Ötödik túránkon a változatosság kedvéért Dorogról indultunk el a Gerecse felé. Vonatunk nyolc óra felé érkezett be a dorogi állomásra és mivel a pénztár zárva volt, be kellett mennünk az állomásfőnöki irodába pecsételni. Azt mondták, nincs kéktúrás pecsétjük, de bebélyegezték az igazoló füzeteinkbe az állomás MÁV-os téglalap alakú pecsétjét: „DOROG 2511”.

Összecihelődés után az állomás aluljáróján keresztül kezdtük meg a túrát (érdekes, hogy maga az aluljáró is része a kéktúrának, be- és kijáratánál precízen fel volt festve a jelzés). Átvágtunk Dorogon, kereszteztük a főutat, innen békés utcácskákon vezetett végig a turistajelzés. Egy jobb íves kanyar után főútra értünk ki, majd egy kereszteződésben iparvágányon áthaladva egy völgynyílás felé indult tovább a kéktúra földútja.

Gyorsan magunk mögött hagytuk a város zaját, jobb felé egy árkon túl régi, lepusztult bányaépületek meredeztek. A földút kanyarogva vezetett egyre beljebb a völgybe, jelzéseket csak elvétve lehetett találni. Tízperces gyaloglás után az út jobb oldalán magányos tanya tűnt fel, ezt elhagyva az út befutott az erdőbe és hirtelen emelkedni kezdett.

A kaptatót legyűrve gyorsan kiértünk az erdőből és a földút fás, ligetes fennsíkon folytatta az útját. Kicsit megpihentünk egy, az út jobb oldalán lévő betonozott akna peremére leülve, amikor körbepillantva hirtelen a szemembe ötlött északkelet felé nézve az esztergomi bazilika! Erről a pontról tényleg nagyon szép a kilátás Esztergom felé nézve. Ha nem állunk meg pihenni és nem fordulok hátra, észre sem vettük volna!

Továbbindultunk a lassan emelkedő földúton, de annak egy bal kanyarjában a jelzés jobbra letért róla. Ezen a szakaszon nem árt figyelni, a turistaút ösvénye több földutat is keresztez, a jelzések sokszor nem egyértelműek! Ahogy ezen a szakaszon túljutottunk, egy földútra térve az egyre meredekebben kezdett emelkedni, majd egy köves, murvás emelkedő után kiértünk a Gete-hegy (Kis-Gete) kopasz homlokára.

Ahogy az ösvény emelkedve átvág a réten, érdemes egy pillanatra megállni és bal felé tekinteni, mert a kilátás arrafelé nagyon pazar! Alattunk volt Csolnok és Sárisáp, távolabb a Pilis vonulatát lehetett egészen a Kevélyekig követni. Persze, ahogy egyre feljebb kapaszkodtunk, egyre szebb lett a kilátás is. Továbbmenve ismét beértünk az erdőbe, az út lassan tovább emelkedett, a Nagy-Gete tetején lévő tisztásra hirtelen értünk ki a fák közül.

Itt is érdemes megpihenni, innen talán még szebb a kilátás, mint a Kis-Getéről. A tisztás szélére kimenve és jobb felé tekintve látszik a még bejárandó út (Hegyes-kő és távolabb a Kőszikla, délnyugat felé nézve a Gerecse tömbje, tetején a TV adóval).

Továbbindulva az út meredeken lejteni kezdett, ennek a szakasznak a fele sem volt tréfa! Szikláról sziklára, kőről kőre kellett lépegetni lefelé, szerencsére szinte mindenhol voltak kapaszkodásra alkalmas fák, faágak. Helyenként fényesre kopott törzsük, ágaik bizonyítják, sokan használják „fékezésre”, kapaszkodásra őket. A meredek lejtő hirtelen szelídült meg, kis tisztásra értünk ki, velünk szemben az Öreg-kő nevű alacsony, sziklás domb magasodott. Ezt szerencsére nem kellett megmászni, bár a jelzés ösvénye a jobb oldalára felkapaszkodva vezetett tovább. Később az út lejtőbe fordult, és az erdőből kiérve sziklás, bozótos domboldalra jutottunk ki.

Az út itt elég rosszul volt követhető, a jelzések időnként kövekre felfestve tűntek fel. Kereszteztünk egy távvezetéket és hamarosan egy lefelé futó ösvényre jutottunk, ami később földúttá szélesedett. Az út közepén vízmosások húzódtak, ezek először csak arasznyi mélyek voltak, de továbbhaladva az úton egyre mélyültek, a völgy aljához közeledve pedig, ahogy a szekérút egyre meredekebbre váltott, a vízmosások már több méter méllyé váltak. Az út utolsó szakaszát már nem is az úton, hanem inkább a szúrós bokrok között tettük meg, azt biztonságosabbnak ítéltük. Egy-két tenyerünkbe fúródott tüskével megúsztuk, de legalább nem estünk bele a szakadékszerű vízmosásokba!

A szűk völgybe leérkezve az ott futó földúton jobbra fordultunk és néhány perc alatt beérünk Tokodra. A falu közepén a jelzés hirtelen balra fordul, de a kéktúrázó itt térjen a jobbra nyíló széles utcába, ahol kb. 2-300 méterrel arrébb a bal oldalon Borsodi cégéres kocsma hívogatja a kiszáradt vándorokat. Szívesen adják a kéktúrás pecsétet, nyáridőben a helység előtt az utcára kitett napernyős asztaloknál pihenni is lehet.

Visszatérve az elágazáshoz, ahol a jelzés balra fordulva kifelé indul a faluból, vasúti betontalpakból kirakott utcára kellett térnünk, ami emelkedni kezdett. Az utolsó házakhoz érve az út megszűnt, de nem adtuk fel és észrevettük, hogy szemben ólszerű építmények között a jelzés beoldalazik az erdőbe.

Kis idő után a házak hátsó kertjei mögött haladó, jól kitaposott ösvény befutott egy horhosba, de nem szabad arra menni! Zsákutca ugyanis! Előtte jobbra kell térni egy másik ösvényre, ami felfut a kopár domboldalra. Alattunk háztetők és TV-antennák, előttünk feltűnt a Hegyes-kő sziklás csúcsa. Ha a meredek kapaszkodástól még van elég energiánk körülnézni, érdemes megtenni! Tőlünk balra a Nagy-Gete erdős tömbje, hátunk mögött Tokod és távolabb Esztergom látképe tűnik fel.

Az kéktúra nem mássza meg a Hegyes-kőt, csak majdnem. A hegy vállára felérve, az út legmagasabb pontján célszerű pár percre megállni. Felettünk a Hegyes-kő csúcsa, ha nyugat felé nézünk, közvetlenül előttünk a Kis-kő kopasz teteje meredezik. A Hegyes-kő csúcsa pár perces sétával innen könnyen elérhető. Érdemes felmenni, az onnan nyíló körpanoráma szédületes!

A Kis-kőre átkapaszkodva a hegy tetején lévő kőfejtő katlanját jobb felé, a domboldalban kellett megkerülni, innen a jelzés a domb kopasz lejtőjén keresztül leszaladt egy erdős-ligetes részbe, aztán egy földúton érkezett le a Tokodra menő országútra. Ezen balra kellett fordulni és néhány perc alatt kiértünk egy útkereszteződéshez. A kereszteződésen áthaladva utunk földútként folytatódott a tokodi pincék között. Egy kúthoz érve a földút balra fordult, mi egyenesen mentünk tovább az itt kezdődő gyalogúton a présházak között. Rövid vízszintes szakasz után ösvényünk emelkedni kezdett, előttünk a Kőszikla oldala tornyosult.

Ahogy a gyalogút egyre meredekebben emelkedett, mi többször is megálltunk rajta egy-két percre kifújni magunkat. Mielőtt az út a füves, bokros domboldal után befutna a Kőszikla tetejét borító erdőbe, érdemes egy percre visszafordulni és körülpillantani. Innen az egész eddig bejárt útvonal jól látszik: A Gete, a Hegyes-kő és a Kis-kő. Alattunk a tokodi pincék, távolabb Tokod. Tiszta időben az esztergomi bazilika kupolája is idelátszik.

Az erdőbe belépve az út kicsit még emelkedett, de rövid kapaszkodás után felértünk a tetőre. Innen rövid ösvény vezetett ki jobb felé a Kőszikla sziklás homlokára. Érdemes kimenni és megcsodálni az innen nyíló panorámát, mert az még szebb, mint az előző!

A Kőszikla lapos tetején aztán földút kezdődött, ami lejtmenetben elvitt minket Mogyorósbányára. A falu központjába, az autóbusz fordulóhoz érkeztünk. Itt a jobbra fordulva továbbvisz a Gyertyános nyerge felé meredeken emelkedve, de mi mai utunk végére érkeztünk. A szemben nyíló aszfaltúton két-három perces sétával elérhető a pecsételőhelyként is funkcionáló Kakukk vendéglő. Meglepetésünkre a vendéglő szabadság miatt zárva volt, így a buszindulásig hátralévő kb. egy órát egy játszótér padjain töltöttük el.

Megmondom őszintén, ez az alig 16 km-es szakasz nagyon kimerített minket legfőképpen azzal, hogy szinte egyetlen méter sík terep sem volt az állandó fel-le hullámvasutazásban. Viszont abban megegyeztünk közösen, hogy eddig ez volt a legszebb kéktúrás szakaszunk!

(Megjegyzés: a fejezet fényképei már digitális fényképezőgéppel egy későbbi túránkon készültek!)