UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2009. április 05.
Nagyszakácsi - Zalakomár, vasútállomás

Ezen a napon is korán keltem, ugyanis elhatároztam, megpróbálom Zalakomárban a 13:26-kor Budapestre induló gyorsvonatot elérni. A kéktúra igazoló füzet szerint a két falu távolsága 19,8 km, ehhez még hozzá kellett számítanom itt Nagyszakácsiban a kék sáv jelzésig vezető vagy két és kilométert, meg az Ormándkastélyhoz vezető, oda-vissza körülbelül kilométeres kitérőt is. Tehát az aznapi utam nagyjából 23 kilométeresre adódott.

Nagyszakácsi - Éjjeli szállásom a falu északi végétől nem messze álló magányos tanyán volt
Nagyszakácsi - Éjjeli szállásom a falu északi végétől nem messze álló magányos tanyán volt

Így aztán már fél hét felé elbúcsúztam a vendéglátóimtól és a napkelte már a Nagyszakácsik (a település a korábbi Felső- és Alsószakácsiból egyesült, és a két község még nem nőtt össze) közötti úton ért utol engem. Jó félórás menet után megérkeztek balról az aszfaltútra a kék sáv jelzések, aztán nagyjából kétszáz lépés után tértek le jobbra, a Jókai utcába.

Napkelte Alsó- és Felsőszakácsi között
Napkelte Alsó- és Felsőszakácsi között

Én is nekiindultam a Jókai utca földútjának, néhány perc alatt magam mögött hagytam az utolsó házakat, aztán egy útelágazásban balra tértem egy akácosban vezető kátyús, sáros keréknyomokra. Néhány száz lépés után mezők szélére, egy erdősáv mellé kunkorodott ki az út, itt a kék sáv jelzések az erdősávtól balra fekvő dzsindzsás mezőre irányítottak. Nekiindultam az embermagas gazzal benőtt területnek, a jelzések a magányosan álló kisebb fák törzsére voltak pingálva.

Néhány perces dzsungelharcot követően minden nyom eltűnt előlem, én pedig kilátástalannak ítéltem azt, hogy erre próbáljak továbbhaladni! Úgy nézett ki, a fasor mögött a másik oldalon megművelt földek húzódnak, így áttörtettem a fák között a mezők szélére. Itt még keréknyomok is haladtak, ezeken folytattam az utamat az erdősarokig. Itt azonban a keréknyomok követve az erdőhatárt északnak fordultak, nekem viszont északnyugat felé kellett továbbindulnom!

Észrevettem egy átjárót az erdősávon a tegnap már megismert 400 kV-os távvezeték egyik oszlopánál. Itt aztán visszatértem a fasor „jó” oldalára, meg is pillantottam azonnal a kék sáv jelzéseket a fákra felfestve. Sáros, mélytalajú keréknyomokon ballagtam tovább a dagonyányi pocsolyákat kerülgetve, el nem tudtam képzelni, hogy került ide ennyi sár, mert eddigi utamon egy dekányit sem láttam belőle!

Aztán a keréknyomok fokozatosan megjavultak, néhány perc múlva pedig észak felé fordulva egy vadiúj irtásfolt szélére érkeztem ki. A favágók éppen akkor készülődtek neki az aznapi munkának, én pedig továbbindultam a munkagépek által keményre taposott földúton. Az irtásfolt észak felé fokozatosan keskenyedett, gyakorlatilag akkor ért véget, amikor elértem a Kisvidre vezető országutat.

Irtásfolton vágtam át Kisvid előtt
Irtásfolton vágtam át Kisvid előtt

Balra fordulva rátértem az aszfaltútra, a nagy „S” kanyarjában kereszteztem a Marót-völgyi-csatornát, aztán elértem a kis település szélső házait. Néhány perc alatt megérkeztem az út bal oldalán egy magas fenyőfa tövében álló kis bolthoz, ahol a kék sáv jelzések balra fordultak egy földútra, hogy visszatérjenek az erdőbe. Kisviden ez a bolt a hivatalos pecsételő hely, de az üzlet a vasárnapra való tekintettel zárva volt. A pecsételő helyek fórumában már többen is írták, hogy a boltos otthon is szívesen ad bélyegzést (a címe ki is van írva a bolt ajtajára), de én nem akartam reggel negyed kilenckor kiverni az ágyából! Mivel pedig Kisvid és Nemesvid (vagyis a következő falu) úgynevezett „alternatív” pecsételő pontok – vagyis vagy az egyikben, vagy a másikban kell bélyegezni – úgy döntöttem, Nemesviden fogok stemplizni!

Kisvid - Harangtorony az országút szélén
Kisvid - Harangtorony az országút szélén

Pár lépést tovább ballagtam még az út szélén, hogy megnézhessem a falu harangtornyát is. Készítettem róla pár felvételt, aztán visszatértem a bolthoz és továbbindultam a jelzéseket követve. A földút először kanyargott néhányat, aztán egy fenyvesbe vezetett be. Öt-hat perces menettel újra elértem a korábban már többször is említett nagyfeszültségű távvezeték széles nyiladékát, itt letelepedtem a fűre és pihentem egy sort a reggeli napsütésben.

Csak jó negyedórás szieszta után indultam tovább a földúton, ami a nyiladék keresztezése után ismét visszatért az erdőbe. Ez már nem homogén vörös fenyves volt, tölgyes, akácos részeket váltogatták a kis fenyves foltok. Hamarosan útelágazásba értem, itt a jelek jobbra térítettek, füves keréknyomokra.

Ahogy haladtam, az út minősége egyre romlott, végén már a nyomok szinte eltűntek az akácosban. Roggyant kis fahídon kereszteztem a Folyás-víz erecskéjét, innen aztán az utam folyamatos dzsungelharccá változott! Még így kora tavasszal is szinte járhatatlan volt ez az útszakasz, el tudom képzelni, milyen lehet ez nyáron, a vegetációs időszakban! Mindenesetre a kék sáv jelzések becsületesen fel voltak festve, bármerre is jártam!

Átkelés egy roggyant fahídon a Folyás-víz erecskéjén a dzsindzsás erdőben
Átkelés egy roggyant fahídon a Folyás-víz erecskéjén a dzsindzsás erdőben

Szerencsére ez a szakasz nem tartott tíz percnél tovább, ezután a jelek egy szántóföld szélére vezettek ki. Mindenfajta út híján nekiindultam a mezőnek, a jelek a szélső fákra voltak festve. Újabb erdőfolton átvágva a jelek egy másik szántó szélén folytatódtak, most tőlem balra húzódott az erdősáv. Előre tekintve pontosan magam előtt megpillantottam Nemesvid templomtornyát. Innen már eseménytelen menettel értem el a falu szélén a temetőt. Megálltam egy pillanatra az útkereszteződésben álló pietá szobor előtt, aztán ráfordultam a faluközpont felé vezető keskeny aszfaltútra.

A távolban már látszik Nemesvid
A távolban már látszik Nemesvid

A templomot elérve éppen a megfelelő látószöget kerestem, hogy lefényképezhessem, amikor idősebb úr állt meg mellettem és érdeklődött, honnan merre megyek tovább? Mint kiderült, ő a falu nyugdíjas tanítója, és aztán egy kicsit körbevezetett a falun, megmutatta az érdekesebb dolgokat.

Először az iskola udvarára irányított be, mutatta az épület falán az emléktáblát: az iskolát Hoy Tibor szakaszvezetőről nevezték el, aki vadászpilótaként 1944-ben hősi halált halt a falu felett egy légiharc során. Aztán a templom melletti faragott faoszlopot néztük meg, ahová Magyarország összes Nemes- előtagú falujának neve fel volt vésve. Ezután utunk a faluközpontba vezetett, itt a községháza emeletes épületét néztük meg, ami korábban kisnemesi kúria volt. Itt búcsúztam el vezetőmtől, aki hazaindult, én pedig megkerestem a nemesvidi pecsételő helyet, a Flamingó Sörözőt.

Nemesvid - Faragott oszlop a „Nemes-” előtagú falunevekkel
Nemesvid - Faragott oszlop a „Nemes-” előtagú falunevekkel

Nemesvid - A községháza épülete
Nemesvid - A községháza épülete

Itt is pihentem egy sort, megittam egy Drehert is, mire rá tudtam magam szánni a továbbindulásra. Ugyanis nagyon „nem akarom” szakasz kezdődött itt: a Zalakomárig vezető kilenc kilométeres aszfalttaposás! De aztán tíz óra után csak a hátamra kellett kapnom a zsákot és nekiindulni el előttem álló kilométereknek, ha el akartam érni a 13:26-kor induló vonatomat!

Végigballagtam a hosszú Rákóczi utcán, aztán az utolsó házak után átvágtam az út bal oldalára, hogy a széles padkán folytassam az utam. Alig haladtam pár métert, mikor észrevettem, hogy egy hátizsákos pár jön velem szemben az út szélén! Ezek csak kéktúrázók lehetnek – gondoltam, hiszen kinek másnak jutna eszébe aszfaltút szélén túrázni! Átvágtam az úttesten hozzájuk, és tényleg, ők is a Dél-dunántúli Kéktúrát járták, reggel indultak Zalakomárból, és Mesztegnyő volt az aznapi céljuk. Ők voltak az egyetlen turisták, akikkel háromnapos utamon találkoztam!

Néhány mondatot váltottunk, aztán elbúcsúztunk egymástól, nem akartam őket feltartani, hiszen nekik még messzire kellett menniük, és nekem is kapkodnom kellett már a bakancsaimat, hiszen az utamba bele kellett még számítani a Ormándkastélyhoz vezető kitérőt is! Meg aztán hátha meg tudom nézni azt a kastélyt is a somogysárdihoz hasonlóan!

Nemesvid és Somogysimonyi között az országút szélén
Nemesvid és Somogysimonyi között az országút szélén

Eseménytelen út után értem el Somogysimonyit, aztán továbbballagva Ormándot. A település után alacsony gerincre kapaszkodott fel az országút, itt ki tudja hányadszor kereszteztem már a 400 kV-os vezeték nyiladékát egy kis temetőnél, a fenti kanyarból pedig megpillantottam magam előtt az M7-es autópálya új szakaszát – ezt még a térképem is csak mint tervezett utat jelölte! Vadgesztenye fasorba fordult be itt az út, a vagy kilométer hosszú nyílegyenes szakasz végén volt a letérő jobbra az Ormándkastély felé. Végigtalpaltam a talán három-négyszáz méter hosszú bejáró útján és megálltam a kastélypark bezárt kapuja előtt.

Vadgesztenye fasorban Zalakomár felé
Vadgesztenye fasorban Zalakomár felé

Innen már látszott a fák között megbúvó kastély, én pedig megkerestem a kapuoszlopon a belekarcolt mobil telefonszámot, ami a kéktúra pecsételő helyek fóruma szerint a bélyegzés miatt hívható szám. Hívtam, néhány pillanat múlva fel is vették a telefont, de azt mondták, most nincsenek a kastélyban, jöjjek vissza később, talán a jövő héten! Letettem a telefont, aztán mérgelődtem egy sort! Úgy látszik, nincsenek tisztában a kéktúrázás mikéntjével!

Eléggé megviselte a talpamat az eddigi aszfaltos 8 kilométer, ezért leültem pár percre a kerítés kő lábazatára pihenni. Idővel még eléggé jól álltam, alig múlt fél egy, volt még majdnem egy órám a vonat indulásáig, viszont innen már csak alig két kilométer volt a vasútállomás. Néhány perces pihenő után indultam csak tovább.

Ormándkastély - Csak ennyit láttam belőle a kovácsoltvas kaputól...
Ormándkastély - Csak ennyit láttam belőle a kovácsoltvas kaputól...

Az országút egy felüljárón keresztezte az autópályát, a hídról már látni lehetett Zalakomár házait és a távoli Zalakaros emeletes szállodáit is. Egy pillanatra még megálltam az út szélén a Sebestyén József emlékoszlopnál. Az oszlopra vésett lakonikus szöveg szerint az oszlopot Sebestyén József emlékére állították, akit 1941-ben ezen a helyen kötelességteljesítés közben ért el a halál. A talapzaton már csak a Festetics Sándor nevet tudtam kibetűzni, talán ő állíttatta az emlékművet? Ezen aztán elrágódtam egészen a vasúti kereszteződésig.

Zalakomár - Az M7-es autópálya feletti hídról pillantottam meg először a falut
Zalakomár - Az M7-es autópálya feletti hídról pillantottam meg először a falut

A távolban feltűnt Zalakaros is. Odáig még aszfalton kell menni...
A távolban feltűnt Zalakaros is. Odáig még aszfalton kell menni...

A kéktúra keresztezi a síneket, aztán balra indul tovább, Galambok és Zalakaros felé egy újabb 8-10 kilométeres aszfaltos szakasszal, de én itt elbúcsúztam egy időre a kék sáv jelektől, hogy jobbra indulva a sínek mentén elballagjak a vasútállomásra. A pénztárban aztán megvettem Kelenföldig a vonatjegyet, az igazoló füzettel pedig körbekerültem az állomásfőnöki irodába, mert nem lehetett beszuszakolni a pénztár forgótányérjánál. MÁV-Startos bélyegzést kaptam az Ormándkastély kockájába, úgy gondolom, ez is megfelel majd az MTSZ-nek is!

Zalakomár - Vasútállomás
Zalakomár - Vasútállomás

A vonat érkezéséig még hátra lévő negyedórát az állomásépület előtti egyik ütött-kopott padon töltöttem el, aztán az érkező majdnem teljesen üres vonaton kényelmesen elhelyezkedtem. Később a Balaton-parton a vonat szinte mindenhol megállt és a szerelvény lassan benépesült a hazatérőkkel. Pontosan érkeztünk Kelenföldre, innen már nem volt más dolgom, mint a buszomat megvárni, és hazamenni vele Dél-Budára. Végül negyed hét felé léptem be a lakásunk ajtaján, és tettem le a hátamról a zsákot.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

  View My Stats