UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2009. április 04.
Somogysárd - Nagyszakácsi

Korán ébredtem Somogysárdon a vendéglátóimnál, és mivel ők is már mozgolódtak, felkeltem és összekészülődtem én is. Bőséges reggeli után – elém tették a hűtőszekrény szinte teljes tartalmát – még hét óra előtt elbúcsúztam tőlük, hátamra kaptam a hátizsákom és nekiindultam az utamnak.

Habár vendéglátóim elmondása szerint egy egyszerű manőverrel nyerhettem volna vagy két kilométert, ha nem térek vissza déli irányban a faluközpontba és ott indulok tovább északnyugat felé a kéktúrán, hanem a házuktól nem messze kezdődő földúton egyszerűen levágom ezt a vargabetűt és egyből az Újvárfalvára vezető aszfaltútra juthatok –, én mégis Somogysárd központja felé indultam el a házuktól.

Újra elértem az előző nap délutánján már látott Somssich-kastély bezárt kapujához, újra megálltam és belestem a rácsok között. Már a túra előtt, az adatgyűjtés közben felmerült bennem a kastély meglátogatása, de már többször is szereztem rossz tapasztalatokat ezen a téren. Egyrészt ugyanis a már felújított kastélyok, udvarházak új tulajdonosai nem nézik jó szemmel a „gyütt-ment” látogatókat a birtokukon, másrészt a még el nem adott ingatlanok védelmével megbízott szolgálat sem szokott kesztyűs kézzel bánni a látogatókkal.

De aznap különösen optimistán ébredtem, ezért elhatároztam: egy életem, egy halálom, én pedig becsengetek a kapun! Néhány másodperc múlva a már megszokott kétajtós ruhásszekrénnyi biztonsági őr dugta ki a fejét a portaépület ajtaján, én pedig előadtam a kérésem: szeretnék körbesétálni a parkon és néhány felvételt készíteni a kastélyról is. A tekintetén láttam, nem reménytelen az eset, és valóban: néhány pillanatra eltűnt az ajtó mögött, egyeztetett a társaival, aztán kinyitotta a kaput!

Somogysárd - A Somssich-kastély kora reggeli fényben
Somogysárd - A Somssich-kastély kora reggeli fényben

Lepakoltam a holmim az őrség szobájában, aztán a kedves, némileg mackós kinézetű kísérőm végig is vezetett a birtokon! Először elmentünk a lepukkant állapotában is szép kastély homlokzata előtt, végigsétáltunk az elhanyagolt kastélypark sétányain, aztán elértük az istállókat és a hozzájuk kapcsolódó egyéb létesítményeket. Még néhány évvel ezelőtt is lovas rendőröket és a lovaikat képezték ki itt a parkban, de ez megszűnt, most a legtöbb épület lepecsételve, lezárva várja sorsa jobbra fordulását. Megnéztük a lovas pályát, a lelátót, a hatalmas, több emeletes magtárat, aztán a kis víztorony mellett elhaladva a parkon keresztül visszatértünk a kapuhoz.

Somogysárd - Egy istálló belseje a Somssich-kastély udvarában
Somogysárd - Egy istálló belseje a Somssich-kastély udvarában

Somogysárd - Az istállókhoz tartozó emeletes magtár épülete
Somogysárd - Az istállókhoz tartozó emeletes magtár épülete

Megköszöntem a kalauzolást, aztán hátamra kapva a pakkot továbbindultam. A reggeli fényben készítettem még néhány felvételt a község beállványozott tornyú templomáról, megálltam egy-két fotó erejéig a bezárt Betyár csárda előtt is, aztán rátérve a kéktúra jelzett útjára alaposan kapkodni kezdtem a bakancsaim, mert már lassan nyolc óra volt, én pedig még egy tapodtat sem haladtam az aznapi túrán!

Somogysárd - A falu katolikus templomát éppen renoválták
Somogysárd - A falu katolikus templomát éppen renoválták

Somogysárd - Noszlopy Gáspár faragott szobra a falu főterén
Somogysárd - Noszlopy Gáspár faragott szobra a falu főterén

Somogysárd - A már évekkel ezelőtt bezárt Betyár csárda kissé lepusztult épülete is a faluközpontban áll
Somogysárd - A már évekkel ezelőtt bezárt Betyár csárda kissé lepusztult épülete is a faluközpontban áll

A hosszú, egyenes Kossuth Lajos utcára rátérve hamar magam mögött hagytam a falut, aztán egy magányos tanyánál beletorkollott az aszfaltútba az a földút, amin rövidíthettem volna. Mezők, erdőfoltok között vezetett tovább az út enyhén kanyarogva, aztán balról a fák mögül egyre erősödő békakuruttyolás jelezte, hogy megérkeztem a halastavakhoz. Később egy rövid darabon a tóparton vezetett az út, majd elértem az út Újvárfalva előtti nagy balkanyarját.

Keskeny aszfaltúton vezet a kéktúra Somogysárd és Újvárfalva között
Keskeny aszfaltúton vezet a kéktúra Somogysárd és Újvárfalva között

Halastavak mellett haladtam el Újvárfalvára tartva
Halastavak mellett haladtam el Újvárfalvára tartva

A kanyarban letértem a Noszlopy-kúria felé – ebben a házban született ugyanis Noszlopy Gáspár, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jelentős alakja, somogy megyei szolgabíró, a dél-dunántúli szabadcsapatok vezetője. A környéken több helyen láttam szobrokat, emlékműveket róla, például Somogysárd főterén is állt egy. Szülőházában emlékmúzeum van berendezve, de az csak tíz órakor nyit a kiírás szerint, viszont ottjártamkor még csak alig múlt fél kilenc! Készítettem néhány felvételt a házról, ekkor vettem észre a kerítés sarkára szerelt kéktúra pecsételő dobozkát. Kíváncsian néztem bele, de üres volt.

Újvárfalva határában áll Noszlopy Gáspár szülőháza. A kerítésen jól látszik a kéktúra pecsételő dobozkája.
Újvárfalva határában áll Noszlopy Gáspár szülőháza. A kerítésen jól látszik a kéktúra pecsételő dobozkája.

Továbbindultam a faluközpont felé, elhaladtam a harangláb mellett, aztán már néhány lépéssel elértem az út bal oldalán a kis italbolt-vegyesboltot. Már néhány sörbarát támasztotta a terasz korlátját, én először betértem a boltba bélyegzésért, hiszen ez kéktúra pecsételő hely, aztán egy Sopronival a kezemben én is kimentem az ajtó elé, és megtámasztottam én is korlátot, hogy el ne dőljön. Röviden elbeszélgettem a helyiekkel, érdeklődtek honnan hová megyek a nagy háti pakkommal, elnapozgattam vagy tíz percig, mire rászántam magam a továbbindulásra.

Fafaragás Újvárfalva központjában. A háttérben jól látszik a pecsételőhelyként is funkcionáló italbolt-vegyesbolt kombó.
Fafaragás Újvárfalva központjában. A háttérben jól látszik a pecsételőhelyként is funkcionáló italbolt-vegyesbolt kombó.

Észak felé indultam tovább Újvárfalva főutcáján és még a házak között balra tértem egy földútra. Kereszteztem a falu határában fekvő mezőket, aztán megkezdtem hosszú vándorlásomat a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet hatalmas erdejében. Szinte egész további utamon Mesztegnyőig kényelmes erdei utakon haladhattam, kitűnően felfestett jelzéseket követve!

Az első kelet-nyugati szakasz után észak felé fordultam, itt egy kis létramászás következett egy bekerített irtásfoltot övező kerítések felett. Kényelmes séta következett ezután a nyiladékok földútjain, keréknyomain, időnként derékszögű kanyarokat téve közöttük. A leghosszabb szakaszt egy hosszú, észak-déli irányú homokos földúton tettem meg, ezen értem el a Sárréti-tavat.

A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet erdejének nyiladékain 1.
A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet erdejének nyiladékain 1.

A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet erdejének nyiladékain 2.
A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet erdejének nyiladékain 2.

Egy keréknyom ágazott ki az utamból, hogy aztán a tó északi gátján haladjon tovább, én is letértem, hogy megnézzem a vízfelületet. Habár az utat kapu zárta el, rajta tábla: Üzemi terület, belépés csak engedéllyel, de könnyen meg lehetett kerülni és néhány perc alatt már a vízparton álltam. Készítettem pár felvételt, néhány percre le is ültem a parton, de aztán indultam tovább, hiszen már nem voltam messze a Mesztegnyői Erdei Vasút Felsőkak végállomásától. Negyedórás sétával el is értem, itt aztán le is telepedtem egy hosszabb déli pihenőre a padokhoz.

Még csak fél tizenkettő múlt, de már alaposan megéheztem, így aztán komótosan meg is ebédeltem. Utána rövid sétára indultam, alaposan körbejártam a helyet, megcsodáltam itt is a faragott Noszlopy-szobrot, a jó állapotban lévő pihenőpadokat, az esővédő házikót és a vasúti vágányoknál álló kalyibaszerű „állomásépületet” is. A szép tavaszi hétvége miatt élénk turistaforgalomra számítottam itt, de nagyon meglepett a hely kihaltsága! Ezen a szép szombat déli időpontban én voltam itt az egyetlen látogató!

Jól kiépített erdei pihenő a Mesztegnyői Erdei Vasút Felsőkak végállomásán
Jól kiépített erdei pihenő a Mesztegnyői Erdei Vasút Felsőkak végállomásán

Csak dél után néhány perccel vettem a hátamra újra a zsákot, hogy továbbinduljak Mesztegnyő felé. Most sokáig – több mint fél órát – a nyílegyenesen futó vágányok melletti széles, homokos földúton ballagtam tovább, előttem kilométernyi hosszan be lehetett látni az utat. Elhagytam a Mélyéger vasúti megálló fabódéját, itt figyeltem fel a sínek melletti jelzőkarókra. Százméterenként álltak egymástól, és ahogy haladtam, úgy csökkentek rajtuk a számok. Rövid térképméréssel kiderítettem, hogy Mesztegnyőn kezdődhet a számozásuk, így kitűnően jelezték a faluig még hátralévő utat!

Ahogy az egyenes úton haladtam egymagamban, talán 3-400 lépésnyire tőlem nagyobb szarvas csapat vágott át az úton! Bekapcsoltam a mindig a nyakamban lógó fényképezőgépet és maximális zoommal készítettem róluk néhány felvételt. Csendben megálltam, nem akartam zavarni őket, ők meg biztos felmérték, hogy nem vagyok puskás ember, ezért egyáltalán nem zavartatva magukat kényelmesen átballagtak az úton! De aztán eltűntek az erdőben, én pedig továbbindultam.

Vonuló szarvasok keresztezték az utamat. Az út mellett a kisvasút sínjei láthatóak.
Vonuló szarvasok keresztezték az utamat. Az út mellett a kisvasút sínjei láthatóak.

Elértem a vasút jobbkanyarját, ahol a sínek a földutat elhagyva nagyjából észak felé fordultak, a jelzések pedig követték a vágányokat. Így aztán a sínek között ballagtam tovább, miközben a vasúti pálya melletti szélső fákra festett kék sáv jelzéseket figyeltem. Mivel ösvény nem volt, a talpfákon lépkedtem, és néhány pillanatra felmerült bennem, félre tudok-e majd lépni, ha majd jön a vonat! De aztán szép lassan rájöttem, hogy a madárfüttyös csendben már kilométerekről meghallanám a közeledő vonat hangját, meg a hosszú egyenesekben már messziről meg is látnám a mozdonyt! Aztán a girbe-gurba síneket elnézve nem is érkezne a vonat InterCity sebességgel!

A kéktúra jelzett útja a síneken halad Mesztegnyő előtt egy darabon
A kéktúra jelzett útja a síneken halad Mesztegnyő előtt egy darabon

Később lassan kialakult egy keskeny ösvény a sínek mellett, így aztán ott folytattam az utamat. Eseménytelen út végén értem el a Búsvári-halastavat, itt a vágányok a tó északi gátján haladtak tovább. A tó után a sínek északnyugat felé fordultak és követve őket hamarosan megérkeztem a kisvasút Gyóta-Búsvár megállója melletti hatalmas tisztás sarkára. A kéktúra itt hagyta el a síneket, hogy aztán földúton haladva, és közben az igazi „nagyvasút” vágányait is keresztezve érkezzen meg Mesztegnyőre.

Végigtalpaltam a falu hosszú, betonozott utcáin, így értem el a központban a Faluházat. Betértem az udvarára, aztán lemálháztam a pihenőpadoknál. Nagy volt a sürgés-forgás az udvaron, sültek a kemencékben a lepények, a másik oldalon pedig a Magyar Honvédség tűzszerészei voltak kitelepülve mindenféle holmijukkal. Alaposan megbámultam a távvezérelhető hernyótalpas manipulátor járművüket, a kiállított repeszálló ruháikat és az egyéb készülékeiket: fémkeresőket, analizátorokat, számítógépeket.

A mesztegnyői Faluház udvarán
A mesztegnyői Faluház udvarán

Miután bélyegeztettem az igazoló füzetembe, leültem pihenni a padokhoz és figyeltem a történéseket. Kiöltözött, öltönyös-kosztümös vendégek kezdtek gyülekezni az udvaron, valószínűleg ünnepség készülődött a Faluházban. Éreztem, hogy kilógok közülük a turista felszerelésemmel, így aztán háromnegyed három felé készülődni kezdtem, hátamra vettem a batyut és nekiindultam a Nagyszakácsiig még hátralévő vagy tíz kilométernek.

Mesztegnyő központja a templommal és a volt kolostor épületével
Mesztegnyő központja a templommal és a volt kolostor épületével

Röviden még körülnéztem a faluközpontban, megnéztem a templomot és a volt kolostorépületet, aztán elindultam észak felé a falu főutcáján. Talán kétszáz lépés után kis terecske nyílt jobbra, a kék sáv jelzések erre vezettek tovább. Keskeny, burkolt úton leereszkedtem a Sári-csatorna völgyébe, aztán a túlsó parton egy magányos épületcsoportot jobbról került meg az út. Itt eltűntek a jelzések, kissé el is bizonytalanodtam, de a térkép szerint jó úton haladtam, így aztán továbbmentem.

Jobb felől feltűntek a mezők, itt ágazott ki jobb felé egy eléggé kijárt földút, ami aztán nekiindult nyugat-északnyugat felé egy dombhátnak. Az elágazásban fel voltak festve a jelzések, így aztán megnyugodva indultam tovább a földúton. Kényelmes kapaszkodás kezdődött itt a Marcali-hát oldalában felfelé, két kilométeres távon talán ötvenméternyit emelkedett az utam. Megművelt táblák között haladtam, mindenfajta árnyék nélkül. Időnként meg-megállva visszapillantottam Mesztegnyő felé: a templomtorony pont az út végén látszott! Így kora tavasszal nem volt vészes az út még napsütésben sem, de érdemes odafigyelni a kéktúra atlasz ajánlására, ami nem javasolja ezt a kopár szakaszt a tűző nyári napon megtenni!

Visszatekintés Mesztegnyőre a mezők között vezető földútról
Visszatekintés Mesztegnyőre a mezők között vezető földútról

A dombhátra felkapaszkodva enyhén hullámvasutazva haladt tovább a földút, elhagytam a Gadány felé induló út elágazását, aztán baloldalon feltűntek az Illancsmajor épületei. Ezután újra megművelt táblák következtek, itt egy erősen foghíjas fasorban haladt tovább a földút. Enyhe kapaszkodással egy erdőfoltig újra emelkedni kezdett a földút, itt a fákat elérve az út kissé sáros, kátyús keréknyomokká alakult át. Néhány perc alatt átvágtam ezen a szakaszon is, aztán egy ici-pici kápolnát (szentélyt?) elhagyva az út a fák közül ismét a mezőkre kanyarodott ki.

Térképem szerint a fák között kellett volna maradnom, de a jelzések is erre indultak tovább. Követtem az elvadult erdősáv mellett a mezők szélén haladó keréknyomokon a ritkásan felfestett kék sáv jelzéseket, így érkeztem el arra a pontra, ahol utam egy 400kV-os távvezeték nyomvonalát keresztezte. Itt a keréknyomok elhagyták a fákat, és jobbra srégen átvágtak a mezőn. Ezen a helyen újra megnézve a térképet arra jutottam, nekem egyenesen kellene továbbmennem, ezért otthagyva keréknyomokat a fák mellett haladtam tovább, de erre már nem láttam több felfestett jelzést.

Ici-pici kápolna a földút mellett. Itt kezdődtek a problémák a kék jelzésekkel...
Ici-pici kápolna a földút mellett. Itt kezdődtek a problémák a kék jelzésekkel...

Visszatértem hát újra a keréknyomokra, de azok a térképem által jelölt délnyugat helyett egyenesen nyugat felé vágtak át a szántón. A térkép szerint előttem a Nagyszakácsi feletti Felső-hegy kertjei, gyümölcsösei húzódtak, ezt a kéktúra dél felől kerülte meg, a keréknyomok viszont az északi oldala felé indultak tovább. Követtem őket arra gondolva, vagy a kéktúra esetleges új nyomvonala vezet erre, vagy ha nem, akkor valahol csak vissza tudok majd térni a kék sáv jelzésre!

Miután erre az útra rátértem, nem láttam több kék sáv jelzést, és csak a falu határában, a TSZ majorság után tértem rá arra az útra, ahol a kéktúrának haladnia kellett. Valóban feltűntek a kék sáv jelzések, azokat követve értem el Nagyszakácsi szélső házainál egy keskeny aszfaltutat, erre ráfordulva pedig a község főutcáját. Itt a jelzések balra, dél felé indultak tovább, én azonban észak felé indultam el, a szállásom felé.

Megjegyzés:
Egy kéktúrázó pár, nickjeik szerint Morcsi és felazso utánam egy héttel járták végig ezt a szakaszt, de az ellenkező irányból, vagyis Nagyszakácsiból Mesztegnyő felé haladva. Én még az útjuk előtt leírtam tapasztalataimat az Index Kéktúra topikjába, és aztán később olvasva a ő beszámolójukat, rákérdeztem, ők olvasták-e korábban az enyémet és pontosan mit tapasztaltak arrafelé? Íme a válaszuk:

„Igen, olvastuk is és be is jelöltük a térképen az általad problémásnak írt helyeket! Igazság szerint a mi irányunkból jőve teljesen egyértelmű volt az út, de emlegettünk is, mert amint az ominózus helyen hátrapillantottam, rögtön rájöttem, miért kavartál el.

Tehát: a kápolnától elindul a jól járt szekérút a távvezeték alatt és jobbra tér a szántóföldön keresztül. Itt nem szabad azon haladni, hanem a szántó bal szélén kell maradni, végiggyalogolni a rögökön, majd a szintén beszántott úton leereszkedni a présházak felé. A jelzett, régi mélyútba, ami most bozótos, nem kell lemenni, mert a szántó szélén van valami útféle. Nagyon sokáig úgy néz ki, mintha egy traktor leeresztett ekével ment volna végig, de előbb-utóbb jel is van. Csak türelem legyen hozzá.

Tehát a présházak a te irányodból érkezve jobbra a dombon kellett volna legyenek, az út pedig balra a völgyben halad. A beszámolódból úgy értelmeztük, neked balról voltak a présházak.”

Hát, erről ennyit!

Szállásadóm korábbi telefonos információja szerint a falu vége után az út jobb oldalán álló magányos épületet kellett keresnem. Elhagytam a falu végét jelző táblát, kerestem a szememmel az út mellett álló tanyát, de csak vagy ötszáz lépésnyire egy újabb falut láttam az úton. Eltalpaltam odáig, az első házaknál ki volt téve a lakott területet jelző tábla: ezt a települést is Nagyszakácsinak hívták! Végigbandukoltam ezen is, és ennek a végét jelző tábla után valóban megpillantottam az út mellett egy dombtetőn álló magányos tanyát! Eltalpaltam odáig, beléptem a kertkapun, már vártak rám! Órámra néztem, pontosan hat óra volt, vagyis annyi idő, amire még napokkal azelőtt taksáltam a háziaknak az érkezésemet!

Fáradtan tettem le a hátamról a hátizsákot, és már csak a zuhany alatt gondolkodtam el azon, hogy ha a Somogysárd és Nagyszakácsi közötti névleges 32,8 kilométerhez hozzáadom a szállásomig vezető vagy két és fél kilométert, akkor a napi penzumom meghaladta a 35 kilométert is! Nem is maradtam fenn sokáig, megvacsoráztam, aztán már nyolc óra felé eltettem magam másnapra a kellemesen felfűtött vendégházban.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

  View My Stats