UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2011. március 28.
Sirok - Szarvaskő

A túrám utolsó napjára maradt a legkönnyebb szakasz: kevesebb, mint húsz kilométer a Mátrát és a Bükköt elválasztó dombvidéken. Errefelé már nincsenek magas csúcsok, csak szelíd dombok kisebb kaptatókkal. Viszont legendásan híres ez a szakasz a „sárviszonyairól”! Reggel szokás szerint fél nyolc felé készültem el, és indultam az utamra. A Sirok motelből visszatértem a falu főutcájára, a Nyíres útra, közben átmentem a Tarnán egy közúti hídon. Készítettem egy pár képet a hídon állva a még távoli Siroki várról. A romok szinte belevesztek a párába: éjszaka komolyan esett az eső, de ezt csak a pocsolyák méretéből láttam az úttesten. Mostanra már elállt, és bíztam abban, már nem is fogja újra kezdeni!

A Siroki vár a Tarna hídjáról fényképezve
A Siroki vár a Tarna hídjáról fényképezve

A faluközpontban balra tértem a Petőfi utcára, aztán néhány lépés után betértem a Hunor étterembe, méghozzá két okból is. Egyrészt kértem egy üveg sört, másrészt elvettem a bárpultra kikészített kéktúra pecsétet is, ugyanis előző nap elfelejtettem bélyegezni a túrajelentésemre! Pontosabban pecsételtem oda is, de csak arra az átlátszó műanyag tokra, amiben a kis félbehajtott lapot szoktam őrizni! Így utólag visszagondolva alaposan kifáraszthatott a Mátra-gerinc, hogy ezt akkor nem is vettem észre, csak a szállásomon, amikor este a holmimat rendezgettem! Pár percet még elüldögéltem a vendéglőben az asztalomnál a Sopronim mellett, azután indultam csak tovább.

Talán szerencsém is volt ezzel a rövid kitérővel, mert az utcán úgy láttam, hogy a község házai fölé tornyosuló vár egyre jobban kezd kibontakozni a ködtengerből, most már csak tépett felhőfoszlányok lengték körül. A Petőfi utcáról jobbra, a Dózsa utcára fordulva kezdtem meg a várhoz vezető kaptatót, és aszfaltozott utcákon értem el tíz perc alatt a vár alatti autóparkolót. Átvágtam a most az ürességtől kongó térségen, és tovább kapaszkodtam a romokhoz vezető betonozott úton.

A vár a parkolóból fényképezve
A vár a parkolóból fényképezve

További tízperces menettel értem el a dombgerincet, itt a kéktúra egyenesen indult tovább, én azonban tettem egy rövid kitérőt a Siroki vár romjaihoz. Felkaptattam a macskaköves, szerpentinező úton a tetőre, de egy tábla megállított: A felújítási munkák miatt a vár nem látogatható! Pár lépésnyire tőlem a munkavezető a lakókocsijából kilépve éppen akkor igazította el a munkásokat, odamentem hát hozzá, hogy rábeszéljem, engedjen be pár percre, ha már ideáig felkutyagoltam. Nem kellett sokat győzködni, felengedett a romok közé, elmondva hol kell vigyáznom.

Felkapaszkodtam az alagúton a felsővárba, és megcsodáltam a kilátást. A falu már jól látszódott alattam, de a távoli Mátra-gerinc eltűnt a ködben és a párában. Azért alaposan körülnéztem, készítettem jó pár fényképet is. Végigtekintettem a falakról a dombgerincen is, éppen ki tudtam még venni a vár szomszédságában álló Apáca- és Barát-sziklákat! Arra vezet tovább az utam, gondoltam, azokhoz is teszek egy pár perces kitérőt! Aztán visszaereszkedtem az alsóvárba, elhaladtam a munkások mellett, akik éppen akkor kezdtek feltárni egy újabb falat, intettem a munkavezetőnek, és továbbindultam.

Kilátás Sirokra a vár falairól
Kilátás Sirokra a vár falairól

Kilátás a várból észak felé. Lenn jól látható a vár feljáróútjának kanyarja, a távolból éppen csak átdereng a ködön át az Apáca- és Barát-szikla.
Kilátás a várból észak felé. Lenn jól látható a vár feljáróútjának kanyarja, a távolból éppen csak átdereng a ködön át az Apáca- és Barát-szikla.

Visszatértem a gerincen lévő tisztásra és ráfordultam a kéktúra jelzett ösvényére. Elhaladtam a tűzrakóhely mellett – pár lépésnyire innen sátoroztam a fiammal az első kéktúra bejárásunk idején, 2005-ben – aztán a keskeny ösvényt követve betértem az erdőbe. Egy-két perc alatt elértem a sziklákhoz kiágazó ösvény kezdetét. Letettem a hátizsákom a Barát-szikla tövébe, aztán rövid nézelődésre indultam. Érdekes formájú az egymás mellett álló két sziklaoszlop – ezeket nevezték el Apáca- és Barát-sziklának, aztán átsétáltam a Törökasztalhoz is. Ez egy nagyobb sziklaalakzat, fel lehet kapaszkodni az ösvényen egészen a lapos tetejéig. Innen is készítettem néhány felvételt, pár percet még elnézelődtem, aztán visszatértem a hátizsákomhoz.

Kilátás a Törökasztal tetejéről a várra és az ikersziklákra
Kilátás a Törökasztal tetejéről a várra és az ikersziklákra

Hátamra kaptam a betyárbútort, aztán továbbindultam az utamon. 2005-ben egy szintén esős éjszaka után jártunk errefelé, és bizony alaposan megküzdöttünk a sárral! Most hasonló volt a helyzet, és nem hittem, hogy könnyebben megúszhatom! Mindenesetre az utam első szakaszán az ösvények eléggé jól járhatóak voltak, de az Alma-lápa-tető környékén elértem a korábbi irtásfoltokat és itt a földutak már nagyon sárosak voltak! Óriási, kikerülhetetlen dagonyákon vágtam át, miközben kilónyi sárkoloncok ragadtam a bakancsaimra. Cuppogó, vendégmarasztaló dágvány volt ez a javából, és csak abban bízhattam, hogy nem ilyen lesz az utam egészen Rozsnakpusztáig! Szerencsére még Sirokon felvettem a kamáslikat, így csak azok lettek sárosak egy pillanat alatt, nem pedig a nadrágom szára!

Fenn a tetőn élesen jobbra tért az utam, ott ahol szemből megérkezett a kék kereszt jelzés. Itt véget ért a sártenger, jól tudtam haladni pár percig a széles, vastag avarral borított gyalogúton, sajnos pár perccel később, amikor elértem a völgybe meredeken levezető földutat, újra kezdődött az iszapbirkózás! A lejtőn sokszor szinte korcsolyáztam a sárban, és ha nem lettek volna nálam a botjaim, bizony dobtam volna egy-két hátast, mire leértem volna a völgyben fekvő Rozsnakpusztára!

Cuppogós sár az Alma-lápán átvezető földúton
Cuppogós sár az Alma-lápán átvezető földúton

A fák közül kiérve megpillantottam magam előtt a puszta épületeit, átvergődtem egy óriási dagonyán, egy kis hídon kereszteztem a völgy alján csordogáló patakot és az erdészháznál megérkeztem a pecsételőponthoz. A bélyegző szokásos fém dobozkája egy mezőn álló fára volt szerelve, talán húsz-harminc lépésnyire az úttól. Besétáltam odáig, de előtte percekig csiszatoltam a bakancsaim a fűben, hogy lepucoljam róluk a rájuk ragadt rengeteg sarat.

És most egy kis kitérő: A túrám előtt a kéktúra pecsétek fórumát olvasgatva figyeltem fel arra, hogy a rozsnakpusztai pecsét tönkrement: levált a nyeléről a gumilap és el is veszett. Volt még pár napom az indulásig, ezért betelefonáltam a Magyar Természetbarát Szövetségbe, hogy én kivihetném a helyszínre az újat, a saját szerszámaimmal fel is tudnám szerelni. Mivel már ismertek régebbről benn a központban, nem utasítottak el, behívtak és minden ceremónia nélkül a kezembe nyomták az új bélyegzőt. Ekkor láttam, hogy minden pecsételőhely bélyegzőjéből van tartalékuk, így nem kell minden egyes pecsétpótlás előtt a legyártással vesződni.

Otthon kifúrtam a pecsét fanyelét és beletekertem egy szemes csavart, ebbe fogom majd belekapcsolni a láncot, ami aztán a pecsételődobozkához fogja rögzíteni a bélyegzőt. Indulás előtt a csomagolásnál eltettem a hátizsákomba egy jó markos csípőfogót, valamint egy kombináltfogót, majd némi gondolkodás után egy nagy csavarhúzót és egy fémfűrészlapot is. Ennyi szerszám csak elég lesz majd a helyszínen!

Tehát most a pecsételőhelyen elővettem a fogókat a hátizsákomból, a csípőfogóval levágtam a régi bélyegzőt a láncáról, aztán a kombinált fogóval felszereltem az újat. Elégedetten szemléltem a munkám eredményét: tényleg eléggé takarosra sikerült a munkám! Sajnos, ez csak egy fanyelű bélyegző, a szabadban nem sokat fog kibírni, de remélem, egy-két évig meg fogja állni a helyét itt a természetben is! A réten egy hosszabb pihenőt tartottam, közben úgy láttam lassan, de biztosan az idő is javulásnak indult: itt-ott már a Nap is kikandikált az eddig teljesen zárt felhőtakaró mögül, és mintha már melegebb is lett volna, mint reggel, az indulásomnál!

Új bélyegző került a rozsnakpusztai pecsételőpontra
Új bélyegző került a rozsnakpusztai pecsételőpontra

Tizenegy felé indultam tovább az erdészház keskeny aszfaltútján. Felülülés volt ez kopottas aszfaltcsík a sáros földutak után, ki is léptem rajta, hogy hozzak valamit a sárban caplatás miatt elvesztegetett időből. De nagyon nem kellett sietnem, hiszen az utam felét már megtettem és csak kettő-fél három felé terveztem amúgy is a szarvaskői érkezésem. Az út kanyarogva emelkedett egy széles dombgerincig, aztán ezen átvágva ereszkedni kezdett a túlsó oldalán. Fenn a tetőn átmásztam az utat keresztben elzáró körülbelül másfél méter magas földtorlaszon – ez itt volt már hat éve is, vajon mi célt szolgálhat?

Az út egy hajtűkanyarral ereszkedett le a következő völgybe, aztán néhány perc alatt kiértem a Pétervására és Eger közötti főútra. Rátértem, pár száz lépést ballagtam rajta a Bátorra vezető leágazásig, és rátértem erre a keskenyebb útra. Ezen is megtettem vagy egy kilométert, mire a Laskó-patak hídja után megérkeztem a jobbra kiágazó földúthoz. Itt az elágazásban egy farakás állt az út szélén, valaki szép betűkkel ráírta a kivágott fák gesztjére „Who is the nature killer?” Visszagondolva az eddigi utam folyamán látott hatalmas tarvágásokra nem is olyan költői kérdés ez, kár, hogy nemigen olvasgatják ezt a szöveget azok, akik megtervezik azt, mennyi fát kell kitermelni évente középhegységeink erdeiből!

A Laskó-patak
A Laskó-patak

Elgondolkodtató kérdés egy farakáson a kéktúra útja mellett
Elgondolkodtató kérdés egy farakáson a kéktúra útja mellett

Nekiindultam a széles, kemény talajú földútnak, egy ideig a völgy aljában vezetett az út, aztán a Laskó-patak egy mellékágának keresztezése után belevágtam a Gilitkára vezető emelkedőbe. Meglepődve láttam, hogy első bejárásom óta az akkori sáros, rossz földútból egy jó minőségű, kemény talajú dózerutat csinált az erdészet! Egy óra felé járt már az idő, ezért megálltam egy ebédszünetre az utat elzáró fémsorompó után egy útszéli farakásnál. Megettem a hazulról hozott kaja maradékát, aztán folytattam a tetőre vezető hosszú kaptatót.

Dózerúton felfelé a Gilitkára
Dózerúton felfelé a Gilitkára

A fennsíkon elértem az újabb, hatalmas tarvágásokat, és rájöttem, hogy ezek kitermeléséhez készítette az erdészet ezt a jó dózerutat! Sajnos, az út minősége folyamatosan romlott, mire elértem a Gilitka gerincén az éles balkanyart, már ismét kilónyi koloncokat cipeltem a bakancsaimon! A két bejárásom tapasztalatain okulva ezt a túrát senkinek sem javaslom nagyobb esőzések után, ide kizárólag nyáron, vagy fagyban érdemes eljönni!

Továbbra is néhány éves irtásfoltok között haladtam, itt már vadvédelmi kerítések közé szorított keréknyomokon. További lassú emelkedéssel értem el a tetőt: a Kotmány orrát. Itt tértem vissza végre az öreg erdőbe, az út minősége is javulni kezdett. Kényelmes lejtmenettel jutottam ki a Szarvaskő feletti mezőkre. Itt tartottam az utolsó pihenőmet, csak negyedórányi szieszta után indultam tovább.

Kilátás a dombokról Szarvaskő völgyére
Kilátás a dombokról Szarvaskő völgyére

Ösvényre térve leereszkedtem a bokros, ligetes domboldalon, közben remek kilátás nyílt a völgyre és mögötte a Bükk szélső hegyeire. Az ösvény vége eléggé belefulladt a dzsindzsába, itt már csak az irányomat tartva törtettem át a bokrok között, végül szinte kiestem a faluba vezető keskeny aszfaltútra annak a nagy hajtűkanyarjában. Ezen az úton folytattam az ereszkedést, miközben az út melletti patak zúgását hallgattam az erdei csendben. Negyedórás menet végén pillantottam meg magam előtt Szarvaskő szélső házait.

Kimosakodtam a sárból a legelső útba eső köztéri csapnál (ugyanannál, ahol hat éve tettem ugyanezt a fiammal), rövid kitérőt tettem a falu domboldalban álló templomához, aztán lesétáltam a falun átvezető 25-ös főúthoz. Készítettem pár képet a Várhegyről és a faluról, aztán betértem a pecsételőhelyként is funkcionáló presszóba. Még csak fél három felé járt az idő, a presszó asztalánál a menetrendet böngészve döntöttem el, hogy ráérek, mert csak az Egerből 16:15-kor Budapestre induló buszt fogom megcélozni. Így aztán kikértem egy Borsodit, kényelmesen elvégeztem a papírmunkát és csak negyed négy felé ballagtam ki a buszmegállóba.

Kopott aszfaltúton Szarvaskő felé
Kopott aszfaltúton Szarvaskő felé

Szarvaskő központjából már jól látható a vár sziklája
Szarvaskő központjából már jól látható a vár sziklája

Errefelé sűrűn járnak a helyközi buszok, most is jött pár perc múlva egy, amivel aztán negyed óra alatt beértem az egri buszpályaudvarra. Itt még vagy félórát üldögéltem egy padon, mire beállt a Pestre induló busz, amivel hatra értem a Stadion buszállomásra. Szerencsém volt a csatlakozásokkal: hétre már otthon is voltam.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats