UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2012. április 28.
Tapolca, vasútállomás - Badacsonytördemic, vasútállomás

Csaknem másfél hónap telt el, mire újra hátizsákot tudtam ragadni, hogy folytathassam a harmadik Országos Kéktúra bejárásomat ott, ahol korábban abbahagytam: a tapolcai vasútállomáson. Az április végi négynapos hosszú hétvégére időzítettem a túrát, így nem kellett szabadságot kivennem erre a célra. Nagyon meglepődtem, amikor Gábor fiam bejelentette, hogy velem tartana, hiszen már évek óta nem jött velem a többnapos megmozdulásaimra, de örültem is neki, így aztán gyorsan számára is beszereztem egy kéktúra igazoló füzetet a Magyar Természetbarát Szövetség központi irodájában.

Még pénteken este mindent összepakoltunk, hogy szombat hajnalban csak fel kelljen kapnunk a hátizsákokat, hiszen elég korán, 3:51 perckor indult a vonatunk a Budafok Belváros vasúti megállóból. Kissé még álmosan ballagtunk lefelé az utcákon, hiszen ilyen korán még tömegközlekedés sincs mifelénk, szerencsére jól kalkuláltunk, hiszen pár perccel a vonat érkezése előtt már a peronon dekkoltunk. A Nagykanizsára (és csatolt kocsikkal Keszthelyre) tartó személyvonat pontosan érkezett, a kalauz pedig gyorsan megtalált minket a szinte üres vonaton, így aztán a Székesfehérvárig tartó utat szinte végigbóbiskoltuk.

Fehérváron átszálltunk a Balaton északi partján végigdöcögő kétkocsis Siemens Desirora, és miközben a tó kora reggeli panorámájában gyönyörködtünk, lassan meg is érkeztünk Tapolcára. Pecsételtettünk a vasútállomás pénztárában az igazoló füzetekbe (Gábor fiam ezzel a stemplivel avatta fel a sajátját), aztán vállunkra kaptuk a batyukat és elindultunk a szállásunkra. Mivel március 15.-én eléggé sietnem kellett, hogy elérjem a hazafelé induló vonatomat, ezért most jókora kerülővel kezdtük a túrát, hiszen a Déli elkerülő úton vissza kellett térnünk ahhoz a városszéli körforgalomhoz, ahol akkor letértem a kék sáv jelzésekről.

A forgalmas Keszthelyi út melletti járdán indultunk meg a városközpont felé, a jobb oldalon elmaradt mögöttünk a temető, aztán néhány perc után elértünk a vasútállomásról egyenesen érkező Dózsa György utca torkolatát. Néhány lépés után feltűnt előttünk a Hősök tere kis parkja, itt tértünk balra, hogy megkeressük a három napos túránk támaszpontját: a Boszorkánytanya panziót, ahol telefonon egy szobát foglaltam magunknak. Gyorsan meg is találtuk a Bajcsy-Zsilinszky út legelején álló épületet, elkértük a szobánk kulcsát, ahol aztán le is pakoltunk, és csak egy kis hátizsákot vittünk tovább magunkkal a napi étellel, itallal, egyéb szükséges holmival. Még gyorsan felhajtottunk egy-egy hideg sört a panzió eszpresszó részében (az évek során Gábor fiam felnőtt, januárban múlt 21 éves), aztán folytattuk az utunkat.

A Hősök terére visszatérve továbbindultunk a városközpont felé, elértük a Deák Ferenc utca kiszélesedő szakaszát, a Fő teret, végigbaktattunk a szépen felújított házsor mellett, aztán jobbra fordultunk a kék jelzéseket követve az Arany János utcára. Most nem is foglalkoztunk a város nevezetességeivel, hiszen eldöntött tény volt, hogy a Nagyvázsonyig vezető háromnapos túra után még egy napot eltöltünk itt Tapolcán, végigjárva a látnivalóit. Elhaladtunk az irgalmas nővérek zárdája és a templom mellett, aztán pár perc alatt elértük a város szélén futó Déli elkerülő utat, azt, amin az aznapi túránkat is megkezdtük a vasútállomásnál – igaz, akkor az ellenkező irányba indulva.

Az Arany János utcán végigpillantva már látszik előttünk a Szent György-hegy
Az Arany János utcán végigpillantva már látszik előttünk a Szent György-hegy (erős zoommal fényképezve)


Lassan megérkezünk az országúton a Szent György-hegy tövébe
Lassan megérkezünk az országúton a Szent György-hegy tövébe

Egy rövid forgalmi szünetet kihasználva kereszteztük a főutat, aztán továbbindultunk a túlsó oldalán kezdődő keskeny, kopottas, de mégis viszonylag nagy forgalmú, Kisapátiba és a Balaton-partra tartó aszfaltúton. Az utat szegélyező ritkás fasor mögött feltűnt pontosan előttünk a Szent György-hegy, első uticélunk. Pár perc után elértük a vasúti átjáró fénysorompóját, kereszteztük a síneket is, aztán megálltunk egy percre gyönyörködni a Tapolcai-medence tanúhegyeiben! Szinte a síkság közepén állva továbbra is előttünk tornyosult a Szent György-hegy, tőle balra feltűnt a Badacsony is, továbbfordulva a Gulács és a Tóti-hegy következett a sorban. Pontosan nyugatra tőlünk emelkedett a Csobánc, még a tetején álló várromok is láthatóak voltak erről a pontról. A tanúhegyek sorát a félig lebányászott tetejű Haláp zárta, ami az imént magunk mögött hagyott Tapolca házai felett emelkedett.

Tovább poroszkáltunk a forgalmas aszfaltút bal szélén, aztán a Paptelep házait magunk mögött hagyva körülbelül negyedórás menettel értük el az a buszmegállót, ahol a térképünk szerint le kellett térnünk az országútról. Keskeny, aszfaltozott útra fordultunk rá, ami bevezetett a nagyüzemi szőlőtáblák közé, viszonylag enyhén emelkedve. Nem egyenesen a Szent György-hegy felé tartottunk, tőle jobbra egy erdőfoltot célzott meg az utunk. Aztán a fákat elérve élesen balra tört az út, és most már tényleg a hegy felé tartottunk, egyre meredekebben kapaszkodva.

Gyorsan magunk mögött hagytuk a gépi művelésű szőlőtáblákat, és megérkeztünk a présházak, zártkertek közé. Egy pontról nagyon szép kilátás nyílt a távoli Csobánc felé, aztán egy útelágazásban mellénk társult piros sáv jelzéssel együtt folytattuk a kapaszkodást a pontosan előttünk emelkedő bazaltorgonák felé. Az aszfalt lassan kikopott a talpunk alól, aztán a földút is füves keréknyomokká silányult, mire elértük a legfelső kerteket, présházakat. Az erdőszélen az utolsó ház egy barna zsalugáteres présház volt, ez mellett térünk jobbra a jelzéseket követve, és léptünk be az erdőbe egy ösvényen. Kopott, töredezett bazalt lépcsősoron kaptattunk szerpentinezve egyre feljebb a fák között, aztán pár perc alatt elértük a kulcsosház tisztását.

A Csobánc látképe a Szent György-hegy oldalából
A Csobánc látképe a Szent György-hegy oldalából

Piknikezők nagyobb csoportjába botlottunk a ház melletti pihenőpadoknál, a bográcsuk alatt ropogva égett a tűz és nagyban folyt már az ebéd előkészítése. Velünk együtt egy nagyobb kirándulócsoport is érkezett a kulcsosházhoz vezető földúton, elég nagy tömeg verődött össze egy pillanat alatt az erdei tisztáson. A főzőcskézők mögött eloldalazva megkerestük a ház melletti fára szerelt dobozkát, előhúztuk belőle a fémbélyegzőt és pecsételtünk vele az igazoló füzeteinkbe. Aztán a kirándulók továbbindultak a bazaltorgonák felé, mi pedig megpihentünk pár percre egy padon, hogy adjunk nekik néhány perc előnyt a meredek kapaszkodó előtt.

Megérkeztünk a bazaltorgonák tövébe
Megérkeztünk a bazaltorgonák tövébe


Meredek kapaszkodás a sziklák között
Meredek kapaszkodás a sziklák között

Végül tizenegy előtt pár perccel kerekedtünk fel és indultunk el a társaság nyomában. Gyorsan elértük a bazaltorgonák alját, itt aztán be is fogtuk az előttünk indulókat. Hangosak voltak, szinte az egész hegyoldal zengett a kurjongatásaiktól, lihegve, fújtatva kapaszkodtak felfelé, alig tudtuk elkerülni őket. Felmásztunk a meredek bazalt lépcsősoron a fennsík szélére, aztán tettünk egy rövid kitérőt az ott kezdődő ösvényen a jobb oldali bazaltoszlopok tetejére. Szép volt onnan a kilátás, jól láthatóak voltak a sziklakapu túlsó oldalán is az orgonasípszerű bazaltoszlopok, távolabb tekintve a Tóti-hegyet és a Csobáncot is megpillantottuk. Aztán a kirándulók is megérkeztek a kis tisztásra, ezért továbbindultunk.

Kilátás a bazaltorgonák tetejéről
Kilátás a bazaltorgonák tetejéről

Enyhe kapaszkodón értünk fel a fennsík útelágazásához, itt a kék sáv jelzések balra térve ereszkedni kezdtek, de mi most is megtettük a pár perces kitérőt a kilátópontra a kék háromszög jelzés már áprilisban is eléggé benőtt ösvényén. Fenn le is ültünk egy kis időre a pihenőpadoknál, aztán persze innen is megcsodáltuk a panorámát! Kelet felé tekintve a Badacsonyra és a Gulácsra nyílt szép kilátás, de észak felé fordulva Tapolca is jól látszott, sőt a messzi távolban feltűnt a Somló-hegy is! A Somlótól balra egy kis „pörsenés” látszott a távolban, előkaptam a messzelátót a hátizsákból, ezzel már meggyőződhettem arról, hogy a sümegi Várhegy is látható tiszta időben a Szent György-hegyről!

Kilátás a Szent György-hegyről a Badacsony felé
Kilátás a Szent György-hegyről a Badacsony felé

Kilátás ugyanonnan a Gulácsra
Kilátás ugyanonnan a Gulácsra

Pár percig itt is elnézelődtünk, de az igazi csúcsra most nem kapaszkodtunk fel, mert láttuk, ott is egy nagyobb csoport bámészkodik, és onnan sem szebb a kilátás – ezt tapasztalatból mondom. Visszaereszkedtünk a szűk ösvényen az útelágazáshoz (itt éppen szembejöttek a nagyhangú kirándulók), aztán elkezdtük a hosszú ereszkedést. Egy rövid ösvényen magunk mögött hagytuk az erdőt, keréknyomokon folytattuk a lejtmenetet a hegyoldalban. Enyhén, de folyamatosan süllyedt az utunk, közben a keréknyomok átkerültek a Szent György-hegy déli oldalából a nyugatira, aztán egy jól jelölt helyen balra letérve az eddigi utunkról meredeken ereszkedtünk pár emeletnyit egy gyalogúton, mire egy másik, a hegyoldalban szintező földútra tértünk volna.

Ereszkedés közben pillantottuk meg Szigliget várát
Ereszkedés közben pillantottuk meg Szigliget várát


Öreg présház a Szent György-hegy oldalában
Öreg présház a Szent György-hegy oldalában

Ezen az úton visszafelé – déli irányba – indultunk el, aztán ahol ez az út egy íves kanyarral jobbra tért, a kertek között vezető ösvényen folytattuk az utunkat. Pár perc múlva újabb földutat értünk el, erre rátérve néhány lépés után meg is pillantottuk az Oroszlánfejű-kutat. A kő oroszlánfejből most is bőven folyt a friss, hideg forrásvíz, fel is töltöttük a lassan már kimerülő készleteinket vele. Arcot, kezet mostunk, elgyönyörködtünk a Badacsonyra nyíló csodálatos kilátásban, aztán folytattuk az utunkat.

Kirándulók az Oroszlánfejű-kútnál
Kirándulók az Oroszlánfejű-kútnál

Csupán néhány száz lépés az Oroszlánfejű-kúttól a Tarányi-présház paraszt-barokk épülete és a mellette álló Lengyel-kápolna. Itt tartottuk a következő pihenőnket a kápolna melletti hatalmas hársfa árnyékába húzódva. Pár perc szieszta után rövid sétára indultam és csodálkozva vettem észre, hogy most nyitva van az eddig mindig zárva talált kis kápolna ajtaja. Bent éppen takarítottak a hosszú hétvége rendezvényeire készülődve, én pedig kihasználtam az alkalmat és lőttem pár képet a templom oltárképéről és szószékéről. Átsétáltam a Tarányi-présházhoz is, erről is készítettem néhány felvételt, aztán folytattuk az utunkat a fiammal az itt kezdődő aszfaltúton.

Lassan leértünk a Szent György-hegy lábaihoz, itt már nagyüzemi szőlőtáblák között ereszkedtünk tovább. Az utunk egy íves kanyarral délnyugat felé fordult, és mielőtt még elértük volna a következő épületcsoportot, balra kellett térnünk, hogy egy akácos erdősáv mellett átvágjunk egy hatalmas szőlőtáblán. A ritkás kék sáv jelzéseket követve egy alig látható ösvényen indultunk neki ennek a szakasznak, aztán az akácok lassan elmaradtak mögöttünk, és egy homokos földúton folytattuk az utunkat és értük el rajta a Hegymagasra tartó aszfaltutat.

A Lengyel-kápolna
A Lengyel-kápolna


A Tarányi-présház
A Tarányi-présház

Hosszú aszfalttaposás kezdődött itt: először vagy másfél kilométert ballagtunk dél felé a 71-es főútig, aztán ezt keresztezve tértünk rá a vele párhuzamosan, tőle néhány méterre haladó kerékpárútra. Ezen aztán nyugatnak indultunk el, és miközben egy kilométernyit ezen tettünk meg, lassan elhaladtunk a szigligeti Várhegy tövében, nagyon szép rálátással a romokra. Egy kis vállra kapaszkodott fel velünk a kerékpárút, a tetőn tértünk balra, a Szigligetre vezető bekötőútra, aztán innen a vár tövébe felkapaszkodó macskaköves Kisfaludy utcára. Elég meredek kaptató végén értünk fel egy kis nyereg autóparkolójába, innen indult fel a templom mellett a várhoz vezető kikövezett gyalogút.

Néhány lépés után megérkeztünk a várpénztár bezárt bódéjához, amire fel is van szerelve a kéktúra pecsételőhely táblácskája. Már éppen mérgelődni kezdtem volna, hogy itt ugyan nem kaphatjuk meg a pénztárban őrzött bélyegzőt, amikor a fiam észrevette a kirakott táblát, miszerint a pénztár felköltözött a várkapuhoz! Így aztán tovább kapaszkodtunk a meredek, kikövezett sétányon, és hamarosan el is értük a romos várkapu melletti másik bódét. Bélyegeztünk, és megvettük a belépőjegyeket, mert kár lett volna kihagyni a várat!

Kilátás a Szigligeti várból a Szent György-hegyre és a Csobáncra
Kilátás a Szigligeti várból a Szent György-hegyre és a Csobáncra


Kilátás a várfalakról a Badacsonyra
Kilátás a várfalakról a Badacsonyra

Elég nagy volt itt is a turistaforgalom, végignéztük a látnivalókat, aztán felkapaszkodtunk a legmagasabb bástyára, ahonnan nagyon szép körpanoráma nyílik a Tapolcai-medencére. Jól látszik innen is a Szent György-hegy, amiről csak az imént ereszkedtünk le, de szép a kilátás a Badacsonyra, a Gulácsra és a Csobáncra is. Itt is elnézelődtünk pár percet, aztán visszaereszkedtünk a Várhegy lábához. Pár percre leültünk a vendéglő teraszára, a szinte nyári hőség miatt egy napernyő árnyékába húzódva megittunk egy-egy üveg Sopronit, aztán a szuveníres boltban megvásároltuk a szokásos emléktárgyat: egy a várat ábrázoló kis fatányérkát, aztán belevágtunk a túra utolsó szakaszába.

A Kisfaludy utcán leereszkedtünk a Várhegy nyergéből, elhaladtunk a temető mellett, aztán az útelágazásból tettünk még egy rövid kitérőt a csupán kétszáz lépésnyire lévő avasi templomromhoz. A XIII. században épült templomnak most már csak a tornya áll épségben, a falai már rég leomlottak, amikor a falu a török időkben elnéptelenedett, és a templom is pusztulni kezdett.

Az avasi templomrom
Az avasi templomrom


Kilátás a országútról a Badacsonyra
Kilátás a országútról a Badacsonyra

A templomromtól visszatértünk az aszfaltos útra, ami Szigligetet lassan maga mögött hagyva dél felől megkerülte az erdős oldalú Antal-hegyet, aztán a hegy nyugati oldalán egy éles kanyarral a Badacsony felé fordultunk. Egy kis hídon kereszteztük a nyílegyenes, mesterséges mederben haladó Eger-vizet, a Tapolcai-medence fő vízgyűjtőjét, aztán elindultunk a Badacsony felé. Szemben népes csapatokban kerékpárosok jöttek, valamilyen tömegsport versenybe botolhattunk, mert ezren felüli rajtszámokat is láttunk a mezőnyben. A szélesen elterülő Badacsony itt már uralta a látóhatárt, de azt már nem kellett aznap megmásznunk! Nagyjából ezer lépés után újra kereszteztük a 71-es főutat, tovább ballagva pedig nemsokára elértük a vasúti átjárót. Kereszteztük a síneket is, aztán rátértünk a vasútállomás épületéhez vezető rövid bekötőútra.

Jól számoltuk ki az időnket, mert éppen négy órakor vettük meg a jegyinket vissza Tapolcára, és kerültem körbe az igazoló füzeteinkkel a forgalmi irodába, hogy pecsételést kérhessek beléjük. Mivel volt még negyed óránk 16:14-es vonat érkezéséig, leültünk egy árnyékos padra és csendben sziesztázva vártunk a vonatunkra, amikor nagyobb túrázó társaság érkezett az állomásra, mint kiderült, aznap ők is ugyanazt az utat járták végig, amit mi. Aztán néhány perces késéssel megérkezett a vonat és alig tíz perc alatt visszaértünk vele Tapolcára.

Badacsonytördemic, vasútállomás
Badacsonytördemic, vasútállomás

A szállásunkra siettünk, lezuhanyoztunk, átöltöztünk, aztán félig-meddig találomra a La Pergola pizzériában fejeztük be a napunkat. Döntésünket nem bántuk meg, hiszen kedves és gyors volt a kiszolgálás, finom volt a pizza és az áraik is jutányosak voltak. Viszonylag korán, nyolc óra után lefeküdtünk, mert tudtuk, hogy a következő túranap lesz a legnehezebb, hiszen akkor három hegyet is meg akartunk mászni: a Badacsonyt, a Gulácsot és a Csobáncot is.



-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats