Országos Kéktúra


ALMENÜ: Általános információk


MEKKORA SZAKASZOKRA OSSZUK FEL A KÉKTÚRA TELJESÍTÉSÜNKET?

TARTALOMJEGYZÉK
(Nyomasek Boborján kezdő kéktúrázó ajánló megjegyzéseivel)

Nagyon fontos tényező: a terep!

Hú, ha sok a hegy, meg a völgy a kéktúrán, akkor biztos lassabban tudunk csak haladni, meg nem is tudunk annyit menni egy nap, mint a síkon! De azt hogy tudjuk kikalkulálni, hogy mennyivel kevesebbet tudunk menni?

Egy könnyen tervezhető dolog: a túrázó

Hát, ha a kondinkról van szó, az a bányászbéka alatt van méterekkel! De már elhatároztuk, hogy az asszonnyal minden nap legyaloglunk két villamosmegállónyit, ha megyünk dolgozni, a kölkök meg majd nem kapnak bérletet, így ők is gyalogolnak majd a suliig!

A legnehezebben számításba vehető dolog: a körülmények!

Körülmények? Hát azok is fontosak, mer' például hóban, sárban lassabban tudunk csak menni, meg ha esik az eső, akkor még a kedvünk is elmegy majd az egésztől!

Mennyi idő szükséges egy adott túratáv teljesítéséhez?

Na, ez a lényeg, a többi csak rizsa! A legjobb lenne egy rövid képlet, amibe beírom a terepet, meg a kondinkat, meg a körülményeket, oszt' kijönne belőle a naponta megtehető táv! Tudsz ilyet mutatni, szerkesztőkém?

Az Országos Kéktúra szakaszokra bontása (magyarázat)

Azt hiszem, most a végére hagytad a lényeget, szerkesztőkém! Szóval ez a magyarázat az ez után következő táblázathoz. Akkor lássuk a medvét!

Az Országos Kéktúra szakaszokra bontása (táblázat)

Tényleg ez a lényeg! Szakaszfelosztás kezdőknek, rutinosabbaknak és gyakorlott túrázóknak! Hahó emberek! Itt lehet tippeket kapni a napi távok tervezéséhez!


Mekkorára tervezzük a túránkat? Erre nagyon nehéz pontos választ adni, hiszen három fő dologtól függ: a tereptől, a túrázótól és a körülményektől. Most megpróbálok sorba menni ezen a három tényezőn.

Nagyon fontos tényező: a terep!

Az azt hiszem nyilvánvaló, hogy vízszintes terepen többet lehet megtenni azonos mennyiségű energia befektetésével, mint változatos, hegyes-dombos tájakon. De hogyan tudjuk ezt figyelembe venni? Itt nem tudok másra hivatkozni, csakis saját tapasztalatomra. Én a túrák tervezése során ökölszabályként 100 méter szintemelkedést 1 kilométer plusz távolságként veszek figyelembe.

Tehát, ha vesszük például a Kisinóci turistaháztól Nógrád vasútállomásig a Magas-Börzsönyön átvezető kéktúra szakasz adatait, akkor a következőt találjuk az igazoló füzetben: távolság: 20,4 kilométer, szintemelkedés: 861 méter. Számításaim szerint ez tehát megfelel körülbelül egy 20,4 + 8,6 = 29,0 kilométeres síkvidéki túrának. Még sehol nem láttam ezt a nehézség számítási módszert, el is neveztem a végeredményt „kilométer egyenérték”-nek! Tapasztalatból mondom, a végeredmény nagyjából helytálló! Itt persze a „normál” túraterepet vettem figyelembe, mindenfajta nagyon meredek emelkedések és lejtők nélkül, de ilyenek amúgy sem szoktak előfordulni az Országos Kéktúra útvonalán!

A legextrémebb kéktúra szakasz ebből a szempontból Sirok vasúti megállótól felkapaszkodni a Kékestetőre. A távolság csak 19,1 kilométer, de a szintemelkedés 1422 méter, ebből kiszámolva pedig 33,3 a kilométer egyenérték! Kékestetőről lefelé ereszkedve Sirokra a fűrészfogszerű Mátra-gerincen még mindig van ezen a szakaszon 554 méternyi emelkedés, de ebben az irányban bejárva a szakaszt a kilométer egyenérték csupán 24,6. Tehát csak az induljon el lentről felfelé a Kékestetőig vezető útnak, aki érez magában elegendő felkészültséget és kondíciót!

Most vegyük a másik végletet, egy nagyjából hasonló hosszú túraszakaszt: a Szeleste és Sárvár közötti részt. A kéktúra igazoló füzetünk szerint a táv: 20,1 kilométer, az emelkedés pedig 67 méter. Itt nincs nagy szintemelkedés, hiszen a Kisalföldön járunk, számítsuk ki itt is a kilométer egyenértéket: az körülbelül 20,8 kilométer lesz, tehát gyakorlatilag azonos a tényleges távolsággal. Ez bizony csak egy könnyű túra, össze sem hasonlítható az „izmos” Kékestető és Sirok, vasúti megálló közötti szakasszal! Pedig a távolság szinte ugyanaz!




Egy könnyen tervezhető dolog: a túrázó

Nagyon sok függ a túrázó kondíciójától, és túrázási tapasztalatától. Az első nyilvánvaló: minél jobb a túrázó erőnléte, annál többet tud megtenni egy túranap alatt. Sokszor vezettem régebben túrákat, vagyis inkább kirándulásokat a munkatársaim és családjaik számára, ilyenkor tapasztalati úton 15-20-as nagyságban szabtam meg a kilométer egyenértéket. Tapasztalatom szerint ugyanis, ha ennél többre akartam rábírni őket, akkor nagyon elfáradtak a túra végére. Tehát a kezdő, korábban csak sétálgató, de vállalkozó szellemű, és a túrázásba belevágó jelöltek ne tervezzenek ennél hosszabb távokat! Természetesen mindez könnyű – maximum 5-6 kilogrammos – hátizsák cipelésére vonatkozik!

Hogyan lehet javítani a kondíciót? Rendszeres testmozgással! Ha valaki naponta hajlandó fél órát tempósan gyalogolni, és minden héten egy napot túrázni, néhány hét alatt érezni fogja, hogy jelentősen javult az erőnléte! A napi mozgás például összejöhet abból is, hogy munkahelyünkre menet, vagy onnan hazafelé 3-4 busz- vagy villamosmegállónyi távot minden nap legyalogolunk. Nem sétálunk, hanem tempósan, egyenletes léptekkel legyalogolunk! Még csak nem is egy nagy időkiesés ez, és nagyon hasznos tud lenni az egészség megőrzésének szempontjából is!

Egy átlagos túrázó könnyű hátizsákkal könnyedén legyalogol egy nap alatt 25-30 kilométer egyenértéket, persze kedvező körülmények között. Rendszeres, több napos túrázásnak köszönhető edzettséggel ez felmehet akár 40-45 kilométer egyenértékre is. A fentebbi távolságok a határai az úgynevezett „komfortzónának”, tehát ennyi esik jól, innen érzi azt a túrázó, hogy kicsit már nyögvenyelős a dolog! Persze lehet folytatni ez után a határ után is a túrát, de az már valahogy nem az igazi! Vannak az úgynevezett teljesítménytúrázók, akik rendszeresen, minden túrájukon feszegetik ezt a határt és vállalnak be 50, 70, vagy akár 100 kilométeres túrákat is. Például a névleg 100 km-es Kinizsi-100 teljesítménytúra kilométer egyenértéke 129, én is teljesítettem már, de a végén a célba beérve egyik túrázó társam arcán sem láttam őszinte mosolyt! Ennyit gyalogolva úgy megcsömörlöttem a kilométerektől, hogy egy hónapig rá sem bírtam nézni a bakancsomra! :-)

Eddig a túrázó kondíciójáról beszéltem, szólnék most pár szót a tapasztalatáról is. Ha kevés tapasztalattal vágunk bele egy túrába, könnyen előfordulhat, hogy sokkal többet fogunk gyalogolni, mint amennyit elterveztünk! Ennek az oka az eltévedés, és az útkeresés. Sokszor kilométereket teszünk meg pluszban, hogy az eltévedések után visszataláljunk a jelzett turistautakra. Ezzel a tényezővel feltétlenül számolnunk kell! Egy másik dolog, hogy jó, ha előre végignézzük a térképen, milyen terepviszonyok várnak ránk a túra során, mert erre előre felkészülve nem érnek váratlanul bennünket a meredekebb emelkedők sem!




A legnehezebben számításba vehető dolog: a körülmények!

A külső körülmények az időjárás és a terepviszonyok. Azt hiszem, azt sem kell hosszabban ecsetelnem, hogy nem ugyanaz, ha szép, napsütéses időben járunk 20 kilométert a Pilisben, vagy szakadó esőben dagasztjuk a sarat az erdei utakon ugyanott! A sár, a mély hó sok erőt kivehet a túrázóból, de ne várd, hogy számszerűsítsem ezt! Tapasztalatom az, hogy a sárban való tapicskálás, csúszkálás talán a másfélszeresére is megnövelheti egy szakasz kilométer egyenértékét. Két évvel ezelőtt 25-30 centiméteres hóban túráztam Kőszegtől Szelestéig, itt is alaposan kifárasztott bennünket pusztán az, hogy minden lépés után ki kellett emelnünk a lábunkat a mély hóból, pedig ez nagyrészt porhó volt, nem pedig valami vizes, latyakos undormány.

Az időjárás szintén fontos szerepet kap: nem csak azért, mert télen a kabátunk és egyéb ruháink súlyát is cipelni kell, de az ellenszél például komoly erőkifejtésre kényszeríti a túrázót, esőben is többnek érzünk minden kilométert a valóságosnál! Sokan nem is gondolnák, de a túlzott meleg is rengeteg erőt kivehet a túrázóból. 2012 nyarán vágtam bele először az Alföldi Kéktúrába, hőségriadó volt akkor éppen az ország teljes területén. Csak legyintettem: szintemelkedés szinte semmi sem lesz, hátamra kanyarítottam a nagy hátizsákom és egy frissen vásárolt szalmakalappal a fejemen belevágtam a túrába. Fel kellett adnom, mert a kopasz mezőkön és gátakon a meleg kiszívta minden erőmet! Nem bírtam végigjárni a tervezett szakaszt, pedig ezt normális időjárási körülmények között játszva teljesítettem volna!

Vannak „belső körülmények” is: az erőnlétet aláásó betegség, vagy például a málha súlya. Csak azt tudom tanácsolni, betegen ne induljunk túrázni, a nagy málhával kapcsolatban pedig annyit jegyeznék meg, hogy a 15-18 kilogrammos nagy hátizsákommal (sátorral, hálózsákkal, egyéb kiegészítőkkel ennyi a tömege) egy többnapos túrán nagyjából csak a kis zsákkal megtehető távolság kétharmadával kalkulálok napi szinten. Tehát, ha menne kis zsákkal a 30 kilométer, akkor nagy zsákkal csak 20 kilométeres távval számolok azonos helyen, azonos külső körülmények között.

Egy társaságban mindig van egy „leggyengébb láncszem”. Ez azt jelenti, hogy hiába jobb a többiek kondíciója, mégis kénytelenek alkalmazkodni a leggyengébbhez, őhozzá szabni a teljesítendő távot. Ha ez egy előre tudott dolog, akkor semmi baj, hiszen számolni lehet – és kell is – vele, gond általában akkor szokott lenni, ha ez csupán a túrán derül ki. Tehát, ha olyanokkal indulunk túrázni, akiket nem ismerünk, még jóval előtte tisztázni kell a túra hosszát és nehézségét, valamint hogy mennyi idő alatt akarják végigjárni.




Mennyi idő szükséges egy adott túratáv teljesítéséhez?

A kéktúra igazolófüzetben a pecsételőpontok közötti táv- és szintadatokon kívül még fel van tüntetve a teljesítésükhöz szükséges idő is. Ez úgy jött ki, hogy 4 km/órás átlagos sebességet vettek figyelembe, így kiszámolták az adott szakasz teljesítéséhez szükséges időt, és ezt megnövelték minden 10 méter szintemelkedés után 1 perccel. Ez így leírva nagyon szépen hangzik, mégis arra kérnélek, kedves Olvasóm (talán, mint leendő kéktúrázó), hogy ezt ne vedd figyelembe! Hagyd ki, ugorj inkább át az időadatokon, de ne tekintsd afféle szentírásnak, amit tartanod kellene! Találkoztam már olyan kéktúrázóval, aki szomorkásan mesélte, hogy bármennyire is igyekezett, ő bizony mindig lassabb volt eddig a kiírásnál!

El kell mondanom, hogy senkit se frusztráljon az, hogy esetleg lassabb a papíron kikalkulált sebességnél! A távolság- és szintadatok objektívek, GPS-sel mérték ki őket, de a két pecsételőpont közötti szakasz megtételéhez szükséges idő abszolút szubjektív, hiszen egyénenként változik! Amúgy is ez az adat a folyamatos menetre vonatkozik, de néha meg kell állnunk pihenni, fényképezni, vagy egyszerűen csak gyönyörködni az elénk táruló kilátásban! És ezek nincsenek belekombinálva a pecsételő füzetben szereplő időbe!

De valamilyen sebességgel mégiscsak számolnunk kell, hiszen nyilván kíváncsiak vagyunk arra, hogy a kitűzött útvonalat mennyi idő alatt járjuk majd végig? Én a többnapos, sátras túráimon 3 km/órás átlagsebességgel számolok, tehát egy 20-24 kilométer hosszú túra megtételéhez nekem a 16-18 kg-os hátizsákommal nagyjából 7-8 óra szükséges. Ebben aztán minden, fentebb felsorolt tevékenység benne foglaltatik: a pihenés, a fényképezés és a gyönyörködés is. Ezt szerintem nyugodtan elfogadhatják a kezdő túrázók, akik kisebb málhával, és kisebb rutinnal vágnak bele a túrába. Nem szükséges tehát perces pontossággal meghatározni minden szakasznál a megtételéhez szükséges időt, hiszen akkor már inkább az óránkkal fogunk állandóan hadban állni és ellenőrizgetni, hogy most vajon sietünk, vagy késünk-e az előre eltervezett menetrendhez képest?

A túrán az élmény a lényeg, nem a megtételéhez szükséges idő (na, ezért a kijelentésemért még kapok majd a teljesítménytúrázóktól)! Egyetlen pihenőhelyről, vagy szép kilátást nyújtó pontról nem vagyok hajlandó egyetlen perccel sem korábban továbbindulni, mint szeretnék, pusztán azért, hogy tartsam magamat valamilyen papíron kiszámolt szintidőhöz! Persze, ha egy buszhoz, vagy vonathoz kell sietni, az megint más probléma, de erre is van megoldás! Ahol csak lehet, több vonatot, buszt is fel kell írnunk a kisokosunkba, amivel aztán haza tudunk utazni, így a korábban indulókat is elérhetjük, ha kicsit gyorsabban haladunk a túrán, de akkor sem kell kétségbe esni, ha lassabbak vagyunk, mert akkor viszont még elutazhatunk egy későbbi csatlakozással!

Természetesen érdemes egy kisebb statisztikát vezetni a túráinkról, ahová beírhatjuk a túra paramétereit, az ezekből számolt kilométer egyenértéket, aztán még az adatsor végére írjuk a túra bruttó idejét (az indulás és célba érés között eltelt időt). Ebből aztán már könnyen kiszámolható az átlagsebességünk, és néhány túra után már elég pontosan körvonalazódni fog mindenki számára, hogy milyen teljesítményre képes.




Az Országos Kéktúra szakaszokra bontása (magyarázat)

Utoljára hagytam a lényeget, magát a táblázatot. Itt a saját 2010 és 2012 közötti GPS mérésemet vettem figyelembe, mert itt tetszőleges szakaszokra tudom bontani az Országos Kéktúra útvonalát, míg az igazoló füzetben csak a pecsételőpontok közötti távolságok vannak feltüntetve. Az össztávolság néhány kilométeres eltéréssel megegyezik a hivatalos adatokkal, szintben kürülbelül 10%-kal többet mértem a hivatalos adatoknál, de még mindig kisebb baj, ha túltervezzük a szintet, mintha a terepen jönnénk rá arra, hogy több az emelkedés a vártnál!

A táblázatban három oszlop mutatja a szakaszfelosztást. A rövid szakaszokra való bontással 71 túranap szükséges a teljes táv végigjárához, itt a napi átlag csak valamivel több, mint 16 kilométer. A kezdő túrázóknak ezt ajánlanám. Természetesen nem minden szakasz ilyen hosszúságú, hiszen egy napi szakasz hossza függ a települések és a tömegközlekedési csatlakozások távolságától is. Mindenesetre ebben az oszlopban igyekeztem a napi túrákat legfeljebb 20-22 kilométer hosszúra szabni.

Az útvonal optimalizált felosztás teljesítéséhez 58 túranap szükséges. Egy átlagos, több éves gyakorlattal bíró túrázó nyugodtan választhatja egy a felosztást. Itt a leghosszabb napi távok már elérhetik a 26-27 kilométert is, de az átlag nagyjából 20 kilométer környékén van. Hosszú szakaszokra bontva az útvonalat 47 nap adódott a teljesítésre. Ezt a felbontást csakis azoknak javaslom, akik már hosszú évek óta túráznak és tudják, mire vállalkoznak egy ilyen útvonal szakaszolással! Habár az átlag itt 24,5 kilométer körül van, de azért becsúsznak már lazán harmincas napok is!

Igyekeztem mindhárom felosztásnál felhasználni a jó közlekedéssel bíró szakaszhatárokat, a táblázatban egy-egy vastag vizszintes vonal jelzi ezeket a helyeket. Természetesen ez a háromféle felosztás nem szentírás, ezeket kombinálni is lehet egymással, sőt, másféle útvonalbontást is meg lehet tervezni! Ezt a táblázatot a gyakorlott túrázóknak csupán ötletadónak szánom, a kezdőknek pedig afféle mankónak, amivel el tudnak indulni az úton. Azt javaslom, a napi szakaszok tervezéséhez használjátok ezen a táblázaton kívül a Tömegközlekedéshez kapcsolódó kiszállási és belépési pontok táblázatát is, így azonnal látjátok, hogy egy-egy napi szakasz elején és végén milyen tömegközlekedési lehetőségek adódnak.

Mivel a táblázat meglehetősen nagy, és hogy ne kelljen a kimásolásával veszkődni, hozzáférhetővé teszem az eredeti Excel formátumban is. A táblázat az alábbi linkre kattintva tölthető le: Az Országos Kéktúra napi szakaszolása

Itt szeretném megköszönni Heyjoe nikknevű kéktúrázó társam munkáját, aki nem csak egy nagyszerű Országos Kéktúra ismereti játékot alkotott, de a kiszállási pontok vizualizációját is megoldotta. Egy nagyítható Magyarország térképre vetítette rá a kiszállási pontokat, valamint a pecsételőhelyeket, a kurzort ezekre a pontokra mozgatva információ jelenik az adott pontról. A térképet az alábbi linken érhetitek el: http://heyjoe.hu/kiszallas/#8/46.700/19.500/alap-turajel




Az Országos Kéktúra szakaszokra bontása (táblázat)

Jellemző pontok Az előző ponttól számított Rövid szakaszok
(71 nap)
Útvonal optimalizált
(58 nap)
Hosszú szakaszok
(47 nap)
Távols. Emelk. Lejtés
[km] [m] [m]
Velem, autóbusz-forduló 0,000 0 0 1. nap
Táv: 20,398 km
Szint: 816/909 m
1. nap
Táv: 20,398 km
Szint: 816/909 m
1. nap
Táv: 20,398 km
Szint: 816/909 m
Szent Vid kápolna 1,620 206 1
Hörmann-forrás 0,000 0 0
Írott-kő, kilátó alatti pecsételőpont 2,267 174 14
Hörmann-forrás 2,267 14 174
Stájerházak 2,206 4 174
Vörös kereszt 2,712 91 4
Óház-tető, kilátó 1,353 37 61
Hét(vezér)-forrás 1,125 3 181
Kálváriatemplom 3,114 106 160
Kőszeg, Hősök kapuja 1,710 8 120
Kőszeg, 87-es út keresztezés 1,426 22 17 2. nap
Táv: 15,982 km
Szint: 235/303 m
2. nap
Táv: 19,115 km
Szint: 311/351 m
2. nap
Táv: 25,424 km
Szint: 365/459 m
Kőszegi-erdő, az egyenes nyiladék kezdete 2,744 54 61
Horvátzsidányi országút 3,075 25 30
Képes kereszt 1,710 8 120
Ilonavár 5,965 58 141
Tömörd, pecsételőhely 1,667 51 43
Kincsédpuszta 3,133 76 48 3. nap
Táv: 19,949 km
Szint: 252/293 m
Ablánci malomcsárda 6,309 54 108 3. nap
Táv: 16,816 km
Szint: 176/245 m
Vasúti aluljáró 2,464 28 25 3. nap
Táv: 32,281 km
Szint: 301/329 m
Szeleste, pecsételőhely 8,043 94 112
Ölbő-Alsószeleste vasútállomás 1,913 20 23 4. nap
Táv: 21,774 km
Szint: 179/192 m
4. nap
Táv: 21,774 km
Szint: 179/192 m
87-es út 4,724 69 74
Bögöt, letérés a pecsételőhelyhez 3,022 20 18
Vasúti keresztezés 1,598 12 20
Csénye, templom 3,352 23 19
Csényeújmajor, pecsételőhely 2,456 10 13
Híd a Gyöngyös-patakon (letérés a gátról) 1,866 10 10
Sárvár, vasútállomás 2,843 15 15
Sárvár, Csónakázótó 2,138 13 215 5. nap
Táv: 13,455 km
Szint: 165/157 m
5. nap
Táv: 20,758 km
Szint: 245/248 m
4. nap
Táv: 27,386 km
Szint: 368/352 m
Hegyközség, letérés a főútról 2,520 18 17
84-es út keresztezés 1,028 22 6
Sitke, letérés a Kálváriakápolnához 4,719 79 73
Gérce, Kismackó élelmiszer- és italbolt 3,050 33 46
84-es út keresztezés 1,528 33 21 6. nap
Táv: 13,931 km
Szint: 203/195 m
Rózsáskerti erdészház 0,998 2 3
Scherg házaspár sírja 0,588 10 1
Letérés a Banya-fák tisztására 1,422 27 6
Hidegkúti vadászház és konferenciaközpont 2,767 8 60
Avasi öreg tölgy 2,728 82 42 6. nap
Táv: 23,343 km
Szint: 431/407 m
Földgáz nyomásfokozó állomás 2,098 30 43
Káld, Korona kocsma 1,802 11 19
Útelágazás a mezők szélén 3,917 57 64 7. nap
Táv: 16,715 km
Szint: 308/303 m
5. nap
Táv: 32,656 km
Szint: 498/512 m
Kőkereszt a mezőkön 4,949 85 86
Hosszúpereszteg, Tar vendéglő 1,747 16 22
Letérés az országútról 2,380 41 15
Szajki erdészház 3,722 109 116
Ötvös vasútállomás bekötőútja 14,139 190 209 8. nap
Táv: 15,307 km
Szint: 212/219 m
7. nap
Táv: 15,307 km
Szint: 212/219 m
Ötvös, Külső-erdő, pecsételőhely 1,168 22 10 6. nap
Táv: 16,590 km
Szint: 186/158 m
Kisvásárhely, harangláb 8,049 86 98 9. nap
Táv: 15,422 km
Szint: 164/148 m
8. nap
Táv: 15,422 km
Szint: 164/148 m
Sümegre vezető országút 2,497 33 34
Sümeg, vasútállomás 3,668 29 10
Sümeg, buszpályaudvar 1,208 16 6
Mogyorósi-domb, geológiai bemutatóhely 1,512 24 8 10. nap
Táv: 20,389 km
Szint: 536/500 m
9. nap
Táv: 20,389 km
Szint: 536/500 m
7. nap
Táv: 20,389 km
Szint: 536/500 m
Sümegi bazaltbánya vasútállomás 1,576 13 43
Sarvaly erdészház, pecsételőhely 2,101 69 18
Letérés a földútról a romos vadászháznál 4,250 82 66
Kék rom jelzés kezdete Tátika várához 2,686 172 29
Hidegkúti major 1,614 9 135
Letérés a Sztúpához 3,903 153 53
Zalaszántó, római katolikus templom 2,747 14 148
Letérés az országútról Rezi felé 2,396 26 51 11. nap
Táv: 16,093 km
Szint: 323/395 m
10. nap
Táv: 23,027 km
Szint: 384/463 m
8. nap
Táv: 23,027 km
Szint: 384/463 m
Rezi, letérés a pecsételőhelyhez 3,328 112 13
Gyöngyösi csárda 2,535 31 173
Egregy, Árpád-kori templom 2,747 134 109
Hévíz, letérés az autóbusz-állomáshoz 2,595 20 49
Keszthely, Festetics kastély északi kapuja 5,114 58 32 12. nap
Táv: 19,628 km
Szint: 394/273 m
Keszthely, letérés a vasútállomáshoz 1,820 3 36
Gyenesdiás, körforgalom a 71-es úton 3,191 40 21 11. nap
Táv: 26,726 km
Szint: 574/556 m
9. nap
Táv: 26,726 km
Szint: 574/556 m
Letérés a Nagy-mező felé 2,346 47 6
Szék-tető, rátérés az aszfaltútra 3,058 165 15
Vállus, pecsételőhely 4,099 81 163
Kilátópont a Kő orrán 3,487 161 77 13. nap
Táv: 14,032 km
Szint: 241/351 m
Lesenceistvánd, pecsételőhely 3,590 47 248
84-es út keresztezés 1,327 3 11
Tapolca, vasúti átjáró 2,719 9 6
Tapolca, Dózsa Gy. utca, letérés a vasútállomásra 2,909 21 9
Tapolca, központ 0,657 7 0 14. nap
Táv: 16,420 km
Szint: 398/405 m
12. nap
Táv: 16,420 km
Szint: 398/405 m
10. nap
Táv: 16,420 km
Szint: 398/405 m
Letérés a Szent György-hegy felé 2,867 20 20
Szent György-hegyi turistaház 1,716 148 2
Szent György-hegy, letérés a hegytető felé 0,625 111 3
Szent György-hegy, Lengyel kápolna 2,538 28 193
Rátérés a 71-es út melletti kerékpárútra 3,050 16 114
Szigliget, letérés a pecsételőponthoz 1,600 53 8
Badacsonytördemic, letérés a vasútállomásra 3,367 15 65
Badacsony, Ranolder kereszt 2,820 303 25 15. nap
Táv: 11,455 km
Szint: 553/556 m
13. nap
Táv: 22,635 km
Szint: 927/882 m
11. nap
Táv: 22,635 km
Szint: 927/882 m
Badacsony, letérés a Kisfaldy kilátóhoz 1,440 112 66
Országút keresztezés 2,973 17 302
Gulács, kék csúcs jelzés a hegytetőre 1,319 118 15
Káptalantóti Horváth kert 2,903 3 148
Csobánc, kék rom jelzés a hegytetőre 3,155 144 13 16. nap
Táv: 18,609 km
Szint: 702/597 m
A Láz-tető nyerge 2,085 118 85
Mindszentkálla 2,575 18 150
Szentbékkállai Kőtenger 1,587 42 12
Velétei palotarom 1,348 3 148
Szentbékkálla, pecsételőpont 0,430 0 25
Töttöskáli templomrom 1,135 25 3 14. nap
Táv: 21,643 km
Szint: 665/549 m
12. nap
Táv: 21,643 km
Szint: 665/549 m
Fekete-hegy, Eötvös kilátó 2,322 217 41
Balatonhenye, pecsételőpont 3,972 86 227
Rátérés az erdei útra 3,726 147 24 17. nap
Táv: 14,214 km
Szint: 337/278 m
Csicsói erdészház, pecsételőhely 2,423 46 64
Vigántpetendi országút 2,500 26 24
Kinizsi-forrás 1,920 27 65
Letérés a Szent Mihály kolostorromhoz 2,957 70 71
Nagyvázsony, várpénztár 0,688 21 30
Letérés az aszfaltútról 1,342 20 40 18. nap
Táv: 16,558 km
Szint: 498/346 m
15. nap
Táv: 23,886 km
Szint: 594/574 m
13. nap
Táv: 23,886 km
Szint: 594/574 m
Kab-hegy, aszfaltút 8,502 419 51
Kabhegyi erdészházak, pecsételőhely 1,029 2 59
Úrkút, Kék Túra vendéglő 5,685 57 196
Városlő-Kislőd vasútállomás, letérés 7,328 96 228 19. nap
Táv: 20,360 km
Szint: 386/451 m
Városlőd, templom 2,003 43 7 16. nap
Táv: 21,385 km
Szint: 485/481 m
14. nap
Táv: 21,385 km
Szint: 485/481 m
Kék rom jelzés Hölgykő várához 2,587 58 17
A megszüntetett vasút töltése 2,772 81 89
Bauxit szállítóút 2,668 80 9
Németbánya, letérés a pecsételőhelyhez 3,002 28 101
Aszfaltút Bakonybélbe 3,018 136 62 20. nap
Táv: 23,762 km
Szint: 788/703 m
Bakonybél, letérés a Gerence fogadóhoz 5,335 59 196
Letérés az erdei aszfaltútról 2,938 97 19 17. nap
Táv: 20,423 km
Szint: 748/625 m
15. nap
Táv: 20,423 km
Szint: 748/625 m
Kőris-hegy, pecsételőpont 4,834 386 12
Kisszépalmapuszta 1,704 7 246
Szépalmapuszta, bejáróút 2,334 60 45
Borzavár, Oázis presszó 3,599 43 123
Zirc, letérés a vasútállomáshoz 5,023 155 180 21. nap
Táv: 20,395 km
Szint: 488/647 m
Nagyesztergár, letérés a főutcáról 2,460 79 38 18. nap
Táv: 16,111 km
Szint: 345/482 m
16. nap
Táv: 26,918 km
Szint: 732/897 m
Veimpuszta 2,858 39 108
Bakonynána, letérés a pecsételőhelyhez 4,939 128 132
Gaja-szurdok, erdei pihenő 2,160 23 77
Jásd, Szentkút kápolna 2,955 64 112
Jásd, letérés a pecsételőhelyhez 0,739 12 15
Tés, főutca 2,904 279 29 22. nap
Táv: 22,529 km
Szint: 667/682 m
19. nap
Táv: 22,529 km
Szint: 667/682 m
Csőszpuszta, letérés a pecsételőhelyhez 1,122 6 36
Hamuház 2,271 50 58
Erdei szentély 2,669 35 209
Kisgyón, Természetbarát Telep, letérés 1,841 17 83
Burok-völgy 7,498 238 133 17. nap
Táv: 32,202 km
Szint: 922/966 m
Bakonykúti, buszforduló, pecsételőhely 4,224 42 134
Bakonykúti-puszta 1,376 54 33 23. nap
Táv: 20,480 km
Szint: 642/699 m
20. nap
Táv: 20,480 km
Szint: 642/699 m
Gúttamási országút 4,089 190 191
Fehérvárcsurgó, Becsali kocsma 4,106 74 155
Gaja-völgyi Tájcentrum, bejárat 4,711 141 136
Bodajk, Csókakő vasúti megállóhely 6,198 183 184
81-es út keresztezés 1,347 14 0 24. nap
Táv: 19,391 km
Szint: 465/391 m
21. nap
Táv: 19,391 km
Szint: 465/391 m
18. nap
Táv: 25,160 km
Szint: 664/482 m
Csókakő, Vadász vendéglő 2,678 63 0
Csókakő, letérés a várhoz 0,963 68 0
Határnyiladék 1,760 171 2
Rátérés az erdei aszfaltútra 4,165 70 74
Letérés az erdei aszfaltútról 1,544 8 54
Hajdúvári vadászház 1,434 50 35
Gánti-szikla 3,139 9 193
Gánt, letérés a Vértes vendéglőhöz 2,361 12 33
Letérés Mindszentpusztához 5,769 199 91 25. nap
Táv: 17,883 km
Szint: 597/533 m
22. nap
Táv: 17,883 km
Szint: 597/533 m
Letérés a Csáki várhoz 3,777 131 118 19. nap
Táv: 25,924 km
Szint: 923/1006 m
Kőhányáspuszta, letérés a p.helyhez 3,643 126 148
Letérés Gesztes várához 3,643 137 122
Várgesztes, Vadász söröző 2,361 12 33
K hrsz. jelzés a Zsigmond-kőre 1,174 76 16 26. nap
Táv: 13,810 km
Szint: 525/564 m
23. nap
Táv: 13,810 km
Szint: 525/564 m
Mátyás-kút, erdei pihenő 2,046 103 92
Szarvas-kút 1,668 36 99
Rockenbauer Pál emlékfa 1,058 78 32
Letérés Vitányvárhoz 0,611 50 20
Körtvélyespuszta, útelágazás 2,543 118 89
Csákányospusztai turistaház 1,489 29 93
Birkacsárda 1,463 7 62
Szárliget, vasútállomás 1,758 28 61
M1 autópálya aluljáró 2,183 56 94 27. nap
Táv: 19,084 km
Szint: 511/531 m
24. nap
Táv: 19,084 km
Szint: 511/531 m
20. nap
Táv: 25,032 km
Szint: 684/618 m
Váli-víz 4,750 108 104
Somlyóvári kulcsosház 3,920 216 24
Rátérés az erdei aszfaltútra 1,027 41 64
Tornyópuszta, elágazás 2,331 11 93
Koldusszállás, pecsételőhely 4,873 79 152
Vértestolnai országút 5,948 173 87 28. nap
Táv: 18,354 km
Szint: 572/433 m
25. nap
Táv: 11,424 km
Szint: 401/177 m
Bányahegyi erdészház, pecsételőhely 5,476 228 90 21. nap
Táv: 25,860 km
Szint: 827/967 m
Sandl-hárs 3,696 137 70 26. nap
Táv: 20,384 km
Szint: 599/877 m
Gerecse, Egyházi üdülő 0,750 11 15
Pusztamarót, pecsételőhely 2,484 23 171
Bajóti országút 4,388 89 256 29. nap
Táv: 13,454 km
Szint: 428/621 m
Péliföldszentkereszt, pecsételőhely 3,789 144 159
Szent-kút 0,466 16 10
Bajóti Öreg-kő, pihenőhely 1,798 132 14
Mogyorósbánya, letérés a Kakukkhoz 3,013 47 182
Kőszikla 1,165 134 2 30. nap
Táv: 15,041 km
Szint: 740/763 m
27. nap
Táv: 15,041 km
Szint: 740/763 m
22. nap
Táv: 19,629 km
Szint: 827/788 m
Bajnai országút 1,483 3 178
Hegyes-kő, nyereg 1,999 187 31
Tokod, letérés az Aladár kocsmához 1,145 4 164
Nagy-Gete 2,877 382 28
Dorog, vasútállomás 6,372 30 360
Kenyérmezői-patak 1,770 12 7 31. nap
Táv: 13,732 km
Szint: 413/354 m
28. nap
Táv: 18,830 km
Szint: 540/435 m
117-es elkerülő út 1,770 53 8
Kesztölc, Hársfa söröző 1,048 22 10
Kétágú-hegy kék-zöld jelzés elágazás 1,610 115 2 23. nap
Táv: 26,210 km
Szint: 893/729 m
Aszfaltút Klastrompusztára 3,079 91 152
Klastrompuszta, pecsételőhely 1,354 70 6
Piliscsév, katolikus templom 3,101 50 169
Piliscsaba, vasútállomás 5,098 127 81 32. nap
Táv: 17,066 km
Szint: 567/400 m
Kőris-völgy, Erzsébet-kút 4,105 77 88 29. nap
Táv: 21,686 km
Szint: 601/652 m
Nagy-szénás 4,926 328 41
Zsíros-hegy, Muflon Itató 2,937 35 190
Remete-hegy 4,497 101 118 33. nap
Táv: 15,552 km
Szint: 380/495 m
24. nap
Táv: 23,908 km
Szint: 690/960 m
Máriaremetei kegytemplom 2,057 33 149
Hűvösvölgy, Gyermekvasút végállomás 3,164 27 66
Vadasparki emlékoszlop 2,256 127 30 30. nap
Táv: 14,190 km
Szint: 529/627 m
Oroszlán-szikla 0,789 12 28
Árpád kilátó 1,400 69 15
Szépvölgyi út 1,389 11 89
Hármashatár-hegy, pecsételőpont az oszlopon 2,299 202 6 34. nap
Táv: 17,687 km
Szint: 735/759 m
Virágos-nyereg, Boróka büfé 1,632 59 181
Rozália téglagyár, pecsételőhely 4,425 49 278
Bécsi út keresztezése 1,294 10 3 31. nap
Táv: 22,842 km
Szint: 1118/543 m
25. nap
Táv: 22,842 km
Szint: 1118/543 m
Pilisborosjenő széle 1,955 155 41
Teve-szikla 1,773 57 48
Kevély-nyereg 1,655 185 10
Csobánkai-nyereg, országút 2,654 18 192
Szent-kút 2,275 69 94 34. nap
Táv: 13,511 km
Szint: 693/249 m
Szurdok kezdete, erdei pihenő 4,908 152 133
Pilisszentkereszt, letérés a Felső kocsmához 1,999 104 10
Dobogókő, turistaház 4,329 368 12
Sikárosi-rét nyugati széle 4,815 43 371 36. nap
Táv: 10,474 km
Szint: 207/544 m
32. nap
Táv: 24,803 km
Szint: 640/1228 m
26. nap
Táv: 24,803 km
Szint: 640/1228 m
Sikárosi erdészház, pecsételőhely 1,674 24 68
Pilisszentlászló, Gesztenyés söröző 4,085 140 105
Pap-réti erdészház, pecsételőhely 3,235 202 80 37. nap
Táv: 14,329 km
Szint: 433/684 m
Vízverés nyerge 3,100 57 49
Moli-pihenő 1,750 78 53
Sóstói-rét 1,050 17 123
Nagy-Villám, letérés a Vadász étteremhez 2,664 47 124
Visegrád, feljáróút a Fellegvárhoz 0,793 20 51
Visegrád, komp pénztára 1,737 12 204
~ ~ ~ ~ ~ ~ DUNA ~ ~ ~ ~ ~ ~
Nagymaros, kompállomás 0,000 0 0 38. nap
Táv: 10,576 km
Szint: 545/418 m
33. nap
Táv: 19,589 km
Szint: 874/674 m
33. nap
Táv: 19,589 km
Szint: 874/674 m
Nagymaros, letérés a vasútállomásra 0,275 7 0
Hegyes-tető, Julianus kilátó 4,044 414 38
Köves-mező, pihenő 1,947 6 217
Törökmező turistaház 4,310 118 163
Békás-rét széle 1,596 83 78 39. nap
Táv: 14,725 km
Szint: 916/302 m
Kóspallag-Márianosztra útelágazás 3,416 62 75
Kóspallag, katolikus templom 1,523 56 17
Kóspallag, Kálvária 0,937 56 6
Letérés a Kisinóci turistaházhoz 1,541 72 80
Barna Ferenc emléktábla 1,834 261 5 34. nap
Táv: 20,834 km
Szint: 989/1086 m
28. nap
Táv: 20,834 km
Szint: 989/1086 m
Nagy Hideg-hegy turistaház 3,878 326 41
Csóványos, kilátó 3,058 272 167 40. nap
Táv: 15,122 km
Szint: 402/1040 m
Foltán kereszt 2,425 9 261
Saj-kút (Semmelweis-forrás) 2,614 7 342
Béla-rét, kék-zöld jelzés elágazás 2,470 59 127
Fekete-patak, gázló 3,176 33 105
Nógrád, letérés a vasútállomásra 1,379 22 38
Vasúti sínek keresztezése 1,919 35 82 41. nap
Táv: 14,143 km
Szint: 423/494 m
35. nap
Táv: 14,143 km
Szint: 423/494 m
29. nap
Táv: 28,055 km
Szint: 1172/1132 m
Nagy-Kő-hegy, kilátópont 2,485 218 20
Magyarkút, letérés a Pipás kocsmához 3,988 9 262
Letérés a földútról 3,505 85 6
Katalinpuszta, kocsma 2,246 76 124
Bik-kút 2,823 215 43 42. nap
Táv: 13,912 km
Szint: 749/638 m
36. nap
Táv: 20,517 km
Szint: 870/852 m
Naszály, geodéziai torony 4,229 408 91
Török-rét, útelágazás 2,749 42 360
Nagy-máj, pihenőház 1,353 57 17
Ősagárd, kocsma 2,758 27 127
Felsőpetény, letérés a kocsmához 6,605 121 214 43. nap
Táv: 18,363 km
Szint: 416/540 m
30. nap
Táv: 31,504 km
Szint: 749/817 m
Alsópetény, buszforduló 4,750 75 62 37. nap
Táv: 24,899 km
Szint: 628/603 m
Romhányi-hegy, erdészház 2,196 135 0
Romhány, Lilla presszó 4,812 85 294
Kétbodony, pecsételőhely 2,064 24 10 44. nap
Táv: 13,141 km
Szint: 333/247 m
Vasúti sínek keresztezése 7,102 269 153
Becske, letérés a pecsételőponthoz 3,975 40 84
Magányos erdészház 2,019 98 29 45. nap
Táv: 17,890 km
Szint: 545/589 m
38. nap
Táv: 17,890 km
Szint: 545/589 m
31. nap
Táv: 27,213 km
Szint: 835/844 m
Szandavár 2,307 245 23
Szandaváralja, letérés a Vár bolthoz 2,988 16 276
Terény 4,978 115 180
Letérés az aszfaltútról 3,352 29 40
Cserhátsurány, letérés a Vadász sörözőhöz 2,246 42 41
Hegyes, kék-piros elágazás 3,278 159 15 46. nap
Táv: 20,857 km
Szint: 758/630 m
39. nap
Táv: 20,857 km
Szint: 758/630 m
Nógrádsipek, vegyesbolt 6,045 131 240
Dobogó-tető, kék-sárga elágazás 6,441 308 41 32. nap
Táv: 27,845 km
Szint: 1039/757 m
Hollókő, Tourinform iroda 5,093 160 334
Felsőtold, harangláb 5,069 93 160 47. nap
Táv: 16,311 km
Szint: 571/382 m
40. nap
Táv: 16,311 km
Szint: 571/382 m
Alsótold, útelágazás 1,823 13 24
Bableves csárda 2,286 107 5
Tepke, kilátó 4,252 257 27
Garáb-nyereg 2,881 101 166
Nagybárkány, kocsma 7,547 173 461 48. nap
Táv: 16,993 km
Szint: 431/746 m
41. nap
Táv: 24,736 km
Szint: 976/839 m
33. nap
Táv: 24,736 km
Szint: 976/839 m
Sámsonháza, letérés a főútról 2,488 45 78
Csapás-tető, kék sáv - kék négyszög elágazás 3,026 159 25
Mátraverebély, vasúti átjáró 3,932 54 182
Agyagos-tető, erdei pihenő 4,718 269 63 49. nap
Táv: 11,817 km
Szint: 730/213 m
Ágasvár turistaház 3,025 276 30
Szamár-kő 1,106 53 14 42. nap
Táv: 21,062 km
Szint: 1154/772 m
34. nap
Táv: 21,062 km
Szint: 1154/772 m
Mátraszentistván, Vidróczki csárda 2,968 132 106
Mátraszentlászló, buszforduló 0,949 92 2 50. nap
Táv: 16,988 km
Szint: 969/652 m
Piszkéstető, csillagvizsgáló kapuja 1,410 132 6
Galyatető, pecsételőpont a parkolónál 2,716 113 111
Galyatetői országút keresztezés 1,351 8 145
Nyírjesi erdészház, pecsételőpont 2,589 24 225
Vörösmerty turistaház, kapu 3,478 185 117
Mátraháza, kékestetői elágazás 1,930 119 41
Kékestető, hegytető 2,565 296 5
Sas-kő, letérés az emlékműhöz 1,970 49 184 51. nap
Táv: 22,772 km
Szint: 802/1668 m
43. nap
Táv: 22,772 km
Szint: 802/1668 m
35. nap
Táv: 22,772 km
Szint: 802/1668 m
Markazi-kapu 2,206 13 226
Hármashatár erdészház, pecsételőhely 1,670 51 94
Oroszlánvár, hegytető 2,867 244 275
Jóidő-kút 3,306 260 321
Gazos-kő, kilátópont 2,799 105 133
Sirok, volt vasúti megállóhely 5,254 52 410
Sirok, Hunor vendéglő 2,700 28 25
Letérés Sirok várához 1,546 104 1 52. nap
Táv: 17,367 km
Szint: 549/483 m
44. nap
Táv: 17,367 km
Szint: 549/483 m
36. nap
Táv: 28,247 km
Szint: 1032/876 m
Rozsnakpuszta, letérés a pecsételőponthoz 4,804 150 198
Bátori útelágazás 3,315 87 75
Gilitka, útelágazás 4,003 149 26
Szarvaskő, Vár presszó 3,699 59 183
Letérés Szarvaskő várához 0,549 77 1 52. nap
Táv: 10,880 km
Szint: 483/393 m
52. nap
Táv: 10,880 km
Szint: 483/393 m
Gilitka kápolna 4,330 274 102
Letérés a Telekessy vendégházhoz 2,207 72 167
Letérés a Bélkői apátság romjaihoz 1,858 48 49
Letérés a Bélapátfalvi Cementgyár vmh.-hoz 1,936 12 74
Szomjas Csuka vendéglő 1,275 39 0 54. nap
Táv: 20,436 km
Szint: 1144/589 m
46. nap
Táv: 20,436 km
Szint: 1144/589 m
37. nap
Táv: 27,407 km
Szint: 1217/1250 m
Katonasírok 2,930 247 0
Zöld-rét, kék-zöld jelzés elágazás 2,416 221 22
Őr-kő-ház 1,284 70 47
Letérés a Cserepeskői-barlanghoz 2,015 94 115
Letérés a Tar-kőre 3,491 299 165
Bánkút, síház 7,025 174 240
Kék rom jelzés Dédes várához 2,064 13 225 55. nap
Táv: 12,014 km
Szint: 97/756 m
47. nap
Táv: 26,730 km
Szint: 349/1057 m
Pirító-kő 2,154 2 274
Mályinka, Sanyi kocsma 2,753 58 162
Dédestapolcsány, Nagy-kő 1,924 17 69 38. nap
Táv: 19,759 km
Szint: 276/386 m
Lázbérci-víztároló déli vége 3,119 7 26
Uppony, gyalogoshíd (letérés a pecsételőhelyhez) 4,269 48 36 56. nap
Táv: 14,716 km
Szint: 252/301 m
Szilas-tető 3,196 194 12
Rátérés az országútra 3,771 3 222
Putnok, letérés a vasútállomásra 3,480 7 31
Putnok, letérés a 26-os útról 1,035 6 1 57. nap
Táv: 18,023 km
Szint: 380/312 m
48. nap
Táv: 18,023 km
Szint: 380/312 m
39. nap
Táv: 18,023 km
Szint: 380/312 m
Szörnyű-völgy, első letérés az aszfaltútról 2,594 44 5
Pálma-forrás tisztása, második letérés 1,832 48 11
Kis-Mohos 1,403 120 43
Visszatérés az aszfaltútra 1,306 24 18
Kelemér, útelágazás, pecsételőpont 2,150 12 114
Gömörszőlős, Néprajzi Gyűjt., pecsételőpont 2,302 25 12
Karu-fészke-tető, letérés Zádorfalva felé 2,059 89 15
Zádorfalva, kocsma 3,342 12 93
Magyar-szlovák határ 8,701 255 91 58. nap
Táv: 18,787 km
Szint: 519/525 m
49. nap
Táv: 27,567 km
Szint: 877/722 m
49. nap
Táv: 27,567 km
Szint: 877/722 m
Aggtelek, barlangpénztár 3,787 37 91
Letérés a Tengerszem szállóhoz 5,099 215 245
Jósvafő, Tohonya-patak hídja 1,200 12 98
Hucul ménes karámja 1,310 84 6 59. nap
Táv: 16,696 km
Szint: 542/455 m
Szelcepuszta, turistaszálló 7,470 274 191
Derenk, pecsételőpont 5,008 129 168 50. nap
Táv: 16,949 km
Szint: 450/648 m
41. nap
Táv: 19,969 km
Szint: 459/665 m
Lakatos-forrás (letérés a Szalamadra-ház felé) 2,908 55 90
Szabó-pallag erdészház 4,094 236 34 60. nap
Táv: 9,033 km
Szint: 266/390 m
Barlangkutató-forrás 2,758 29 290
Bódvaszilas, letérés a vasútállomásra 2,181 1 66
Bódvarákói elágazás 1,369 2 10 61. nap
Táv: 16,446 km
Szint: 352/353 m
51. nap
Táv: 24,955 km
Szint: 543/537 m
Bódvarákó, pecsételőpont 1,651 7 7
Északi zöld keresztezése 2,500 199 5 42. nap
Táv: 29,685 km
Szint: 690/691 m
Tornabarakony, pecsételőhely 6,582 54 226
Rakacaszend, központ 4,344 90 105
Kecske-pad 5,039 177 33 62. nap
Táv: 16,259 km
Szint: 347/355 m
Irota, Talentum vendégház 3,470 14 151
Felsővadász, vegyesbolt 7,750 156 171 52. nap
Táv: 22,128 km
Szint: 596/577 m
Nyésta, letérés a római katolikus templomnál 3,384 102 91 63. nap
Táv: 20,786 km
Szint: 508/539 m
43. nap
Táv: 29,322 km
Szint: 615/612 m
Abaújszolnok, Rákóczi utca 2,069 87 84
Baktakék, letérés a pecsételőhelyhez 4,991 130 136
Fancsal, pecsételőhely 3,934 121 95
Abaújdevecser északi széle 3,163 54 79 53. nap
Táv: 16,406 km
Szint: 199/234 m
3-as főút keresztezés 1,954 11 38
Encs, vasúti átjáró 1,291 3 16
Gibárt, letérés az erőműhöz 3,566 10 6 64. nap
Táv: 9,997 km
Szint: 131/101 m
Hernádcéce, pecsételőhely 4,970 97 67
Boldogkőváralja vasúti megállóhely 1,462 24 28 44. nap
Táv: 19,017 km
Szint: 623/368 m
Letérés Boldogkő várához 1,896 40 38 65. nap
Táv: 17,555 km
Szint: 599/340 m
54. nap
Táv: 17,555 km
Szint: 599/340 m
Boldogkőváralja, központ 0,839 8 15
Arka, útelágazás a templomoknál 2,716 63 21
Romos vadászház 4,581 179 55
Letérés a Bónyi-kúthoz 2,073 69 44
Mogyoróska, központ 1,445 58 16
Piros rom jelzés Regéc várához 2,149 171 2
Regéc, Veronika panzió 1,856 11 149
Kemence-kő 1,727 136 8 66. nap
Táv: 9,475 km
Szint: 373/273 m
55. nap
Táv: 25,500 km
Szint: 663/915 m
45. nap
Táv: 25,500 km
Szint: 663/915 m
Kerékkötő nyerge 1,716 169 2
Kék háromszög jelzés a Pengő-kőhöz 2,054 35 49
Kék háromszög jelzés a Nagy-Péter-mennykőhöz 1,004 5 45
István-kúti erdészház, pecsételőhely 1,879 5 131
Mlaka-rét, S jelzés Háromhutára (+3 km a falu!) 1,095 23 38
Cselliszka-rét 3,032 58 62 67. nap
Táv: 16,025 km
Szint: 290/642 m
Letérés az Eszkála erdészházhoz 3,311 70 93
Zsidó-rét 4,720 104 157
Cifra-kút 2,595 50 103
Makkoshotyka, letérés a kocsmához 2,367 8 227
Kovács-patak 1,680 62 64 68. nap
Táv: 11,938 km
Szint: 401/421 m
56. nap
Táv: 19,069 km
Szint: 718/662 m
46. nap
Táv: 30,600 km
Szint: 953/945 m
Cirkálótanya 1,570 74 18
Hercegkúti-patak 1,534 15 82
Rákóczi-fa 1,650 71 31
Csonka-kút 2,260 105 91
Bányi-nyereg, aszfaltút 1,368 70 76
Vöröskő vendégház, pecsételőhely 1,876 4 59
Nagy-Hallgató-nyereg, erdei pihenő 4,824 305 47 69. nap
Táv: 12,623 km
Szint: 492/396 m
Vágáshuta, Huta kocsma 2,307 12 194
Margit-forrás 2,196 16 71 57. nap
Táv: 20,469 km
Szint: 503/341 m
Nagyhuta, községháza 3,296 159 84
Kishuta vasúti megállóhely 3,457 3 88 70. nap
Táv: 14,977 km
Szint: 328/186 m
Nagybózsva, Faluház 2,582 57 40
Kisbózsva, rátérés a volt vasúti pályára 0,970 29 17 47. nap
Táv: 22,659 km
Szint: 890/731 m
Nyíri országút keresztezése 1,927 24 10
Füzérkomlós, volt vasútállomás 2,659 43 17
Kőkereszt a dombtetőn 1,750 90 7
Füzér, Vár büfé 1,632 82 7
Csataréti vadászház 3,542 263 25 71. nap
Táv: 13,721 km
Szint: 622/673 m
58. nap
Táv: 13,721 km
Szint: 622/673 m
Nagy-Milic 1,858 298 17
Bodó-rét, Panoráma büfé, pecsételőhely 3,543 27 282
Dög-tér rétje 2,278 7 195
Hollóháza, kéktúra emlékmű 2,500 27 154
Átlagos napi táv: 16,188 km 19,816 km 24,454 km




-hörpölin-





Utoljára módosítva és aktualizálva: 2019. április 3. (készült: 2012. február 5.)

A tárhelyszolgáltató neve: Port Kft.
A tárhelyszolgáltató címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 60.
A tárhelyszolgáltató e-mail címe: info@webtar.hu
A honlap szerkesztőjének neve: Horváth Béla
A honlap szerkesztőjének e-mail címe: horvabe1959@gmail.com
   
A honlap szerkesztője mindent megtesz azért, hogy az itt közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállal bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. A honlap adatainak használatával Ön elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi.
Creative Commons Licenc Creative Commons license: Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International
Kérem, olvassa el a honlap Cookie Policy-jét! Fontos információkat tartalmaz!