UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2009. július 06.
Keszthely, vasútállomás - Tapolca, autóbuszállomás

Az éjszakát bázistáboromban, a zalaszántói Szent Vendel kempingben töltöttem, reggel viszont korán kezdtem el készülődni, hogy még valamelyik munkásjáratot elérve gyorsan átjuthassak Keszthelyre. Végül sikerült elkapnom a falu központjából, a kis kápolna melletti megállótól 07:09-kor induló buszt, és ezzel háromnegyed nyolckor már Keszthelyen voltam. Közben az autóbusz végighaladt az előző napi túrám útvonalán: Zalaszántót elhagyva hosszasan mentünk az országút szélére felfestett kék sáv jelzéseket követve, aztán később elhaladtunk a Gyöngyösi csárda mellett, jobb oldalon, a dombra feltekintve észrevettem az egregyi románkori templomot, végül megálltunk még Hévizen is.

Keszthelyre megérkezve beszaladtam a vasútállomásra bélyegezni, hiszen ez kéktúra szakaszhatár, itt kétszer kell stemplizni! Már bélyegeztettem itt előző nap, amikor megérkeztem Zalaszántóról és befejeztem a túrámat, de most is kellett egy bélyegzést szereznem, hiszen innen indultam tovább! Most a pénztáros hölgy kiadta az ablak forgótányérján keresztül a dátumos körpecsétet, egy kis bénázás után (vajon hol a pecsét teteje?) ezzel nyomtam az igazoló füzetem keszthelyi bélyegzésnek fenntartott rubrikájába.

Az előző nap délutánján szemerkélő esőben érkeztem ide, nem volt sok kedvem fényképezni a Balaton-parton, de most megint hétágra sütött a Nap, ezért a vasútállomás mellett lesétáltam a hajókikötőbe. Még kora reggel volt, szinte üresek voltak a sétányok, a parkfenntartók akkor takarítottak, locsolták a gyepet, a virágokat. Megnéztem a Hullám szállót is, ami 1883-ban épült és akkor a Balaton-part egyik legelső szállodája volt! Kisétáltam a mólóra, innen nagyon szépen látszottak már a Keszthelyi-hegység erdős, fűrészfogszerű gerincei.

Keszthely - A Hullám Szálló öreg épülete közvetlenül a kikötő mögött áll. Ez volt a Balaton egyik legelső szállodája!
Keszthely - A Hullám Szálló öreg épülete közvetlenül a kikötő mögött áll. Ez volt a Balaton egyik legelső szállodája!

Keszthely - A Keszthelyi-hegység látképe a kikötő mólójáról. Arra indulok tovább.
Keszthely - A Keszthelyi-hegység látképe a kikötő mólójáról. Arra indulok tovább.

Már elmúlt negyed kilenc is, mire rászántam magam az indulásra és a Helikon-park sétányain átvágva felbattyogtam a Fő térre, és onnan továbbindultam a sétálóutcán a Festetics kastély felé. A kéktúra kissé más nyomvonalon vág át a városon, de én eldöntöttem, hogy most, napfényben is készítek pár felvételt, hiszen az első kéktúra bejárásomkor, 2006-ban és előző nap is borult volt az ég, amikor a kastélykertben jártam. Nem is bántam meg a rövid kitérőt, most a szikrázó kora reggeli napsütés kihozta a kastély és a park igazi színeit!

Keszthely - A Festetics kastély kapuja
Keszthely - A Festetics kastély kapuja

Keszthely - A Festetics kastély a reggeli verőfényben
Keszthely - A Festetics kastély a reggeli verőfényben

Csak kilenc előtt néhány perccel indultam tovább, de akkor viszont kapkodtam már a bakancsaim, hiszen még szinte bele sem kezdtem az aznapi, kereken huszonhét kilométer hosszú kéktúra szakasz bejárásába! Márpedig sietnem kellett, hiszen még el akartam érni Tapolcán a 17:40-kor Keszthelyre visszainduló autóbuszt! Így aztán a Festetics kastélytól röviden átvágtam a házak között a lakótelep szélén végigfutó Vásártér útig, ahol aztán feltűntek újra a kék sáv jelzések. Az út szélén, a járdán haladva gyorsan elértem már a körforgalmat, ahol aztán jobbra fordultam, Gyenesdiás felé.

Itt szintén az út mellett haladó járdán baktattam tovább, egészen addig, amíg baloldalon fel nem tűnt a hipermarket hatalmas kék épülete. Az áruház pont ott épült az út bal oldalán, ahol a kéktúra atlaszom szerint földútra térve kellett volna továbbindulnom. Amikor 2006-ban itt jártam, az akkor még épülő áruház mellett vágtam át a fiammal a parkoló már lebetonozott térségén és tértem rá a földútra, de mostanra a környék teljesen megváltozott!

Az út jobb oldalán haladó járdáról egy zebrán átkeltem az út bal oldalára, a kék sáv jelzések is ezen az oldalon haladtak tovább, fel voltak festve a lámpaoszlopokra. Ezeket követtem egészen a hipermarket főbejáratáig. Ide betértem egy rövid vásárlásra, hiszen ki kellett egészítenem a lassan már fogyatkozó készleteimet és vettem egy kis nasit is, hogy majd útközben megeszegessem. Nem sok kedvem volt kilépni a légkondicionált épületből a már kora délelőtt is harminc fok körüli hőségbe, de indulnom kellett tovább!

A most következő részen a kéktúra új nyomvonalon haladt, és mivel ez szerintem még nem szerepel egyetlen térképen sem, ezért ezt a szakaszt részletesen elmesélem! Tehát a jelzések folytatódtak a hipermarket előtti járdán, ennek a végén az utolsó, nyilazott jelzés után befordultam balra, az áruház mögötti füves terület szélére. Messze magam előtt, a mező végén pillantottam meg a következő jelzést. Végigballagtam a szélső bokorsor mellett a távoli jelzésig egy áruházi biztonsági őr tekintetétől követve, itt jobbra pillantva egy, a semmi közepén álló hidat vettem észre. Ennek a korlátjára volt felfestve a következő kék sáv jelzés.

Átkeltem a hídon egy teljesen benőtt árok felett, a következő jelzés a mezőkön keresztben futó középfeszültségű távvezeték oszlopára festve tűnt fel előttem. Térképem szerint már jócskán eltértem a kéktúra korábbi nyomvonalától, de a távvezeték iránya nagyjából jó volt, ezért egy alig kitaposott csapáson követni kezdtem a vezetéket, és az oszlopaira festett kék sáv jelzéseket. Néhány száz méter után a vezetékek és a nyomok is jobbra – dél felé – tértek, aztán a keréknyomok balra fordulva átvezettek egy másik hídon.

Gyenesdiás házai mögött már a Keszthelyi-hegység vonulatai húzódnak
Gyenesdiás házai mögött már a Keszthelyi-hegység vonulatai húzódnak

Az atlaszom szerint itt tértem vissza a kéktúra régi vonalára, a Gyenesdiásra vezető, kissé kátyús földútra. Egy lovas akadálypályának is használt füves, bokros térség mellett értem el a Gyenesdiás szélén haladó aszfaltutat, ezt keresztezve szinte egyenesen folytattam az utamat a házak közé bevezető, de a távolban már látható erdős domboldalak felé haladó keskeny aszfaltcsíkon. Miközben szép panziók, családi házak között ballagtam, előttem a Varsás-hegy erdős tetején feltűnt a Festetics-kilátó fatornya. A kéktúra elkerüli ezt a kilátópontot, de én úgy gondoltam, megéri a fáradtságot a felkeresése!

Az út lassan maga mögött hagyta az utolsó házakat, elmaradt mögöttem a lőtér is, aztán már az erdőben megérkeztem az aszfaltút hajtűkanyarjába. A kék sáv jelzések itt a Keszthelytől velünk tartó (és meglehetősen ritka felfestésű) piros sáv jelzéssel együtt balra tértek, de én továbbmentem az úton egészen a néhány száz lépésnyire lévő Nagy-mezőig. Most csak átvágtam a réten a pihenőpadok mellett, hogy minél gyorsabban feljuthassak a kilátóba, gondoltam, visszafelé leülök majd néhány percre.

A Varsás-hegyre felszaladó szerpentinező gyalogúton néhány perc alatt elértem a csúcson álló kilátót, azonnal fel is kapaszkodtam a legfelső teraszára. Itt tényleg érdemes körbepillantani, hiszen nagyon szép kilátás nyílik innen Keszthelyre, a Balatonra és a Keszthelyi-hegység erdős gerinceire is! Északnyugat felé pillantva szinte középhegységi a látvány: erdős, fűrészfogszerűen éles gerincű hegyoldalak követik egymást egészen a látóhatárig! Jó sokáig elbámészkodtam odafenn, még egy teljes kőrpanorámát is készítettem, mert a három éve fényképezett meglehetősen borongósra sikerült a felhős, esős idő miatt.

Gyenesdiás - A Varsás-hegy csúcsán áll a Festetics-kilátó
Gyenesdiás - A Varsás-hegy csúcsán áll a Festetics-kilátó

Gyenesdiás - Észak felé a Keszthelyi-hegység gerinceit lehet látni a Festetics-kilátóból
Gyenesdiás - Észak felé a Keszthelyi-hegység gerinceit lehet látni a Festetics-kilátóból. A völgyben húzódó mező szélén halad majd tovább a kéktúra.

Gyenesdiás - Kilátás Keszthelyre és a Balatonra a Festetics-kilátóból
Gyenesdiás - Kilátás Keszthelyre és a Balatonra a Festetics-kilátóból

Csak háromnegyed tizenegy felé másztam le a meredek lépcsőkön a kilátóból és ereszkedtem le a Nagy-mező tisztására. Itt már csak egy rövid szerelvényigazítás miatt álltam meg a padoknál, ittam egy keveset, aztán indultam tovább. Eléggé ellazsáltam a délelőttöt, most aztán alaposan ki kellett lépnem, hogy valamennyit hozhassak az elvesztegetett időből! Néhány perc alatt visszatértem az aszfaltút hajtűkanyarjába, ahol a piros sáv és kék sáv jelzéseket követve földúton indultam tovább.

Pórak-háti-völgy - A völgy alján húzódó mező szélén halad a kéktúra
Pórak-háti-völgy - A völgy alján húzódó mező szélén halad a kéktúra

Végigoldalaztam egy szép, völgyben fekvő hosszúkás rét mellett, ennek a végében az útelágazásnál a piros sáv és kék sáv jelzések különváltak, én a balra térő úton a kék sáv jelzést követtem tovább. Hosszú, eseménytelen út vette itt kezdetét a Pórak-háti-völgy földútján ballagva. Az út váltakozó meredekséggel emelkedett először erdőben, aztán egy régi irtásfolton növő kefe sűrűségű fiataloson keresztül, de mindvégig jól és könnyen járhatóan. Később kopárabb irtásfoltok is jöttek, ezek erdődarabokkal váltakoztak. A túra ezen szakaszán a jelzések is jól követhetőek voltak, csak arra kellett vigyázni, le ne térjek a kijárt, következetesen nagyjából észak felé tartó földútról!

Pórak-háti-völgy - Irtásfoltokon keresztül kapaszkodok a gerinc felé
Pórak-háti-völgy - Irtásfoltokon keresztül kapaszkodok a gerinc felé

Egy, a térképen is jelzett bekerített irtásfolton növő fiatalost elérve már láttam, hogy közeledek a gerincúthoz, és valóban: néhány perc alatt meg is érkeztem a csúcsok között kanyargó keskeny, kopottas aszfaltcsíkhoz. Az órámra néztem: dél volt, vagyis pontosan egy óra alatt tettem meg a Nagy-mezőtől idáig vezető körülbelül három és fél kilométert! Nem is rossz idő, ráadásul még az út is emelkedett közben! Leültem pihenni az út szélére, de nem volt maradásom, indultam néhány perc múlva tovább.

Egy kis időre rátértem az aszfaltútra, de csak körülbelül hét-nyolcszáz métert haladtam rajta, aztán a kék sáv jelzések újra földútra térítettek. A gerincig enyhén emelkedő utat most ugyanolyan, gyenge lejtőn haladó földút követte, időnként szintezve, kissé hullámvasutazva haladtam ezen a szakaszon. Az út ott vált csak meredekebbé, ahol a jól kijárt földútról jobbra letérve keréknyomokon srégen ereszkedni kezdtem egy szinte szurdokszerűen mély völgybe. Itt egy ritkított tölgyesben haladtam, jól látszott jobbra, mélyen alattam a völgy alja is.

Keréknyomokon Vállus felé
Keréknyomokon Vállus felé

A keréknyomok egészen a völgytalpig süllyedtek, ott haladtak aztán tovább, időnként szinte belefulladva a dzsindzsába. Talán ötven métert törtethettem a gazban odalenn, amikor a kék sáv jelzések hirtelen jobbra, meredeken kapaszkodva kivezettek az árokból. Lihegve kapaszkodtam felfelé, közben árgus szemmel kerestem a jelzéseket, mert ösvény szinte nem is volt, csak valami alig kitaposott nyom húzódott előttem. Akáctüske, vadszeder, csalán volt ragyásig, áldottam az eszem, hogy rövidnadrágban soha nem indulok túrázni! Aztán egy ponton nem láttam több jelzést magam előtt, a csapás is véget ért, gondolom innen minden előttem járó a saját feje után indult tovább, felfelé a domboldalban.

Mint szinte mindig, most is a nyakamban lógott a laptájoló, és mivel az ösvény eddigi irányából és a térképből következően is nagyjából kelet felé kellett továbbindulnom, ezért arrafelé vettem az irányt és következetesen törtettem árkon-bokron, akácon-csalánon keresztül. Egy-két perc múlva keréknyomokra estem ki a dzsindzsából, ezt nem jelezte a térképem. Jelzés sehol, választhattam, hogy dél vagy észak felé indulok el rajta. Mivel Vállus észak felé volt, arra vettem az utamat. Talán száz lépéssel később balról egy ösvényen megérkeztek a kék sáv jelzések is.

A keréknyomok aztán kivezettek a korábban, a gerincen már látott útra, de itt a kopott aszfalt helyett már murvás, kavicsos burkolata volt. Észak felé indultam el rajta a jelzéseket követve és hamarosan kiértem az erdőből. Megpillantottam Vállus szélső házait, a távolban pedig feltűnt a Zalaszántó feletti Tátika-hegy is. Meredeken leereszkedtem a falu főutcáján a templomig, az alatta lévő, már régen bezárt vegyesbolt falára szerelt öreg telefonszekrényben található a kéktúra bélyegző.

Vállus - A templom mögött jól látszik a Tátika-hegy
Vállus - A templom mögött jól látszik a Tátika-hegy

Odaléptem a szekrényhez, és egy pillanatra a földbe gyökeredzett a lábam! A doboz belsejében, a pecsét mellett egy takaros madárfészek bújt meg! Ha egy picit lábujjhegyre álltam, még a tojásokat is láttam a fészek alján! Megpróbáltam minél óvatosabban előhúzni a láncra kötött bélyegzőt, hogy el ne mozdítsak egyetlen szalmaszálat sem a fészekben, beütöttem a stemplit a füzetembe, aztán miután elpakoltam a papírokat, kissé hátrahúzódva vártam, vajon mikor tér vissza a fészek gazdája? De vagy én maradtam túl közel, vagy ő lehetett túlságosan óvatos, mert a fészek továbbra is gazdátlan maradt!

Egy-két perces további sétával elértem az elágazásban lévő buszfordulót. Leültem az árnyékos padra és komótosan nekiláttam az ebédnek. Megettem a még Keszthelyen, a Tesco-ban vásárolt péksüteményeket és ittam hozzá a közben már eléggé felmelegedett kristályvízből is. Jó negyedórát elücsörögtem a padon, csak negyed kettő felé indultam tovább. Jól járható földúton átvágtam a Vállus melletti földeken, aztán a Barbacsi-erdőben folytattam az utamat. Egy jó darabig kényelmesen emelkedett az út a Barbacs-hegy északi oldalában, aztán ugyanolyan kényelmes süllyedéssel ereszkedtem le a Lesencefalu feletti földekre.

Az első házakat elérve a keréknyomok beleszaladnak egy szélesebb, kavicsos földútba, itt a kéktúra balra indul tovább, de érdemes jobb felé egy kis kitérőt tenni, néhány lépés után ugyanis gyönyörű kilátás nyílik a Tapolcai-medence tanúhegyeire a földútról! Jó egy kicsit elgyönyörködni innen a Badacsony és a Szent György-hegy látványában, de nyugodtan mondhatom, ez még semmi ahhoz képest, ami majd a Kő orra gerincét elérve fogad majd bennünket!

A Barbacsi-erdőből kiérve feltűnt előttem a Kő orra
A Barbacsi-erdőből kiérve feltűnt előttem a Kő orra

Csak néhány perc múlva indultam tovább, most már a szőlőskertek szélén kanyargó földúton. Bal felé tekintve szép volt a kilátás a mezőkön keresztül visszafelé a Tátikára és Zalaszántó környékére. Aztán kereszteztem a Várvölgy és Lesencefalu közötti országutat, innen már a Kő orra oldalában kapaszkodtam felfelé. Errefelé nem árt gondosan figyelni a jelzésekre, mert ritkásan vannak felfestve, könnyű a szőlők közötti elágazásokban rossz irányba térni! Egy helyen én is tévedtem, egy elágazásban gondatlanul – anélkül hogy alaposan körülnéztem volna jelzéseket keresve – a kijártabb úton indultam tovább, bizony rá is fizettem, ugyanis zsákutca volt!

Azt tudom tanácsolni, tartsuk az északkeleti irányt, az országúttól csak lassan távolodva kell egyre magasabbra kapaszkodnunk. A földút közben keréknyomokká zsugorodik alattunk, végül a nyomok is lassan belevesznek a fűbe, utunk a kertek között haladó, kaszált sávvá alakul át. Az út meredek kapaszkodóval érkezik fel egy kis platóra, az emelkedés itt hirtelen megszűnik, jobbra pedig egy magányos facsoport áll. Itt kell átbújni az ösvényen a fák között, hogy elérjük a Kő orra kilátópontját.

Itt tényleg érdemes leülni a fűbe és alaposabban körülnézni, ugyanis csodálatos a kilátás az alattunk elterülő Tapolcai-medencére! Alattunk a Lesencetomaj és Lesenceistvánd feletti szőlők húzódnak, de érdemes messzebbre is tekinteni! Jobbra fordulva a Keszthelyi-hegység legnyugatibb vonulatai húzódnak, mellettük a szigligeti dombok tűnnek fel, aztán a Badacsony és a Szent György-hegy következik, tovább balra fordulva a távoli Csobánc és a síkságon fekvő Tapolca is feltűnik. Egészen balra tekintve a Kő orra csúcsa látható még mindig magasan felettünk.

Kilátás a Tapolcai-medence tanúhegyeire a Kő orráról
Kilátás a Tapolcai-medence tanúhegyeire a Kő orráról

Itt pihentem egy sort, mert megállás nélkül jöttem Vállustól idáig. Ettem egy keveset, aztán a vizem maradékát kitöltöttem a fél literes palackba, amit mindig a hátizsák külső oldalán tartok. Ebben a dögmelegben Keszthelytől idáig jövet megittam három liter kristályvizet! Nem volt nagy baj, tudtam, hogy a hegyről már lefelé tartva elhaladok a Máté-kút mellett, de ha az ki is lesz apadva, a vizem akkor is kitart majd Lesenceistvándig, ahol a kocsmában úgyis pótolni tudom.

Így aztán továbbindulva újra nekiveselkedtem a Kő orra emelkedőjének. Itt már megszelídült a kaptató, gyakorlatilag szintben haladva megkerültem egy völgyfőt, aztán a kaszált keréknyomokon ismét tanyák között kaptattam felfelé. Az utolsó házat is elhagyva már csak gyalogösvényen baktattam tovább, nagyjából innen indult meredeken felfelé a Kő orra ormára induló kék háromszög jelzés benőtt ösvénye. Három éve a fiammal felmásztunk a tetőre, de onnan sem nyílt szebb kilátás a Tapolcai-medencére, mint az előbbi kilátópontból!

Egy pár lépést még szintezve haladtam az ösvényen, aztán hirtelen kezdődött a Tapolcai-medencébe levezető lejtő. Meredek, benőtt ösvény kanyargott lefelé az erdőn keresztül, néhány szakasza igazi dzsungelharc volt! Szerencsére néhány perc alatt át tudtam törtetni a fák között és újra kiértem a szőlők és gyümölcsöskertek közé. Többször is irányt váltva vágtam át közöttük, szerencsére itt is, mint szinte mindenhol, jó volt a jelzések felfestése.

Egyre ereszkedve értem el a Máté-kutat és a mellette álló pihenőpadokat, de a forrás sajnos ki volt apadva! Pangott még valamennyi víz a forrás medencéjében, de nem volt gusztusom rá, inkább kiittam a palackból az utolsó vizemet és nekiindultam a rekkenő hőségben a Lesenceistvándig vezető további két kilométeres szakasznak. A falut egy széles, murvaporos földúton értem el, aztán aszfaltútra térve kanyarogva átvágtam a házak között. A faluközpontba megérkezve, még az útkereszteződés előtt fordultam le balra az útról, hogy a házak közötti szűk átjárón keresztül érjem el a helyi kéktúra pecsételő helyet, vagyis a kocsmát.

Az ajtón belépve egyből megcsapott a hűvös, légkondicionált levegő első hulláma, tudtam, hogy innen nehéz lesz majd a távozás! A pultos lány látva a hátizsákos belépőmet már vette is elő a kéktúrás pecsétet, és kirakta elém a pultra. Kocsmákból – pláne ha pecsételni térek be ezekre a helyekre – sohasem szoktam fogyasztás nélkül távozni, most is egy nagyfröccsöt vittem magammal a pecséttel együtt az egyik asztalhoz. Elintéztem az adminisztrációt, aztán még üldögéltem egy sort a kellemes hűvösben.

Fél négy felé aztán csak rá kellett magam szánnom a készülődésre, újra odamentem a pulthoz, hogy a Tapolcáig vezető útra kérjek az egyik másfél literes palackomba hideg szódavizet. A pultos lány ötlete volt, hogy inkább hosszúlépést keverne és töltene a palackba, biztos jobban esne majd a hosszú úton a szódavíznél! Ízlett a savanykás borból készült iménti fröccs, így aztán nem sokat kérettem magam, a lány pedig feltöltötte a palackot fél liter bor és egy liter szóda keverékével. Elsüllyesztettem a beletöltött italtól kellemesen hideg palackot a hátizsákomba, aztán nekiindultam a még előttem lévő, a tapolcai buszpályaudvarig vezető hét kilométeres aszfaltútnak.

Az első egy kilométeres szakaszon Lesencetomajig végig szép kilátás nyílt jobbra, visszafelé a Kő orrára, felette már egyre magasabbra tornyosultak a délutáni gomolyfelhők. Lesencetomajban balra fordultam, kereszteztem a 84-es utat, közben elgondolkodtam azon, hogy három nappal korábban, a túrám kezdetén Sümegről indulva, már találkoztam egyszer az úttal. Az autósok megteszik az utat Sümegtől idáig fél óra alatt – nekem majd’ három nap kellett hozzá! Viszont mennyivel többet láttam: Tátika várát, Zalaszántót és a Sztúpát, a Gyöngyösi csárdát és az egregyi öreg templomot, Hévizt és Keszthelyt. Meg a kilátást a Kő orráról! Jó dolog ez a gyalogtúrázás!

Az országútról visszatekintve már magasan tornyosulnak a felhők a Kő orra felett
Az országútról visszatekintve már magasan tornyosulnak a felhők a Kő orra felett

Újra nekiveselkedtem az útnak, de persze ez egy nagyon nem akarom szakasz volt! Bakancsom talpa alatt szinte megolvadt a tűző napsütésben az aszfalt, kis foltokban „izzadt” az úttest, az aszfalt kavicsai között bugyogva megjelent a felszínen a felolvadt kátrány. Végigporoszkáltam Lesencefalu nyílegyenes bekötőútján a tapolcai országútig, közben éreztem, pont a tarkómra tűz a délutáni nap. Az országútra ráfordulva hirtelen megnőtt a forgalom, és bár igyekeztem az aszfalt legszélén haladni a menetirány szerinti baloldalon, sokszor le kellett lépni a padkára a kikerülő kormánymozdulatot nemigen ismerő autósok, kamionosok elől!

Szerencsére itt már egy árnyékot adó foghíjas fasorban haladhattam, az út menti nyárfákra voltak felfestve meglehetősen szórványosan a kék sáv jelzések, közben a fák közül kitekingetve egyre szebb kilátás nyílt a Szent György-hegyre. Tapolca határában kereszteztem a vasutat, elhaladtam a volt laktanya lepusztulóban lévő épületei előtt és elértem a körforgalmat. Itt jobbra fordulva néhány perc alatt elérhető a vasútállomás, a tapolcai kéktúra pecsételőhely, de én már fáradtnak éreztem magam a kitérőhöz, úgy gondoltam, következő nap megteszem ezt a rövid utat, ezért most inkább tovább ballagtam a főút szélén az autóbusz állomás felé.

Kilátás a tapolcai országútról a Szent György-hegyre
Kilátás a tapolcai országútról a Szent György-hegyre

A széles Keszthelyi úton haladtam a városközpont felé a villanyoszlopokra festett kék sáv jelzéseket követve. Aztán egy útkanyar után, egy benzinkúttól nagyszerű kilátás nyílt a pont az út vége mögött álló Csobáncra! Innen már tíz perc alatt elértem a buszpályaudvart, jó fél órával a 17:40-es busz indulása előtt! Pont akkor állt be egy Keszthelyre induló busz a peronra, és habár ehhez nem volt zalaszántói csatlakozásom Keszthelyen, azért felszálltam rá biztos, ami biztos alapon!

Tapolca - Innen úgy tűnik, az út szinte nekiszalad a Csobáncnak (a kép erős zommal készült)
Tapolca - Innen úgy tűnik, az út szinte nekiszalad a Csobáncnak (a kép erős zommal készült)

Így aztán volt még egy kis időm Keszthelyen a Balaton-parton újra körülnézni a zalaszántói buszom indulásáig. Bizony, alaposan megéheztem a túra alatt és az autóbuszúton, és mivel hétfőnként a zalaszántói Turul vendéglő zárva van, megérkezésem után a Tátika presszóval szemközti Azúr ételbárban ettem meg egy príma magyaros pizzát és küldtem utána egy hideg fröccsöt. Innen már csak el kellett sétálnom a Szent Vendel kempingig, ahol várt rám a sátram.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats