Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tíz, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhattak! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb leírásokért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom leírásait, vagy ahol már jártam, a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, már azok megírása óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



12. túra
Bodajk, Csókakő vasúti megálló - Gánt
2004. április 14.

Már régóta terveztük első többnapos túránkat Gáborral, úgy gondoltuk a tavaszi iskolai szünet ideje éppen alkalmas lesz erre a célra. Sajnos az időjárás és a húsvéti ünnepek miatt többször is halasztást szenvedett a tervünk, de végül április 14.-én, szerdán el tudtunk indulni. Az időjárás meglehetősen kedvezőtlen volt aznap reggel, Budapesten lógott az eső lába, de a meteorológiai előrejelzések tartósabb javulást ígértek a következő napokra.

Így aztán nekiindultunk, a Kosztolányi Dezső téren szálltunk fel a távolsági autóbuszra, amivel egészen Bodajkig utaztunk. Ahogy haladtunk, az ég egyre komorabb képet öltött, végül Bicske környékén elkezdett esni. Amikor Bodajkon leszálltunk a buszról, már tisztességesen szakadt az eső. A egyik bodajki pecsételőhely, a Fenyő büfé pontosan a buszmegállóval szemben volt, így aztán félig-meddig az eső miatt is gyorsan behúzódtunk erre a védett helyre és elintéztük a papírmunkát (pecsételés).

Nehezen akaródzott újra kimenni az esőbe, de végül is rá kellett szánnunk magunkat! A főutcán elindultunk tehát északkelet felé követve a kék sáv jelzéseket és hamarosan elértük a falu határát. Kereszteztük a vasúti sineket, a tőlünk jobbra lévő vasútállomás peronján ellenőriztük az ottani kéktúrás pecsét meglétét is - megvolt.

Tovább ballagva a bekötőúton lassan magunk mögött hagytuk az állomást és az egyenes utat kísérő jegenyesor mellett húszperces gyaloglással elértük a 81-es főutat. Velünk szemben a Sandokan vendéglő állt az út túloldalán. Mivel jobbra kellett továbbhaladni az út szélén, átvágtunk rajta és forgalommal szemben elindultunk a műút mentén. Ez azzal a következménnyel járt, hogy nem csak felülről kaptuk ezentúl az áldást (továbbra is vígasztalanul esett), hanem oldalról is, mert a kamionok keményen ránkverték a vizet.

Szerencsére alig 200 métert kellett csak megtennünk a főút szélén, mert elértük a csókakői leágazást. Befordultunk és elindultunk a falu felé. Az időjárási helyzetet hűen jelzi az a tény, hogy elázott állapotunkat látva két autó is megállt, hogy felvegyenek minket, de mi inkább ballagtunk tovább. Hiába, a kéktúra az kéktúra, és a csókakői bekötőút is a részét képezi!

Esőben a csókakői bekötőúton
Esőben a csókakői bekötőúton

Ahogy elértük falut, az eső elállni látszott, csepergésre váltott át, azonban feltámadt a szél és éppen szembefújt. Kerestük a falu főutcáján felfelé ballagva a Vadász vendéglőt - ez a hely a Kéktúra csókakői pecsételőhelye - sajnos nem találtuk. Mivel az igazolófüzet szerint Bodajkon vagy Csókakőn kell pecsételni, túlságosan nem is izgattuk magunkat ezen a tényen, hiszen a bodajki pecséteket már az indulásnál megszereztük.

Tovább ballagva a főutca egyre jobban elkeskenyedett és meredekebbé vált. A várat szinte csak akkor vettük észre (nem utolsósorban a rossz idő miatt), amikor már a tövében álltunk!

Csókakő vára a parkolóból nézve
Csókakő vára a parkolóból nézve


Kilátás a parkolóból
Kilátás a parkolóból

Behúzódtunk a várdomb lábánál lévő autóparkoló és pihenőhely kis esőházainak egyikébe és megreggeliztünk. Utána néhány felvételt készítettünk a várról és a parkolóból nyíló kilátásról. Rövid tanakodás után meggyőztük magunkat, hogy nem megyünk fel a várba, a szemerkélő eső miatt úgysem látnánk onnan sokkal többet, mint a parkolóból! Elindultunk hát az erdő felé, ahol jól láthatóan kezdődött a turistaút.

Az út keskeny szurdokvölgyben indult meg, széles ívben megkerülve a vár dombját. Hirtelen egy meredek ösvényt és lépcsősort pillantottunk meg, ami a várba vezetett! Ezt már nem hagyhattuk ki, így mégis felmentünk a csókakői várba! Sajnos csak fenn láttuk, hogy a vár egy olyan részébe jutottunk, ahonnan a renoválás miatt eltávolították az átjárást a vár többi - nagyobbik - részébe.

A Vár-völgyben
A Vár-völgyben
Kilátás Csókakő várából
Kilátás Csókakő várából

No de sebaj! Lefelé is végigmentünk a lépcsősoron és tovább kapaszkodtunk a kék sáv jelzéseket követve felfelé a Vár-völgyben. Ahogy haladtunk, az emelkedő egyre jobban megenyhült, végül felértünk a Vértes kb. 400 méter magasan húzódó fennsíkjára. Megpillantottuk magunk előtt a Határnyiladékban húzódó aszfaltutat. Maga a Határnyiladék név már nem a legpontosabb megnevezés erre a területre, mert ez egy hatalmas irtásfolt, kisebb meghagyott facsoportokkal.

A Határnyiladék előtti ösvény
A Határnyiladék előtti ösvény

Az aszfaltúton gyorsan tudtunk haladni a mély talajú gyalogutak után, sajnos az örömünk nem tartott soká. Utunkat a munkagépek által meglehetősen kitaposott, de nagyon sáros földutakon kellett folytatnunk, amikor az aszfaltút kifordult alólunk. A jelzés jobbra-balra kanyargott az egymást keresztező földutak között, míg végül újra kijutottunk egy újabb jó állapotú erdőgazdasági aszfaltútra. Magunk mögött hagyva a sarat, elég sokáig ezen az úton haladtunk. Végül egy nagy hajtűkanyarban fordultunk le innen bal felé.

Az itt kezdődő földút szélén álló farakásokon megpihentünk, ekkorra az eső már majdnem teljesen elállt. Megebédeltünk, aztán továbbindultunk. A kék sáv és zöld sáv jelzések elágazásában rövid kitérőt tettünk a zöld sáv-ön a Géza-pihenőig, ahonnan a kéktúrás könyvünk szerint szép kilátás nyílik a környékre. Sajnos az eső és a párás idő miatt szinte semmit sem láttunk a kilátásból, mindenesetre egy kicsit megültünk a pihenő padjain.

Pihenő az aszfaltútról való letérés után
Pihenő az aszfaltútról való letérés után

Visszatérve a kék sáv jelzésre hamarosan elértük a Hajdúvári vadászházat, innen pedig az Antal-árkon keresztül leereszkedtünk a fennsíkról. A szűk völgy egyre jobban kinyílt, és egy széles, teknőszerű völgy mélyén húzódó hosszú tisztásra értünk. Tőlünk jobbra elhagytuk a Gánti-barlangot rejtő sziklacsoportot, aztán a távolban feltűntek Gánt első házai.

A térkép is jelzi azoknak az öreg tölgyeknek a csoportját, ahol földutunk egy nagy balkanyar után a falu felé fordult. Rövid gyaloglás végén elértük a falu központját, ahol a főút két oldalán szinte egymással szemben állt a Vértes vendéglő (pecsételőhely) és egy parkon túl a Gránás turistaház - a szállásunk. Miután pecsételtünk a vendéglőben, felvásároltuk a vegyesbolt péksütemény készletét - három kiflit és két zsemlét - és elballagtunk a turistaházba.

Egy komplett iskolai osztály töltötte itt a tanárokkal a tavaszi szünetet, de szerencsére fenntartották nekünk az egyik szobát. Este még átsétáltunk a vendéglőbe vacsorázni, aztán a még mindig csöpörgő esőben ballagtunk vissza a szállásunkra. Csak remélni mertük, hogy következő napra már meg fog érkezni a várva-várt javulás az időjárásban!



-hörpölin-



  View My Stats