Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tíz, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhattak! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb leírásokért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom leírásait, vagy ahol már jártam, a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, már azok megírása óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



58. túra
Felsővadász - Encs
2006. július 17.

Újra szép, tiszta időre ébredtünk a felsővadászi általános iskola tornatermében. A nap ragyogóan besütött a tornaterem magas ablakain és megvilágította a bordásfalakra száradni kiakasztott esőkabátjainkat és nadrágjainkat. Megreggeliztünk a tornaterem melletti kis tanterem padjainál ülve aztán összepakoltuk a holmijainkat. Szokás szerint körülbelül reggel nyolc órára készültünk el, hátunkra is vettük a zsákokat és továbbindultunk az utunkra.

Ébredés az iskola tornatermében
Ébredés az iskola tornatermében

Már korábban értesültünk róla, hogy a kéktúra új nyomvonalra tér Felsővadászon és más úton hagyja el a falut, mint korábban. Az új jelzések (a kék sáv és a piros sáv innen egy hosszabb szakaszon együtt haladt tovább) a tegnap belülről is alaposabban megismert kocsma mellett tértek új nyomvonalukra: most nem a keskeny utcákon másszák meg a falu feletti domboldalt, hanem továbbindulnak északkelet felé a falu hosszú, egyenes főutcáján. Aztán a faluvégi templomot elérve fordultak rá a jelzések a dombra felvezető keréknyomokra.

Visszapillantás a mezők felső széléről Felsővadászra
Visszapillantás a mezők felső széléről Felsővadászra

Gabonatáblákon vágtunk át, miközben megmásztuk a domboldalt, a megművelt mezők felső szegélyén csatlakozott bele az utunk a kéktúra korábbi útvonalába. Innen visszatekintve alattunk terült el a falu, jól lehetett látni a volt Rákóczi kastélyt is, a múlt éjszakai szállásunkat. Továbbindultunk a jól kijárt földúton a megművelt földek felső peremén, aztán lassan elértük az erdőt is. Itt utunk jobbra fordult, megközelítően dél felé és egy eléggé benőtt keréknyomon próbáltunk továbbhaladni az erdő peremén. Lassan elértünk egy erdősarkot és itt megtaláltuk a térképünk szerint keletnek forduló földutat.

Egy erdősáv után egy bokros, gazos mező felső szélére érkeztünk és megpillantottuk magunk alatt Nyéstát, a kéktúra által érintett következő falut. Egy keskeny, alig használt ösvény vezetett lefelé, toronyiránt a domboldalban, térképünk szerint ez volt a megfelelő, ezért megcéloztuk hát a templomtornyot és megindultunk lefelé mi is. Az ösvény kanyargósan, de folyamatosan ereszkedett (jelek sehol sem voltak) és lassan elértük a falu feletti erdősávot, ahol egy földút vezetett.

Megpillantottuk Nyéstát, de oda még le is kellett valahogy jutni!
Megpillantottuk Nyéstát, de oda még le is kellett valahogy jutni!

Ekkor megpillantottunk egy kék sáv és piros sáv jelzést egy magányos fán, ahol az ösvényünk a földútba torkollott, tehát eddig jó úton jöhettünk. De hogyan tovább? A bokros erdősáv nem tűnt könnyen átjárhatónak, elindultunk tehát érzésre a földúton dél felé. A fa és bokorsor lassan véget ért ebben az irányban és egy embermagas gazzal benőtt dzsindzsás vette itt a kezdetét. Előttünk megpillantottam egy középfeszültségű távvezetéket, a gazos mezőn áttörtetve ennek a nyomvonalát próbáltuk elérni, mert jól láttuk, hogy ez később a falu felé veszi az irányát.

A vezeték sarokoszlopán aztán meg is pillantottuk a jelzéseket, és nem volt más dolgunk, mit követni a vezetéket a falu felé. Csak éppen nemhogy út, de még egy ösvény sem volt a vezeték mellett! Lassan ereszkedve elértük a falut és egy elhanyagolt telek fa kertkapuján keresztül léptünk ki Nyésta utcájára. Visszapillantva észrevettük mindkét kapufélfán az újnak tűnő behívó jelzéseket - tehát mindvégig jó úton jöttünk! Kicsit leheveredtünk a templommal szemben az árokpart ápolt füvére, hogy kipihenjük az eddigi fáradalmainkat.

Hopp, itt egy jelzés a villanyoszlopon!
Hopp, itt egy jelzés a villanyoszlopon!

Mivel Nyéstán nem kellett pecsételni, ezért kelet felé továbbindulva átvágtunk a falu szélső házai között, aztán a jelzések ismét egy domboldalra hívtak fel minket. A falu utolsó háza mellett indultunk el felfelé egy ösvényen, később ez keréknyomokká alakult a gabonatáblák között. A megművelt földek felett ismét elértünk egy erdősarkot, innen az utunk már csak ösvényként folytatódott a tölgyes jobb szélén. Egy erdősávon átvágva egy napraforgótábla felső peremén futó földútra értünk ki, itt a térképünk útmutatása alapján délnyugat felé fordultunk, és hamarosan elértük az Abaújszolnok déli pereme felé ereszkedő keréknyomokat, amik átvágtak a hatalmas napraforgó táblán.

A faluvégi keresztnél balra fordulva értük el az itt a falu végén tölcsérszerűen kiszélesedő főutcát. Elindultunk rajta befelé a faluba, hogy megkeressük a pecsételőhelyet. A kéktúrás könyvünk és a Pecsételőhelyek Fóruma egybehangzóan állítja, hogy ez a hely a Rákóczi út 40. szám alatt Vaszil Vincéné (Márta néni) otthona. Meg is találtuk gyorsan a házat, a bélyegző zacskóját is gyorsan felfedeztük a kerítésen belül vagy tízlépésnyire a kaputól, de hiába kiabáltunk, senki sem jött elő.

Egy napraforgótábla túlsó oldalán pillantottuk meg Abaújszolnokot
Egy napraforgótábla túlsó oldalán pillantottuk meg Abaújszolnokot


Igazoló fénykép a pecsételőhely előtt
Igazoló fénykép a pecsételőhely előtt

Bemászni a kerítésen nem akartunk, ezért két roma fiatalt megkérdeztünk, hol találunk a faluban egy nyitva tartó vegyesboltot, vagy kocsmát. Ők igazítottak útba bennünket, hogy ballagjunk fel a falu felső végére, ott nyitva fogjuk találni a vegyesboltot. Így is cselekedtünk, és szerencsésen kaptunk is ott pecsétet a tulajdonostól. Kicsit megpihentünk ott is, meg aztán fogyasztás nélkül sem illik távozni, ezért az egyre melegedő idő ellen védőitalként megittunk egy-egy hűtött sört, illetve kólát. Visszafelé menet aztán már Márta néni is előkerült, korábban a felső kertben dolgozott, ezért nem hallhatta a kiabálásunkat. Persze tőle is kaptunk pecsétet, így aztán Abaújszolnokról két pecsét is van a kéktúrás igazoló könyveinkben.

A falu után ismét egy dombhát következett: a 267 méter magas Kalmi-tető oldalában kellett átkapaszkodnunk Baktakékre. A megművelt táblák tetejéről itt is szép kilátás nyílt visszafelé az alattunk elterülő Abaújszolnokra, aztán a széles, bokros, ligetes dombhát keréknyomain átkelve értük el az erdő peremét. Rövid erdős szakasz után ismét a ligetes dombháton találtuk magunkat, innen pillantottuk meg először a távoli Zempléni-hegység csúcsai között a regéci vár romjait.

Ez pedig már a következő falu, Baktakék
Ez pedig már a következő falu, Baktakék


Baktakéki konytos, előtetős házak - mintha a Cserháton járnánk!
Baktakéki konytos, előtetős házak - mintha a Cserháton járnánk!

Baktakék előtt is hatalmas gabonatáblák peremére értünk, ezeken keresztül közelítettük meg a falut. Még a település előtt átkeltünk egy keskeny aszfaltúton és egy major megkerülésével értük el a Baktakék szélső házait. A kéktúra csak egy rövid szakaszon halad a falu főutcáján, de aki pecsételni is akar, annak fel kell keresnie a Rákóczi út 27. szám alatt található kis kocsmát. A pecsétet természetesen rendben megkaptuk, de a déli hőségben hosszabban is megpihentünk ebben a vendéglátó-ipari egységben.

Ahogy továbbindultunk, ismét egy dombgerinc következett, ezt egy jól kijárt földúton másztuk meg a falu felől. Probléma csak a kezdeténél adódott: Baktakék felől a falu utcájáról letérve egy vízmosásszerű vágatban haladva kellett felkapaszkodnunk a temető mellett. Később rátértünk a Fancsal felé a dombgerincen átvezető aszfaltozott útra, majd amikor ez szerpentinezni kezdett az egyre meredekebb domboldalban, a kéktúra az erdőn keresztül haladó földúton vágta le a kanyarokat.

A második levágás után értük el a gerincet, innen már Fancsal borospincéinek keskeny, árnyas aszfaltútján ereszkedtünk le a faluba. A lejtős főutcán továbbindulva érhető el az a hely, ahol egy útelágazás két oldalán álló presszókkal (kocsmákkal) szemben lévő kertes ház kerítésén található a kéktúrás pecsét a szokásos dobozkában. Pecsételés után természetesen itt is beültünk a szimpatikusabb - bal oldali - műintézménybe.

Fancsalt a présházak, borospincék között értük el
Fancsalt a présházak, borospincék között értük el

A kéktúra a két kocsma közötti úton indult tovább lefelé a Fancsali-patak völgye felé, amit egy kis hídon kereszteztünk is. Újabb domboldal kezdődött is - méghozzá térképünk szerint az utolsó a Csereháton -, ezen kapaszkodtunk felfelé a falu vége után is. Hatalmas gyümölcsöst kereszteztünk, a kajszibarackosban éppen akkor takarították be a termést. A fák sok helyen szinte csak úgy roskadoztak a fürtökben lógó érett barackok súlya alatt! A gyümölcsös túlsó végén, már fenn a gerincen kereszteztünk egy sorompót, majd egy keskeny erdősáv keleti oldalán haladtunk tovább egy kényelmes földúton. Később kifordultunk innen kelet felé és feltűnt előttünk most már a zempléni hegyek szinte teljes panorámája. Sajnos utunk egyre lejjebb ereszkedett a domboldalban, megkerülve egy, a térképünk szerint 224 méter magas, nevenincs dombot.

Volt időnk rengeteg, ezért úgy döntöttünk, felkapaszkodunk erre a kis magaslatra, hátha szép onnan a kilátás! Természetesen megérte megmászni a dombot, csodálatos körpanoráma tárult ugyanis a szemünk elé! Leültünk a fűbe és szótlanul gyönyörködtünk a kilátásban perceken keresztül. Egyetlen hosszú sorban előttünk feküdt a Hernád völgye túlsó oldalán a Zempléni-hegység, még Regéc és Boldogkő várát is látni lehetett innen!

A Zempléni-hegység látványa a legszélső csereháti dombról nézve
A Zempléni-hegység látványa a legszélső csereháti dombról nézve


Egy kis zoommal már jól látszik Boldogkő vára is
Egy kis zoommal már jól látszik Boldogkő vára is

Továbbindulva visszaereszkedtünk a kéktúra földútjára és hamarosan elértük Abaújdevecser hosszú főutcáját. Ebben a faluban sem kellett pecsételnünk, hasonlóan Nyéstához, így aztán a kastélyparkot megkerülve hamar elértük a rólam elnevezett Hörpintő nevű kocsmát.

Innen továbbindulva kereszteztük a 3-as főutat és az Encsre vezető út bal oldalán, a kerékpárúton haladva hamar elértük már a kisvárost. Itt is lefoglalt szállás várt már ránk a Kurek panzióban egy szerény kétágyas szoba formájában. Megkerestük tehát a szállásunkat, gyorsan lemálháztunk és megfürödtünk, így indultunk aztán Encs felfedezésére.

A Zempléni-hegység látszik Encs határából is!
A Zempléni-hegység látszik Encs határából is!


-hörpölin-



  View My Stats