UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2009. augusztus 03.
Kustánszeg, kemping - Zalalövő, vasútállomás

Kissé meleg volt éjszaka a kustánszegi kempingben bérelt kis faház, szerencsére nem voltak szúnyogok, ezért egész éjszaka szellőztetni tudtam, így valamennyire elviselhető volt benn a klíma. Reggel pedig amúgy is korán keltem, hiszen 13:06-kor el kellett érnem Zalalövőn az Ukk felé induló gyorsvonatot, hogy ott átszállva egy másikkal Tapolcáig utazhassak. Úgy terveztem ugyanis, a zalai túra után járok még egyet az Országos Kéktúra útvonalán is!

Így aztán már fél hat után talpon voltam, megmosakodtam, megreggeliztem, összepakoltam, végül fél hét felé álltam menetkészen. Mivel mindent elintéztem még előző nap a recepción, most nem volt más dolgom, mint a kulcsot a kisház zárjában hagyva elindulni a kempingből. Szerencsém volt ezzel a szállással, ugyanis a kemping kapujával szemben indultak neki a kék sáv jelzések a Kustánszegi-tó feletti domb kapaszkodójának.

Először még családi házak között ballagtam, aztán kisebb hétvégi házak, telkek következtek. A rövid aszfaltos szakasz után köves, gödrös földúton kapaszkodtam tovább a dombtető felé. Lassan elértem a fennsíkot, innen már szép kilátás nyílt a szomszédos dombon fekvő Kustánszegre. A földút ezután átvágott egy kisebb erdőfolton, a túlsó oldalán a térképem által is jelzett fenyőfás csemetekert szélére érkeztem ki.

Kustánszeg - Kilátás a túlsó dombon fekvő falura
Kustánszeg - Kilátás a túlsó dombon fekvő falura

Fenyőfa csemetéskertek között
Fenyőfa csemetéskertek között

Ezen a területen karácsonyi fenyőfákat termesztettek, mellettem jobb oldalon egy kissé elhanyagolt ültetvény húzódott, a gaz már magasra megnőtt a girbe-gurba, szabálytalan fenyők között, de a baloldali kerítésen túl, a völgy túlsó oldalán szép, szabályos fákból álló tömött sorok húzódtak. Itt sokáig a lapos dombgerinc közelében haladtam, a baloldali kerítés egészen egy erdősarokig kitartott.

Itt a kerítés is meg a földút is balra fordult, utána már az erdő húzódott a továbbinduló füves keréknyomok bal oldalán, jobb oldalon továbbra is kitartott az elhanyagolt fenyőültetvény. Alaposan körülnéztem, de sehol sem láttam kék sáv jelzéseket, így aztán már balra térve majdnem továbbindultam a földúton, amikor valami kék színű villant a szemembe! Arra kaptam a tekintetem, és egy kósza kék sáv jelzést pillantottam meg egy körülbelül másfél méter magas oszlopon a szélső fák ágai között!

Így aztán az egyszem jelzést követve a füves keréknyomokon ballagtam egyenesen tovább. Talán kétszáz lépés után tértem balra, az erdőbe induló gazos ösvényre. Nagyon kellett figyelni a jelzéseket az elágazásokban, mert bár fel voltak festve, de a lombok gyakran teljesen eltakarták őket! Többször is utat váltva vágtam át az erdőn, bár ezek nem is igen voltak már utaknak nevezhetők, hiszen jármű, vagy gyalogos nagyon régen taposhatta már őket, a gaz, a dzsindzsa pedig méter magasra nőtt bennük. Alaposan megszenvedtem ezzel az alig 6-800 lépés hosszú szakasszal, végül vagy negyedórás dzsungelharc végén estem ki egy jól kijárt földútra – ugyanarra, amiről letértem korábban!

Néhány lépés után elértem az Erdeifalu kapuját, a jól karbantartott házak gondozott füves kert mély álltak. A kapufélfára gondosan fel volt szegezve a házszámtábla: Erdeimajor 4. Kicsit leültem pihenni a kapu melletti fűfoltra, ugyanis már több mint egy órája indultam Kustánszegről, és a dzsindzsás utak elég sokat kivettek belőlem!

Szerényen bújik meg az erdőben az Erdeifalu rendezett telke
Szerényen bújik meg az erdőben az Erdeifalu rendezett telke

Az Erdeifalu utáni kaszálókon vitt tovább az utam
Az Erdeifalu utáni kaszálókon vitt tovább az utam

Továbbindulva a földúton hamarosan elértem azt a helyet, ahol a jelzések egy balkanyarral szinte visszafordítottak az Erdeifalu telke mögé, itt egy mezőre értem ki. A füves kaszáló bal szélén vezettek a keréknyomok, aztán a mező végén álló magaslesre festett kék sáv jelzés jobbra küldött tovább, egy bokorsor mellett, ami ezt a rétet a következőtől elválasztotta. Elértem ismét az erdőt, itt egy nyiladékon vágtam át rajta. Néhány perces ereszkedéssel a Keresztúri-patak völgyébe értem le, itt a keréknyomok bekanyarodtak balra az erdőbe. A térképem szerint nekem egyenesen át kellett vágnom a vizenyős, sásos területen, hogy aztán felkapaszkodhassak a túlsó dombgerincre.

Alaposan körülnéztem, de jelzést sehol sem láttam, ezért aztán egy alig látható csapáson továbbindultam. Kanyarogva vágtam át az amúgy teljesen kiszáradt patak völgyén, próbáltam a néha a semmibe belevesző ösvényfélét követni, így értem el a túlsó erdőt. A fák közé belépve egy keréknyomot pillantottam meg, ami az erdő szélével párhuzamosan vezetett. Jelzések persze sehol, de nem is reménykedtem abban, hogy akár egyet is megpillantok magam előtt!

A térkép alapján északkelet felé indultam el a nyomokon, aztán hamarosan egy balra, a dombgerincre tartó keréknyom vált ki innen. Az iránya szemre jó volt, elindultam hát rajta, bíztam abban, hogy a gerincútra felérve, ahová a térképem a kéktúra útját további útját jelezte, ismét megtalálom a jelzéseket! Egyetlen kék sáv jel nélkül másztam meg a dombot az egyébként jól járható nyomokon, aztán a lapos tetőn elértem a gerincen vezető földutat, ahol a kék sáv jelzések ismét feltűntek! Így utólag belegondolva valószínűleg kissé rossz felé vezettek a völgy alján a nyomok, így ott térhettem el a kéktúra jelzett nyomvonalától!

Rátértem hát a névtelen domb gerincén haladó erdei földútra és alaposan kilépve elindultam rajta. Szerencsére jól járható volt, bár később egy hajdani tarvágás helyén növő dzsindzsás szélére kiérve az út kissé rosszabb lett egy időre, de azért itt is járható maradt! Később ismét egy erdei szakasz következett, majd egy friss irtásfolt szélén ereszkedett vissza az út Keresztúri-patak völgyébe. Tartottam attól, hogy itt is belefulladok majd a dzsindzsába, de ezen a helyen szerencsém volt! Nem sokkal az ottjártam előtt kaszálhatták le a völgy alján futó keréknyomok nyomvonalát, most elég volt kényelmesen végigsétálni rajta a jelzéseket követve a keskeny erdészeti aszfaltútig!

Ereszkedés egy irtásfolt szélén a Keresztúri-patak völgyébe
Ereszkedés egy irtásfolt szélén a Keresztúri-patak völgyébe

A dombhátakon kanyargó erdészeti aszfaltúton
A dombhátakon kanyargó erdészeti aszfaltúton

Térképem alapján láttam, itt egy könnyebb szakasz fog jönni, amúgy is már háromnegyed kilenc felé járt az idő, úgyhogy itt egy hosszabb pihenőt tartottam. Csak kilenc után indultam tovább a kanyargó, dombhátak között hullámvasutazó aszfaltcsíkon, jó félórát mehettem rajta, mielőtt a kék sáv jelzések jobbra, egy nagyon széles, jól kiépített földútra fordítottak volna. Ilyen jellegű utakat a Kőszegi-erdőben láttam utoljára, az Országos Kéktúra haladt ott sokáig ilyen sima, keményre döngölt felszínű, kétoldalt vízelvezető árkokkal ellátott erdészeti utakon.

A jól kiépített kavicsos földúton
A jól kiépített kavicsos földúton

Elértem a Nagyhegy zártkertjeit
Elértem a Nagyhegy zártkertjeit

Ezen is gyorsan lehetett haladni, sajnos úgy két és fél kilométer után balra kifordult alólam ez a különös út, és aztán már csak egyszerű, kátyús földúton ballagtam tovább. Néhány perc alatt elértem rajta a Nagyhegy tanyáit, zártkertjeit. A földút átvágott köztük, aztán a házak után egyre rosszabb lett a minősége. Látszott, ezt a részét már régen használhatták, utoljára valami nagykerekű erdészeti járművek mehettek végig rajta, mert sok helyen méter mély nyomokat hagytak maguk után, amik ráadásul teli voltak vízzel is.

Próbáltam a nyomok között haladni, de sokszor keresztezték egymást, ilyenkor akrobatikus ugrásokkal próbáltam a legbiztosabban járható nyomokat megtalálni. A kék sáv jelzések, ha nem is túl sűrűn, de fel voltak festve, csak a hiányukat vettem észre egy erdei útkereszteződében, ahová később megérkeztem. Semelyik továbbinduló út nem volt jelezve, aztán ahogy hátrafordultam, láttam, hogy az sem, amelyiken megérkeztem! Probléma egy szál se – gondoltam –, elindultam hát visszafelé megkeresni az utolsó felfestett jelzést.

Nagyjából száz lépés után találtam meg, itt aztán alaposan körülnéztem, merre indulhat tovább a kéktúra? De letérő nyomokat, ösvényt, nyiladékot sehol sem láttam, így aztán újra továbbindultam a már egyszer bejárt úton. Újra megérkeztem a kereszteződésbe. Merre tovább? A kelet felé induló nyomokat kizártam, mert az teljesen rossz felé ment, maradt hát az észak felé és a nyugat felé induló. Mivel jelzések nem voltak felfestve belátható szakaszon egyikre sem, érzésre az egyenesen továbbinduló, észak felé vezető nyomokra tértem rá.

Ezen a kátyús erdei úton tébláboltam sokáig az elveszett jelzéseket keresve!
Ezen a kátyús erdei úton tébláboltam sokáig az elveszett jelzéseket keresve!

Öt-tíz perc után láttam, rossz lóra tettem, mert ez az út nem ereszkedett le a térképem által jelzett völgybe, hanem egy lassan kialakuló gerincen haladt az erdőben. Eddigi irányom és a térkép szerint biztos voltam benne, hogy a Metringes dombon vagyok, ezért amikor találtam egy balra levezető földutat, elindultam a völgy felé. Most jól tippeltem, a völgy alján, a réten futó keréknyomok mellett a fákon újra meglettek a kék jelzések! Az elágazásban valószínűleg a nyugat felé induló utat kellett volna követni! Na persze, utólag már könnyű okosnak lenni!

A völgy végén a kék sáv jelzések jobbra fordítottak, egy keresztező földútra, aztán néhány lépésnyire innen balra, fel meredeken egy bokros, bozótos dombra. Lihegve kaptattam egyre feljebb a tűző napsütésben, szerencsére később az emelkedő megenyhült én pedig megpillantottam magam előtt Nagyfernekág szélső házait. Aszfaltút kezdődött, a dombra épült falu tulajdonképpeni főutcája, ahogy folytattam az utamat rajta, lassan, de állandóan tovább emelkedett.

Nagyfernekág - Harangláb
Nagyfernekág - Harangláb

A falu másik végén, az utolsó házaknál az út derékszögben balra fordult, de én úgy láttam, érdemes kiballagni az itt kezdődő keréknyomokon a házak mögötti mezőkre. Valóban, a szélső házak között átvágva egy kaszálóra értem ki, ahol csodálatos panoráma fogadott! Alattam terület el a völgyben Zalalövő, mögötte pedig az alacsony dombsorok felett a távolban megpillantottam a Kőszegi-hegységet! Először nem akartam hinni a szememnek, hiszen a kéktúra útján még több mint százhetven kilométerre voltam tőle, de aztán eszembe jutott, hogy a Dél-dunántúli Kéktúra egy hatalmas vargabetűt tesz az Őrségben! A térképen utánamérve nagyjából hatvan kilométerre lehettem itt még tőle!

Jó volt látni a távoli uticélom, ekkor fogadtam meg magamban, hogy még ebben az évben be fogom fejezni a Dél-dunántúli Kéktúrát az Írott-kő tetején! Kicsit bámészkodtam még a dombtetőn, aztán visszatértem a falu főutcájára, ami a kanyar után leereszkedett a forgalmas 86-os főútra. A bal oldali útpadkáján indultam tovább, lefelé Zalalövőre. Konvojokban kaptattak velem szemben felfelé a kamionok, sötét koromfelhőket kipufogva magukból, a másik oldalon pedig halált megvető bátorsággal rodeóztak lefelé a főút kanyarjaiban.

Nagyfernekág - Kilátás a dombról Zalalövőre és a távoli, párába vesző Kőszegi-hegységre
Nagyfernekág - Kilátás a dombról Zalalövőre és a távoli, párába vesző Kőszegi-hegységre

Zalalövő határában a Zala hídjánál
Zalalövő határában a Zala hídjánál

Szerencsére a nagy hajtűkanyarban megtaláltam a rövidítő ösvényt, a kék sáv jelzések is arra vezettek tovább. Egy parkolóban tértem vissza a főútra, szerencsére innen már út bal oldalán volt kiépített kerékpárút! Ezen indultam tovább, és hamarosan megpillantottam magam előtt a Zala hídját. A kék sáv jelzések itt balra tértek, ugyanis a kéktúra nem kel át a Zalán, hanem továbbindul az Őrség felé, de én folytattam az utam Zalalövő felé. Átsétáltam a hídon, aztán kereszteztem a vasúti síneket is. Az órámra néztem: még csak háromnegyed tizenkettő volt!

Több mint egy órám volt még a vonat indulásáig, így arra gondoltam, kényelmesen meg tudok addig akár ebédelni is! Az átjáró mögötti ház falán festett reklám volt, egy pizzériát hirdetett mindössze ötven méterre innen. Na, ez kell nekem! Azonnal arra indultam, aztán kényelmesen letelepedtem a kis vendéglő árnyas teraszán. Azonnal jött a pincérnő és közölte, pizza nincs, de vannak frissensültek. Miután megállapodtunk abban, hogy kényelmesen elérem még a vonatom, ha rendelek, nem is kérettem magam tovább. Negyedóra múlva már előttem is volt az asztalon a bécsi szelet sült krumplival! Az ebéd után persze kényelmesen elértem még a vonatomat is!


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

  View My Stats