UGRÁS AZ ELŐZŐ ALBUMRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ ALBUMRA



9. túra:
Sümeg - Zalaszántó


Túraleírás

Sümegől indulva érintjük a Sümegi bazaltbánya vasútállomást, majd egy erdei aszfaltúton elballagunk a Sarvaly erdészházakig. Pecsételés után továbbindulunk, majd megmásszuk a Tátika-hegy fennsíkját, rövid kitérőket teszünk a kilátópontokhoz és Tátika várához a kéktúra útvonaláról. A Tátikáról leereszkedve elhaladunk a Hideg-kúti-major házai mellett, majd megmásszuk a Kovácsi-hegyet is, és megnézzük a Sztúpát. A Szúpától lesétálunk Zalaszántóra. A kiírás szerint a túránk hossza 21,8 kilométer, 472 méter emelkedéssel.

Sümeget a hosszú, egyenes József Attila utcán hagyjuk magunk mögött, aztán amikor az út jobb oldalán elfogynak a házak, onnan nyílik ez a szép panoráma a Kisalföld síkságára. Itt vethetünk egy búcsúpillantást a rónaságra, mert innen már egy sokkal változatosabb terepen fogunk haladni, ami talán élményekben is gazdagabb lesz, mint a Kőszegtől egészen Sümegig vezető síkvidéki utunk volt!
Kicsit később utunk beletorkollik a 84-es főút Sümeget elkerülő szakaszába, onnan készítettem ezt a felvételt Sümeg váráról. Az Újtelep házai felett jól látszik a ferences templom tornya is. A fénykép elég erős zoomal készült, mert itt már nagyjából két kilométerre lehetünk a Várhegytől.
A 84-es úttal párhuzamosan haladó keréknyomokon felkapaszkodunk a Mogyorósi-dombra, elhaladunk egy tábor és a védett geológiai feltárás kerítése mellett, aztán ezen a kavicsos földúton ereszkedünk vissza a dombról a síkságra. Utunk a vasút felé tart, ennek a sümegi állomásáról indultunk előző sétánkra a városban.
Habár egyre messzebb kerülünk utunk során a vártól, még mindig nagyon szép a rálátás a magas hegytetőn trónoló erődre!
A vasutat a Sümegi bazaltbánya vasútállomásnál keresztezzük, aztán hamarosan rátérünk a Sarvaly erdészházhoz vezető keskeny, kopottas aszfaltútra. Ha visszatekintünk, akkor pontosan az út végén látjuk a már nagyon távoli Sümeg várát. Ez a kép a fényképezőgépem legnagyobb, hétszeres zoomjával készült a várról!
Aztán továbbindulva néhány lépés után elnyel bennünket az erdő, innen vethetünk egy tényleg utolsó pillantást a sümegi várra. Nehéz szabadulni a távoli erőd látványától, de tovább kell indulnunk, mert még hosszú út vár ránk Zalaszántóig!
Nagyjából negyedórás erdei út végén érkezünk meg a Sarvaly erdészházhoz. Itt meg kell állnunk egy percre, mert pecsételnünk kell a kéktúra igazolófüzetünkbe a kertkapu mellett a kerítésre szerelt dobozban található bélyegzővel! Ez a kép egy kora tavaszi túrán készült, ekkor látszik legjobban a fák és bokrok között megbújó erdészház az útról. A kerítés mögött üldögélő vizsla a legnagyobb nyugalommal várta ki a pecsételési procedúra végét, látszik, hogy hozzászokott már a kerítés mellett sűrűn megálló és motoszkáló turistákhoz!
Csak az erdészháztól továbbindulva vesszük észre, hogy egy komoly erdei telepre érkeztünk, a tisztáson elszórtan állnak a különfelé rendeltetésű házak. Az öreg vadgesztenyesor fái alatt elhaladva folytatjuk az utunkat a keskeny, kopott aszfaltúton.
Az aszfaltúton továbbindulva talán 150 lépés után érjük el a Sarvaly-forráshoz induló gyalogutat. A domboldalban felfelé kaptatva először a forrás kör alakú vízgyűjtő medencéjét pillantjuk meg, ha továbbmegyünk, akkor pár lépés után érkezünk meg a tisztásra, a pihenőpadokhoz.
A Sarvaly-forrástól megint csak a keskeny aszfaltúton indulunk tovább, ami aztán kanyarogva kapaszkodik fel a dombhátakra. Az emelkedők cseppet sem meredekek, kellemes séta a túránknak ez a része.
Később az aszfaltút véget ér és egy jól kijárt földúton érjük el ennek a romos erdészháznak a tisztását. A kéktúra jelzett ösvénye pár lépésnyire innen tér le a földútról erdei keréknyomokra.
Nemsokára megkezdjük a Tátika-hegyre vezető hosszú kaptatót. Az emelkedő elejét egy hegyre futó nyiladék ösvényén tesszük meg, méghozzá meglehetősen meredeken. A kapaszkodó csak a nyiladék végén enyhül meg, amikor balra, szintező keréknyomokra fordulunk.
A szintező keréknyomokról aztán hamarosan ismét a hegy felé fordulunk, és a kapaszkodó folytatódik. Az Országos Kéktúra ezen szakasza az egyik legelhanyagoltabb a teljes távot tekintve, nyáridőben egy szinte áthatolhatatlan dzsungelen kell átverekednünk magunkat, miközben a kidőlt fákkal is meg kell kűzdenünk, amik keresztben hevernek az ösvényen. Ez, és az ezt követő képek a harmadik kéktúra bejárásomon készültek, amikor kora tavasszal vágtam bele a Tátika-hegyre vezető útba. 2012 márciusában egészen járható volt az ösvény!
A kis horhosban a Tátika-hegy oldalában fekvő déli fennsíkra kapaszkodunk fel, itt pillantjuk meg a Fekete-tó medrének mélyedését. A már említett kora tavaszi túrámon a tavat teljesen kiszáradva találtam, ebben az utóbbi évek csapadékszegény időjárása is szerepet játszhatott - akkor készült ez a felvétel is -, korábban, 2006 nyarán azonban egy lápos, zsombékos tavacska állta itt az utunkat, amikor a fiammal erre jártunk.
Ha a Fekete-tónál letérünk a kéktúra jelzett ösvényéről, és nagyjából délnyugati irányban elkezdünk törtetni a sűrű erdőben, körülbelül háromszáz lépés után érhetjük el a Tátika-hegy fennsíkjának meredeken leszakadó déli peremét. Ezen a tisztáson állt régebben a Kis Szent Kereszt nevű fakereszt, 2012 tavaszán én már csak az alapját és egy fára feldrótozott tábláját találtam meg. Viszont szép innen a kilátás délnyugat felé, Zalaszántó irányába. Érdemes itt megállni egy percre, a megcsodálni az innen nyíló panorámát!
A Kis Szent Kereszt tisztásáról délnyugat felé tekintve alattunk terül el a völgyben Zalaszántó, mögötte a dombgerincen a Sztúpa fák közül kiemelkedő csúcsa is feltűnik. Mi is arra vesszük majd az irányt, de csak egy jó nagy kerülő végén érkezünk majd meg a Sztúpához, utána pedig Zalaszántóra! Az alattunk húzódó mezőn álló köralakú facsoportok a vaskori temetőhalmokat takarják. Ha van időnk, érdemes oda is tenni egy kitérőt!
A Tátika-hegy fennsíkjának nyugati peremén álló Nagy Szent Keresztet sokkal nehezebb megtalálni, mert a fennsík sűrűjében kanyargó gyalogúton nincs egy jól meghatározható pont, ahonnan elindulva eljuthatunk hozzá. Én is vagy negyedóráig kerestem mire megtaláltam a viszonylag jól járható tavaszi erdőben. Akkor megmértem a GPS-emmel a pontos földrajzi koordinátáit: N 46°54’24,6” és E 17°15’13,9”. Ezzel az információval a GPS-sel rendelkezők már viszonylag könnyen megtalálhatják. Ide is érdemes kilátogatni, ha van egy kis időnk, mert innen is szép a kilátás!
A Nagy Szent Kereszttől elsősorban északnyugat felé nyílik kilátás, de jól látható a tőlünk észak-északkelet felé fekvő, már igencsak távolinak tűnő Sümeg is. Még a várat is láthatjuk erről a helyről!
Északnyugat felé tekintve a nagyfeszültségű távvezetéken túl egy mező húzódik, az azon átvágó földúton fogunk a későbbiekben végigtalpalni, ahogy a Sztúpa felé továbbindulunk. A mezőn túl a bazsi szőlőhegy terül el a telkeivel, apró présházaival. Jobbra a távolban a Kisalföld síksága nyújtózik a távoli horizont felé.
A Tátika-hegy legszebb látnivalója azonban vitathatlanul Tátika várának romjai! Bár az Országos Kéktúra ösvénye ide sem kapaszkodik fel, de a kék rom jelzésű, egészen jól kiépített gyalogúton nagyjából tíz perc alatt felkapaszkodhatunk a fennsíkból meredeken kiemelkedő csúcsra épített hajdani erősséghez. Innen talán nem olyan szép a kilátás, mint korábban a keresztektől volt, de már csak a romok miatt is érdemes ide feljönni! A falak feltárásán, konzerválásán folyamatosan dolgoznak, szinte minden bejárásom alkalmával láttam valami újat itt!
Sorsa hasonló a többi magyar végváréhoz: Zlandus veszprémi püspök építtette a tatárjárás után, 1246 és 1257 között. A török 1589-ben Tátika várát kirabolta, és úgy látszik, le is rombolta. Az akkori tulajdonos, a rossz anyagi helyzetben levõ Pethõ család a várat újjáépíteni nem tudta, így egy 1592. évi oklevél már „castrum dirutum”-nak, romlott várnak nevezi. Sorsa véglegesen 1713-ban pecsételõdött meg, amikor Mercy császári tábornok hadgyakorlat ürügyén a csapataival megostromolta, majd felgyújtatta.
És igen, ha figyelmesen nézünk körül a romoktól, akkor a távolban megpillanthatjuk a Csobáncot is! Messze vagyunk még tőle, legalább négy túranap, mire odaérünk, de ne feledjük, az Országos Kéktúra hatalmas vargabetűket tesz a Balaton-felvidéken, hogy minden lényeges dolgot megmutathasson nekünk! Légvonalban mindössze 21 kilométerre van most tőlünk ez a szép tanúhegy, de a kéktúra útját járva megyünk vagy hetvenet, mire odaérünk!
A várlátogatás után a kék jelzés földútján már gyorsan leszaladunk a Tátika-hegyről és a Hideg-kúti-majornál érjük el a Bazsi és Zalaszántó közötti országutat. Az aszfaltúton már hamar elérnénk Zalaszántót, de mi még teszük egy vargabetűt, hogy meglátogathassuk a Sztúpát, ezért az aszfaltúton nem dél felé indulunk el a falu felé, hanem pont az ellenkező irányba! Ekkor haladunk el a major épületei előtt.
Éppen csak magunk mögött hagyjuk a Hideg-kúti-majort, amikor elérjük az országútból kiágazó földút kezdetét. Nekiindulunk a keréknyomokon a mezőnek, hogy aztán átvágva rajta a távoli erdősarkon lépjünk be a fák közé. Ezt a rétet és a rajta átvágó utat láttuk már a Nagy Szent Kereszttől is!
Visszapillantás a mezőről a Tátika-hegyre. A romokat nem lehet látni innen, azok megbújnak a fák között, de a kép jobb szélén megpillanthatjuk azokat a sziklákat, ahol a Nagy Szent Kereszt áll. Onnan tekintettünk le ide nem sokkal ezelőtt!
Egy körülbelül húszperces erdei menet végén utunk kifordul a mezők szélére. Ezeken a gazos keréknyomokon indulunk tovább a Sztúpa felé.
Később rátérünk a Sztúpához vezető széles, jól kijárt földútra, ezen másszuk meg a dombgerincet, ahol a buddhista templom áll. Ne lepődjünk meg a nagy autóforgalmon, hiszen a Sztúpát felkeresők általában autóval érkeznek ide.
A Sztúpához vezető földútról a kék jelzések letérnek talán száz-százötven lépéssel a buddhista templom tisztása előtt, de nem szabad kihagyni ezt a látnivalót! A zalaszántói Sztúpa ugyanis Európa legnagyobb és Kelet-Európa első buddhista szentélye (sztúpája). A szentély a Zalaszántó mellett található Kovácsi-hegyen áll, 1992-ben építették. Benne Buddha földi maradványának darabkáit örzik: egy díszes tartóban lévő apró csontszilánkokat. Az első kéktúra bejárásom időpontjában, 2006. nyarán, éppen tatarozták a Sztúpát, azért ilyen felemás színű a képen.
Ez a kép már a második bejárásomkor készült, 2009-ben. A hófehér építmény 30 m magas és 24 m széles. A vallást itt nem gyakorolják és a szentély belsejébe sem lehet bejutni, zárt építmény, két szerzetes vigyázza. A sztúpa délkelet felé néz, a Kovácsi-hegynek ezt a részét Emberi Jogok Parkjának nevezik. A sztúpát 1993. június 17-én személyesen a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco avatta fel.
A Sztúpától folyamatos ereszkedéssel érjük el a Zalaszántó feletti szőlőskertek övezetét. Itt már a földút keskeny aszfaltúttá alakult át, ezen kanyargunk egyre lejjebb. Előttünk feltűnik a szőlőskertek védelmezőjének, Szent Donátnak szentelt kápolna, mögötte pedig jól látszik a Meleg-hegy, amelyen Rezi vára is áll (a képen éppen nem látható).
Ha viszont a Szent Donát kápolnánál letérünk a keskeny aszfaltútról és kisétálunk a kápolna bejárata előtti kis tisztásra, nagyon szép kilátás tárul a szemünk elé! Innen már tényleg jól láthatóak az erdős hegyvonulat tetején trónoló szerény romok. Rezi várát nem érinti az Országos Kéktúra, de ha van rá lehetőségünk, ne hagyjuk ki, mert a romoktól egészen fantasztikus panoráma nyílik Zalaszántó völgyére! Reziből indulva körülbelül egy óra alatt elérhetőek a vár romjai.
Egy darabon egy löszös árokba süllyedve kanyarog alattunk az aszfaltút, akácok borulnak az út fölé árnyékot adva a nyári hőségben.
Hosszú ereszkedés végén érjük el a Zalaszántó feletti mezőket. Innen már jól látható a közvetlenül alattunk elterülő falu, a távolban pedig feltűnik Várvölgy is.
Zalaszántó főutcáját a római katolikus plébániatemplom mellett érjük el. A templom a XIII. század közepén épült román stílusban, de erre csupán az a két, a múlt század közepén feltárt ablakszem emlékeztet, ami ezen a képen is látható. Az eltelt hosszú évszázadok alatt a templomot többször is átalakították, bővítették, a csúcsíves gótikus ablakok a XV. századból valók. A törökök Zalaszántót 1555-ben felégették, ekkor a templom tetőzete is megsemmisült, aztán sok évig csak pusztultak a szinte teljesen elnéptelenedett faluban az időjárásnak kitett falak.
A templom újjáépítésére csak 1730-as években került sor, de pénzhiány miatt csupán a középkori falakat egészítették ki. A román stílusú ablakokat befalazták, és nagyobb ablakokra cserélték, - ezzel elpusztítva a kora középkori értékeket -, a szentély barokk boltozatot kapott, a templom pedig kétképes, négyszobros új oltárt. Ez ma is megvan, akárcsak a kőből készült, kagylós faragású keresztelő kút, vagy a gótikus gyémántmetszésű és csavart lábazatok.
A harmadik kéktúra bejárásomon szerencsém volt: a templomot nyitva találtam, így belülről is lefényképezhettem. Jól láthatóak a képen a múlt században feltárt XIII. századi falak és a gótikus szentély.
Zalaszántó főutcáján áll ez a kicsi kápolna, néhány perces letéréssel elérhető a kéktúra jelzett útjától. Az 1441. évben szentelték fel, a jelenlegi plébániatemplom mellékkápolnájaként, a Boldogságos Szűz Szeplőtelen Fogantatása titulussal. A török pusztítás során feltehetően az 1555. évben a plébániatemplom egy időre használhatatlanná vált, ez a kápolna szolgálhatott az itt maradt néhány család számára községi templomul. Körülötte temető alakult ki. A XIX. század első felében a kápolnát átépítették, és Szent Vendel tiszteletére szentelték.
A rácsos ajtón keresztül be lehet pillantani a kápolna belsejébe. Ebből a nézőpontból látható igazán, milyen apró az épület, és persze az is kiderül, hogy bizony ráférne már már egy alapos felújítás!
Zalaszántó egy másik nevezetessége a Kotsy vizimalom. A korai leírások szerint már a török idők alatt is egy fekvőköves vízidaráló malom működött a jelenlegi helyén. A vízimalom a XX. század folyamán Kotsy Nándor tulajdonába került, innen származik mai elnevezése. 1946-ban teljesen új malomépületet épített a tulajdonos, hogy egy modern lisztőrlő malmot hozzon itt létre. A malomkereket a közelben eredő Kovácsi-patak vize hajtotta. 1947-ben az iparosokat szövetkezetbe tömörítették, az üzemeiket pedig államosították, így a lisztőrlés végül is nem jött létre. A malom jelenleg múzeum.
Zalaszántón egy kis tájház is található. A ház az 1700-as években épült, s eredeti bútorzattal rendelkezik. A tájház mellett állatpark is működik, ahol a térségre jellemző gazdálkodási forma háziállatait mutatják be. A szemben lévő házban, egy idős bácsinál lehet a kalauzolást, s a kulcsot kérni. Sajnos, csak kívülről volt időm megnézni a tájházat, ami egyébként a Vadász utca 20. szám alatt található.
A zalaszántói Keszthelyi utcán áll ez a Szentháromság oszlop. A talapzatán lévő felirat szerint Özv. Czibor Györgyné állíttatta 1922-ben. Innen továbbindulva búcsút lassan veszünk ettől a szép Balaton-felvidéki községtől és folytatjuk hosszú vándorutunkat.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ ALBUMRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ ALBUMRA


  View My Stats