UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2011. szeptember 10.
Encs - Mogyoróska

Sajnos, szinte az egész nyár úgy telt el, hogy csak vágyakoztam az erdőkbe, de lehetőségem nemigen volt akár csak egynapos túrák megtételére sem. Először orvosi javaslatra a lábam kellett kímélnem néhány hétig, aztán határidős munkákkal voltam lemaradásban a munkahelyemen, augusztusban pedig már a nagyjavításra készültünk, ami mindig fontos az erőmű életében. Így aztán csak szeptember elején nyílt arra lehetőség, hogy újra hátizsákot ragadjak és nekiinduljak az Országos Kéktúrának. Még az indulásom napján is nyitott kérdés volt az, hogy csak Sátoraljaújhelyig menjek, vagy pedig Hollóházáig eljutva befejezzem-e a második kéktúra bejárásomat, végül úgy határoztam, hogy ezt majd a túra közben döntöm el a bokám állapotától, a kedvemtől és más eseményektől függően. Egy dolog azonban biztos volt: kivettem egy hét szabadságot, mert a meteorológiai jelentések az előttünk álló napokra szép időt jósoltak, egy igazi, meleg nyárutót.

Így aztán szeptember 10.-én, szombaton reggel átbumliztam a városon, hogy a Keletiben felszálljak a 6:20-kor induló Rákóczi Intercityre. 2005 novemberének elején, amikor a fiammal egy háromnapos túrára indultunk a Borsodi- és Aggteleki-dombságba, utaztunk már ezzel a vonattal, de akkor annyira zsúfolt volt, hogy az indulás előtt fél órával már csak az egyik kocsi peronjára fértünk fel, az utánunk jövők pedig már oda sem, és mint a heringek, úgy zsúfolódtunk össze a kocsiban egészen Miskolcig. Kissé tartottam tehát a tumultuózus jelenetektől, de most alig lézengtünk mi utasok a vonaton, alig öten-hatan lehettünk azon a kocsin, amelyiken utaztam.

Átszállás nélkül viszonylag gyorsan, kilenc után pár perccel már meg is érkeztem Encsre, lekászálódtam a vonatról és beballagtam az állomás pénztárába, hogy pecsételést kérhessek a kéktúra igazoló füzetembe. Encs nem pecsételőhely, de itt fejeztem be az előző kéktúrámat és akkor itt bélyegeztettem az igazoló füzetembe, most pedig ugyanazzal a pénztáros hölggyel beüttettem a stemplit a már meglévő másik alá. Kicsit elmolyoltam még a sátor és a polifoam matracom rögzítésével, aztán fél tíz felé útnak indultam. Az állomás előtt bekapcsoltam a GPS-t, megvártam, amíg pontosan meghatározza a helyzetemet, aztán kisétáltam a város forgalmas főutcájára, a Rákóczi Ferenc útra és a kék sáv jelzéseket követve elindultam rajta kelet felé, kifelé a városból.

Encs - Vasútállomás
Encs - Vasútállomás

Encs - Rákóczi Ferenc utca
Encs - Rákóczi Ferenc utca

Pár percre megálltam még a római katolikus templomnál, készítettem róla pár fényképet a kora délelőtti napos időben, aztán az út bal oldalán indultam tovább, a széles járdán. Hamar elértem Encs szélét, az utolsó telephelyeket is elhagyva véget ért a járda, de a túlsó oldalon elkezdődött az a kerékpárút, ami a forgalmas főút mellett átvezetett Gibártra. Ezen indultam tovább, egészen a szélére lehúzódva, mert a kerékpáros forgalom is jelentős volt!

Nagyjából fél óra alatt tettem meg a két település közötti távolságot a palacsinta laposságú mezőkön keresztül, közben persze egyszer-kétszer megálltam, hogy megcsodáljam az egyre közelebbi hegyeket. Gibárt kicsi, de rendezett település, végigballagtam a főutcáján, a Kossuth úton, elhaladtam az útszéli presszó mellett, aztán egy rövid emelkedővel felszaladt az út a Hernád gátjára és feltűnt előttem a híd betoníve. Itt kellett balra térnem, hogy a gáton végigsétálva néhány perc alatt eljussak a vízierőmű kapujához.

Érdekes színfolt a kéktúra útján ez a kis erőmű, Magyarország második legöregebb, még működő erőműve! Több mint 100 éves kora ellenére még mindig kitűnő állapotban van, és habár a gépeinek összteljesítménye, az 500 kilowatt ma már nagyon kevés, de érdemes alaposan megnézni, mert eleink tudtak valamit, amit mi már nem: képesek voltak olyan dolgokat alkotni, amik túlélték őket! Manapság, az eldobható dolgok világában ez nagyon értékes tulajdonság! Nyitva volt a nagykapu, de azért megnyomtam a bejárat melletti csengőgombot, mire megszólalt a szirénaszerű hangot adó jelzés. Pár pillanat múlva feltűnt az épület ajtajában a technikus, aki aztán meglátva a hátizsákos belépőmet már hozta is a kéktúra pecsétet.

Kilátás a hegyekre az Encs és Gibárt közötti országútról
Kilátás a hegyekre az Encs és Gibárt közötti országútról

A Gibárti vízierőmű a töltésen vezető keskeny aszfaltútról nézve
A Gibárti vízierőmű a töltésen vezető keskeny aszfaltútról nézve

Gyorsan elvégeztem a papírmunkát aztán indultam is tovább, hiszen egyrészt az erőművet 2005-ben a fiammal már alaposan megnéztem, másrészt bizony sietnem kellett, mert elég messze akartam aznap még eljutni! Visszasétáltam a gáton vezető keskeny aszfaltúton a főutcára aztán betértem még pár percre az útszéli presszóba is. Megittam egy üveg hideg Borsodit, megcsodáltam az egyetlen farönkből kifaragott bárszékeket, aztán a hátamra kaptam a betyárbútort és folytattam az utamat.

A híd feljárójáról jobbra, az alatta elterülő kis füves parkra lepillantva láttam, hogy vidám kenus csapat vert tábort a vízparton, a hajók a füvön feküdtek, ők pedig jókedvűen készülődtek az ebédfőzéshez. Átballagtam a Hernád hídján a túlsó partra, közben készítettem pár fényképet a vadregényes folyóról. A túlparton kis szerpentin kezdődött, amin a főút felkanyargott a folyót követő dombhátra, én is erre indultam tovább. Az egyik kanyarban autóparkoló tűnt fel, mögötte kis park és murvás sétányok vezettek a meredek partoldal szélén szép kilátást engedve a folyóra. Megálltam itt pár percre, csak ekkor vettem észre, hogy egy óriási súvadás egy jó darabot kiharapott ebből a kis kilátópontból! Lepillantva láttam, hogy a löszös partoldal jó hosszan megcsúszott, talán a tavalyi árvizek áztatták át annyira a talajt, hogy megindult a domboldal a folyó felé.

A Hernád a hídról fényképezve
A Hernád a hídról fényképezve

A súvadás elvitte a sétányt is...
A súvadás elvitte a sétányt is...

Ebben a hajtűkanyarban kellett nekem is letérnem a főútról, hogy aztán Gibárt kicsi temetője felé vegyem az irányt, de bizony a temetőhöz vezető keskeny aszfaltcsík is eltűnt a földcsuszamlás miatt! Aztán észrevettem azt az ideiglenes, vasúti zúzottkővel felszórt földutat, ami a veszélyes területet gondosan kikerülve vezetett a temetőig. Balról kerültem meg a sírkertet, közben a dombról lepillantva láttam, hogy komoly munkák folynak az erőmű zsilipjeinél: gyakorlatilag új medret építettek ott a folyónak.

A temető után kanyarodott fel a földút a dombhát mezői közé, már sárguló kukoricások és az aratás után felszántott és elboronált földek között kanyarogtak a jól járható keréknyomok. Felvettem egy haladós tempót, de szinte percenként meg kellett állnom, mert a hosszú, lapos dombháton kanyargó útról hol a Cserehát és a Hernád völgye felé, hol pedig a Zempléni-hegységre nyílt szép kilátás. Fényképeztem elég gyakran, különösen a még távoli, de az utam során egyre közelebb kerülő Boldogkő vára volt jó fotótéma.

A mezők között kanyargó keréknyomokon vezet a kéktúra
A mezők között kanyargó keréknyomokon vezet a kéktúra

Egy pillantás a mezőkön keresztül a hegyek felé
Egy pillantás a mezőkön keresztül a hegyek felé

Egy kis dombtetőről feltűnt alattam Hernádcéce, egy útszéli fa jelzőoszlopon pedig nyíl mutatta, hogy a kék sáv jelzés itt jobbra tér, a hegyek felé. Ez rendben is lett volna, de mind a GPS, mind pedig a térképem azt mutatta, hogy nekem le kell mennem a faluba és csak ott fog a kék sáv jelzés jobbra térni! Továbbindultam és leereszkedtem Hernádcécére. Itt valóban feltűntek az „igazi” kék jelzések és a legelső ház kerítésén megpillantottam a pecsétet rejtő kis kék-fehér dobozát is. Pecsételtem az igazoló füzetbe és leültem az árnyékba egy kis pihenőre. Pár percet hűsöltem, aztán arra gondoltam, pihenek majd egy hosszabbat Boldogkőváralja vasúti megállójában. Így aztán a hátamra vettem ismét a zsákot és nekiindultam a további utamnak.

Feltűnt egy szép színes tájékoztató tábla előttem, odaléptem és végigolvastam. Ez arról tájékoztatott, hogy a kéktúra útvonala megváltozott Hernádcéce és Fancsal között! Még el is hittem volna a szövegét, ha nem mentem volna végig most és az előző túrámon is a tényleges útvonalon! Sajnos, ennek a táblának már múltja van! Itt most megpróbálom röviden összefoglalni az elmúlt két évben történteket.

Néhány évvel ezelőtt Hernádcéce önkormányzata egy pályázatot adott be, hogy támogatást szerezzen egy, a Hernád felett átvezető gyalogoshíd megépítésére. Egyik legfőbb indokként az szerepelt a kérelemben, hogy az Országos Kéktúra visszakerülhessen az eredeti útvonalára, hiszen régebben komp közlekedett Hernádcécénél a folyón keresztül, csak mivel ez gazdaságtalan volt a kis forgalma miatt, megszüntették. Ezen kompon jártak a kéktúrázók is, hiszen a jelzések is arra voltak felfestve, de aztán a Magyar Természetbarát Szövetség kénytelen volt megváltoztatni az útvonalat a komp megszüntetése miatt és alakult ki a mostani vonalvezetés Encsen és a gibárti Hernád-hídon keresztül.

Hernádcéce templomai
Hernádcéce templomai

A hernádcécei önkormányzat elnyerte a pénzt a híd felépítésére, az el is készült, ekkor a pályázati pénzből elkészítették saját hatáskörben a jelzések felfestését is a Fancsal utáni dombháttól kezdve – ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a zempléni hegyekre – Mérán keresztül egészen Hernádcécéig a gyalogos hídon keresztül. Mindezt persze a természetbarát szövetség megkérdezése nélkül. A huzavona már idestova két éve tart a szövetség és a falu önkormányzata között, a falu persze nem enged, hiszen ha az ő általa felfestett jelzéseket megszüntetnék, akkor értelmét veszítené a drága pénzen felépített híd. A Magyar Természetbarát Szövetség pedig presztízsből nem enged, mert ezzel valójában kiengedné a kéktúra útvonal feletti ellenőrzést a kezéből, hiszen ezután bárki hivatkozhatna a hernádcécei példára, ha bármilyen okból meg akarnák változtatni a kéktúra útvonalát bárhol az országban helyi szinten. Kis magyar abszurd!

Egy dolgot azonban le kell szögeznünk: az Országos Kéktúra „hivatalos” útvonala Fancsal és Hernádcéce között Abaújdevecseren, Encsen, Gibárton és a Hernád-hídon vezet keresztül, a gibárti erőmű pedig pecsételőpont, amit nem szabad kihagyni! Ez a Magyar Természetbarát Szövetség álláspontja, és mivel ő az Országos Kéktúra kiírója, a teljesítésért járó elismerést is ő adja át, tehát ő szabja meg a feltételeket is!

Kicsit körülnéztem Hernádcécén, aztán rátértem arra a dombháton keresztben átvezető földútra, amelyen hamarosan el is értem Boldogkőváralja kicsi vasúti megállóját. Ez az út szinte pontosan Boldogkő vára felé vezetett, és nagyon szép kilátás nyílt róla a várra és a mögötte álló hegyekre is. Még soha nem számoltam utána, de szerintem ez a legkisebb távolság két kéktúra pecsételőpont között, hiszen nagyjából húszperces út végén már meg is érkeztem a vasútállomás peronjára. Megkerestem a kis állomásépület mellett a kerítésre szerelt dobozkát, amiben a kéktúra pecsét lakik, nyomtam vele az igazoló füzetembe, aztán hosszabb időre letelepedtem a házikó mellett a fűbe.

Előttem feltűnt Boldogkő vára
Előttem feltűnt Boldogkő vára

Habár már fél kettő felé járt az idő, nem voltam még éhes – ennek talán az volt az oka, hogy leszállás előtt jót reggeliztem még a vonaton, így aztán néhány perc lustulás után felkeltem a fűből és folytattam az utamat. Kiballagtam az állomás rövid bekötőútján a Vizsoly és Abaújkér közötti országútra, észak felé bandukoltam rajta vagy két-háromszáz lépésnyit, mire elértem Boldogkőváralja keskeny, kopottas, leaszfaltozott bekötőútját. Rátértem, megmásztam rajta egy újabb dombhát rövid kaptatóját és ismét megpillantottam Boldogkő várát, de most már sokkal közelebbről. Ráfordultam a bekötőút hosszú egyenesére, innen már láthatóak voltak a falu házai is, aztán elértem a várhoz vezető keskeny aszfaltút leágazását.

Boldogkőváralja kicsi vasúti megállója
Boldogkőváralja kicsi vasúti megállója

Boldogkő vára a hozzá vezető keskeny aszfaltútról nézve
Boldogkő vára a hozzá vezető keskeny aszfaltútról nézve

Rátértem erre az útra, és húsz perc alatt felkaptattam rajta a várrom alatti autóparkolóig. Innen már csak pár perc volt az út a várkapuig. Megvettem a belépőjegyet a kapu alatti pénztárbódénál, aztán a csomagomat ott hagyva elindultam körbesétálni a várban. Már többször is jártam itt, nem ért meglepetésként semmi sem, de szeretek bolyongani a várak öreg falai között, felkutatni a kilátópontokat és elgyönyörködni az azokról nyíló kilátásban. Ezt tettem hát itt is, minden terv nélkül csak császkáltam vagy fél órát, körbefényképeztem mindent, aztán visszatértem a pénztárnál hagyott motyómhoz. A hátamra kaptam, aztán továbbindultam.

Visszatértem a faluba vezető útra, és elindultam rajta a faluközpont felé. Már eléggé elszaladt az idő, meg is éheztem, gondoltam, megállok az első nyitva tartó büfénél, és eszek valamit. Tényleg, találtam is egy nyitva tartó helyet még a falu elején, az út jobb oldalán, be is ültem és rendeltem egy pizzát. A kaja gyorsan elkészült, ezt aztán legyűrtem egy üveg Borsodival.

Boldogkő vára - Feljáró a várkapuhoz
Boldogkő vára - Feljáró a várkapuhoz

Boldogkő vára - Kilátás a várból a falura
Boldogkő vára - Kilátás a várból a falura

Boldogkő vára - Kilátás a várból a Cserehát felé
Boldogkő vára - Kilátás a várból a Cserehát felé

Már csak ejtőzve üldögéltem az asztalnál, amikor egy kerékpáros pár érkezett, és ők is rendeltek maguknak valami harapnivalót. Már a hátamra vettem a zsákot, amikor megkérdezték, hogy ismerem-e a Boldogkőváraljáról Arkán keresztül Mogyoróskára vezető erdei utat – vagyis a kéktúra útvonalát? Igenlő válaszom hallatán megkérdezték, hogy mennyi idő alatt tehetik meg, mert Mogyoróskán van a szállásuk és nem akarnak körbekerülni az országúton, mert a sok plusz kilométert jelentene. Nem nagyon akartak nekem hinni, amikor ecsetelni kezdtem az Arka-patak völgyének szűk ösvényeit meg a patakon való kilencszeri átkelést! Végül nem tudtam őket meggyőzni az igazamról, annyiban maradtunk, hogy útközben majd utolérnek.

Ekkor már fél négy felé járt az idő, sietnem kellett, nehogy az erdőben érjen az alkonyat, bár nálam volt a fejlámpám, de tartottam a vadászoktól, hiszen már jócskán elkezdődött az őszi vadászati szezon! Ezért aztán egyszuszra átgyalogoltam a keskeny aszfaltúton Arkára, végigbaktattam a falun, felkapaszkodtam a temetőhöz, és csak ott ültem le pár percet pihenni, ahonnan már szép volt a kilátás az Arka-patak völgyébe. Vártam, hogy utolérjenek a kerékpárosok, de csak nem jöttek, ezért aztán néhány perc után továbbindultam.

Arka templomai
Arka templomai

Arka - Szépen felújított öreg ház
Arka - Szépen felújított öreg ház

Egy bekerített diófa ültetvény felső szélén haladtam végig a földúton, aztán a távolabbi sarkánál a kék sáv jelzéseket követve bekanyarodtam jobbra, és egy benőtt ösvényen kezdtem ereszkedni lefelé az Arka-patak völgyébe. Emlékeztem erre az útra az első bejárásomról, akkor bizony meg kellett küzdenünk a gyalogúton a dzsindzsával, meg a patak is eléggé bővizű volt 2005 augusztusában, bár akkor egy esős időszak végén jártunk erre. A benőtt ösvény semmit sem változott, de a patakmeder csontszáraz volt az átkeléseknél, hiszen hónapok óta egy csepp eső sem esett! Most nem számoltam a patakmedren való átkelések számát, de úgy gondolom, most is megvolt a kilenc, aztán elhagytam az utolsó átkelés után az egyre inkább lepusztuló vadászházat, és lassan magam mögött hagytam a völgyet is.

Kilátás az Arka-patak völgyére
Kilátás az Arka-patak völgyére

Átkelés a teljesen kiszáradt Arka-patak medrén
Átkelés a teljesen kiszáradt Arka-patak medrén

Egyre inkább kitárult az addig meglehetősen szűk patakvölgy, tisztások nyíltak az alján, aztán egy kis kapaszkodással elértem a Három-hegy oldalában nyíló kaszálókat. Megpillantottam Regéc várát, meg is álltam pár percre, mert csodálatos a rálátás innen a romokra! Arra gondoltam, hogy a kaszáló szélén ütök majd sátrat, már a helyet is kinéztem, de ekkor felbukkantak a kerékpárosok! Pár szót beszéltünk egymással, elismerték, hogy jobban jártak volna az országúttal, aztán ők továbbindultak a falu felé, én pedig pár perc múlva követtem őket.

A kaszáló közepén kellett az elágazásban balra térni, és leereszkedni a domboldalból. Már messziről megpillantottam a Bónyi-kút melletti erdei pihenőt, ezen aztán alaposan meglepődtem. 2005-ben ott sátoroztunk a fiammal, akkor egy kis erdei tisztáson állt az esővédő házikó, de azóta kivágták mellőle az erdőt, így az már messziről jól látható lett, és mivel nyílt terep szélén állt, most itt sem akartam tábort verni.

Kilátás Regéc várára az alkonyatban
Kilátás Regéc várára az alkonyatban

A völgyben rátértem a Mogyoróskára vezető földútra, ezen ballagtam el egészen a falu alatti tisztásig. Erre is emlékeztem a korábbi kéktúra bejárásomról, ez már szinte a falu határában terült el, a házakat csak egy keskeny erdősáv választotta el a réttől. Itt ütöttem hát fel a sátramat egy védett zugban az alkonyat utolsó fényeinél. Eléggé fárasztó volt ez a napom, 28 kilométert mutatott a GPS számlálója, amikor kikapcsoltam. Már a fejlámpám fényénél megvacsoráztam a sátramban, aztán gyorsan el is tettem magam másnapra.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats