kápolnáig. Persze az most is be volt zárva, de sebaj! Azért körbesétáltam az udvarát, megnéztem a kálvária stációit is. Röviden még elnézelődtem, aztán visszabaktattam a füves domboldalban a málhámig. Fentről, a dombtetőről nyílt a legszebb kilátás a kápolnára, és tőle balra a távoli, félig lebányászott tetejű tanúhegyre, a Ságra. Most kihalt volt a talán hektárnyi nagyságú, sűrűn kaszált füves terület, pedig minden év augusztusában rock koncertet rendeznek itt!

A Ság-hegy és a sitkei Kálváriakápolna
A Ság-hegy és a sitkei Kálváriakápolna

Ebben az évben már huszonhatodik alkalommal rendezik meg a Sitkei Rock Fesztivált, amit Balázs Fecó hívott még életre negyed századdal ezelőtt az akkor bizony eléggé lepusztult állapotban lévő Kálváriakápolna megmentésére. Azóta persze szépen rendbe hozták az épületet és környezetét, de állagának fenntartására továbbra is megrendezésre kerül évente a koncert, a Balázs Fecó vezette Kápolnáért Kulturális- és Sportegyesület szervezésében.

Fél kettő felé indultam csak tovább, de akkor már alaposan kapkodtam a bakancsaim, mert éreztem, eléggé elcsúsztam az idővel, az aznapi táv nagyobbik fele még előttem állt! Továbbindultam a jól kitaposott földúton, de néhányszáz lépés után a kék sáv jelzések jobbra fordítottak róla, meglehetősen benőtt, már régen használt keréknyomokra. Az első bejárásomkor járhatatlannak bizonyult ez az útszakasz, a második bejárásomon végigtörtettem rajta, és most úgy nézett ki, valamivel rendezettebb állapotok fogadnak a korábbiaknál! Most tűrhetőek voltak a „dzsindzsaviszonyok” ezen a talán kilométeres távon, bár sok helyütt derékmagasságig ért már a csalán, de persze a hosszúszárú nadrágomban nem kellett törődnöm vele! Aztán egy keresztező útra fordulva hamarosan visszaértem a mezőkre, arra a földútra, amin továbbindultam a Kálváriakápolna után.

Ez az út aztán az alginitbánya meddőhányói mellett indult tovább, a második bejárásomhoz hasonlóan most is ki volt téve az elejére a tábla, hogy idegeneknek az átjárás tilos, de a kék sáv jelzés is arra indult tovább, éppúgy, mint három évvel ezelőtt, ráadásul most is volt rajta forgalom: a helyiek továbbra is arra jártak a bánya melletti zártkertekhez. Így aztán most is ebben az irányban indultam tovább, végigballagtam a szőlők, gyümölcsösök, valamint a bánya között vezető poros földúton, aztán egy percre megálltam a kelet felé nyíló kilátásban gyönyörködni.

A Kemeneshát nem sokkal emelkedik a környező Kisalföld fölé, de a füves kaszálón keresztül mégis kitűnő panoráma nyílt a két tanúhegyre: a közelebbi Ságra – ezt már láttam a sitkei Kálváriakápolnától is – és a jóval távolabbi Somlóra. Már régóta fenem a fogam a Somlóra, hiszen vonattal már tucatnyi alkalommal elmentem a tövében, de egyszer már rá fogok szánni egy egész napot, hogy töviről hegyire bekalandozhassam! Pár percig itt is elnézelődtem, készítettem pár képet a hegyekről, aztán továbbindultam.

Kilátás a Ságra és a távoli Somlóra
Kilátás a Ságra és a távoli Somlóra


A gércei Kismackó italbolt része az udvaron van
A gércei Kismackó italbolt része az udvaron van

Hamarosan elértem Gérce szélső házait, innen már csak egy rövid séta volt a község főutcája. Ráfordultam a Kossuth Lajos utcára, elhaladtam a könyvtár furcsa, kör alakú épülete és a betonpillérekkel megerősített tornyú katolikus templom előtt, és már meg is érkeztem a Kismackó Élelmiszer és Italbolthoz. A bolt már zárva volt ugyan, de az udvaron lévő italbolt természetesen működött! Letelepedtem az egyik árnyas kerti asztalhoz, aztán benn az ivóban kértem egy üveg sört és két szendvicset. Elüldögéltem vagy negyed órát kinn a padon, elintéztem a pecsételést, megettem a szendvicseket, a végén pedig a sört is lassan elkortyolgattam. Még csak május vége volt, de kezdett eléggé kimelegedni az időjárás, a kocsma falára szerelt hőmérőn láttam, már harminc fok felett járt a higanyszál!

Fél három felé indultam tovább, egy darabig még a Kossuth Lajos utcán folytattam az utam, aztán innen jobbra tértem a falu temetőihez induló keskeny aszfaltútra. Felkaptattam rajta a dombtetőre, a sportpálya sarkán lévő útelágazásban táblák mutatták, hogy az úttól balra található a római katolikus temető, jobbra pedig az evangélikus. Kicsit eltűnődtem ezen az önkéntes szegregáción, hiszen a katolikus felekezetek általában közös temetőt szoktak használni hazánkban, aztán továbbindultam egy kicsit kátyús földúton, ami az eddigi keskeny aszfaltút folytatásaként indult nyugat felé.

Hat-nyolc perces séta végén értem el ismét a 84-es főutat végig a mezőszélen, erdők határán haladva, hát itt sem volt kisebb rajta a forgalom, mint Sárvár határában! Itt is vártam egy-két percet, mire egy rövid forgalmi szünetben át tudtam vágni a sávokon, aztán a túlsó oldalon kezdődő keskeny, de nagyon jó minőségű aszfaltúton ballagtam tovább. Az út kanyarogva vágott át a mezőkön, erdőfoltokon, és a kiterjedt Farkas-erdő peremét elérve pillantottam meg magam előtt a Rózsáskerti erdészház útszéli épületét.

Pecstelőpont a Rózsáskerti erdészház kerítésén
Pecstelőpont a Rózsáskerti erdészház kerítésén

Habár a kéktúra távolságadatai szerint csak 2,7 kilométert jöttem a gércei Kismackótól idáig, de itt újra elővehettem az igazoló füzetemet és az OKT60 túra igazolólapját is, hiszen újabb pecsételőhelyhez érkeztem! Nyomtam az erdészház kerítésére szerelt bélyegzővel mindenhová, ahová kellett, aztán egy rövidebb pihenő végén tovább is indultam. A keskeny aszfaltcsík befordult a Farkas-erdőbe, de alig ötszáz méter után a jelzések balra letértek az útról, és egy gyalogösvényen néhány lépés után elértem a Scherg házaspár síremlékét. Scherg Lőrinc Bajorországból települt át hazánkba a XIX. század második felében és lett erdőmester itt, a Kisalföldön. Nagy érdemeket szerzett a Kisalföld beerősítésében, lényegében az ő műve a Farkas-erdő is. Saját kérésére temették el itt őt és feleségét egy terméskövekből összerótt gúla alá.

A Scherg házapár sírja a Farkas-erdőben
A Scherg házapár sírja a Farkas-erdőben

A síremléktől a kék sáv jelzések visszavezettek az aszfaltútra, ismét azon indultam tovább. Nem sokat haladhattam rajta, amikor vagy negyedóra múlva egy, az út bal szélén álló tábla állított meg, ami az 1995-ben kidőlt Banya-fák tisztására invitálta az erre járókat. A Banya-fák vénséges vén tölgyek voltak, amik már a Farkas-erdő telepítése előtt is itt álltak, az akkor még kökénnyel, galagonyával, borókával, csenevész nyírrel, tölggyel benőtt, nagyrészt elkopárosodott óriási legelőterületen. A hajdani pásztorok telepedtek le árnyékukban, amíg a nyájaikat őrizték. Sajnos, egy vihar kidöntötte őket, azóta csendben korhadnak egy talán ötvenlépésnyi átmérőjű füves tisztáson. Mellettük pihenőpadok, asztalok állnak, a tisztás szélén pedig a Böröndy Lajos erdőmérnök (1889 - 1951) emlékére állított kopjafa található. Böröndy Scherg Lőrinc mellett a tölgyes erdőgazdálkodás kiemelkedő személyisége és a farkaserdei erdészeti munkák szakmai irányítója volt 1919-től 1948-ig.

A Banya-fák tisztásáról továbbindulva háromnegyed óra alatt elérhető, továbbra is a keskeny aszfaltúton ballagva a Hidegkúti vadászház és konferenciaközpont épületegyüttese. A kéktúra bélyegző kék-fehér dobozkája az erdészház kerítésére van szerelve, a bélyegzőt előhúzva ezzel is pecsételtem mindenhová, ahova kellett! Itt már háromnegyed öt felé járt az idő, pihentem hát egy komolyabbat, és csak jó negyed órával később indultam tovább.

A Farkas-erdő keskeny aszfaltútján vezet a kéktúra
A Farkas-erdő keskeny aszfaltútján vezet a kéktúra


Az egyik kidőlt Banya-fa maradványai
Az egyik kidőlt Banya-fa maradványai

Továbbra is a Farkas-erdőben vezetett az utam, de az aszfaltozott erdészeti út a vadászháznál véget ért, innen már földutakon indultam tovább. Sarkos kanyarokat tettem a kocka alakú pagonyokat egymástól elválasztó nyiladékok földútjain, volt, amelyik pagonyban még állt az öreg erdő, máshol fiatalosok, vagy egészen friss irtásfoltok között bandukoltam. Aztán a szintén 1995-ben kidőlt Avasi Öreg Tölgy törzse mellett kiértem a Káld felé vezető széles, murvás erdőgazdasági útra. Erre rátérve elindultam a falu felé és magasabb sebességi fokozatba kapcsoltam a jól járható, széles úton.

Murvás erdészeti úton Káld felé
Murvás erdészeti úton Káld felé

De még egy tervem volt erre a napra: meg akartam keresni a Lajos-bükköket, mert azokat az eddigi két kéktúra bejárásomon sajnos elszalasztottam! Néhány perc alatt el is értem az úton azt a pontot, ahol tábla jelezte a már szintén évekkel ezelőtt kidőlt fákhoz vezető letérést, de a sűrű, cseperedő fiatalosban nem találtam meg a csonkjaikat! Így aztán most is kimaradtak a Lajos-bükkök, de remélem, járok erre majd később is! Innen már alig negyedóra alatt elértem a murvás út egyik kanyarjában a Káld előtti földgáz nyomásfokozó telepet, az itt kezdődő füves nyiladékban sátoroztam 2009 májusában, és most is itt ütöttem tábort a túrám első napjának végén.

Habár most észrevettem egy magaslest a nyiladékban vagy ötszáz lépésnyire a sátorverés helyétől – ez néhány éve nem volt még itt –, de a sátram mögött kőhajításnyira a nyomásfokozó telep csapjai, szerelvényei álltak, ezért úgy gondoltam, nagyon buta vadász az, amelyik ebben az irányban lövöldöz, így a legnagyobb nyugalommal vertem tábort itt. Háromnegyed hét felé már állt a sátor, ekkor szokásom szerint megvacsoráztam a sátor előtt az összetekert polifoam derékaljamon ülve és közben a naplementében gyönyörködve. Hamar eltettem magam másnapra, mert eldöntöttem, hogy az a nap lesz majd a túrám „menő napja”, vagyis igyekszem majd minél közelebb kerülni az uticélomhoz, Sümeghez!

Sátorozás a nyomásfokozó telepnél kezdődő nyiladékban
Sátorozás a nyomásfokozó telepnél kezdődő nyiladékban


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats