FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2008. július 11.
Velem - Írott-kő - Kőszeg

Még 2008 tavaszán keresett meg levélben Hagyó Miklós, Budapest akkori főpolgármester-helyettese, hogy segítsek a honlapom anyagával az általa szervezendő Szent István Vándorlás saját honlapjának létrehozását. Így aztán több száz képet vettek át tőlem, továbbá a szakaszok leírását a mi élményeink alapján készítették el és ezek lektorálásában is részt vettem. Ezek után már nem ért váratlanul a felkérés, hogy kísérjem el őket az Országos Kéktúra hazánkat átszelő útvonalán. Sajnos a munkám miatt nem lehettem ott a teljes távon, de két szakaszban összesen hét napot töltöttem velük. Természetesen ott voltam a túra első három napján, elkísértem őket Velemtől Sárvárig, aztán a Kevély-nyeregben ismét csatlakozva hozzájuk, bejártam velük együtt a Pilist, a Börzsönyt és belevágtam a Cserhátba is. Akkor hát lássuk most a kezdeteket!

Már a túra megkezdése előtti napon, csütörtökön reggel vonattal leutaztam Szombathelyre, ott találtam ugyanis szállást magamnak a Pável Ágoston kollégium nyáridőben kissé kihalt épületében. Azért döntöttem Szombathely mellett, mert bár ez a város nincs az Országos Kéktúra útvonalán, de jó a közlekedés innen Velembe, Kőszegre és Szelestére is, vagyis a Vándorlás első három napjának kezdési pontjaira. Gyorsan lepakoltam a koleszban a kapott kétszemélyes szobában (csak én laktam benne), aztán az épület előtti Ady Endre téri buszvégállomáson elcsípve egy Kőszegre tartó buszt átrándultam ebbe a kedves, ódon hangulatot árasztó városkába.

Kőszeg - Kilátás a belvárosra a Hősök kapujának tornyából
Kőszeg - Kilátás a belvárosra a Hősök kapujának tornyából

Már 2004-ben, első kéktúra bejárásunkkor is sokat nézelődtünk itt a fiammal, most folytattam a városnézést, többek között alaposan bekalandoztam a várat, felmentem a Hősök Kapujának tornyába és látogatást tettem az Arany Egyszarvú Patikamúzeumban is. Kőszegen töltöttem az egész délutánomat, csak az este vetett vissza Szombathelyre. Szerencsére a két szomszédos város között nagyon jó a buszközlekedés, napközben és esténként is 15-20 percenként indulnak a buszok! Szombathelyen aztán beültem vacsorázni a kollégium éjszakai portásának ajánlására a sétával csupán néhány percnyire lévő Gödör nevű pincevendéglőbe. Nem is csalódtam benne – itt vacsoráztam mindegyik este a későbbiekben!

Kőszeg - Fő téri hangulat
Kőszeg - Fő téri hangulat

Kőszeg - Az Arany Egyszarvú Patikamúzeum
Kőszeg - Az Arany Egyszarvú Patikamúzeum

Másnap reggel aztán a 06:25-kor induló busszal átmentem Szombathelyről Velembe, hogy még időben érkezzek a reggel nyolcórás túrakezdésre. A buszon én voltam az egyetlen turista, ezen némileg csodálkoztam, mert elég nagy volt a Vándorlás előtti hírverés. A falu előtt a busz elhaladt egy különös üdülőfalu mellett, ezért aztán leszálltam már Velem első megállójában, gondoltam visszamegyek körülnézni, aztán pedig lesz még időm végigsétálni Velemen is reggel nyolcig, hogy időben érkezzek meg a falu felső végén lévő buszfordulóba, a Szent István Vándorlás kezdőpontjára.

Így aztán a buszmegállóból visszagyalogoltam a Novákfalva nevű Millenniumi Emlékparkba és Üdülőfaluba (a pontos nevet a bejáratnál lévő ismertető tábláról vettem). Megvallom őszintén, nem lelkesedek a túlzásba vitt – szinte színpadias – magyarkodásért, ezért nem ragadott meg különösebben a kopjafák és totemoszlopok hosszú sora, viszont a kis kedves, tornyocskás vendégházak némileg a Hupikék Törpikékből megismert Aprajafalvára emlékeztettek. Végigsétáltam a kanyargós utakon, többször kereszteztem a tavacska felett átívelő hidakat is.

Novákfalva - Üdülőfalu Velemben, az Írott-kő tövében
Novákfalva - Üdülőfalu Velemben, az Írott-kő tövében

Már fél nyolc felé járt az idő, amikor továbbindultam és végigmentem Velem egyre kapaszkodó főutcáján, a Rákóczi Ferenc úton. Ahogy haladtam felfelé, egyre több hátizsákos alak lépett ki a házakból, ők is felfelé indultak el a főutcán. Mire megérkeztünk az útelágazásban lévő buszfordulóhoz, már elég tisztességes kompánia gyűlt össze ott. Persze voltak hozzátartozók is, de a túrázó csapat is legalább húszfős lehetett. Nemsokára feltűnt Hagyó Miklós robusztus alakja egy nagyobb társaság élén.

Velem főutcáján - Előttünk magasodik a Szent Vid-hegy, csúcsán a kápolnával
Velem főutcáján - Előttünk magasodik a Szent Vid-hegy, csúcsán a kápolnával

Kölcsönösen bemutatkoztunk, ismerkedtünk egymással. Feltűnt, hogy a társaság jó részének vadonatúj felszerelése van, úgy nézett ki, hogy most, ezen a túrán használják először. Kérdeztem, erre bevallották, most indulnak először komolyabb túrára velük! Szemet szúrt a hátizsákjaik mérete is: 60-70 literes, nagy túrazsákokkal indultak neki az Írott-kő emelkedőjének! Én persze csak a kis zsákommal vágtam neki a túrának, a holmim zömét a 75 literes Adventurerben Szombathelyen hagytam. Kis késéssel, negyed kilenc felé vágtunk neki az útnak, mert először még interjúkat is kellett adni a média helyszínen megjelent képviselőinek. Még indulás előtt megegyeztük abban, hogy a társaság az Írott-kő tetején, a kilátónál fogja bevárni egymást.

Aztán Hagyó Miklós végre elindult, a csapat pedig komótosan követte. Az Írott-kőre több úton is el lehet jutni a Velem feletti buszfordulóból, a társaság a piros sáv és kék rom jelzéseket követve indult el az elágazásból a jobb felé térő aszfaltúton. Az első egyenesben feltűnt előttünk a Szent Vid-hegy ormán álló kápolna tornya, első uticélunk. Enyhe emelkedőn kaptattunk felfelé a gyengén kanyargó úton, elhaladtunk az Avar szálló bezárt épülete előtt, aztán úgy hét-nyolcszáz méter után értük el az út első hajtűkanyarját, ahonnan a keskeny aszfaltcsíkról letérve ösvényen kapaszkodtunk tovább.

Indulás Velemből - Irány a Szent Vid-hegy!
Indulás Velemből - Irány a Szent Vid-hegy!

Egyre meredekebben emelkedett a jól kitaposott turistaút, ami aztán erősen megrostálta a társaságot. Keresztezve az ókorban kialakított, most már csak éppen kivehető teraszokat a hegyoldalban, a jobb kondícióban lévők hamar lehagyták a nagy hátizsákokkal lihegve felfelé kapaszkodókat. Meglehetősen szétszóródva, gyülevész társaságként érte el a csapat a Szent Vid-hegy tetején álló kápolnát.

Szent István Vándorlás - Kemény kapaszkodás a kápolna felé a Szent Vid-hegy oldalában
Szent István Vándorlás - Kemény kapaszkodás a kápolna felé a Szent Vid-hegy oldalában

Szent István Vándorlás - Megérkeztünk a Szent Vid kápolnához!
Szent István Vándorlás - Megérkeztünk a Szent Vid kápolnához!

Most már tényleg látszott, hogy a túrán indulók egy része abszolút kezdő, sokuknak ez volt az első komolyabb túrája! Pár szóval vázoltam a helyzetet Hagyónak, megállapodtunk abban, hogy a társaságnak ezentúl jobban össze kell tartania, fel kell vennie egy könnyen járható tempót, amit mindenki tartani tud. A találkozási, bevárási pontokat is sűríteni kell, mert a társaság több pihenést igényel. Így lett a következő bevárási pont a Hörmann-forrás előtti pihenő, ahol a kék forrás jelzés ösvénye, ami a kápolnától indul, eléri a hegyek között kanyargó keskeny aszfaltutat, vagyis azt, amin a túránkat is elkezdtük.

A Szent Vid-kápolnától továbbindulva persze megállt még a társaság az ösvény mellett lévő kéktúrás emlékmű mellett egy rövid fényképezkedésre, utána folytattuk csak az utunkat. Errefelé, a Szent Vid-hegy gerincén szintben futott a turistaút, de aztán a szerpentinező aszfaltutat keresztezve ismét meredekebbre váltott. Itt alakult ki az a szokásom, hogy én hátramaradva afféle seprűként összeszedem a lemaradókat, míg a társaságot egy tapasztalt turista, Darnótzy Ferenc vezeti majd.

Szent István Vándorlás - Csoportkép a Szent Vid-hegyen, a kéktúra emlékmű mellett. Itt csak a csapat egy része látható!
Szent István Vándorlás - Csoportkép a Szent Vid-hegyen, a kéktúra emlékmű mellett. Itt csak a csapat egy része látható!

Újabb hosszú kapaszkodás után értük el újra az aszfaltutat és a következő pihenőt. A csapat bevárt mindenkit, aztán továbbindultunk az aszfaltúton a Hörmann-forrás felé. A forrás vizéből sokan utántöltötték a kulacsaikat, itt született az az ötlet is, hogy egyvalaki lent marad a nehéz csomagokkal a forrásnál, a többiek pedig így könnyebben megmászhatják az Írott-kőt. Így aztán a csapat nagy része csomag nélkül vágott bele a csúcsra vezető utolsó, kimerítő kapaszkodónak.

Az aszfaltúton szemből megérkeztek a kék sáv jelzések, ezeket követve tértünk le az útról, és indultunk el felfelé a hegyoldalban. A meredek kapaszkodó később megenyhült, amikor elértük az Írott-kő hosszan elnyúló kelet-nyugati gerincét. Itt már az osztrák-magyar határ mellett haladtunk, annak a magyar oldalán. Régebben a határnyiladék húzódott itt, amit a rendszerváltás után, a vasfüggöny lebontását követően nyírfákkal beerdősítettek. A turistaút enyhén emelkedve, hullámvasutazva követte a gerincet, a magyar oldalon hatalmas irtások nyíltak, kilátást engedve az Alpokalja síkságára.

Az Írott-kő tetején - Előttünk az osztrák-magyar határon álló kilátó
Az Írott-kő tetején - Előttünk az osztrák-magyar határon álló kilátó

Kényelmes menettel értük el a hegytető alatti kis tisztást, onnan pedig egy rövid, végső kapaszkodóval a csúcson álló kilátót. Természetesen mindenki felment a torony tetőteraszára, hogy aztán csalódottan nézzenek körül! A kilátó környezetében már annyira megnőtt a fenyves, hogy három évvel ezelőtti, első ottjártunkkor sem volt valami jó a kilátás, és ez azóta csak romlott! Ráadásul a derült idő ellenére a levegő eléggé párás volt, szóval alig láttunk valamit a teraszról!

Pihentünk a kilátó tövében lévő padokon, aztán visszasétáltunk a tisztásra, hogy pecsételhessünk a füzetekbe. Én már rutinból ütöttem be a fémbélyegzővel a stemplit az igazoló füzetembe, többi túratársunk azonban most látott először kéktúrabélyegzőt. Ferenccel együtt mutattuk meg a pecsételés mikéntjét, hogy a fémbélyegző homlokába vésett stilizált kis kilátó szépen kivehető legyen a füzetekben.

A társaság nem együtt indult vissza, meglehetősen szétszórtan igyekeztünk lefelé a Hörmann-forráshoz, a megbeszélt találkozópontra. Itt még röviden megpihentünk, vizet töltöttünk a kulacsokba, palackokba, aztán hamarosan felkerekedtünk, most már teljes poggyásszal. Ismét rátértünk a Kőszegi-hegységben kanyargó aszfaltútra, de aztán a hajtűkanyarja után balra, nyiladékok ösvényeire fordultunk. Változó meredekségű ereszkedéssel értünk el egy másik aszfaltutat, ezen már hosszabban haladtunk tovább.

Szent István Vándorlás - Útban a Stájerházak felé a Kőszegi-hegységben kanyargó aszfaltúton
Szent István Vándorlás - Úton a Stájerházak felé a Kőszegi-hegységben kanyargó aszfaltúton

Enyhe lejtőn érkeztünk meg a tisztáson fekvő Stájerházakhoz, közben áthaladtunk azon a csodaszép oszlopcsarnokszerű bükkösön, amit már a 2005-ös bejárásunkkor is megcsodáltam. A társaság le sem tért a házaknál az aszfaltcsíkról, én azonban végigsétáltam közöttük. Gondoltam, benézek az erdészeti múzeumba, és majd később utolérem a társaságot, de az zárva volt. A Stájerházak után enyhe kapaszkodásba kezdő úton fél óra alatt értük el a Vörös keresztet. Itt hat út fut össze különböző irányokból, a kereszteződés tisztásának közepén pedig hat tölgyfa alatt áll a tényleg vörösre festett fakereszt, néhány árnyas pihenőpad és asztal társaságában.

Itt már hosszabban megpihentünk, hogy az utoljára befutók is elüldögélhessenek az árnyékban egy darabig, és csak aztán indultunk tovább az Irány-hegy lapos tetején keresztül az Óház-tető kilátója felé. Keréknyomokon indultunk, ezek később ösvénnyé silányultak, hosszabb ereszkedést követő rövid emelkedő végén értük el a kilátót.

Itt is megállt a társaság, többen leültek a kilátó tövében lévő pihenőpadokra, de itt érdemes felmenni a kilátótoronyba, mert a Kőszeg felé nyíló félkörívű panoráma nagyon szép! A reggeli pára, ami az Írott-kőn korlátozta még a kilátást, mostanra szinte teljesen eltűnt, a tetőteraszról belátható volt az Alpokalja és a Kisalföld jó része is. Persze a legjobb rálátás a pontosan alattunk fekvő Kőszegre nyílt, jó távcsővel a belváros minden egyes házát ki lehetett venni.

Kőszegi-hegység - Kilátás Kőszeg belvárosára az Óház-tető kilátójából
Kőszegi-hegység - Kilátás Kőszeg belvárosára az Óház-tető kilátójából

Innen is csak hosszabb pihenő után indultunk tovább, hogy aztán több lépcsőben, meredeken leereszkedjünk az Óház-tető oldalában a völgyben található Hétvezér-forráshoz. A már meglehetősen fáradt társaság itt megint kényelmesen elhelyezkedett a padokon, pedig ez is pecsételőhely! A fémbélyegző kis dobozkája az útról a forráshoz vezető lépcsősor mellett van egy fára szerelve. Persze itt mindenki kicserélte a kulacsaiban, palackjaiban a Hörmann-forrásnál tankolt és időközben már alaposan felmelegedett vizet.

Szent István Vándorlás - Pihenő a Hétvezér-forrás mellett
Szent István Vándorlás - Pihenő a Hétvezér-forrás mellett

Csak lassan lehetett annyi erőt verni a csapatba, hogy ismét nekiinduljanak az útnak. Itt újra kapaszkodó következett fel a Pintér-tető irtásfoltos tetejére. Első bejárásunkkor még innen is szép kilátás nyílt Kőszegre, mostanra azonban az újulat alaposan megnőtt fái már minden kilátást elzártak. Sajnos az ösvény is eléggé be volt nőve, nagyon megszenvedett a csapat, mire át tudtunk vágni a fiatal erdőn! Visszatérve a „régi” erdőbe friss irtásokat kereszteztünk – itt a jelzések jó része a favágás áldozata lett.

Kőszeg - Elértük a város feletti hegyen álló Kálváriatemplomot
Kőszeg - Elértük a város feletti hegyen álló Kálváriatemplomot

Szinte végig lejtmenetben érkeztünk meg a Kálváriatemplomhoz. Itt már csak néhány pillanatra álltunk meg, hogy mindenkit bevárjunk, aztán tovább ereszkedtünk a Kálvária mentén Kőszegre. A néhány helyen meglehetősen meredek, vízmosásos földúton hamar elértük az első házakat, innen már csak néhány perc volt a belváros. A kimerült társaság beült a legelső vendéglőbe, ami útba esett, itt búcsúztam el tőlük, mert nekem Szombathelyre kellett visszautaznom.

Átvágtam hát a belvároson a kék sáv jelzéseket követve, pecsételtem a Rájnis József utcán a Postamúzeum szép pecsétjével, aztán kisétáltam a buszállomásra és felszálltam a legelső Szombathelyre induló buszra. Megérkezve a kollégiumban lezuhanyoztam, átöltöztem, aztán most is a Gödörben fejeztem be a napot egy vacsora és egy korsó sör társaságában.

Kissé átgondoltam vacsora közben a helyzetet: akkor, ott nem sok jövőt jósoltam a Vándorlásnak! A résztvevők egy része abszolút gyakorlatlannak látszott, nem tételeztem fel róluk, hogy bírni fogják a következő napok 25-30 kilométeres távjait, ráadásul pihenőnap nélkül! Ez az első nap is épp eléggé kifárasztotta őket, pedig az alig húsz kilométeres távot minden megerőltetés nélkül hozniuk kellett volna! Úgy gondoltam, a csapatot is jobban meg kell majd szervezni, ez viszont nem csak rajtam múlik majd!



-hörpölin-


FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats