UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2009. május 03.
Ötvösi pecsételőhely - Sümeg, vasútállomás

Este, amikor behúzódtam a sátramba a Dergecsi-erdőben, még változóan felhős volt az ég, de éjjel többször is arra ébredtem, hogy veri az eső a sátor oldalát. Meg voltam győződve arról, hogy vasárnap reggel is esni fog, de úgy látszik, éjszaka a felhők elvonultak és kissé párás, de újra csak változóan felhős napra virradt. Kissé nyomott hangulatban pakoltam össze a vizes sátrat, aztán szokás szerint az összetekert polifoam derékaljamon ülve megreggeliztem. Végül hét óra felé tettem el mindent a hátizsákomba, és indultam neki az útnak.

Erre a napra már nem maradt valami nagy távolság: számításom szerint alig 14 kilométer volt már csak hátra a sümegi vasútállomásig. Nem akartam sietni, úgy gondoltam, hogy a Sümegről 12:26-kor Celldömölkre induló vonatot fogom majd elérni, aztán arról átszállok a Szombathelyről Budapest felé tartó gyorsvonatra. Nem is siettem ezért túlságosan, komótosan indultam el az ötvösi pecsételőhely nagy tölgyfájától a nyugat felé vezető nyiladék keréknyomain.

Néhány száz méter után egy erdei útkereszteződésben jobbra, nagyjából délnek fordultam egy másik nyiladék keréknyomaira, egy rövidebb menettel elértem az erdősarkot, feltűnt előttem a távolban Szalapa néhány háza is. Itt egy éles kanyarral ismét vissza kellett térni az erdőbe, és egy újabb nyiladékon továbbindulva most északkelet felé vettem az irányt. Hamarosan elértem azt a nagy irtásfoltot, aminek a megkerülésével néhány éve sokat küzdöttünk a fiammal. Az azóta eltelt idő alatt azonban megváltozott a kéktúra vonalvezetése, most az irtás elején rögtön jobbra kellett térni, és a kék sáv jelzések délkelet felé kivezettek az erdőből a Dabronc és Gógánfa felé tartó országútra.

Dergecsi-erdő - Furcsa alakú magasles a nyiladékban
Dergecsi-erdő - Furcsa alakú magasles a nyiladékban

Északkelet felé indultam tovább az aszfalton, jobbról már mezők szegélyezték itt az utat, de aztán baloldalon hamarosan elmaradt mögöttem a Dergecsi-erdő foltja és végképp kiértem a szántóföldek közé. Egy percre megálltam és alaposan körbetekintettem. Próbáltam jobbra, délkelet felé megpillantani a sümegi várat, de nem jártam szerencsével: bár a távolban látszott már az Öreg-Baglyas-hegy hosszú, erdős oldala, az előtte álló sümegi Várhegy még nem volt kivehető.

Viszont balra, északkelet felé tekintve még én is meglepődtem, milyen szépen látszott a távoli Somló-hegy jellegzetes tanúhegy alakja Dabronc házai felett. Készítettem néhány fényképet, aztán továbbindultam az aszfaltúton. Nagyjából tíz perc múlva már láttam az országút derékszögű kanyarját, ahogy Dabronc felé fordult, de még előtte jobbra kiágazott az a földút, amin aztán a kék sáv jelzéseket követve továbbindultam.

Jól látható a Somló sziluettje Dabronc házai felett
Jól látható a Somló sziluettje Dabronc házai felett

Innen, az elágazásból pillantottam meg először a sümegi várat, ekkorra már előbukkant az Öreg Baglyas-hegy sötét hátteréből. Innen még nagyon messzinek tűnt, légvonalban lehettem ekkor még vagy nyolc-kilenc kilométerre is tőle, a kéktúra útján számolva pedig talán még tízre is! Még csak nyolc óra volt, ráértem a vonatom indulásáig, ezért le is ültem a mezők füves szegélyén, hogy pihenjek egy sort. Gyors fejszámolással meg is állapítottam, van még vagy négy órám a maradék tíz kilométerre! Ennyire már nem lehetek csiga, gondoltam, ezért elővettem a sümegi vonatindulások lapját a hátizsákomból, hátha még egy korábban induló vonatot is elérhetek!

A távolban feltűnt a sümegi vár
A távolban feltűnt a sümegi vár

Földúton a mihályfai országút felé
Földúton a mihályfai országút felé

Egy pillanat alatt felmértem, hogy még elérhető a 11:12-kor Tapolcára induló vonat, és onnan is volt csatlakozásom Budapest felé! Gyorsan döntöttem: rástartolok erre a vonatra, viszont már csak alig három órám volt azt elérni! Felkaptam hát a hátizsákom, és nekiindultam a még hátralévő kilométereknek. A mezők között nyílegyenesen haladó földúton gyorsan megtettem a körülbelül kettő és fél kilométert, és elértem a Mihályfára vezető aszfaltutat. Délkelet felé indultam el rajta, aztán néhány perc múlva az úttól balra álló magas jegenyefákra festett szinte eltéveszthetetlen kék sáv jelzések ismét földútra fordítottak.

Újabb eseménytelen gyaloglás következett egy újabb nyílegyenes földúton, most a messzi távolban már látható Kisvásárhely felé. Telefonpóznák követték a jól kijárt keréknyomokat a mezőkön átvezető útjukon, de hiába mentem egyre többet, a távoli Kisvásárhely házai csak nem akartak közelebb kerülni hozzám! Egy útszéli keresztnél megálltam, hogy egy réteget levessek a ruházatomból, mert a fokozott tempó, és az egyre melegebben sütő Nap miatt is mind jobban kimelegedtem.

Egy másik földúton Kisvásárhely felé. Itt már melegen sütött a Nap
Egy másik földúton Kisvásárhely felé. Itt már melegen sütött a Nap

Aztán csak elértem a falucskát, és a főutcáján álló haranglábnál megálltam pár percre. Elővettem a kis torony oldalán lévő dobozkából a kéktúra pecsétet, bélyegeztem vele az igazoló füzetbe, utána leültem a mellette lévő padra pihenni egy keveset. Az órámra néztem, még csak negyed tíz múlt, volt még majdnem két órám a vonat indulásáig, viszont még több mint hat kilométer állt előttem!

Kisvásárhely - A fából ácsolt harangláb oldalán található a kéktúra pecsét dobozkája
Kisvásárhely - A fából ácsolt harangláb oldalán található a kéktúra pecsét dobozkája

Ezért nem sokat üldögéltem, ismét a hátamra kaptam a zsákot és továbbindultam. A falu határában ismét keréknyomokra tértem, amik lazán felkapaszkodtak egy kis dombhátra. Akácoson vágtam át, aztán itt is megérkeztem a mezőkre. Újra feltűnt előttem a sümegi vár, de aztán a földút mentén húzódó bokorsor sokáig eltakarta ismét előlem. Legközelebb csak akkor pillantottam meg újra, mielőtt a keréknyomok beletorkollottak a Sümegre vezető országútba.

Újra a sümegi vár. Itt már közelebb voltam hozzá!
Újra a sümegi vár. Itt már közelebb voltam hozzá!

Rátértem az aszfaltra és belekezdtem utam utolsó három és fél kilométerébe. Első bejárásomkor hétköznap délelőtt jártam erre a fiammal, akkor a forgalom sokszor majdnem lesodort minket az útról, viszont most, vasárnap délelőtt az országút szinte teljesen kihalt volt. Az útpadkán ballagva kereszteztem az itt még csak erecskeként csörgedező Marcalt, aztán befordultam az országút Sümegig vezető három kilométeres egyenesébe.

Átkelés az itt még csak erecskeként csörgedező Marcal felett
Átkelés az itt még csak erecskeként csörgedező Marcal felett

Néhány éve még fasorban futott az út szinte egészen a város határáig, mostanra azonban kivágták a fákat. Így nem volt egy dekányi árnyék sem, viszont végig kitűnő panoráma nyílt az előttem álló Várhegyre és a várra is. Csodálatos volt az, hogy a vár szinte ott állt a nyílegyenes aszfaltcsík végén, úgy tűnt, hogy az út nekiszalad a Várhegynek! Aztán egyre közelebb érve egyre több részlet bukkant elő: már láttam a szerpentinszerűen felfelé vezető feljáró utat, aztán megláttam a falakon lobogó zászlókat, végül a város széléhez közeledve már a falakon mászkáló embereket is!

Ez már a célegyenes! Rátértem a Sümegre vezető hosszú, egyenes országútra.
Ez már a célegyenes! Rátértem a Sümegre vezető hosszú, egyenes országútra.

Elhagytam a városszéli nagyfeszültségű alállomás bekerített telkét és már láttam magam előtt a vasúti átjáró villogó fehér fényjelzését is, amikor túrázókat pillantottam meg magam előtt az úttest túlsó oldalán. Szokásom szerint átvágtam hozzájuk (hiszen egymással szemben haladva mindegyikünk a saját menetiránya szerinti bal oldalán haladt), és röviden elbeszélgettem velük. Ők voltak azok, akik velem együtt kezdték meg Sárváron a túrát, és most újra összefutottam velük!

Mint kiderült, Novák Péterék pénteken hozzám hasonlóan Káldig mentek, szombaton azonban az eső miatt, ami engem is elkapott, Szajknál félbehagyták a túrát és most vasárnap indultak neki, most már visszafelé haladva a még hátralévő távnak. Aztán elbúcsúztunk, ők elkezdték az aznapi szakaszukat, én pedig befejeztem a sajátomat!

Elkészítettem a „sümegi sablonképet”, vagyis a vár és Várhegy látképét a vasúti sorompótól. Már volt alkalmam körbesétálni a Várhegyet, több irányból is szép a meredek domb tetején trónoló vár látképe, de ebből az irányból, nyugatról a legszebb – és éppen innen, a vasúti fénysorompótól! Aztán kereszteztem a síneket és rátértem a keskeny Vasút utcára, ami az állomásra vezetett.

A sümegi vár a vasúti átjárótól fényképezve
A sümegi vár a vasúti átjárótól fényképezve

A pénztárnál pecsételtettem és megvettem a vasúti jegyet, aztán megkérdeztem a kedves vasutas hölgyet, hol tudok megmosakodni. Megmutatta az állomás eléggé jó állapotban lévő mosdóját, itt aztán alaposan megmosakodtam, sajnos a borotválkozás a tükör hiányában elmaradt. Átöltöztem a tartalék ruhámba, aztán gondoltam ellátogatok még az állomásépület melletti restibe valami enni- és innivalót nézni az útra.

Sajnos zárva volt, arra viszont már nem volt időm, hogy a városban vegyek valamit. Bíztam abban, hogy Tapolcán ezt még megtehetem a sümegi vonat érkezése és a pesti vonat indulása közötti fél órában. Így is történt, Tapolcára megérkezve az állomás melletti Lokomotív Büfében beszerezve a szükséges dolgokat már nyugodtam szálltam fel a Kelenföld felé induló vonatra. A vonat pontosan indult, pontosan is érkezett, így aztán negyed ötre már otthon is voltam.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats