Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tíz, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhattak! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb leírásokért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom leírásait, vagy ahol már jártam, a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, már azok megírása óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



47. túra
Jósvafő - Szalamandra ház
2006. április 1.

Ebben az évben a kéktúra teljesítésünket viszonylag későn tudtuk csak elkezdeni, ebben szerepet játszott a sokáig elhúzódó tél, illetve az, hogy egy kedves kéktúrázó társasággal két már korábban megtett szakaszt (Bányahegy - Mogyorósbánya és Katalinpuszta - Felsőpetény) ismételten bejártunk, így megkezdtük második hivatalos kéktúra teljesítésünk - habár még az elsővel sem végeztünk!

De végül az első áprilisi hétvégén rászántuk magunkat az indulásra, habár a meteorológiai előrejelzések nem túl sok jóval kecsegtettek. Budapestről a Stadionok buszpályaudvarról indultunk szombat reggel a 06:25-ös jósvafői busszal, amivel majdnem öt órás zötykölődés után érkeztünk meg a jósvafői Tengerszem Szálló előtti parkolóba. Lecihelődtünk a bágyadt déli napsütésben, aztán egyből neki is láttunk az ebédnek a buszforduló egyik napos pihenőpadján.

A Jósvafői Tengerszem szálló parkolójából indultunk erre a túrára
A Jósvafői Tengerszem szállótól indultunk erre a túrára

Kényelmesen elköltött ebédünk után csak délfelé álltunk fel és vettük a málhát a hátunkra. A lépcsősoron felballagtunk a Baradla-barlang bejáratánál lévő jegypénztárhoz, ahol egy pillanat alatt elintéztük a pecsételést. Továbbindultunk a szálloda mellett kezdődő lépcsősoron, ami az épületek mögötti kis gerincre vezető ösvényként folytatódott.

A egy-két perces kapaszkodás után a gerincen a Fürkész tanösvény eligazító táblájánál értük el a kék sáv jelzés gyalogútját. Elindultunk rajta jobbra, Jósvafő felé. Egy darabig a gerincen vezetett az utunk, aztán annak a bal oldalán kezdtünk el ereszkedni a falu felé. Egy régi temető néhány sírja között átvágva és egy fakapun áthaladva értük el folyamatosan ereszkedve a jósvafői haranglábat. Innen, a falu feletti magaslatról beláthattuk a Tohonya-patak völgyében fekvő egész falut. Néhány felvételt készítettem, egy-két percig a kilátást is megcsodáltuk, aztán beérve a házak közé leereszkedtünk a völgybe.

Kilátás Jósvafőre a haranglábtól
Kilátás Jósvafőre a haranglábtól

Kis fahídon keresztezi a kéktúra a völgy alján futó patakot, aztán a túlsó oldal házainak kertjei mögött indul felfelé a Tohonya-patak völgyében. A tavaszi hóolvadás miatt a kristálytiszta patak szélesen és vadul rohant lefelé, alig fért el a medrében. Az utolsó házak után a kéktúra ösvénye visszaereszkedett a völgy aljába és a patak mellett kanyarogva értük el a Nagy-Tohonya-forrást, a Tohonya-patak szülőanyját. Néhány percig bámultuk a hihetetlen erővel a föld alól előtörő forrás vizét aztán továbbindultunk felfelé a völgyben.

Csodálkozva tapasztaltuk, hogy továbbra is mellettünk csörgedezik egy patak, aztán csak a térképről tudtuk meg, hogy a Tohonya-pataknak van még egy forrása: a Tohonya-forrás (gondolom a kisebbik, bár nincs előtte semmilyen jelző). Ahogy haladtunk, a völgy egyre szűkebb lett és a Tohonya-patak fittyet hányva a medrére egyre jobban kikívánkozott a kocsiút keréknyomaiba. Általában három ágban haladt a patak: baloldalon a tulajdonképpeni medrében és a két keréknyomban egyszerre! Mi pedig folyamatosan kerestük az éppen legjárhatóbb szárazulatot a patak ágai között!

A megáradt Tohonya-patak elöntötte a keréknyomokat is
A megáradt Tohonya-patak elöntötte a keréknyomokat is


A Tohonya-forrásnál
A Tohonya-forrásnál

Nagyon szép, de fárasztó út után érkeztünk meg a Tohonya-patak kiszélesedő felső völgyébe, ahol már száraz lábbal mehettünk tovább. A továbbiakban a völgy kétfelé ágazott, minket a kitűnően felfestett kék sáv jelzések a jobb oldali, keskenyebb ágba hívtak. Itt sem mentünk sokáig, mert már messziről feltűnt egy fa irányjelző tábla, ami a kéktúra új nyomvonalát mutatva (2001-ben lett a korábbi nyomvonal megváltoztatva) eltérített bennünket a völgy alján haladó kényelmes utunkról. A tábla jelzését követve egy meredek ösvényen kikapaszkodtunk a keskeny, szurdokszerű völgyből egy széles, füves dombhátra. Eltűnt minden jelzés, de mi az alig látható nyomokat követve átvágtunk a mezőn és a túlsó oldalon, a már enyhén lejtős részen megpillantottuk egy ház sarkára festve a következő kék sáv jelzést.

A Szelce-völgy bejáratánál
A Szelce-völgy bejáratánál

Elértük hát a Hucul ménes karámjait, amit a térképünk is jelzett. Még az épületek előtt jobbra tértünk egy jól kijárt földútra, ami a karámokat széles ívben megkerülve tovább vezetett bennünket a Szelce-völgy felé. Felvettük a jobbról érkező sárga sáv jelzést aztán egy távvezeték nyomvonalában a piros sáv jelzés földútja is keresztezte az utunkat. Továbbhaladva szinte kinyílt előttünk a széles, füves aljú Szelce-völgy, a piros sáv jelzés arra haladt tovább, de mi a sárga sáv jelzéssel együtt átvágtunk rajta egy kisebb oldalvölgy felé tartva, majd annak az elkeskenyedő végén beléptünk az erdőbe és felkapaszkodtunk a dombgerincre. Fenn a sárga sáv jelzés jobbra, mi a kék sáv-et követve balra tértünk.

Ligetes, tisztásokkal tarkított erdőbe értünk, utunk a kék sáv jelzéseket követve földutak között tekergett. Szerencsére itt is és végig az egész utunk során a jelzések megbízhatóan vezettek bennünket! Körülbelül egy órás út után a sárga sáv jelzés visszatért jobbról és a kék sáv-kel közösen ereszkedett vissza a Szelce-völgybe. Keskeny aszfaltutat értünk, amin néhány perc alatt eljutottunk a szelcepusztai Erdész Szálló épületeihez (közben a piros sáv jelzés is megérkezett az aszfaltútra).

A szelcepusztai Erdész Szálló
A szelcepusztai Erdész Szálló

A nagyobbik épület előtti pihenőpadokon hosszabb sziesztát tartottunk, aztán indultunk csak tovább az utunkon. Hamarosan elhagytuk a kis aszfaltutat, fenyves és egy bekerített terület határán haladt a földutunk, aztán egy hajtűkanyarral leereszkedtünk a Patkós-völgybe. Eseménytelen út vette itt kezdetét, általában azt figyeltük, hogy a völgy elején még kicsi csermely hogyan duzzad a beleszaladó kis erecskék jóvoltából széles, zúgó Ménes-patakká. A völgy alsó szakasza már eléggé sáros volt, szerencsére nemsokára a kék sáv jelzések balra hívtak minket egy kis oldalvölgybe.

A Puska Pál-forrásnál
A Puska Pál-forrásnál


A bővízű Ménes-patak mellett haladt a földút
A bővízű Ménes-patak mellett haladt a földút

Itt sem maradtunk sokáig, a kék sávjelek letértek a völgy alján futó földútról és meredeken nekiindultak egy gyalogösvényen a jobb oldali hegyoldalnak. Az ösvény sűrű fenyvesen vágott át, sokat bujkáltunk a kidőlt fák alatt-felett, amíg kiértünk az itt is ligetes-tisztásos fennsíkra. Kényelmes séta volt a további utunk egészen Derenkig. A romközséget húszperces, laza gyalogtúrával értük el az erdőfoltok között kanyargó keréknyomokon.

Derenk sorsa 1938-ben pecsételődött meg, amikor Horthy Miklós úgy döntött, medverezervátumot hoz létre a környéken, hogy kedvére vadászgathasson. A falut öt év alatt kitelepítették, és a házakat lerombolták. Aztán a rezervátum csak nem jött létre (ebben gondolom szerepet játszott a II. Világháború és Horthy távozása is), de a falut nem építették újjá. Még 1942-ben egy keresztet állítottak a régi templom helyén, 1994-ben pedig egy kis kápolnát is felszenteltek mellette.

Gábor üldögél a pecsételőfa tövében
Gábor üldögél a pecsételőfa tövében


A romos derenki iskola
A romos derenki iskola

A kéktúrás pecsétet a földút melletti fa oldalán találtuk meg. Gábor leült pihenni a meleg napsütésben, én pedig felballagtam a romos iskolaépület mellett a kis dombtetőre a kereszthez és a kápolnához.

Továbbindulva hamarosan ismét egy keskeny aszfaltutat kereszteztünk, innen pillantottuk meg először Szád-vár hegyét. A romok egy magas, szinte teljesen szabályos csonka kúp alakú hegy (a Várhegy) tetején ültek. Ezután az erdőbe visszatérve a várromokat szem elől tévesztettük és a Vár-kert tisztásait elérve láttuk csak, hogy szinte már a hegy tövében állunk. A kék rom jelzések indultak innen a várrom felé, mi is arrafelé indultunk, hiszen a romokon kívül az aznapi szállásunkat, a Szalamandra-házat is ezen az úton tudtuk a legegyszerűbben megközelíteni.

A kék rom jelzésen egy magasabban fekvő tisztásra kapaszkodtunk fel, itt egy magányos fán balra induló piros rom jelzéseket vettünk észre. Csodálkozva nézegettük a térképet, mert a romokhoz valóban ez a jelzés kapaszkodott fel a térképünk szerint, de a hegy egy másik pontjáról indulva. Arra gondoltunk, hogy a jelzésfestők csak jobban ismerik az utat, elkezdtük hát követni a jeleket.

Megérkeztünk a Szádvár hegyének lábaihoz
Megérkeztünk a Szádvár hegyének lábaihoz

Az ösvény azonban csak nem akart felfelé kapaszkodni a hegyre, ezért aztán ahol a meredek hegyoldalban egy felfelé induló ösvényt pillantottunk meg, elindultunk rajta. Kemény, combos kapaszkodóval értük el a hegytetőn álló romokat, aztán amikor felértünk, mindketten szótlanul lihegtünk csak néhány percig. Utána persze elindultunk körülnézni a falak között.

Mindkettőnket meglepte a romok monumentalitása, alapterületét tekintve ez a vár a nagyobbak közül való volt. A szemre legalább egy hektáros területen mindenhol falak, tornyok maradványaiba botlottunk, bármerre is indultunk. Persze bebarangoltuk a teljes várat szép kilátást nyújtó pontokat és ép falakat keresve. Mindenkinek csakis ajánlhatjuk ennek a szép várromnak a megtekintését, a falak festői szépsége és az innen nyíló kilátás megéri a kapaszkodás minden fáradtságát! És ráadásul erről a várromról korábban még csak nem is hallottunk!

Szádvár romjai között
Szádvár romjai között

Persze fenn a romok között szinte rögtön megtaláltuk a piros rom jelzéseket, aztán a hosszas nézelődés után már az alkonyatban indultunk el a jelzés ösvényén, hogy megérkezzünk a Szalamandra-házhoz. Kényelmes sétával ereszkedtünk le a vártól a kék rom jelzésig, onnan pedig továbbra is a piros rom jelzést követve a turistaházig.

Fáradtan érkeztünk meg a Szalamandra-házba, szerencsére néhány perces papírmunka után már elfoglalhattuk a hálóhelyünket! Egy nyolcágyas szobában mi voltunk az egyedüli lakók. Gyorsan lezuhanyoztunk, aztán tiszta ruhát véve kényelmesen megvacsoráztunk.

Szállásunk a Szádvár tövében álló Szalamandra házban volt
Szállásunk a Szádvár tövében álló Szalamandra házban volt


-hörpölin-



  View My Stats