UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2008. június 07.
Bécsi út, Rozália téglagyár - Csobánka, Szent-kút

Ez a túra is kollégáknak, ismerősöknek lett meghirdetve, ezért aztán a hossza is az inkább csak kirándulni szerető többség teherbírásához volt méretezve. Fontosnak tartom azt, hogy minél többen mozduljanak ki otthonról és sétáljanak a természetben, megismerve közvetlen környezetük szép kirándulóhelyeit, ezért aztán rendszeres időközökben, előre rögzített terv alapján vezetem ezeket a rövid túrákat – vagyis inkább csak kirándulásokat. Az eltelt évek során már kialakult egy kis csapat, akik mindig szívesen eljönnek, hogy részt vegyenek egy-egy ilyen, általában tíz-tizenöt kilométer hosszú túrán.

Ezen a szép nyár elejei szombaton az Árpád-híd budai hídfőjénél volt a megbeszélt találkozási pont, a 18-as busz végállomásánál. A 08:30-as időpontra több mint tucatnyian verődtünk össze, így aztán a szokásos létszámban indultunk erre a túrára is. Felszállva egy éppen benn várakozó buszra nagyjából húszperces út végén, kilenc után pár perccel meg is érkeztünk a Bécsi úti, Solymár, téglagyári bekötőút nevű buszmegállóba (A BKV járatszámozása 2008. augusztus-szeptember hónapokban nagymértekben megváltozott, a régi 18-as számú autóbusz most már 218-as járatszámmal közlekedik, változatlan útvonalon!).

A buszról leszállva a Csúcs-hegy panorámája fogadott bennünket, ahogy a Solymári-völgy túlsó oldalán méltóságteljesen állt magában. Oldalában már magasra kapaszkodtak a hétvégi házak telkei, a dereka felett még erdős oldala magasra emelkedett előttünk. Gyorsan összekészülődtünk a buszmegállóban, aztán átkelve a forgalmas Bécsi úton elindultunk a Csúcs-hegy felé a Rozália téglagyár aszfaltos bekötőútján. Egy kis hídon kereszteztük a völgy közepén futó Aranyhegyi-patakot – a túlsó oldalán mellénk társultak a kék sáv jelzések –, aztán az Budapest-Esztergom vasútvonal sínjein átkelve elértük a téglagyár portáját.

Rozália téglagyár - Pecsételőhely a gyárkapu előtt
Rozália téglagyár - Pecsételőhely a gyárkapu előtt

A főkaputól jobbra álló villanyoszlopra van felszerelve a kéktúra bélyegzőket rejtő kis dobozka, amiben sokáig csupán egy fémstempli lakott, de mostanában már egy gumibélyegző is ki lett helyezve erre a pecsételő pontra. Többen is elővették a kéktúra igazoló füzeteiket és bélyegeztek, aztán elpakolva azokat folytattuk az utat. Azonban nem a Csúcs-hegyre felkapaszkodva mentünk tovább a kék sáv jelzésen, hanem visszafelé indultunk el most a kis aszfaltúton, aztán az Aranyhegyi-patak hídja előtt tértünk balra, az itt kezdődő földútra a kék sáv jelzéseket követve.

Az Aranyhegyi-patak partján futó földúton
Az Aranyhegyi-patak partján futó földúton

Kilátás a mezőkről a Rozália téglagyár épületeire és a háttérben álló Csúcs-hegyre
Kilátás a mezőkről a Rozália téglagyár épületeire és a háttérben álló Csúcs-hegyre

Ezután vagy kilométernyit ballagtunk a búzamezők szélén haladó keréknyomokon, tőlünk jobbra a foghíjas fasor mögül a patak csobogását hallgattuk, balra a mezőkön túl a Rozália téglagyár épületei álltak a dombok tövében. Egy keresztező földútnál jobbra fordultunk, átkeltünk a patak felett egy kis kőhídon, aztán a túlsó oldali mezőkön is átvágva kiértünk a forgalmas Bécsi út szélére. Velünk szemben az út túlsó oldalán a meredek Kövesbérci utca indult neki a lakott terület szélén a domboldalnak.

Egy rövid forgalmi szünetben átkeltünk a főúton, aztán a szélső házak melletti lépcsős járdán elkezdtük a meredek kapaszkodást a Köves-bérc oldalában. Többször is megálltunk az emelkedőn, hogy kifújjuk magunkat, ilyenkor hátrapillantva egyre szebb kilátás nyílt meg mögöttünk. Mind jobban lehetett látni a szélesen nyújtózó Solymári-völgyet, mögötte pedig feltűntek a Budai-hegység északi vonulatának csúcsai: a Nagy-szénás, a Zsíros-hegy és a Csúcs-hegy.

Nekiindultunk a Kövesbérci utca meredek kaptatójának
Nekiindultunk a Kövesbérci utca meredek kaptatójának

A szuszogtató kapaszkodó folytatódott a Köves-bérc erdejében
A szuszogtató kapaszkodó folytatódott a Köves-bérc erdejében

Az utolsó házak után az aszfaltút jobbra kanyarodott, de mi egyenesen mentünk tovább a kék sáv jelzéseket követve és rátértünk a rekultiváció alatt álló szeméttároló telep kerítése mentén futó gyalogútra. Jó látni azt, hogy az eltelt évek során egyre rendezettebb képet mutat ez a Budapest határában fekvő terület, ugyanis a korábban ide kihordott sok ezer köbméternyi háztartási hulladékot földréteggel takarják be és füvesítik az így kialakított mesterséges domboldalt. Sajnos, ez nem igazi megoldás, hiszen a vékony földréteg alatt tovább bomlik és szennyezi a környéket az irdatlan mennyiségű, itt felhalmozott szemét!

Később a turistaút elfordult a kerítés mellől és oldalazva kapaszkodott tovább a hegyoldalban. Szuszogtató emelkedő volt ez a javából, szerencsére az erdő lombjai felfogták a már most, kora délelőtt is erős napsütést! Egy idő után furcsa hangra lettünk figyelmesek, egy pár percig nem tudtuk hová tenni, de aztán régi emlékeket idézett fel bennem: sok-sok évvel ezelőtt Görögországban hallottam először ezt! Kabócák hada ciripelt az erdő fái között, sokszor olyan erősen, hogy még egymás szavait sem értettük a zajban.

Próbáltuk megkeresni őket, de vagy terepszínűek voltak, vagy mi voltunk figyelmetlenek, mert egyet sem láttunk, akárhová néztünk! Később hirtelen, egy pillanat alatt elhallgattak, és többé nem szólalt meg a kórusuk! Később sokat beszélgettünk erről a jelenségről és azon a véleményen voltunk, a globális felmelegedés az oka annak, hogy a kabócák a mediterrán térségnél jóval északabbra is előfordulhatnak már. A Köves-bérc napos déli oldala pedig pont megfelelő volt a számukra!

Jó negyedórás erős kaptató után értünk fel a Köves-bérc lapos fennsíkjára. Gyalogutunk kanyarogva kőfejtők katlanjai között vágott át a ligetes hegytetőn, különös formájú sziklák tűntek fel a jelzett turistaút mellett. Itt nem árt figyelni a jelzéseket, mert a szeszélyesen kanyargó gyalogút néha másik ösvényeket, keréknyomokat keresztez, ilyenkor pedig könnyű letérni a helyes útról! Mindenesetre a jelzések eléggé jól vezettek át bennünket ezen a területen! Kényelmes séta végén az erdőből kilépve Pilisborosjenő szélső házai mellett találtuk magunkat.

Kanyargó ösvényen a Köves-bérc tetején
Kanyargó ösvényen a Köves-bérc tetején

A keskeny, aszfaltos Erdő utcán indultunk lefelé a házak között, aztán hamarosan balra tereltek bennünket innen a jelzések, a Kőfaragó utcára. Ezen továbbindulva gyorsan elértük ismét a település szélét és földúton folytattuk utunkat a szélső, újépítésű házsor mellett. Előttünk feltűnt a Kevély vonulata, szinte közvetlenül a házak mögött emelkedett a Nagy-Kevély 534 méter magas csúcsa, mögötte pedig a Kis-Kevély 481 méteres kúpja állt. Közöttük jól látható volt a Kevély-nyereg horpadása, ahová a kéktúra a továbbiakban felkapaszkodik.

Pilisborosjerő - Szép a kilátás a település széléről a Kevély vonulatára
Pilisborosjerő - Szép a kilátás a település széléről a Kevély vonulatára

A lakott terület szélén vezető földút mellől később elmaradtak a házak, tőlünk balra pedig feltűnt Pilisborosjenő Vendel-hegyre felkapaszkodó kálváriája. Mivel már amúgy is meg kellett volna állni pihenni, felsétáltunk a stációk mentén a nyiladékban egészen a keresztekig, ott pedig leültünk a fűbe pihenni egyet. A hegytetőről nincs valami csodálatos panoráma, de a keresztút nyiladékán visszatekintve jól látszik alattunk a település jó része, amint elterül a Köves-bérc és a Kevély közötti széles völgyben.

Hosszabb pihenő után visszaereszkedtünk a kéktúra földútjára, egy ideig még azon haladtunk tovább, aztán ott, ahol eddigi utunk beletorkollott egy másik földútba, egy gyalogösvényen indultunk tovább, szinte egyenesen. Az ösvény bokros, ligetes erdő és a mezők határán haladt tovább, előttünk fenyőfákkal benőtt kis halom emelkedett. Ezen a szakaszon hiába is keresünk jelzéseket, nemigen találunk, hiszen egyszerűen nincs mire festeni őket! Később gyalogutunk felkapaszkodott a fenyők között a már említett kis dombra – itt a kék sáv jelzések ismét feltűntek a fák törzsére festve –, aztán a túlsó oldalán meredeken leereszkedett egy földútra.

Ha a földúton balra, lefelé indulunk tovább, hamarosan megpillanthatjuk a Teve-sziklát magunk előtt, ha jobbra térünk, akkor pedig a fennsík pereméről tekinthetünk le a különös sziklaalakzatra. Itt is érdemes megállni pár percre és alulról-felülről megcsodálni a homokkőből álló Teve-sziklát. Ha a fennsík pereméről körbepillantunk, nem csak a sziklákat láthatjuk magunk alatt, de a környék dombjaira is nagyszerű kilátás nyílik onnan, jobbra, északnyugat felé tekintve pedig már látszanak a távolban az Egri vár romjai is!

A Teve-szikla
A Teve-szikla. A háttérben már látszik az Egri vár.

Rövid pihenő után továbbindultunk, a mezőkön kanyargó keréknyomok között átvágva megcéloztuk az erdőszélen álló kőkeresztet és rátértünk az előtte futó jól kitaposott földútra. Ezen vezettek tovább a kék sáv jelek, és aztán vagy ötszáz lépés után tértek le élesen jobbra, egy ösvényre. Nem fordultunk azonban rá erre az útra, mivel javasoltam itt egy rövid kitérőt az Egri vár romjaihoz! Persze ezek nem Heves megye székhelyének híres romjai, de erről a későbbiekben még szólni fogok!

A földúton maradva néhány száz lépés után balra egy keréknyom vált ki belőle, ezen indultunk el lefelé a domboldalban. Hamarosan magunk mögött hagytuk az erdőt, bokros, ligetes mezőn ereszkedtünk lefelé. Néhány perc alatt értük el rajta a különös történetű romokat. Ezeket a falakat még a múlt század hetvenes éveiben építették az Egri Csillagok című film forgatására, és aztán a statisztákból álló török sereg ezt ostromolta meg, félig-meddig lerombolva a falakat. A forgatás végén aztán sorsukra hagyták a romokat, gondolták, a múló idő majd befejezi azt, amit az ostrom végén abbahagytak. A vasbeton erősítésű falak azonban dacoltak az idővel; a kövek csak nem akartak leomlani, később a romok egyre közismertebbek lettek, már a turistatérképek is jelölik jó ideje azokat.

Az Egri vár főkapuja
Az Egri vár főkapuja

Mi is végigjártuk a bástyákat, kilépve a főkapun alulról, a völgy felől is megcsodáltuk az onnan sokkal impozánsabb romokat és csak hosszas nézelődés után indultunk tovább. Visszakapaszkodtunk az erdő szélső fái mögött futó földútra és visszafelé indultunk el rajta. Balra kiágazva egy nyiladék futott neki a Nagy-Kevély oldalának, erre tértünk rá, aztán néhány lépés után megérkeztek egy ösvényen jobb felől a kék sáv jelzések is. Egyre meredekebb kapaszkodás kezdődött itt a hegyoldalban, ez aztán csak ott enyhült meg, ahol utunk beletorkollott egy, a hegyoldalban szintező másik földútba.

Jobbról, Pilisborosjenő felől megérkezett rajta a sárga sáv jelzés, aztán balra elindulva néhány lépés után a szemből érkező zöld sáv jelzés is becsatlakozott az utunkba. Mindhárom jelzés jobbra indult tovább, egy, a hegyoldalban tovább kapaszkodó ösvényen. Folytattuk hát a hegymászást, aztán az egyre kövesebb gyalogúton lassan magunk mögött hagytuk a szálerdőt. Innen már csak satnya bozótos kísérte az ösvényt, aztán elhaladtunk a kőfülkét rejtő sziklaalakzat mellett is. A megenyhülni csak nem akaró kapaszkodón kifulladva értük el a Kevély-nyereg tisztását.

A Kevély-nyereg tisztásán
A Kevély-nyereg tisztásán. Ez azon ritka pontok egyike az országban, ahol a négy főjelzés: a kék, a piros, a zöld és a sárga sáv találkozik egymással! Sajnos, nem találtam a tisztáson olyan fát, amire egyszerre fel lettek volna festve!

A társaság kimerülten roskadt le a rét pihenőpadjaira, aztán csak hosszabb pihenő után voltak hajlandóak elővenni a pecsételő füzeteket, hogy bélyegezzenek beléjük. A tisztáson két helyen is fel van szerelve a fákra egy-egy kis kék-fehér dobozka: az egyik a tisztás északnyugati részén, a tűzrakóhely mellett, a másik pedig ott, ahol mi is elértük a nyerget, és a Nagy-Kevély tetejéről megérkezik ide a piros sáv jelzés is. Most csak a második dobozban találtunk bélyegzőt, ezzel pecsételt mindenki.

Stemplizés után letérve a kék sáv jelzésről a piros sáv jelzés ösvényén megmásztuk még a Nagy-Kevély csúcsát is. Érdemes megtenni ezt a csúcson töltött hosszas nézelődéssel együtt is alig egy órás kitérőt, mert a fentről nyíló kilátás egészen pazar! A magassági pont faállványzata után hamarosan elértük a sziklás oldalcsúcsot, ahonnan csodálatos, félköríves panoráma nyílt Budapestre és a Budai-hegységre. Itt tényleg érdemes megpihenni és alaposan körülnézni minden irányban! Mi is csak jó húsz perces pihenő és nézelődés után indultunk vissza a nyeregbe.

A Nagy-Kevély sziklás oldalcsúcsán - Szép a kilátás innen az alattunk fekvő Pilisborosjenőre és a távoli Budapestre
A Nagy-Kevély sziklás oldalcsúcsán - Szép a kilátás innen az alattunk fekvő Pilisborosjenőre és a távoli Budapestre

A kék sáv jelzés ugyanolyan meredeken ereszkedik le keréknyomokon a Kevély északkeleti oldalában, amilyen meredeken felkapaszkodott oda a hegy túlsó oldalán. A nyeregből tízperces gyors lejtmenettel értük el a hegyoldalban szintezve haladó földutat, erre rátérve pedig hamarosan kiléptünk az erdőből. Balra feltűnt mellettünk a Kis-Kevély oldalába vágott kőfejtő, mi pedig egy hatalmas hársfát megkerülve már csak enyhén lejtve indultunk tovább a Csobánkai-nyereg felé. Mezők közé értünk ki, innen már szép volt a kilátás jobbra, Csobánkára és a mögötte álló sziklás oldalú Oszolyra is.

Kilátás a Csobánkai-nyeregből a falura és a mögötte álló Oszolyra
Kilátás a Csobánkai-nyeregből a falura és a mögötte álló Oszolyra

A már évekkel ezelőtt bezárt Ózon kemping kerítése után értük el a nyereg legmélyebb pontját, ahol a Pilisvörösvárról Csobánkára tartó aszfaltút is átbillen a gerincen. Átvágtunk az úton és a túlsó oldali széles, keményre taposott földúton indultunk tovább a távolban már látható Hosszú-hegy felé. Innen visszafordulva jól látszott mögöttünk a Kevély erdős tömbje, és el is csodálkoztunk rajta, hogy tudtunk egyáltalán átmászni rajta! Bizony, aki ebből az irányból vág neki a hegynek, az talán el sem hiszi, hogy a meredek oldalú bérc egyáltalán megmászható!

Kilátás a Csobánkai-nyeregből a Kevélyre
Kilátás a Csobánkai-nyeregből a Kevélyre

Lassan elértük az erdőhatárt, itt már érzékelhetővé vált a kapaszkodás is, aztán egy útelágazásban jobbra tértünk egy sorompóval elzárt köves útra, ahol az emelkedő folytatódott. Egy idő után az emelkedés megszűnt, szemből megérkezett a zöld sáv jelzés, aztán a kék sáv és zöld sáv jelzések együtt tértek jobbra, keréknyomokra. Innen később újra jobbra, ösvényre fordultunk és meredeken leereszkedtünk a domboldalban. A lejtő vége egy kis tisztáson volt, a Szent-kút kápolnája mellett.

Itt, az árnyas tisztáson is megállt a társaság pihenni egyet, aztán leereszkedtünk a lépcsősoron a kápolna alatti kúthoz. A kristálytiszta, jéghideg forrásvizet a kézikút pumpálásával lehetett a felszínre hozni, a vizével aztán mindenki megtöltötte a kulacsait, palackjait.

A Csobánkai Szent-kút kápolnája
A Csobánkai Szent-kút kápolnája

A Szent-kút a kápolna alatt található, lépcsősoron lehet leereszkedni oda
A Szent-kút a kápolna alatt található, lépcsősoron lehet leereszkedni oda

A kápolna után földúton indultunk tovább a már csak enyhe lejtőn, aztán néhány perc után elértük az erdőszéli tisztáson a következő pihenőhelyet. Itt a kék sáv jelzés jobbra fordult, hogy egy ösvényen továbbinduljon Pilisszentkereszt felé, de a zöld sáv jelzés továbbra is a földúton maradt, ami aztán jobbra kunkorodva az erdőszélen visszaindult Csobánka felé. Mi ezen az úton mentünk tovább, és félórás kényelmes sétával elértük a völgyben fekvő falu főterét, a buszfordulót. Itt aztán kényelmesen letelepedtünk a kis kocsma teraszán álló padokhoz, és sziesztázva vártuk meg a Pomáz felé induló Volán autóbuszt.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats