UGRÁS AZ ELŐZŐ ALBUMRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ ALBUMRA



28. túra:
Piliscsaba, vasútállomás - Hűvösvölgy, Gyermekvasút végállomás


Túraleírás

A piliscsabai vasútállomástól indulva útbaejtjük a temetőben Horváth József, az első kéktúra teljesítő sírját, majd kitérőt teszünk a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusára is. A települést elhagyva felkeressük a Csabai gomba szikláját, majd a kéktúra útvonalára visszatérve a Kőris-völgyön és a Bükkös-árkon keresztül felkapaszkodunk a Nagy-szénás és a Kutya-hegy közötti ligetes nyeregbe. Megmásszuk a Nagy-szénást (550 m), majd a csúcsáról leereszkedünk a volt Nagyszénási turistaház helyére. A Felső-Zsíros-hegy gerincén tovább ereszkedünk a volt Zsíroshegyi turistaház tisztására és innen is kitérőt teszük, most a hegy északkeleti oldalán lévő kilátópontra. Pecsételünk a Muflon Itatóban, majd a Kerek-hegy fennsíkján keresztül jutunk el a Remete-hegy meredeken leszakadó déli peremére. Leereszkedünk a Remete-szurdokba, majd végiggyaloglunk az alján Máriaremete lakott területének széléig. Innen már Budapesten folytatjuk az utunkat, felkeressük a máriaremetei zarándoktemplomot, majd Máriaremete utcáin keresztül elgyaloglunk a Nagy-rétig. Innen egy erdei sétányon már pár perc alatt elérjük a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomását. Utunk a kiírás szerint 20,9 kilométer hosszú, 541 méter emelkedéssel, a kitérők nélkül.

Szép őszi napon indulunk Piliscsabáról Hűvösvölgy felé. A képen a vasútállomás frissen felújított vágányai és peronja látható.
Az Országos Kéktúrát 1952-ben hirdették meg a vasutas természetjárók számára és Horváth József, a Budapesti Lokomotív Turista Szakosztály tagja volt az első, aki teljesítette a kiírást és végigjárta az akkori, a mostaninál rövidebb útvonalat Sümeg és a Tolvaj-hegy között. Sírja a piliscsabai temetőben található, nemrég egy emléktáblát is elhelyeztek rajta. A sírhoz turistajelzések vezetnek a temető kapujától. Mivel a kéktúra útvonala a temető mellett halad el, a kapuját is útbaejtve, nem jelent nagy kitérőt a sír felkeresése.
A síron lévő emléktábla közelről.
Az Országos Kéktúra keresztezi a forgalmas 10-es utat és kifele indul Piliscsabáról. Innen csupán két buszmegálló a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusa, amit érdemes felkeresni. Az egyetem egy régi laktanya helyén létesült, részben megtartva a már ott álló házakat. Az egyetem épületeinek kivitelezése 1994-ben kezdődött el és már szeptemberben meg is indulhatott az oktatás a campuson. Az épületek a magyarországi organikus építészet mintapéldái, állítólag oktatják őket a Stockholmi Műszaki Egyetemen is. A tervezést Makovecz Imre tanítványai végezték. Az épületeket nagy hittudósokról nevezték el. Tegyünk egy rövid sétát a campuson!
A Stephaneum épülete Szent Istvánról kapta nevét. Makovecz Imre sajátos alkotása a Campus központi területének különleges hangulatot kölcsönöz. Itt egy 430 fős, lépcsős, sugaras szerkezetű széksorokkal kialakított nagyelőadó van, mely a színpaddal és a három manuálos, 37 regiszteres hangversenyorgonájával színházi előadások, hangversenyek és konferenciák rendezésére is alkalmas. Az épület kiszolgáló helységei a színpad alatt helyezkednek el. Itt dolgozik még a Kommunikáció, a Szociológiai és a Pszichológiai Intézet, valamint itt kapott helyet az Informatikai Csoport, a HÖT Iroda, valamint a Rendezvényszervező Csoport is.
A képen az Emericanum épülete látható. A Szent Imre nevét viselő ház az egykori katonai tábor legrégebbi építménye, egy ideig fogdaként is működött. Az épület rekonstrukciója 1996 áprilisára készült el Zsigmond László tervei alapján. Teraszán tábla örökíti meg a volt magyar vegyiharc-zászlóalj működését (1925-től a II. világháború végéig). Itt a Dékáni Hivatal, a Kar vezetőinek irodái, továbbá a tetőtérben színvonalas, két egyszobás és öt kétszobás apartman kapott helyet, melyek a vidékről vagy külföldről az egyetemre látogató tanárok és konferenciavendégek kényelmét szolgálják.
Az Anselmianum (Szent Anselm) tervezője Siklósi József, akinek a munkája az egyetem egy másik épülete, az Augustineum is. Ez módot adott számára a sokszínűségben is az összhangra való törekvésnek. Az épület, mely valamikor kaszárnyaépületként működött, 1995-ben készült el. Ma könyvtárakat, oktatótermeket és tanári szobákat foglal magában. Az épületben található a Magyar Irodalomtudományi, a Nyelvészeti és a Történelemtudományi Intézet.
Rövid egyetemi látogatásunk után indulnunk kell tovább, nagy út áll még előttünk Hűvösvölgyig!
Az Országos Kéktúra útvonalára visszatérve és Piliscsabáról kifelé indulva érkezünk meg a kálváriához vezető, kék háromszög jelzésű leágazáshoz. Érdemes egy kis kitérőt tennünk, mert a stációk között cikk-cakkosan vezető gyalogútról szép kilátás nyílik Piliscsabára!
Kis kápolna áll fenn a dombgerincen, a keresztek mellett.
Egy kis ipari park mellett hagyjuk el Piliscsabát egy kopottas aszfaltúton. Ahogy visszapillantunk, a Nagy-Gete aszimmetrikus alakját is felfedezhetjük a távolban.
Egy darabig még a keskeny, kopott aszfaltúton ballagunk, majd onnan hirtelen jobbra, földútra térítenek bennünket a jelzések. Erről a pontról tehetünk rövid kitérőt a hegyoldalban álló sziklákhoz. Először a Csabai torony nevű sziklát keressük fel, ez egészen a domb tövében áll.
A másik jellegzetes szikla a Csabai-gomba. A szikla kalapja triász mészkő képződmény, ami keményebb az alapját alkotó, lassan málló kőzetnél, ezért az kipreparálódott a környezetéből.
A Csabai gomba egy régi fényképen. Amint látható, régebben magányosan állt a hegyoldalban, mára már körbetelepítették erdővel, ezért lentről, az útról nem is látható. Ha biztosan meg akarjuk találni, akkor a kálváriakápolna után induljunk tovább a dombgerincen a kék háromszög jelzéseket követve, így nem tudjuk elvéteni!
Az aszfaltutat magunk mögött hagyva a földúton lassan megkerüljük a Csaba-hegyet, aztán irtásfoltok mellett elhaladva pár perc múlva elérjük az erdőt. Megérkeztünk a Kőris-völgybe, de a völgytalp olyan széles, hogy a sűrű erdőtől nem látjuk egyelőre a domboldalakat. Jól járható erdei úton ballagunk egyre mélyebbre a völgyben.
Vadvédelmi kerítést keresztezünk egy nyitható kapunál. Előtte a földre rakott rács az erdei állatok távozását nehezíti meg az elzárt területről, ha valaki esetleg nyitva felejti a kaput.
A kerítés belső oldalán találjuk a ráccsal lezárt Erzsébet-kutat, mellette a tájékoztató tábla a környék nevezetességeit sorolja fel. A pár képpel korábban mutatott, a Csabai gombáról készült régi felvételt innen vettem, ugyanis lefényképeztem a táblát!
Az Erzsébet-kúttól továbbindulva a környék jellege ezután sem változik: jól járható erdei úton megyünk tovább az erdőben.
Aztán hirtelen összeszűkül a völgy és a völgytalp meredeken emelkedni kezd. Itt érkezünk meg a Kőris-völgy folytatásába, a Bükkös-árokba. Ha felnézünk a domboldalba, szép sziklaalakzatokat láthatunk.
Egy másik szikla a Bükkös-árok oldalában.
Egy helyen a turistaút keresztezi a Bükkös-árok alját, és jobbra indul tovább a domboldalban.
Kemény kaptató után az utunk hirtelen jobbra, nyugat felé tér, és egy szintező szakaszon folytatjuk az utunkat most már a Nagy-szénás északi oldalában. Sajnos, néhány száz lépés után a kapaszkodó folytatódik majd!
A Bükkös-árokból egy erős kaptató végén érkezünk fel a Nagy-szénás (550 m) és a Kutya-hegy (558 m) közötti tisztásra. Az Országos Kéktúra a magányos fenyőtől a kaszált keréknyomokon indul tovább a Nagy-szénás felé.
Ligetes mezőkön folytatjuk az utunkat, mellettünk emelkednek a kaszálókon a Nagy-szénás oldalcsúcsai. Előttünk balra feltűnik a központi csúcs is. A hegy a nevét valószínüleg ezekről a kaszálókról, illetve az innen begyűjtött szénáról kapta.
A Nagy-szénás csúcsát elérve érdemes körbetekinteni, hiszen a Budai-hegység egyik legszebb kilátást nyújtó pontjára érkeztünk. Kelet felé pillantva az oldalcsúcson túl a Hármashatár-hegyet (jobbra) és a Csúcs-hegyet (középen) láthatjuk, ahogy körülölelik a vitorlázórepülő-tér mezejét. A Csúcs-hegytől balra az óbudai lakótelep paneltömbjei is feltűnnek.
Északkelet felé tekintve a Solymári-völgy túloldalán a Kevélyeket pillanthatjuk meg. A későbbiekben majd felkapaszkodunk a Nagy-Kevély és a Kis-Kevély közötti nyeregbe.
Észak felé fordulva a Pilis vonulatának legmagasabb hegye, a Pilis-tető (756 m, jobbra) is látótérbe kerül. Középen a Dobogókő gerince húzódik hosszan. Az előtérben, lenn a völgyben Pilisszentiván bújik meg, mögötte a Terranova kőbányája is feltűnik.
Kicsit még tovább balra fordulva jól belátható az eddig megtett utunk: a távolban a Kétágú-hegy sziklás gerince húzódik, még azok a mezők is láthatóak, amelyeken vágiggyalogoltunk Kesztölcről Klastrompusztára menet.
Északnyugat felé fordulva meglátjuk Piliscsaba házait (a képen jobbra), a távolban pedig még mindig látható a Nagy-Gete aszimmetrikus alakja. Balra a kép előterében kanyarog a Kőris-völgy és a Bükkös-árok, amelyeken keresztül ide felkapaszkodtunk.
Dél felé tekintve alattunk terül el a völgyben Nagykovácsi, a háttérben középen jól látható a Nagy-Hárs-hegy (434 m) és a János-hegy (527 m).
Ugyanez a kilátás ilyen egy hűvös őszi hajnalon, amikor a köd rétegekben megül a völgyek alján.
A Nagy-szénás csúcsáról néhány perces menettel leereszkedünk a volt turistaház helyén álló emlékfalhoz. A két világháború között élte fénykorát a hátizsákos turizmus: az egyesületek turistaházak tucatjait építették szerte az országban, többnyire a saját tagságuk áldozatos munkájával. Ezeket a turistaházakat a szocializmus évtizedeiben államosították, aztán megfelelő karbantartás híján fokozatosan hagyták lepusztulni. A rendszerváltást csak a töredékük érte meg.
Utunk során három romot is érintünk. Az elsőt, a Munkás Testedző Egyesület által épített nagyszénási turistaházat elbontották, de legalább egy emlékfalat és vésett emlékkövet kapott.
Az emlékkő szövegét még egy kis türelemmel ki lehet betűzni, de talán néhány éven belül már annyira elkopik, hogy olvashatatlanná válik.
A turistaház emlékfalától egy széles, murvaszórással megerősített, sétányszerű gyalogúton folytatjuk az utunkat és egy fenyvesben átvágunk a Nagy-szénási szigorúen védett területen. A ligetes hegyoldalban olyan csakis itt élő növények találhatóak, mint például a pilisi len.
A gerinc egy sziklás pontjáról nagyszerű kilátás nyílik az alattunk elterülő Nagykovácsira.
Később az utunkat a Felső-Zsíros-hegyi üdülőövezet felső határán folytatjuk. Itt botlunk bele ebbe a furcsa, néhány oszlopos csillepályába. A pilisi szénbányászat 120 éves múltját több emlékhely is őrzi. Ezek közül egyik a Nagykovácsiban lévő, amely Tóth Sándor okl. bányamérnök fáradozásának köszönhetően jött létre, a kötélpálya megmaradt vasoszlopainak felújításával, és egy emléktábla elhelyezésével. A Jóreménység-altáró tömedékeléséhez szükséges homokot a pilisszentiváni homokbányában termelték ki, az iszapolási helyekre 4 kötélpálya vezetett. Forrás
Érdemes letérni néhány lépés erejéig a kéktúra útvonaláról, és elsétálni a csillasor megmaradt oszlopaihoz.
Pihenő kirándulók a csillesor egyik oszlopánál.
Ha a csillesortól továbbindulunk, már pár perc alatt megérkezünk a zsíros-hegyi tisztásra. Ennek a kis rétnek az északi sarkáról indulva és a kék háromszög jelzéseket követve néhány száz lépés után egy csodálatos kilátópontra juthatunk: a Zsíros-hegy északi oldalában álló magányos sziklatömb tetejére! Ha van egy kis időnk, ne hagyjuk ki ezt a helyet!
A kilátópont sziklája nyáron, a kék háromszög jelzés ösvényéről nézve.
Erről a pontról gyakorlatilag ugyanazt látjuk, mint a Nagy-szénás tetejéről, de most egészen a Solymári-völgy peremén állunk! Innen is jól látható a völgy túloldalán, Pilisvörösvár házai túl a Kis- és Nagy-Kevély vonulata. A hűvösvölgyi kitérőnk után a két csúcs közötti nyergen keresztül térünk majd vissza a Pilisbe.
Pontosan alattunk terül el Pilisszentiván, és a keskeny erdősávon túl Pilisvörösvár. Annyira közel vannak a házak, hogy akár szabadszemmel is beláthatunk a házak kertjeibe, udvaraiba!
Észak felé tekintve innen is jól látható a Pilis-tető és a Dobogókő gerince.
Északnyugat felé fordulva a távolban innen is látható a Nagy-Gete furcsa, aszimmetrikus alakja.
Ha egy kicsit még tovább fordulunk nyugat felé, feltűnik a Nagy-szénás csúcsa is.
Ha a kilátópontról visszatérünk a tisztásra, akkor annak a keleti szélén egy furcsa bozótost pillanthatunk mag. Mintha valamilyen falmaradványok meredeznének a sűrű lombok között! És valóban: a Magyar Turista Egyesület zsíroshegyi turistaházának még álló düledékeit rejtik a fák, bokrok. Tíz évvel ezelőtt még jobban lehetett látni a romokat, de mostanra már teljesen benőtte azokat a növényzet.
Ha áttörtetünk a dzsindzsán, megpillanthatjuk az épület falait is, mivel először csak a kerítés alapozását vettük észre. Ezt a képet egy őszi túrán készítettem, nyáron szinte áthatolhatalan a növényzet, és a sűrű lombok között fényképezni is nehézkes.
A zsíroshegyi tisztást délkelet felé hagyja maga mögött az Országos Kéktúra és a fák közé visszaérve egyből megpillantjuk magunk előtt a Muflon Itató épületét. A kis erdei kocsma előtt találjuk a kéktúra pecsét dobozkáját a kép bal szélén álló törgyfára szerelve.
Pihenő kirándulók a Muflon Itató kerthelységében. Ha nyitva találjuk az erdei kocsmát, érdemes betérni erre a barátságos helyre és meginni egy hideg italt!
A Muflon Itatótól a legszélső zsíroshegyi hétvégi házak közelében indulunk tovább, de az erdőben. Nagyon kellemes része ez a túránknak: a széles, sétányszerű turistaút csak kényelmesen hullámvasutazik alattunk minden jelentősebb emelkedő és lejtő nélkül.
A Kerek-hegy széles platóján végleg magunk mögött hagyjuk a civilizációt, elmaradnak a hétvégi házak közül kiszűrődő zajok is. Az erdő háborítatlan csendje vesz körül bennünket újra.
Ezek az öreg, göcsörtös tölgyek ott állnak a széles gyalogút mellett, ahol felkapaszkodunk a Kovácsi-erdőföldek fennsíkjára.
A Muflon Itatótól indulva nagyjából egyórás kényelmes sétával érjük el a Remete-hegy meredeken leszakadó déli peremét, ahonnan lelátunk a lábunk alatt húzódó Remete-szurdokba is. A szurdok túlsó oldalán a Hosszú-erdő-hegy emelkedik, a távolban már Máriaremete házait láthatjuk. Budapest peremére érkeztünk, innen egy jó darabon majd a város határain belül folytatjuk az utunkat, de keveset haladunk majd lakott területen!
Egy késő őszi túrán készítettem ezt a felvételt, ezen jól lehet látni a Remete-szurdok alját is. Oda kell majd leereszkednünk innen, ahol állunk, vagyis a Remete-hegy sziklás pereméről! De előtte nézzünk egy kicsit körül, mert innen is szép kilátás nyílik!
Előre tekintve a Hosszú-erdő-hegytől jobbra, a mezőkön túl a régi adyligeti határőr laktanya épületein túl a Nagy-Hárs-hegyet és a János-hegyet láthatjuk, a János-hegytől jobbra a Normafa hosszú gerince húzódik.
Nyugat felé fordulva a Vörös-pocsolyás-hát erdős oldala húzódik, az oldalában egy modern, bekerített lakóparkkal, lenn a völgyben pedig Remeteszőlős házait pillanthatjuk meg.
Egy kicsit zázoomolva a lakóparkra már jól láthatóak a részletek is. Az utóbbi évtizedekben sok jobbmódú család választotta a zajos város helyett a tisztább levegőjű hegyvidéket, gomba módra szaporodnak az ilyen lakóparkok Budapest erdős peremén!
Ereszkedő kirándulócsoport a Remete-hegy sziklás oldalában. Bizony itt alaposan a lábunk elé kell nézni, hová tesszük a bakancsainkat, mert könnyű megcsúszni a léptek nyomán simára koptatott köveken! Itt felfelé haladni sem könnyű: alaposan megizzad az ember, mire a szurdok fenekéről felkapaszkodik a Remete-hegyre!
A Remete-szudok aljában keresztezzük az ezen a képen teljesen kiszáradt Ördög-árkot. Az Ördög-árok a Budai-hegység északi részének fő vízgyűjtője, sajnos, a száraz 2013-as évben szinte soha nem lehetett vizet találni benne ezen a felső szakaszán!
Az Ördög-árkon átvágva a túlsó partján felkapaszkodunk pár lépéssel a szurdokban végighaladó sétányra. Továbbindulva néhány méter után megpillanthatjuk Pápa Miklós turistaírónak, a Remete-szudok nagy természetvédőjének emléktábláját, amit a Vörös Meteor Temészetbarát Egyesület helyezett el a sziklafalon 1978-ban.
A hűvös, árnyas Remete-szurdokban indulunk tovább a város felé.
A sétányszerű turistaútról szinte mindenhol leereszkedhetünk a szurdok aljára, a kiszáradt Ördög-árok fenekére pár fénykép erejéig, de itt gyalogolni meglehetősen körülményes lenne a mederben heverő fatörzsek miatt.
A Remete-szurdokban nyáron.
Még a szurdokban elérjük az erdő végét, itt egy hatalmas sziklatömböt hengerítettek a sétány közepére, hogy megakadályozzák azt, hogy autóval is be lehessen jönni ide. Ez a sziklatömb jelzi a természetvédelmi terület határát is, innen ugyanis már lebetonozták a szurdok alját, és mi ezen az utcán folytatjuk az utunkat.
Lakóházak között érjük el a Remete szurdok keleti végét, ahol az beletorkollik az Ördögárok utcába. Innen visszapillantva jól látható, hogyan hódítja meg a város a körülötte fekvő erdőket és magát a Remete-szurdokot is! Reméljük, a kőtömb (és a szurdokot védő rendeletek) egy ideig még megakadályozzák ennek a csodálatos természeti értéknek a tönkretételét!
Máriaremete csendes kertvárosi utcáin indulunk tovább, és nagyjából tízperces sétával érkezünk meg a máriaremetei zarándoktemplomhoz. Átvágva a környező parkon hamarosan megpillantjuk magunk előtt a templomot. Röviden a hely történetéről: A XVIII. században a mai Svájc területéről egy Thalwieser Katalin nevű asszony telepedett le Pesthidegkúton. Még hazájában nagy tisztelője volt a híres einsiedelni Máriának, amelynek képét magával hozta. Úgy érezte, hogy boldog házasságát egy Linzenpold György nevű, jómódú emberrel a Boldogságos Szűznek köszönheti, ezért a képet a faluhoz közel egy tölgyfára függesztette. Az erdőt járó emberek és a pásztorok sokat ájtatoskodtak előtte.
A templom melletti szabadtéri istentiszteletek helyszíne. A XVIII. és XIX. század fordulója tájékán egy budai polgárasszony a kép előtt ájtatoskodva visszanyerte szeme világát. Ennek hírére a XIX. század első felében indult meg a búcsújárás. A falu földesura, Terstyánszky Ignác előbb egy fa, majd később egy kőkápolnát építtetett azon a helyen. Ettől kezdve beszélhetünk népesebb zarándoklatokról, a Remete Mária kegyszobrához. A mai nagyméretű templomot, neogótikus stílusban Schömer Ferenc építette (1899).
A templom állandóan nyitva van, bármikor meglátogathatjuk. Nagyon szépek a templom festett ólomüveg ablakai.
A kibontakozó Mária-tisztelet jele a XVIII.-XIX. század fordulóján a kegykép számára készített copf stílusú, aranyozott fakeret. A kép és a hely a „remete” nevet a svájci Einsiedelnről, a kultusz eredeti helyéről nyerte. A megmaradt néhány XIX. századi fogadalmi tárgy közül különösen figyelemre méltó az 1838-as pest-budai árvíz alkalmából felajánlott fogadalmi kép, amelyen az óbudai Selyemgombolyító látható. Forrás
A zarándoktemplom falát kívülről szinte teljesen körbeborítják azok a kis segítségkérő és hálaadó márványtáblácskák, amiket a zarándokok helyeztek el itt. Érdemes végigsétálni a táblák hosszú sora mellett.
Néhány táblácska képe közelről fényképezve.
Egy utolsó pillantás a templomra, aztán a kis parkot magunk mögött hagyva indulunk tovább Hűvösvölgy felé.
A hosszú, de nagyon kisforgalmú Zsíroshegyi úton indulunk tovább a kertes házak között. Visszapillantva jól látható az út végén a zarándoktemplom tornya.
A Nagy-rétet elhagyva egy széles sétányon vágunk át a Fazekas-hegy errefelé már eléggé ellaposodó gerincén. Régebben ez volt a Munkásmozgalmi Sétány, de a szobrokat, emlékműveket már évekkel ezelőtt felszámolták, most már csak egy egyszerű sétaút, ami a hűvösvölgyi Gyermekvasút végállomására vezet.
A sétaúton ballagva áthaladunk egy kis aluljárón a Gyermekvasút vágányai alatt és megpillantjuk magunk előtt a végállomás épületét.
Az 1. vágány peronján kérhetünk pecsételést a kéktúra igazoló füzetünkben a pénztárban, vagy ha az zárva van, akkor az állomásfőnöki irodában. Beütve a bélyegzőt a füzetünkbe örömmel állapíthatjuk meg, hogy pontosan a feléhez érkeztünk benne! Ha kicsit utánaszámolunk, a megtett kilométerek is azt jelzik, hogy nagyjából az Országos Kéktúra felénél járunk: 553 kilométer van mögöttünk és 575 pedig előttünk.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ ALBUMRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ ALBUMRA


  View My Stats