UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2008. május 16.
Dorog, vasútállomás - Mogyorósbánya

Mikor ezeket a sorokat írom, már több mint öt éve járom az Országos Kéktúrát, néhány szakaszát többször is végigjártam, de azt hiszem, a teljesítések számát tekintve ez a nem egészen 15 kilométer hosszú rész a listavezető! Sokszor visszatértem már ide csak úgy passzióból, és újra és újra végigjárva mindig tudott valami újat nyújtani! Ez a rész szerintem a kéktúra esszenciája: itt minden megtalálható: szép kilátást nyújtó hegytetők, könnyű és nehéz kaptatók és lejtők, erdők és tágas mezők, kedves faluk, tanyák, borospincék.

Bejártam már Dorog felől és Mogyorósbánya felől indulva is, és a kelet-nyugati irányú túrát javaslom mindenkinek! Hogy miért? Az út során ugyanis három hegyet kell megmászni: Dorogról indulva először a legmagasabbat, a 455 méter magas Nagy-Getét kell legyűrni, aztán következik a 311 méteres Hegyes-kő, utoljára pedig a 297 méteres Kőszikla. Ebben az irányban haladva tehát egyre alacsonyabb hegyek következnek, amik megkönnyítik a dolgunkat, ugyanis a túra közben fáradunk is. Visszafelé haladva a Nagy-Getét hagyjuk utoljára, ráadásul nyugat felől felkapaszkodni a Getére nem egy könnyű dolog a meredek, sziklás nyugati lejtőjén! Szóval csak az induljon Mogyorósbányáról Dorog felé, aki keresi a kihívásokat!

Ennyi bevezető után lássuk a túrát! Ide másodmagammal indultam, egy Budapesten élő amerikai ismerősöm kísért el, akinek ez volt a második kéktúrája és természetesen neki is megvolt a saját igazoló füzete! Mivel mindketten Dél-Budán lakunk, Budafokon találkoztunk és közösen utaztunk az 56-os és 4-es villamosokkal egészen a Nyugatiig. Már többször jártam a Siemens Desiro motorvonatokkal a Budapest – Esztergom vonalon, de azért jó érzés volt az, hogy most ezzel a szép, tiszta, viszonylag új és modern vonattal utazhattunk Dorogig és mindezt egy külföldinek is megmutathattam!

Vonatunk 07:20-kor indult, és a 46 kilométeres távot legyűrve 08:36-kor érkezett Dorogra. Maga a vonatút is felér egy kirándulással: én mindig megcsodálom a Pilis látványát, ami szinte az egész úton végigkísér. Még az sem zavar, hogy a vonat sok helyen megáll, és az állomásokon az egyvágányú kiépítés miatt meg kell várni a szemből jövő szerelvényeket, néha pedig a kanyargós pálya miatt sebességkorlátozás is van.

Dorogon leszállva pecsételtünk a jegypénztárnál – általában csak hétköznap van nyitva, de mi egy pénteki napon indultunk túrázni –, hétvégén viszont az állomásfőnöki irodába bekopogva kell stemplit kérni az igazolófüzetekbe. A dorogi állomás kissé túlméretezettnek tűnik a városka nagyságához képest, de ne feledjük, a rendszerváltásig itt volt hazánk egyik szénbányászati központja, akkoriban itt rendezték a bányákhoz üresen induló és onnan már megrakottan visszatérő tehervagonokat szerelvényekké. Mostanában már csak az esztergomi Suzuki-gyár emeletes autószállító kocsijai szoktak az állomáson vesztegelni, általában üresen.

A meglehetősen lepusztult állomásépülettől indulva leereszkedtünk a vágányok alatti keskeny és eléggé sötét gyalogos aluljáróba és ott jobbra fordulva indultunk el. Maga az aluljáró is az Országos Kéktúra része: itt halad végig a Gerecse felől a Pilis felé tartva, a kék sáv jelzések precízen fel is vannak festve a bejáratainál! Az aluljáróból a Hantken Miksa utca végébe érkeztünk, aztán elindultunk enyhén kapaszkodva a városközpont felé. Hantken Miksa a XIX. század közepéig különböző bányavállalatoknál dolgozott, aztán 1852-ben Dorogon kérték fel a vezető főmérnöki állás betöltésére. Itt felmérte a szénmező elhelyezkedését és komoly eredményeket ért el a bányászat fejlesztésében, a termelés növelésében is.

Jobb oldalon elmaradt mögöttünk a szénbányák mostanra már bezárt irodaépülete, aztán rátértünk a forgalmas Esztergomi útra, ezen érkeztünk meg a Városháza előtti körforgalomhoz. Átvágtunk a téren, aztán nekiindultunk az első kapaszkodónak. Az útelágazásban a kék sáv jelzések balra tértek, de mi jobbra indultunk tovább, a meredek Kálvária utcán, aztán a még meredekebb Kálvária-közön. A hegyoldalban szintezve futó Ady Endre utcára felérve és balra tekintve már látszott a Kálvária alja.

Dorog - A Kálvária tövében
Dorog - A Kálvária tövében

Én már többször voltam fenn a Kálvária tetején, a keresztek és a Jubileumi aknatorony tövében, most Brettel is felkapaszkodtunk a tetőre a Kálvária stációi mentén és fentről körbepillantottunk. Innen nyílik talán a legszebb kilátás a városra, a Dorogi-medencére és a távoli Pilis-gerincre. Röviden megreggeliztünk, közben meglehetősen gyér angoltudásommal próbáltam elmagyarázni, mi is a kálvária, ugyanis én is csak ismerősöm kérdései nyomán jöttem rá, hogy ez valami speciálisan római katolikus dolog lehet, a protestáns felekezetek nem építenek ilyeneket!

Dorog - Kilátás a Kálvária tetejéről a városra és a távoli Pilisre
Dorog - Kilátás a Kálvária tetejéről a városra és a távoli Pilisre

Kisebb pihenő és nézelődés után leereszkedtünk a dombról, rátértünk a kéktúra útjára és az Árpád utcán kényelmes tempóban, szintezve értük el a lakott terület határát. Végighaladtunk a temető fala mellett, aztán egy útelágazásban kereszteztük a mészüzem iparvágányát. A kék sáv jelzések egy mellékútra hívtak minket, elhagytuk az utolsó városszéli telephelyeket is és egyre messzebb jutottunk a dombok között kanyargó, jegenyék szegélyezte földúton.

Dorog - Csendes utcácskákon hagyja el a kéktúra a várost
Dorog - Csendes utcácskákon hagyja el a kéktúra a várost

A völgyből, amiben haladtunk, régebben egy magányos tanyánál kezdődött az első húzós kaptató már az erdőben, most hatalmas irtásfolt terpeszkedett arrafelé, úgy vettem észre, az út nyomvonala is megváltozott, de jól volt jelezve ez a szakasz is. Most nem haladtunk el a tanya előtt és az irtásfolton keresztül kaptattunk fel az első platóra. A ligetes, akácos hegyoldalban az emelkedés megenyhült, kanyarogva egy középfeszültségű távvezeték nyomvonalát is kereszteztük. Enyhén kapaszkodva, hullámvasutazva vágtunk át ezen a területen, aztán visszatérve az erdőbe elhaladtunk egy másik távvezeték alatt is.

Később a földút balra kanyarodott, de mi gyakorlatilag egyenesen haladtunk tovább egy ösvényen. Rövidebb kapaszkodó után értük el a következő földutat, ahol jobbra indultunk tovább. Egy darabig még szintben haladtunk, aztán egy villaszerű elágazásban balra térve ismét meredeken kapaszkodni kezdtünk. Lihegve kaptattunk felfelé a köves úton, aztán kiérve az erdőből a Kis-Gete (Gete-hegy) ligetes oldalába jutottunk. Egyre emelkedve kinyílt előttünk a panoráma, dél felé tekintve alattunk terült el a teljes Gerecse!

Hamarosan elértük a Gete-hegy 403 méter magas ormán álló fakeresztet, itt megálltunk pár percre kifújni magunkat és körbepillantani. A közvetlenül alattunk fekvő Csolnokra és a távolabbi Sárisápra tekinthettünk le, mögöttük a Gerecse apró hegyei-dombjai sorjáztak. Továbbindulva ismét beléptünk az erdőbe, és enyhe emelkedőn, negyedórás kényelmes séta után érkeztünk fel a Nagy-Gete 455 méter magas tetején fekvő tisztásra.

Nagy-Gete - a 455 méter magas csúcson álló kereszt tövében
Nagy-Gete - a 455 méter magas csúcson álló kereszt tövében

Pár percre letelepedtünk a kereszt melletti padokra, aztán kimentünk a tisztás meredeken leszakadó északi szélére. Innen már jóval tágabb volt a kilátás, mint az előbb a Gete-hegyről, jobbra, nyugat felé tekintve már jól látszott utunk folytatásaként a Hegyes-kő és mögötte a Kőszikla lapos orma is. A távolban, a háttérben a Bajóti Öreg-kő kettős kúpja emelkedett. Délnyugat felé pillantva a Gerecse-hegy uralta a látóhatárt, lapos tetején a TV-adó tornyával. A Gerecse-hegy előterében, egy völgyben meghúzódva Péliföldszentkereszt templomának tornya is feltűnt. Egészen távol, dél-délnyugat felé a Somlyó volt látható. Erről a pontról az Országos Kéktúra szinte teljes gerecsei szakasza áttekinthető volt!

Nagy-Gete - Kilátás nyugat felé a Hegyes-kőre, a Kősziklára és a távoli Bajóti Öreg-kőre
Kilátás nyugat felé a Hegyes-kőre, a Kősziklára és a távoli Bajóti Öreg-kőre

Csak sokára indultunk tovább a tetőről, hogy nekivágjunk a Nagy-Gete meredek nyugati lejtőjének. Visszatérve az erdőbe hamarosan meg is kezdtük a hosszú és nehézkes ereszkedést. Sziklás hegyoldalban, csenevész erdő fái között haladtunk, az ösvény melletti fatörzsek, ágak már fényesek voltak attól, hogy mindenki fogódzkodónak használja őket. Itt szinte minden lépésre oda kellett figyelni, hová tesszük a lábunkat, mert könnyű rosszul lépni és aztán csúszni, gurulni lefelé jó esetben csupán néhány métert!

Jó negyedórás út végén enyhült csupán a meredek lejtő és értünk ki a csúcs alatti tisztásra. Hátrapillantva már magasan felettünk emelkedett az erdős hegytető. Innen aztán egy rövid kapaszkodó kezdődött az Öreg-kő oldalában (nem keverendő össze a Bajóti Öreg-kővel), aztán ismét hosszú ereszkedés az erdős, ligetes hegyoldalban. Egy idő után magunk mögött hagytuk a fákat és egy bokros, köves mezőre jutottunk ki. Errefelé a jelzéseket a kövek oldalán, tetején kellett keresni, miközben átvágtunk rajta.

Hamarosan ráakadtunk arra az ösvényre, ami a távolban már látható Hegyes-kő és Tokod felé ereszkedett tovább. A satnya fákra, kövekre festett kék sáv jelzések is erre vezettek minket, mi pedig az egyre meredekebb és mélyebb vízmosásokkal szabdalt köves úton tovább ereszkedtünk a Nagy-Gete és a Hegyes-kő közötti mély völgybe. Az út vége volt a legmeredekebb, ott a vízmosások már szakadékszerűen több méter mélyek voltak, a jelzések pedig balra térve, ösvényeken vezettek tovább minket egészen a völgy alján futó földútig. Erre ráfordulva aztán néhány perc alatt elértük Tokodot.

A Szabadság utca rendezett családi házai között érkeztünk meg a központ kis terére a templom és az általános iskola mellett. Itt a kék sáv jelzések balra tértek, egy, a Hegyes-kő felé emelkedő utcára, de mi jobbra fordultunk, hogy felkeressük a Kossuth Lajos utcán néhányszáz méternyire lévő kis kocsmát, a tokodi pecsételőhelyet. Benn rendeltünk magunknak hideg innivalót, elkértük a bélyegzőt, aztán kiültünk a teraszon a hatalmas Borsodi cégéres napernyő alatti egyik asztalhoz. Elvégeztük az adminisztrációt, aztán kényelmesen megebédeltünk.

Tokod - A Hegyes-kő sziklás orma a falu fölé tornyosul
Tokod - A Hegyes-kő sziklás orma a falu fölé tornyosul

Csak fél egy felé kerekedtünk fel újra, hogy folytassuk az utunkat. Visszasétáltunk a Kossuth utcán a kis főtérre, itt érdemes megállni egy percre és elgyönyörködni a falu házai fölé tornyosuló Hegyes-kő látványán. Még nézni is fárasztó, nem hogy felmászni rá, pedig mi éppen erre vállalkoztunk, amikor nekiindultunk a felfelé vezető, vasúti betontalpakkal kirakott utcának! Innen meglepetésemre a jelek pár méterrel később jobbra tereltek minket, egy másik utcára, ezen kapaszkodva értük el a hegyoldal mezőit. Régebben a kéktúra végigment a vasúti talpakkal lerakott utcán, és egy kis horhost kikerülve kapaszkodott ki a hegytető alatti mezőkre, de úgy látszik, megváltozott a kéktúra útvonala az utóbbi időkben!

Még találtunk egy kék sáv jelzést az utca végén, az utolsó bal oldali ház kerítésére festve, aztán rátértünk a mezőkön keresztül meredeken a hegytető felé vezető ösvényre. Átvágva a réten az ösvény egy ponton Y alakban elágazott, a továbbinduló két nyom pedig szemmel láthatólag két oldalról kapaszkodva érte el a hegy sziklás tetejének bal- és jobboldali vállát. Mivel régebben a kék sáv jelzések a baloldali (keleti) vállra vezettek, most a bal oldali ösvényt választottuk, felfelé kapaszkodva hamarosan rátértünk a régi ösvényre, aztán végül keréknyomokon értük el a sziklák tövében a nyerget. Itt az út rögtön ereszkedni kezd a Kis-kő kopasz teteje felé, de vétek kihagyni a hegytetőről nyíló kilátást!

Viszonylag könnyű felkapaszkodni a csúcsra a lépcsőzetes, megbillent kőzetrétegek nyújtotta természetes feljárón, fentről pedig véleményem szerint a teljes Országos Kéktúra egyik legfantasztikusabb körpanorámájában gyönyörködhetünk! Mi sem hagytuk ki ezt a lehetőséget és néhány perc alatt elérve a tetőt letelepedtünk a sziklákra.

Észak felé tekintve Tokod feküdt a lábunk alatt, kissé távolabb, a síkságon a Duna szalagja is feltűnt. Dél felé fordulva innen is a Gerecsére nyílt panoráma, kelet felé pedig a Nagy-Gete erdős tömbje emelkedett, de látszott innen az esztergomi Bazilika is! Nyugat felé is érdemes volt egy kicsit körülnézni, a következő völgy mögött már láthatóak voltak az elszórtan álló tokodi borospincék, mögöttük pedig a Kőszikla sziklás homloka és erdős teteje.

Hegyes-kő - Kilátás a csúcsról Tokod és a távoli Esztergom felé
Hegyes-kő - Kilátás a csúcsról Tokod és a távoli Esztergom felé

Hegyes-kő - Erős zoommal már jól láthatóak az esztergomi részletek is: a Bazilika és a Mária Valéria-híd
Hegyes-kő - Erős zoommal már jól láthatóak az esztergomi részletek is: a Bazilika és a Mária Valéria-híd

Csak hosszas nézelődés után indultunk tovább és ereszkedtünk vissza a hegy keleti vállára, hogy aztán újra rátérjünk ott a kéktúra ösvényére. Leereszkedtünk a Hegyes-kő és Kis-kő közötti füves, köves nyeregbe, aztán az ösvény egyik elágazásában a kövekre festett jelzések nyomán a jobbra tartó nyomokat követtük. Nem másztuk meg a kopár hegytetőt, az északi hegyoldalban kerültük ki, aztán tovább ereszkedett az ösvény a völgybe. Innen ismét szép kilátás nyílt a tokodi pincékre és a Kősziklára, de aztán elértük az erdőt, és abban ereszkedtünk tovább. Itt nem árt figyelni a jelzéseket, mert keréknyomokat keresztezve ereszkedik lefelé az ösvény, könnyű rossz irányba térni!

Kis-kő - Visszapillantás a Hegyes-kőre a domb oldalából
Kis-kő - Visszapillantás a Hegyes-kőre a domb oldalából

Kis-kő - Előretekintve már jól látszik a Tokodi-pincék völgye, mögötte pedig a Kőszikla
Kis-kő - Előretekintve már jól látszik a Tokodi-pincék völgye, mögötte pedig a Kőszikla

Az ereszkedés vége a Tokodra futó aszfaltútnál volt, erre ráfordulva balra, délnyugat felé indultunk el és nemsokára elértük a Gerecsét átszelő főutat. Ezt keresztezve földúton folytattuk az utunkat egy széles völgy alján, körülöttünk elszórtan présházak, nyaralók álltak a kertek, szőlők között. Megérkeztünk tehát a tokodi pincék közé, előttünk pedig most már túránk harmadik hegye, a Kőszikla emelkedett.

Egy elágazásban, kerekes kútnál balra indultunk tovább, aztán egy-két perccel később a jelzések letérve erről a földútról jobbra, a víkendházak közé vezettek szűk keréknyomokon. Aztán azok is véget értek egy háznál és itt néhány percig minden nyom nélkül kellett kapaszkodni a házak mellett, kertek gyümölcsfái között, hogy aztán ismét elérjük azt a földutat, amit néhány perccel korábban hagytunk ott, és közben tett egy szerpentinkanyart a hegyoldalban.

Nem sokáig maradtunk rajta, hamarosan balra, ismét egy ösvényre tereltek minket a jelzések. Itt kezdődött a Kősziklára vezető meredek kapaszkodó az erdős, ligetes hegyoldalban. Többször is megálltunk a hegymászás közben pár pillanatra kifújni magunkat, aztán ott, ahol elértük az erdőhatárt, megálltunk és visszapillantottunk a megtett útra. Innen jól látszott, milyen magasra is kapaszkodtunk fel a hegy oldalában, mélyen alattunk feküdtek már a házak, távolabb a Hegyes-kő és a Gete erdős oldala is feltűnt.

A fák közé beérve már megenyhült az emelkedő, aztán néhány perces menet után egy kis tisztásra léptünk ki a szűk ösvényről. Itt balra tértek a kék sáv jelek, de érdemes jobb felé, egy másik ösvényen megtenni néhány lépést, mert arrafelé jutunk ki a Kőszikla valóban sziklás homlokának tetejére! Ezen az ösvényen végigballagva aztán tényleg fejedelmi panoráma nyílt észak és kelet felé a sziklák tetejéről! Innen is látszott a napközben megtett utunk: a Nagy-Gete és a Hegyes-kő, a távolban innen is látható volt az esztergomi Bazilika és a Duna, alattunk pedig a tokodi pincék völgye terült el. Mivel még volt elég időnk a Mogyorósbányáról Dorogra tartó busz indulásáig, pihentünk egyet a sziklákon.

Kőszikla - Visszapillantás a megtett útra: Előttünk a Hegyes-kő, mögötte a Nagy-Gete áll
Kőszikla - Visszapillantás a megtett útra: Előttünk a Hegyes-kő, mögötte a Nagy-Gete áll

Továbbindulva visszatértünk a kéktúra ösvényére, ami aztán a hegytető tisztásán földúttá szélesedett, és ereszkedni kezdett Mogyorósbánya felé. A kellemesen lejtő úton aztán negyedóra alatt leereszkedtünk a faluba. Először a temető mellett haladtunk el, aztán rövid további ereszkedéssel kiértünk a falu főterére, a buszfordulóhoz. Átvágtunk a téren és az Alkotmány utcán elballagtunk a Kakukk Sörözőig. Maga a ház eltéveszthetetlen, mert címerszerűen egy óriási kakukk van a falára festve.

Bélyegeztünk, aztán megittunk egy-egy korsó hideg sört, mielőtt felkaptuk a hátizsákokat és kiballagtunk a buszfordulóba. Éppen akkor állt be a csuklós busz, ami aztán percre pontosan 16:53-kor indult, és öt után néhány perccel tett le minket Dorog központjában, miután a városházánál befordult az Esztergomi útra. Innen néhány perc alatt elballagtunk a vasútállomásra, megvettük a jegyeket és még vártunk is néhány percet az Esztergomból Budapestre tartó Siemens Desirora. A vonat a menetrend szerint 17:21-kor érkezett, és nyolcvan perces út végén értünk vele a Nyugatiba.

Megjegyzés:
Ebben a fejezetben egy korábbi, a fiammal 2004. júliusában megtett túrán készült képek szerepelnek, mert a szövegben leírt kiránduláson meglehetősen párás, felhős, kicsit ködös időnk volt. Ha valaki mégis az ezen a túrán készült felvételekre kíváncsi, kérem látogassa meg Kayakman (Brett barátom) fotoalbumát: Kayakman's Photo Gallery


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats