Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tíz, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhattak! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb leírásokért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom leírásait, vagy ahol már jártam, a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, már azok megírása óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



64. túra
Sátoraljaújhely - Bányi-nyereg - Vágáshuta
2006. augusztus 18.

Mivel még 2006. augusztusában be akartuk fejezni az Országos Kéktúrát, ezért az utolsó - Balaton-felvidéken tett - négynapos túránk után nem sokat pihentünk, rá tíz nappal már ismét hátizsákot ragadtunk, és belefogtunk az utolsó többnapos kéktúra bejárásunkba: a Sátoraljaújhely és Hollóháza közötti körülbelül 50 kilométeres kéktúra szakasz teljesítésének.

Eddig minden túránk kezdőpontjához tömegközlekedési eszközzel jutottunk el (villamossal, busszal, vonattal), illetve így is érkeztünk haza, ez az utolsó túra kivételt képezett ez alól a szabály alól, mivel most a családi Opel Astrával indultunk útnak Budapestről. Csakis így tudtuk megoldani azt, hogy az oda-vissza utazás ne vegye el két teljes napunkat is! Ez aztán később alapvető befolyással bírt a kéktúra teljesítésünkre, de haladjunk inkább sorjában!

A bázisunkat a hollóházi Csini kemping egyik lakókocsijában szándékoztunk berendezni, ezt a szálláshelyet elég jutányos áron már korábban le tudtuk foglalni. Így aztán augusztus 18.-án, pénteken a hajnal hasadta már az M3-as autópályán talált minket valahol Hatvan környékén. Kényelmes autózással reggel fél nyolckor álltunk meg Pálházán, a kisvasút végállomásának parkolójában, itt aztán néhány perces várakozással elkaptuk még a Sátoraljaújhely vasútállomására tartó helyközi autóbuszt.

A kéktúra - pontosabban az Országos Kéktúra - nem érinti Sátoraljaújhelyet (az Alföldi Kéktúra végpontja ez a város), fel kellett hát innen kapaszkodnunk a város felett magasodó Sátor-hegyek közé, hogy az Országos Kéktúra útvonalára jussunk. A vasútállomáson felkerestük a jegypénztárat, mivel a kéktúrás igazolófüzetek szerint itt kell pecsétet kérnünk a füzetekbe. Gyorsan végeztünk az adminisztrációval, és rögtön útnak is indultunk.

Kilépve a vasútállomásról átvágtunk az épület előtti kis téren és egyből egy tornyos épület vonta magára a figyelmünket. A Bortemplom nem igazi templom, csupán a város alatt húzódó borpincerendszer bejáratai fölé építették. Itt tárolják a tokaji hegyvidék borainak egy részét is. A pincék kapuit jól lehet látni az épület aljában. Innen rövid sétával elértük Sátoraljaújhely főutcáját: a Kossuth Lajos utcát. Itt jobbra fordultunk, és hamarosan megérkeztünk az utca egy kiöblösödéséhez, a Széchenyi István térre. Itt áll az út bal oldalán a plébániatemplom.

Külön történelme van ennek az épületnek: a középkori eredetű templomot 1482-ben építették újjá. Miután 1765-ben és 1768-ban is leégett, lebontották. 1771-től 1795-ig építették föl az új templomot, ami 1812-ben újra leégett. 1860-ban Szent István tiszteletére szentelték fel újbóli felépítése után. 1910-ben kereszthajóval és új szentéllyel bővült, ekkor nyerte el jelenlegi formáját.

A vasútállomás mellett áll a Bortemplom
A vasútállomás mellett áll a Bortemplom
A hányattatott sorsú plébániatemplom
A hányattatott sorsú plébániatemplom

Továbbindulva hamarosan elértük azt a pontot, ahonnan a zöld kereszt jelzés jobbra fordulva elhagyja a Kossuth Lajos utcát. Itt mi is jobbra fordultunk és a szűk, hegyre kapaszkodó utcácskákon folytattuk az utunkat. A város ezekről a hegyekről, a Sátor-hegyekről kapta a nevét is, hiszen pont a tövükben, sőt az oldalukra felkapaszkodva épült meg.

Kemény kapaszkodóval hagytuk el a város utolsó épületeit, innen a Zsólyomka-völgyben végighaladó keskeny aszfaltúton mentünk tovább. A zöld kereszt jelzés hamarosan balra tért, fel a Kálváriához, azonban mi maradtunk tovább az aszfalton, hiszen így tudtuk a leggyorsabban elérni a Vörös-nyerget, vagyis a Sátor-hegyek turistaútjainak fontos csomópontját. Az úton egyre feljebb jutva egyre szebb kilátás nyílt a Magas-hegy 514 méter magas csúcsára, ezt tavaly nyáron már megmásztuk, hogy a tetején álló kilátóból körbepillanthassunk.

Kapaszkodás a Nagy nyugodó nyerge felé
Kapaszkodás a Nagy nyugodó nyerge felé

Több, mint félórás kapaszkodással értük el a nyerget, már ismét a zöld kereszt jelzésen kapaszkodva (visszajött egy másik úton a Kálváriától). Kicsit megpihentünk itt, aztán ereszkedni kezdtünk a jelzéseket követve a Károlyfalva és Rudabányácska közötti kanyargós aszfaltút felé. Egy pontról, a Borz-hegy oldalából szép kilátás nyílt dél felé, a hegyeken túl elterülő Alföld irányába. Készítettünk itt néhány felvételt, elgyönyörködtünk a kilátásban, aztán tovább indultunk.

Az aszfaltutat elérve megérkeztünk arra a pontra, ahol tavaly augusztusban letértünk a kéktúra útjáról (akkor ugyanezen az úton jutottunk el a városba), itt jobbra fordulva folytattuk az utunkat most már a kék sáv jelzéseket követve. Rövid sétával értük el az erdőből kiérve azt a vadászházat, ahol a kéktúra letér az aszfaltról és földúton kezd kapaszkodni a hegyek közé. Itt is van egy pecsételőhely, Sátoraljaújhely feliratú stemplivel azok számára, akik nem mennek be a városba, hanem egyszerűen csak a kéktúra útját követik. Itt is pecsételtünk a vadászház kerítésére szerelt ládikában talált bélyegzővel (erre nem volt már külön mező az igazolófüzeteinkben, de ha már lúd, legyen kövér!), aztán továbbindultunk.

Kéktúra pecsételőhely a vadászház előtt
Kéktúra pecsételőhely a vadászház előtt


Visszatekintés a Sátor-hegyekre
Visszatekintés a Sátor-hegyekre

Földutunk hosszan kanyargott a tisztásos-bozótos erdőben, aztán felvett egy északnyugati irányt és komolyan emelkedni kezdett. Távvezetékeket kereszteztünk (ezek alatt átmentünk már egyszer még a Bányi-nyereg előtt is), a vezetékek nyiladékából visszatekintve már szép kilátás nyílt az éppen magunk mögött hagyott Sátor-hegyekre is.

A földút később keréknyomokká silányodott, végül ösvényre tértünk, hogy megmásszuk a Hosszú-domb gerincét. Egy pár perces kaptatóval felértünk a hosszan elnyúló tetőre, itt azután újra egy jól kijárt földútra tértünk. A jól járható dózerút egy hatalmas „U” kanyarral megkerült egy völgyfőt, aztán elértük a piros sáv jelzéssel való útkeresztezést. Itt egy kis erdei pihenő farönkjein megpihentünk, mielőtt továbbindultunk volna.

A tisztáson a kék sáv jelzés letér a földútról és jobbra előre indul tovább először egy alig látható ösvényen, ami később keréknyomokká szélesedik. Errefelé nem árt figyelni a jelzésekre! Az első néhány méteren, amikor egy gazos, csalános részen kellett átvágni, kitűnően vezettek bennünket. Egy először alig látható kis völgybe hívtak minket a jelzések és a keréknyomok, ez aztán később egyre mélyült, végül valóságos szurdokká alakult át. Ennek a bal oldalában vezetett lefelé az utunk.

Ereszkedés a szurdokban Vágáshutára 1.
Ereszkedés a szurdokban Vágáshutára 1.
Ereszkedés a szurdokban Vágáshutára 2.
Ereszkedés a szurdokban Vágáshutára 2.

Később átvágtunk az árok másik oldalára, ezen haladva értük el Vágáshuta szélső házait. Elhaladtunk a falu közelebbi végén lévő buszforduló mellett és rögtön feltűnt az út bal oldalán a Huta kocsma árnyas terasza is. Itt található a kéktúrás bélyegző, meg aztán amúgy is a napi szakasz végére értünk, így hát pihentünk itt egy sort. Elvégeztük az adminisztrációt: pecsételtünk mindenhová, ahová kellett, aztán megvártuk a Pálházára induló helyközi buszt.

Vágáshuta
Vágáshuta

Gyorsan elértük Pálházát, leszálltunk a buszról és elsétáltunk az autóparkolóig. Bepakoltuk a kocsiba a hátizsákot, és mivel volt még idő a kisvasút indulásáig, megebédeltünk a vasútállomással szemközti kis pizzériában. Evés után pedig átsétáltunk az állomás peronjára és leültünk a kisvasút egyik kocsijában.

Bónusz volt ez a kellemes út a Pálházi Állami Erdei Vasút (PÁEV) vonatán végig felfelé a Kemence-patak völgyében a Kőkapuig. Itt leszálltunk a vonatról (az továbbment még a Rostallói turistaházig), körbesétáltuk a kis tavacskát és megnéztük a Kőkapu szikláit is. Sajnos nem volt sok időnk, ezért vissza kellett térnünk Pálházára a körülbelül húsz perccel később a Rostallótól visszaérkező kisvonattal.

Pálházán aztán kocsiba ültünk és végre a szállásunkra hajtattunk. Kényelmesen berendezkedtünk a lakókocsiban, aztán nekiláttunk vacsorára szalonnát nyársalni a kemping kis szabadtéri tűzrakóhelyén.

A Pálházi Állami Erdei Vasút végállomása Pálházán
A Pálházi Állami Erdei Vasút végállomása Pálházán


Erdei vasutazás
Erdei vasutazás


Kis csónakázótó a Kőkapu mellett
Kis csónakázótó a Kőkapu mellett


-hörpölin-



  View My Stats