Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tíz, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhattak! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb leírásokért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom leírásait, vagy ahol már jártam, a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, már azok megírása óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



65. túra
Vágáshuta - Füzér
2006. augusztus 19.

Ennek a túraszakasznak volt a legnehezebb megszervezni a logisztikáját, végül a következő megoldás mellett döntöttünk: korán reggel autóval átmentünk Hollóházáról Füzérre, itt leparkoltuk a járgányt és megvártuk az autóbuszt a buszmegállóban (ami egyébként szintén Hollóházáról indult). Ezzel a busszal Mikóházáig utaztunk, ott pedig megvártuk a Sátoraljaújhelyről Vágáshutára tartó másik helyközi buszt. Úgy gondoltuk, a túra végén jól jön majd az, hogy nem kell Füzéren buszra várni, egyből indulhatunk haza, a hollóházi Csini kempingbe.

Azt csupán Mikóházán olvastuk a buszmegálló várótermében a falra felragasztott egyik hirdetményen, hogy Füzéren ezen a hétvégén várjátékokat és kirakodóvásárt rendeznek! Összenéztünk Gáborral: vajon jó helyen hagytuk az autónkat? Töprengésre nem volt idő, jött a busz és fel kellett szállnunk. Alig húsz perc múlva már Vágáshután kászálódtunk lefelé az autóbuszról. A bélyegzést még előző nap elintéztük (két pecsétet nyomtunk a vágáshutai kockához), így aztán hamar összekészülődtünk és útnak is indultunk.

Vágáshuta kicsi temploma
Vágáshuta kicsi temploma

Végigballagtunk a völgyben fekvő falu hosszú, kanyargós főutcáján, aztán egy rövid kaptató után elhagytuk Vágáshuta utolsó házait is. A Hosszú-hegy tövében kanyargott egyre ereszkedve a keskeny aszfaltozott út, baloldalt erdők, jobbra pedig mezők, megművelt földek húzódtak. Félórás kényelmes menettel értük el azt a pontot, ahol balra le kellett térnünk eddigi utunkról. A Hollós-patak hídja után kis tisztás nyílt a gyéren csörgedező Margit-forrással, itt kezdődött az a földút, amire a kék sáv jelzések is letértek.

Bozótos, ligetes erdőn vágott át az út, mellettünk balra a fák közül a Hollós-patak csörgedezését hallottuk, de magát a patakot nem láttuk, távolabb pedig a Keresztes-bérc erdős oldala emelkedett. A tisztások között kanyargó keréknyomokon elértük az erdőt, itt aztán az utunk is emelkedni kezdett. Innen a patak is láthatóvá vált, először a bal oldalunkon futott lefelé a lejtőn, aztán egy ponton kereszteztük is.

Egy újabb keresztezés után aztán az ösvénnyé silányult utunk kemény kapaszkodásba kezdett felfelé a meredek hegyoldalban. Szuszogva másztunk egyre feljebb, a patakvölgy mélyen alattunk maradt. Kimerítő hegymászás után értük el az erdő felső szélét, innen már csak egy cserjésben kúszott egyre feljebb az ösvényünk. Visszatekintve elgyönyörködtünk a kilátásban: még mindig a Sátor-hegyeket lehetett látni dél felé.

Kilátás a Sátor-hegyekre
Kilátás a Sátor-hegyekre

Továbbindulva kátyús földút kanyarodott ösvényünk mellé jobbról a ligetes dombgerincen, de a kék sáv jelek következetesen az ösvényen vezettek tovább. A földút később jobbra elfordult, mi pedig az ösvényen ereszkedni kezdtünk. Aztán a földút jobbról visszatért, mi pedig ezután már rajta folytattuk az utunkat. Elértük a völgyben fekvő Nagyhuta házainak, kertjeinek felső szélét, innen szép kilátás nyílt a falu egy részére. Tovább ereszkedve egy nagy jobbkanyar után már a falu aszfaltozott utcáján folytattuk az utunkat.

Kilátás a domboldalból Nagyhutára
Kilátás a domboldalból Nagyhutára

A faluközpontban, a polgármesteri hivatal kertjének kerítésén találtuk meg a kéktúra bélyegző kis dobozkáját, pecsételés után leültünk a vele szemben lévő presszó teraszára, egy napernyős asztalhoz. Sajnos zárva volt a presszó, nem sokkal az érkezésünk előtt húzhatták le a rolót a nyitvatartási tábla szerint. Azért pihentünk egy sort és csak utána indultunk tovább.

A kék sáv jelek a falu főutcáján vezettek tovább, az utolsó házakat is elhagyva újra beértünk az erdőbe. Kényelmes sétával negyed óra alatt jutottunk át Kishutára. Itt újra magunk mögött hagytuk az árnyas erdőt, és a falu hosszan elnyúló főutcáján folytattuk tovább az utat. Kishuta nem pecsételőhely, de azért itt is leültünk pihenni a központban álló kocsma árnyékos teraszára (itt szerencsére nyitva volt).

Innen már egy rövid sétával elértük azt a pontot, ahol a Pálházáról induló erdei kisvasút keresztezte a kéktúra útját. Ezen a helyen tegnap már jártunk, igaz akkor a kisvasúttal értük el Kishutát! Egyébként Kishuta lényegesen nagyobbnak tűnt, mint a szomszédja, Nagyhuta. Talán régen, amikor a nevüket kapták, ez még igaz lehetett, de most semmiképp.

Nagyhuta kicsi temploma
Nagyhuta kicsi temploma


Kishután kereszteztük a kisvasút vágányait
Kishután kereszteztük a kisvasút vágányait

A vasútállomásnál letértünk a főútról, kereszteztük a síneket és a Kemence-patakot, aztán egy murvás mellékutcán haladva északnyugati irányban hagytuk magunk mögött a falut. A kék sáv jelzések egy darabig ezen az úton vezettek, de aztán egy jól jelölt ponton elhagyták az utat és tőle jobbra, egy vele párhuzamosan haladó ösvényre tereltek bennünket.

Mi lenn maradtunk a Szuha-völgy aljában, tőlünk balra az út azonban egyre feljebb kapaszkodott a domboldalban. Egy vízmosásszerű árokban egy darabig kényelmesen emelkedett az ösvény, aztán egy kis nyereg túlsó oldalán egy széles dózerúton ereszkedtünk le Nagybózsvára. A falu határában rátértünk újra egy murvás kocsiútra, valószínűleg ez volt az, amin még Kishuta után elindultunk. Elhaladtunk a Bózsvai-szikla mellett, ami a Szár-hegy északnyugati gerincének a vége, aztán lassan elértük a faluközpontot.

A vízmosásszerű árokban folytattuk az utunkat
A vízmosásszerű árokban folytattuk az utunkat
A Bózsvai-szikla tövében
A Bózsvai-szikla tövében

Megkerestük a kéktúrás bélyegzőt, dobozkáját a Faluház előtti villanyoszlopon találtuk meg, sajnos a pecsétet valaki tönkretette, letépte róla a gumilapot, ami ráadásul el is tűnt! Körbepillantottunk, hol tudnánk pecsételni, és ekkor megakadt a szemünk a tőlünk alig néhány száz lépésnyire álló Kőbérc panzió épületén. Elballagtunk oda, megkerestük a recepciót, és kérésünkre tényleg nagyon szívesen adtak céges pecsétet (Azóta a Kőbérc panzió valóban kéktúra pecsételőhely lett, a recepcióján lehet bélyegezni).

Egy kis időre leültünk a panzió teraszára és a bárban igen jutányos áron vett sört és kólát elkortyolgattuk, de aztán újra útnak indultunk, hiszen hosszú út várt még ránk! Délkelet felé indulva az országúton elhagytuk a falut, és az utolsó ház után tértünk rá arra a keskeny, dombra kapaszkodó aszfaltútra, ami a Cserepes-tető megművelt földjei között átvezetett Bózsva másik részére: Kisbózsvára. A dombhátról pillantottuk meg először a Milic-csoport hegyeit, előterükben feltűnt a füzéri vár is. A tiszta időben nagyon szépen látszottak a még távoli hegyek!

Feltűntek előttünk a Milic-csoport hegyei
Feltűntek előttünk a Milic-csoport hegyei

Kisbózsvára leereszkedve rá kellett volna térnünk a már régen felszámolt hegyközi kisvasút pályájára, sajnos nem találtuk a letérést az aszfaltútról. Valószínüleg figyelmetlenek voltunk, mert állítólag pontosan van jelölve a letérés! Ezért aztán maradtunk a keskeny aszfaltúton, ami egy darabon a vasút nyomvonalával párhuzamosan haladt, később a Nyíri-patak hídja után keresztezte is azt. Itt már megtaláltuk a vasút nyomát, és rátértünk a korábbi pályatestre.

A vasúti vágányok helyét nem vették sehol sem művelés alá, pedig a síneket, sőt még a kavics ágyazatot is eltávolították. A korábbi vasúti nyomvonal gazos, dzsindzsás sávként húzódott végig a mezőkön keresztül. A gaz- és csalántengerben sok helyütt csupán egy keskeny kitaposott nyom húzódott, igy áldottuk magunkat azért, hogy farmert szoktunk felvenni a túrákra! Ahol a pálya erdőt keresztezett, ott utunk átalakult erdei alagúttá, itt még a gaz is valamivel kevesebb volt. Ezek ellenére az egyenes, gyakorlatilag vízszintes út könnyen járható volt. Így érkeztünk meg Füzérkomlós határába.

Az egykori keskenynyomtávó vasút pályáján 1.
Az egykori keskenynyomtávó vasút pályáján 1.


Az egykori keskenynyomtávó vasút pályáján 2.
Az egykori keskenynyomtávó vasút pályáján 2.

Elhaladtunk egy sportpálya mellett és lassan elértük a valaha volt vasútállomást, a hegyközi kisvasút régi végállomását. A kis füves, gondozott parkban játszótér és pihenőpadok állnak most és csak egy szerény emléktábla jelzi azt, hogy régen mi is volt itt. Kicsit pihentünk egy hintapadon, aztán indultunk innen is tovább.

Átvágtunk Füzérkomlóson, egy kis szakaszon rátértünk a falut keresztező országútra, majd az utolsó házak után balra letérve kapaszkodni kezdtünk a Baksa-dűlő füves dombhátán. Kanyarogva emelkedtek a keréknyomok a domboldalban és ahogy egyre feljebb jutottunk, mindig szebb kilátás nyílt a füzéri Várhegyre és a várra is. A legszebb kilátást egy kőkeresztnél találtunk Füzérre és a várra a dombhát legmagasabb pontjánál, itt néhány percre le is ültünk a fűbe pihenni.

A dombtetőn feltűnt előttünk Füzér vára
A dombtetőn feltűnt előttünk Füzér vára


Egy kis zoommal jól látszanak részletek is
Egy kis zoommal jól látszanak részletek is

Innen már tényleg csak rövid séta volt a dombról lefelé a Bisó-patak völgye, onnan pedig a patakon átgázolva és egy mezőn felkapaszkodva Füzér szélső házai. Itt ráfordultunk a falu aszfaltos főutcájára, ezen értük el a faluközpontot. Igazi emberfolyam hömpölygött az utcán, és mindkét oldalát ellepték a parkoló kocsik! Kicsit félve tekingettünk előre, vajon mi lehet a mi autónkkal, de aztán megnyugodva láttuk, hogy szerényen ott álldogál az út szélén a többi között. Reggel éppen a kirakodóvásár mezejével szemben parkoltunk le vele!

Bepakoltuk a hátizsákot a hátsó ülésre, aztán felfedező útra indultunk a faluban. Végigjártuk a bodegákat, megnéztünk mindent: a középkori jelmezekbe bújt fiatalokat (katonák, papok, várúrnők és urak sétafikáltak az utcán), a szabadtéri kovács és fazekas műhelyt, a pecsenyesütőket, a mütyürke-árusokat és még a színpad előtt is elálldogáltunk egy darabig. Elszopogattunk egy-egy jéghideg kólát (sört nem ihattam, mivel most már a vezetésre is gondolnom kellett), aztán kocsiba vágtuk magunkat, hogy igazi kocaturista módjára felmenjünk a várba.

Füzéri kirakodóvásár
Füzéri kirakodóvásár

Végigautóztunk a szerpentinen és megálltunk a vár alatti autóparkolóban, aztán néhány perc alatt felkapaszkodtunk onnan a várkapuhoz. Sajnos a várat zárva találtuk, mint később megtudtuk, az esti tűzijáték miatt nem lehetett most látogatni. Még jó, hogy nem gyalog talpaltunk fel a magas hegyre a faluból! Azért a várkaputól és a falak tövéből is szép volt a kilátás, egy darabig nézelődtünk, aztán visszamentünk a kocsihoz. Beültünk és elindultunk vissza Hollóházára.

A rövid utat húsz perc alatt kényelmesen megtettük, és megérkeztünk a Csini kempingbe. A napi túránk itt véget ért, de itt kezdődik az az epizód, ami miatt nem tudtuk másnap az Országos Kéktúrát befejezni!

Füzér várában (mert azért egy nappal később visszajöttünk ide)
Füzér várában (mert azért egy nappal később visszajöttünk ide)


Kilátás a várból a Nagy-Milicre
Kilátás a várból a Nagy-Milicre


Kilátás a Hegyközre és a már távoli Sátor-hegykre
Kilátás a Hegyközre és a már távoli Sátor-hegykre

Tehát leparkoltunk a kempingben a lakókocsi-szállásunk mellett, kiszálltunk a kocsiból, Gábor lenyomta az anyósülés ajtajának biztosító pöckét és becsapta az ajtót. Én is kiszálltam a vezetőülés oldali ajtón, és kívülről bezártam (a kocsiban nincs központi zár). A hátsó ülésen volt a hátizsák, kinyitottam hát a bal hátsó ajtót kívülről (nem volt bezárva), és próbáltam fél kézzel kihúzni a hátizsákot, mert a másikban a slusszkulcs volt. A zsák szíjai azonban elakadtak a biztonsági övben, egy kézzel nem boldogultam vele. Ezért letettem a kulcsot a hátsó ülésre, két kézzel kivettem a hátizsákot, lenyomtam az ajtó biztosító pöckét és becsaptam azt!

Egy pillanat alatt felmértem, hogy bezártam a kulcsot az autóba, de akkor már késő volt! Összekurjantottam a kemping férfi lakosságát és a tulajt, hogy valahogy kinyissuk a járgányt, sajnos sötétedésig semmi eredményre nem jutottunk. Pedig ötletekben nem volt hiány! Végül rá kellett jönnünk arra, hogy maradandó károkozás nélkül nem tudjuk az autót kinyitni! Végül is a teljes túrafelszerelésünk kinn volt, egy dolog maradt csak benn, a legfontosabb: a fényképezőgép! Márpedig a gép nélkül nem indulunk el másnap túrára!

Ekkor jött az ötlet, hogy az utolsó kéktúrát családi körben fejezzük be, és a család maradék fele (feleségem és a lányom) hozzák le Pestről a tartalék kulcsot. Sajnos a nejem nem tudta elintézni a szabadságát, csak a lányom tudott lejönni hozzánk. Így aztán amikor másnap késő délelőtt találkoztunk vele Sátoraljaújhelyen (odáig busszal eléje mentünk), rászántuk a maradék időt arra, hogy csavarogjunk egyet hármasban a hegyek között, a befejező túrát pedig elnapoltuk másnapra, augusztus 21.-re.



-hörpölin-



  View My Stats